A MERCURIUS HUNGARICUS, A RÁKÓCZI-SZABADSÁGHARC FÉLHIVATALOS LAPJA (1705–1710)

Teljes szövegű keresés

A MERCURIUS HUNGARICUS, A RÁKÓCZI-SZABADSÁGHARC FÉLHIVATALOS LAPJA (1705–1710)
A hazai hírlapirodalom megindítása II. Rákóczi Ferenc nevéhez fűződik: ő volt az, aki Magyarországon elsőként ismerte fel az időszaki sajtó jelentőségét a tájékoztatás és a közvélemény befolyásolása szempontjából. Újságja, a Mercurius Hungaricus (illetve a második számától kezdve: Mercurius Veridicus ex Hungaria), nem csak azért nevezetes tagja a magyar sajtó történetének, mert vele kezdődött el hírlapirodalmunk, hanem azért is, mert egy Európa-szerte figyelemmel kísért eseménynek, a társadalmi haladásért is síkraszálló nagy kuruc szabadságharcnak a terméke volt.
Az első magyar újság létrejöttével kapcsolatban látszólag hiába keressük azokat az okokat, amelyek a nyugat-európai sajtó megindulásához vezettek: nem játszottak közre nálunk sem polgári törekvések (miként az angol, holland, olasz és német hírlapirodalom kezdeteinél), hiszen polgárságunk nem volt számottevő, de nem eredményezett Magyarországon önálló újság-indulást a királyi udvar sem (miként a francia és később az orosz uralkodók esetében) – mivel az ország idegen abszolutizmustól függött. Volt ugyan – Közép- és Kelet-Európában – különösen a Habsburg-birodalomban egy harmadik újságtípus is: a bécsi hivatalos udvari újságtól függő, csaknem mindenben azt másoló lap típusa, amely gyakorlatilag csak a bécsi Újság fiókkiadása volt. (Ilyen például az első cseh nyelvű újság, az 1719-ben indult prágai Úterni a sobotni Pražské Poštovské Noviny.) A Rákóczi-szabadságharc lapja, amely elsőként állt ki a birodalom területén egy önálló sajtópolitika gyakorlati megvalósítása mellett, és amelynek létrehozására éppen a bécsi újság megbízhatatlan információs tevékenysége adott alkalmat, természetesen ezt az újságmintát sem követhette.
A Mercurius Hungaricus sajátos profilú és rendeltetésű lap volt, amelynek legközelebbi rokonát azok között a hírlapok között találjuk meg, amelyek hasonló jellegű mozgalomról kívánták a külföldi közvéleményt tájékoztatni. Ilyennek bizonyultak például azok a francia nyelvű lengyel újságok, melyek a század végén a Kościuszko-felkelés híreiről tudósítottak.
De – mindezek ellenére – mégis tart a Rákóczi-szabadságharc lapja bizonyos kapcsolatot az említett két korabeli európai újságtípussal is. Igaz, nem polgári törekvések hozták létre, de az a körülmény, hogy a szabadságharc a rendi kiváltságait féltő magyar uralkodó osztály érdekeinek védelme mellett – legalábbis kezdetben – síkraszállt a kettős elnyomás alatt sínylődő jobbágyság érdekében is, a mozgalom hivatalos orgánumát is felruházza azokkal a motívumokkal, amelyek 40a társadalmi haladás irányába is mutatnak. A Mercurius története is sokban alátámasztja ezt: azé a Mercuriusé, amelyet egyik kezdeményezője, Eszterházy tábornok a föld népe tájékoztatásának és a szegénység bátorításának a szolgálatában is kívánt látni. Rákóczi ismerte és olvasta a korabeli francia lapokat, s közöttük a hollandiai emigráns hugenotta publicisztika termékeit is.
Nem vitás, hogy a kuruc szabadságharc hivatalos lapja mutat bizonyos rokonságot azzal a laptípussal, amelyet Renaudot Gazette-je jelképez leginkább. Az abszolút monarchiának ez a jellegzetes újságterméke, amelynek Rákóczi egyébként olvasója volt, szintén a közvélemény irányítására és az ellenséges hírek ellensúlyozására törekedett, noha a különböző mozgalmakkal szemben sokkal statikusabbnak bizonyult, mint a magyar felkelők újságja. Rákóczi kifogásolta is, amiért a Gazette a magyarokat „elégedetlenek”-nek nevezte és kérte, hogy az őket támogató franciák használják inkább a „szövetkezett rendek” elnevezést.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem