BODA ISTVÁN (1928) (ERDŐDY EDIT, R. TAKÁCS OLGA)
BODA ISTVÁN (1928)
(ERDŐDY EDIT, R. TAKÁCS OLGA)
(ERDŐDY EDIT, R. TAKÁCS OLGA)
Boda István (1928) 1950 óta publikál verseket; 1954-ben Három költő címmel Petrovácz Istvánnal és Pákolitz Istvánnal közös kötete jelent meg. Hamarosan önálló kötettel jelentkezett (Féltem a világot, 1955); második verseskönyve 1966-ban látott napvilágot (Mint a vándorló madarak).
Versvilága a falusi környezetből érkezett, a paraszti világot megéneklő, a paraszti sorssal, életformával perlekedő költőkével rokon. Hagyományos eszközökkel énekli meg a falu változásait, a táj szépségeit, a boldog szeretem és a hűség adta örömöt. A verseiben uralkodó érzés a részvét és az aggodalom. Hangja csendes, szelíd, visszafogott, gyakran Juhász Gyuláéra emlékeztet.
Leíró versei, melyekben a táj a költői belső világának kifejező eszközeként jelenik meg, sikerrel közvetítik a költő hitvallását: a hazához, a tájhoz, az egyszerű emberekhez való felbonthatatlan kötődés élményét:
Fehér nyírségi éjszaka
itt válok én majd porrá, röggé,
de akkor is még, akkor is
szeretni foglak mindörökké.
itt válok én majd porrá, röggé,
de akkor is még, akkor is
szeretni foglak mindörökké.
(Fehér nyírségi éjszaka)
Második kötetében kísérletet tesz tematikája szélesítésére s a modernebb költői eljárások elsajátítására is. Amikor azonban ki akar lépni a megszokott körből, elveszti természetes egyszerűségét, s hangja görcsössé, bizonytalanná válik. Az emberiség jövőjén töprengő, elvontabb tartalmú verseiben nem tud megszabadulni a költői sablonoktól, didaktikussá, erőltetetté merevedik.
Boda István, bár nem teremtett önálló eredeti költészetet, példaképeitől, a hagyományos, népi ihletésű költészeti mintáktól nem tudott elszakadni, néhány versében mégis figyelemre méltó költői értékeket tud felmutatni: elsősorban a nyírségi tájat, a nyírségi tanyavilágot bensőségesen megjelenítő verseiben.
