Habsburgnak születtek, magyarként éltek

Teljes szövegű keresés

Habsburgnak születtek, magyarként éltek
Alcsút történetének meghatározó korszakában a település neve elválaszthatatlanul összefonódott a Habsburg család magyarországi ágának sorstörténetével. Ennek a történetnek a főszereplői az 1776-ban született József Antal főherceg s az ő leszármazottai. Akik Habsburgnak születtek és magyarként éltek, s ennek a Fejér megyei kis településnek voltak otthonteremtő arisztokrata polgárai. Életútjuk állomásait, alcsúti kapcsolatait tekintjük át az alábbi fejezetben.
József Antal főherceg 1776. március 9-én született Firenzében a későbbi II. Lipót császár, akkor toscanai nagyherceg és Bourbon Mária Ludovika ötödik fiaként. Ugyanott nevelkedett, és gondos nevelésének köszönhetően már gyermekkorában elsajátította anyanyelve, a német mellett az olaszt, a franciát és a latint. Mint a legtöbb Habsburg, József is megismerkedett egy kétkezi mesterség fortélyaival: a kertészkedés fogásait sajátította el. Tízéves korában ezredesi rendfokozatot kapott nagybátyjától, II. József császártól, ennek ellenére a katonaság világa nem volt rá hatással.
Életében tizennégy éves korában következett be az első jelentős fordulat, amikor apja került a birodalom trónjára: családjával együtt Bécsbe költözött. Hatással volt rá a kor híres bécsi jogtudósa, Franz Anton Zeiller, aki felkeltette érdeklődését a jog-és államtudomány iránt. Tizennyolc évesen – mint a Habsburg család valamennyi tagja – nagykorúvá lett, és megkapta az aranygyapjas rendet. A tehetséges főhercegre minden valószínűség szerint valamelyik örökös tartomány kormányzása várt volna, de bátyja, Sándor Lipót nádor 1795. júliusi tragikus halálát követően az 1792-ben elhunyt apjuk után trónra lépett Ferenc őt szemelte ki Magyarország kormányzására.
1795 szeptemberében nevezte ki Magyarország helytartójává az uralkodó, majd 1796. november 12-én a magyar rendek az országgyűlésen közfelkiáltással az ország nádorává választották. Ezt a tisztséget fél évszázadon át töltötte be. Nagyon fiatalon kellett a hatalmas és történelmi előjogaira büszke ország vezetését átvennie, ennek ellenére már beiktatásakor elmondott beszédében leszögezte kormányzati alapelvét: egyaránt szolgálni a magyar nemzetet és az uralkodót.
Nádori kormányzásának kezdeti időszakában a bécsi instrukciók hű végrehajtója volt, de Magyarország közjogát, történelmét és politikai-gazdasági viszonyait szorgalmas tanulással megismerve néhány év alatt önálló álláspontot alakított ki. A századfordulótól kezdve a magyar nemzet és a korona bécsi viselője közti kapocs szerepét betöltve a két fél érdekeinek összhangba hozásán munkálkodott. Az országgyűlési ellenzék elnémítása helyett annak megnyerésére és a kormányzati munkába való bevonására törekedett. 1806 nyarán körutat tett a Felvidéken, az ott tapasztalt elmaradottság nagy hatást gyakorolt rá.
Tisztéből következően Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye főispáni, a nemesi felkelés főkapitányi, a Helytartótanács és a Hétszemélyes Tábla elnöki, a Jászkun kerület főkapitányi tisztét is betöltötte.
A Habsburg-dinasztia magyar korona feletti uralmának megszilárdítása melletti feltétlen elkötelezettsége – sok kortársától eltérően – nem tette szűklátókörűvé, a magyar alkotmányosság alapos ismerőjeként az abszolutisztikus kormányzás helyett a konszenzuális irányítást tartotta a magyar nemzet vezetéséhez a megfelelő eszköznek.
Nádorságának első évtizede arról is meggyőzte, hogy nemcsak a Magyar Királyságnak kellene a birodalmon belül még nagyobb önállóságot biztosítani, de az alkotmányos kormányzást a birodalom más részeire is ki kellene terjeszteni. Ez a meggyőződése tükröződik az udvar számára 1810-ben készített, a birodalom közigazgatásának átalakítását szorgalmazó tervezetében is, melyben korát negyven évvel megelőzve az önálló magyar minisztérium, az önálló had- és pénzügyi igazgatás bevezetését javasolta. Elképzelése I. Ferenc és környezete számára nem volt elfogadható, a Hofburg urai továbbra is Magyarországnak a birodalomba való beolvasztását szorgalmazták.
A magyar közigazgatásra vonatkozó elveivel összhangban meggyőződéses híve volt annak a felfogásnak, hogy a gazdasági és kereskedelmi élet szabadsága a politikai fejlődésnek is motorja. Ezért már a XVIII. század végétől a kiviteli korlátozások feloldását, az Ausztria és Magyarország közti vámhatár felszámolását, a magyar borok szabad kivitelének lehetőségét szorgalmazta.
A „nemzeti alkotmány” védelmezése mellett tett hitet az országgyűléseken is. A nemzet jogainak eredményes védelmezését, a politikát a gazdasági és kulturális fellendüléstől elválaszthatatlannak tartotta. Ennek előmozdítására támogatta a Magyar Nemzeti Múzeum megalapítását, gróf Széchényi Ferenc példáját követve értékes kódexek és ősnyomtatványok ajándékozásával segítette elő a nemzeti gyűjtemény megteremtését.
A kettős főváros fejlődését támogatandó, négyévi előkészítő munka után 1808-ban megalapította a Szépészeti Bizottságot, és Hild Jánost – a nála sokkal ismertebb József apját – felkérte Pest rendezési munkálatainak megtervezésére. A kereskedelem érdekében fontosnak tartotta a közlekedésügy fejlesztését is. Támogatta a folyók szabályozását, a Dunát és a Tiszát egymással összekötő csatorna megépítését, a gőzhajózás ügyét.
Hadvezérként nem volt szerencsés, a francia forradalom által felkavart európai állóvíz peremén három ízben, 1799-ben, 1800-ban és 1809-ben vezette a nemesi felkelést. A nemesi felkelésre alapozott országvédelmet éppen ezek során szerzett benyomásai alapján tartotta korszerűtlennek, a magyar felsőbb tiszti iskola felállításáért több mint negyedszázadig tevékenykedett. 1835-re ennek nyomán felépült Pesten a későbbi Ludovika Akadémia.
Minden igyekezete ellenére sem tudta bátyját, I. Ferencet meggátolni abban, hogy a magyar nemzet alkotmányos jogait ne függessze fel. 1812-ben bevezették a magyar korona országainak rendeleti kormányzását. Ezzel a rendek teljesen kiszorultak a kormányzásból.
Több mint egy évtizedes munka után, a vármegyei ellenállási mozgalmak leszerelését követően tudta csak elérni 1825-ben a parancsuralmi kormányzás felfüggesztését és az országgyűlés újbóli összehívását. Ezen az országgyűlésen került sor a Magyar Tudós Társaság felállítására, amelyet a nádor tízezer forinttal támogatott. Felismerve, hogy a hitelélet fellendülése nélkül a gazdaság is csak helyben járhat, 1832-ben támogatta a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank létrehozását. Segítette a Magyar Gazdasági Egylet megalakulását is.
Az 1830., majd az 1832–1836. évi országgyűlésen mérsékelni igyekezett a radikális ellenzék követeléseit, ugyanakkor a felsőtábla elnökeként meggátolta a főrendi táblát az alsótábla által elfogadott reformok megvétózásában. Az 1836. évi III. törvénycikkel ezen az országgyűlésen tették meg az első döntő lépést a magyar hivatalos nyelvvé tételéért: ekkortól lett a törvények nyelve a magyar, valamint azokban a templomokban, ahol a prédikáció rendes nyelve a magyar volt, az anyakönyvek magyar nyelvű vezetését is elrendelték.
Bár nem az alkalmi jótékonyságot, hanem a szisztematikus szervezést tartotta a fejlődés és ezáltal a szomorú szociális viszonyok megjavítása eszközének, számtalan alkalommal mutatott példát bőkezűségével: 1826-ban megalapította Pesten a vakok intézetét, majd részt vett a Jótékonysági Nőegylet és egy fővárosi árvaház létrehozásában is.
Szélsőségektől mentes közéleti szerepléséhez hasonlóan a magánéletben is kiegyensúlyozott személyiség, családi életét azonban sorscsapások kísérték. 1799-ben kötött először házasságot. Pál orosz cár leányát, az alig tizenhat éves Alexandra Pavlovna nagyhercegnőt vette nőül. Felesége 1801-ben leánygyermeknek adott életet, de a szülést követően előbb az újszülött, majd néhány nappal később gyermekágyi láz következtében az anya is meghalt.
A kettős veszteség mélyen megviselte a még csak huszonöt éves nádor-főherceget. A Pesthez közeli Ürömön építtetett görögkeleti kápolnában temette el feleségét.
Az első felesége elvesztése felett érzett fájdalmának mélységét mutatja, hogy csak 1815-ben kötött másodszor házasságot. A tizennyolc éves Hermina Anhalt-Bernburg-Schaumburg uralkodó hercegének leánya volt. Ez a frigy sem bizonyult szerencsésnek, kísértetiesen emlékeztetett az elsőre: a második feleség is nagyon fiatal volt, és 1817 novemberében, szintén alig kétévi házasság után, még ikergyermekeinek születése napján meghalt.
Második felesége nyugvóhelyéül alakíttatta ki József a budai királyi várban a nádori kriptát, amely 1944-ig a magyar Habsburgok temetkezési helyéül szolgált.
Azért, hogy a kis István Viktor főherceg – atyja után Magyarország következő nádora – és Hermina főhercegnő ne anya nélkül nevelkedjen, alig két év múlva, 1819-ben házasságot kötött a 22 éves Mária Dorottya württembergi hercegnővel. Harmadik házasságából öt gyermek született, közülük hárman élték meg a felnőttkort: József Károly a Habsburg család magyarországi ágát vitte tovább, Mária Henrietta II. Lipót belga király felesége lett. Ebből a frigyből született Stefánia, aki előbb Rudolf trónörökös, majd annak 1889. évi mayerlingi öngyilkosságát követően herceg Lónyay Elemér felesége lett. A nádor gyermekeit egyszerű, polgári szellemben és értékrend szerint neveltette.
József életének utolsó évtizedében is lankadatlan energiával dolgozott. Helyzetét megnehezítette, hogy a magyar rendek körében növekvő közkedveltségével párhuzamosan egyre kevesebb bepillantást nyert a bécsi központi hatalom elképzeléseibe. Igyekeztek őt az információktól elzárni, mivel Metternich kancellár a nádor elképzeléseit a birodalom egységére nézve veszélyesnek tartotta. Már Ferenc császár is több alkalommal Rákóczihoz hasonlította öccsét.
Mindezek ellenére ezekben az években sem veszítette el tettrekészségét, számos értékes intézménnyel gyarapította a kettős fővárost. 1836-ban támogatta a Kisfaludy-társaság megalakítását. Az 1838. évi nagy pesti árvíz alkalmával hatvan éven felüli kora ellenére személyesen irányította a mentési és kárenyhítési munkálatokat. Az ár pusztítását követő újjáépítésekkel Pest-Buda visszavonhatatlanul a polgári fejlődés útjára lépett. 1840-ben amnesztiát eszközölt ki a fogságban tartott radikális politikusok – köztük Kossuth – részére, 1843-ban megakadályozta a hazai ipar támogatására létrehozott Védegylet feloszlatását. 1844-ben létrehozta a József Ipartanodát, a műszaki egyetem jogelődjét. A Buda és Bécs közti vasútvonalra vonatkozó tervét a kancellária elutasította.
A gyermekkorában tanult szakmát, a kertépítést tudományos szintre emelte, éltesebb korában is kedvenc kikapcsolódása maradt. A harmadik házasságkötésének évében, 1819-ben a birtokába került alcsúti uradalomban mintagazdaságot és arborétumot hozott létre. Az üvegházakban gyakran saját kezűleg is részt vett a növények gondozásában. A kortárs szerint: „Itt pihen… gyakran lankasztó gondjai ’s munkái után a fáradhatatlan Főherczeg, méltó gyönyörrel legeltetvén szemeit ön alkotta virányain Alcsuthnak – ’s epedve pillantván ki gyakran Alcsúth határin túl a’ hazára, mellynek sorsához saját dicsőségét ’s boldogságát kötötte.”
1846 novemberében, nádorrá választásának ötvenedik évfordulóján országszerte ünnepségeket tartottak. Élete utolsó éveiben minden erejével azon fáradozott, hogy fiának, Istvánnak biztosítsa a nádori tisztséget. Halálos ágyán megígértette a magyar rendekkel, hogy őt választják meg a tisztségre.
1847. január 13-án hunyt el az a Habsburg, aki cselekedeteiben annak ellenére teljesen magyarrá lett, hogy soha nem tanult meg jól magyarul, és aki a magyar radikális ellenzéknél sokszor helyesebben látta, mi szolgálja fogadott nemzete érdekét.
István Viktor főherceg Budán született, 1817. szeptember 14-én, József nádor és Hermina német hercegnő gyermekeként. Mivel édesanyja a szülést követően meghalt, ikertestvérével, Herminával együtt apja harmadik feleségét tekintette édesanyjának.
Gyermekéveit részben anyai nagyanyjánál, német földön, Schaumburgban, részben Alcsúton töltötte. Apja egyszerű, polgári szellemben neveltette öt életben maradt gyermekét, István is otthonosan mozgott a kétkezi mesterségek világában: a könyvkötő és a faesztergályos szakmát tanulta ki. Hatéves korától egy ezredes volt a nevelője, aki azonban a testi nevelés mellett a szellem pallérozását sem hanyagolta el.
Alcsúton időzve a főhercegi család fesztelenül élt, József nádor gyermekei gyakran játszottak együtt a falubeli gyermekekkel, akik István főherceget egymás között „palatinus Pista” névvel illették. A nádor nagy súlyt helyezett arra, hogy ha már neki nem sikerült igazán jól elsajátítania a magyar nyelvet, akkor legalább gyermekeinek sikerüljön ez: István jól meg is tanult. Magyarország közjogával és a latin nyelvvel a konzervatív jogtudós, Virozsil Antal ismertette meg apja azon elvárásának szellemében, hogy a magyar földön élő Habsburg-ág férfi tagjai számára Magyarország közjogi és igazgatási állapotának ismerete mindennél fontosabb.
Már 1832-ben megkapta az aranygyapjas rendet nagybátyjától, Ferenc császártól, aki ugyanebben az évben ezredesi rendfokozatot is adományozott a még alig felserdült főhercegnek. Tizennyolc éves korában az 52. galíciai gyalogezred ezredtulajdonosa lett, ettől fogva az ezred István nevét viselte. Ugyanekkor a fiatal főherceg egyenruhájának pantallójára felkerültek a tábornoki stráfok is: vezérőrnagyi rendfokozatot kapott. 1838-ban apja mellett személyesen is részt vett a pesti árvíz mentési munkálataiban, ekkor alapozta meg magyarországi népszerűségét.
Részint azért, hogy a birodalom közigazgatásának kérdéseivel is megismerkedjen, részint, mert Metternich kancellár fokozódó nemtetszéssel szemlélte a magyar rendek körében egyre növekvő népszerűségét, 1839-ben Bécsbe rendelték. A kétévi bécsi tartózkodás alatt jogi tanulmányokkal foglalkozott, és a birodalmi szintű közigazgatás kérdéseivel ismerkedett. Tehetsége és szorgalma már ekkor megmutatkozott, Kolowrat herceg, államminiszter – 1848 márciusától, Metternich bukása után néhány hétig Ausztria első alkotmányos miniszterelnöke – személyében befolyásos pártfogóra talált.
Mielőtt a kormányzásban a rangjának megfelelő állást elfoglalta volna, 1841 és 1843 között tanulmányutat tett. Útja során felkereste a Habsburgok fennhatósága alatt lévő itáliai tartományokat, majd a pápai államot és Németország számos fejedelemségét. Diplomáciai szempontból is érdekes úti feljegyzései széles látóköre és nyitott szemlélete mellett agilitásának is bizonyítékai.
1843 őszén unokafivére, V. Ferdinánd Csehország helytartójává nevezte ki, posztját 1844 elején foglalta el. Hatásköre meglehetősen korlátozott. Főként a gondjaira bízott ország gazdaságát igyekezett fejleszteni: támogatta a Bécs–Prága vasútvonal megépítését, bankok és pénzintézetek alapítását, a malomipar fejlesztését. Korát megelőzve foglalkozott a szakképzetlen ipari munkásság szociális helyzetével is.
Magyarországgal való szoros kapcsolata a közel tízévi megszakítás után atyja halálával állt helyre. 1847. szeptember 1-jén iktatták be a Helytartótanács elnöki tisztébe. Ezt követően országjáró körutat tett, élvezte népszerűségét. 1847. november 11-én nyílt meg az utolsó rendi országgyűlés, amely másnap István főherceget – apja életművének folytatóját látva személyében – Magyarország nádorává választotta. Ezen a napon a király altábornaggyá léptette elő, ezt a rendfokozatot viselte haláláig.
Nagy munkabírása és megalapozott ismeretei ellenére két jellemvonása, a hevülékeny természet és a néha túlzott hiúság akadályozta a zavartalan eredményességben. 1848. március 15-én ő vezette a magyar országgyűlés küldöttségét Pozsonyból Bécsbe. Ferdinánd király ekkor teljhatalommal ruházta fel Magyarország ügyeit illetően, és hozzájárult az önálló magyar kormány megalakulásához. Ennek alapján István nádor a király nevében 1848. március 17-én gróf Batthyány Lajost miniszterelnökké nevezte ki. Ugyancsak István nyitotta meg július 2-án az első népképviseleti országgyűlést.
Jellasics horvát bán 1848 szeptemberi, Magyarország elleni támadását hírül véve, közvetíteni igyekezett, de ez irányú kísérletei kudarcba fulladtak. Batthyány javaslatára az országgyűlés a horvát bán seregei ellen küldendő csapatok főparancsnokává választotta, de szeptember 23-án – anélkül, hogy szándékáról a magyar kormányt előzetesen értesítette volna – elhagyta Magyarországot, Bécsbe utazott. Aligha hitte akkor, hogy többé nem lép már magyar földre, csak holttestét helyezik majd el a budai vár nádori kriptájában.
Szeptember 25-én lemondott nádori és helytartótanácsi elnöki tisztéről. Az udvar ezt elfogadta, és felszólították Bécs elhagyására. A kegyvesztetté vált István féltestvére, Erzsébet főhercegnő (József nádor harmadik házasságából született leánya) morvaországi birtokán töltötte napjait, majd az udvar kifejezett kívánságára 1848 végén anyai birtokára, Schaumburg várába vonult vissza.
Ambiciózus természetét mutatja, hogy sok energiát fordított a birtok kezelésére, gazdag könyvtára és ásványgyűjteménye gyarapítására. Udvartartása tagjainak gyermekei számára maga szervezte meg az oktatást. Több természettudományi társulat tagja volt, élénk levelezésben állt Európa vezető tudósaival. Egyetlenegy alkalommal tért vissza Bécsbe: 1858-ban, Rudolf trónörökös keresztelője alkalmával.
Ifjúkorától tüdőbajban szenvedett, a betegség 1865-től mindinkább erőt vett rajta. Élete utolsó hónapjait a Riviérán, Mentonban töltötte. Halála előtt egy nappal féltestvére, József Károly főherceg táviratából értesült a kiegyezésről és gróf Andrássy Gyula miniszterelnöki kinevezéséről. 1867. február 19-én hunyt el. Holttestét különvonat szállította Magyarországra.
József Károly főherceg – József nádor harmadik fiaként – annak harmadik, Mária Dorottya württembergi hercegnővel kötött házasságából 1833. március 2-án, Pozsonyban született. Gyermekkorát a budai királyi várban és az alcsúti kastélyban töltötte. Harmadszülött – és az elsőszülöttnél tizenhat évvel fiatalabb – fiúként atyja nem politikai pályát képzelt el József Károlynak. Erre István főherceget tartotta hivatottnak. Ugyanolyan kiváló nevelésben részesült, mint elsőszülött féltestvére, ő volt az első Habsburg, aki a némettel azonos szinten használta a magyar nyelvet. Tanára volt többek között a kiváló bencés történész, Rómer Flóris is.
Már tizenkét éves korában hadapródként belépett a nádor nevét viselő 12. huszárezredbe. Természetesen nem tényleges szolgálatra, sokkal inkább a katonai életpályára való felkészülés céljával. Érdemes megjegyezni, hogy ebben az időszakban a család azon tagjai, akiket nem a katonai pályára szántak, már gyermekkorukban magas főtiszti rendfokozatot kaptak, ellenben annak a családtagnak, akit a tényleges szolgálatra neveltek, ha gyorsan meg is tehette, de végig kellett járnia a ranglétra alacsonyabb grádicsait.
József Károly húszévesen már a dragonyos lovasságnál szolgált őrnagyként, majd áthelyezték a gyalogsághoz, ahol rövid idő alatt előbb alezredessé, majd 1855-ben, ezredessé lépett elő. Édesapjához és fivéréhez hasonlóan ő is ezredtulajdonos lett, a 37. gyalogezred vette fel József Károly nevét.
Öt évig szolgált ezredesi rendfokozatban, a tábornokságig huszonhét éves korában, 1860-ban emelkedett, ekkor I. Ferenc József vezérőrnaggyá léptette elő, és egyidejűleg dandárparancsnoki beosztásba helyezte. Az 1866. évi porosz–osztrák háborúban bizonyította rátermettségét és szervezőkészségét, a königgrätzi ütközetben a sebesült hadtestparancsnok helyébe lépve hadtestet vezényelt. Azok a tábornok- és tiszttársai, akik irigyelték tőle gyors előmenetelét, sem mondhatták, hogy nem állta meg tökéletesen a helyét. Megszolgálta az altábornagyi rangot.
A kiegyezést követően őt bízta meg az uralkodó az önálló magyar honvédsereg megszervezésével. 1868-tól irányította a Magyar Királyi Honvédség szervezését, majd 1869-ben annak első főparancsnoka lett. Kétszeresen is alkalmas volt erre a posztra: egyrészt mint József nádor teljesen magyar szellemben nevelkedett fia, másrészt mint rátermettségének a csatatéren is tanúbizonyságát adó katona.
A honvédsereg újjászervezése körüli érdemeiért 1874-ben az uralkodó lovassági tábornokká léptette elő. Ezzel megkapta a legmagasabb elérhető rendfokozatot, mivel a kettős birodalomban békeidőben a tábornagyi rendfokozat nem volt elérhető. Ugyanekkor a Szent István rend nagykeresztjével is kitüntették.
Apjához hasonlóan jeles botanikus, nemcsak alcsúti birtokán, hanem fiumei palotája kertjében is számos – részben saját maga által nemesített – növényritkaságot nevelt. Ezekkel kapcsolatos eredményeiről Európa-szerte elismert tudósként jó néhány tanulmányt, szakkönyvet adott ki.
A főherceg gyakran dolgozott a kastély parkjában. Ilyen alkalmakkor többször megesett, hogy a – mindenki számára nyitva álló – kertet megtekinteni kívánó idegenek az általuk fel nem ismert, egyszerű ruházatban kertészkedő főherceget kérték meg arra, hogy mutassa be a parkot. A szakszerű „idegenvezetésért” kapott aprópénzt dolgozószobájában egy tálban őrizte József Károly. Alcsúti birtokán állandó tűzőrséget tartó önkéntes tűzoltóságot hozott létre, annak munkájában személyesen is részt vett. A hátsó kastélyszárnyak egyikének tornyát használták tűztorony céljára. Kedvelt időtöltése volt a gyalupad melletti foglalatoskodás is.
Figyelmet érdemlő kísérletként megpróbálkozott a hagyományosan vándorló életmódot folytató cigányoknak a társadalomba való beillesztésével. Több cigány nyelvváltozatot is elsajátított, ő a cigány nyelvészet és a romanisztika tulajdonképpeni megalapítója. Cigány nyelvtana a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában nyomtatásban is megjelent. A hosszú évek munkájával összeállított cigány szótárát azonban soha nem publikálta, az halála után elveszett.
A kortársak emlékezései szerint a főherceg-tábornok alcsúti birtokán állandóan ceruzával és jegyzetfüzettel a kezében járt-kelt, és ha valami számára érdekeset vagy addig még ismeretlen kifejezést hallott a cigányoktól, azt azonnal lejegyezte. Alcsúti birtokán megpróbálkozott a cigányok tartós letelepítésével és munkához juttatásával is, folklórjukat és szokásaikat megismerve és azokat megtartatva igyekezett őket a társadalomba integrálni.
József Károly főherceg részt vett a magyar társadalmi és közélet jelentősebb megnyilvánulásában. Alapító tagja és fővédnöke volt az Országos Iparegyesületnek, nagy szerepe volt a hazai tűzoltóság megszervezésében is, részt vett az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben című nagyszabású mű szerkesztésében. Folytatva az apja által megkezdett munkálatokat a Margitszigetet üdülőhellyé formálta át, a Margit hidat a szigettel összekötő szárnyhíd részben az ő költségén épült.
1893-ban ünnepelték negyedszázados honvéd főparancsnoki jubileumát. A tudományos életben is számos elismerést kapott, a Magyar Tudományos Akadémia 1888-ban tiszteletbeli tagjává választotta, 1896-ban a budapesti, 1897-ben a kolozsvári egyetem avatta díszdoktorává. Egész életében ragaszkodott ahhoz, hogy minden munkát magyar vállalkozóval igyekezett elvégeztetni, és lehetőség szerint csak magyar terméket vásárolt.
Mivel fivére, István főherceg soha nem kötött házasságot, a második fiú, az 1825-ben született Sándor pedig tizenkét éves korában meghalt, harmadszülöttsége dacára József Károly lett a magyarországi Habsburg-ág folytatója. 1864-ben vette el Klotild szász-koburg-gothai hercegnőt. A házasságból hét gyermek született, közülük az első fiú, József Ágost követte apját a katonai pályán.
József Károly fiumei kastélyában hunyt el, 1905. június 13-án, atyjához és fivéreihez hasonlóan a budavári nádori kriptában nyugszik.
József Ágost főherceg – József nádor unokája – 1872. augusztus 9-én született Alcsúton, József Károly honvéd főparancsnok és Klotild szász-koburg-gothai hercegnő első fiaként. Előbb magánúton tanult, a középiskolát a győri bencés főgimnáziumban végezte.
Apját követve – akinek eredetileg más elképzelése volt fiával kapcsolatban – katonai pályára lépett. Az idők változását mutatja, hogy a császári és királyi közös hadsereg szolgálatába állva bizony nem tábornokként kezdte pályafutását. Ferenc Józsefnek az volt az elve, hogy a család tagjai is legalább két évet töltsenek el minden egyes tiszti és tábornoki rendfokozatban. Tizennyolc éves korában kapta meg a uralkodótól az aranygyapjas rendet. Ekkor a gyalogságnál hadnagy, majd 1893-ban főhadnagy. A rákövetkező évben, mivel a császár unokáját vette feleségül, soron kívül százados lett a dragonyosoknál, de a törzstiszti előléptetésre nyolc évig kellett várnia.
Karrierje 1902-től gyorsult fel. Ekkor érte el az őrnagyi rendfokozatot a budapesti 1. honvéd huszárezredben. 1903-ban alezredes, 1904-ben az ezred parancsnoka, 1905-ben lépett elő ezredessé, ebben az évben lett a közös hadsereg 15. dragonyosezredének tulajdonosa is. Katonai pályafutásával párhuzamosan jog- és államtudományi tanulmányokat folytatott a budapesti egyetemen. 1907-ben (más források szerint 1908-ban) vezérőrnagy és a 79. honvéd gyalogdandár parancsnoka lett. 1910. március 22-én a király képviseletében ő rekesztette be trónbeszéddel a magyar országgyűlést. Még ebben az évben a 31. hadosztály parancsnoka, 1911-ben altábornagy.
Az első világháború kitörése után hadosztályával előbb a szerb, majd szeptembertől az orosz fronton harcolt. 1914 novemberében a temesvári hadtest parancsnoka és lovassági tábornok, majd az olasz árulást követően 1915 májusától hadtestével több mint egy évig védte az Isonzo vonalát. E harcok során kapta meg a kétszer is könnyebben megsebesült főherceg a katonai Mária Terézia rend középkeresztjét.
Románia 1916 nyár végi orvtámadása következtében Erdélyben a helyzet válságossá vált. Ferenc József halálát követően, 1916 novemberében – egy beosztási szintet átugorva és a német mintára újonnan bevezetett vezérezredesi rendfokozat viselőjeként – az osztrák–magyar és német hadseregekből álló hadseregcsoport élén átvette az erdélyi és romániai hadműveletek irányítását. A kortársak a vezetése alatt álló frontszakaszt „József főherceg arcvonal”-nak nevezték. Hathatós német segítséggel sikeresen visszafoglalta Erdélyt, majd a fegyverszüneti tárgyalások megindítását kezdeményezte.
1918 januárjában az uralkodó ismét az olasz frontra küldte, a 6. hadsereg parancsnoka lett. Röviddel a belső összeomlást megelőzően, júliusban, a két hadseregből álló, a Piave melletti tiroli hadseregcsoport parancsnokságát vette át, e beosztásában érte el a lehető legmagasabb, a tábornagyi rendfokozatot. Személyes bátorságát mutatja az, hogy az arcvonal legveszélyesebb pontjait sem kerülte el; közvetlen kísérői közül többen elestek. Katonái közt a háború négy éve alatt végig legendás volt személyes bátorsága és eltökéltsége.
Októberig töltötte be beosztását, ekkor visszatért Magyarországra. A király homo regiusszá (az uralkodó nevében rendelkező személyes királyi megbízottá) nevezte ki, e minőségében ő tárgyalt a politikusokkal. Október 29-én gróf Hadik Jánosnak adott sikertelen kormányalakítási megbízást.
A békés megoldást keresve október 31-én az uralkodó nevében gróf Károlyi Mihályt nevezte ki miniszterelnökké. Károlyi előbb kormánya tagjaival együtt letette az uralkodónak szóló esküt József kezébe, azonban mindjárt másnap ez alól felmentésüket kérték.
A főherceg-tábornagy a közélettől átmenetileg visszavonulva alcsúti birtokára húzódott vissza. Ekkor fogant meg fejében az a rövid életű ötlet, hogy nevét megmagyarosítva Alcsútira változtassa. A Tanácsköztársaság napjaiban házi őrizetben tartották, de bántódás nem érte. A szovjet-orosz mintájú államberendezkedés megteremtésére irányuló, hamvába holt kísérlet kudarcát követően 1919. augusztus 6-án Budapestre utazott, és önmagát az ország kormányzójának jelentette ki. Másnap Friedrich Istvánt miniszterelnökké, augusztus 12-én Horthy Miklós altengernagyot a Magyar Nemzeti Hadsereg fővezérévé nevezte ki, a hónap végén azonban az antant tiltakozásának hatására lemondott.
Horthy kormányzó elsőként őt avatta vitézzé 1921-ben. Bár nem vonult vissza a politikától, hiszen a trónfosztott Habsburg-ház valamennyi Magyarországon élő felnőtt férfi tagjához hasonlóan 1927-től az országgyűlés felsőházának tagja volt, de főleg a kulturális és a társadalmi élet szintjén tevékenykedett. A XX. század első évtizedétől folyamatosan részt vett a Magyar Tudományos Akadémia munkájában, még a Monarchia fennállása alatt három egyetem díszdoktora lett. 1926-tól kezdve hét kötetben adta ki az első világháborúról írott munkáját.
1903-ban vette feleségül Auguszta bajor hercegnőt, Ferenc József unokáját. Felesége negyven éven át a magyar közélet igencsak ismert alakja volt. Házasságukból hat gyermek – köztük három fiú – született, de a fiúk közül csak az elsőszülött, József Ferenc vitte tovább a magyarrá lett Habsburg-ágat, mivel a második fiú, László mentális problémákkal küzdött, a harmadik fiú, Mátyás pedig egyéves korában meghalt.
1944-ben mint felsőházi törvényhozó szerencsétlen szerepet játszott Szálasi Ferenc legitimálása körül. Az előretörő szovjet csapatok elől Németországba menekült, majd néhány évre az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le. Visszatérve Európába Bajorországban élt, és ott érte a halál 1962. július 6-án. Fia, az 1957-ben elhunyt József Ferenc mellé temették a felfadingi temetőben.
József Ferenc főherceg 1895. március 28-án született, a morvaországi Brünnben. József Ágost és Auguszta bajor hercegnő fia. Elemi iskolai tanulmányait magánúton Alcsúton, a katonai középiskolát Budapesten végezte, majd a Ludovika Akadémián tanult tovább. Itteni tanulmányait a háború miatt nem fejezte be, zászlósi rendfokozatban lépett a Vilmos császár nevét viselő 7. huszárezredbe. Itt előbb hadnagy, majd 1916-ban főhadnagy. A román fronton a Putna-völgyi 1917. évi harcok során századossá léptették elő.
Leszerelése után a Pázmány Péter Tudományegyetemen folytatott tanulmányokat, 1921-ben az állam- és jogtudományok doktorává avatták. 1924. október 4-én kötött házasságot Anna hercegnővel, III. Frigyes Ágost szász király leányával. Házasságukból nyolc gyermek született. 1927-ben a visszaállított felsőház tagja lett.
Közben további tanulmányokat folytatott: 1930-ban közgazdaság-tudományi doktorátust szerzett. Több társadalmi egyesület munkájában vett részt, számos irodalmi előadást és felolvasóestet tartott, három verseskötete jelent meg. Colombus címmel írt drámáját budapesti és vidéki színházak is bemutatták.
1944 decemberében hagyta el Alcsútot. A háború után szüleivel, több testvérével és családjával az Egyesült Államokba emigrált, de néhány év múlva visszatértek Európába. Portugáliában halt meg, 1957. szeptember 25-én.

József Antal főherceg

A nemzeti alkotmány védelmezője

A főhercegi család

A Habsburg-ház magyar ága

István Viktor főherceg

István nádor és Hermina főhercegnő

József Károly főherceg

József Károly főherceg (balra) és cigányai

A főhercegi család

József Ágost főherceg

József Ágost főherceg, az országgyűlés felsőházának tagjaként

A főherceg dolgozószobájában

József Ferenc és László főherceg

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT