A hagyományos verstípusok átalakulása

Teljes szövegű keresés

A hagyományos verstípusok átalakulása
Mialatt a publicisztikus jellegű versek lírával telítődtek, a hagyományos reneszánsz verstípusok viszont erősen propagandisztikus irányba fejlődtek. A kuruc költészet lirico-agitatív jellege, a lírai és propagandisztikus elem erőteljes érvényre jutása még az alkalmi versszerzés termékeiben is megmutatkozott.
Ez a folyamat a halotti emlékező versekben már a század elején megkezdődött: a Zrínyi Miklós tragikus és váratlan halála alkalmából szerzett versek a Bocskay, illetve Bethlen halálára írott költemények hagyományát folytatják. A Zrínyi-siratók közül formai könnyedségével a Zrínyi Miklós búcsúvétele Magyarországtól (Hölischer-k.) emelkedik ki. A hős környezetéből való ismeretlen szerző magával Zrínyivel mondatja el az ország állapotára vonatkozó nézeteit. A Római bölcseknek régi fejedelme… (1664. Szentsei-dk.) kezdetű másik Zrínyi-sirató a magyar hazafiak megrendülését juttatja kifejezésre: isten után Zrínyiben látták az ország egyetlen oltalmazóját. Külön érdekessége, hogy egyes szakaszai a Szigeti veszedelem III. énekében olvasható "török ifjú éneké"-vel mutatnak rokonságot. A siratóénekek "átpolitizálása" még a temetések alkalmára írott szokványos halotti búcsúztatókban is érvényesült. A németellenes mozgalom vezető nemesi politikusainak, Thököly tisztjeinek temetései alkalmára a kuruc érzelmű prédikátorok olyan búcsúztató énekeket szereztek, melyekben hősüket a rabság gyötrelmeiről, a bujdosás nehéz napjairól, a nemzeti és vallási szabadságért vívott küzdelmeikről és az igaz ügy győzelmébe vetett reményükről beszéltetik. Az ilyen halotti búcsúztatók egyes részei sikerült önálló lírai költeményeknek is beillenek. Jó példa erre a bujdosó Bocskay István zempléni főispán temetésére írt és az ő nevében búcsúztató ének (Szomorú halotti pompa, Kolozsvár 1674).
A sztoikus elmélkedő költészet hagyományát Fráter Istvánnak, a huszti vár kommendánsának a versfüzete képviseli: Paraphrasis rithmica, azaz verses magyarázat (1684. MTAK). Fráter vers-sorozata Balassi-strófákban írt gnómákból áll, melyek mindegyikében egy-egy közmondást, szentenciát, szállóigét verselt meg, Beniczky Péter hasonló jellegű verseinek módjára. E különálló versecskéket egyedül szerzőjüknek a sztoicizmus kései hagyományát őrző világnézete fűzi egybe. A sztoikus örökség azonban jelentős 287átalakuláson ment át: nem a visszavonuló, könyvei közé temetkező, pusztán elmélkedő magatartásnak adja a pálmát, hanem annak, "ki hazájáért,… Földön vérét folyatja".
Kurucos változatban látjuk viszont az epigrammának azt a válfaját is, melyet Zrínyi kezdeményezett egyes magyar uralkodók, valamint eposza néhány hősének jellemzésére. Egy ismeretlen versszerző az Adriai tengernek Syrenája egyik másolatát egészítette ki ilyen epigrammákkal, nemcsak Zrínyi gondolatait folytatva, hanem költői modorát is sikeresen utánozva. Íme a II. Lajos királyról szóló:
Én vesztettem színét szép Magyarországnak
Festvén meg vérekkel mezejét Mohácsnak,
Adtam csúfságára németnek s pogánynak,
Engedtem mert urak visszavonásának.
 
A nemzeti keserűséget kifejezésre juttató erőteljes lírai panasz, melynek korai képviselője Rimay János híres verse volt, a Magyarország utolsó romláshoz közelgető állapotját kesergő énekben (1670. Kabóthy-jzk.) szólal meg igazi művészettel. A tanácstalanság és keserűség e megkapó megnyilatkozásában az ismeretlen költő a Felső-tisza-vidéki nemesség hangulatát tolmácsolja, midőn az arról értesült, hogy Zrínyi Péter a fegyvert letette és meghódolt Bécsnek. E Tűz, víz között, Megütközött kis Magyarország… kezdetű költeményben a bonyolult versforma virtuóz kezelése szerencsésen egyesül a verset keresztülszövő allegorikus barokk előadásmóddal.
A politikai mondanivaló benyomulása és ezáltal a költemény hagyományos struktúrájának az átalakulása a "katonaének" típusában a legszembetűnőbb. Ez a nagymúltú verstípus, melyet Balassi Bálint tett halhatatlanná, és amely a népszerű vitézi költészetben még a 17. század második felében is virágzott, a katona-politikus Zrínyi környezetében váltott át a politikai szférába. Voltaképpen ilyen politikus katonaének a Fegyvert s bátor szívet… kezdetű vers is, melyet Zrínyi Áfiumához illesztettek. Az átmenetet azonban Petkó Zsigmondnak, a leendő kuruc felkelő-vezér, Petrőczi István politikai ágensének az éneke (Katonaének, 1666. Balassi-k.) szemlélteti a legtanulságosabban. Ez a Balassi-strófában írt s címében is a hagyományos stílusra utaló vers Zrínyi halálán kesereg, mert vele a nemzetet mindenki ellen védelmező Hektor dőlt ki a harcosok sorából. Bár Petkó elsősorban a török elleni fegyverfogásra buzdít, a katonaversek szokásos módján ("Vér bennünk buzduljon, Törökre forduljon"), azt is hangsúlyozza, hogy a "Hajas szomszéd Mardosó kutyakínt Reád kíszti agyarát". Jellemző, hogy nála a nemesi-rendi szemlélet sokkal nagyobb hangsúllyal jelentkezik, mint Zrínyinél; az ő lantján a haza elnevezése is "nemes Pannonia" lesz, s Zrínyi egyetemesebben megfogalmazott adhortatióinak is ilyen szűken nemesi parafrázisát adja:
Ne szánjuk éltünket,
Ontani vírünket
Sok szép lakóhelyünkért,
Nemes címerünkért,
Elveszett szabadságért.
 
288Valószínűleg szintén Petkó Zsigmond munkája az 1660-as évek végéről származó Gondolkodjál, szegény magyar… (Balassi-k.) kezdetű költemény, mely a vitézi tárgyú serkentő éneknek immár teljesen politikussá alakult nemesi változata. Nem is vitézekhez szól, hanem a katonaságtól, a fegyveres harctól távol álló megyei nemességet buzdítja fegyverfogásra. A vers világos gondolatmenete, a nemesi nacionalizmus érvelésének lírává formálása e költeményt a kuruc nemesi költészet egyik legfontosabb emlékévé avatja. Szinte együtt találjuk itt nemcsak a 17. századi, hanem a későbbi nemzeti-hazafias költészetnek is az eszme-anyagát. A megfontolásra intő első szakasz ("Gondolkodjál, szegény magyar, vígre hová lísz?…") után Zrínyi szavaival ébreszti nemzetét a költő ("Serkenj fel míly álmaidbul…!"), majd a vitéz ősök emlékét idézi kortársai elé:
Régi jó vitéz eleid olyanok voltak,
Hogy világbíró Sándorral követ is hántak…

Nem szántak szabadságokért vírt kiontani,
Nemzetiért, hazájáért bátran harcolni…
 
S miként az Áfiumban, úgy a nagy példaképek után is az osztály önbírálata következik: kevés olyan magyar van, aki kész volna karddal megújítani nemes-levelét; sőt figyelmezteti társait: "Szüksíg volna, ki országnak leveszi zsírját,… Hogy még egyszer vitéz módra forgatná kardját!" További bíráló mozzanatok után, a költemény végén, harsan fel a mondanivaló lényege: "Kiki immár vegye elől édes fegyverit… Ne kímílje vírontástul erős karjait!" Ebben a versben együtt van a nemesi költészet minden pozitív mondanivalója, s már csupán az a gondolat tehetné még teljesebbé, amelyet a Magyarországrul (1676. Thököly-k.) című hosszadalmas buzdító vers szerzője mond önmagáról éneke végén:
Többet már nem írok, csak időtül várok,
Pennámot leteszem, az fegyverhez fogok.
 
Az eredetileg vitézi körben kialakult verstípus fejlődése, a politizáló nemesség buzdításán át, így jut el végül a politikus nemesi versszerző saját vitézi példamutatásához.
A humanista és zsoltáros elemekből összeötvöződött reneszánsz kori bujdosóvers, az egyéni balsors jellegzetes lírai műfaja, a bujdosó kuruc nemesek lantján szintén a propagandisztikus politikai mondanivaló megszólaltatója. A hazafias nemesi bujdosóvers legszebb példája a latin jogi munkák közé beírt, Nimród ágyékából… (Kolozsvár EK) kezdetű költemény. A bujdosás az ismeretlen költőt nem egyéni baján való kesergésre indítja, hanem nemzete sorsán való feljajdulásra. A "magyar vér" engedelmes voltának, a szenvedésekbe való belenyugvásának lendületes bírálata után végül ő is a fegyverben jelöli meg az egyedüli orvosságot. A szépen zengő Balassi-strófa igen alkalmas külső formája a hazafias pátosz barokkos retorikájának, a költemény igaz és hiteles szónokiasságának.
289A bujdosóknál is szerencsétlenebb elítéltek a börtön- vagy rabének, illetve a kivégzés előtti búcsúzó hagyományos verstípusaiban juttatták kifejezésre panaszaikat. A kuruc nemesi költészet e nemű termékei a halálra ítélt hazafi vagy a hitéért börtönbe vetett prédikátor vallomásai. Az előbbire Bónis Ferencnek († 1671), a nemesi mozgalom halálra ítélt vezető politikusának, csak kései másolatból ismert, eszmei és művészi szempontból egyaránt kiemelkedő lírai verse a példa. A Bónis Ferenc keserve címen ismert költemény a halállal bátran szembenéző hazafi számvetését és utolsó üzenetét tolmácsolja. A kuruc nemesi versek hazafias pátosza, engesztelhetetlen németgyűlölete itt a halál árnyékában férfias helytállással, példamutató jellemszilárdsággal párosul. Nagyobb és tisztább lírai szenvedély hatja át, mint bármely más korabeli verset; az érzelem hullámzásának menete is zavartalanabb, mint a versek átlagában. Bónis négyesrímű tizenkettőseiben nincs semmi erőltetettség, rímelése a Gyöngyösiéhez méltó, és különösen feltűnő rendkívüli képgazdagsága. A bibliás hangvétel szépen egyesül a barokk poétika mesterfogásaival, a színes metaforákkal ("Szörnyű változásnak lábod alatt holdja, Igen álommá vált kardodnak bő zsoldja"); Rimaynak is legköltőibb kifejezéseit ültette át ("Vigasságod helyett szemedből könny csordul"), s gyakran meglepő szemléletességű képeket hozott létre:
Csak magad maradtál, mint mezőn a tarló,
Melynek ékességét lemetszi a sarló.
 
A börtönének és a hazafias protestáns jeremiád ötvözete Az szegény fogoly rab prédikátorok éneke (1674. Szentsei-dk.). A Berencs várában megalázó kényszermunkát végző prédikátor-szerző a szenvedések reális rajzát, a szabadulás utáni vágyódást egyesíti a nemzet és az egyház iránti aggódással, a biblia elbeszéléseinek és jövendöléseinek önmagára és nemzedékére való alkalmazásával.
A korábban oly népszerű jeremiád az 1670-es évek protestáns-üldözései következtében valóságos reneszánszát élte. Egy részükben (Uram, Jézus Krisztus, siess már eljönni… 1672. Szentsei-dk.; Árván maradt magyar Sion leánya… 1674. Szentsei-dk.) a hagyományos bibliai frazeológia segítségével jut kifejezésre az üldözöttek kesergése, más részükben (Bujdosásra juta nyomorult életünk… 1674. Mihály deák-k.) viszont a jeremiádstílus a nemesi sérelmek emlegetésével keveredik: "Igen helyes mondás: meghalt Mátyás király, Nem kell az igazság, pápista hitre állj." E kései hazafias jeremiádköltészet legszebb emléke az Oh keserves gyászban öltözött szép hazám… (1678. Mátray-k.) kezdetű ének. Az ismeretlen költő az utolsó ítélet jeleit látja feltűnni, s ezeket nem csekély művészi erővel idézi fel. A hagyományos bibliai stilisztika (a vers több strófája egy 17. század eleji jeremiádból való!) és az apokaliptikus váradalmak egyesülnek a költeményben a barokk ember látomásos képzelőerejével. S bár ez a vers konkrét politikai utalásokat nem tartalmaz, a kor robbanó feszültségeit kitűnően érzékelteti.
A hagyományos verstípusok továbbélését számbavéve a lírai és a propagandisztikus elem erőteljes összefonódását s ezen át a korábbi műfajok széthullását, kereszteződését figyelhettük meg. Bujdosóvers és börtönének, 290katonaének és jeremiád egyaránt átalakulnak; a nagy szenvedélyek kohójában már új lírai műfajok, a modern óda és elégia formálódnak. A hazafias politikai nemesi költészet hangja a 17. század végén elhalkult, s a Rákóczi-szabadságharc alatt is már csak egyszer csendült fel igazában. A kuruc nemesi költészet utolsó terméke a Descriptio fortunae inconstantiae (Az állhatatlan szerencse leírása) című ének (kézirata elkallódott) a szabadságharc első éveiből. A fegyverbe hívó, buzdító riadók típusát képviseli, mely még egyszer megszólaltatja a Gondolkodjál szegény magyar… mondanivalóját, de most már az új vezérek követésére lelkesítve: "Rákóczi Ferenccel, Bercsényi Miklóssal Fordulj ellenségedre!"

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT