A jezsuita iskoladráma

Teljes szövegű keresés

216A jezsuita iskoladráma
Az egyházi irodalom műfajai közül a barokk reprezentációt hatékonyan szolgáló jezsuita iskoladráma forrt össze a legszorosabban az udvari élettel. A kollégiumok főrangú és nemesi ifjúsága nagy buzgalommal szerepelt az előadásokon: Eszterházy Pál például többször is fellépett bennük nagyszombati diák korában. Általában évközben csak kisebb, kizárólag az oktatás szolgálatában álló zártkörű előadásokat tartottak, az iskolaév végén azonban előkelő közönség előtt mutatták be látványos ünnepi darabjaikat. A rendi feljegyzések gyakran beszámolnak az ilyenkor jelenlevő főúri és főpapi vendégekről. Az udvari élettel való összefonódottságot mutatja, hogy előadásokat mutattak be rendkívüli esetekben is, például püspökszenteléskor, főúri látogatások vagy házasságok alkalmával. 1651 farsangján például a Zágrábba látogató Zrínyi tiszteletére adtak elő drámát (S. Gallicanus Martyr et miles) (Szent Gallicanus mártír és katona), – a katona-bán ízléséhez igazodva sok harcos-szereplővel, látványos párviadalokkal. Sárospatakon pedig 1666-ban I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona esküvője alkalmából mutattak be nagyszabású Comedia epithalamicát (Esküvői színjáték). A magyarországi jezsuita színpad felszerelését, díszleteit, pompáját tekintve európai színvonalat képviselt, elsősorban a főúri mecénások adományainak jóvoltából.
A rendi feljegyzések alapján a 17. századból közel száz Magyarországon előadott jezsuita iskoladráma címe ismeretes. Legtöbbjüket Nagyszombatban, Pozsonyban és Kassán mutatták be, tárgyukat főleg az Ó- és Újszövetség, a szentek élete, a világ- és hazai történelem szolgáltatta (pl. Salamon, Judit, Keresztelő Szent János, Szent Katalin, Loyola Ignác, Constantia stb.). Ezek a Magyarországon előadott drámák túlnyomórészt a jezsuiták nemzetközi repertoárjából kerültek ki, de már ebben a korszakban is akadnak magyar jezsuiták, akik újabb darabokkal gazdagítják a jezsuita drámairodalmat: Nagyszombatban 1631-ben Belleczi Péternek († 1649) Barlámról és Jozafátról szóló darabját adták elő, Kassán pedig 1675-ben Csákányi Péter (1631–1703) Polyxena és 1677-ben Berzeviczy Henrik (1652–1713) Ernestus adolescens (Az ifjú Ernő) című drámája került színre. A darabok mondanivalója a katolikus egyház és a Habsburg-dinasztia eszményeinek szolgálatában állott, a trón és az oltár szövetségét hirdette a szentek, mártírok, idealizált hősök, valamint allegorikus vagy mitológiai alakok felléptetésével és heroikus önfeláldozások, a rajongó hűség, a megrendíthetetlen erény bemutatásával. E célok szolgálatáiban a nemzeti történet hőseire is szívesen alkalmazták a már kialakult dráma-cselekményeket: Nagyszombatban 1642-ben Mathias Corvinusról mutattak be drámát, ennek azonban édeskevés köze lehetett az igazi Mátyáshoz.
Az előadott darabok szövege általában nem maradi fenn, jellegükre, szerkezetükre a nemzetközi jezsuita anyagból, valamint az előadások alkalmával nyomtatásban kiadott programjukból következtethetünk. Eszerint a prológust és epilógust nem számítva, rendszerint három, ritkán öt felvonásból álltak, s a felvonások között gyakran zenés-táncos közjátékokat is előadtak. Igazi drámai cselekmény ezekben a darabokban nem volt, bonyodalmas 217ságuk inkább epikus jellegű. Mivel a darabok előadásával elsősorban az ifjúság szónoki készségét igyekeztek fejleszteni, pergő dialógusok helyett a hosszadalmas szónoklatok adták meg a játékok karakterét. Női szereplő vagy női ruhába öltöztetett férfiak felléptetése tilos volt, bár ez a szabály az idők folyamán meglazult. A jezsuita iskoladráma szigorúan latin nyelvű volt, a tanítást szabályozó Ratio Studiorum figyelmeztet is arra, "nehogy valami nem latinul írt is betoldassék a cselekménybe". A jezsuita iskoladráma elmagyarosodására csak a barokk kor végén fog sor kerülni. A latin nyelv kizárólagos uralmával, valamint a valóság ábrázolásától való tudatos elfordulásával a jezsuita dráma hátráltatta a magyar nyelvű dráma kifejlődését, s komoly érdemei csak a barokk színi kultúra meghonosítása terén voltak.
A reprezentatív iskoladráma mellett a jezsuiták a tömegek, a nép számára is rendeztek drámai előadásokat ünnepek, körmenetek alkalmával, vagy pedig térítő propaganda céljából. Ezek a misztérium-szerű játékok, illetve propaganda-jelenetek azonban már a népszerű irodalom keretei közé tartoznak, nyelvük is a hallgatóság anyanyelve volt.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT