Élete

Teljes szövegű keresés

Élete
Kevés olyan író van a régi magyar irodalomban, akinek élettörténete olyan gazdagon kibontakozna előttünk, mint Szenci Molnáré. Huszonkét éves korától kezdve mintegy húsz éven át rendszeresen naplót vezetett, s annak elejére összeállította korábbi éveinek történetét is. Gondosan őrizte a hozzá írott leveleket, és számos munkájának előszavában találunk terjedelmes önéletrajzi visszapillantásokat. E forrásokra támaszkodva nemcsak külső életrajzát, hanem egyéniségének kialakulását, fejlődését is nyomon kísérhetjük.
1574-ben a Pozsony megyei Szene mezővárosban született jómódú molnárfamíliából. Családja a mezővárosi polgárságnak ahhoz a viszonylag művelt és öntudatos rétegéhez tartozott, amelynek a magyar reformáció történetében 68olyan nagy szerepe volt. A szülői ház tradícióinak, apja Mátyás-kultuszának komoly része volt határozott nemzeti érzésének kialakulásában is. A szülővárosában működő alsóbb iskola elvégzése után, apja elszegényedése miatt azonban már saját erejéből kellett folytatnia tanulmányait. 1586-ban kezdte meg a vándordiákok életét: Győrben, Göncön, majd Debrecenben tanult, s eközben a szokásos iskolai tananyagon kívül a reformáció magyar irodalmával is megismerkedett, sőt Göncön Károlyi Gáspár környezetében, a vizsolyi biblia fordításának és kinyomtatásának is tanúja volt. 1590-ben néhány hónapot Kassán töltött mint nevelő, azután németországi tanulmányútra indult.
Külföldi tanulmányainak kezdetén kb. másfél évig élt Wittenbergben és Drezdában, majd 1592-ben Heidelbergbe ment. 1593 második felében a strassburgi akadémiára iratkozott be, ahol – kollégiumi ösztöndíjjal – három évig viszonylag rendezett anyagi körülmények között tanulhatott. 1595-ben megszerezte a baccalaureatusi fokozatot, a következő évben azonban távozni kényszerült a lutheránusok felekezeti türelmetlensége miatt, 1596 nyarán végiglátogatta a svájci kálvinista városokat, megfordult Genfben is, ahol a zsoltárfordító Theodor Bezánál, Kálvin egykori munkatársánál tisztelgett, majd mintegy három hónapos itáliai utazása következett, melynek során Milánóban, Rómában és Velencében is megfordult. 1596 novemberében ismét Heidelbergbe ment, és rendkívül súlyos anyagi nehézségekkel küszködve tanult a német reformátusok leghíresebb egyetemén egészen 1599-ig. Mikor ez év őszén haza indult, életének első nagy korszaka is lezárult.
Külföldi tanulmányai és bolyongásai során strassburgi és heidelbergi tapasztalatai gyakorolták rá a legnagyobb hatást. Sturm strassburgi főiskolájának magas színvonalú latin–görög nyelvi és retorikai oktatása jóvoltából alapos formális nyelvi-filológiai képzettségre tett szert, Heidelbergben pedig a német kálvinizmus központjának szellemi világába sikerült beilleszkednie. Látókörének kitágulásában része volt a strassburgi és heidelbergi kulturális élet francia, illetve holland kapcsolatainak, valamint saját svájci és olaszországi vándorlásainak is. Számára azonban a civilizáció és kultúra eszménye mindig a reformáció hazája, a "sublimis Germania" maradt, melyet első nagyobb művének, szótárának előszavában szinte ugyanolyan fordulatokkal magasztal, mint régen Janus Pannonius Itáliát: "Germánia mely valamikor vad erdői miatt műveletlen volt s népe teljesen a hadviselésnek élt, most teljes kiterjedésében művelt néppel virágzik. Bájos tartományok, nagyszerűen felszerelt városok, ragyogó államok vannak itt." Ennek a művelt Németországnak s fejlett szellemi életének az ismerete Molnár Albertet folytonos összehasonlításra késztette, aminek során világosan felismerte a magyarországi viszonyok elmaradott voltát a protestáns egyházi kultúra, az iskolák és a tudományok területén. E felismerések nyomán alakultak ki irodalmi és tudományos tevékenységének legfontosabb céljai.
1599 őszén csak látogatóba jött haza. Néhány hónap alatt Magyarország nagy részét beutazta és mecénásokat keresett, akiknek segítségével megvalósíthatja irodalmi terveit. Bár a kassai és nagyszombati polgároktól, protestáns egyháziaktól és néhány főnemestől sikerült valamennyi pénzt összegyűjtenie, útja a kívánt anyagi eredményeket nem hozta meg. 1600 tavaszán 69ennek ellenére visszatért Németországba, ahol tudományos tevékenysége számára jobb munkafeltételeket remélt. Egy-egy fél évet a heidelbergi és a herborni főiskolán töltött, egy ideig nyomdai korrektor volt Frankfurtban, míg végre 1603-ban sikerült Altdorfban, a Nürnberg melletti egyetemi városkában megtelepednie, ahol humanista patrónusai jóvoltából rendkívül rövid idő alatt, kb. félévi munkával elkészítette latin–magyar és magyar–latin szótárát. Munkájának első kötetét Rudolf császárnak ajánlotta, s a könyv megjelenése után Prágába utazott, hogy azt személyesen mutassa be az uralkodónak. A prágai út jelentős erkölcsi sikert hozott: nemcsak a császár fogadta, de a tudományos élet kiválóságai is, s Kepler, a kor legnagyobb csillagásza is vendégül látta. Szenci Molnár Albert most már az európai tudományos élet elismert tagja lett, s ha nem is szűntek meg teljesen anyagi gondjai, rendszeresen dolgozhatott és munkáit egymás után tudta megjelentetni. 1606-ban Altdorfban elkészítette zsoltárfordítását, majd ennek megjelenése után tudós barátainak támogatásával sikerült Móric hesseni fejedelem pártfogását elnyernie. Az irodalompártoló fejedelem anyagi támogatásával Marburgban telepedett le, ahol 1608-ban elkészült Károlyi Gáspár bibliafordításának átdolgozásával; 1610-ben megjelent nyelvtana, 1611-ben pedig már a szótár és a biblia második kiadását rendezhette sajtó alá. Ebben az évben megházasodott és Oppenheimbe költözött, mivel itt folytak legterjedelmesebb könyvének, a biblia második, többféle függelékkel bővített kiadásának nyomdai munkái, melyek 1612-ben fejeződtek be.
Második németországi tartózkodása idején egyre inkább kibontakozott Szenci Molnár Albert irodalomszervező tevékenysége is. A német református főiskolákon tanuló nagyszámú magyar diákkal szinte egytől-egyig személyes kapcsolatban állt, és irodalmi tevékenységüket minden rendelkezésre álló eszközzel igyekezett előmozdítani. Nem kis mértékben az ő hatásának köszönhető, hogy a Németországban járó magyar református prédikátorok közül többen is szerkesztettek egyetemi tanulmányaik idején a hazai iskolák számára tankönyveket vagy fordítottak felekezetük számára hasznosnak bizonyuló műveket. E könyvekből sohasem hiányoznak Szenci Molnár ajánló sorai, és számos magyar irodalmi mű számára ő szerzett Németországban kiadót. Személyes vonzóereje a Hernbornban, Altdorfban, Marburgban tartózkodó magyar diákok számán is lemérhető: sokan csak azért keresték fel heidelbergi tanulmányaik után a felsorolt egyetemek valamelyikét is, mert Szenei Molnár Albert éppen ott tartózkodott. Munkásságának fontos részét képezte a német tudományos közvélemény tájékoztatása is a magyarországi viszonyokról, amelyet részben kiadványai, még inkább személyes összeköttetései révén szolgáltatott.
Munkáinak Magyarországon is jelentős sikere volt – szótárát Pázmány Péter is nagyra értékelte –, és egyre többen igyekeztek őt hazatelepülésre bírni. 1612 augusztusában vissza is tért Magyarországra, a jelek szerint azzal a szándékkal, hogy ha megfelelő állást talál, végleg itthon fog letelepedni. Elhelyezkedése nem is ütközött nehézségekbe, már 1612-ben az egyik leghatalmasabb dunántúli nagybirtokos, Batthyány Ferenc udvari prédikátora lett, és családját is hamarosan maga után hozatta. A német egyetemi városok polgáribb és kulturáltabb légköre után azonban már elviselhetetlen volt számára a magyar főnemesi udvaroké. "A nagyságos Batthyány Ferenc uramnál 70is megvolt volna szükséges táplálásom, hogyha az ott való állapothoz tudtam volna magamat alkalmaztatni" – írja néhány évvel később. Így 1614-ben már állást változtatott, Komáromba hívatta meg magát lelkésznek, de nyugalmát itt sem tudta megtalálni, ideje nagyobb részét utazgatással töltötte; többek között Rimay Jánost is meglátogatta. 1615-ben Erdélyben járt és Bethlen Gáborral találkozott, aki szívesen szolgálatába fogadta volna, de Szenci Molnár kitért a meghívás elől és lemondva a komáromi papságról is, áprilisban családjával együtt visszaindult Németországba. Elhatározását főként azzal indokolta, hogy családja nem tudta megszokni a magyar környezetet, és a török közelsége is aggasztotta. Valószínűleg az is nyilvánvalóvá vált előtte, hogy a lelkészi munkához nincsen hivatása, irodalmi és tudományos tevékenységét pedig Németországban kedvezőbb körülmények között folytathatta.
Több hónapi utazgatás után előbb Oppenheimben vállalt tanítói, majd iskolaigazgatói állást, 1619-ben pedig Heidelbergbe költözött, s ettől kezdve Bethlen Gábor közbenjárására a pfalzi udvartól kapott – a jelek szerint eléggé rendszertelenül – valamiféle járadékot. 1622-ben végigszenvedte Heidelberg ostromát, s a város eleste után kegyetlenül megkínozták és kirabolták a katolikus zsoldosok. Ezután Hanauba menekült, ahová még nem ért el a pusztító háború, s miután két ízben is ellátogatott Hollandiába, elfogadta Bethlen Gábor újabb meghívását, s 1624-ben végleg Magyarországra költözött. Életének e harmadik németországi szakaszában készültek legterjedelmesebb prózafordításai, amelyekkel a magyarországi teológiai és hitbuzgalmi irodalmat igyekezett gazdagítani. Ebben az időben fordította magyarra Bethlen megbízásából a legfontosabb református teológiai iratot, Kálvin Institutióját is. Németországban készült művei közül ez jelent meg legutoljára, 1624-ben Hanauban.
Élete utolsó tíz esztendejét, amelyet Magyarországon és Erdélyben töltött, nem ismerjük olyan részletesen, mint korábbi éveit. Hazatérése után Bethlen Gábortól kapott fizetést, s ő intézkedett arról is, hogy Kassán – ahol feltehetőleg tanárként dolgozott – megfelelő lakása legyen. A jelek szerint része volt Bethlen művelődéspolitikájának alakításában, s a fejedelem talán diplomáciai vonatkozásban is igénybe vette szolgálatait. 1629-ben Bethlen Kolozsvárra rendelte, s még halálos betegségében is tárgyalt vele, úgy látszik, a tervezett kolozsvári főiskola felállításáról. A fejedelem halála után az iskolafejlesztési tervek egyelőre elakadtak, s Molnár elég rossz anyagi viszonyok között maradt Kolozsváron. Termékeny németországi esztendeihez képest idehaza már kevés művet írt, vagy legalábbis keveset tudott kiadni.
Utolsó fennmaradt munkájának, a Discursus de summo bono (Beszélgetés a legfőbb jóról) (1630) című németből fordított erkölcsfilozófiai elmélkedésnek az előszavában anyagi gondokra, "kártevő rágalmazásokra" és más kellemetlenségekre panaszkodik. A vezető, ortodox egyházi körök talán már nem nézték jó szemmel tevékenységét, a fiatalabb nemzedék tagjai, a puritanizmus leendő harcosai viszont annál nagyobb bizalommal vették körül. Közülük Medgyesi Pál, a mozgalom egyik úttörője meg is emlékezett arról az értékes biztatásról, amelyet 1633-ban kapott Molnár Alberttől, éppen a puritanizmus egyik leghíresebb 71könyvének, a Praxis pietatisnak (A kegyesség gyakorlása) lefordítására. Nem feledkezett meg róla a külföld sem: Martin Opitz 1630-ban Párizsból érdeklődik utána Schődel Márton útján, a Gyulafehérvárra hívott német professzorok (Alsted stb.) szintén nagy tisztelettel voltak iránta. Midőn Szenci Molnár Albert 1634 januárjában Kolozsváron meghalt az ekkor dühöngő pestisben, a legszebb sírverset Henrik Bisterfeld írta róla.
Szenci Molnár Albert egész munkássága a hazái reformátusság kulturális, pedagógiai és vallási szükségleteit igyekezett kielégíteni. Nála is együtt jelentkezik ennélfogva a tudományos-humanista tevékenység és az ortodoxia szolgálata; írói működésében azonban az előbbi van túlsúlyban. Eredeti művei: szótára, nyelvtana s nagybecsű előszavai a késő-humanizmus szellemében fogantak, s zsoltárfordítása sem csak kegyes célt szolgált, hanem – mégha szerzője szándékától függetlenül is – reneszánsz poézis. A heidelbergi ortodoxia szelleme csupán teológiai fordításait jellemzi, eredeti művet e téren nem írt, s szinte valamennyi prédikátor-kortársától eltérően a hitvitázó művek írásától is tartózkodott.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT