V. SZÍN.
Hastings mylord, most, és sir William Stanley,
Nem kell tovább már törni fejetek’,
Mért híttalak e park legsűrüjébe.
Igy áll az ügy. Tudjátok, a király,
Bátyám, a püspök foglya, a kinél
Szabad kijárást s jó bánást talált,
S gyakran vadászva erre mulatoz,
S csak gyönge őrség van kiséretében.
Én titkos úton őt tudósitám,
Ha erre jő ez óratájt, szokásos
Vadászatának ürügye alatt,
Barátokat lel haddal itt s lovakkal,
Kik fogságából őt kiszabadítják.
Edvárd király és egy vadász jőnek.
Itt lesz a vad: csak erre jőj, uram.
Nem arra; itt, hol a vadászok állnak.
Nos, Gloster öcs, Hastings, s ti többiek,
A püspök vadját lopni, bujtok itt?
Sietségre sürget – jer! – idő s veszély.
A park-saroknál készen áll lovad.
De merre aztán?
Lynnbe, királyom, s onnan Flandriába.
Jól eltaláltad; ezt gondoltam én is.
Stanley, hűséged díja megleszen.
De mért időzünk? Nincs idő beszédre.
Hát te, vadászom, eljösz-e velünk?
Talán maradjak, hogy felkössenek,
Gyerünk, előre! mért e hosszas ügybaj?
Ég véled, püspök! vár Warwick boszúja;
Könyörgj, hogy Edvárd trónra jusson ujra. | (Mind el.) |