HEGEDŰS ZOLTÁN (1912) (RÓNAY LÁSZLÓ)

Teljes szövegű keresés

HEGEDŰS ZOLTÁN (1912)
(RÓNAY LÁSZLÓ)
Hegedűs Zoltán (1912) Kolozsvárott született, Budapesten végezte egyetemi tanulmányait, és itt jelent meg első verseskönyve, Az örök dokk fölött címmel 1939-ben. Költeményeiben a szemlélődő alapérzés halk, nosztalgikus dallamokban nyert kifejezést. A kor lírájához hasonlóan Hegedűs Zoltán is a halál, a pusztulás gondolatának eljegyzettje volt, naponta "szoktatta magát a halálhoz"; s ezzel szinte párhuzamosan ő is kötelezőnek érezte magára nézve a "légy fegyelmezett" parancsszavát. Ihletői és mintái között József Attilát éppúgy ott sejthetjük, mint Dsida Jenőt; kemény, a sorssal és a végzettel szembenéző versei éppúgy akadtak, mint sejtelmes, borongós tájrajzok, melyek olykor balladai homályban fejezték ki a költő álmait, vágyait, látomásait.
Ezt a világképet teljesítette ki a Szamosháti ősz (1942), melyben – kivált a Pipás erdők alatt című ciklusban – erdélyi emlékeit idézte vissza egyszerű, tömör képekben, búcsúzó reménytelenséggel. Visszapergette A Monostori úti estéket, a hójai szüretet, a Szamos könnyektől áztatott hullámait és a Zokogó Majomban eltöltött esti órákat. Ahogy e kötetének címe is jelezte, koraöreg, fáradt arccal tekintett a világra, képeit őszi színek árnyalták, ő maga pedig "hallgatag – mint aki magára maradt". Végképp elhagyta ifjúságának színes álmait, s a jövő eshetőségeit, a "rettentő sorsot" latolgatta. Költészetét, szemléletmódját azonban határozottság és irónia is jellemezte, jó néhány epigrammában mondott kíméletlen ítéletet a korról és az irodalom kisebb-nagyobb megalkuvásairól. A búcsú, az irónia, a várakozás és impresszionisztikus lebegés hatották át e kötetének legnagyobb igényű versét, a Vadont.
A felszabadulás után 1946-ban jelent meg Meztelen élet című verseskötete. Míg korábbi költeményeiben az erdélyi líra hagyományai legalább oly fontos tájékozódási pontjait jelentették, mint József Attila példája, új könyvében már az 443utóbbi költői ösztönzése lett a meghatározó, a Meztelen élet hangütése mintha a nagy költőelőd kifejezésmódjának új variációja lett volna.
A kormos vasöntőműhelyek fölött az éj izzik,
mint az olvadó érc. Sistereg és morajlik.
 
Ezekbe a pontos, érzékletes képekbe ágyazta bele az elmúlt időszak borzalmait megelevenítő látomásait. Általában az jellemezte líráját, hogy a szikár, szigorúan megszerkesztett képvilágot testetlen képekkel, lebegéssel ellensúlyozta. Legtöbb versének az adott sajátos, a jövőbe nyúló értelmet, hogy azt is érzékeltetni igyekezett, ahogy a hajdani szegénység otthonára lelt a megváltozott világban, s a maga tudásával, keserű történeti tapasztalataival a megújulás tevékeny főszereplőjévé vált. Bár erősebbek, szinte meghatározóak voltak számára az elmúlt évek pusztulásai, a "görbe valóság" torz volta, alvilági kalandozásai során is mohó kielégületlenséggel kereste a fény jeleit. Arra is volt képessége és tehetsége, hogy – mint Devecseri Gábor írta – "egyszerűségükben teljes, az olvasó képzeletét rövid gyeplőre fogó képekkel ajándékozzon meg…"
A Meztelen élet kétségtelenül "köztes" pillanatban mutatta líráját. Szenvedés és bizalom fonódott össze benne, fájdalom és remény ötvöződött, s a kétféle, ellentétes érzelemvilágot a pontos, határozott megfogalmazás fogta egységbe. Méltán jutalmazták a kötetet Baumgarten-díjjal. Hegedűs Zoltán azonban nem járta végig azt az utat, mely e kötetéből logikusan következett volna. Lírikusként elhallgatott. Vígjátékot, elbeszéléseket, útirajzokat írt, s a Színház- és Filmművészet lapot szerkesztette. Később regényekkel jelentkezett (az 1958-ban megjelent Óbudai lányok volt a legérdekesebb közülük). Sikeres filmeket is írt, és rendszeres filmkritikusa a Népszabadságnak.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT