Komor András

Teljes szövegű keresés

Komor András
1898-ban született; költőként indult, majd a Franklin Társulat lektora lett. 1917-ben tűnt föl a Nyugatban, ettől kezdve állandó munkatársa a lapnak. Irodalmi kritikákon kívül képzőművészettel is foglalkozott. Bírálatai az Esti Kurírban, a Magyar Írásban és a Nyugatban jelentek meg. 1944-ben a német megszállás után öngyilkos lett.
Már Zsolt regényeit is erősen átszínezi az értelmiség körében akkor elterjedt lélektani irányzat, a freudizmus. Ez a hatás uralkodó motívummá válik Komor András regényeiben. Ő is költőként kezdte; prózaversein az expresszionizmus hatása érződik, líráját gyötrő önelemzés, intellektuális feszültség jellemzi.
Első regényében, a Jane and Jonny-ban (1928) végeredményben a "tudatalatti" fokozatos feltárulását követi nyomon. A Nászindulóban (1934) a zsidó kispolgárság két nemzedékének feszültségét, a vidéki és a városi életforma 716összeütközését ábrázolja. A mélypszichológiai módszer kizárólagossága azonban ezt az izgalmas társadalmi problémát kimódolttá, laboratóriumi illatúvá teszi.
Komor művelt író, egyéni arcéle azonban homályos, szépprózája másodlagos. Az R. T.-ben (1934) nyomasztó alapossággal festi egy nagyvállalat hivatalnokainak reménytelen küszködését. Kümmerle úr, a regény főhőse, keserű és tragikomikus típusa a fölötteseinek kiszolgáltatott, emberi tartását már tökéletesen elveszített, egzisztenciájáért reszkető kishivatalnoknak. Ám a regényt olvasva úgy érezzük, hogy ugyane típusról Sándor Kálmán erőteljesebben, mert a szó nemes értelmében irányzatosabban tudósított. Nem az a baj, hogy Komor túlságosan távol áll alakjaitól, éppenhogy nagyon is megérti, belülről mutatja őket, s ez a differenciáltság ahelyett, hogy plasztikusabbá tenné, elhomályosítja az alakot, bizonytalanságot és közömbösséget hagy az olvasóban. Ábrázolása a stiláris fegyelem ellenére is szétfolyó. Az előkelő francia stílushagyomány, az analitikus próza nem illik az R. T. vagy a Jane and Jonny infernális világához. Komor gonddal elemzi, de nem tudja megidézni hőseinek belső világát, "tudatalattija" voltaképpen a racionalizmus gyermeke; írói attitűdje inkább az orvosé, a megfigyelőé, mintsem az emberi küzdelmeket megidéző íróé.
Mindez azonban nem vonatkozik legsikerültebb regényére, a Fischmann S. és utódaira (1929). E könyvében megrendítő és kivételes tisztaságú képet ad egy zsidó polgári család széteséséről. A programszerű mélypszichológiai elemzés helyett itt egy izgalmas társadalmi problémát követ nyomon, a zsidóság polgári emancipálódásának veszélyeit és ellentmondásait világítja át: a föltáruló "korlátlan lehetőségek" miképpen bomlasztanak szét egy korábban zárt közösséget, miképp devalválják eszményeit. Már a regény kezdetén, a Fisehmann-család "mater familias"-ának ótestamentumi hangulatú temetése sugallja, hogy a régi világ múltával olyan értékek is veszendőbe mennek, amelyek a kis családi közösség összetartó erejét jelentették. "Korszerűtlenek", igaz, de űr támad a helyükön. Az elhunyt matróna zsarnoka volt a családjának, kicsit mindenki örül, hogy megszabadult tőle, s kedvére élheti világát, de ha bennük nem is, az íróban ott a szorongás, hogy az utódok jóvátehetetlenül lejtőre csúsztak. A kereskedői tisztességet fölváltja a számító óvatosság, nem holmi "eszmények", hanem a "modern üzletmenet" nevében; valami képtelen hajsza kezdődik, az úrivilág kegyeinek megnyerésére, a szabadosság és a nagyravágyás kiélésére. Mohóságukban a Fischmann-utódok éppen azoknak szolgáltatják ki magukat, akik a leginkább gyűlölik és megvetik őket. E problémát először Hatvany Lajos vetette föl, szenvedélyes művében, az Urak és emberekben. Komor higgadtabban, publicisztikai kitérők nélkül követi hősei sorsát, de e szenvedélymentesség mögött már csalódás és rezignáció bujkál. Nem lát kiutat a kiszolgáltatottság morális dilemmájából. Ennek ellenére a regény oly lendületesen és gazdagon ábrázolja a magyar polgárság egy rétegének életét, hogy Móricz Zsigmond a legnagyobb elragadtatás hangján írt róla. A Hatvany-könyv óta sok regény íródott e problémakörben, de a Fischmann S. és utódait csak Pap Károly Azarelje és önéletrajzi ihletésű novellái szárnyalják túl. Igaz, ezekben a kor e mesterségesen szított problémája már nem időleges specifikumként, dokumentáris hitelességében, hanem egyetemes emberi vonatkozásaiban nyilatkozik meg.
717Komor különleges figyelmet szentel a polgár "menekülésének". A Jane and Jonny-ban a menekülés még csak mélylélektani síkon ábrázolt téma és nem tendencia. Az 1937-ben írt Varázslót azonban már mindenestül a modern irracionalista áramlatok itatják át. Gyermek-hősei misztikus világban élnek, játékaik színhelye, a Rét, elvont jelképpé válik, mint maga a történet is tételszerűen allegorikus. Nem hiányozhat persze a megoldásból az action gratuite sem: a regény úrigyerek hőse, hogy meggyőződjék a "varázslat" igazáról, vízbefojtja földöntúli illetékességével kérkedő vetélytársát. Sajnos, a Varázsló alig több, mint a korabeli divatos gyerekregényeknek, Cocteau Vásott kölykökjének és Hughes Szélvihar Jamaicában jának utánérzése. Komor novellái közül a gyermekemlékeit fölidéző és a vidéki kispolgárság életét, szokásait nosztalgikus életképekben megörökítő elbeszélései sikerültebbek (Gyermekkor, Lakodalom stb.).

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT