Az udvari prédikáció
Az udvari prédikáció
Mint az udvari körök szükséglete, a prédikáció csak protestánsoknál juthatott fontos szerephez, a most tárgyalt időszak legjellegzetesebb barokk egyházi beszédei is a református Tofaeus Mihálytól (1624–1684) származnak. Mint erdélyi püspök és Apafi Mihály udvari papja, a nagyhatású és nagyhatalmú barokk prédikátor típusa, Geleji Katona István méltó utóda. Ortodox felfogású, dogmatikus, a társadalmi rend érdekeit védelmező magatartása nagy tudománnyal, kiváló szónoki képességgel és hajlíthatatlan akarattal párosult. Keményen küzdött a karteziánus filozófia, a természettudományok előretörése s általában minden haladó szellemű áramlat ellen. Beszédeit nem írta le, a fejedelem udvari embereinek gyorsírásos feljegyzéseiből adták azokat közre A szent zsoltárok resolutiója és azoknak az Erdélyi Fejedelmi Evangelica Reformata, udvari szent ecclesiara… való szabása (Kolozsvár 1683) című kötetében. Prédikáció-gyűjteménye a kor legjobb társadalomrajzaival vetekszik, s irgalmatlan eréllyel ostorozza, személyválogatás nélkül, hallgatósága minden bűnét, hibáját. Ilyenfajta feddőzéseiben a komor ótestamentumi pátosz egyesül a barokk lendülettel: "Halljátok-e ezt ti kegyetlen fejedelmek!… nem emlékeztek meg arrul, hogy irgalmasságot cselekednétek, kergetitek a nyomorultat és a megkeseredett szívűt; a szegény embert csak úgy tartjátok, mint az ebet, mint a szemetet s gazt megutáljátok…" E büntetésnek is beillő prédikátori kipellengérezéssel Tofaeus, akárcsak Pázmány, a feudális rend érdekeit szolgálta: az elnyomott néprétegeknek megadta azt a vigasztalást és elégtételt, amely a társadalmi rend veszélyeztetése nélkül megadható volt.
A két Rákóczi György és Apafi udvari papjai közül Tofaeus veje, Nagyari József (1650 k.–1694) a másik legkiemelkedőbb prédikáció-szerző. Mint fogarasi lelkész és Apafi prédikátora számos ünnepi alkalommal (temetések), valamint a fejedelmet hadjárataira elkísérve a táborban mondott nagyszabású beszédeket, melyeket a kortársak remekműveknek tartottak. Legtöbbjük azonban kéziratban maradt.
Az udvari jellegű egyházi irodalom az élet minden vonatkozásában igyekezett kielégíteni az igényeket: a vallásos áhítatot éppúgy, mint a látványosság vágyát, a világtól elvonulás kívánalmát ugyanúgy, mint a hatalomra törő politikai erőszakot. A világnézet és stílus ilyen ellentétes, de együttható elemei teszik igazán barokká az effajta írásokat.
