A salzburgi síkság és a Pongau. Richter Edétől, fordította György Aladár.
A salzburgi síkság és a Pongau.
Richter Edétől, fordította György Aladár.
Richter Edétől, fordította György Aladár.
Az Alpes hegység éjszaki párkánya a Boden-tótól Bécsig terjedő egész hosszú vonalán lényegileg mindenütt azonos alkatú. Középkori s újabb geologiai korszakokhoz tartozó kemény mészkő-rétegek vannak itt összegyűrődve, meredek gerinczekké föltornyosítva, hatalmas fennsíkszerű rögökként egymás fölé tolatva. Bármennyire bonyolúltak is azonban a részletek, mindenütt föltalálható az a törvény, hogy a régibb rétegek a hegység benseje felé mutatkoznak, ellenben az Alpesek alkotásában közrehatott képződmények legifjabbika, az úgy nevezett Flysch-öv, azokat a legszélsőbb alacsony és erdős dombokat alkotja, melyek a síkságtól a hegységhez való átmenetet eszközlik. Ezek a szelíd alakzatú erdős Flysch- vagy homokkő-dombok és hegyek tűnnek legelőször szemünkbe, ha az Alpesekhez közeledünk s mennél közelebb jutunk hozzájuk, annál inkább eltakarják előlünk a sokkal szebb körvonalakkal biró és magasabb benső hegylánczokat. Ezért az Alpesek éjszaki párkányának legszebb pontjait ott találjuk, hol a homokkő-domboknak ezen eltakaró öve át van törve, vagy egészen hiányzik. Kilátás nyílik ily helyeken a benső hegylánczokra, melyeket egészen aljukig láthatunk, melyek színfalszerűleg sorakoznak egymás mögé s nemes körvonalokban is változó színekben gazdag tájképeket tárnak elénk. A homokkő-övezet ilynemű áttöréseivel mindenütt találkozhatunk, hol nagyobb folyók lépnek ki a hegységből, és ez a kép annál kiesebbé válik, mennél szélesebb az áttörés s mennél nagyobb területet láthatunk be, tehát különösen ott, hol a völgy torkolatánál a síkság felé tó fekszik. Ily helyeken a tó partjait elsőben szelíd alakzatú s dús erdőségekkel borított homokkő-hegyek veszik körűl, a tó felső részén pedig a benső hegylánczok meredek falai egyenesen a víz tükrébe hanyatlanak, mely így pompás előtért alkot egy sík tér körűl, mely még inkább fokozza a hegyek látszatos magasságát. A tájkép ilynemű alkatának köszönhetik hírnevöket mindazok a vidékek, melyeket az Alpesek éjszaki párkányán a legszebbeknek tartanak, minők a Gmundeni, az Atter, Chiem, Tengern tavak s mások vidékei.
Ez a törvény nyilvánúl Salzburg fekvésében is. Az az oly gyakran hangoztatott állítás, hogy Salzburg környezetéből hiányzik egy tó, talán abból a helyes megfigyelésből ered, hogy az Alpesek párkányán fekvő hasonló alkotású pontok legnagyobb részében tómedrek is vannak. Alig lehet kétségbe vonnunk, hogy egykor itt is volt ilyen tó, s csak a beömlő folyó erős iszapolása temette el azt előbb, mint példáúl a gmundeni tavat, melyen a kisebb Traun még nem tudott győzedelmeskedni.
Azonban az alakzat minden hasonlósága mellett egyszersmind igen elhatározó különbség is van itt a táj képét illetőleg. Már föntebb említettük, hogy a hegység bensejébe nyíló kilátásra nézve, melytől a tájkép szépsége függ, a Flysch-övbe vágódott nyílás a szabályozó. S ime az Alpesek éjszaki párkányában sehol sincsen oly tágas nyílás, mint Salzburgnál. Mintegy tíz kilométernyi hosszú vonalon Högeltől a Hauns-hegyig, avagy Stauffentől a Gaisbergig teljesen meg van szakadva a Flysch-hegyek lánczolata. S itt nem valami nagyobb folyó törte át a hegyeket, mint egyebütt; átszakadásnak, egy egész réteglánczolat elsűlyedésének kellett e helyen történnie. Ezért nyomúl itt a síkság tágas kerekded öböl alakjában a benső hegylánczok legmagasabb emelkedéséig, melyek ily módon aljuktól egész a csúcsukig láthatókká válnak s hatalmas hullámzattal tornyosúlva föl, szokatlanúl nagyszerű képet nyújtanak, míg a sülyedés fenmaradt szélei szelíd vonalakban húzódva veszik körűl az öböl oldalait s átmenetűl szolgálnak a síksághoz. Ennek a tájképileg oly híres vidéknek sajátságos szépségét épen az adja meg, hogy itt a síkság oly közvetetlenűl érintkezik a magas hegyekkel.
Salzburg a Karolina-hídról nézve.
Krieger Józseftől
De nem a vidék szépsége, mely iránt ezer vagy kétezer évvel ezelőtt valószinűleg nem igen volt érzékök az embereknek, okozta azt, hogy e helyen város alakúlt. Ezt az alakúlást más törvényből kell kimagyaráznunk, mely törvény az Alpeseknek úgy éjszaki, mint déli párkányán mindenütt érvényesnek mutatkozik. A hegység szélén található városok mindenütt ott jöttek létre, hol nagyobb folyók völgyei torkollanak, s ezek a városok annál nagyobbakká lettek, mennél nagyobbak az ama folyók mentén haladó útvonalak elágazásai.
Az útvonalak jelentősége politikai és közgazdasági viszonyok szerint nagyon változó. Salzburg város, mivel először Juvavum néven, mint római fenhatóság alatt álló noricumi város tűnik föl, egyik messze eső, kevésbbé biztos határtartományában feküdt annak a nagy birodalomnak, melynek sulypontja az Alpeseken túl esett. Az a közlekedési útvonal, mely a Salzach mentén a Pongauba, majd a „Tauern”-en át a Murához s több más szoroson át Virunum és Aemona (Klagenfurt és Laibach) nóri főhelyhez vezetett, abban az időben a birodalom szélétől a középpont felé sugárszerűleg futó útvonal volt; ennélfogva bizonynyal fontosnak tartatott, bár kényelmetlen volta miatt kevésbbé volt jelentékeny, mint a szomszéd Brenneren át vivő útvonal, melynek Augusta Vindelicorumtól (Augsburg) Olaszország határszéleig csak két vízválasztón kellett áthatolnia, míg Juvavum és Aquileja közt öt ily vízválasztó állotta el az útat.
Abban az időben, midőn Juvavum romjaiból Salzburg ismét föltámadt, a város félbarbárságnak az egészen barbár világ felőli határán, vagyis az Agilolfingek korabeli Bajorország és a pogány szláv országok határán állott. Midőn ezek messze kiható és eredményes missiói és gyarmatosítási működés színterévé lettek, nagyban emelkedett annak a helynek jelentősége, a honnan az útak az újonnan szerzett vidékekre indúltak ki. Mivel azonban ezen országok később függetlenekké lettek a bajor anyaországtól s a dunaparti Bécs városban oly külön székhelyet nyertek, melynek a lehető legnagyobb önálló jelentősége volt, Salzburgnak, mint közlekedési góczpontnak, a fontossága hanyatlani kezdett. Eközben azonban a város egy egyházi fejedelemnek pompás épületekkel díszített székhelyévé lett, középpontja egy önálló, jól kikerekített államterületnek és a hegység benső szorosain át innen kezdődött meg az állandó, bár nem nagyon élénk forgalom.
Ujabb időben, midőn a vasútak sok, egykor annyira fontos helynek pusztúlást, avagy addig nem is sejtett virágzást nyújtottak, Salzburgnak sikerűlt a nyertes részre jutnia. Az Alpesek éjszaki oldalán itt van az egyik legtekintélyesebb vasúti góczpont, hol főleg nyáron nagy a személyforgalom. Ellenben mint kereskedelmi és iparhely nagyon szűk körre van szorítva a magas vámok által védett határ közvetlen szomszédsága által, mert e határ elvonja forgalmától a város közelében fekvő gazdag területet. Így a helyezt és sors különfélekép megoszlott kedvezése s kedvezőtlen volta következtében Salzburg csak egy 25.000 lakossal biró középszerű várossá emelkedhetett, melyet azonban a hozzá hasonló városokkal szemben ritka természeti szépsége s a művészet gazdag ékessége nagyon előtérbe helyez.
A palotatér Salzburgban.
Bernt Rudolftól
Midőn egykor az őskorban, melynek pontos megállapítására a történelem nem képes, Salzburg területét először választották ki az emberek város vagy vár helyéűl, kétség kivűl a síkságból kiemelkedő két domb szolgált okúl a kiválasztásra. A Salzach által feltöltött tág síkságból két mészkő-szirt emelkedik ki szikla gyanánt; ezek közt keresett útat a folyó. Bal partján azonban a folyó és a hegy között még elegendő tér maradt, a hol egy, néhány épületből álló, kis házcsoport helyet foglalhatott. A balparti domb ívalakúlag van kidomborodva épen ott, a hol csúcsa legmagasabb. A dombcsúcs mintegy teremtve volt erődítésre s ennek védelme alatt keletkezhetett a telep. Egyúttal a folyó medre is oly keskeny ezen a helyen, hogy könnyen át lehetett hidalni. Az útnak is, mely a folyó mentén fölfelé vezetett, ezen a szoros átjárón kellett mennie a folyó és a dombok között, tehát a városon át, mivel a síkság a dombokon kivűl mocsaras, turfával telt volt s csak a XVII-ik és XIX-ik században lett járhatóvá. A város és vár ennélfogva uralkodtak a folyón való hajózás, a híd és az alpesi út fölött. E mellett már a legrégibb korban rendkivűl fontos kereskedelmi czikk is volt itt: a só, melyet két, a várostól csak három-három órányira fekvő helyen aknáztak. A római korban, miként a leletek bizonyítják, a várdomb egyik előfokán templom, magán a tetőn pedig vár állott. De még a bal partnak aránylag oly csekély területét sem foglalta el egészen a város. A legutolsó hasznavehető telkek csak a XVII. században vonattak be az útczák hálózatába. A jobb parton a házak száma még mindig csekélyebb volt s csak az utóbbi századokban, különösen a legújabb korban nőtt e házcsoport nagyobbra.
Jelenleg Salzburg város térképe meglehetősen szövevényes, mivel az útczák minden irányban túlterjednek a régi szűk területen a folyó és a hegyek közén, s még kifelé is körűl veszik a városi dombokat. De a kép uralkodó része még most is csak a legrégibb városrész számos templomával és kupoláival, melyek fölé a Hohensalzburg erőd középkori várormói emelkednek. Az a két pont, a honnan a várost és várat egy képben legjobban át lehet tekinteni, a Kapuzinerbergről és a bajor vasúti hidról nyíló kilátás. Innen mutatkoznak a sajátságos jellemvonások. Mellőzzük egyelőre a tetőtől talpig látható magas hegyeket, melyek a város legtöbb képénél mint méltóságos háttér szerepelnek. Foglalkozzunk egyelőre a legközelebb fekvővel. Itt mindenekelőtt föltűnik, hogy a kiváló monumentális épületek száma valóban rendkivűl nagy. Csakugyan kevés hely van az Alpesektől éjszakra, hol oly sok templom, torony, kupola volna együtt ily szűk helyen. De, a mit látunk, két teljesen különböző stilhez tartozik. A dombok tetején legszámosabbak a középkori alakok: rovátkos tornyok, erkélyek, bástyák, melyek a régiség és az építéshez használt anyag eredeti színe miatt mind sötétek; csaknem észrevehetetlen az átmenet ezek és a Mönchsberg meredek sziklafalai között, melyek szint’ azon kőzetből állanak s ezért hasonló színhatásúak. Lenn azonban a renaissance és barok-kor alakzatai uralkodnak s a középkorra már csak nehány tárgy emlékeztet. Legszembeötlőbb a székesegyház sárgás márványhomlokzata, csaknem ilyen magas ormokkal büszkélkedő Collegialis templom. Sok s kupolákkal díszített templom mellett nem hiányoznak régi és új palotahomlokzatok, kapuk, hidak, kútak és szobrok, hogy a kép annál teljesebb és gazdagabb legyen. De az emberi munkánál gazdagabb képet alkotott itt a természet. Az építészeti vonalak összehalmozódása talán nyugtalanítólag és zavarólag hatna, ha a ritka gazdag fatenyészet nem kötné össze összhangzatos hatásúvá az egészet. A Mönchsberg hosszú gerinczét s az Imberg kúpját sűrű erdő fedi, mely lenyúlik a sziklafalakon; a kerteket s fasorokat még nem pusztították el egészen, s a rétek a gyakori esőzés következtében az egész nyáron át üde frisseségben mutatkoznak. Gazdag építészeti tárgyak szoros összeköttetésben a buján tenyésző növényvilággal, az omladozó sötét kőfalakkal, sziklákkal: ezek alkotják Salzburgnak kiválóan regényes és festői képét.
Kilátás a Mönchsbergről a völgy felé.
Krieger Józseftől
Sehol sem tűnik ez föl világosabban, mint ha sétát teszünk a Mönchsbergen. Ez a hegy meglehetős kiterjedésű fennsík, mely minden oldalra mintegy negyven–hatvan méternyi meredek szirtfalakkal hanyatlik alá; tetejét lombos facsoportok és rétek borítják, nehány nyárilaktól élénkítve s régi erődítési tornyok sorozatával koronázva. Ha ezt a természetes parkot végig járjuk, mindúntalan a legkellemesebb képek váltakoznak előttünk; itt lábunk alatt a városra látunk, amott a várra, mely a keleti legmagasabb nyúlványon áll, amott a zöld mezőre látunk le, melyet hegykoszorú vesz körűl. Talán még szebb a kilátás a Kapuzinerbergről vagy az Imbergről, mert, míg a Mönchsbergen az ember a város és a hegység között van úgy, hogy az egyiket balra, a másikat jobbra látja, innen egy pillantással láthatjuk a várost, az erődöt, a Mönchsberget s azon túl a hegységet.
Ez a pont alkalmat nyújt arra is, hogy a távolabbi környéket is pontosabban megvizsgáljuk. Mindenekelőtt a városi dombokat körűlvevő kiterjedt síkság ragadja meg figyelmünket. Telve van ez községekkel, magános tanyákkal, nyaralókkal és kastélyokkal, keresztűl-kasúl szelik országútak és mezei útak, melyeket részben hatalmas törzsű fasorok, a régi idők megbecsűlhetetlen hagyatékai, szegélyeznek. A síkság keleti része, a várostól a Gaisbergig az előkelő negyed, a hol kiválóan nyaralók vannak. Itt látható szorosan a hegyhez lapúlva Aigen kastély, mely hiressé lett a hegyen felhúzódó természetes parkjáról s a Berchtesgadeni hegységre nyíló szép kilátásról. A déli vonalon, a Hellbrunn felé vezető fasor mellett, a múlt századokban kastélyokat s díszes nyaralókat építettek. A hellbrunni fasoron végig tett kocsizás egyetlen a maga nemében. Szokatlan nagy hársfák koronái borúlnak itt össze, mint valamely gót templom ívei s jobbról-balról gyorsan futnak el mellettünk a barok-stil pompaérzékével épített nyaralók s a mellett mindenütt újra meg újra kilátás nyílik egy-egy, a legszebb körvonalakban s színekben tündöklő magas hegységre, mely a gyors kocsizás alatt észrevehetőleg közeledik felénk. Hellbrunn kastély maga barátságosan fekszik hatalmas fák háttere előtt. Legtöbb idegent vonzanak ide a hires vízjátékok, melyeket a múlt században rendeztek be: hydrodynamikus mutatványok, melyek részben kellemes látványúl szolgálnak; nagyobb részt pedig a gyanakodás nélkűl nézők meglepetését czélozzák, – valódi tréfás élvezet ártatlan kedélyeknek. Festői volta és csodálatos sajátságossága tűnteti ki még a kőszínházat a park déli részén levő dombon. A czikk-czakkos sziklából, melynek egyes szakadékai és mélyedései mintegy önként kinálkoztak erre, nagy színpadüreget vájtak ki; a nézőtért kivűlről magas sziklakapu zárja el; lépcsők és alagok különböző nemei, titokzatos folyosók, ruhatárak, páholyok s más színházhoz tartozó részek alkotására szolgáltak. A hatást teljes egészszé teszi a mindent körűlvevő, nagy fákban gazdag erdő.
Fürstenbrunn.
Hinterholzer Ferencztől
Távolabb nyugat felé s közelebb a városhoz Firmian Lipót Antal gróf érsek egy a mocsár közt levő nagyobb vízgyüledéket tóvá alakíttatott át s a partra egy inkább nagysága, mint nemes körvonalai által kiváló kastélyt építtetett, melyet Leopoldskronnak hívnak. A tó, melyben a hegyek visszatükröződnek, az egyedűli vízmedencze a legközelebbi vidéken s ezért fürdésre és csónakázásra nagyon szeretik használni. A város dél-nyugati részében a zsombékos mocsár Untersbergig terjed. Csak a jelen században készítettek itt útat, szántották föl részben a földet s ásták ki nagyobb mennyiségben a turfát. Itt nincsenek nyaralók, hanem úgy itt, mint az innen éjszaknyugatra fekvő Maxglan faluban az a szegényebb lakosság tartózkodik, mely nagyobb városok közelében szokott összegyűlemleni. A mocsárfürdőknek némi hírnevök is van. Éjszak-nyugat felé, hol a régi római út ment Augsburgba, szintén pompás mulató várkastély emelkedik, t. i. Kleszheim, mely múlt századbeli építmény.
Míg a városi hegyektől délkeleti és délnyugati irányban a síkság mintegy hat–nyolcz kilométernyi szélességben terjed el a hegyekig, nyugat és éjszaknyugat felé pedig észrevehető határ nélkűl függ össze a nagy alpesalji fennsíksággal: éjszakon és éjszaknyugaton a hegyes és dombos vidék már egy–két kilométernyire közeledik a városhoz. Egyenesen éjszakra fekszik egy kettőstornyú búcsújáró-templom, Maria Plain, melyről szép áttekintést nyerünk a város és hegység fölött. Maria Plainon túl a dombvidék egész a Salzachnak az Innbe torkolásaig és a Mattig völgyig mint fennsík folytatódik, melyet a jégkorszak jégárainak nyomai (moréna-dombok, árkok és omladékfalak) egyenetlenné tettek s több tóval díszítettek. Ez a vidék Salzburg tartománynak legéjszakibb része, a határvidék Felső-Ausztria felé. Magas fekvése – mindenütt több 500 méternél – kissé rideg éghajlattal jár együtt, de a rétek és erdők szép buján zöldelnek, a népesség meglehetős sűrű s a természet barátja igen szép kilátásokat talál a nagy hegység felé. Itt van a régi Michaelbeuern zárda, a Mattsee prépostság közel ahhoz a ponthoz, a hol három tó ér össze; itt van a Waller-tó végén Seerkirchen, a hol Szent Rupert az első telepet alapította, midőn a bajorok megtérítése végett e tartományba jött. Délkelet felé az enyhén hullámzó dombvidék lassanként erősebben váltakozó körvonalú s erdős gerinczekkel fedett területbe megy át. Ezen a területen visz el az út Salzburgtól Ischlig a komor Fuschel-tó mellett St.-Gilgenbe a Wolfgang-tó mellé, a hol a Schafberg ismert orma a salzburgi területnek egyik határoszlopa. A Salzkammergut két más tava, a Mond-tó és az Atter-tó egy-egy kis partvidékkel részben szintén Salzburghoz tartoznak. Az ischli úttól délre a hegység alpesi jelleget ölt. Keletre a Traun, nyugatra a Salzach s délre a Lammer-völgy által határolt hegytömegkeleg terjeszkedik szét, mely lényegesen különbözik a berchtesgadeni és hallstatti nagy mészkő-hegyektől, habár szintén mészkőből áll. Míg ugyanis amazok meredek falakkal s élesen fogazott ormokkal biró nagy fennsíkokból állanak, ebben a hegységben a házfedél gerinczéhez hasonló élek és taréjok fordúlnak elő, csak itt-ott törve át kisebb sziklalépcsőzetektől. Szétágazó völgyhálózat viszi el a hegység vizeit részben a Wolfgang-tóba, részben az Almba, mely Hallein mellett, s részben a Lammerbe, mely Golling mellett ömlik a Salzachba. A völgyek keskenyek, magasan feküsznek s kevéssé lakottak. Sötét, vadállatokban gazdag erdők borítják a hegyek lejtőit, s a magasabb részeket sűrű gyalogfenyők vagy alpesi rétek borítják. Ezen úgy nevezett ischli hegység legmagasabb csúcsai a Gamsfeld (2.024 méter) és a Hoher Zinken (1.762 méter), a hegygerinczek egész csoportjának középpontja. Ennek a csoportnak éjszakkeleti nyúlványa a Gaisberg (1.286 méter), melynek kerekded csúcsa egyenesen Salzburg város fölött áll. Erről a könnyen elérhető helyről igen tanúlságos és festői áttekintést nyerhetünk a salzburgi síkságról s annak hegykoszorújáról; e hegy mintegy Salzburg messzelátó tornya, a honnan legkönnyebben át lehet tekinteni a város fekvését azokkal a geologiai sajátságokkal együtt, melyekről a bevezetésben megemlékeztünk.
Most tehát a várost megkerűlve, kitérésünk után, mely a Salzkammergut határaig vezetett, ismét visszatértünk ide s most már arról a hatalmas hegységről kell beszélnünk, mely a város déli határát környezi s mely magassága, merész alakzata s az év nagyobb részén át tartó hóleple folytán a körszemle legjelentékenyebb s legfeltűnőbb részének tartható. Ebből a hegységből azonban ismét különösen egy hegytömeg válik ki; hosszú, fölfelé magasan erdőborított s azontúl sziklás gerincz ez, melynek keleti végét meredek sziklafalak képezik; hatalmas sötét tömeg, melynek kiváló arányai csak akkor vehetők részre tisztán, ha messzelátónkkal észreveszszük azoknak a havasi kunyhóknak parányiságát, melyek itt-ott a hegy oldalára tapadnak. Így tűnik föl előttünk a híres Untersberg (1.975 méter). Erről a hegyről áll első sorban, hogy az Alpesek éjszaki részén sehol sem nyomúlnak elő oly közvetlenűl oly hatalmas és magas hegyek a síksághoz, mint Salzburgnál. Lejtőjének keleti részénél a síkságon egészen a hegy lábáig lehet jutni, mely itt azonnal meredeken a csúcsig fölemelkedik; távolabb kelet felé kis dombhullámzatok találhatók, melyek a hegy jelentékeny magasságával szemben csaknem egészen eltűnnek.
Ily módon válik e hatalmas tömeg a legélesebb ellentétévé annak a síkságnak, melyből kimagaslik. Ez volt bizonynyal az első ok arra, hogy a környék lakói épen ezen hegyhez kötötték mondáikat, épen úgy, mint másutt is a mondák azokkal a hegekkel állanak összeköttetésben, a melyek épen az által tűnnek ki különösen, hogy a síkságból átmenet nélkűl emelkednek ki. Az Untersberg a legbarátságtalanabb hegyek közé tartozik; alig valamit, vagy épen semmit sem lehet rajta lelni, még alpesi legelőnek is alkalmatlan. A síkságról a hegy háromszögű tömegének csak egy keskeny oldalát látjuk s nem a kiterjedt fennsíkot. Ez a sík azonban csak kemény mészkő-hullámokból áll s maga a kőzet elmállás következtében számtalan szakadékot, tölcsért, árkot és gödröt alkot. A hol csak egy kis alkalmas hely maradt a növényzet számára, szivós és keresztűl nem hatolható gyalogfenyő vert gyökeret s teljesen hozzáférhetetlen terület lett. Az útas, ki ide fárad – bár elég ritkán is történik ilyesmi – bátran elhiheti, hogy gonosz szellemek dévajkodnak vele, midőn nagy fáradsággal lépésről-lépésre hatolva át a bokrok és zord sziklák között, még mindig ugyanazon sziklatölcsérekben és szakadékokban látja magát megfogva, melyek közűl az egyik teljesen egyenlőnek látszik a másikkal. Ehhez járúlnak még a sötét barlangok a hozzáférhetetlen sziklafalakon, melyekből gőzölgő köd száll föl s melyek körűl a fekete alpesi csókák repdesnek károgva. Ha végre a veszélyes ösvényen sikerűl behatolnia egyik barlangba, teljesen elhiheti, hogy a gonosz szellemek birodalmába jutott. A barlang fenekét sima jégpadló borítja s a sötét zugokból, mint valami hófehérbe öltözött kisértetek, magas jégoszlopok világítanak ki – karcsú alakok uszályos ruhákkal, a mint télen a tetőről lecsepegő víz megalkotta a jégstalagmitákat széles aljjal és karcsú csúcscsal. Nem csoda tehát, hogy a Untersberggel egész sereg monda áll kapcsolatban, melyek közt leghíresebb az, mely Nagy Károlyról szól, ki e hegyben alszik s legelterjedtebb a nép között, mely a hegyet a törpék lakóhelyének tartja.
Hallein és a Dürrenberg.
Fischer Lajos Jánostól
Az Untersberg keleti alján fut el az Alm folyó, mely Berchtesgaden kis tartományból jő s túl rajta egész a Salzachig dombos vidék van, telve tanyákkal és községekkel s dél felé a Magas Göll (2.519 méter) falai által határolva. Ez a festői vidék bensejében ásványkincset rejt, mely e kis tartomány politikai és gazdasági történetében igen nagy szerepet játszott: értjük Hallein és Berchtesgaden sóját. Az előbbi városka, mely már a XII. század óta a fejedelmi sófőzés székhelye, keskeny területre szorítva fekszik a Salzach és azon hegy között, melynek tetején vezetnek az aknák a föld bensejébe.
Egy a XVIII. században vörös márványból épített búcsújáró kápolna már messziről jelöli azt a helyet, a hol ma úgy, mint már a rómaiak letelepedése előtt, a természet becses adományát kapják. Fölfelé menve a még mindig széles Salzach-völgyön minden lépéssel mélyebben hatolunk be a magas hegységbe. Nyugat felől hatalmasan emelkedik föl a Magas Göll, dél felől a Tännen- és Hagen-hegység széles tömegei látszanak elzárni a völgyet s csak az erősen előretörő folyó tanúsítja, hogy valahol kell lenni bejáratnak az Alpesek bensejébe. A széles völgy felső végét Golling régi és tekintélyes mezőváros foglalja el. A községnek két nevezetessége van. A Magas Göll alján egy barlangból tiszta és jó nagy patak ömlik ki, mely azonnal ketté szakadva meredek sziklafalakon esik le s igen festői vízesést képez, a Schwarzbach-vízesést. A másik nevezetesség útunkba esik. Ha ugyanis még egy darabig fölfelé megyünk a Salzach partján, csakhamar eljutunk ahhoz a helyhez, a hol világossá válik, miként maradhatott oly észrevétlenűl áttörése a hegységen. A Tännen- és Hagen-hegység meredek falai között ugyanis feltűnően szűk útat alkotott magának. Alig egy pár méter szélességre szorítva rohan itt a zavaros víz egy rettenetes szakadék, az úgy nevezett „Gollinger Öfen” mélyébe. Az országút az áthatolhatatlan szorost megkerűli, a vasút alagúton megy át.
Erősség a Lueg-szorosban.
Schindler Jakab Emiltől
A völgy tovább is keskeny szoros marad, a melyben a hegység falai között csakis a kőomlás fölött zúgva haladó folyónak, a vasútnak meg az országútnak marad egy kis hely. A Lueg-szorosban vagyunk, melyet 1809-ben Napoleon szövetségesei hasztalan ostromoltak.
Werfen vár.
Schindler Jakab Emiltől
Még csaknem három órát kell mennie az útasnak, míg a völgy kiszélesedik, hol nyugatról magas, nagy részt hófedte hegyektől környezve, oldalvölgy torkollik belé; a torkolatnál terülnek szét Sulzau vastelep épületei. Ezután ismét szoros következik; a folyó és vasút megkerűlnek itt egy erdős előhegyet, melyen régi épület látható, de csak, ha már túlmentünk a szoroson s visszatekintünk éjszak felé, látjuk meg ott Werfen vár tekintélyes épületét, mely belűlről elzárja a Luegbe való bejáratot. A vár a XI. században épűlt, mint a hegyi vidék kulcsa; a középkorban sok ostromot látott; ma már csak annak köszönheti fennmaradását, hogy a magasra emelkedő Tännen-hegység alján oly festői fekvése van.
A Lueg-szoroson áthatolva a Pongauba érkeztünk. De, mielőtt útunkat folytatnók, vessünk még egy pillantást a hegységre, melyen oly szoros úton jöttünk át. A Hagen-hegység, valamint a Tännen-hegység is nem egészen 2.000 méter viszonylagos magasságú mésztömegek, melyek, az Untersberghez hasonlóan, igen meredek, csaknem teljesen járhatatlan hegyoldalakkal hanyatlanak le a völgyekbe, míg tetőiken tágas, de kietlen lapály terűl. Ritkán fordúlnak elő s fáradságosak a följárások, a köves felső lápák csakis birkalegelőknek alkalmasak. Annál jobban tenyészik itt azonban, az emberek zajától nem zavartatva, a nemes zerge. Különösen mióta szenvedélyes gazdag vadászok megvásárolták a havasi legelőket s a juhok legeltetése megszűnt, ezek a hegységek az Alpesek legelső zergevadászterületei közé tartoznak. Sőt még a vadkecskét is, mely már a középkor végén tenyészett itt, bár akkor is csak mesterséges pótlással a Zilli-völgyből, áttelepítették újabban Piemont hegyeiből a Tännen-hegységbe s többszörös sikertelen kisérlet után most már teljesen biztosítottnak látszik, hogy állandóan megmarad e helyen ez a pompás vad, mely olyannyira illik a vad és nagyszerű tájképhez.
A nemes vadászatra nézve azonban a legnagyobb és legrégibb hírnevű a Hagen-hegység s különösen az e között, meg az Uebergossene Alp között mélyedő Blühnbach-völgy. Délre, nyugatra és éjszakra csaknem járhatatlan falakkal környezve, kelet felé a Lueg-szoros irányában csak keskeny sziklavölgyön megközelíthetőleg fekszik egy meglehetős széles völgy, melynek úgy talaját, mint oldalait fölfelé egész a hegyfalakig s addig a határig, melyet a természet a fatenyészet elé szab, sűrű erdő borítja. Csak a középen, mintegy másfél órányira a völgytorkolattól, van egy tágas tisztás s ezen egy tekintélyes vadászkastély, melyet a XVIII. században Dietrich Farkas érsek építtetett. Arra a kérdésre, miért volt szükség ebben az erdei magányban olyan kastélyra, mely több száz embert és lovat befogadhat, a vadászat története elegendő fölvilágosítást nyújt. A völgy elzárt volta, mely a nagy vadnak a menekvést teljesen lehetetlenné teszi, különösen alkalmassá alkotta e helyet az úgy nevezett hajtóvadászatra. A vadászat megkezdése előtt több száz hajtó lassanként a völgy legbensőbb zugába szorította a vadakat, hol azután hálókkal körűlkerítették őket. Erre a főrangú vadászuraság elfoglalta állását fejedelmi vendégeivel a hálónál, a vadat kihajtották és „nehány pompás szarvas lelövése után” vége volt a mulatságnak, melynek előkészitésén száz meg száz ember heteken át munkálkodott. Ekkor természetesen nagy területre volt szükség, hogy a kiséret, a szakácsok, vadászszemélyzet s hajtók elférjenek. Ma már csendesebb az élet a Blühnbach-völgyben, bár bizonynyal ma is oly vadászjellegű, miről tanúságot tesz a sok száz agancs- és zergefő, melyek a kastély összes folyosóinak és szobáinak falait elborítják.
Vadkecskék a Tännen-hegységben.
Pausinger Ferencztől
Az a hegytömeg, mely a Blühnbach-völgyet dél felé bezárja, a salzburgi mészkő Alpesek legmagasabb emelkedése. A triasképződmény egész rétegsorozata 2.938 méter magasságig tornyosúl szabályos helyzetekben, dél felé meredek falban szakadva meg, míg fönt egy éjszak felé lejtő fennsík terjed. Ezen a lejtőn tágas firnmező van, az „örök hó”, melyről, miként Svájczban, a Blümlis-alpról azt tartja a rege, hogy itt egykor virágzó havasi rét volt, de ezt a pásztorok bűnös dölyfe miatt szomorú végzet érte. A legmagasabb pont, a „Hochkönig”, egészen a déli szélen fekszik s igen tágas kilátás nyílik róla köröskörűl. Maga előtt mélységben aránylag alacsony, erdőkkel s zöld rétekkel borított hegyvidéket lát a szemlélő, az agyagpala-hegységet, mely itt a mész Alpesek és a közép Alpesek közé nyomúl be. E mögött a Salzach-völgy barázdája tűnik föl, mely a palahegységet egyenest nyugat-keleti irányú vonalban határolja. Azonfelűl pedig a meddig a szem határa tart, a legmesszebb eső nyugattól a legtávolabbi keletig rendkivűl tekintélyesen emelkedik a keleti Alpesek főhegyláncza, a Magas Tauern. Valódi hegyláncz fekszik előttünk: jeges főgerincz, melyből egyközűleg futó harántgerinczek nagy számmal ágaznak el. Néző helyünkről egyenesen dél felé ama két harántgerincz közé láthatunk, melyek a Raurisi völgyet határolják; a többiek jobbra és balra minél távolabb tűnnek föl, annál inkább félre vonúlnak színfalszerűleg. Minden magas csúcsot meg lehet látni az Ankogltól és Hochnarrtól a Grossglocknerig, a Wiesbachhornig és Grossvenedigerig. Nagyszerű kép, mely annál hatásosabb, mivel a közbeeső palahegység a messzebb tekintést lehetővé teszi. Épen a Hochkönig meredek déli aljánál van a Mitterbergi rézbánya 1.500 méter magasságban. Régi tárnái igen nevezetes tanúbizonyságai a történeti kort megelőző időben folytatott iparnak, jelenlegi bányaüzeme pedig az egyedűli még virágzó ág a salzburgi bányászat egykor oly tekintélyes fáján. Még kevéssel ezelőtt Mühlbachban Mitterbergen alúl történt meg az itt nyert érczek kohászati földolgozása; legújabban a kohót a Salzach-völgybe tették ki, hogy a vasúthoz közelebb legyen.
A Blühnbach-völgy 1600-ik évi vadászjelenettel.
Pausinger Ferencztől
A Blühnbach-völgy XVIII-ik századi vadászjelenettel.
Pausinger Ferencztől
Ezzel ismét visszatértünk útunkra. Mert alig nehány kilométernyire Werfentől léptünk be ismét a fővölgybe. Itt, közel a Mühlbach-völgy végéhez, fekszik éjszaki irányban Bischofshofen, a Pongau legrégibb községe, hol Szent Rupert a VIII. században remetelakot alapított. Ma ez a hely nevezetessé lett, mint vasúti csomópont, mert innen ágazik el az a vasúti vonal, mely a Fritz-völgyön át az Enns völgyébe s onnan tovább Stiriába vezet. Ott, a hol a Mühlbach-völgy torkollik, szintén igen nevezetes őstörténelmi lelethely van, a Götschenberg, melyen körsánczok, kőkorszaki eszközök és bronztárgyak találtattak.
Ha a mindenütt jól mívelt völgyfeneken fölfelé megyünk, egy magas völgyterraszról már messziről tekintélyes község látszik elénk kettős tornyú templomával: St.-Johann mezőváros, a Pongau főhelye. Földrajzilag nevezetes helyen fekszik, ott tudniillik, a hol a Salzach kilenczven kilométernyi hosszú nyugot-keleti irányát az Enns folytatja tovább. Mivel ezen kivűl e helyen két Tauerni völgy, a Nagy-Arl- és a Kis-Arlvölgy torkollanak nem messze egymástól, már régóta közlekedési góczpont képződött itt. Újabb időben majdnem elvesztette ezt a szerencséjét, mivel a vasúti elágazást két órányival lejjebb Bischofshofenbe helyezték át. De még idejében igen hatásos vonzó tárgya akadt az idegenek ide járására abban a nagyszerű sziklazugban, a hol a Nagy-Arlvölgy patakja a völgytoroknál a legutolsó lépcsőt áttöri. Ez a hely, a Liechtenstein-szoros, az Alpeseknek kétségkivűl egyik legnagyobb nevezetessége és St.-Johann ezen 1876-ig egészen hozzáférhetetlen és ismeretlen ritkaság megismertetésének évenként több ezer idegen látogatását köszönheti. A szoros legbenső része alig két vagy három méter széles nyílás 50–60 méter magasságban úgy, hogy csak is gyenge napfény hatolhat le a borzasztó mélységbe, hol egy nagy patak habzik és zúg, mely az Alpeseken kivűl jókora folyónak is beillenék. Az egésznek fénypontja azonban a szoros torka, a hol a patak magas esésekben zuhog le a szoros sötét mélyébe. Délben, midőn a nap a vízesésen át löveli sugarait a szorosba, a hol minden világosság csak is a fehéren villogó és porló vízomlástól ered, hasonlíthatatlanúl szép fényhatás támad. A szoroson belűl a Nagy-Arlvölgy meglehetős egyformaságban még 25 kilométer hosszat halad addig, hol az Arl-hasadék a Malta-völgybe megy át; nevezetes pont, mert a helyen ér véget az Alpesek egységes jeges főhegyláncza, mely innen kelet felé két lánczra szakad, melyek jelentékenyen alacsonyabbak. Régebben a Nagy-Arlvölgyben a bányászat virágzott, ma minden holt és pusztaság. Hüttschlagtól sűrűn látogatott átjáró visz a Gamskahrkogl-on át a Gastein-völgybe.
A Liechtenstein-szoros.
Hinterholzer Ferencztől
A Kis-Arlvölgy, mely hasonlókép St.-Johannál torkollik, a Nagy-Arlvölgygyel keletre egyközűleg fut, de torkolatánál nyugotra fordúl. A fordúló pontnál egy ma patak nélkűl levő völgy húzódik át csaknem az Ennsig, miből az következik, hogy a Kis-Arlvölgy egykor ennek a folyónak a rendszeréhez tartozott, de attól valamely, a mélyebben fekvő Salzachba lefutott patak erősebb vájó ereje folytán elszakadt. A fordúló ponton fekszik Wagrein mezőváros, beljebb a Kis-Arlvölgyben egy kis tó, azután igen magas és meredek völgylépcsőzet következik s a meglepett útas a tetőn egy nagyobb nyílt tóhoz, a Tappenkahr-tóhoz bukkan, mely tó 1762 méter magasságban, kopár sziklás lejtőktől körűlvéve, nagyon komor jellegű. A körülötte levő lejtőkön van a tartomány legnagyobb havasi legelője, a hova hajtják egész Pongauból a szarvasmarhákat.
A két Arl-völgyön kivűl még egy Tauerni harántvölgy tartozik a Pongauhoz, mely mindannyi között a leghosszabb, legnépesebb és legfontosabb t. i. a gasteini völgy, a természet legnevezetesebb s legnemesebb kincseivel: aranynyal és gyógyhatású vízzel megáldott terület. Ha St.-Johanntól a Salzach mellett fölfelé megyünk, hogy a gasteini völgy széléhez jussunk, csakhamar reá akadunk Schwarzach községére, mely, mint az 1731-ik évben Salzburgból kiűzött protestánsok gyülekező helye, nevezetes. Még most is mutogatják itt azt az asztalt, melyen ezek – a sót közösen megkóstolva – egymásnak hitbeli hűséget fogadtak. Schwarzach fölött fekszik St.-Veit mezőváros s nem messze ettől Goldegg vára, a melytől a középkori salzburgi nemes családok egyik legtekintélyesebbike nyerte nevét. Még két évtizeddel ezelőtt a vár egyik termében láthatók voltak a XVI-ik század kezdetéről származó falfestmények, az akkor virágzó renaissance kiváló alkotásai. Azóta – fájdalom! – csaknem tökéletesen tönkrementek. A Salzach-völgyben fölfelé több völgyszoroson keresztűl, a hol a vaspályának fáradságosan törtek útat a sziklában, a gasteini Ache torkolatához jutunk. Komor sziklatorok előtt állunk, melyben tekintélyes vízesés habzik. A vasúton utazó azonban csak egy pillanatig láthatja e képet; rögtön azután Lend-Gastein állomáson áll meg a vonat. Ez állomást elhagyva, meredek kanyargó úthajlatokon megyünk föl, melyek magánál Lend községnél kezdődnek. Majd feltárúl előttünk a völgytorok, a melyen át a gasteini Ache fut az említett vízesés felé. Ujból egy szoros képe tárúl elénk, nem oly borzalmas, mint a Liechtenstein-szorosé, de mégis festői és változatos. Egy igen keskeny helyen át, hol egy középkori vár képes volt az útat elzárni, a gasteini völgy széles és kiterjedt legalsó fokára jutunk, mely 200 méterrel fekszik magasabban, mint a Salzach völgye. A völgy alját nedves rétek, mezők borítják s erdők húzódnak föl a hegylejtőkön egészen a gerinczekig. Több órán át változatlan jellegű marad a tájkép, míg végre elérünk Hof-Gasteinba, a völgy főhelyére. Itt bezárúl a széles lapos völgyfenék s három oldalvölgyet látunk összefutni, melyek magas lépcsőzetekkel esnek le a fővölgybe; nyugotról az Anger-völgyet, keletről a Kötschach-völgyet, melyen át hóborított csúcsok tündökölnek s középen a Wildbad-Gastein-völgyet, mely a fővölgy folytatásának látszik.
Wildbad-Gastein és vízesése.
Fischer Lajos Jánostól
Hof-Gastein a XVI-ik században Zott, Weitmoser és más gazdag bányatulajdonosok székhelye volt, kiknek pompás házaik és síremlékeik megmaradtak, mint a rég eltűnt jólét egyedűli tanúbizonyságai. Ma a meleg víz sokkal nagyobb és fontosabb jövedelmi forrása lett a völgynek, mint az aranybányászat, és Hof-Gastein is részt vesz ebben annyiban, hogy a meleg forrásvizet Wildbadból ide vezetik. Sok fürdővendég kényelmesebbnek is tartja az itteni nyugodt tartózkodást, mint a Wildbadban való tolongást. Valóban ott minden össze van szorítva: a házak, az emberek, a természet. Sajátságosabb helyzetet nem is lehetne egy könnyen elképzelni. A források épen ott törnek ki a sziklákból, hol a völgy igen jelentékeny lépcsőzetben ereszkedik le. Körűlbelűl egy kilométernyi vonalon az Ache esése több mint kétszáz méter úgy, hogy egy helyen a vízesésben az egész patak csaknem tiszta fehér habbá válik. Ezen vízesés alatt jönnek ki a források vezető csövei s e körűl vannak a fürdőhely házai az igen meredeken eső hegylejtőkön, melyeken a legkisebb tért is a leggondosabban fölhasználják. Hogy az egyik ház alapzata magasabbak fekszik, mint az előtte levőnek a teteje, az nemcsak egyszer fordúl elő, hanem három vagy négy ízben is egymás fölött. Harmincz évvel ezelőtt ezek a házak nagyobb részt még egyszerű barna faépületek voltak; azóta újabban kő és tégla segítségével hozzá láttak annak a nagy föladatnak a megoldásához, hogy egy tuczat vendégfogadót, számos nyaralót, templomokat, sétatéri csarnokokat, fürdőházakat állítsanak föl oly helyen, hol egyetlen talpalattnyi egyenes föld sincs, s a föladatot megoldották. Legújabb időben a tartományi képviselet kérelmére megengedte Ő Felsége a király, hogy Gastein területe az uralkodói magán vagyon számára megszereztessék.
A melegforrás hőmérséklete 39 Ro, vegyileg teljesen tiszta víz idegen alkotó rész nélkűl, s csak fürdőnek használják, de nem iszszák. Híre messze elterjedt, de a XV-ik század előtt aligha volt ismeretes. Azóta azonban fokozatosan emelkedő mértékben számtalan szenvedő keresi föl egész Európából. A kellemes erősítő fürdő, a friss hegyi levegőben való mozgás, a magas fekvés (1.100 méter), úgy látszik, különösen öreg emberekre hatnak élénkítőleg. Különben a fürdőt főként köszvényben szenvedők látogatják.
A Nassfeld Gastein mellett.
Fischer Lajos Jánostól
Ha valamely szomszéd völgyből hegygerinczen át érkeztünk Gasteinba, egészen meglepő az ellentét az elhagyott őstermészeti egyszerűség és a fínomúlt műveltség azon alakjai között, melyek közé jutunk itt egy pillanat alatt. Az úri élet, a meredek, gyakran hóval borított hegyek, a tomboló vízesés együtt oly sajátságos kép, melynek párja még az Alpesekben is.
A Wildbad lépcsőzete fölött újból lapos sík völgyfenék következik, melynek felső végén fekszik Böckstein régi bányásztelep, a hol egykor a Radhaus hegy aranybányáinak zúzó malmai voltak. Az aranytartalmú hegység alján vagyunk, melynek lejtőjén, közel a gerinczhez, erős kovarcztartalmú gneis-réteg vonúl el. Haszonhajtása azonban nyomorúságos. A fínom aranylemezek nagyon vékonyan fordúlnak elő a kovarczban, úgy, hogy e kovarczból óriási tömeget kell összezúzni, míg említésre méltó mennyiségű aranyat kapnak. Jelenleg az aknázás épen csak a jövedelmezés határán mozog, míg egykor ez volt a gazdasági forrása a tartománynak és kormánynak. De a változás megmagyarázása végett nem szükséges az ércz silányúlását föltételezni, avagy épen a protestáns bányászok kiűzését hozni föl; eléggé megmagyarázza a dolgot az, hogy az aranyérték a XVI-ik század óta alásülyedt, míg az előállítási költségek aránylag emelkedtek. Böckstein mögött ismét összeszorúl a völgy; több vízesés erősebb lépcsőzetet jelöl s mintegy két óra múlva elérjük a legfelső völgyfenéket, az 1.600 méter magasságban fekvő Nassfeldet. Sík, zöld, de kopár terület ez, szép alakzatú, részben fenhóval borított hegyektől körűlvéve, kellemes nyugalom képét nyújtja nagyszerű komolysággal kapcsolatban. A hátsó hegykoszorúnak, a Mallnitzi Tauern-nak, legmélyebb pontját használják átjáróúl Karinthiába. Böckstein-nél egyesűl a nassfeldi völgygyel az Anlauf-völgy, melynek hátterét a gasteini hegyek legmagasabbika, az Ankogl (3.253 méter) dísziti. Az Anlauf-völgyből hasonlókép átjáró visz Karinthiába, a Korntauern, melyen át állítólag római út is vezetett. De, hogy a még látható útnyomok római eredetűek-e, azt leletek biztosan nem igazolják.
A régi s még ma is népszerű Pongau elnevezés nem vonatkozik ugyan az Enns-völgy legfelsőbb elágazásaira; mivel azonban ez is St.-Johann kerületi kapitányság közigazgatási területébe tartozik, itt emlékezhetünk meg felőle. A Salzach-völgyből, mint már említettük, két főút vezet az Enns-völgybe. Az egyik a Fritz völgyén halad, mely Bischofshofen alatt torkollik; erre megy a vasút is; a másik a Kis-Arl-völgyben haladt Wagreinig s onnan az említett Trocken-völgyön át. Mindkettő közel ahhoz a ponthoz ér össze, a hol az Enns éjszaki irányából a keleti irányba hajlik, a mennyiben a Tauern harántvölgyét Flachaunál elhagyja s a nagy hosszanti völgybe lép át. Itt van Altenmarkt. Egy pár kilométerrel fölebb az Enns napfényes balpartjának egyik magas párkányrészén van Radstatt kis város, mely 1886-ban ünnepelte meg várossá emeltetésének hatszázados évfordúlóját. Itt ágazik el a Tauernen átvonúló fontos országút, az első járható átjáró az Alpesek főhegylánczán át a Brennertől számítva, a közlekedési út Lungauba, az osztrák Mura völgyébe, Közép- és Felső-Karinthiába, Krajnába és Olaszországba. Ha tekintetbe veszszük, mily jelentékeny része feküdt a salzburgi birtokoknak Lungauban, Stiriában és Karinthiában, megérthetjük, mily fontos dolog volt az érsekekre nézve, hogy a Tauern-hegységen uralkodjanak. Ma minden megváltozott. A vasút nagy körben kerűli meg a Tauern-hegylánczot s a régi út inkább csak a Lungauval való közlekedésre szolgál. A két említett úton kivűl még egy, hegyeken és völgyeken át nehezen kúszó kis út van itt, mely, Gollingtól elágazva, Abtenaun át a Tännen-hegység éjszaki alján e hegység s a Dachstein-csoport közötti hézagot használja föl, hogy a Fritz-völgybe s innen az Enns völgyébe jusson.
A Kitzloch-szakadék Taxenbachnál.
Krieger Józseftől
