Őskori bányászat. Much Mátétól, fordította Boncz Ödön.
Őskori bányászat.
Much Mátétól, fordította Boncz Ödön.
Much Mátétól, fordította Boncz Ödön.
Ebben a szép alpesi tartományban minden valószínűség szerint sokkal később telepűlt le az ember, mint a monarchia legtöbb más részében. Csak midőn már a nagy jégárak, melyek, miként a legújabb kutatások kideríték, egész a halmos alpesalji vidékig elterűltek, mai határaikba a magas hegyvidék belsejébe visszahúzódtak, midőn a növényvilág a jégkorszak alatt elvesztett területét ismét meghódította s hegyet és völgyet zöld mezével ellepett volt, akkor hatolhatott be az ember e tartományba s találhatott itten alkalmas talajt új lakóhelyűl.
Időközben a vad mammuthvadászok a mélyebben fekvő vidékeken, sőt egész közép és déli Európában teljesen eltűntek volt s helyökre egy új faj költözött be, mely társas rendben élve biztos magaslatokon, vagy tavakban s mocsarakban czölöpépítményeken létesített magának állandó lakhelyet.
A salzburgi Alpesek aljára is behatolt ez a népség s itt magának, miként a Mond-tóban talált számos és egyéb szórványos lelet is igazolja, otthont alkotott. Művelődési állapotuk ezen műben már beható tárgyalásban részesűlt; láthatjuk abból, hogy ők nem pusztán első telepűlői voltak ez alpesi tartománynak, de az emberi megélhetés és állandó fejlődés legfontosabb föltételeit is magukkal hozták már. Irántuk való érdeklődésünket pedig különösen felköltheti az a körűlmény, hogy náluk már a fémek ismeretének legrégibb nyomait is föltalálhatjuk, a mi igen fontos lépés a műveltség kifejlődése felé, mert hisz csak a fémek adhatták meg az embernek a természeten való teljes uralmat.
A tőlük származó maradványokban ugyanis, így névszerint a Mond-tó czölöpépítményeiben, kő- és csonteszközök mellett rézcsákányokat, tőröket, vésőket, horoggamókat és díszítménydarabokat találunk. E tárgyak annál jelentősebbek, mert azok, miként többféle lelt tárgyak, mint olvasztó tégelyek, öntő-kanalak és réz-salakok bizonyítják, helyben készűltek, sőt kétségtelen leletek nagy mértékben valószinűvé teszik azt is, hogy a czölöpépítő népségnek az ország hegyesebb vidékein lakozó kortársa a rezet már érczereiben is fölismerte s értett hozzá, hogy azt a hegyekben fölkutassa, napfényre hozza s olvaszás által az érczkőből tiszta fémet nyerjen.
Évekkel ezelőtt ugyanis a szerencsés véletlen a Bischofshofen melletti Mitterbergalpen gazdag rézércz-telepre vezetett, melynek vizsgálatakor ősrégi bányamívelés kiterjedt területeire akadtak. A fölszínen kivehető nyomokból kitűnt, hogy itt egykor az érczereket több mint 1.500 méternyire nyomozták és bányászták. Ezenkivűl számos kiterjedt tárnára és aknára, továbbá kivájt üregekre akadtak, melyek maig minden beomlástól menten könnyen fölismerhetővé teszik, hogy emberi kéz által alkotvák. Ezek vízzel levén megtelve, minden bennök visszamaradt tárgyat csodálatos hűséggel fenntartottak s így minden emberi hagyományt messze megelőző időből származó kierjedt és hosszú ideig űzött bányászatnak bizonyságait őrizték meg.
Ezen bányákban nemcsak szándékosan letördelt kövekre és érczdarabokra, hanem ezernyi leégett rőzsefáklyára, faállványrészekre, kőszállítókra, teknőkre, motólákra, víz-sajtárok alkotó részeire, végre rézből s ritkább esetben bronzból készűlt csákánykapákra akadtak, melyeket mind az egykori bányásznépség használt. Napfényre kerűltek ezenkivűl olyan eszközök is, melyeket az érczeknek a kohóban való földolgozásánál használtak, így nevezetesen nagy kősulykok és zúzókövek a hozzájuk tartozó polczlapokkal együtt, melyekkel egykor az érczet széttörték és összemorzsolták s a rideg kőzettől elválaszták, végre beékelt s a czölöpépítmények gabnamalmának mintájára alkotott dörzsölőlapok is, melyekkel az érczet annak teljes kimosdatása czéljából szétőrölték.
A Mitterbergalpe és a Mandlwand. A kép előterében elhagyott őskori rézbányákból eredő leletek.
Charlemont Hugótól
Ugy magukon a bányaterületeken, mint a hegységben jókora távolban is számos oly helyre akadtak, hol egykor az érczeket olvasztották; nagy réz-salakrétegek, olykor egy-egy kis tömeg kiolvasztott ércz is teszik azokat fölismerhetőkké. E helyek egyikén egy aránylag jól fenmaradt kis olvasztókemenczét is ástak ki a rajta volt törmelék alól.
Az említett tárgyakon kivűl, melyekből teljes bánya- és kohóüzemre következtethetünk, az anyag-készlet rakodó helyein s a kohók mellett az általuk használt agyagedények cserép-töredékei és fölemésztett állatok csontjai is színre kerűltek. Mindezen leletek a Mitterbergalpon föltárt bányamívelés korát elképzelhetetlen réginek mutatják. Nemtekintve azt, hogy erről (okmányról nem is szólunk) semmiféle hagyomány sem emlékezik, és hogy mindeddig semmiféle újabb korból származó tárgy ott elő nem kerűlt, már a kő-, réz-, bronz- és csontszerszámok alakja és anyaga, s a csontjaikból fölismerhető házi állatfajok is azon koszakra mutatnak, melyben az ország lakosságának egy része a szomszédos Előalpesek tavain czölöpépítményekben volt letelepűlve.
A Mitterbergalpon talált ezen rézbányák és kohóhelyek s a közeli tavak czölöpépítményei közt nagy jelentőségű középső tagot képez egy, a Salzach völgyében Bischofshofen mellett fekvő s többszörös gyűrűsánczczal körűlvett Götschenberg nevű hegyorom, melyen az ott megejtett ásatások kőkorszakbeli eszközök gyártási helyét tárták föl. Föltalálható volt itt főként a kőbalták készítésére gyakran használt anyag, a Salzach zátonyairól szedett szerpentin a kikészítés minden fokozatában az oda vonszolt nyers szikladarabtól kezdve a tökéletes szerszámig, s mellette egészen olyan mesterségű cserepek és edények, minők az érczbányákban ép úgy, mint a czölöpépítményeken használatosak voltak, továbbá a fölemésztett állatok csontjai és ércz-salak kerűltek elő. Az e helyen egykor tevékeny népségnek tehát a bányamunkásokkal és czölöpökön lakókkal összeköttetésben kellett lennie, mert nem tekintve az agyagedények közös alakját és díszítésimódját, föltalálható volt e telepen egy részt a bányamívelőktől nyert réz-salak, más részt pedig a czölöpökön lakók és rónaságra telepűlt kortársaik részére ők szállították a réz költséges volta miatt még mindig nélkülözhetetlen kőeszközöket, melyekhez a halmos és sík földön hiányzott az alkalmas anyag.
Ezen csodálatos telep rávezet bennünket arra is, miként jutottak akkoriban az emberek az ércztelephelyek fölismerésére. A kőeszközöknek minden valószinűség szerint már mesterségszerű előállítása folytán szükségessé vált ugyanis, hogy az előjövő kőzetnemeket megvizsgálják és természetes fekvőhelyükön fölkeressék, s e czélból a patakok és folyók torlaszain kutatva s utóbb e vizek mentén fölfelé haladva, előbb a víz által tovagörgetett fényes érczdarabokat, utóbb magukat az ércztelepeket is megtalálták.
Fölöttébb valószínű, hogy később, midőn a vas kerűlt használatba, ezen fémet is számos helyen érczeiből állították elő. E mellett szólnak nemcsak a kiterjedt jeles vasércz-telepek, hanem a nóri Alpesek minden vidékén levő sírmezőkön eltemetett vaseszközök is, melyek nemcsak az anyag jóságát tanúsítják, hanem a munka technikája, sőt művészi befejezettsége által is igazolttá teszik a noricumi vasnak az ókorban elterjedt hírét. Jóllehet azonban nem hiányzanak nyomai annak, hogy ezen a földön az őskorban vasbányák és vaskohók voltak, ezen nyomokat mostanig mégsem kutatták tovább. Annál fölismerhetőbbek és számosabbak azon bizonyságok, melyek egy más fontos ásványnak, a sónak bányaszerű kiaknázását igazolják.
A Götschenberg sánczkerítése és az abból kerűlt leletek.
Charlemont Hugótól
A Hallein melletti Dürrenberg sótelepei már emlékezeten túli időktől fogva aknáztatnak; számos oklevél és a szóhagyomány is beszél róluk, de sokkal régibb korúak azon magukban néma és mégis oly ékesen szóló tanúk, melyek az elhagyott aknákban elvesztett vagy elhasznált eszközök, vagy a sírokba tett kegyeletjelek alakjában szólnak hozzánk. (Lásd a kezdőképet). A sóagyagtelepeknek az a természetök, hogy, ha az aknák faburkolata nincsen jó karban tartva, előbb-utóbb ismét betemetődnek, s az ilyen módon oda szorúlt tárgyak, bármily könnyen elpusztíthatók is, határtalan időkig fennmaradnak. A sótelepeknek egyre előbb hatoló kiásása közben sokszor reá akadtak ismét a régiek elpusztúlt aknáira és tárnáira, s így sikerűlt egykori iparosságuknak nyomait fölfedezni. Miként a Mitterbergalpon levő rézbányákban, itt is számtalan leégett forgácsmaradvány, mely a földalatti munka megvilágítására szolgált, továbbá zúzókövek, baltanyelek, bőrdarabok, bocskorhoz hasonló bőrczipők, egy parittyakövekkel teli bőrtarisznya, prémsüveg és hasonló tárgyak kerűltek elő. Ezenkivűl, eddig ugyan csak esetlegesen s nem oly nagy számban, mint a szomszéd Hallstattban, de részben igen gazdag tartalmú sírok is tárúltak föl, melyekbe kétségtelenűl a sóbányamíveléssel összeköttetésben állott népség temetkezett. Úgy az elhagyott aknák maradványai, mint a sírokba tett tárgyak a mi időszámításunk előtti időre mutatnak s következtetnünk engedik, hogy ezen sóbányák a Kr. e. évezred közepén már kiterjedt üzemben voltak.
Egyetlen fémmel sem foglalkozik annyit a monda, mint az aranynyal. S csodálható-e ez? Hisz az a földi boldogúlásnak kulcsa! Ebben az alpesi tartományban sincs ez másként; ki a gasteini vagy raurisi Ache völgyeit bejárja, gazdag bányaáldásról hall beszélni, mely a legfelső völgyfokok aranyereiből özönlött. Nem annyira a levéltárak elsárgúlt iratai, mint a közeli elhagyott bányákban található mindenféle nyomok tartják ébren a népnek ezen hitét, sőt már a Pongauban hallunk arról mesélni, hogy a Salzach partjain levő sajátságos halmok és buczkák régi aranymosásoktól származnak.
Bár a népnek regéi legtöbbnyire messze állanak a valóságtól, ezúttal épen ellenkező az eset: a hitelesen igazolt tények túlhaladnak minden elbeszélést, mely a Tauern hegyekben levő aranybányák koráról és gazdagságáról szól. Görög és római írók sajátságos eseményről tudósítnak bennünket, mely kétségtelenűl e vidékhez fűződik. A Kr. e. II. században Aquilejától éjszakra, a nóri Alpesekben a lakosok arany ércztelepeiket rendkivűli sikerrel zsákmányolták ki úgy, hogy ennek híre egészen Italiáig elterjedt és az italusokat arra birta, hogy az arany-nyerésben az itteniekkel osztozkodjanak. Rövid idő alatt annyira tettek szert, hogy e fém értéke egész Italiában harmadára szállott le. Ennek következtében az italusokat a bennlakók elűzték, hogy ezentúl nyereségöket ily módon megrövidítve ne lássák. Ha meggondoljuk, hogy akkor már nagy kincsek voltak Italiában összehalmozva, könnyen fölbecsűlhetjük ezen aranyércztelep dús voltát.
Ha ez adatokon végigtekintünk, láthatjuk, hogy ez az aránylag kis ország a bányászat történetében olyan előkelő szerepet játszik, mint alig más valamely tartomány. Már azon, az emberiség művelődésének történetében oly fontos fokon, midőn az ember a fémet érczeiben fölismerni s azt azokból kiválasztani megtanulta, szorgalmas és szellemileg magasan álló lakói ezen országnak mély aknákat és tárnákat ástak a hegyekbe, hogy magukat azon fémmel, melyet az európai emberiség legelőször ismert meg, a rézzel ellássák. Alaposan gyaníthatjuk, hogy későbbi időkben hasonló iparkodással zsákmányoltak ki számos vasércztelepet is; bizonyossággal tudjuk azonban ezt a sótelepekről. Az aranybányászatot pedig épen nagyon élénken kellett üzniök, mert annak eredménye az arany értékének megállapítására azóta soha el nem ért hatást gyakorolt. Gondoljunk végűl még a középkor és a legutóbb lefolyt évszázadok bányajövedelmére, s kimondhatjuk abbeli reményünket, hogy a bányászat Salzburgban újból föl fog emelkedni s a letűnt korszakokhoz hasonlóan ismét föl fog virágozni, – mely kivánságtól áthatottan szívből kiáltjuk neki, hogy: „Szerencse föl!”
Római leletek: kőedények, síremlékek, stb.
Charlemont Hugótól
