IV. SZÍN.
Olivia kertje.
Olivia és Mária jönnek.
OLIVIA.
Utána küldtem: eljövend bizonynyal.
Mint ünnepeljem? mit nyujtsak neki?
Mert ifjuságot gyakrabban fizetni,
Mint kérni avagy kölcsönözni kell.
Hangosan is beszélek.
Hol van Malvólió? Ő tisztes, komoly,
S szolgának épen sorsomhoz való.
Hol van Malvólió?
Utána küldtem: eljövend bizonynyal.
Mint ünnepeljem? mit nyujtsak neki?
Mert ifjuságot gyakrabban fizetni,
Mint kérni avagy kölcsönözni kell.
Hangosan is beszélek.
Hol van Malvólió? Ő tisztes, komoly,
S szolgának épen sorsomhoz való.
Hol van Malvólió?
MÁRIA.
Itt jön, grófnő; hanem igen különös állapotban. Bizonyosan megrontották, grófnő.
Itt jön, grófnő; hanem igen különös állapotban. Bizonyosan megrontották, grófnő.
OLIVIA.
Nos, mi a baja? félrebeszél?
Nos, mi a baja? félrebeszél?
MÁRIA.
Nem, grófnő: nem csinál az egyebet, csak mosolyog. Igen jó lenne nagyságodnak valakit rendelnie maga mellé, ha ide érkezik, mert bizonyos, hogy ez az ember nincs magánál.
Nem, grófnő: nem csinál az egyebet, csak mosolyog. Igen jó lenne nagyságodnak valakit rendelnie maga mellé, ha ide érkezik, mert bizonyos, hogy ez az ember nincs magánál.
OLIVIA.
Csak hívd ide: ép úgy vagyok, miként ő:
Ha a vidám s a bús téboly egyenlő.
Malvólió jő.
Hogyan, Malvólió?
Csak hívd ide: ép úgy vagyok, miként ő:
Ha a vidám s a bús téboly egyenlő.
Malvólió jő.
Hogyan, Malvólió?
MALVÓLIÓ.
Édes kisasszony, he, he.
Édes kisasszony, he, he.
| (Furcsán mosolyog.) |
)
OLIVIA.
Mosolygasz?
Hiszen komoly dologban hivtalak.
Mosolygasz?
Hiszen komoly dologban hivtalak.
MALVÓLIÓ.
Komoly, kisasszony? El lehetne komolyodnom. Fenakadást okoz ez a vérben, ez a csokorba kötött térdszalag ni; de mi az? Ha azon egyetlen szemének tetszik, úgy vagyok vele, a hogy az az igazi dal mondja: „Ha egynek tetszem, valamennyinek tetszem.”
Komoly, kisasszony? El lehetne komolyodnom. Fenakadást okoz ez a vérben, ez a csokorba kötött térdszalag ni; de mi az? Ha azon egyetlen szemének tetszik, úgy vagyok vele, a hogy az az igazi dal mondja: „Ha egynek tetszem, valamennyinek tetszem.”
OLIVIA.
De mi lelt téged, ember? mi történt veled?
De mi lelt téged, ember? mi történt veled?
MALVÓLIÓ.
Szivemben nem fekete, bárha lábszáromon sárga. Kezébe jutott, s a parancsok végre fognak hajtatni: gondolom, ismerjük a kedves római kezet.
Szivemben nem fekete, bárha lábszáromon sárga. Kezébe jutott, s a parancsok végre fognak hajtatni: gondolom, ismerjük a kedves római kezet.
OLIVIA.
Nem akarnál lefeküdni, Malvólió?
Nem akarnál lefeküdni, Malvólió?
MALVÓLIÓ.
Lefeküdni? Igen, édes szivem, még pedig veled.
Lefeküdni? Igen, édes szivem, még pedig veled.
OLIVIA.
Isten gyógyítson meg! Miért mosolyogsz úgy s miért csókolgatod a kezedet oly sűrűn?
Isten gyógyítson meg! Miért mosolyogsz úgy s miért csókolgatod a kezedet oly sűrűn?
MÁRIA.
Hogy vagy, Malvólió?
Hogy vagy, Malvólió?
MALVÓLIÓ.
A te kérdésedre? Igen: csalogányok felelnek a varjaknak.
A te kérdésedre? Igen: csalogányok felelnek a varjaknak.
MÁRIA.
Hogy jelensz meg kisasszonyom előtt ily nevetséges szemtelenséggel?
Hogy jelensz meg kisasszonyom előtt ily nevetséges szemtelenséggel?
MALVÓLIÓ.
„Ne ijedj vissza a rangtól:” ez szépen volt írva.
„Ne ijedj vissza a rangtól:” ez szépen volt írva.
OLIVIA.
Mit gondolsz ezzel, Malvólió?
Mit gondolsz ezzel, Malvólió?
MALVÓLIÓ.
„Némely születik rangosnak” –
„Némely születik rangosnak” –
OLIVIA.
Nos?
Nos?
MALVÓLIÓ.
„Némely szerzi a rangot” –
„Némely szerzi a rangot” –
OLIVIA.
Mit beszélsz?
Mit beszélsz?
MALVÓLIÓ.
„Némelyre pedig rátukmálják azt.”
„Némelyre pedig rátukmálják azt.”
OLIVIA.
Az ég segítsen rajtad.
Az ég segítsen rajtad.
MALVÓLIÓ.
„Emlékezzél, ki dicsérte meg sárga harisnyádat” –
„Emlékezzél, ki dicsérte meg sárga harisnyádat” –
OLIVIA.
A te sárga harisnyádat?
A te sárga harisnyádat?
MALVÓLIÓ.
„S ki óhajta mindig csokros térdszalaggal látni.”
„S ki óhajta mindig csokros térdszalaggal látni.”
OLIVIA.
Csokros térdszalaggal?
Csokros térdszalaggal?
MALVÓLIÓ.
„Csak rajta! szerencséd meg van alapítva, ha magad is úgy akarod.”
„Csak rajta! szerencséd meg van alapítva, ha magad is úgy akarod.”
OLIVIA.
Az én szerencsém?
Az én szerencsém?
MALVÓLIÓ.
„Ha nem, hadd lássalak folyvást szolgának.”
„Ha nem, hadd lássalak folyvást szolgának.”
OLIVIA.
Hiszem ez valóságos kánikulai őrültség.
Szolga jő.
Hiszem ez valóságos kánikulai őrültség.
Szolga jő.
SZOLGA.
Madam, az Orsino gróf fiatal embere visszajött. Nagy nehezen birhattam a visszatérésre: nagyságod parancsát várja.
Madam, az Orsino gróf fiatal embere visszajött. Nagy nehezen birhattam a visszatérésre: nagyságod parancsát várja.
OLIVIA.
| Mindjárt megyek. (Szolga el.) Jó Mari, ügyeltess fel e ficzkóra. Hol van Tóbiás bátyám? Embereim közűl különösen viselje gondját valaki. Vagyonom feléért sem tűrném, hogy szerencsétlenség történjék rajta. | (Olivia és Mária el.) |
MALVÓLIÓ.
Oh, hó! most még inkább közelítünk? nem kisebb valaki ügyeljen rám, mint Tóbiás úrfi? Ez tökéletesen összevág a levéllel: szándékosan küldi hozzám, hogy karczos legyek iránta: mert maga ösztönöz arra a levélben. „Vesd le alázatos lepledet,” úgy mond, „rokonhoz ellenzetes, szolgákhoz mogorva légy; nyelvedről országos dolgok hangozzanak; ölts magadra különcz viseletet.” S folytatólag lerajzolja a módját, mint: komoly arcz, tisztes magatartás, vontatott beszéd, valamint kiváló úri modorban, s a többi. Lépemre akadt; de ez Jupiter cselekménye, s Jupiter tegyen hálássá engemet! S a mint az imént eltávozott: „Ügyeltess e ficzkóra.” Ficzkó! nem Malvólió, sem rangom szerint; hanem ficzkó! Igen, minden egybevág, úgy hogy egy szemernyi sincs a scrupulusból, egy scrupulusa sincsen a scrupulusnak, semmi akadály, semmi hihetetlen vagy megbízhatlan körülmény. Mit mondhatni? Semmi sem lehet, a mi köztem s reményeim nyílt kilátása közt állhatna. Igaz, ennek szerzője Jupiter, nem én, s őt illeti érte a hála.
Mária, Böffen Tóbiással és Fábiánnal jönnek.
Oh, hó! most még inkább közelítünk? nem kisebb valaki ügyeljen rám, mint Tóbiás úrfi? Ez tökéletesen összevág a levéllel: szándékosan küldi hozzám, hogy karczos legyek iránta: mert maga ösztönöz arra a levélben. „Vesd le alázatos lepledet,” úgy mond, „rokonhoz ellenzetes, szolgákhoz mogorva légy; nyelvedről országos dolgok hangozzanak; ölts magadra különcz viseletet.” S folytatólag lerajzolja a módját, mint: komoly arcz, tisztes magatartás, vontatott beszéd, valamint kiváló úri modorban, s a többi. Lépemre akadt; de ez Jupiter cselekménye, s Jupiter tegyen hálássá engemet! S a mint az imént eltávozott: „Ügyeltess e ficzkóra.” Ficzkó! nem Malvólió, sem rangom szerint; hanem ficzkó! Igen, minden egybevág, úgy hogy egy szemernyi sincs a scrupulusból, egy scrupulusa sincsen a scrupulusnak, semmi akadály, semmi hihetetlen vagy megbízhatlan körülmény. Mit mondhatni? Semmi sem lehet, a mi köztem s reményeim nyílt kilátása közt állhatna. Igaz, ennek szerzője Jupiter, nem én, s őt illeti érte a hála.
Mária, Böffen Tóbiással és Fábiánnal jönnek.
TÓBIÁS.
Merre van ő, a szentek nevében? Ha a pokol minden ördöge kuporodott is össze, s maga a légió szállotta is meg, beszélni fogok vele.
Merre van ő, a szentek nevében? Ha a pokol minden ördöge kuporodott is össze, s maga a légió szállotta is meg, beszélni fogok vele.
FÁBIÁN.
Itt van, itt van. Hogy vagy, uram? hogy vagy, férfiú?
Itt van, itt van. Hogy vagy, uram? hogy vagy, férfiú?
MALVÓLIÓ.
Távozzatok: elbocsátlak: hadd élvezzem magányomat: távozzatok!
Távozzatok: elbocsátlak: hadd élvezzem magányomat: távozzatok!
MÁRIA.
Ime, mily tompán beszél belőle a sátán! nem megmondtam? – Tóbiás úrfi, a kisasszonyom kéri, te viseld gondját.
Ime, mily tompán beszél belőle a sátán! nem megmondtam? – Tóbiás úrfi, a kisasszonyom kéri, te viseld gondját.
MALVÓLIÓ.
Ah, há! azt kéri?
Ah, há! azt kéri?
TÓBIÁS.
Menjetek, menjetek: csitt! csitt! nyájasan kell vele bánnunk: hagyjatok magamra. Hogy vagy, Malvólió? hogy érzed magadat? Ej, férfiú, daczolni kell az ördöggel: gondold meg, hogy az az emberiség ellensége.
Menjetek, menjetek: csitt! csitt! nyájasan kell vele bánnunk: hagyjatok magamra. Hogy vagy, Malvólió? hogy érzed magadat? Ej, férfiú, daczolni kell az ördöggel: gondold meg, hogy az az emberiség ellensége.
MALVÓLIÓ.
Tudod, mit beszélsz?
Tudod, mit beszélsz?
MÁRIA.
No lásd! ha az ördögről beszélsz neki, mennyire a szívére veszi. Adja Isten, hogy megrontva ne legyen!
No lásd! ha az ördögről beszélsz neki, mennyire a szívére veszi. Adja Isten, hogy megrontva ne legyen!
FÁBIÁN.
Javas asszonyhoz kell vinni a vizeletét.
Javas asszonyhoz kell vinni a vizeletét.
MÁRIA.
Úgy ám, s meg is teszszük holnap reggel, ha élek. Kisasszonyom a világért sem engedné őt elveszni.
Úgy ám, s meg is teszszük holnap reggel, ha élek. Kisasszonyom a világért sem engedné őt elveszni.
MALVÓLIÓ.
Hogy-hogy, kisasszony?
Hogy-hogy, kisasszony?
MÁRIA.
Oh Istenem!
Oh Istenem!
TÓBIÁS.
Kérlek, légy csendesen: nem ez annak a módja. Nem látjátok-e, hogy ingerlitek? Hagyjatok vele magamra.
Kérlek, légy csendesen: nem ez annak a módja. Nem látjátok-e, hogy ingerlitek? Hagyjatok vele magamra.
FÁBIÁN.
Nincs egyéb, csak szelid bánás; szeliden, szeliden: a sátán goromba s nem hagy magával gorombán bánni.
Nincs egyéb, csak szelid bánás; szeliden, szeliden: a sátán goromba s nem hagy magával gorombán bánni.
TÓBIÁS.
Nos, hogy vagyunk, úrficskám? hogy érzed magad’, bohócskám?
Nos, hogy vagyunk, úrficskám? hogy érzed magad’, bohócskám?
MALVÓLIÓ.
Uram!
Uram!
TÓBIÁS.
Ej, Biddy, jer velem. Mit, barátom! nem komoly emberhez illő, bújósdit játszani a sátánnal. Dobd ki, a rút szénégetőt!
Ej, Biddy, jer velem. Mit, barátom! nem komoly emberhez illő, bújósdit játszani a sátánnal. Dobd ki, a rút szénégetőt!
MÁRIA.
Mondasd el vele az imádságát; édes Tóbiás úrfi, imádkoztasd meg csak.
Mondasd el vele az imádságát; édes Tóbiás úrfi, imádkoztasd meg csak.
MALVÓLIÓ.
Imádságom? – Tengeri macska!
Imádságom? – Tengeri macska!
MÁRIA.
Kezeskedem róla, hallani sem akar isteni félelemről.
Kezeskedem róla, hallani sem akar isteni félelemről.
MALVÓLIÓ.
| Menjetek, kössétek fel magatokat mindnyájan! Hitvány, becstelen portékák vagytok: én nem a ti fajtátokból való vagyok. Később többet is megtudtok. | (El.) |
TÓBIÁS.
Lehetséges-e?
Lehetséges-e?
FÁBIÁN.
Ha ezt most színpadon játszanák, megrónám, mint valószínűtlen költeményt.
Ha ezt most színpadon játszanák, megrónám, mint valószínűtlen költeményt.
TÓBIÁS.
A tréfás ötlet ragálya egész lelkét elfoglalta.
A tréfás ötlet ragálya egész lelkét elfoglalta.
MÁRIA.
De most nyomában kell lennünk, különben levegőre jut a tréfás ötlet s el fog ragadni.
De most nyomában kell lennünk, különben levegőre jut a tréfás ötlet s el fog ragadni.
FÁBIÁN.
Őrültté fogjuk tenni, valóban.
Őrültté fogjuk tenni, valóban.
MÁRIA.
Annál nyugodtabb lesz a ház.
Annál nyugodtabb lesz a ház.
TÓBIÁS.
Jertek, zárjuk egy setét kamarába s kötözzük meg. Húgom már úgyis őrültnek hiszi: magunknak mulatságúl s neki büntetésűl addig űzhetjük ezt, míg időtöltésünk pihegésig elfáradva, arra bír bennünket, hogy rajta megkönyörüljünk; a mikor aztán törvény elé viszszük a tréfát, s megteszünk téged őrültek vizsgálójának. De, ni ni!
Keszeg Andor jő.
Jertek, zárjuk egy setét kamarába s kötözzük meg. Húgom már úgyis őrültnek hiszi: magunknak mulatságúl s neki büntetésűl addig űzhetjük ezt, míg időtöltésünk pihegésig elfáradva, arra bír bennünket, hogy rajta megkönyörüljünk; a mikor aztán törvény elé viszszük a tréfát, s megteszünk téged őrültek vizsgálójának. De, ni ni!
Keszeg Andor jő.
FÁBIÁN.
Egygyel megint több áprilisjáró.
Egygyel megint több áprilisjáró.
ANDOR.
Itt a kihívás: olvassátok: fogadom, van benne eczet is, paprika is.
Itt a kihívás: olvassátok: fogadom, van benne eczet is, paprika is.
)
FÁBIÁN.
Annyira csípős?
Annyira csípős?
ANDOR.
Annak már az, jót állok érte: csak olvassátok.
Annak már az, jót állok érte: csak olvassátok.
TÓBIÁS.
Addsza. (Olvas): „Fiatal ember, akárki légy is te, bizony csak hitvány fattyú vagy te.”
Addsza. (Olvas): „Fiatal ember, akárki légy is te, bizony csak hitvány fattyú vagy te.”
FÁBIÁN.
Jól és vitézül van.
Jól és vitézül van.
TÓBIÁS.
„Ne csodáld és ne is bámuld elmédben, miért nevezlek én téged ennek: mert én annak okát adni épenséggel nem akarom.”
„Ne csodáld és ne is bámuld elmédben, miért nevezlek én téged ennek: mert én annak okát adni épenséggel nem akarom.”
FÁBIÁN.
Jó megjegyzés: ez biztosít a törvény szellőjétől.
Jó megjegyzés: ez biztosít a törvény szellőjétől.
TÓBIÁS.
„Oda jösz Olivia kisasszonyhoz s ő szemem láttára nyájasan bánik veled; hanem te gyalázatosan elhazudod, hogy nem ez az ok, a miért kihívlak.”
„Oda jösz Olivia kisasszonyhoz s ő szemem láttára nyájasan bánik veled; hanem te gyalázatosan elhazudod, hogy nem ez az ok, a miért kihívlak.”
FÁBIÁN.
Nagyon rövid s a mellett rendkívül értelem nélkül való.
Nagyon rövid s a mellett rendkívül értelem nélkül való.
TÓBIÁS.
„Haza menőben állom útadat, s ha neked jut engemet megölni” –
„Haza menőben állom útadat, s ha neked jut engemet megölni” –
FÁBIÁN.
Jó.
Jó.
TÓBIÁS.
„Megölsz, mint semmire kellő, gazember.”
„Megölsz, mint semmire kellő, gazember.”
FÁBIÁN.
Még mindig biztosítod magadat a törvény szellős oldalától: jól van.
Még mindig biztosítod magadat a törvény szellős oldalától: jól van.
TÓBIÁS.
„Élj boldogul; s Isten legyen irgalmas egyikünk lelkének! Lehet irgalmas az enyimnek is; de én jobbat remélek: tehát vigyázz magadra. Barátod, a mint vele bánsz, s esküdt ellenséged, Keszeg Andor.” – Ha e levél talpra nem állítja, akkor lába sincsen. Kezéhez adom.
„Élj boldogul; s Isten legyen irgalmas egyikünk lelkének! Lehet irgalmas az enyimnek is; de én jobbat remélek: tehát vigyázz magadra. Barátod, a mint vele bánsz, s esküdt ellenséged, Keszeg Andor.” – Ha e levél talpra nem állítja, akkor lába sincsen. Kezéhez adom.
MÁRIA.
Arra könnyű lesz az alkalom; ép most jár valami ügyben kisasszonyomnál s mindjárt távozni fog.
Arra könnyű lesz az alkalom; ép most jár valami ügyben kisasszonyomnál s mindjárt távozni fog.
TÓBIÁS.
Eredj, Andor; less rá a kert szögleténél, mint egy poroszló. Mihelyt megpillantod, ránts kardot s káromkodd el magadat irtóztatón: mert a szájhősleg, élesen elhadart szitkozódás gyakran nagyobb bizonyítékául vétetik a vitézségnek, mint ha valódi tanúságát adtuk volna. – Rajta!
Eredj, Andor; less rá a kert szögleténél, mint egy poroszló. Mihelyt megpillantod, ránts kardot s káromkodd el magadat irtóztatón: mert a szájhősleg, élesen elhadart szitkozódás gyakran nagyobb bizonyítékául vétetik a vitézségnek, mint ha valódi tanúságát adtuk volna. – Rajta!
ANDOR.
No, a káromkodást csak rám kell bízni.
No, a káromkodást csak rám kell bízni.
| (El.) |
TÓBIÁS.
Én ugyan át nem fogom adni a levelét. Annak az ifjú embernek egész viselete azt mutatja, hogy értelmes és jó nevelésű: az ura és húgom közötti közbenjárása szintén ezt bizonyítja; ennélfogva ez a levél, mely oly kitűnőleg értelmetlen, nem igen fogna félelmet kelteni az ifjúban: kitalálná, hogy egy ostoba fejből ered. Hanem hát, élő szóval adom át kihívását; nagy szelet csapok a Keszeg vitézsége hírével, és az ifjút (a ki, tudom, fiatalságánál fogva könnyen elhiszi) a legszörnyűbb véleményre kényszerítem az ő dühe, ügyessége, bősz volta és hevessége felől. Ez mind a kettőjüket úgy felharagítja, hogy szemökkel fogják egymást gyilkolni, mint a baziliskusok.
Én ugyan át nem fogom adni a levelét. Annak az ifjú embernek egész viselete azt mutatja, hogy értelmes és jó nevelésű: az ura és húgom közötti közbenjárása szintén ezt bizonyítja; ennélfogva ez a levél, mely oly kitűnőleg értelmetlen, nem igen fogna félelmet kelteni az ifjúban: kitalálná, hogy egy ostoba fejből ered. Hanem hát, élő szóval adom át kihívását; nagy szelet csapok a Keszeg vitézsége hírével, és az ifjút (a ki, tudom, fiatalságánál fogva könnyen elhiszi) a legszörnyűbb véleményre kényszerítem az ő dühe, ügyessége, bősz volta és hevessége felől. Ez mind a kettőjüket úgy felharagítja, hogy szemökkel fogják egymást gyilkolni, mint a baziliskusok.
FÁBIÁN.
Épen itt jő a húgoddal. Hagyjuk a tért neki, míg búcsút vesz, s akkor rögtön utána.
Épen itt jő a húgoddal. Hagyjuk a tért neki, míg búcsút vesz, s akkor rögtön utána.
TÓBIÁS.
Addig gondolkozni fogok a kihívás valamely borzasztó kifejezéseiről.
Olivia, Violával visszajő
Addig gondolkozni fogok a kihívás valamely borzasztó kifejezéseiről.
| (Tóbiás, Fábián, Mária el.) |
OLIVIA.
Sokat mondottam egy kő szív előtt,
S óvatlanúl hagyám becsűletem’:
Van bennem, a mi korholja hibámat;
De oly makacs s hatalmas e hiba,
Hogy csak gunyolja azt a korholást.
Sokat mondottam egy kő szív előtt,
S óvatlanúl hagyám becsűletem’:
Van bennem, a mi korholja hibámat;
De oly makacs s hatalmas e hiba,
Hogy csak gunyolja azt a korholást.
VIOLA.
Ép úgy zajong gazdám keserve is,
Mint a te szenvedélyed.
Ép úgy zajong gazdám keserve is,
Mint a te szenvedélyed.
OLIVIA.
Ime, viseld ez ékszert: képem ez.
Ne vesd meg ezt: nincs nyelve, nem gyötör,
S igen kérlek, jőj holnap újolag.
Mit is kivánhatnál, mit megtagadnék,
A mit becsűlettel megadhatok?
Ime, viseld ez ékszert: képem ez.
Ne vesd meg ezt: nincs nyelve, nem gyötör,
S igen kérlek, jőj holnap újolag.
Mit is kivánhatnál, mit megtagadnék,
A mit becsűlettel megadhatok?
VIOLA.
Csak azt: csupán gazdámnak szivedet.
Csak azt: csupán gazdámnak szivedet.
OLIVIA.
Hogy adjam azt becsűlettel neki,
Mit néked adtam?
Hogy adjam azt becsűlettel neki,
Mit néked adtam?
VIOLA.
| Én fölmentelek. |
OLIVIA.
Jó; jöszte holnap. Most Isten veled!
Böffen Tóbiás és Fábián visszajönnek.
Jó; jöszte holnap. Most Isten veled!
| Ily arcz pokolba csalná lelkemet. | (El.) |
TÓBIÁS.
Jó napot, fiatal ember!
Jó napot, fiatal ember!
VIOLA.
Jó napot, uram.
Jó napot, uram.
TÓBIÁS.
A mi védszer van nálad, csak készen légy vele: milyen sértést követtél el rajta, nem tudom; de leshányód a kert alatt várakozik rád, bőszülten s vérszomjasan, mint egy vadász. Hüvelyezd le tőrödet: siess az előkészülettel: mert támadód gyors, ügyes és halálos.
A mi védszer van nálad, csak készen légy vele: milyen sértést követtél el rajta, nem tudom; de leshányód a kert alatt várakozik rád, bőszülten s vérszomjasan, mint egy vadász. Hüvelyezd le tőrödet: siess az előkészülettel: mert támadód gyors, ügyes és halálos.
VIOLA.
Tévedsz, uram: bizonyos vagyok benne, hogy velem senkinek semmi baja. Emlékezetem nagyon tiszta és ment bármely képétől annak, hogy valakit megsértettem.
Tévedsz, uram: bizonyos vagyok benne, hogy velem senkinek semmi baja. Emlékezetem nagyon tiszta és ment bármely képétől annak, hogy valakit megsértettem.
TÓBIÁS.
Másként fogod tapasztalni, biztosíthatlak: azért, ha valamit tartasz az életedre, vigyázz magadra, mert ellenfeledben mindaz megvan, a mire ifjúság erő, okosság és harag embert képesíthet.
Másként fogod tapasztalni, biztosíthatlak: azért, ha valamit tartasz az életedre, vigyázz magadra, mert ellenfeledben mindaz megvan, a mire ifjúság erő, okosság és harag embert képesíthet.
VIOLA.
Kérlek, uram, ki az?
Kérlek, uram, ki az?
TÓBIÁS.
Lovag, a kit érintetlen vítőrrel, hímezett szőnyegen ütöttek azzá; hanem személyes viadalban valóságos ördög; háromszor választott már el testet lélektől, s e pillanatban felbőszülése annyira engesztelhetlen, hogy elégtételeül csupán csak a halál kínja és a temető szolgálhat. Jelszava: ide vagy oda! törik vagy szakad!
Lovag, a kit érintetlen vítőrrel, hímezett szőnyegen ütöttek azzá; hanem személyes viadalban valóságos ördög; háromszor választott már el testet lélektől, s e pillanatban felbőszülése annyira engesztelhetlen, hogy elégtételeül csupán csak a halál kínja és a temető szolgálhat. Jelszava: ide vagy oda! törik vagy szakad!
VIOLA.
Visszamegyek én megint a házba s valami kiséretet kérek a kisasszonytól: nem vagyok én verekedő. Hallottam, vannak olyan emberek, a kik szántszándékkal bele kötnek másba, csak azért, hogy bátorságát próbára tegyék: talán ez is afféle szőrű.
Visszamegyek én megint a házba s valami kiséretet kérek a kisasszonytól: nem vagyok én verekedő. Hallottam, vannak olyan emberek, a kik szántszándékkal bele kötnek másba, csak azért, hogy bátorságát próbára tegyék: talán ez is afféle szőrű.
TÓBIÁS.
Nem, uram: ennek boszankodása nagyon is méltó sérelemből származik: azért csak rajta, s teljesítsd a kivánságát. A házba vissza nem térhetsz, különben velem gyűl meg a bajod; pedig akár vele szállj szembe, akár velem: azért csak fel! rántsd ki hüvelyéből kardodat: mert hogy meg kell vele mérkőznöd, az már bizonyos, vagy megesküdnöd, hogy fegyvert többé nem viselsz az oldaladon.
Nem, uram: ennek boszankodása nagyon is méltó sérelemből származik: azért csak rajta, s teljesítsd a kivánságát. A házba vissza nem térhetsz, különben velem gyűl meg a bajod; pedig akár vele szállj szembe, akár velem: azért csak fel! rántsd ki hüvelyéből kardodat: mert hogy meg kell vele mérkőznöd, az már bizonyos, vagy megesküdnöd, hogy fegyvert többé nem viselsz az oldaladon.
VIOLA.
Ez ép oly míveletlen, mint különös valami. Igen kérlek, tedd nekem azt a nyájas szolgálatot, tudd meg ama lovagtól, mivel sértettem? Vigyázatlanságból történhetett valami, nem szándékosan.
Ez ép oly míveletlen, mint különös valami. Igen kérlek, tedd nekem azt a nyájas szolgálatot, tudd meg ama lovagtól, mivel sértettem? Vigyázatlanságból történhetett valami, nem szándékosan.
TÓBIÁS.
Megteszem. Signior Fábián, maradj itt ezen úr mellett, míg visszatérek.
Megteszem. Signior Fábián, maradj itt ezen úr mellett, míg visszatérek.
| (Tóbiás el.) |
VIOLA.
Kérlek, uram, tudsz-e te valamit e dologról?
Kérlek, uram, tudsz-e te valamit e dologról?
FÁBIÁN.
Tudom, hogy a lovag fel van ellened bőszülve, még pedig halálos elkeseredéssel; de többet a körülményről nem tudok.
Tudom, hogy a lovag fel van ellened bőszülve, még pedig halálos elkeseredéssel; de többet a körülményről nem tudok.
VIOLA.
Ugyan kérlek, miféle ember az?
Ugyan kérlek, miféle ember az?
FÁBIÁN.
Külsejéről ítélve, épen semmi csodálni valót nem igér, a mit bátorsága bebizonyításakor majd könnyen tapasztalhatsz. Valóban, uram, ő a legügyesebb, legvérengezőbb és legvészesebb ellenfél, a kit Illyria bármely részében találnod lehetett. Akarsz hozzá közeledni? Én megbékéltetlek vele, ha csak lehetséges.
Külsejéről ítélve, épen semmi csodálni valót nem igér, a mit bátorsága bebizonyításakor majd könnyen tapasztalhatsz. Valóban, uram, ő a legügyesebb, legvérengezőbb és legvészesebb ellenfél, a kit Illyria bármely részében találnod lehetett. Akarsz hozzá közeledni? Én megbékéltetlek vele, ha csak lehetséges.
VIOLA.
Tóbiás, Andorral, visszajő.
| Igen le leszek azért irántad kötelezve: én olyan vagyok, hogy szívesebben tűznék össze pappal, mint lovaggal; ki mit tart ilyetén bátorságomról, azzal nem törődöm. | (Mind el.) |
TÓBIÁS.
Bizony, barátom, az valóságos ördög, oly vasgyúrót sohasem láttam. Összemértem egy ízben vele vítőrt, tőrhüvelyt s mindent, de úgy döfött vissza, oly halálos gyorsasággal, hogy kikerülhetlen, és ha vágásodat elhárítja, oly biztosan megtalál, mint lábad a földet, a melyen tapod. Mondják, vívómester volt a perzsa sáhnál.
Bizony, barátom, az valóságos ördög, oly vasgyúrót sohasem láttam. Összemértem egy ízben vele vítőrt, tőrhüvelyt s mindent, de úgy döfött vissza, oly halálos gyorsasággal, hogy kikerülhetlen, és ha vágásodat elhárítja, oly biztosan megtalál, mint lábad a földet, a melyen tapod. Mondják, vívómester volt a perzsa sáhnál.
)
ANDOR.
Hóhér csapja ki! én meg nem verekszem vele.
Hóhér csapja ki! én meg nem verekszem vele.
TÓBIÁS.
De nem akar ám kibékülni; Fábián amott alig birja már tartóztatni.
De nem akar ám kibékülni; Fábián amott alig birja már tartóztatni.
ANDOR.
Pusztuljon el! Ha gondoltam volna, hogy bátor és oly ügyes vívó, mehetett volna én tőlem akár a pokolba, míg kihívom. Eszközöld ki, hagyjon fel e dologgal, neki adom szürke paripámat, Capiletet.
Pusztuljon el! Ha gondoltam volna, hogy bátor és oly ügyes vívó, mehetett volna én tőlem akár a pokolba, míg kihívom. Eszközöld ki, hagyjon fel e dologgal, neki adom szürke paripámat, Capiletet.
TÓBIÁS.
Az ajánlatot megteszem. Maradj; tartsd magadat erősen. Életveszély nélkül fog ez végződni. (Félre.) Bizony a paripádon én fogok lovagolni, a mint most rajtad lovaglok.
Fábián és Viola visszajő.
(Fábiánnak). Enyim a lova, a kiegyenlítés fejében. Elhitettem vele, hogy az ifjú egy ördög.
Az ajánlatot megteszem. Maradj; tartsd magadat erősen. Életveszély nélkül fog ez végződni. (Félre.) Bizony a paripádon én fogok lovagolni, a mint most rajtad lovaglok.
Fábián és Viola visszajő.
(Fábiánnak). Enyim a lova, a kiegyenlítés fejében. Elhitettem vele, hogy az ifjú egy ördög.
FÁBIÁN (Tóbiáshoz).
Ez is oly rémítő képzelettel van amarról; s reszket és sápadoz, mintha medve volna a sarkában.
Ez is oly rémítő képzelettel van amarról; s reszket és sápadoz, mintha medve volna a sarkában.
TÓBIÁS (Violához).
Nincs menekvés, uram: verekedni akar veled; megesküdött rá. Ámbár jobban meggondolta e pörpatvart s most már alig találja szóra érdemesnek: tehát csak húzz kardot, hogy esküjét megtarthassa: állítja, hogy nem fog megsebezni.
Nincs menekvés, uram: verekedni akar veled; megesküdött rá. Ámbár jobban meggondolta e pörpatvart s most már alig találja szóra érdemesnek: tehát csak húzz kardot, hogy esküjét megtarthassa: állítja, hogy nem fog megsebezni.
VIOLA (félre).
Istenem, ótalmazz! Egy hajszálon függ, bevallanom előttök, mily sok hiányzik az én férfiasságomból.
Istenem, ótalmazz! Egy hajszálon függ, bevallanom előttök, mily sok hiányzik az én férfiasságomból.
FÁBIÁN.
Hátrálj, ha heveskedőnek látod.
Hátrálj, ha heveskedőnek látod.
TÓBIÁS.
Jöszte, Andor, nincs menekvés: ez ifjú, becsületébe vágónak tartja, megmérkőzni veled: a párviadal szabálya szerint nem tehet másként; de szavát adta, a mily igaz nemes és katona, hogy nem fog megsebezni. No csak rajta!
Jöszte, Andor, nincs menekvés: ez ifjú, becsületébe vágónak tartja, megmérkőzni veled: a párviadal szabálya szerint nem tehet másként; de szavát adta, a mily igaz nemes és katona, hogy nem fog megsebezni. No csak rajta!
ANTONIO.
Adja Isten, hogy szavának álljon!
Adja Isten, hogy szavának álljon!
| (Kardot húz.) |
VIOLA
Mondhatom, ez akaratom ellen történik.
Mondhatom, ez akaratom ellen történik.
| (Kardot húz.) |
ANTONIO.
El a karddal! Ha tán ez ifju ember
Volt a sértő, én állok érte jót;
El a karddal! Ha tán ez ifju ember
Volt a sértő, én állok érte jót;
| Ha ti sértétek, én vivok helyette. | (Kardot húzva.) |
TÓBIÁS.
Te, uram? De hát ki vagy te?
Te, uram? De hát ki vagy te?
ANTONIO.
Az, a ki többet mert ő érte tenni,
Mint a mit ő nektek szóval felelt.
Az, a ki többet mert ő érte tenni,
Mint a mit ő nektek szóval felelt.
TÓBIÁS.
Dejszen, ha kötekedő vagy, itt vagyok.
Dejszen, ha kötekedő vagy, itt vagyok.
| (Kardot húz.) |
FÁBIÁN.
Oh! jó Tóbiás úrfi, megállj! itt jönnek a törvényszolgák.
Oh! jó Tóbiás úrfi, megállj! itt jönnek a törvényszolgák.
TÓBIÁS.
Majd mindjárt beszélek én veled.
Majd mindjárt beszélek én veled.
VIOLA.
Kérlek, uram, sziveskedjél bedugni kardodat.
Kérlek, uram, sziveskedjél bedugni kardodat.
ANDOR.
Bizony meg is teszem, uram; s arra nézve, a mit igértem, szavamat állom: könnyű járású és jól vezethető.
Két Törvényszolga jő.
Bizony meg is teszem, uram; s arra nézve, a mit igértem, szavamat állom: könnyű járású és jól vezethető.
Két Törvényszolga jő.
1. SZOLGA.
Ez azon ember: teljesítsd tisztedet.
Ez azon ember: teljesítsd tisztedet.
2. SZOLGA.
Antonio, foglyom vagy Orsinó gróf Parancsára.
Antonio, foglyom vagy Orsinó gróf Parancsára.
ANTONIO.
Tévedsz talán, uram!
Tévedsz talán, uram!
1. SZOLGA.
Nem én, uram: arczod’ jól ismerem,
Bár most nem tengerészsipkát viselsz.
El! Tudja ő, hogy én jól ismerem.
Nem én, uram: arczod’ jól ismerem,
Bár most nem tengerészsipkát viselsz.
El! Tudja ő, hogy én jól ismerem.
ANTONIO.
Engedni kell. (Violához.) S ez, láthatásodért;
De nincs menekvés: helyt kell állanom.
Mit fogsz tenni? Most kénytelen vagyok
Tárczámat visszakérni tőled. Az
Fájóbb nekem, mit érted nem tehettem,
Mint a mi rajtam történt. Bámulod;
De még se búsulj.
Engedni kell. (Violához.) S ez, láthatásodért;
De nincs menekvés: helyt kell állanom.
Mit fogsz tenni? Most kénytelen vagyok
Tárczámat visszakérni tőled. Az
Fájóbb nekem, mit érted nem tehettem,
Mint a mi rajtam történt. Bámulod;
De még se búsulj.
2. SZOLGA.
Menjünk, uram.
Menjünk, uram.
ANTONIO.
Ama pénzből kérnem kell valamit.
Ama pénzből kérnem kell valamit.
VIOLA.
Miféle pénz, uram?
Imént velem közölt jóságod- és
Szivességedért, de jelen bajodtól
Indítva is, kölcsönzök valamit
Csekély értékemből. Nincsen sokam;
De a mi nálam van, megosztom azt.
Ne a pénzem fele.
Miféle pénz, uram?
Imént velem közölt jóságod- és
Szivességedért, de jelen bajodtól
Indítva is, kölcsönzök valamit
Csekély értékemből. Nincsen sokam;
De a mi nálam van, megosztom azt.
Ne a pénzem fele.
ANTONIO.
Lehetséges, hogy nálad rábeszélést
Igényel érdemem? Ne bántsd kinom’,
Különben úgy alá kell szállanom,
Hogy éretted tett szívességeimet
Mind felhozom.
| Hát megtagadsz most? |
Igényel érdemem? Ne bántsd kinom’,
Különben úgy alá kell szállanom,
Hogy éretted tett szívességeimet
Mind felhozom.
VIOLA.
Se arcz-, se hangról nem vagy ismerős.
A hálátlanság gyűlöltebb előttem,
Mint a hazugság, részegség avagy
Bármely bűnfolt, a melynek mérge gyönge
Vérünket lakja.
| Én egyet sem tudok: |
A hálátlanság gyűlöltebb előttem,
Mint a hazugság, részegség avagy
Bármely bűnfolt, a melynek mérge gyönge
Vérünket lakja.
ANTONIO.
| Oh, irgalmas ég! |
2. SZOLGA.
Menjünk, uram; kérlek, jerünk.
Menjünk, uram; kérlek, jerünk.
ANTONIO.
Hadd szóljak egy kissé. Ez ifjat, im,
A halál torkából ragadtam én ki
És oly szentül szeretve ápolám;
S alakjára, mely oly magas becset
Árult el, én hódolva nézdelék.
Hadd szóljak egy kissé. Ez ifjat, im,
A halál torkából ragadtam én ki
És oly szentül szeretve ápolám;
S alakjára, mely oly magas becset
Árult el, én hódolva nézdelék.
1. SZOLGA.
Mit ez nekünk? Időnk mulik: el, el!
Mit ez nekünk? Időnk mulik: el, el!
ANTONIO.
De, oh! ez istenség minő silány egy
Bálványnyá lőn! A szép természetet
Te meggyaláztad, oh Sebastián.
Külsőnket a szellem mutatja csúfnak,
S csak a rossz mondható valódi rútnak:
Erény a szépség; ámde a romolt szép
Festett koporsó, színezett pokolkép.
De, oh! ez istenség minő silány egy
Bálványnyá lőn! A szép természetet
Te meggyaláztad, oh Sebastián.
Külsőnket a szellem mutatja csúfnak,
S csak a rossz mondható valódi rútnak:
Erény a szépség; ámde a romolt szép
Festett koporsó, színezett pokolkép.
1. SZOLGA.
Örjöngni kezd ez ember: el vele!
Jerünk, uram, jerünk.
Örjöngni kezd ez ember: el vele!
Jerünk, uram, jerünk.
ANTONIO.
| Vezessetek. |
| (Törvényszolgák Antonioval el.) |
VIOLA.
Oly szenvedély ömölt el szózatán,
Hogy hinni látszott benne: én nem ám.
Oh, légy valóvá, légy, oh képzelet!
Hogy felcserélt ő, jó fivér, veled.
Oly szenvedély ömölt el szózatán,
Hogy hinni látszott benne: én nem ám.
Oh, légy valóvá, légy, oh képzelet!
Hogy felcserélt ő, jó fivér, veled.
TÓBIÁS.
Jöszte, lovag; jöszte, Fábián: fecsegjünk egy kissé valami okos tanácsról.
Jöszte, lovag; jöszte, Fábián: fecsegjünk egy kissé valami okos tanácsról.
VIOLA.
Sebastiánt említé: hisz fivérem
Képét mutatja tűkörként személyem;
Hozzám hasonlított minden vonása;
Ilyen volt színe, termete, ruhája,
S én őt utánzom. Oh! ha ez való lész,
Sebastiánt említé: hisz fivérem
Képét mutatja tűkörként személyem;
Hozzám hasonlított minden vonása;
Ilyen volt színe, termete, ruhája,
S én őt utánzom. Oh! ha ez való lész,
| Szelíd volt a tenger s nyugalmas a vész. | (El.) |
TÓBIÁS.
Becstelen, nyomorúlt ficzkó, s gyávább, mint egy nyúl. Becstelen voltára mutat, hogy barátját elhagyja itt a szükségben s megtagadja; gyávasága felől pedig Fábiánt kell megkérdezni.
Becstelen, nyomorúlt ficzkó, s gyávább, mint egy nyúl. Becstelen voltára mutat, hogy barátját elhagyja itt a szükségben s megtagadja; gyávasága felől pedig Fábiánt kell megkérdezni.
FÁBIÁN.
Gyáva, a leghunyászkodóbb gyáva, vallásos a gyávaságban.
Gyáva, a leghunyászkodóbb gyáva, vallásos a gyávaságban.
ANDOR.
Teringettét! megint utána iramodom s elpáholom.
Teringettét! megint utána iramodom s elpáholom.
TÓBIÁS.
Jó: püföld meg derekasan; de a kardodat többé ki ne húzd.
Jó: püföld meg derekasan; de a kardodat többé ki ne húzd.
ANDOR.
| Ha meg nem teszem – | (El.) |
FÁBIÁN.
Jer, lássuk a kimenetelit.
Jer, lássuk a kimenetelit.
TÓBIÁS.
| Akármibe fogadok, semmi sem lesz belőle. | (El mind.) |
