A katolikus népének fejlődése

Teljes szövegű keresés

A katolikus népének fejlődése
A magyar ellenreformáció nyugat-magyarországi központjában összeállított Cantus catholici és újabb kiadásai korántsem bizonyultak elegendőnek a számbelileg és öntudatban egyre gyarapodó katolikus lakosság igényei számára. Különösen vonatkozik ez az erdélyi, közelebbről csíki katolikusokra, akik közé a Cantus példányai nagyobb számban nem is juthattak el. A középkori hagyományokból is táplálkozó, népszerű katolikus énekkincs ezért itt még a Cantus megjelenése után is jó ideig csak a szájhagyományokban és kéziratokban élhetett. 319"A kántorok és tanítómesterek kénszeríttettek magoknak sok alkalmatlansággal énekeskönyvet írni és így a sok írás és kézről-kézre adott énekek… megvesztegetődtenek és korrumpáltattanak…" – írta Kájoni János, a csíki katolikusság szellemi vezére, nyomtatott énekeskönyve előszavában.
Kájoni János (1629–1687) ferencrendi szerzetest, később tartományfőnököt különleges hely illeti meg a népszerű katolikus kultúra és irodalom történetében. A ferencesek csíksomlyói rendházát valóságos kulturális központtá fejlesztette és felállította benne Erdély első katolikus nyomdáját. Értett a zenéhez is és több fennmaradt kéziratos énekgyűjteményébe himnuszok, litániák mellett világi dallamokat is feljegyzett, sőt kolostora orgonáját is maga építette. Lehet, hogy ő volt a kezdeményezője vagy legalábbis ösztönzője a Csíksomlyón virágzó ferences színjátszásnak. Nemcsak gyűjtött, de írt is énekeket, s talán ő a szerzője a Lupuj vajdáról szóló egyik históriás éneknek is. Sokoldalú tevékenysége igen jellemző a barokk vallásosság népszerűsítésére s egyben Csík, az egyetlen katolikusnak maradt erdélyi megye különleges szerepére a középkori katolikus irodalmi hagyomány megőrzésében és a barokkba való átplántálásában.
Fő műve, a hosszas előkészítés után összeállított nagy nyomtatott énekeskönyv, a Cantionale catholicum, régi és új, deák és magyar ájtatos egyházi énekek, dicséretek, zsoltárok és litániák (Csíksomlyó 1676). A Cantus terjedelmét jóval felülmúló gyűjtemény kevés kivétellel átvette annak teljes készletét, többi darabjai pedig jórészt a csíki katolikusok gyakorlatában élő hagyományos énekek (közöttük számos protestáns, sőt unitárius eredetű) anyagából került ki. Igen nagy a száma Kájoni énekeskönyvében azoknak az énekeknek is, melyek szövege első ízben itt bukkan fel, de legtöbbjük esetében igen nehéz eldönteni, hogy ezek ekkortájt készült új szerzemények-e, vagy pedig szintén hosszú múltra visszatekintő régi énekek. Bár Kájoni énekeskönyvében feltűnnek egyes bonyolult strófaszerkezetű érett barokk vers-kompozíciók is, a nagy ellenreformációs és barokk központoktól elzárt Csík megyében a barokk stílussajátságok csak jóval lassabban törhettek maguknak utat, mint Nyugat-Magyarországon. Az amúgy is csekély iskolázottsággal rendelkező csíki ferencesek és iskolamesterek új alkotásai ezért erősen igazodtak a hagyományos modorhoz. Akárcsak az erdélyi kesergő és szerelmi énekek, a csíki katolikus népének is erősen archaikus karakterű és különösen közel került a nép ízlésvilágához.
Az énekeknek ez a jellege megnyilvánul például abban a stílussajátságukban, hogy a jelzők, kifejezések állandósulnak, sztereotippá válnak. Ez a folyamat emlékeztet a korabeli névtelen szerelmi énekköltésben megfigyelt hasonló jelenségre. Különösen a Máriára szórt bókoknál feltűnő ez, ahol ráadásul a jelzők gyakran ugyanazok, mint a szerelmi énekekben: "Libánusnak szép cédrusa", "Szép illatú piros rózsa"; "mint a szép nap, oly fényes vagy, mint hajnalcsillag ékes vagy". A verselés így sztereotip formulákra egyszerűsödött, de a barokk ékítmények hatásossága még talán fokozódott is ezáltal. Különösen az egyszerűbb versformákban írott verseknél érződik ez a már-már népies hang:
Ó áldott szűzanya, mennyei szép rózsa,
Boldog mennyországnak drága gyöngyvirága.
 
320A katolikus egyházi éneknek a nép számára való közvetítésében a Kájoni énekeskönyvéhez hasonló szerepe volt Nyugat-Magyarországon Illyés István (1650–1711) esztergomi kanonok Soltári énekek és halottas énekek (Nagyszombat 1693) című gyűjteményének. Illyés kötete túlnyomórészt protestáns szövegeket tartalmaz, hiszen éppen a protestáns egyházi ének két legnépszerűbb műfajának szentelte könyvét. Az eredeti szövegeket azonban jelentékeny módon, néha csaknem a felismerhetetlenségig átformálta. Ebben nem annyira a protestáns eredet leplezésének szándéka vezette, hanem sokkal inkább az énekek formai korszerűsítésének, a széles körben való énekelhetőség elősegítésének igénye. Hasonló radikális változtatásokat hajtott végre a gyűjteményébe felvett egyes régebbi katolikus énekeken, így például a Nyéki Vörös Tintinnabulumából kiemelt egyes részeken is. Illyés énekei népszerűségének egyik titka, hogy a már széles körben ismert protestáns dallamokra voltak énekelhetők, könyvének így nagy érdeme van a 16. századi magyar dallamkincs megőrzésében is. Miként Erdély katolikus népe a Kájoni-gyűjtemény énekeit, úgy a dunántúli katolikus parasztság Illyés énekeskönyvének darabjait olvasztotta be népi énekkincsébe és egészen napjainkig emlékezetben tartotta.
A népies katolikus ének a 17. század második felében kialakította és hosszú időre állandósította a katolikus népének stílusát, tematikáját. A magyar barokk további periódusaiban ez lényegesen nem is változott; a 18. században a katolikus vallásos ének csak a műköltői szférában teremt új típusú verseket.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT