A MUNKÁSKÖLTŐK CSOPORTJA

Teljes szövegű keresés

530A MUNKÁSKÖLTŐK CSOPORTJA
A munkásírók, munkásköltők nemzedéke a harmincas évek elejétől hallatott magáról. A harmincas évek folyamán több sikertelen kísérlet történt a szocialista világnézetű írók egységbe tömörítésére; végül kialakult egy főként szociáldemokratákból álló csoport, amely önálló kiadványokkal jelentkezett. Műveiknek addig főként a Népszava adott helyet. Első, jelentős kötetük a 12 költő (1940); ebben többek közt Benjámin László, Földeák János, Vaád Ferenc, Keszthelyi Zoltán szerepelt. A kötet jelentőségét a korabeli baloldali kritikus így méltatta: "Ez az antológia világnézeti egységet reprezentál. Nem olyan világnézet ez, amelyre a hivatal apai szeretettel tekint… Olyan költőkről van szó, akiknek legfőbb mondanivalói elmondatlanok maradnak. S egyben olyanokról, akiknél nem él külön, önálló életet a forma – tehát ha a mondanivaló elől elzárják a sorompót, elcsuklik a szó, a hang is" – írta Sándor Pál az erdélyi Korunkban.
Ehhez a csoportosuláshoz tartoztak azok a fiatal költők, írók is, akikből a "munkásírók" csoportja verbuválódott. Összejöveteleiket a harmincas évek végétől a könyvkötők szakszervezeti könyvtárában tartották. Első kiadványuk az 1941-ben megjelent Tollal és szerszámmal volt; ez a kötet Benjámin Lászlót, Földeák Jánost, László Gyulát és Vaád Ferencet mutatta be, bevezetőjét Darvas József írta. "A Tollal és szerszámmal tehát túlnő jelentőségében egy antológia keretein, egy csoportnak, művészi síkon egy irányzatnak válik reprezentáns kifejezőjévé. Ez az antológia mutatja meg tisztán, minden torzulástól mentesen – noha a cenzúra erősen megcsonkította a bennefoglalt verseket – azokat a törekvéseket, amelyeket a munkásírók maguk elé tűztek, és sejteni engedi perspektivikusan is, hogy mivé fejlődhettek volna más körülmények között, milyen lehetőségek rejlettek bennük" – írja Kispéter András a munkásírókról szóló tanulmányaiban.
A csoport mozgalma a Tollal és szerszámmal megjelenése után egyre szélesedett; lapalapítási tervük azonban a külső körülmények nyomása miatt nem sikerülhetett. Ekkor határozták el az antológiák rendszeres megjelentetését. A Hét hang (1942) című kötetet a Mérleg követte, mely 1941 végén 1942-es dátummal jelent meg. Jelentőségük abban állt, hogy helyet adtak a különböző irányzatokhoz tartozó szocialista költőknek, íróknak. A később megjelent antológiákra – noha szépirodalmi anyaguk értékes és érdekes – már az elmélet túlburjánzása, a kicsinyes, áldatlan viták eluralkodása a jellemző.
A munkásírók mozgalma nem volt mentes ideológiai tévedésektől. Különösen a népi írók megítélésében s a szocialista író és a szocialista irodalom mibenlétének tisztázása körüli vitákban bizonyultak szűk látókörűnek az antológiák és a Népszava hasábjain.
A munkásírók csoportjának fellépése nemcsak történetileg volt jelentős, hanem működésük irodalomtörténetileg is fontos fejezete a magyar lírának; elsősorban tárgyi-tematikai szinten szélesítették a líra tartományát, olyan élményeket – a kétkezi, fizikai munka nehézségeit, szépségeit, körülményeit – dolgozták fel 531költészetükben, melyek azelőtt legfeljebb szórványosan jelentek meg a lírában. Költészetük egyszersmind anyag- és emberközeli, ember és gép, ember és szerszám bensőséges kapcsolata, a munka fizikai összetevői is megjelennek benne. Hogy a felszabadulás után többük költői pályája megrekedt, hogy volt, aki teljesen elhallgatott (Rajcsányi Károly, Vaád Ferenc), abban a korabeli kulturális politikai szűkkeblűség is szerepet játszott, mely eleve gátat vetett közös törekvéseiknek. Mégis, ebből a csoportból nőtt ki a magyar szocialista líra egyik legnagyobb teljesítménye Benjámin László költészete, mely a humanizmus és a kiküzdött harmónia jegyében alakult.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT