Mű- és népzene Tirolban és Vorarlbergben. Mayer Fülöptől, fordította Katona Lajos.
Mű- és népzene Tirolban és Vorarlbergben.
Mayer Fülöptől, fordította Katona Lajos.
Mayer Fülöptől, fordította Katona Lajos.
Ha a műzenét a népzenétől különválasztjuk, emezt illetőleg tetemes eltérést látunk a két szomszéd tartomány között. Mert Tirolnak van, Vorarlbergnek ellenben nincs saját népdala. Szinte úgy látszik, mintha a vorarlbergiek kiválóan gyakorlati irányú szelleme nem volna alkalmas népdal termésére. A tiroli ellenben szívesen nézi a világot a derűltebb oldaláról, főkép azon völgyekben, a hol nem kénytelen az életeért a természet ellen kemény tusát vívni. Ebből érthető, hogy Tirol német részében alig van völgy, melyben oly élénken zengne a népdal, mint a Ziller-völgyben. A tánczot sem kedvelik sehol jobban, mint itt. A völgy elmés, vidám fiaitól költött dalok nagyobb részt tréfás, ingerkedő, vagy gúnyolódó természetűek. Vannak a népnek havasi-, vadász-, lövész- és katona-dalai is. Hirtelen támad s hirtelen tűnik is el a Schnaderhüpfelek röpke serege, melyek rendesen zenekíséret melletti rögtönözések s hű tükrei a dalolók érzelmei- és ötleteinek. E dalok Schnaderhaggen; Possen-, Trutz- és Spitzliedln (boszantó vagy ingerkedő dalocskák), Haarbrecher-G’sangln (kendertörő dalok) neveken is járatosak. Utánok rendesen egy „Jodler”, vagyis szöveg nélküli újjongó következik, melynek jellemző vonása a mellhangból fejhangba való hirtelen átsiklás. Többnyire a havasi dalok is ilyen Jodlerrel végződnek.
Régi népdalokat tartott fönn a vízkeresztnapi kántálás, mely a hagyományos karácsonyi énekekkel együtt Olasz-Tirolban is szokásos, hol különben az olasz műzenét is igen szeretik. A nép hangszerei közűl említendők a fuvola, a klarinét, a kis hegedű, a bőgő, a trombita és a kézi meg a szájharmonika. Amaz az olasz-tiroliak kedvelt hangszere, emezt a német havasi lakosságnál találjuk, melynél „Fotzhobel” (szájgyalú) a népies neve; ilyenek még a doromb s a Ziller-völgyben a kifeszített faléczecskékből és szalmából való czitera-féle hangszer, az Alsó-Innvölgyben itt-ott a hárfa is; végűl a czitera, mely a legutolsó alpesi kunyhóban is föllelhető.
A Ziller-völgy dalszerető lakói Európa nagyobb városaiban a tiroli népdalt kedveltették meg s vele mindenütt tetszést és szép jövedelmet szereztek. Első helyen Rainer Lajos említendő (szül. 1821. július 18.), ama híres ziller-völgyi énekes-család feje, a mely egész Európát és Amerika egy részét is bevándorolta. Napjainkban ismét akadt egy tiroli, Natter Dagobert, ki „Vogelweider” néven útazó négyes-társaságával szintén becsületet szerez a tiroli népdalnak a külföldön. Az alsó-Innvölgyi Bletzacher József a német és osztrák Alpes-egyesűlet dalos könyvében egy csomó tiroli népdalt közzé is tett.
A zene körébe vágó ipari készítmények közűl említendők a fínoman fűrészelt dornbirni falemezek, melyeket, mint hegedű-alkatrészeket, annak idején Angliába és Francziaországba is szállítottak. Igen kielégítők ma is az ötz-völgyi Habichen, a Lech-völgyi Lech, az Innsbruck melletti Wilten, továbbá Brixen és Trient harangöntőinek művei. A trienti harangöntő-műhely, valamint a Grassmayr harangöntő család még ma is híresek.
A hangszer-gyártás terén Tirol elsőrendű nevekkel is dicsekedhetik. Olasz-Tirolból vándorolt a XVI. század elején Bolognába az a férfiú, a ki ott híres mesterré válva, a szoprán hang kisérő húros hangszerét, a még hiányzó első hegedűt feltalálta. Tieffenbrucker Gáspár (szül. 1467-ben) volt e férfiú, ki Olaszországban Gaspard Duiffopruggar néven ismeretes. I. Ferencz X. Leóval való békekötése alkalmával Leonardo da Vinci és Andrea del Sarto festőkön kivűl a híres hegedűgyártót is udvarába hivatta Bolognába. Hangszerei közűl több igen szép olajfestésű képekkel van díszítve s nem valószínűtlen, hogy e képek a nagy Leonardo da Vincitől erednek, a ki tudvalévőleg szenvedélyes hegedűjátszó volt. A Ruger, vagy közönségesebben Ruggeri néven ismeretes hegedűgyártó családra (1640–1730) vonatkozik a hegedűkbe ragasztott „detto il per” föliratú papírszeletke, melyben talán a brixeni, még ma is élő „Peer” családnév lappang.
A XVII. században jeles hangszergyártó volt Stainer Jakab. Az inn-völgyi Absamban áll az a kis parasztház, a melynek homlokzatán egy 1880. október 10-én beillesztett emlékkő van ezzel a fölirattal: „Ezen házban élt művészetének: Stainer Jakab, a német hegedű atyja, szül. Absamban, 1621. július 14-én, meghalt ugyanitt 1683-ban”. Stainer ifjú évei abba az időbe esnek, a mikor az Innsbruckban székelő V. Lipót főherczeg és második neje, a Mediciek családjából való Claudia, gyakrabban rendeztek zenei ünnepélyeket és számos olasz zeneművészt hívtak meg udvarukba. Így Stainernek elég alkalma nyílt az olasz hegedűkkel megismerkednie; ő maga is az olasz Amati nyomán képezte ki magát; de német lelkűlete nem igen tudott az olasz hegedű hangjával megbarátkozni, s így addig-addig törte a fejét, addig kísérletezett, míg a német hegedűt meg nem teremtette. A mester halála után néhány évtizeddel már 300 aranyat is fizették egy-egy Stainer-félé hegedűért, holott életében vásárról-vásárra járva velük, örűlt, ha darabját 6 forintjával eladhatta. 1656-ban állott művészi hírneve tetőpontján, s I. Lipót császár oklevéllel erősítette meg 1669 január 9-én a mesternek Ferdinánd Károly főherczegtől adományozott „udvari hegedűgyártó” czímét. Ettől kezdve azonban egész sora érte őt a csapásoknak. Uzsora-adósság miatt nagy nyomorúságba, majd eretnekség gyanújába keveredvén, börtönbe kerűlt, a honnan csak hónapok múlva szabadúlt ki. Mindezek megzavarták az elméjét úgy, hogy a hegyek közt kóborolva keresett, de nem talált nyugalmat, míg végre a halál (1683) meg nem szabadította szenvedéseitől.
A XVII. századból még említendő a két Albani Mátyás (apa és fiú) Bozenban; az idősb (szül. 1621-ben, Bozenban, megh. ugyanott 1673-ban) Stainer tanítványa volt; fia (szül. 1650-ben, megh. 1709-ben) előbb apjánál, később Amati Miklósnál tanúlt. Hegedűi jóságra nézve megközelítik mestere hangszereit s Albani-féle hegedűk nevén ma is igen keresettek.
Stainer Jakabnak kortársa és barátja volt a wilteni Herz Dániel, a híres orgona-építő, kinek művei csodálatot keltettek honában és a külföldön is (megh. 1678. június 5-én). A wilteni temetőben álló sírkövén ez a fölírat olvasható: „Hier liegt mein Leib und der ist todt. Meine Werke leben und loben Gott.” (Itt nyugszik testem világ végéig; de műveim élnek s Istent dicsérik). A merani Hümpel János Gáspár (szül. 1669) korának egyik legnagyobb orgona-építője. Az innsbrucki Szent Jakab plebánia-templomának orgonája is az ő műve. Végűl említendő még a zenejátszó, zeneszerző és hangszerkészítő Singer Péter Ferencz-rendű szerzetes is, ki Häselgehrben született 1810-ben; a salzburgi Ferencz-rendűek kolostorában élt és halt meg. Pansymphonikon nevű, saját találmányú hangszere a physharmonikához hasonlóan csupa nyelvsípokból volt szerkesztve, és szép hangját ép úgy megcsodálták a hírnevesb zeneszerzők is, mint a mennyire megfoghatatlannak és bámúlatosnak tűnt föl a gyakorlati hangszergyártás emberei előtt szerkezetének meglepő egyszerűsége. A zene mystikusai sorába avatja őt szellemes iratában, a „Metaphysische Blicke in die Tonwelt” czímű munkában kifejtett új összhangzattani elmélete. Híres orgonái a tartománynak az ismert zsinati templom, a trienti Santa Maria Maggiore és az innsbrucki ezüst kápolna kis, czédrusfa orgonája mely állítólag II. Gyula pápa ajándéka.
Hírneves énekesek voltak még Tirol német részében a már említett Bletzacheren kivűl az 1796-ban Innichenben született Cornet Gyula, Salieri tanítványa, és a sterzingi Mitterwurzer Antal. Cornetet a 30-as és 40-es években Németország egyik legjobb tenoristájának tartották; 1854-től 1858-ig a bécsi cs. udv. opera igazgatója volt és 1860 október 29-én, mint a berlini Victoria-színház igazgatója halt meg. Mitterwurzer Antal 1818-ban született. Drezdában még Wagner Richárd igazgatósága alatt aratott, mint első baritonista, fényes sikereket. Vorarlberg szülöttei közűl e téren Sulzer Salamon említendő, ki 1804-ben született Hohenemsben, s mint a bécsi zsidó hitközség fő-kántora a zsidó egyházi zene reformatorainak egyikévé lőn. 86 éves korában halt meg Bécsben. A tartomány énekesnői közűl az 1800-ban Innsbruckban született Kainz Marianna és még ma is élő földije, Lutz Róza, váltak ki.
Stainer Jakab hegedűkészítő háza Absamban.
Grubhofer Antaltól
Teremtő zeneművészt Vorarlberg művelődéstörténete egyet sem jegyzett föl valami nevezetesebbet. Annál több ilyennel dicsekedhetik azonban Olasz- és Német-Tirol. Az olasz-tiroliak közűl a XVII. századból említendő Tevo Zaccaria Ferencz-rendi barát, a ki 1656-ban született a Rovereto melletti Saccóban, a theologia babérkoszorúsa és zenetanár lett, Velenczében „Il Musico Testore” czímen 1706-ban derék munkát adott ki s 1725-ben halt meg ugyanott. Híres karmester volt a roveretói Pasqui Domokos József (1722–1780), szülőhelye Szent Márk-templomának theologusa és orgonistája, kinek miséi közűl a „Santa Maria” czímű saját vezénylete alatt kerűlt előadásra Innsbruckban 1765-ben s az ott tartózkodó császári udvar nagy tetszésére érdemesűlt. A múlt század második felében is támadt Roveretóban egy igen kiváló zenész, Ferrari Jakab Gottfried, a ki 1759-ben született, 27 esztendős korában már Párisban élt, mint a „Théatre de Monsieur” (a trónörökös színháza) énekkisérő zenésze. Zongoraművészi körútjain kivált Belgiumot járta be, utóbb pedig Londonban telepedett meg mint énektanár s itt is halt meg 1842-ben. Az énekművészetről szóló értekezésén kivűl énekgyakorlat-gyűjteményt, olasz és franczia románczokat és négy olasz operát hagyott hátra. Még termékenyebb zeneszerzőkben Tirol német része. A XVI. század második felében (1572) született Imstben az ellenpontozástan elméletében kiváló Ammon Antal Balázs, kinek művei a XVI. században híres Berg Ádám zenemű-kiadónál jelentek meg Münchenben. Ugyanez idő tájban egy másik tiroli, még pedig az Etsch vidékéről való zeneművész, Lechner Lénárt Nürnbergben működött, utóbb pedig a württembergi herczeg udvari zenésze lett. A múlt század folyamán az ellenpontozástan terén jeles névre tettek szert: a merani Madlseder Péter (szül. 1730-ban) és Goller Márton, ki az eisack-völgyi Layen faluban, 1764. február 20-án született, hol atyja iskolamester volt. 1836 január 13-án halt meg Innsbruckban, mint az ottani egyetemi templom karmestere; s végűl az aldeini orgonista fia, Ladurner Ignácz, ki 1766 augusztus 1-jén született, 1788-ban Párisba kerűlt, ott zongoraművész és zeneszerző minőségében jó nevet vívott ki magának s a conservatoriumon tanári állást kapott, melyet 1839 márczius 4-én bekövetkezett haláláig viselt. Zongorára és hegedűre, meg zongorára írott számos szerzeményén kivűl különösen két egyfelvonásos operája maradt fenn jó sokáig az Opera comique műsorán. A múlt század végéről Widmann Mihály (1757–1797), a brixeni székesegyház zenésze és udvari káplán említendő, ki a templomi zenén kivűl a világit is művelte s korában nagy tetszéssel fogadott rövid német daljátékokat szerzett.
Gänsbacher János B.
Stadler János kőnyomata (1846) után
Gänsbacher János, „Tirol Körnere”, 1778. május 8-án született Sterzingben. Mint énekes fiú előbb az innsbrucki Szent Jakab-egyházban, majd a halli templomban nyerte első zenei kiképezését. Innsbruckban mint egyetemi hallgató, zeneművészeti ösztöndíjat nyert; majd az 1796-i háborús évben a diák-légió zászlaja alá állott s 1797 április 2-án a Spinges melletti csatában oly vitézűl viselte magát, hogy több mint 300 önkénytes vezérletét bízták rá s az arany éremmel is kitűntették. 1801-ben befejezte jogi tanúlmányait, de szíve vonzódását követve egészen a zeneművészetre szánta magát s Bécsbe ment, hol a híres Vogler abbé tanítványának szegődött s ennek még jelesb növendékével, Weber Károly Máriával együtt tanúlta Albrechtsbergernél az ellenpontozástant is. Darmstadtból, a hová Voglert követte, az 1813-ki hadjárat ismét fegyverbe szólítá. Az 1809- és 1810-ben szétszórt tiroli csapatokhoz csatlakozott Klagenfurtban, s az első tiroli vadász-század hadnagyaként a Fenner-féle hadtesttel győzelmes ütközetek sora után Sterzingbe vonúlt be, melyet a hadjárat végeig megszállva tartott csapatával. Az 1813- és 1815-ki háborús években az ágyú-keresztet és az arany polgári érmet vívta ki magának. A hadjárat befejezte után főhadnagyi rangját megtartva eleinte Innsbruckban élt, de utóbb a katonaruhát levetette s midőn 1823-ban a bécsi Szent István templom karmestere, Preindl J. halálával ez állás megüresedett, bécsi barátainak ösztönzésére oda pályázott. Meg is nyerte és 1844. július 13-án történt haláláig meg is maradt ez állásán. Ifjúkori barátai, egy Weber és Meyerbeer mellé ugyan nem állítható, de ha nem tartozik is a zeneművészet nagy mesterei közé, a kisebbek között mégis tisztes helyet foglal el, melyre úgy technikája alaposságával, mint szerzeményeinek eredeti szellemével becsületesen rá szolgált. Egyházi zeneművei még ma is közkedveltségűek Tirolban. Miséiben, kivált pedig mély komolyságú Es-dur requiemében (1811) veleszületett derűs hangúlatát illőképen mérsékelni tudta; de ott, a hol népies ünnepi érzés szabad tolmácsolására nyílt alkalma, annál örömestebb adott kifejezést igaz tiroli dalos-kedvének, melyet sem Vogler, sem Albrechtsberger tanítása nem tudott kebelébe visszafojtani. Gänsbacher szerzeményeit leginkább stílusuk kerekdedsége és világossága, továbbá a teljes, de sohasem túlzó hangszerelés jellemzi.
A kies fekvésű Zams faluban, egy órányira az Inn melletti Landecktől, 1808 márczius 18-án született Netzer József zeneszerző, szülőfaluja iskolamesterének fia. Ő is Bécsbe kerűlt utóbb, hol a zeneszerzéstanban Gänsbachertól, a kettős ellenpontozástanban pedig a híres Sechter Simontól nyert oktatást. Netzer zeneszerzői hírnevét „Mara” czímű operája alapította meg, melyet 1841 tavaszán adtak először Bécsben teljes sikerrel. Netzer 1844 augusztus havától 1845 végeig Lortzinggal együtt a Lipcsei operaházat igazgatta. 1849-ben Mainzba ment karmesternek, 1853-ban pedig a stiriai zeneegyesűlet meghívására Gráczba költözött s ott mint karmester működött egész 1864-ben bekövetkezett haláláig.
Münsterben, az Alsó-Inn-völgy egy falucskájában, született 1815 október 24-én Nagiller Máté, ki a bécsi conservatoriumon Preyer tanítványa lőn. 1842-ben Párisba költözött s ott igen keresett zenetanár volt. Barátai és tanítványai bizalmas köréből alakúlt meg a párisi Mozart-egyesűlet, melynek élén Nagiller állott. Négy évvel később Kölnben, Münchenben és Berlinben látjuk őt saját szerzeményeit bemutató hangversenyeket vezényelni. A hatvanas években ismét visszatért honába s a bozeni, majd 1867 január elsejétől fogva az innsbrucki zeneegyesűlet karmestere lett. Ez utóbbi hivatalát 1874-ben történt haláláig megtartotta. Nagiller két operán („Tiroli Frigyes herczeg” és „Nausikaa”) kívűl egyházi zeneműveket, symphoniákat, nyitányokat és dalokat írt, melyek közűl némelyek közkedveltségűekké lettek. Nem kicsinylendő, bár kevéssé ismeretes tiroli mester a Bozenben született s 1869-ben Innsbruckban elhalt Mairl Antal magánzó. Egy Palaestrina-féle stílusú kisebb s egy zenekari kiséretű, oratoriummá kiszélesített nagyobb Miserere, egy női hangok és vonós hangszerek számára írt szép Stabat mater, meg egy nagy oratorium (Az idegen Golgothán) a legnevezetesebb művei, melyeket azonban mind csak kéziratban hagyott hátra.
A ma élő nevezetesebb tiroli zeneszerzők közűl kiválóan említendők a bozeni Thuille Lajos, a müncheni, királyi zeneiskola tanára, ki egyebek közt egy, a bécsi zenekedvelők egyesűletének Beethoven-díjával jutalmazott sextettet írt; továbbá Lazzeri József, ki Párisban él és dalaival, meg kamarazenei szerzeményeivel nyert szép hírnevet. Innsbruckban él Gleifheimi Tschiderer Ernő báró, kinek művei közűl a „Lady von Gretnagreen” czímű vígoperát előbb Salzburgban, legutóbb pedig Boroszlóban adták elő nagy tetszéssel. Az innsbrucki zeneegyesűlet mai igazgatója, Pembauer József, szintén innsbrucki születésű. Ez érdemes zeneíró Münchenben tanúlt, hol Wüllner és Rheinberger valának tanárai. Kivált dalok és karénekek szerzésével vívott ki nem csekély elismerést.
A zenetanítás és zenegyakorlat általában igen szorgos ápolásnak örvend Tirolban és Vorarlbergben. Az igaz, hogy a XVI. század vége tájáig a gregorianus karének volt az egyedűli egyházi műzene a tartományban, s a XVII. század óta Feldkirchben megtelepedett jezsuiták fáradozása következtében ugyanott egész 1805-ig fönn is állott az egyházi énekesfiúk iskolája (a „currenda”). Udvari ünnepélyeken az udvari trombitások és dobosok szolgáltatták a kellő lármás zenét. Faluhelyeken s egyebütt a vidéken az egyházi zene- és énekgyakorlatra való kiképzésről a plebánia- és kolostor-iskolák gondoskodtak. A brixeni „Cassianeum” nevű székesegyházi iskolának már a XV. században is a főtemplom számára való énekes-fiúk kiképzése volt a rendeltetése. Hallban is ősrégi idők óta volt a zenetanításról is gondoskodó plebánia-iskola, s ugyanott az 1587-ben Magdolna főherczegnőtől alapított Katalin-háznak is az volt a czélja, hogy benne állandóan hat karénekes fiút képezzenek ki az apácza-kolostor temploma számára. A tartomány fővárosában, úgy látszik, a templomi zene állandó művelőinek személyzete a Szent Jakab egyház és a szerviták templomának néhány énekese- és zenészére, továbbá a Miklós-alapítvány nyolcz növendékére és a Szent Jakab templom mellett fönnálló ősrégi énekiskola neveltjeire szorítkozott, mely utóbbi 1831-ben plebániai énekiskolává alakúlt át, míg a Miklós-alapítványt évi készpénzbeli ösztöndíjakra változtatták át, melyek élvezői még ma is kötelesek az egyetemi templom akadémiai isteni tiszteletén a karban működni. Ennek zenei részét különben fennállása óta az innsbrucki zeneegyesűlet látja el.
Egyébiránt már századunk elején is számos kisebb zeneiskola volt Tirolban, de egyik sem vergődött nagyobb hírnévre. Csakis az innsbrucki zeneegyesűlet gyarapodott 1818-ban (június 2.) történt megalakúlása óta mind áldásosabb működést kifejtő erejűvé. Ez 1856 óta Károly Lajos főherczeg védnöksége alatt áll. Ez egyesűlet szolgált a legtöbb tiroli és vorarlbergi zenetársaság és dalegyesület mintájáúl is, így a bozeni, 1854-ben alakúlt zeneegyesűletnek, mely kiváltképen a klasszikus irányt műveli, továbbá a brixeni férfi-dalegyesűletnek és a trienti philharmoniai társaságnak, mely zene-lyceumot is tart fönn s a székesegyházi zeneelőadásokban is közreműködik. Vorarlbergben jelenleg a feldhirchi zeneegyesűlet tart fenn zene- és énekiskolákat; melynek az elmúlt években egy ideig tartó szünetelése alatt Dornbirn állt a kis tartomány zenei életének élén. A tiroli dalegyesűletek közűl az innsbrucki áll a legelső helyen, mely 1884-ben Ő Felségétől a „Literis et artibus” föliratú nagy arany érmet nyerte kitüntetésűl.
A S. Maria Maggiore templom orgonája Trientben.
Bernt Rudolftól
