VII. SZÍN.
Ha kétkedel, hogy a nő én vagyok,
Egyéb bizonyságot nem hozhatok fel,
Különben tervem fő alapja vesz.
Szegény vagyok bár, ámde jó családból;
Járatlan ily ügyekben teljesen;
Beszennyező tettekre nem szeretném
Od’adni jó hírem’.
Nem is kivánom; |
S mit hallgatásod esküjére közlék,
Az szórul szóra áll. Így a segély,
A melyre kérlek, semmikép nem árthat,
Ha nyújtni kész vagy.
Könnyű elhitetned, |
Dús vagy nagyon.
Vedd e csomó aranyt, |
Mit kész vagyok még, s újra megfizetni,
Ha sükert hoz. Ő eped leányodért
És kéjes ostromot hoz bája ellen,
Be akarva venni: hadd ráállni végre,
A mint majd utasítjuk, hogy tegye.
A heves vér képtelen lesz megtagadni,
Mit lányod kér: egy gyűrűt hord a gróf,
A mely családjában firól fira
Négy, öt fokon szállt rá, mióta ezt
Az első ős viselte; e gyürű
Nagy drága kincse, ám a láng hevében
Megvenni vágyát ez se lesz nagy ár,
Habár utóbb megbánja is.
Belátok |
S jogosnak látod úgy. Nem több, csak az:
Előbb, a míg színleg megnyerte, lányod
Elkéri e gyűrűt, légyottot ígér,
De azt betöltni nékem engedi,
Maga szűzileg távol. Nászhozományul
Három ezer tallért kap tőlem aztán,
Kötött alkunk felett.
Én kész vagyok; |
Hogy óra és hely e jogos csaláshoz
Illő legyen. Majd minden éjjel itt van,
Zenével, énekkel magasztalón
A rá érdemtelent; és mind hijába
Reá lelármáznunk: tovább üzi,
Mint hogyha élte függne tőle.
Így |
S ha jó sikerrel léptünk szövetségre,
Gonosz szándék jogos tényt hajt ma végre,
S pedig jogos szándék s cselekedet
Egyik se bűn az, bűnös bár a tett.
Dologra most. | (Mindketten el.) |