Zsolt Béla

Teljes szövegű keresés

Zsolt Béla
Komáromban született, 1898-ban. Pályáját vidéki újságíróként kezdte, majd a polgári baloldal napilapjainak munkatársa lett. Publicisztikai írásait főleg a Magyar Hírlap és a Világ, később az Újság közölte. Antifasiszta politikai tevékenységéért 1943-ban a hadbíróság elítéli, majd a németek elhurcolják. A felszabadulás után az újjáalakult Magyar Radikális Párt egyik vezetője és a Haladás című hetilap szerkesztője. 1949-ben halt meg.
Zsolt Bélának már a nosztalgiái is nagyvárosiak. Pontosabban: prózaírói munkásságában a nosztalgiát a kiszolgáltatottság váltja föl; már korán a közönyösség álarcát veszi magára, de a szenvtelen modor mögül kiüt kétségbeesése hőseinek, tágabb értelemben az egész polgári osztálynak hanyatlása 714láttán. Regényeit olvasva nehéz elképzelni, hogy írójuk költőként kezdte, akinek formai virtuozitásáról Kosztolányi elragadtatással, Szabó Lőrinc komoly elismeréssel nyilatkozott. Versei eleinte még fölidézik a világháború előtti idők oldott hangulatát, dekadens borzongásait, a Holnaposok Nagyváradának pezsgő szellemi légkörét, ahol fiatalon újságíróskodott, második kötetében, az Igaz könyvben (1924) pedig a kétségbeesést a forradalom bukása miatt, a "változtatni kell" lázongását, később azonban, amint fokozódik a formai cizelláltság, úgy zsugorodik a belső mondanivaló. A líra nem véletlenül szorul mindinkább vissza írói munkásságában: Zsolt indulásakor sem eredeti költői egyéniség, közéleti indíttatású verseiben a zsurnalisztikus elemek, a múló aktualitás túltengése és felületessége figyelhető meg, a személyesebb témákat a stílusfogások gyakran kérkedő alkalmazása jellemzi. Sokszor behízelgő költészet ez, de hatása hamar elpárolog. Így nem csoda, ha prózájának már csak a keserűség és a rutinos, virtuóz stílus maradt: miközben műfajt, ő is világot cserélt.
Még erősebb kontraszt figyelhető meg publicisztikája és szépírói tevékenysége között. Újságíróként a szétvert polgári radikalizmus úgyszólván egyetlen idehaza maradt aktív képviselője; cikkeinek szenvedélye párhuzamosan nő a jobboldali áramlatok előretörésével; szinte Don Quijote-i elszántsággal védelmezi a polgári szabadság mindinkább fenyegetett maradványait, mindenkiben ellenséget látva, abban is, aki innen, de abban is, aki túl van ezen a szabadságeszményen. Regényei és novellái viszont öngyötrő kíméletlenséggel ostorozzák azt a réteget, melynek újságíróként apologétája. Cikkeiben jogokért, sőt nemegyszer kiváltságokért is harcol – mint író, a kegyetlen tényt teríti ki: a polgárság nem tud és nem is akar szembenézni a saját helyzetével, egyik napról a másikra él, s nemcsak a mostoha viszonyoknak, de a saját neuraszténiájának is rabja; maradék szabadságát is el fogja veszíteni, mert nem tud túllépni önmagán. Kissé leegyszerűsítve ez valamennyi regényének a mondanivalója.
Zsolt a polgárságon belül különleges figyelmet szentelt a fővárosi zsidóság életének és problémáinak. Élményvilága is ide kapcsolta, de a fokozódó zsidóüldözések is ebbe a körbe szorították. Két regényében is (Házassággal végződik, 1926; Gerson úr és neje, 1930) az úgynevezett vegyesházasságok belső feszültségét ábrázolja sok hiteles mozzanattal, aprólékos lélektani megfigyeléssel, "a szavak és mozdulatok rejtett karakterében tárja fel a finomszálú rejtett faji differenciákat" – mint egyik méltatója, Kardos László megjegyzi. De bármily árnyaltan ábrázolta is, a mélyére, végső okaira nem bukkant rá a "zsidó-kérdésnek". Az eltérő hagyományok és neveltetés konfliktusa mindkét regényben erősen túldimenzionált, amit nemcsak a kor faji demagógiától terhes légköre magyaráz, hanem az írói szemlélet korlátozottsága is: mintha Zsolt összehasonlíthatatlanul kultúráltabban, emelkedettebb nézőpontról, de ellenfeleihez hasonlóan feloldhatatlannak hinné a kétféle hagyományú polgári réteg feszültségét. Különben ő is a "kínos helyzetek" festésében leli örömét.
Kompozíciós fegyelmének megerősödésével világának zártsága, beltenyészet-jellege is fokozódik. A Gerson úrban még megpróbál némi társadalmi kitekintést adni az asszony pap-, a férfi kommunista fivérével, a Bellagarde (1931), jócsaládból való fiatalembere viszont már csak azért utazik külföldre, hogy 715rádöbbenjen teljes kiszolgáltatottságára és ütődöttségére. E műben a "forradalom" kísérti meg a polgári hőst, egy litván anarchista nő képében. A Királynő családja (1932) szépségkirálynővé választott Lidije előtt hiába nyílik meg a nagyvilág, a vértelen, sótlan butácska lány egyetlen vágya, hogy férjhezmenjen egy droguistához. A regény végén az író groteszk, de alig hihető fintort vág a világra: a "szépségkirálynő" a Szovjetunióba emigrál, mert nálunk még kispolgárnak sem lehet lenni. Ez már a publicista hozzátoldása a fölényes biztonsággal előadott történethez.
Reménytelenül önmagába zárt, visszataszító világ a Zsolt Béláé. Az író kétségbeesését, reménytelenségét tükrözi. Nem hisz az emberben – még védenceit is féregnek látja. A Kínos ügy (1935), hősét, Hell doktort, hiába éri a szégyenletes inzultusok sorozata, hiába hagyja ott a felesége, hiába veri véresre duhaj kollégája, hiába műveltebb és szélesebb látókörű környezeténél, béna és tehetetlen marad, mint a reflektortól elvakult nyúl. Novelláinak hősei is ilyen báva tehetetlenséggel fogadják, hogy lányuknak szeretője, sőt "pénzes palija" van, hogy gyanús forrásokból tengetik életüket, – legföljebb arra jut erejükből, hogy a látszatot megőrizzék.
Bár az író mindig hangsúlyozza a távolságot közte és alakjai között, nem nehéz észrevenni az öngyötrő pesszimizmus torzítását. Alakjai azért ilyen reménytelenül homunkulusok, mert semminő kapcsolatuk nincs a szélesebb társadalommal. Lelkiviláguk is szikkadt, érdektelen. És az író éppen ebben a reménytelen befelé fordulásban azonos a hőseivel. Nem a társadalom egy rétegét, hanem egy elkülönült kasztját ábrázolja – maga is a polgári világszemlélet fogságában.
Ez a beletörődés az elszigeteltségbe prózájának elszíntelenedését, elsúlytalanodását idézte elő. Mindinkább előtérbe került a kulturált zsurnaliszta rutinja. Publicisztikájában, még olyankor is, ha nincs igaza, szenvedélyesebb, színesebb, mert mindenkit meg akar győzni, perben áll a világgal, és ez is a kapcsolat egy faja. Regényei azonban, hiába a virtuóz stílus, amellyel kapcsolatban még Stendhal nevét is említették, nem is akármilyen kritikusok – egy tisztultabb, ízlésesebb, de vértelenebb boulevard-irodalom darabjai.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages