I. SZÍN.

Teljes szövegű keresés

Navarrában; kéjkert palotával.
A király, Biron, Longaville és Dumaine jönnek.
KIRÁLY.
Mit éltében hajhász kiki, a hír
Hadd éljen érczben sírunk oszlopán
S legyen díszünk a dísztelen halálban;
Ha jelenünk ama becsületet
Kiküzdi, mely az idő sarlaját
Tompítja és falánkságát megejti,
Megnyerjük örökül az örök éltet. –
Azért, hős győztesek – s méltán azok,
Mert bátran harczoltok önvágyitok
S vad szenvedélyek bőszült serge ellen –
Tartsátok végparancsomat híven meg:
Navarránkat csodálja a világ,
És udvarunk kis egyetem legyen,
Szemlélő életmódba elmerülve.
Ti hárman, Biron, Longaville s Dumaine,
Eskü szerint, mint társaim, velem
Három esztendőt töltetek emez
Iratba foglalt rendszabály szerint.
Most eskütök’ írjátok is alá,
Hogy önkezével bélyegezze meg
Magát, ki csak hajszálnyit félre lép
Ki kész megtenni, mire esküvék,
Írja alá letett szent esküjét.
LONGAVILLE.
Én kész vagyok a három évi böjtre:
Lakmát az észnek, böjtöljön a test!
Kövér has görhes főt, a jó falat
Zsíros bordát, de csak rossz élczet ad.(Aláírja.)
DUMAINE.
Jó herczegem, Dumaine meghalt: a nagy
Világnak kicsinyes szolgáira
Veti világi bűnök nagy súlyát;
Meghal pompára, kincsre, kéjre nézve,
Utánok a bölcsészetben fürkészve.(Aláírja.)
BIRON.
Jó, állom én is fogadalmokat,
Azaz, mire megesküvém, tudnillik:
Tanulva élni három évig itt.
De van még más szigorú rendszabály,
Úgymint: nem látni nőt sem ez alatt,
– Mi, úgy hiszem, nem áll a lajstromon –
S hetenkint elböjtölni egy napot,
S mi több, napjában egyszer enni csak
– Mi, úgy hiszem, nem áll a lajstromon –
S csak három órát alva minden éjjel
Egész nap bóbiskolni se szabadjon
(Holott az éjszakát én jámboran
Elalszom, sőt megtoldom nappalommal)
– Mi, úgy hiszem, nem áll a lajstromon.
Hiú törekvés lesz ez: asszony és
Alvás nélkül tanulmány s böjtölés.
KIRÁLY.
Letenni erről esküt tettetek.
BIRON.
Nem, jó uram, ha meg nem sértelek.
Veled tanulni esküvém csupán
Itt három évig nagysád udvarán.
KIRÁLY.
Esküd, Biron, a többire is szól!
BIRON.
Szavamra, sir, így esküm nem komoly.
S tanulmányunkkal, mondd, mit czélozunk?
KIRÁLY.
Megtudni, mit különben nem tudunk.
BIRON.
Mit más vak ész előtt homály fedez?
KIRÁLY.
A tudománynak égi díja ez!
BIRON.
De már, uram, így csak felesküszöm,
Hogy megtudjak ily rejtett dolgokat,
Mint: dús asztalt találni hol lehet,
Midőn sovány bőjtre kárhoztatám;
S elémbe sorsom szép lányt hol vezet,
Hol rejtve más vak elmének a lány;
Hogy törjek esküt, mit megtartanom
Hitem nem szegve meg, alig lehet.
Ha ily jutalmat nyer a szorgalom,
Meg tud, mit tudni vágy, mindeneket,
Esküdj meg erre, s nem mondok nemet.
KIRÁLY.
Ily haladás a tudománynak gátja,
Mi érzékinket hiú kéjbe rántja.
BIRON.
Hiú minden kéj, s legfőbb mind közül
Mely bajon nyerve bajt hagy örökül:
Mint: könyvbe gondosan merülni el,
Ben az igazság fényét lelni fel;
Holott e könyv hazudik, és a fény
Keresve fényt, vakítja fény a fényt,
S a míg hazug sötétben fényt keressz,
Fényed s szemed világa kárba vesz;
Szögezve inkább szebb szemre szemem’,
Tanítsatok meg ennek tetszenem:
A szemre fényt hogyan áraszthatok,
A melynek én vak koldusa vagyok.
A tudomány tündöklő égi test,
Mely nem tűri, hogy vakmerőn kilesd:
Mit nyer díjul, ki évekig fűtet
Mint hogy idézhet tekintélyeket?
Az égi fények földi keresztapja,
Ki csillaginkat névvel látja el,
E tündöklés mi szebb díját aratja,
Mint ki tudatlan bámul égre fel?
A mit még tudhatsz, az csak név lehet,
S minden keresztapa adhat nevet.
KIRÁLY.
Mily olvasottan gáncsol olvasást.
DUMAINE.
Minő haladva gátol haladást.
LONGAVILLE.
Gyomlál rozsot és neveli a gazt.
BIRON.
Ha költ a lúd, várhatjuk a tavaszt.
DUMAINE.
Hogyan jön ez?
BIRON.
Legjobbkor van idézve.
DUMAINE.
Az értelemre?
BIRON.
Ne, a rimre nézve!
LONGAVILLE.
Metsző, irígy fagy ő: pusztul nyomán
első szülöttivel a kikelet.
BIRON.
S habár! Hát pompázzék a nyár talán,
Míg dalra nem kél víg madársereg?
Kedveljetek-é idétlen magzatot?
Karácsonykor rózsát nem áhitok,
Se május zöld virányain havat;
Mindent csupán a maga idején.
Így nálatok már későre maradt
A tanulás, s a háznak tetején
Mászkáltok át az ajtót nyitni fel.
KIRÁLY.
Jó, lépj ki hát, s menj Isten hírivel.
BIRON.
Nem, jó uram, eskümnek állok én,
S ha a vakság ügyét jobban vivém,
Mint ti az égi tudományét, ám
Esküm’ beváltani óhajtanám:
Hűn elvezeklek három évet itt;
Azért, add, kérlek, a papirt ide,
Alá hadd írjam zord rendeletid’.
KIRÁLY.
Előbbi vétkedet ez mossa le.
BIRON (olvassa).
„Item, hogy udvaromat nő egy mértföldnyire meg ne közelítse?”
És ezt kihirdetéd?
LONGAVILLE.
Négy napja már!
BIRON.
Lássuk a büntetést: „Nyelve kivágatásának terhe mellett.” S ki szabta ezt?
LONGAVILLE.
Ezt én, uram!
BIRON.
És, édes lord, miért?
LONGAVILLE.
Sikert csak ily zord büntetés igért.
BIRON (olvassa).
„Item: Ha ki férfiút lát nővel társalogni e három évi határidő alatt, e férfiún oly nyilvános szégyen teendő, a minőt az udvar többi tagjai csak kigondolni képesek.”
Megszegned ezt magadnak kell, uram;
Mert jól tudod, a frank királyleány
– Ki páratlan fensége bájiban –
Közelg, hogy ágyban fekvő atyj’urán
Könnyítve, a szép Aquitania
Általadását itt meghányja véled;
Azért, uram, ezt kár volt írnia,
Vagy a szép nő honába visszatérhet.
KIRÁLY.
Urak, én erről megfelejtkezém.
BIRON.
Ez a tanulmány, ha túlságra mén:
Míg megnyerni tanulja, mit kíván,
Felejti tenni, a mit kellenék,
S a nyereség sok fáradság után
Tűzzel bevett vár: úgy vesz, mint nyeréd.
KIRÁLY.
E ponton szükségkép tágítni kell,
Mert szólnom kell Frankhon küldöttivel.
BIRON.
Három ezerszer így esküt szegünk
E három évben szükségből csupán,
Mert születik a szenvedély velünk.
S ha nem szükség, csak kedvtelés nyomán
Szegek hitet, mentségül felhozom,
Hogy hisz szükségből lettem szószegő. –
S így a törvényt bizvást aláírom:(Aláírja.)
Legyen a csak hajszálnyit engedő
Örök szégyenre kész. Csáb létezik
Rám úgy, mint másra nézve, s úgy hiszem,
Ha az aláírással késtem is,
Utolsó én leszek, ki megszegem.
De szünetink alatt mulathatunk?
KIRÁLY.
Igen, a mint tudjátok, udvarunk
Vendége egy vad spanyol útazó,
Kit mint divathőst méltán bámulunk:
Fejében szólambánya van, bohó
Beszédinek zenéje őt miként
Bűhang ragadja el; jó bókoló,
A kit perpatvara birájaként
Elismer egyiránt a rossz, a jó.
Beszéljen a szeszély e kis fia
– Neve Armado – szünetink alatt
Fenszárnyaló szavakban szép hona
Vitéziről, kik harczban haltanak.
Hogy tetszend nektek, nem tudom; de én
Mosolygok csak a sok hazug regén
S magamhoz lantosnak szerződtetém.
BIRON.
Remek ficzkó e spanyol útazó,
Testén új a divat, ajkán a szó.
LONGAVILLE.
Kobakra s rá tartsunk vadászatot,
Siettetvén így a határnapot.
Jő Balga, levéllel, és Kobak.
BALGA.
Melyik itt a herczegnek saját személye?
BIRON.
Ez, ficzkó; mit akarsz?
BALGA.
Én magam is az ő saját személyét reprehendálom, mert én ő kegyelmességének rendőre vagyok; de hát szeretném az ő saját személyét saját testében és vérében látni.
BIRON.
Ez itt.
BALGA.
Signor Arme – Arme – tiszteli. Valami kutyaság van a dologban. A többit majd elmondja ez a levél.
KOBAK.
Uram, a mi kutyaság van benne, az engem illet.
KIRÁLY.
A levelet a hírneves Armando írja.
BIRON.
Bármi alacsony tárgyról szóljon is, bízom Istenben, hogy a szavak fönkeltek lesznek.
LONGAVILLE.
Fönkelt remény alacsony valóra: az ég adjon hozzá türelmet.
BIRON.
A hallgatáshoz, sir, vagy annak elkerüléséhez?
LONGAVILLE.
Szerény hallgatáshoz, sir, és mértékletes nevetéshez, vagy mind a kettő elkerüléséhez.
BIRON.
Jól van, sir, legyen úgy, a hogy irmodora okot szolgáltat vígságra kapnunk.
KOBAK.
A tárgy rám vonatkozik, uram, a mennyiben t. i. Jutkát illeti. A dolog rendje és módja az, hogy engem rajta kaptak.
BIRON.
Mi módon?
KOBAK.
A következő mód és rend szerint, elmondom mind a hármat: hát megláttak a majorságban, a mint vele a lóczán ültem, és nyakon csíptek, midőn a kertbe követtem, a mi összevéve annyi, mint következő módon és rendben. No, a mi a rendet illeti, az az a rend, a hogy a férfi rendesen az asszonnyal beszél; a mi pedig a módot, hát bizony nem igen módosan.
BIRON.
S a mi a következőket illeti?
KOBAK.
A következést majd a büntetés mutatja meg, és az Úr megvédi az igazat.
KIRÁLY.
Meg akarjátok figyelemmel hallgatni ezt a levelet?
BIRON.
Mintha csak oraculumot hallgatnánk.
KOBAK.
Ilyen az ember gyarlandósága: kész füllel hallgat arra, a mi a testieket illeti.
KIRÁLY (olvasva).
„Dicső követ, az égi boltozat alkirálya és Navarra egyedüli uralkodója, lelkemnek földi istene s testemet tápláló védszentem.”
KOBAK.
Még eddig szó sincs Kobakról.
KIRÁLY (olvasva).
„Ebbül áll a dolog.”
KOBAK.
Hadd álljon ebül a dolog; de ha ő azt mondja, hogy ebül áll a dolog, akkor bizony kutyába se veszi az igazmondást.
KIRÁLY.
Csend!
KOBAK.
– és béke legyen velem s minden emberrel, a kinek nem mestersége a kardviselés.
KIRÁLY.
Szót se! –
KOBAK.
– mások titkairól, kérném átossággal.
KIRÁLY (olvasva).
„Ebbül áll a dolog! Ostromoltatván az éjszínü melancholia által, a rám nehezülő humort a te egészséget adó levegőd leghathatósb orvosszerére bíztam; és nemesi voltomra mondom, elhatározám, hogy egyet járkálok. Kérded, mikor? Hat óra körűl, a midőn a kérődzők javában gyöpölnek, a szárnyasok javában csipkedik a szemet, s az emberek azon táplálkozáshoz fognak, mely vacsorának neveztetik. Ennyit az időre vonatkozólag. Kérded most már, hogy minő alap-okon? Részemről úgy hiszem, azon alapokon, a melyeken épen sétáltam, s a melyeknek nevezete a te kéjkerted. A mi továbbá a helyet illeti, hogy melyiken? Erre nézve úgy hiszem, azon, melyen ama feslett és viszás történet esett meg rajtam, mely hófehér tollamból eme ébenfekete téntát sajtolja ki, melyet itt látsz, észlelsz, szemlélsz avagy bámulsz. Tehát a helyre nézve, hogy hol? a hely különös tekervényü kerted nyugati sarkának keletre néző éjszaki éjszak-keletén állott. Ott láttam azon alamuszi suhanczot, a te kedvtelésed vézna kárászát” –
KOBAK.
Engem.
KIRÁLY.
„– azt a tanulatlan, ostoba párát –”
KOBAK.
Engem.
KIRÁLY.
„– azt a hígvelejü jobbágyot –”
KOBAK.
Mindig csak engem.
KIRÁLY.
„– kinek a mint emlékszem, az ő neve Kobak –”
KOBAK.
Jaj! engem.
KIRÁLY.
„– párosan és kettesével, szentesített és kihirdetett kibocsájtványodnak és korlátokat szabó kiáltványodnak daczára egy – egy ó! egy – de szinte tűzbe hoz kimondanom, kivel –”
KOBAK.
Egy vászoncseléddel.
KIRÁLY.
„– szépanyánknak, Évának, egy nőnemü unokájával, avagy is, a te édesdedebb értelmedhez mérve, egy hölgygyel. Én őt (a mint erre mindig sokra tartott tiszteletem ösztönze) hozzád küldém, hogy büntetése díját elvegye, a te édes kegyelmed tisztje, Balga Antal által, a ki oly férfiú, ki jó hírnevére, magatartására, jó viseletére s tisztességre tart valamit.”
BALGA.
Én volnék az, kegyelmességed engedelmével, én vagyok Balga Antal.
KIRÁLY.
„A mi Jutkát illeti (így neveztetik ama gyöngébb edény, kit a föntebb említett suhanczczal megleptem), én őt törvényed könyörtelenségének edényeül tartogatom, s kész vagyok őt megkisérteni. Tiszteletem hozzád esküdt s szívemésztő lángjának minden hódolatával a tied levén, Don Adriano de Armado.”
BIRON.
Az egész nem oly talpra esett, mint vártam; de mégis a legjobb, a mit csak valaha hallottam.
KIRÁLY.
Valóban: igen rossznak ez a legjobb. Hát ficzkó, te mit szólasz hozzá?
KOBAK.
Uram, én elismerem azt a vászoncselédet.
KIRÁLY.
Hallottad-e a hirdetményt?
KOBAK.
Elismerem, hogy sokat hallottam belőle; de keveset tartottam meg az eszemben.
KIRÁLY.
A rendelet egy évi fogságot szab arra, kit asszonynyal kapnak rajt.
KOBAK.
Engem nem azzal kaptak rajt, uram, engem hajadonnal kaptak rajt.
KIRÁLY.
Jól van, de hajadon is áll a hirdetményben.
KOBAK.
Hajadon sem volt, uram, hanem szűz volt.
KIRÁLY.
Ez a változata is benállt, mert úgy is hirdették, hogy szűz.
KOBAK.
Ha ez így van, uram, akkor tagadom szüzeségét: lányon kaptak, uram.
KIRÁLY.
Az, hogy lány, neked nem elég, ficzkó!
KOBAK.
Az a lány nekem épen elég, uram.
KIRÁLY.
Ficzkó, ezennel kimondom rád az ítéletet: böjtölni fogsz egy hétig kenyéren és vizen.
KOBAK.
Jobb szeretnék, uram, egy hónapig imádkozni ürüczombon és levesen.
KIRÁLY.
S a porkoláb Don Armado legyen:
Menj, ficzkó, Bironnal, hogy átvegyen.
S urak, mi menjünk és az esküszó
Nyomán tettben sarjadzék a való.
(Király, Longaville, Dumaine, Balga el.)
BIRON.
Álljon fejem ellen bármely kalap,
Hogy eskü, törvény szégyenben marad.
Jer, ficzkó!
KOBAK.
Én az igazságért szenvedek, uram: mert igaz, hogy Jutkával rajta kaptak, és Jutka is igazi lány. Azért üdvözlégy, te keserü kelyhe a szerencsének; felvirrad még a szomoruság valaha, és addig is, búbánat, csücsülj le!(Elmennek.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem