I. SZÍN.
Más úton nem jöhet, mint itt a sövény sarkánál. Ha majd megrohanjátok, beszéljetek akármi rettenetes nyelven: ha magatok se értitek, az nem tesz semmit; úgy kell tettetnünk magunkat, mintha az ő nyelvén nem tudnánk, egyikünk kivételével, a ki a tolmácsot fogja személyesíteni.
Kapitány úr, hadd legyek én a tolmács.
Nem vagy ismerőse? nem ismeri hangodat?
Nem, uram, becsületemre mondom.
De milyen kivirt-kavart nyelvet fogsz majd hadarni előttünk?
Épen olyat, mint a minőn kapitány úr fog hozzám szólani.
Azt kell gondolnia rólunk, hogy valami idegen zsoldos csapat vagyunk az ellenség szolgálatában. Egy keveset konyít minden szomszéd népek nyelvéhez, s azért mindegyikünknek saját kénye-kedve szerinti embert kell játszania, ha egymást épenséggel nem értjük is, csakhogy tetessük, mintha értenők. Madárnyelv, gágogás: elég jó mind. De csitt, csendesen; jön már, hogy két órát szépen átszundikáljon, s aztán visszatérve esküdözéssel bizonygassa a hazudságokat, melyeket kovácsolt.
Parolles fellép.
Tíz óra; három óra elteltével elegendő idő múlt, hogy visszatérjek. Mit mondjak, hogy végeztem? Valami valószínű találmánynak kellene lennie, hogy átsegítsen. Már kezdenek kifürkészni, s a bal szerencse ez utóbbi napokban igen gyakran kopogtatott ajtómon. Nyelvem, úgy vélem, nagyon is badar-merész volt, de szívemben a Mars és teremtményeinek félelme sokkal nagyobb, semhogy tenni merészleném, a mit nyelvem hirdet.
Ez volt az első igazság, melyben nyelved valaha vétkezett.
De mi az ördög is indított arra, hogy eljőjek ezt a dobot visszakeríteni, holott bizonyos voltam, hogy az teljes lehetetlen, s jól tudtam, nincs is semmi szándékom. Egy-két sebet kell ejtenem magamon, s azt mondanom, a küzdelemben kaptam. Igen, de a csekélyebb minőségüek nem segítenek; azokra azt mondják majd: „Ily könnyű szerrel lehetett megszabadulnod?” Nagyokat pedig nem merek ejteni magamon. De miért is? mi okból? Nyelv, valami tejeskofa szájába helyezlek, s magamnak mást veszek Bajazet öszvérétől, ha te ily veszedelmekbe fecsegsz belé engemet.
Csodálatos! ő tudja, hogy ki, s mégis az, a ki!
Bár csak öltönyöm megszaggatása, spanyol kardom eltörése kiránthatnának a hinárból!
Ez se teszi meg.
Vagy a vízbe dobom ruháimat, állítva, hogy kifosztottak.
Aligha kisegít!
Ha megesküdném, hogy leugrottam a czitadella ablakából.
Milyen magasról?
Harmincz ölnyiről.
Ezt ugyan három nagy esküvés se tenné hihetővé.
Bár csak valami ellenséges dobot találhatnék; megesküdném, hogy úgy ragadtam el.
Hallasz ilyet mindjárt.
(Kívül dobpergés.) |
Oh! az ellenséges dob!
Throca movousus, cargo, cargo, cargo.
Cargo, cargo, villianda par corbo, cargo.
Oh kegyelem, kegyelem! Ne kössétek be szemeimet!
(Megragadják s szemeit bekötik.) |
Boszkosz thromuldo boszkosz.
Tudom, hogy a moszkók csapatja vagytok;
De ha volna itt dán, német, franczia,
Olasz vagy holland: hadd beszéljek azzal;
S én kész vagyok mind, mind azt felfedezni,
Mi a flórenczieknek veszte lesz.
Boszkosz vauvado.
Én értelek s beszélek nyelveden:
Kerelybonto: Ember,
Készülj! mert ím tizenhét tőr szegül
Mellednek.
Oh!
Mondd, mondd, mondd vég imádat!
Manka revania dulche.
Oscorbi dulchos volivorco. |
A tábornok kész megkimélni még,
S így, szembekötve mint vagy, elvitet,
Hogy vallj: szerencséd, hogyha tudsz olyast,
Mi megment.
Oh, csak élni hagyjatok!
És táborunknak minden titkait
Feltárom én: erőik’ s e tervöket;
De nem csak, közlök én még olyat is,
Hogy elbámultok.
És igaz lesz az? |
Kárhozzam el, ha nem!
Acordo linta.
Jer, a halasztást megnyered. | (Parollest elkisérik.) |
Menj, s mondd Rousillon grófnak és öcsémnek,
Megfogtuk a szalonkát, s fedve tartjuk,
Míg tőlök hírt veszünk.
Megyek, uram. |
Mondd el nekik, hogy kész eladni minket
Saját magunknak.
Úgy lesz, kapitány. |
Addig setétbe’ lesz s lezárva jól.
(Mind el.) |