II. SZÍN.
A sziget. Prospero laka előtt.
Prospero, Miranda jönnek.
Prospero, Miranda jönnek.
MIRANDA.
Ha bűv-erőd készté így, jó atyám,
A bősz tengert tombolni: csillapítsd le!
Az ég, úgy látszik, kén-árt öntene,
Ha csak a víz, meghágva vára ormát,
Tüzét nem oltja! Együtt szenvedék
Azokkal, a kiket szenvedni láttam.
Ah, e derék hajó – kétségkivül
Nemes lakókkal – s darabokra zúzva!
A jajkiáltás szívemig hatott.
Szegények, végök! – Lettem volna csak
Hatalmas isten: a tengert magát
A föld mélyébe sülyesztém vala,
Mintsem benyelje azt a jó hajót,
És annyi lelket rajta!
Ha bűv-erőd készté így, jó atyám,
A bősz tengert tombolni: csillapítsd le!
Az ég, úgy látszik, kén-árt öntene,
Ha csak a víz, meghágva vára ormát,
Tüzét nem oltja! Együtt szenvedék
Azokkal, a kiket szenvedni láttam.
Ah, e derék hajó – kétségkivül
Nemes lakókkal – s darabokra zúzva!
A jajkiáltás szívemig hatott.
Szegények, végök! – Lettem volna csak
Hatalmas isten: a tengert magát
A föld mélyébe sülyesztém vala,
Mintsem benyelje azt a jó hajót,
És annyi lelket rajta!
PROSPERO.
S többé ne rettegj! Mondd meg jó szivednek,
Hogy nem esett baj.
| Légy nyugodt |
Hogy nem esett baj.
MIRANDA.
| Oh gyásznap! |
PROSPERO.
Mindent csak érted, érted tettem én
(Érted, szivem, leányom!), a ki még
Azt sem tudod, ki vagy? azt sem, hogy én
Honnan való vagyok, s hogy több vagyok,
Mint Prospero, egy kis viskó ura
S szegény atyád!
| Sebaj sem. |
(Érted, szivem, leányom!), a ki még
Azt sem tudod, ki vagy? azt sem, hogy én
Honnan való vagyok, s hogy több vagyok,
Mint Prospero, egy kis viskó ura
S szegény atyád!
)
MIRANDA.
Eszembe többet tudni.
| Még nem jutott soha |
PROSPERO.
Tudtodra többet adnom. Add kezed’
És vedd le rólam e bűvös köpenyt. – Így.
(Leteszi köpenyét.)
Pihenj, bűvészetem! – Törüld meg a
Szemed’. Ne aggódj’. A hajó-törés
Bősz látományát, mely részvétedet
Fölindítá, úgy rendezém előre,
Hogy egy lélek se veszszen el. Nem, egy
Hajszála sem görbűlt meg egynek is
Azok közűl, kiknek hallád zaját,
Kiket sülyedni láttál. – Űlj le csak,
Többet kell hallanod most.
| Ideje |
És vedd le rólam e bűvös köpenyt. – Így.
(Leteszi köpenyét.)
Pihenj, bűvészetem! – Törüld meg a
Szemed’. Ne aggódj’. A hajó-törés
Bősz látományát, mely részvétedet
Fölindítá, úgy rendezém előre,
Hogy egy lélek se veszszen el. Nem, egy
Hajszála sem görbűlt meg egynek is
Azok közűl, kiknek hallád zaját,
Kiket sülyedni láttál. – Űlj le csak,
Többet kell hallanod most.
MIRANDA.
Kezdéd beszélni, ki vagyok; de meg’
Abban hagyád s engem sikertelen
Töprenkedésben, azt mondván: „Megállj,
Ne még!”
| Már gyakorta |
Abban hagyád s engem sikertelen
Töprenkedésben, azt mondván: „Megállj,
Ne még!”
PROSPERO.
Most itt az óra, sőt a percz,
A mely figyelni sürget. Halld tehát,
Figyelj. – Korábbra emlékezni bírsz-e,
Mint e viskóba jöttünk? Nem hiszem,
Mert három éves még alig valál.
Most itt az óra, sőt a percz,
A mely figyelni sürget. Halld tehát,
Figyelj. – Korábbra emlékezni bírsz-e,
Mint e viskóba jöttünk? Nem hiszem,
Mert három éves még alig valál.
MIRANDA.
De biz, atyám, tudok.
De biz, atyám, tudok.
PROSPERO.
Más lakra tán? más emberekre? Mondd
Valami tárgy képét, mely megmaradt
Eszméletedben!
| S ugyan mire? |
Valami tárgy képét, mely megmaradt
Eszméletedben!
MIRANDA.
S álomnak tűnik inkább föl, semint
Valónak, emlékemben. Nemde négy-öt
Nő volt utánam egykor, szolganőim?
| Régen volt, nagyon, |
Valónak, emlékemben. Nemde négy-öt
Nő volt utánam egykor, szolganőim?
PROSPERO.
Volt ám, Miranda, s több is. Hogy lehet,
Hogy eszedben maradt ez? Egyebet
Mit látsz az idő távol hátterében?
Ha jut eszedbe régebb valami,
Mint ide jöttünk: az is jut talán,
Mikép jövénk ide?
Volt ám, Miranda, s több is. Hogy lehet,
Hogy eszedben maradt ez? Egyebet
Mit látsz az idő távol hátterében?
Ha jut eszedbe régebb valami,
Mint ide jöttünk: az is jut talán,
Mikép jövénk ide?
MIRANDA.
| Azt nem tudom. |
PROSPERO.
Tizenkét évvel ezelőtt, Miranda,
Atyád Milánó fejedelme volt,
S hatalmas fejdelem!
Tizenkét évvel ezelőtt, Miranda,
Atyád Milánó fejedelme volt,
S hatalmas fejdelem!
MIRANDA.
Nem te vagy az atyám?
| Uram, de hát |
PROSPERO.
Volt az erény, s ő azt mondá, enyém vagy;
S atyád Milánó fejedelme volt,
S leánya herczegné, nem is silányabb
Sarj.
| Anyád maga |
S atyád Milánó fejedelme volt,
S leánya herczegné, nem is silányabb
Sarj.
MIRANDA.
Oh egek! mi bal sors ért, hogy onnan
El kelle jönnünk? Vagy javunkra volt?
Oh egek! mi bal sors ért, hogy onnan
El kelle jönnünk? Vagy javunkra volt?
PROSPERO.
Az is, ez is. Bal sors űzött el onnan,
Mint mondod, ámde jó hozott ide.
Az is, ez is. Bal sors űzött el onnan,
Mint mondod, ámde jó hozott ide.
MIRANDA.
Vérzik szívem, ha arra gondolok,
Mi bajt szereztem néked, a mit immár
El is feledtem! Kérlek, mondd tovább.
Vérzik szívem, ha arra gondolok,
Mi bajt szereztem néked, a mit immár
El is feledtem! Kérlek, mondd tovább.
PROSPERO.
Öcsém, a nagybátyád, Antonio –
Kérlek, figyelj. Hogy testvér oly csalárd
Lehet! – kit én, utánad, a világon
A legjobban szerettem, s rá bizám
Országom gondját, mely mindannyi közt
Az első herczegség volt, s Prospero
Az első fejdelemnek tartaték
Rangjára nézve, és páratlan állt
A tudományban; ez foglalta el
Időm’; a kormányzást öcsémre bíztam,
S népemtől végre idegen levék,
Titkos tanokba elmerülve. Csalfa
Bátyád – figyelsz-e?
Öcsém, a nagybátyád, Antonio –
Kérlek, figyelj. Hogy testvér oly csalárd
Lehet! – kit én, utánad, a világon
A legjobban szerettem, s rá bizám
Országom gondját, mely mindannyi közt
Az első herczegség volt, s Prospero
Az első fejdelemnek tartaték
Rangjára nézve, és páratlan állt
A tudományban; ez foglalta el
Időm’; a kormányzást öcsémre bíztam,
S népemtől végre idegen levék,
Titkos tanokba elmerülve. Csalfa
Bátyád – figyelsz-e?
MIRANDA.
| Oh uram, nagyon! |
PROSPERO.
Alig tanult belé, kérvényeket,
Hogy kell megadni, hogy elutasítni,
Kit fölemelni, kit lesujtani:
Újjáteremté teremtményimet,
Kifordítá, vagy átalakitá,
Így, a szolgálat s szolgák kulcsa mind
Kezében, őket úgy hangolhatá,
A mint akarta. A repkény lön így,
Mely elfedé fejdelmi törzsömet
S nedvét kiszítta mind. – De nem figyelsz.
Alig tanult belé, kérvényeket,
Hogy kell megadni, hogy elutasítni,
Kit fölemelni, kit lesujtani:
Újjáteremté teremtményimet,
Kifordítá, vagy átalakitá,
Így, a szolgálat s szolgák kulcsa mind
Kezében, őket úgy hangolhatá,
A mint akarta. A repkény lön így,
Mely elfedé fejdelmi törzsömet
S nedvét kiszítta mind. – De nem figyelsz.
MIRANDA.
De, jó atyám!
De, jó atyám!
PROSPERO.
Hogy én, világi érdekim’ feledve,
Magányt kerestem s szellemtápot abban,
Mi, csak kevésbé volna rejtve, túl-
Haladna minden földi becst: csalárd
Öcsémben a gonosz fölébredett,
S bizalmam, túljó apaként, belőle
Gaz árulást növelt, oly óriásit,
Mint volt bizalmam, mely határtalan
Volt s végtelen. Ekkép úrrá levén
Nem jövedelmimen csak, mindenen,
Meddig hatalmam terjedt – mint a ki
Addig hazud s sarkalj’ az igaz ellen
Emlékezetét, míg végre elhiszi
Saját hazugságát: ő is hivé,
Hogy ő a herczeg, mint helyettese,
S hatalma külszínének és egész
Jogának bírlalója. Egyre nőtt
Dicsvágya – hallgatod?
| Kérlek, csak jól figyelj. |
Magányt kerestem s szellemtápot abban,
Mi, csak kevésbé volna rejtve, túl-
Haladna minden földi becst: csalárd
Öcsémben a gonosz fölébredett,
S bizalmam, túljó apaként, belőle
Gaz árulást növelt, oly óriásit,
Mint volt bizalmam, mely határtalan
Volt s végtelen. Ekkép úrrá levén
Nem jövedelmimen csak, mindenen,
Meddig hatalmam terjedt – mint a ki
Addig hazud s sarkalj’ az igaz ellen
Emlékezetét, míg végre elhiszi
Saját hazugságát: ő is hivé,
Hogy ő a herczeg, mint helyettese,
S hatalma külszínének és egész
Jogának bírlalója. Egyre nőtt
Dicsvágya – hallgatod?
MIRANDA.
Meggyógyítná a siketséget magát!
| Előadásod |
PROSPERO.
Hogy válaszfal ne álljon a szerep
S maga között, ki játszá, mindenestül
Akara herczeg lenni most. Nekem,
Szegény fejemnek, gondolá, elég
Ország a könyves házam, igazi
Országlásra képtelen vagyok.
Szövetkezik (dicsvágya, ily mohó!)
A nápolyi királylyal: hogy neki
Adót fizet, meghódol, herczegi
Kalapját a királyi koronának
Aláveti s független birtokát
(Szegény Milánó!) rút igába hajtja.
Hogy válaszfal ne álljon a szerep
S maga között, ki játszá, mindenestül
Akara herczeg lenni most. Nekem,
Szegény fejemnek, gondolá, elég
Ország a könyves házam, igazi
Országlásra képtelen vagyok.
Szövetkezik (dicsvágya, ily mohó!)
A nápolyi királylyal: hogy neki
Adót fizet, meghódol, herczegi
Kalapját a királyi koronának
Aláveti s független birtokát
(Szegény Milánó!) rút igába hajtja.
MIRANDA.
Oh szent egek!
Oh szent egek!
PROSPERO.
Mi lett belőle, s mondd: testvér-e ez.
| Halld, mit kötött ki és |
MIRANDA.
Bűn volna rosszat hinnem nagyanyámról;
De sok nemes méh hordott rossz fiút.
Bűn volna rosszat hinnem nagyanyámról;
De sok nemes méh hordott rossz fiút.
PROSPERO.
Föltételét halld. A nápolyi király,
Megrögzött ellenem, hajolt öcsém
Kértére, hogy a hódolat s hübér
Adó fejében engem s sarjamat
Irtson ki országomból s szép Milánót
S a rangot rá ruházza át, öcsémre.
Így, áruló hadat szedvén, egy éjjel,
Mit erre kiszemelt, Antonio
Kinyitja Milán kapuit, zsoldosi
Az éj-setétben elhurczolnak engem,
S téged, síró kicsim!
Föltételét halld. A nápolyi király,
Megrögzött ellenem, hajolt öcsém
Kértére, hogy a hódolat s hübér
Adó fejében engem s sarjamat
Irtson ki országomból s szép Milánót
S a rangot rá ruházza át, öcsémre.
Így, áruló hadat szedvén, egy éjjel,
Mit erre kiszemelt, Antonio
Kinyitja Milán kapuit, zsoldosi
Az éj-setétben elhurczolnak engem,
S téged, síró kicsim!
MIRANDA.
Hogy elfeledtem mint sírhattam akkor,
Most újra végig sírom. Könyeket
Sajtol szememből.
| Oh szörnyüség! |
Most újra végig sírom. Könyeket
Sajtol szememből.
PROSPERO.
S mindjárt reá vezetlek arra, mi
Most áll előttünk, a mi nélkül az
Egész történet is haszontalan voln’.
| Halld még egy kicsint, |
Most áll előttünk, a mi nélkül az
Egész történet is haszontalan voln’.
MIRANDA.
Hogy meg nem öltek?
Hogy meg nem öltek?
PROSPERO.
Önként tolúl föl. Nem mertek, kicsim
– Mert úgy ragaszkodott hozzám a nép –
Ily vérpecsétet nyomni szándokukra,
S szebb színben ölték undok czéljokat.
No hát ladikba tettek és nehány
Mértföldre a tengerbe béevezve,
Ott egy törött hajó gerincze várt ránk,
Min sem vitorla, árbocz, sem lapát,
Még a patkányok is, ösztönszerűn,
Oda hagyák. Nos, arra tettek át,
Kiáltni a ránk morduló habokba,
Sohajtni a szelekbe, mik viszont
Szánó sohajjal táplálták keservünk’!
| Jó kérdés, gyerek; |
– Mert úgy ragaszkodott hozzám a nép –
Ily vérpecsétet nyomni szándokukra,
S szebb színben ölték undok czéljokat.
No hát ladikba tettek és nehány
Mértföldre a tengerbe béevezve,
Ott egy törött hajó gerincze várt ránk,
Min sem vitorla, árbocz, sem lapát,
Még a patkányok is, ösztönszerűn,
Oda hagyák. Nos, arra tettek át,
Kiáltni a ránk morduló habokba,
Sohajtni a szelekbe, mik viszont
Szánó sohajjal táplálták keservünk’!
MIRANDA.
Oh mily teher lehettem akkor én!
Oh mily teher lehettem akkor én!
PROSPERO.
Angyal valál, megtartó angyalom!
Nyugton mosolygtál, szent erővel az
Égtől megáldva, a míg én a tengert
Sós könyeimmel töltve, kínaim
Alatt nyögék; s az visszaadta tört
Erőmet: elviselni, bármi jő.
Angyal valál, megtartó angyalom!
Nyugton mosolygtál, szent erővel az
Égtől megáldva, a míg én a tengert
Sós könyeimmel töltve, kínaim
Alatt nyögék; s az visszaadta tört
Erőmet: elviselni, bármi jő.
MIRANDA.
S hogy értünk partra?
S hogy értünk partra?
PROSPERO.
Gondot reánk. Volt egy kis ételünk
És friss vizünk, mint egy jó nápolyi
(Valami Gonazlo), a kire bízva
Volt a dolog, jó lelkü szánalomból
Adott, dús öltönyök-, fehérneműek-,
S szükség úti podgyászszal, minek
Hasznát vevők utóbb is; többi közt,
Tudván, mi drágák könyveim nekem,
Azokkal is elláta bőven a
Könyvtáramból, miket fölebb becsűlök,
Mint herczegségemet.
| Jó Isten viselt |
És friss vizünk, mint egy jó nápolyi
(Valami Gonazlo), a kire bízva
Volt a dolog, jó lelkü szánalomból
Adott, dús öltönyök-, fehérneműek-,
S szükség úti podgyászszal, minek
Hasznát vevők utóbb is; többi közt,
Tudván, mi drágák könyveim nekem,
Azokkal is elláta bőven a
Könyvtáramból, miket fölebb becsűlök,
Mint herczegségemet.
MIRANDA.
E férfiút láthatnám valaha!
| Oh bár csak én |
PROSPERO.
Most fölkelek.(Ruháját fölveszi.)
S halld nyomorunk végét. E szigeten
Köténk ki. Itt többet tanulhatál
Tőlem, mint szoktak herczegasszonyok, kik
Hivalkodásra érnek rá csak, és
Nincs oly jó mesterök.
Most fölkelek.(Ruháját fölveszi.)
| Maradj csak csöndesen |
Köténk ki. Itt többet tanulhatál
Tőlem, mint szoktak herczegasszonyok, kik
Hivalkodásra érnek rá csak, és
Nincs oly jó mesterök.
MIRANDA.
Neked az ég ezt! Ámde szólj, uram –
Mert szüntelen elmémben van – miért
Költéd föl e vihart?
| Fizesse meg |
Mert szüntelen elmémben van – miért
Költéd föl e vihart?
PROSPERO.
A jó szerencse, most kegyasszonyom,
Véletlen ide hozta ellenségim’
E parthoz; elmém meg’ belátta, hogy
Sorsom most kedvező csillagzaton függ,
S megnyerni azt ha elmulasztanám,
Örökre porba hull. Ne kérdj tovább.
Álmos vagy’. Jó e bágyadtság: ne állj
Ellent neki; tudom, nem is tehetsz mást!
Miranda elalszik.
Jövel, hű szolgám! jöszte, kész vagyok!
Jer, Ariel! jer!
Ariel jő.
| Tudj hát meg ennyit: |
Véletlen ide hozta ellenségim’
E parthoz; elmém meg’ belátta, hogy
Sorsom most kedvező csillagzaton függ,
S megnyerni azt ha elmulasztanám,
Örökre porba hull. Ne kérdj tovább.
Álmos vagy’. Jó e bágyadtság: ne állj
Ellent neki; tudom, nem is tehetsz mást!
Miranda elalszik.
Jövel, hű szolgám! jöszte, kész vagyok!
Jer, Ariel! jer!
Ariel jő.
ARIEL.
Hatalmas úr, üdv! Ím sebten jövök
Kedved’ betölteni: röpülni, úszni,
A tűzbe szállni, vagy fodor felhőkön
Nyargalni, mint kivánod! Ariel
Hű szolgád, minden képességivel!
| Üdv, nagy mesterem! |
Kedved’ betölteni: röpülni, úszni,
A tűzbe szállni, vagy fodor felhőkön
Nyargalni, mint kivánod! Ariel
Hű szolgád, minden képességivel!
PROSPERO.
Akkép intézted, szellem, a vihart,
A mint rendeltem?
Akkép intézted, szellem, a vihart,
A mint rendeltem?
ARIEL.
Megkaptam a király hajóját;
Majd orrán, majd hasán, fedélzetén,
Minden hajószobában, rémülést
Gyújtottam; olykor több felé oszolva
Lángoltam itt s ott árboczok hegyén,
Elővitorlán, kormányon, külön
S meg összefolyva. Villámlás, a mennykők
Előfutárja, sem volt pillanatnyibb,
Se szemvakítóbb. A tűz, kénkő-eső,
Dörögve, zápor-árral ostromolta
Neptunt magát, hogy reszkettek merész
Hullámi, még a szörnyű szigony is!
| Pontról-pontra úgy! |
Majd orrán, majd hasán, fedélzetén,
Minden hajószobában, rémülést
Gyújtottam; olykor több felé oszolva
Lángoltam itt s ott árboczok hegyén,
Elővitorlán, kormányon, külön
S meg összefolyva. Villámlás, a mennykők
Előfutárja, sem volt pillanatnyibb,
Se szemvakítóbb. A tűz, kénkő-eső,
Dörögve, zápor-árral ostromolta
Neptunt magát, hogy reszkettek merész
Hullámi, még a szörnyű szigony is!
PROSPERO.
Derék, hű szolgám! És ki volt elég
Bátor s szilárd, hogy rendűletlen álljon
E vészbe’?
Derék, hű szolgám! És ki volt elég
Bátor s szilárd, hogy rendűletlen álljon
E vészbe’?
ARIEL.
Senki. Őrültségi lázt
Kapott mind, s esztelen kétségbesés
Ragadta meg. Mind – a hajósokon k’ül –
A bősz habokba ugrék, s ott hagyá a
Hajót, mely általam lángokban állt:
Legelső a királyfi, Ferdinánd,
Meredt hajakkal (inkább káka-, mint
Haj-forma volt) ugrék ki, ezt kiáltva:
„Kiürült a pokol, itt van minden ördög!”
Senki. Őrültségi lázt
Kapott mind, s esztelen kétségbesés
Ragadta meg. Mind – a hajósokon k’ül –
A bősz habokba ugrék, s ott hagyá a
Hajót, mely általam lángokban állt:
Legelső a királyfi, Ferdinánd,
Meredt hajakkal (inkább káka-, mint
Haj-forma volt) ugrék ki, ezt kiáltva:
„Kiürült a pokol, itt van minden ördög!”
PROSPERO.
Ez kell nekem! S a part nem volt közel?
Ez kell nekem! S a part nem volt közel?
ARIEL.
De épen ott, uram.
De épen ott, uram.
PROSPERO.
Jó Ariel?
| S nem lett bajuk, |
ARIEL.
Egy hajszálok se görbűlt,
Se vízhatlan ruháikon egy redő:
Frissebbek, mint előbb. S a mint kivántad:
Csoportosan szórám a szigeten
Szét őket: a királyfit egymagát
Tevém ki, s ott hagyám, a levegőt
Sohajival hüsítve, a sziget
Egy félr’eső zugában, búsan, így
Egymásba font karokkal.
Egy hajszálok se görbűlt,
Se vízhatlan ruháikon egy redő:
Frissebbek, mint előbb. S a mint kivántad:
Csoportosan szórám a szigeten
Szét őket: a királyfit egymagát
Tevém ki, s ott hagyám, a levegőt
Sohajival hüsítve, a sziget
Egy félr’eső zugában, búsan, így
Egymásba font karokkal.
PROSPERO.
Hajója, tengerészi, s a hajóraj
Több része hol van? mit tevél velök?
| S a király |
Több része hol van? mit tevél velök?
ARIEL.
Biztos helyt a hajó, a mély öbölben,
Hol egyszer éjfélkor hívtál, tudod,
Hogy harmatot hozzak, a szüntelen
Vész járta Bermudáktól: oda rejtém.
A tengerészek a hajó-fedél
Alatt, becsukva; fáradalmokat
Bűvöm segítvén, alva hagytam őket.
A rajnak többi hajóját szerte szórtam;
S a Földközi tengeren találkozott
Mind össze s búsan hajt Nápoly felé,
Hivén, hogy a királyt vivő hajót
Sülyedni látták s veszni őt magát.
Biztos helyt a hajó, a mély öbölben,
Hol egyszer éjfélkor hívtál, tudod,
Hogy harmatot hozzak, a szüntelen
Vész járta Bermudáktól: oda rejtém.
A tengerészek a hajó-fedél
Alatt, becsukva; fáradalmokat
Bűvöm segítvén, alva hagytam őket.
A rajnak többi hajóját szerte szórtam;
S a Földközi tengeren találkozott
Mind össze s búsan hajt Nápoly felé,
Hivén, hogy a királyt vivő hajót
Sülyedni látták s veszni őt magát.
PROSPERO.
Mit rád bízék, jól végzéd, Ariel.
De munka vár még. Hány az óra most?
Mit rád bízék, jól végzéd, Ariel.
De munka vár még. Hány az óra most?
ARIEL.
Dél múlt.
Dél múlt.
PROSPERO.
Ugyancsak kell használnunk az időt.
| Két óra legalább. Hatig |
ARIEL.
Több munka még? Ha munkát adsz, uram,
Eszedbe juttatom, hogy még, a mit
Igértél, nincs betöltve.
Több munka még? Ha munkát adsz, uram,
Eszedbe juttatom, hogy még, a mit
Igértél, nincs betöltve.
PROSPERO.
Hát mit kivánhatsz?
| Ha! morogsz? |
ARIEL.
| Szabadságomat. |
PROSPERO.
Még el se jött időd? Egy szót se!
Még el se jött időd? Egy szót se!
ARIEL.
Gondolj reá, hogy jól szolgáltalak,
Soh’sem hazudtam, tévútakra sem
Vivélek, durczás sem valék. Elengedsz
Egy évet, azt igérted.
| Kérlek! |
Soh’sem hazudtam, tévútakra sem
Vivélek, durczás sem valék. Elengedsz
Egy évet, azt igérted.
PROSPERO.
Mi szörnyü kíntól mentélek meg én?
| Elfelejted, |
ARIEL.
Oh nem!
Oh nem!
PROSPERO.
Mélység iszapjait gázolni, vagy
Éjszak szelén nyargalni s a fagyott
Föld mély erében tenni tisztedet?
| De el! S nehéz neked a sós |
Éjszak szelén nyargalni s a fagyott
Föld mély erében tenni tisztedet?
ARIEL.
Oh nem, uram!
Oh nem, uram!
PROSPERO.
Feledted Sycoraxot, a boszorkányt,
Kit kor s irígység karikába hajtott:
Hé, elfeledted őt?
| Hazudsz, gonosz kölyök! |
Kit kor s irígység karikába hajtott:
Hé, elfeledted őt?
ARIEL.
| Nem én, uram! |
PROSPERO.
De b’z el! No szólj: hol született? felelj.
De b’z el! No szólj: hol született? felelj.
ARIEL.
Algirban.
Algirban.
PROSPERO.
Úgy-e? Minden hóban egyszer
El kell beszélnem, mi valál? különben
Felejted! E boszorkány, Sycorax
Sok rút gonoszság- s emberészt felül-
Muló varázslatért, a mint tudod,
Száműzeték Algirból; egy okért
Az életét kimélték. Igaz-e?
Úgy-e? Minden hóban egyszer
El kell beszélnem, mi valál? különben
Felejted! E boszorkány, Sycorax
Sok rút gonoszság- s emberészt felül-
Muló varázslatért, a mint tudod,
Száműzeték Algirból; egy okért
Az életét kimélték. Igaz-e?
ARIEL.
Igaz, uram.
Igaz, uram.
PROSPERO.
A csúnya pára; a hajósok itt
Tevék ki; és te, magad úgy beszélted,
Szolgája voltál; s minthogy légiesb
Létedre, nem hajoltál ösztöne
Durvább szavára, féktelen dühében,
Erősb szolgái által egy fenyő
Hasadékába szorított, a hol
Szűk börtönödben, teljes egy-tizenkét
Esztendeig kínlódtál; azalatt ő
Meghalva, téged ott hagyott, sürűbb
Nyögéssel, mint sebes malom-kerék
Kelepelése. Akkor e sziget
Még ember-arcczal – ama szörnyeteg
fattyun kívűl, kit Sycorax vetett – nem
Ékeskedék.
| Teherbe’ jött ide |
Tevék ki; és te, magad úgy beszélted,
Szolgája voltál; s minthogy légiesb
Létedre, nem hajoltál ösztöne
Durvább szavára, féktelen dühében,
Erősb szolgái által egy fenyő
Hasadékába szorított, a hol
Szűk börtönödben, teljes egy-tizenkét
Esztendeig kínlódtál; azalatt ő
Meghalva, téged ott hagyott, sürűbb
Nyögéssel, mint sebes malom-kerék
Kelepelése. Akkor e sziget
Még ember-arcczal – ama szörnyeteg
fattyun kívűl, kit Sycorax vetett – nem
Ékeskedék.
ARIEL.
De! fia, Caliban –
De! fia, Caliban –
PROSPERO.
Mondom, te bamba. Ő, e Caliban,
Ki most nekem szolgál. Magad tudod,
Minő kínok közt leltelek; jajodra
A farkas is üvöltött, és a bősz
Medvének keble megtágult. Kinod
A kárhozottaké volt, s Sycorax
Nem vonhatá azt vissza. Egyedűl
Varázs erőm, hogy eljövék s nyögésed’
Hallám ásíttatá meg a fenyőt,
Hogy kibocsásson.
Mondom, te bamba. Ő, e Caliban,
Ki most nekem szolgál. Magad tudod,
Minő kínok közt leltelek; jajodra
A farkas is üvöltött, és a bősz
Medvének keble megtágult. Kinod
A kárhozottaké volt, s Sycorax
Nem vonhatá azt vissza. Egyedűl
Varázs erőm, hogy eljövék s nyögésed’
Hallám ásíttatá meg a fenyőt,
Hogy kibocsásson.
ARIEL.
| Köszönöm, uram! |
PROSPERO.
Ha még morogsz: tölgyet hasítok, és
Görcsös szívébe úgy szorítlak,
Hogy ott üvölts tizenkét télen át.
Ha még morogsz: tölgyet hasítok, és
Görcsös szívébe úgy szorítlak,
Hogy ott üvölts tizenkét télen át.
ARIEL.
Mester, bocsáss meg! Szót fogadok, és
Mindent vidáman hajtok végre.
Mester, bocsáss meg! Szót fogadok, és
Mindent vidáman hajtok végre.
PROSPERO.
És két nap múlva fel vagy oldva!
| Úgy tégy, |
ARIEL.
Kegyes uram! parancsolj: mit tegyek? szólj!
| Jó, |
PROSPERO.
Menj, öltsd magadra vízi nypmha képét,
De láthatólag csak nekem s neked,
És láthatatlan minden más szemének.
Menj, öltsd fel azt s jer vissza. Csak hamar.
Ébredj, szivecském! Ébredj, jól aludtál.
Ébredj.
Menj, öltsd magadra vízi nypmha képét,
De láthatólag csak nekem s neked,
És láthatatlan minden más szemének.
Menj, öltsd fel azt s jer vissza. Csak hamar.
| (Ariel el.) |
Ébredj.
MIRANDA.
Csodás történeted nagyon
Elálmosított.
Csodás történeted nagyon
Elálmosított.
PROSPERO.
Rázd le már. Jerünk,
Keressük Calibant föl, e goromba
Szolgát, kinek sohsincs nyájas szava.
Rázd le már. Jerünk,
Keressük Calibant föl, e goromba
Szolgát, kinek sohsincs nyájas szava.
MIRANDA.
E durva czenkre nézni sem kivánok.
E durva czenkre nézni sem kivánok.
PROSPERO.
De nem lehetnék nála nélkül el
Ő rak tüzet, hord fát be s dolgozik
Számunkra mindent. – Szolga, hallod-e?
Hé, Caliban! Különcz! No hát! felelj.
De nem lehetnék nála nélkül el
Ő rak tüzet, hord fát be s dolgozik
Számunkra mindent. – Szolga, hallod-e?
Hé, Caliban! Különcz! No hát! felelj.
)
CALIBAN (belülről).
’Sz van benn elég fa!
’Sz van benn elég fa!
PROSPERO.
Más munka vár rád. Teknős béka, no!
Ariel jő, mint vízi nympha.
Mi szép jelenség! Kecses, Arielem,
Halld, mit sugok.
| Jöszte csak, ha mondom. |
Ariel jő, mint vízi nympha.
Mi szép jelenség! Kecses, Arielem,
Halld, mit sugok.
ARIEL.
| Meglesz mindjárt, uram. | (El.) |
PROSPERO.
Mérges varangy, ördög nemzettje ocsmány
Anyádtól! hé, kijösz-e már?
Caliban jő.
Mérges varangy, ördög nemzettje ocsmány
Anyádtól! hé, kijösz-e már?
Caliban jő.
CALIBAN.
Oly mérges harmat, a minőt anyám
Rohadt mohról holló-tollal söpört,
Hulljon reátok, a délnyugati szél
Fújjon meg és borítson rút sömörrel!
Oly mérges harmat, a minőt anyám
Rohadt mohról holló-tollal söpört,
Hulljon reátok, a délnyugati szél
Fújjon meg és borítson rút sömörrel!
PROSPERO.
Ezért ma éjjel, tudd meg, görcsöket kapsz,
S oldal-nyilamlást, hogy szavad eláll;
Tüskés sün, éjen át, a hol csak ér,
Szurkál meg oly sűrűen, mint a sejt,
S fájóbban, mint a méh, mely rakja azt!
Ezért ma éjjel, tudd meg, görcsöket kapsz,
S oldal-nyilamlást, hogy szavad eláll;
Tüskés sün, éjen át, a hol csak ér,
Szurkál meg oly sűrűen, mint a sejt,
S fájóbban, mint a méh, mely rakja azt!
CALIBAN.
Csak kell ebédet ennem! – E sziget
Sajátom, Sycorax anyám után,
S te úgy raboltad el. Mikor jövél:
Bezeg hízelegtél és kedvembe’ jártál,
Vizembe jó bogyót facsargatál,
S a nagy s a kis fényt, mely nappal meg éjjel
Ragyog, tanítál, hogy nevezzem. Akkor
Kedveltelek, s megmutogattam itt
A szigeten mindent: a sós kutat,
Csorgót, s hol a termő föld, hol kopár.
Átok reám, ezért is! Sycorax’
Minden bűbája, denevér, varangy, moly,
Essék reád! Ím, én magam vagyok
Alattvalód mind, a magam királya
Előbb, s e zord sziklába’ hagysz lakoznom,
Míg a sziget több része mind tiéd!
Csak kell ebédet ennem! – E sziget
Sajátom, Sycorax anyám után,
S te úgy raboltad el. Mikor jövél:
Bezeg hízelegtél és kedvembe’ jártál,
Vizembe jó bogyót facsargatál,
S a nagy s a kis fényt, mely nappal meg éjjel
Ragyog, tanítál, hogy nevezzem. Akkor
Kedveltelek, s megmutogattam itt
A szigeten mindent: a sós kutat,
Csorgót, s hol a termő föld, hol kopár.
Átok reám, ezért is! Sycorax’
Minden bűbája, denevér, varangy, moly,
Essék reád! Ím, én magam vagyok
Alattvalód mind, a magam királya
Előbb, s e zord sziklába’ hagysz lakoznom,
Míg a sziget több része mind tiéd!
PROSPERO.
Hazug rabszolga! kire ostor hat csak,
Jóság nem. Sár létedre emberileg
Bántam veled, saját lakomban adtam
Lakást, míg gyermekem becsületét
Meglopni nem kisértéd.
Hazug rabszolga! kire ostor hat csak,
Jóság nem. Sár létedre emberileg
Bántam veled, saját lakomban adtam
Lakást, míg gyermekem becsületét
Meglopni nem kisértéd.
CALIBAN.
Bár sikerült voln’! Kár, hogy útban álltál:
Calibanokkal töltém vala meg
A szigetet!
| Hó! Ohó! |
Calibanokkal töltém vala meg
A szigetet!
PROSPERO.
Utálatos, pimasz!
Kin semmi jónak nem ragad nyoma,
De minden rosszra kész! Megszántalak,
Beszélni tanítálak s másra is
Szünetlenűl; mikor saját magad
Hangját sem értéd, s csak barom gyanánt
Makogtál: én vágyadnak szókat adtam,
Hogy kifejezhesd. De rossz természeted
– Bár tanulékony – nem vetkezheté le,
Mi őt nemesbbé lenni nem hagyá;
Azért e szikla-ürbe zártalak,
Bár többet érdemeltél, mint csupán
Börtönt.
Utálatos, pimasz!
Kin semmi jónak nem ragad nyoma,
De minden rosszra kész! Megszántalak,
Beszélni tanítálak s másra is
Szünetlenűl; mikor saját magad
Hangját sem értéd, s csak barom gyanánt
Makogtál: én vágyadnak szókat adtam,
Hogy kifejezhesd. De rossz természeted
– Bár tanulékony – nem vetkezheté le,
Mi őt nemesbbé lenni nem hagyá;
Azért e szikla-ürbe zártalak,
Bár többet érdemeltél, mint csupán
Börtönt.
CALIBAN.
Beszélni tanítál, s belőle
Hasznom, hogy átkozhatlak.
Verjen meg a nehézség, a miért
Nyelvedre megtanítál!
Beszélni tanítál, s belőle
Hasznom, hogy átkozhatlak.
Verjen meg a nehézség, a miért
Nyelvedre megtanítál!
PROSPERO.
Hozz fát! de gyorsan járj, ha jót akarsz,
Hogy másra is ráérj. Morogsz, gonosz?
Ha elmulasztod, vagy kelletlenűl
Teszed parancsom’: görcsökkel fogatlak,
Minden csontodba csúzt nyilaltatok,
Míg bőgsz, hogy a vad megriad belé!
| El, pokol-faj! |
Hogy másra is ráérj. Morogsz, gonosz?
Ha elmulasztod, vagy kelletlenűl
Teszed parancsom’: görcsökkel fogatlak,
Minden csontodba csúzt nyilaltatok,
Míg bőgsz, hogy a vad megriad belé!
CALIBAN.
Kérlek, ne! (Félre.) Szót kell, hogy fogadjak: oly
Bűvös hatalma, melylyel Seteboszt,
Anyám hatalmas istenét lebírnám
S rabbá tehetném!
Kérlek, ne! (Félre.) Szót kell, hogy fogadjak: oly
Bűvös hatalma, melylyel Seteboszt,
Anyám hatalmas istenét lebírnám
S rabbá tehetném!
PROSPERO.
Ariel jő láthatlanúl, zenélve és dalolva;
Ferdinánd követi.
| Így, rabszolga. Mozdulj! |
| (Caliban el.) |
Ferdinánd követi.
Ariel dala.
Sárga tengerpartra jöszte
Kedveseddel, kézbe’ kéz!
Csókot váltva, ölelközve
(Hab pihen, elült a vész)
Lejtsetek’, míg kedvbe’ tart!
Szellemek zengjék a dalt!
Csitt-csitt!
(Kar, szétszórt hangok: Vau, vau!)
Őrebek csaholnak ott.
(Kar: Vau, vau!)
Csitt-csitt!
Reggel itt!
S kakas, a harsány szavú,
Az kiált: kukurikú!
Sárga tengerpartra jöszte
Kedveseddel, kézbe’ kéz!
Csókot váltva, ölelközve
(Hab pihen, elült a vész)
Lejtsetek’, míg kedvbe’ tart!
Szellemek zengjék a dalt!
Csitt-csitt!
(Kar, szétszórt hangok: Vau, vau!)
Őrebek csaholnak ott.
(Kar: Vau, vau!)
Csitt-csitt!
Reggel itt!
S kakas, a harsány szavú,
Az kiált: kukurikú!
FERDINÁND.
Mi dallam ez? Földön, vagy légbe’ szól?
Elhallgatott. Bizonynyal a sziget
Valamely istenének udvarolt.
Hogy búban ülve, újra siratám
Atyám, királyom elvesztét: e hang
Zendűle hozzám a habok felől,
Dühük’ s keservem’ egykép elcsitítva
Édes szavával: Követém, vagyis
Ő vont magával. Ám elhallgatott.
Nem! Újra kezdi.
Mi dallam ez? Földön, vagy légbe’ szól?
Elhallgatott. Bizonynyal a sziget
Valamely istenének udvarolt.
Hogy búban ülve, újra siratám
Atyám, királyom elvesztét: e hang
Zendűle hozzám a habok felől,
Dühük’ s keservem’ egykép elcsitítva
Édes szavával: Követém, vagyis
Ő vont magával. Ám elhallgatott.
Nem! Újra kezdi.
Ariel dalol.
Atyád pihen száz ölre len:
Csontjából mind korallok lesznek;
Gyöngypár leszen, mi vala szem;
Egy porczikája el nem veszhet;
Csak átalakul ritka, drága
Kincscsé a titkos tenger-árba’.
Fölötte szól szellemharang –
(Kar, szétszórt hangok: Bing-bang!)
Csitt-csitt! már hallom is: bing-bang!
Atyád pihen száz ölre len:
Csontjából mind korallok lesznek;
Gyöngypár leszen, mi vala szem;
Egy porczikája el nem veszhet;
Csak átalakul ritka, drága
Kincscsé a titkos tenger-árba’.
Fölötte szól szellemharang –
(Kar, szétszórt hangok: Bing-bang!)
Csitt-csitt! már hallom is: bing-bang!
FERDINÁND.
A dal atyámról szól, ki vízbe fúlt.
Nem ember dolga ez, nem földi szó.
Ha! most fejem fölött zendűle meg!
A dal atyámról szól, ki vízbe fúlt.
Nem ember dolga ez, nem földi szó.
Ha! most fejem fölött zendűle meg!
)
PROSPERO (Mirandához).
Vond föl szemednek rojtos függönyét,
És mondd: mit látsz amott?
Vond föl szemednek rojtos függönyét,
És mondd: mit látsz amott?
MIRANDA.
Nagy ég, mikép tekint körűl! Pedig
Hitemre, szép alak! Az, az: kisértet!
| Kisértet az? |
Hitemre, szép alak! Az, az: kisértet!
PROSPERO.
Nem az; eszik s alszik s érzéki vannak,
Ép mint nekünk. Ez ifjú, látod, a
Hajótörésbe’ volt; s kivéve, hogy
Bú árnya (mely a szépség mérge) űl rajt’,
Csinos legénynek mondanád. Elveszté
A társait s őket keresve lézeng
Most.
Nem az; eszik s alszik s érzéki vannak,
Ép mint nekünk. Ez ifjú, látod, a
Hajótörésbe’ volt; s kivéve, hogy
Bú árnya (mely a szépség mérge) űl rajt’,
Csinos legénynek mondanád. Elveszté
A társait s őket keresve lézeng
Most.
MIRANDA.
Mert földi lényt nem láttam ily dicsőt!
| Isteni alaknak mondanám, |
PROSPERO (Félre).
Jól megy, látom, kivánatom szerint!
Jó szellem két nap múlva föloldalak
Ezért!
Jól megy, látom, kivánatom szerint!
Jó szellem két nap múlva föloldalak
Ezért!
FERDINÁND.
Bizonynyal az istennő, kinek
A zene udvarolt. Hallgasd ki hő
Esdésemet: szólj, e szigeten lakol-e
S adj útasítást: mint kell itt magam’
Viselnem. És legfőbb kérésemet
Legutojára, mondd, oh csodalény,
Ha lány vagy-é vagy nem?
Bizonynyal az istennő, kinek
A zene udvarolt. Hallgasd ki hő
Esdésemet: szólj, e szigeten lakol-e
S adj útasítást: mint kell itt magam’
Viselnem. És legfőbb kérésemet
Legutojára, mondd, oh csodalény,
Ha lány vagy-é vagy nem?
MIRANDA.
S nem csodalény.
| Leány vagyok, |
FERDINÁND.
Ah, az én nyelvem szól!
Első vagyok, mind közt, kik ezt a nyelvet
Beszélik, ott lennék csak, hol honos!
Ah, az én nyelvem szól!
Első vagyok, mind közt, kik ezt a nyelvet
Beszélik, ott lennék csak, hol honos!
PROSPERO.
Első? S mivé lennél, ha hallaná
Nápoly királya?
Első? S mivé lennél, ha hallaná
Nápoly királya?
FERDINÁND.
Bámészkodó, hogy Nápolyról beszélsz.
S ő hall is engem, s ép azt siratom,
Hogy hall! Nápoly királya én vagyok?
Ki e szememmel, mely apályt azóta
Nem ismer, láttam elmerülni a
Királyt, apámat!
| A mi most vagyok: |
S ő hall is engem, s ép azt siratom,
Hogy hall! Nápoly királya én vagyok?
Ki e szememmel, mely apályt azóta
Nem ismer, láttam elmerülni a
Királyt, apámat!
MIRANDA.
| Oh mi gyász! |
FERDINÁND.
Egész kiséretével, a miláni
Herczeg derék fiával is közöttök!
| Igen! |
Herczeg derék fiával is közöttök!
PROSPERO.
Ej! a miláni herczeg s derekabb
Leánya megczáfolnának talán,
Ha helye volna most. (Félre.) Tekintetet
Váltottak, első látással. Kecses
Jó Arielem, ezért föloldalak!
(Fen.) Egy szót, uram – félek, magad’ csalod meg –
Egy szót.
Ej! a miláni herczeg s derekabb
Leánya megczáfolnának talán,
Ha helye volna most. (Félre.) Tekintetet
Váltottak, első látással. Kecses
Jó Arielem, ezért föloldalak!
(Fen.) Egy szót, uram – félek, magad’ csalod meg –
Egy szót.
MIRANDA.
Miért oly nyersen szól atyám?
A harmadik férfiú, kit ismerek,
S első, kiért sohajtok! – Szánalom,
Részemre hajtsd atyám szívét!
Miért oly nyersen szól atyám?
A harmadik férfiú, kit ismerek,
S első, kiért sohajtok! – Szánalom,
Részemre hajtsd atyám szívét!
FERDINÁND.
S szíved’ nem adtad el még: légy királyné!
Azzá tehetlek.
| Ha lány vagy, |
Azzá tehetlek.
PROSPERO.
Csitt! Egy szót, uram.
(Félre.) Már egymáséi! Ám e gyors kifejlést
Megnehezítem; könnyűsége máskép
Becsét venné! (Fen.) Egy szót! Parancsolom:
Kövess. Te itt egy oly nevet bitorlasz,
Melyhez jogod nincs; e szigetre is
Kéműl jövél, hogy azt elüsd az én,
Ura kezéről.
Csitt! Egy szót, uram.
(Félre.) Már egymáséi! Ám e gyors kifejlést
Megnehezítem; könnyűsége máskép
Becsét venné! (Fen.) Egy szót! Parancsolom:
Kövess. Te itt egy oly nevet bitorlasz,
Melyhez jogod nincs; e szigetre is
Kéműl jövél, hogy azt elüsd az én,
Ura kezéről.
FERDINÁND.
Férfi-szómra, nem!
Férfi-szómra, nem!
MIRANDA.
Ily templomban gonosz nem lakhatik!
S ha gonoszoknak ily szép háza van:
A jók is rajta lesznek, hogy velök
Lakhassanak.
Ily templomban gonosz nem lakhatik!
S ha gonoszoknak ily szép háza van:
A jók is rajta lesznek, hogy velök
Lakhassanak.
PROSPERO.
Kövess! S te, szót se érte!
Mert áruló. – Jer; lábad’ és nyakad’
Meglánczolom; tenger-víz italod
S nyers csiga lesz étked s száraz gyökér
S makkhéj, a cserfa-bölcseje. Kövess.
Kövess! S te, szót se érte!
Mert áruló. – Jer; lábad’ és nyakad’
Meglánczolom; tenger-víz italod
S nyers csiga lesz étked s száraz gyökér
S makkhéj, a cserfa-bölcseje. Kövess.
FERDINÁND.
Nem! Ellenállok ily aláztatásnak,
Míg csak le nem győz ellenem.
(Kardot ránt, de megbűvölve, mozdulni nem tud.)
Nem! Ellenállok ily aláztatásnak,
Míg csak le nem győz ellenem.
(Kardot ránt, de megbűvölve, mozdulni nem tud.)
MIRANDA.
Miért kisérted őt? hisz oly szelíd,
Nem áthat ő!
| Atyám, |
Nem áthat ő!
PROSPERO.
Hogyan, te adsz tanácsot,
A láb a fejnek? – Dugd be kardodat!
Kivontad azt, de nem mersz sújtani,
Oly bűn terhelte lelk’isméreted.
Hagyd abb’ a támadást! E pálczikával
Lefegyverezlek, hogy kardod lehull.
Hogyan, te adsz tanácsot,
A láb a fejnek? – Dugd be kardodat!
Kivontad azt, de nem mersz sújtani,
Oly bűn terhelte lelk’isméreted.
Hagyd abb’ a támadást! E pálczikával
Lefegyverezlek, hogy kardod lehull.
MIRANDA.
Atyám, esengek!
Atyám, esengek!
PROSPERO.
| El! Bocsásd ruhámat! |
MIRANDA.
Oh könyörülj! kezese én leszek.
Oh könyörülj! kezese én leszek.
PROSPERO.
Egy szó: s kiszidlak, tán meg is gyülöllek
Mit? áruló ügyvéde? Csitt, ha mondom!
Azt gondolod tán, nincs több ily alak,
Őt s Calibant ismerve csak. Bohó!
A többi férfihoz csak Caliban ez,
S ők hozzá mérve angyalok!
Egy szó: s kiszidlak, tán meg is gyülöllek
Mit? áruló ügyvéde? Csitt, ha mondom!
Azt gondolod tán, nincs több ily alak,
Őt s Calibant ismerve csak. Bohó!
A többi férfihoz csak Caliban ez,
S ők hozzá mérve angyalok!
MIRANDA.
Szerény igényű hát: szebb férfit én
Még látni sem kivánok.
| Szivem |
Még látni sem kivánok.
PROSPERO (Ferdinándhoz).
Jer! fogadj szót!
Minden tagod gyermekké vált megint,
Erőfogyottan.
Jer! fogadj szót!
Minden tagod gyermekké vált megint,
Erőfogyottan.
FERDINÁND.
Úgy érzem, valóban.
És lelki erőm is megkötözve, mint
Álomban. Ám atyám elveszte és
Barátimé, s e gyöngeség, mely elnyom,
S ez ember ijesztése, a kinek
Hatalmában vagyok: mind könnyü volna,
Csak börtönömben – egyszer bár naponkint –
Látnám e lányt! Szabadság töltse bé
A föld minden zugát: nekem elég
Az ily börtön tere!
Úgy érzem, valóban.
És lelki erőm is megkötözve, mint
Álomban. Ám atyám elveszte és
Barátimé, s e gyöngeség, mely elnyom,
S ez ember ijesztése, a kinek
Hatalmában vagyok: mind könnyü volna,
Csak börtönömben – egyszer bár naponkint –
Látnám e lányt! Szabadság töltse bé
A föld minden zugát: nekem elég
Az ily börtön tere!
PROSPERO.
Jól dolgozál, jó Ariel! – Kövess!
(Arielhez.) Pszt! halld! mi még teendőd!
| Hát! Jöszte, hát! |
(Arielhez.) Pszt! halld! mi még teendőd!
MIRANDA (Ferdinándhoz).
Atyám szelídebb, mint szava mutatja.
Szokatlan ez, a mint ma szól.
| Légy nyugodt: |
Szokatlan ez, a mint ma szól.
PROSPERO.
Mint hegyi szél, csak pontosan betöltsd
Parancsom’, egy szóig!
| Szabad lészsz, |
Parancsom’, egy szóig!
ARIEL.
| Be, egy betűig. |
PROSPERO.
Jer és kövess! – S te érte szót se szólj!
Jer és kövess! – S te érte szót se szólj!
| (Mind el.) |
