A MÚLT ÍRÓI

Teljes szövegű keresés

A MÚLT ÍRÓI
Az 1945-öt követő évek irodalmának főbb témáit néhány vezérszóval körül lehet írni. A háború, menekülés, táborokban élés természetszerűen hozta magával, hogy az első könyvek szinte egytől-egyig a hontalanságból és a visszavágyódásból merítették mondanivalóikat; regényekben, cikkekben, versekben a jövőtervezés, légvárépítés keveredett a céltalanság érzésével, s az összeomlott társadalmi rendszer bírálata összefonódott a múlt megszépítésével. Ezek a könyvek csaknem kivétel nélkül mind politizáltak, s ha közülük némelyik mutatott is némi hajlamot a józanabb számvetésre – mint Ölvedy János írása (Levelek a számkivetésből, 1947) vagy Bakó Elemér könyve (Műhely és légió, München 1948) –, legtöbbjüket az emigrációs hivatástudat fölépítésének gondja kötötte le. Ezzel próbálták ellensúlyozni azt a megrázkódtatást, hogy elszakadtak társadalmi helyükről, kiestek szerepükből, elvesztették vagyonukat, rangjukat, és földönfutó sorsra kényszerültek. Újat vagy mást ez az irodalom csak a tematikában nyújtott, egyébként a két háború közötti irodalom konzervatívan "nemzeti" eszme- és stílusvilágához, kisrealizmusához, népiességéhez, irredentizmusához, anekdotikus előadásmódjához kapcsolódott, felelevenítette a hazafias szólamokat és a családi folyóiratok lapos moralizálását, kedélyes-humoros világlátását.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT