Ráday Pál

Teljes szövegű keresés

Ráday Pál
A kegyességi irodalom művelője, de egyúttal a szabadságharc politikai irodalmának is kiemelkedő alakja, s Rákóczi legfontosabb író-munkatársa Ráday Pál (1677–1733) volt. Tehetős, gazdagodó Nógrád megyei református nemesi családból származott; nagyapja Rimaynak és Madách Gáspárnak volt rokona és literátor-barátja. Losoncon a nemesi nacionalizmus eszméit és történetszemléletét hirdető Missovitz Mihály tanította; 1697-ben Forgách Simon seregében katonáskodott, s 1699-ben mint Nógrád megye nótáriusa 357kezdte közéleti pályáját. 1703 októberében csatlakozott Rákóczihoz, aki felismerte benne a bizalmas kancelláriai feladatok ellátására alkalmas személyt. Mint a fejedelem titkos szekretáriusa és kancelláriájának a vezetője az ő irányításával és közreműködésével történt a fejedelem külföldi megbízottainak és a külföldi udvaroknak a tájékoztatása; az országgyűlések előkészítése; a polgári és katonai rendeletek kodifikálása stb. Fontos diplomáciai küldetésekben is eljárt. Rákóczit Lengyelországba is követte, de a szatmári béke után hazatért; 1712-ben Nógrád megye országgyűlési követe lett s ezután aktív szerepet játszott a rendi Magyarország életében mint a protestáns nemesség érdekeinek képviselője. Főgondnoka volt a református egyháznak, melyet az ellenreformáció szorításával szemben következetesen védelmezett. Szoros kapcsolat fűzte kora több nevezetes tudósához, művészéhez: támogatta Páriz Pápai Ferencet, barátja volt Bél Mátyásnak és Mányoki Ádámnak, aki arcképét is megfestette. Buzgó könyvgyűjtő volt, ő vetette meg a nevezetes Ráday-könyvtár alapjait.
Irodalmi munkássága igen sokrétű. Rákóczi mellett, illetve vele együtt a szabadságharc publicisztikájának legjelentékenyebb képviselője, – ezirányú tevékenységéről a politikai irodalomról számot adó következő fejezetben lesz szó, diplomáciai utazásai során vezetett diáriumaival egyetemben. Irodalmi munkásságának csupán személyes jellegű alkotásaival foglalkozunk az alábbiakban.
Mint Petrőczi Katáé és Radvánszky Jánosé, az ő költészete is szerelmi és vallásos verseket foglal elsősorban magában. Bizonyára nagyobb számú fiatalkori szerelmes versei közül ötnek a kézirata maradt fenn levéltárában. Első virágénekei fiatalkori fellobbanásainak (Szeretsz szívem de titkossan…; Táborokban udvarokban gyakran forgottam…), az udvari kegyesekkel való találkozásainak emlékét őrzik. Cupido, Priamus, Thisbe és más antik ruhába öltöztetett alakok társaságában, zenei csengésű középrímek sűrű alkalmazásával, játékos barokk formában óva inti bennük a kapós leányt a hízelkedő kérők ravaszkodásaitól. Nem annyira a szerelem bennük a főmotívum, mint a kordában tartott szenvedély, s a vallási és nemzetségi számvetés. Érzelmesebb és bensőségesebb a jegyeséhez, illetve feleségéhez írott három versének a hangja. Ezekben a távolból köszönti őt, vagy pedig külföldre indulásakor búcsúzik tőle. Ráday szerelmi versei a profán és a vallásos barokk költészet összevegyüléséről, a világias elem háttérbe szorulásáról tanúskodnak. Boldog családi életének éveiben nem is ír többé szerelmi tárgyú költeményt.
Pietisztikus szellemű imádságait és istenes énekeit 1706-ban kezdte el fordítani, illetve írni, s gyűjteményüket Lelki hódolás (Kassa 1710) címen adta ki. A könyve első részét alkotó, latinból átültetett prózai imádságok ihletett stílusukkal, lírai szárnyalásukkal kiemelkednek a kor hasonló szerzeményei közül. A gyűjtemény második részében helyet foglaló istenes énekek tematikája, mondanivalója a prózai imádságokéval rokon, ez utóbbiak forrásul is szolgáltak. Többségük bűnbánó fohász, melyek a protestáns vallásos költészet hagyományos formáit új kegyes tónussal gazdagították. A hazafias-politikai témakörből egyetlen verse maradt fenn, a Rákóczi Ferenc tiszteletére mondott versezet (1707), melyben urának az erdélyi fejedelemségbe történt beiktatását ünnepli.
*
358A századforduló körüli évtizedek kegyes-érzelmes irodalma nem egyes kiemelkedő alkotásai, hanem együttes fejlődéstörténeti szerepe miatt érdemel figyelmet irodalomtörténetírásunkban. Az egy Petrőczi Kata Szidóniát kivéve, lírikusai nem is emelkednek felül az epigon-költészet színvonalán, prózai termékei pedig – akár fordítások, akár eredetiek – elsősorban egy életérzést tolmácsolnak, s az önálló műalkotás rangját nem érik el. A nem egyháziak által művelt, világi igényeket szolgáló kegyességi irodalom jelentősége a retorikus barokk feloldásának, a fokozott lelki érzékenységű személyes líra kifejlődésének az előmozdításában jelölhető meg.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT