III. SZÍN.
Szoba a palotában.
Celia és Rozalinda jönnek.
CELIA.
Nos, hugom; nos Rozalinda! Ámor irgalmazzon! Egy szavad sincsen?
Nos, hugom; nos Rozalinda! Ámor irgalmazzon! Egy szavad sincsen?
ROZALINDA.
Olyan sincs, hogy kutyának vethetném.
Olyan sincs, hogy kutyának vethetném.
CELIA.
De a te szavaid drágák arra, hogy ebek elé dobják; vess nekem; rajta, verj le okokkal lábamról.
De a te szavaid drágák arra, hogy ebek elé dobják; vess nekem; rajta, verj le okokkal lábamról.
ROZALINDA.
No akkor két rokonnal végeztünk volna, ha egyiket okokkal vernők le lábáról, a másik meg oktalan volna minden ok nélkül.
No akkor két rokonnal végeztünk volna, ha egyiket okokkal vernők le lábáról, a másik meg oktalan volna minden ok nélkül.
CELIA.
De hát ez mind atyádért van?
De hát ez mind atyádért van?
ROZALINDA.
Nem, van valami belőle atyám gyermekéért. Ó, hogy tele van ez a hétköznapi élet bogáncscsal.
Nem, van valami belőle atyám gyermekéért. Ó, hogy tele van ez a hétköznapi élet bogáncscsal.
CELIA.
Csak bojtorján az, hugom, melylyel vasárnapi tréfán dobáltak meg: ha nem járunk járt utakon, fölszedi mindenik ruhánk.
Csak bojtorján az, hugom, melylyel vasárnapi tréfán dobáltak meg: ha nem járunk járt utakon, fölszedi mindenik ruhánk.
ROZALINDA.
Ruhámról le tudnám rázni: e bojtorján szivemben van.
Ruhámról le tudnám rázni: e bojtorján szivemben van.
CELIA.
Köhécselj: majd kijő.
Köhécselj: majd kijő.
ROZALINDA.
Köhécselnék, ha tudnám, hogy bejön reá.
Köhécselnék, ha tudnám, hogy bejön reá.
CELIA.
Rajta, rajta, birkózzál érzelmeiddel!
Rajta, rajta, birkózzál érzelmeiddel!
ROZALINDA.
Ó, azok nálamnál jobb birkozónak fogják a pártját.
Ó, azok nálamnál jobb birkozónak fogják a pártját.
CELIA.
Ó, áldom a szivedet, egyszer csak megesik rajtad, ha mindjárt megesnél is bele. De adjunk ki a tréfán, és beszéljünk egészen komolyan. Lehetséges-e, hogy ily hirtelen beleszerettél a vén sir Roland legifjabb fiába?
Ó, áldom a szivedet, egyszer csak megesik rajtad, ha mindjárt megesnél is bele. De adjunk ki a tréfán, és beszéljünk egészen komolyan. Lehetséges-e, hogy ily hirtelen beleszerettél a vén sir Roland legifjabb fiába?
ROZALINDA.
Atyám, a herczeg, nagyon szerette atyját.
Atyám, a herczeg, nagyon szerette atyját.
CELIA.
Következik ebből az, hogy te annyira szeresd a fiát? Ha így hajtunk tovább, akkor nekem gyűlölnöm kellene őt: mert az én atyám szivéből gyűlölte az ő atyját; pedig én nem gyűlölöm Orlandót.
Következik ebből az, hogy te annyira szeresd a fiát? Ha így hajtunk tovább, akkor nekem gyűlölnöm kellene őt: mert az én atyám szivéből gyűlölte az ő atyját; pedig én nem gyűlölöm Orlandót.
ROZALINDA.
Valóban nem is gyűlöld, az én kedvemért.
Valóban nem is gyűlöld, az én kedvemért.
CELIA.
Miért is gyűlölném? Nem érdemel-e minden jót?
Miért is gyűlölném? Nem érdemel-e minden jót?
ROZALINDA.
Ezért hadd én szeressem őt; te pedig szeresd, mert én szeretem.
Fridrik herczeg jön Urakkal.
Nézd, itt jön a herczeg.
Ezért hadd én szeressem őt; te pedig szeresd, mert én szeretem.
Fridrik herczeg jön Urakkal.
Nézd, itt jön a herczeg.
CELIA.
Haraggal telt szemekkel.
Haraggal telt szemekkel.
FRIDRIK.
Kisasszony, gyorsan szedd össze magad’,
És hagyd el udvarunkat.
Kisasszony, gyorsan szedd össze magad’,
És hagyd el udvarunkat.
ROZALINDA.
| Én? |
FRIDRIK.
Ha udvarunktól húsz mértföldnyire
Találunk tégedet tíz nap alatt:
Meghalsz.
| Igen. |
Találunk tégedet tíz nap alatt:
Meghalsz.
ROZALINDA.
Kérem fenségedet, hibám
Tudását hadd vigyem magammal el
Hahogy még eszemen vagyok, avagy
Ha önnön vágyimat még ismerem,
Nem álmodom és őrült sem vagyok
(S hiszem, hogy nem vagyok), úgy, drága bátyám,
Csak puszta gondolatban sem sértettem
Fenséged’.
Kérem fenségedet, hibám
Tudását hadd vigyem magammal el
Hahogy még eszemen vagyok, avagy
Ha önnön vágyimat még ismerem,
Nem álmodom és őrült sem vagyok
(S hiszem, hogy nem vagyok), úgy, drága bátyám,
Csak puszta gondolatban sem sértettem
Fenséged’.
FRIDRIK.
Így tesz minden áruló.
Ha mentségök szavakból állna csak,
Ártatlanok volnának, mint a kegy
Maga. Elég, hogy benned nem bizom.
Így tesz minden áruló.
Ha mentségök szavakból állna csak,
Ártatlanok volnának, mint a kegy
Maga. Elég, hogy benned nem bizom.
ROZALINDA.
De árulóvá ez még nem tehet.
Ó! mondd, mi látszat vall reám?
De árulóvá ez még nem tehet.
Ó! mondd, mi látszat vall reám?
FRIDRIK.
Leánya vagy, és ez elég!
| Atyád |
ROZALINDA.
Az voltam,
Midőn e herczegséget elvevéd;
És az, midőn számüzte őt fönséged
Az árulást, mylord, nem örököljük,
S ha a barátokról ránk szállna is,
Mit árt nekem? Atyám nem áruló.
Azért, jó sir, ne ismerj félre úgy,
Hogy árulónak véljed árvaságom’.
Az voltam,
Midőn e herczegséget elvevéd;
És az, midőn számüzte őt fönséged
Az árulást, mylord, nem örököljük,
S ha a barátokról ránk szállna is,
Mit árt nekem? Atyám nem áruló.
Azért, jó sir, ne ismerj félre úgy,
Hogy árulónak véljed árvaságom’.
CELIA.
Drága fenség, hallgass meg.
Drága fenség, hallgass meg.
FRIDRIK.
Nem, Celia; te érted fogtuk itt,
Különben ő atyjával kóborolna.
Nem, Celia; te érted fogtuk itt,
Különben ő atyjával kóborolna.
CELIA.
Nem kértem akkor, hogy maradjon itt:
Neked tetszett, s téged furdalt az ügy.
Ifjabb valék, hogysem becsét ismerjem;
Most ismerem, s ha áruló, úgy én
Is az vagyok: egy ágyba’ háltunk, együtt
Virradtunk, ettünk, játsztunk és tanultunk,
S ha jártunk, ép mint Juno hattyui,
karöltve jártunk s elválhatlanul.
Nem kértem akkor, hogy maradjon itt:
Neked tetszett, s téged furdalt az ügy.
Ifjabb valék, hogysem becsét ismerjem;
Most ismerem, s ha áruló, úgy én
Is az vagyok: egy ágyba’ háltunk, együtt
Virradtunk, ettünk, játsztunk és tanultunk,
S ha jártunk, ép mint Juno hattyui,
karöltve jártunk s elválhatlanul.
FRIDRIK.
Ő nem hozzád való; és szendesége,
Türelme s a tartós hallgatása szinte
Beszél a néphez, és ez szánja őt.
Bohó vagy: ő nevedtől megrabol;
Te tisztább lészsz, erényesebbnek látszol,
Ha nem lesz itt. Azért ne nyisd föl ajkad’:
Szilárd és visszavonhatlan a szó,
Melyet kimondtam. Ő számüzve van.
Ő nem hozzád való; és szendesége,
Türelme s a tartós hallgatása szinte
Beszél a néphez, és ez szánja őt.
Bohó vagy: ő nevedtől megrabol;
Te tisztább lészsz, erényesebbnek látszol,
Ha nem lesz itt. Azért ne nyisd föl ajkad’:
Szilárd és visszavonhatlan a szó,
Melyet kimondtam. Ő számüzve van.
CELIA.
Úgy mondd ki rám is ez ítéletet:
Én nála nélkül már nem élhetek.
Úgy mondd ki rám is ez ítéletet:
Én nála nélkül már nem élhetek.
FRIDRIK.
Bohó vagy! S te gondoskodjál magadról.
Ha elmulasztod az időt, szavam
Szentségére s becsületemre: meghalsz!
Bohó vagy! S te gondoskodjál magadról.
Ha elmulasztod az időt, szavam
Szentségére s becsületemre: meghalsz!
| (Fridrik herczeg s az Urak elmennek.) |
CELIA.
S most merre mégysz? Ó! kedves Rozalindám!
Akarsz atyát cserélni? Én cserélek;
De hát ne légy nálamnál is busabb.
S most merre mégysz? Ó! kedves Rozalindám!
Akarsz atyát cserélni? Én cserélek;
De hát ne légy nálamnál is busabb.
ROZALINDA.
Ah! nékem több okom van.
Ah! nékem több okom van.
CELIA.
Légy, kérlek, víg: hát nem tudod, hogy engem,
Lányát is számüzé atyám?
| Nincs, hugom. |
Lányát is számüzé atyám?
ROZALINDA.
| Dehogy! |
CELIA.
Nem? Úgy nincs benned meg a szeretet,
Mely tanítja, hogy én s te egy vagyunk.
Elváljunk, elszakadjunk, édes lányom?
Nem én: atyám keressen más örököst.
Azért tanácskozzunk, mikép szökünk,
Hová megyünk, magunkkal mit vigyünk?
E változást ne kivánd csak magadnak.
Ne hordd a bút egyedül, kihagyva engem.
Az égre, mely most bánatunkra sápad,
akármit mondhatsz, én veled megyek.
Nem? Úgy nincs benned meg a szeretet,
Mely tanítja, hogy én s te egy vagyunk.
Elváljunk, elszakadjunk, édes lányom?
Nem én: atyám keressen más örököst.
Azért tanácskozzunk, mikép szökünk,
Hová megyünk, magunkkal mit vigyünk?
E változást ne kivánd csak magadnak.
Ne hordd a bút egyedül, kihagyva engem.
Az égre, mely most bánatunkra sápad,
akármit mondhatsz, én veled megyek.
ROZALINDA.
De hát hová?
De hát hová?
CELIA.
Erdőben fölkeresni.
| Bátyámat az ardennei |
ROZALINDA.
Ah, mily veszély fog érni minket, így
Leány létünkre, olyan nagy uton!
Szépség ott jobban csábít, mint arany.
Ah, mily veszély fog érni minket, így
Leány létünkre, olyan nagy uton!
Szépség ott jobban csábít, mint arany.
CELIA.
Én rossz s szegényes mezbe búvok, és
Sötétre mázolom be arczomat;
Így tészsz te is: s aztán bátran megyünk,
S nem csábítunk zsiványt.
Én rossz s szegényes mezbe búvok, és
Sötétre mázolom be arczomat;
Így tészsz te is: s aztán bátran megyünk,
S nem csábítunk zsiványt.
ROZALINDA.
Mert termetem nyulánkabb mint közép,
Ha úgy öltözném, mint a férfiak?
Csinos rövid kis kard az oldalamra,
Kezembe lándzsa, s aztán fekhetik
Szivembe rejtve női érzelem.
Lesz marczona és lármás külszinünk,
Mint sok más férfiképű nem-meremnek,
Ki a látszattól kölcsönzé szinét.
| Nem volna jobb, |
Ha úgy öltözném, mint a férfiak?
Csinos rövid kis kard az oldalamra,
Kezembe lándzsa, s aztán fekhetik
Szivembe rejtve női érzelem.
Lesz marczona és lármás külszinünk,
Mint sok más férfiképű nem-meremnek,
Ki a látszattól kölcsönzé szinét.
CELIA.
És hogy szólítsalak, ha férfi lészsz?
És hogy szólítsalak, ha férfi lészsz?
ROZALINDA.
Zeus apródjánál rosszabb nem levén,
Hívjál csak Ganymédnek engemet.
De hát a te neved mi lesz?
Zeus apródjánál rosszabb nem levén,
Hívjál csak Ganymédnek engemet.
De hát a te neved mi lesz?
CELIA.
Lesz az, mi helyzetemmel is megegyez:
Többé nem Celia, de Aliena.
Lesz az, mi helyzetemmel is megegyez:
Többé nem Celia, de Aliena.
ROZALINDA.
S ha megkisértnők a bolond bohóczot
Magunkkal csalni atyád udvaráról,
Nem lenne ő az uton vígaszunk?
S ha megkisértnők a bolond bohóczot
Magunkkal csalni atyád udvaráról,
Nem lenne ő az uton vígaszunk?
CELIA.
Velem jön ő a világ végeig.
Bízd őt csak én rám. S most gyerünk, kincsünket
És ékszerünket szedjük össze mind;
Tűzzünk ki jó időt, biztos utat,
Hogy a szökést a majdan üldözők
Elől takarjuk. S most bizvást gyerünk:
Nem számüzés: szabadság életünk.
Velem jön ő a világ végeig.
Bízd őt csak én rám. S most gyerünk, kincsünket
És ékszerünket szedjük össze mind;
Tűzzünk ki jó időt, biztos utat,
Hogy a szökést a majdan üldözők
Elől takarjuk. S most bizvást gyerünk:
Nem számüzés: szabadság életünk.
