Ipar és közlekedés.
Ipar és közlekedés.
Salzburg az iparnak és kereskedésnek régi hazája. Közgazdasága ezen ágainak története részben még a rómaiak idejébe nyúlik vissza s fejlődésöknek sok évszázad kedvezett. A fölvirágzásnak bőven meg voltak a föltételei. E tartomány gazdag bányakincseivel, terjedelmes erdeivel, a mindenütt rendelkezésre álló vízi erővel, a természettel való küzdelem megedzett iparkodó népével, különösen a bánya- és kohóipar ápolására, mondhatni, teremtve volt. Ez utóbbival szoros kapcsolatban volt az ország gazdasági virágzása s ebben keresendő ipari szorgalmának korai kezdete is. A bányászat és kohászat föllendűlésével egyenlő mértékben emelkedett a kereskedés és ipar s ezzel együtt polgárok és vidéki lakosok jólléte, annyira, hogy úgy a fővárosban, Salzburgban, a souverain egyházfejedelmek ez egykori székhelyén, mint a tartomány többi részeiben a fényűzés jelentékeny fokra emelkedhetett s a műipar figyelemre méltó kifejlődést nyerhetett. Ha végig pillantunk az építési műemlékeken s Salzburg városának múzeumain, fölismerhetjük régi virágzását a műiparnak, melynek Salzburg ipara egyes ágaiban (ezüst-filigran, márványmunka) ma is föllelhetők a nyomai.
Salzburg iparának története a lakosság gazdasági életébe mélyen belenyúló visszaeséseket is mutat. Ott vannak a vallásháborúk, melyek Salzburg iparos népességének nem csekély részét pusztították el; ott a háborús események s a gyakori uralkodóváltozások e század elején. És a tartomány ipara nem csekélyebb mértékben, mint ezek s ezeknek a következményei miatt, a faszén segítségével való vastermelés hanyatlása miatt is szenvedett. A vasipar virágzásának föltételei az utolsó évtizedek alatt jelentékenyen módosúltak. Nem az ércznek kitűnő volta s a vízi erőknek nagy bősége, melyek a tartomány erdős völgyeit a legkitűnőbb vas előállításának oly kiváltságos helyeivé tették, nem ezek ma a vasipar jó vagy balsorsára a döntő tényezők, hanem az, vajjon nyerhetni-e biztosan olcsó, főleg ásatag tüzelőanyagot. Az új kohászati eljárás, mely a csekélyebb értékű nyersvas további földolgozását ásványi tüzelőanyagok segítségével teszi lehetővé, szövetkezve a bányászatnak és kohászatnak a nagy-ipar felé hajló irányával, az alpesi völgyek egykor annyira vigrágzó vasiparának versenyző képességét csak egyes kedvező helyzetű üzletekre szorította. Különösen az nehezedik nyomasztó sulylyal a tartomány vasiparára, hogy a faszén ára felszökkent s hogy annak a kohóművek állandó munkában tartásához szükséges mennyiségben nyerhetése egyre kétesebbé vált. Ehhez járúltak az 1873-ki válság pusztító következései, melyek a kisebb tőkéjű vállalatoknak egész sorát semmisítették meg mind örökre, melyek pedig kedvezőbb körűlmények között talán fönnállhattak volna. A ki bejárja azokat a völgyeket és völgyzugokat, melyekben egykor a hámorok messzehangzó, tompa bakóütései, a nappal füstölgő és gőzölgő, éjjel pedig szikrafellegeket okádó vas-olvasztókemenczék, vagy a hengerművek és vasöntő-műhelyek fényesen világló tüzei varázsoltak eleven életet: ma beszakadt aknákat, kemenczék és olvasztók omladékait, elpusztúlt műárkokat és zsilipeket, elszakadt védő töltéseket, kihalt telepeket fog találni, romjait a serény ipari tevékenység világának, mely a legfontosabb haszonra való fém földolgozásával ma már kedvezőbb föltételek mellett foglalkozó új termelő telepekkel folytatott küzdelmében vesztes maradt.
A ma még meglevő hét vaskőbánya közűl 1885-ben már csak kettőt míveltek és pedig a sulzan-werfeni vasmű bányáját az egész éven át, és a lungaui vastermelő társulatét az évnek már csak egy részében, s 55 férfi munkással 45.232 métermázsa barna-vaskövet szolgáltattak mintegy 13.400 forint értékben. A három olvasztóból a wendlbrucki fűtetlen állt, míg a bundschuhi két hétig, a werfeni egész éven át dolgozott. Ez olvasztókban 146 munkás mintegy 20.000 métermázsa nyers és olvasztott vasat állított elő kerek 100.000 forint értékben. A bundschuhi olvasztónak Rottenmann volt a piacza Stiriában, míg a werfeni Németországban, Olaszországban s Ausztria különböző tartományaiban adta el a termékeit.
Sokkal kedvezőbb képet mutat, – még ha a másutt már említett halleini sófőzőt nem számítjuk is – Salzburg többi bánya- és kohóipara, mely, részben tekintélyes sikerrel, arany-, réz-, nickel- és mirenytermeléssel foglalkozik.
Aranytermelés tekintetében Salzburg a birodalmi tanácsban képviselt tartományok között, mondhatni, egyedűl áll. Az 1885-ben 1.013 métermázsát tevő aranyércz termeléséből Salzburgra 1.004 métermázsa, a 31.341 forintot tevő összes aranytermelésből pedig mintegy kilencz tizedrész esett. E figyelemre méltó termelést két aranybánya szolgáltatja, egyik a gasteini, másik a raurisi völgyben. Az előtt államiak voltak, ma azonban magánosokéi. Zúzott arany, közönséges és szín-ércz termeltetik itten, mely utóbbit, saját kohójuk nem lévén, idegen kohóknak árúsítanak el. Mind a két vállalat aranyérczét a szászországi Freibergben adták el, míg a zúzott aranyat a bécsi cs. k. pénzverőintézetben váltották be. A bányász csákánya a gasteini völgybeli Radhausbergnek ezer év óta tartó működése után is a hegynek csak a legfelső kúpjáig hatolt el s csak egy aknamenetet vájt bele; a szakértő vezetés alatt álló vállalatnak tehát még elég tere van, hogy történelmileg bebizonyúlt gazdaságát még a jövőben is kimutassa. A raurisi Goldberg bányája, melyet már a rómaiak idejében aranytermő helynek ismertek, 1875 óta egy vállalkozó kezében van, a ki, mint bányász, megkoczkáztatta, hogy az elhagyott bányát ismét megnyissa. Fölfogadott 40 bányamunkást, telefont állított s télen a bányászatot űzi, nyáron az ércz kiválasztását.
A raurisi bánya szállítópályája a Goldbergen.
Charlemont Hugótól
Az űzlet egy kis gyarmatot teremtett, mely 2.000 méternyi magasságban él fáradalmas munkájának. Azokat a veszélyeket és nehézségeket, melyeket a bányászoknak a természettel vívott küzdelmükben le kell győzniök, lehetetlen leirni. A bányaház 2.341 méter magasságban egy jégmező csurgójának a tőszomszédjában áll, jég- és hótömegektől körűlvéve. A bánya bejárata egy melléképületből nyílik védő tető alatt. Az érczet szánkókon szállítják egy darabon egész a völgyzug felső nyílásánál kezdődő vaskötelű vaspályáig. Részint lejtős talajon, részint hídszerű állványokon viszi a vaskötél a reá kapcsolt targonczát a völgy aljába, hol az érczet földolgozzák. A vállalat a czélszerű és gazdaságos vezetés következtében eléggé jövedelmező.
Az aranyét is fölűlmúló jelentősége van Salzburg réztermelésének. Egész Ausztria 1885-ki bányászati réztermelésének hét tizedrésze, kohászati réztermelésének pedig közel 85 százaléka esett Salzburgra. Az összes rézércztermelés 45.526 métermázsára rúgott kerek 180.000 forint értékben, illetőleg 5.144 métermázsa rézre több mint 300.000 forint értékben. A rézbányákban 244 férfi és 11 gyermek, a rézkohókban 78 férfi nyert foglalkozást. A ma fönnálló három rézbánya: a pongaui St.-Johann melletti „Burgstein”, a radstatti Tauernbeli „Seekar” és a mühlbachi „Mitterberg” közűl ez utóbbi a legnevezetesebb. Ősrégi, 1828-ban újra megkezdett bánya ez. A vállalat újabban a salzburg-tiroli vaspályának bischofshofeni állomása közelébe helyezte el olvasztóit s a kohóba való érczet oda szállítják. A másik két rézkohó közűl 1885-ben az első csak rövid ideig, a második már épen nem dolgozott.
A nickel- és kobalt-bányászat Salzburgnak Ausztriában ép úgy különlegessége, mint az aranybányászat. Két bányában űzik a Schwarzleothal Sonnberg nevű hegyében. 1885-ben 1.370 métermázsa nickel és kobalt érczet nyertek bennök mintegy 4.000 forint értékben. Kohómunka már évek óta nem volt. A termelés nagy hanyatlását az amerikai behozatal által okozott árcsökkenésnek tulajdoníthatni. Ausztria egyetlen mirenybányája is Salzburgban van. Az évszázadok óta ismert bánya a Silberecknek, a Hafner-fok egy nyúlványának tövében fekszik s termelése arzén-érczből, fehér mirenyből és auripigmentből áll.
A fémárú-ipar nagyobb űzletei közűl kiemelendők: a sulzau-werfeni vasműegyesület gépgyára, mely géprészeket, közlő gépműveket, stb. készít mintegy 20–25.000 forint értékben; a thalgaui szerszámgyár; a parschi vasöntő gyár Salzburg mellett, mely gazdasági gépeket és különféle szerszámokat gyárt, továbbá a cs. k. államvasút salzburgi gépgyára, mely 80–90 munkást foglalkoztat. Salzburg közelében egy kisebb telep malomberendezésekkel és mezőgazdasági gépek készítésével foglalkozik; fínomított vasat, vasdrótot, drótszöget, szerszámkovács- és lakatos-árúkat pedig a grődigi fínomvasat hengerlő mű szolgáltat a piacznak.
Az untersbergi „golyó-malmok” Salzburg mellett.
Sieger Viktortól
Jelentékeny szerepet játszik Salzburg iparában a márványművek készítése. A Fürstenbrunn melletti untersbergi, régóta ismert nagy márványkőfejtések, valamint a Hallein melletti adnetiek is kitűnő szép anyagot szolgáltatnak, melyet műépítési és monumentális s általában mindenféle mű-munkákhoz használnak. Márványoszlopok, ablak- és ajtó-félek, padozatlemezek és hasonlók Salzburgban még a magánházakban sem ritka díszítmények. Az említett tárgyakhoz való nagyobb márványdarabok hulladékát pedig mozaikmunkákhoz használják. Ezt a nyers anyagot még nem oly régen ezelőtt nagyban űzött házi ipar útján is értékesítették; a márványhulladékot ugyanis vízi erő által hajtott nagy számú apró „golyó-malmokban” gyermekjátékúl szolgáló kis golyókká alakították s aztán mint hajósulyzót továbbítottak s így nagy kelete volt a világ legtávolibb részeiben is. Az untersbergi kőfejtések márványát, melyet már a rómaiak is ismertek, Dél-Németország monumentális épületeinél használják, mint azt München pompás palotái bizonyítják; de Salzburgban, Bécsben s Ausztria más városaiban is nagyban alkalmazzák. A Hallein melletti oberalmi mozaik- és műmárványgyár 1885-ben 114 munkással 20.000 köbméter műmárványkövet, 16.000 négyszögméter műmárványlemezt, ezen fölűl eresz-díszt, kapufelet, oszlopot, vázát, ablak- és ajtó-bélésnek való burkolatot készített mintegy 200.000 forint értékben. Ugyanez a gyár szállította a bécsi parlament-ház építési anyagának nagy részét, különösen oszlopokat, melyeknek hoszsza 8 méter, sulya 175 métermázsa volt. Ez egy szál kőből faragott hosszú és nehéz oszlopokat kimondhatatlan bajjal járt az adneti kőfejtésektől a két órányira fekvő halleini vasútállomásig a meredek és tekervényes, s ahhoz még fölötte kezdetleges országúton elszállítani.
A márvány-árúk iparát ezen felűl még mint műipart is több salzburgi kőfaragó mester űzi és pedig dícséretes eredménynyel. Így a többi közt a nazarethi templom számára Ő Felsége által 1880-ban alapított márványoltár is egy salzburgi mester műhelyéből kerűlt.
Üveghuta Salzburgban már csak egy dolgozik, és pedig az 1871-ben alapított Benedikt-Hütte nevű üveggyár Bührmoosban Lamprechtshausen mellett. E vállalat, mely a vele kapcsolatos gazdag turfa-telepeknek köszönheti termelő képességét, 152 munkással, egy 25 lóerejű gőzgéppel, három olvasztó- és két nyújtó-kemenczével, 8.000 métermázsa táblaüveget készít 120.000 forint értékben. E telepnek az érdeme, hogy az úgy nevezett belga táblaüvegek gyártásának Ausztriában nehéz körűlmények között útat tört. Az oberalmi hutát, nem lévén elegendő fája, be kellett zárni. Két alsóbb rendű üveghuta, melyek még néhány évvel ezelőtt fönnállottak, a versenyt nehézzé tevő körűlmények miatt szűnt meg. Agyag- és czement-árúk (edény, kályha, váza és díszítés, tégla, alag- és vízvezetéki cső) készítésével három gyár foglalkozik: kettő Taxachban Hallein mellett, egy Abfalternben Salzburg mellett. Készítményeik értéke mintegy 28.000 forint. Két gyár: egyik a Hallein melletti Gampban, másik a Gröding melletti Gartenauban portland-czementet és czementmeszet gyárt mintegy 85.000 forint értékben. A kettőben együtt véve 180 munkás foglalkozik.
Az oberalmi márvány-műgyár kőgyalú-műhelye Hallein mellett.
Charlemont Hugótól
Salzburgnak gyárilag űzött iparágai közűl különösen kiemelendő a sörgyártás, üzletének nagy kiterjedése miatt. Az 1885-ben 59 sörfőzőgyárban előállított sör 277.584 hektolitert tett mintegy 2,500.000 forint értékben. A 165.000 főre menő lakosság mellett ennélfogva egy-egy főre évenkint 170 liter sör esik. Salzburg sörfőző gyárai között van olyan, mely 10.000-től 75.000 hektoliterig terjedő évi mennyiséget állít elő, s ezek között a legnevezetesebbek a kaltenhauseni, guggenthali, riedenburgi, hemdorfi, salzburgi, schwarzachi és halleini. Szeszégetéseiből azonban, melyeknek a száma több mint 3.300, a túlnyomó nagy szám a kis paraszt szeszégetésekre esik. Ezek egészen egyszerű pároltató készűlékekkel dolgoznak, s az égetett italt jobbára csont- és lágymagú, valamint bogyógyümölcsből és sörfőzési hulladékból készítik. Ehhez hasonló a malomipar is. Salzburg tartományában ugyanis nem kevesebb, mint 1.842 malom van. De ezek közűl csak nehány van olyan a tartomány fővárosában, mely nagyobb kereskedelmi malomnak nevezhető, a többi nagyobbára vámot szedő vagy házimalom, mely csak saját szükségletre, vagy bizonyos díjért másoknak is őröl. Csak mintegy 460 malom dolgozik üzletszerűen. Így vannak a fűrészmalmok is, melyeknek száma (251) jelentékeny ugyan, de melyek többnyire csak a helyi szükségletet fedező fűrészelt fát készítik fölötte kezdetleges eszközökkel. E malmoknak csak csekély része tart nagyobb jelentőségre számot, kereskedésre is szállíttatván fűrészelt faárút. A termelés, mióta Németország a faneműekre fölemelte a vámokat, különben is csökkent.
A gyárszerű iparnak egyebekben is meglehetősen szerény szerep jutott Salzburg ipari vállalatai között. A helyi szükségletet fedező kis-ipar a túlnyomó, mely még megmaradt régi mesterségszerű formáiban. A fonóipar terén kiemelendő a Salzburg melletti Sinhubban levő műgyapotgyár és shoddy-fonógyár, mely 1854-ben alapíttatott s első volt Ausztriában. Több mint 150 munkást foglalkoztatott s 8–10.000 métermázsára menő műgyapot- és shoddyfonál-gyártmányát, melynek értéke egy negyed millió forint, a belföldön, Német- és Angolországban adja el. A szövés azonban, mely csaknem kizárólag vászonneműre szorítkozik, Salzburgban a házi ipar egyik ágának tekinthető. A még fönnálló, s adózó mintegy 200 takácsműhely mesterségszerűen leginkább csak télen dolgozik, s a munkások nyár szakán mint kőművesek, ácsok vagy mezőgazdasági napszámosok másfelé keresnek kenyeret. Hasonló a bőrárú-ipar. Nehány salzburgi és saalfeldeni nagyobb üzlet kivételével, melyek összes gyártásának értéke 150.000 frtra tehető, e téren is csak a helyi szükségletre dolgozó kis-ipari vállalatra találunk, melyek közt nagy számú a paraszt lakosság szükségletét fedező cserző-műhely. A timár-üzletben nagy hanyatlás tapasztalható, minek nem utolsó oka az, hogy a síkság számos vidékein, sőt egyes hegyi tájakon is mindinkább kiszorítja a paraszt lakosságnál a divatból az irhát a posztónadrág. A timárok száma az utóbbi 25 év alatt mintegy a felével csökkent.
Márványoszlopok szállítása a hallein-adneti márványtelepekből.
Charlemont Hugótól
Az élelmi és élvezeti árúk gyártásával a már említett vállalatokon kivűl csak a Salzburg melletti Parschban és Salzburg városában magában foglalkozik két-két fügekávé- és csokolád-gyár, melyek 130–140.000 forint értékű készítményt gyártanak, továbbá három szikvíz-gyár. Az ide sorozható telepek között kétség kivűl legnevezetesebb a halleini cs. kir. dohánygyár, mely 1869 óta kerek 700.000 frt értékű dohányárút készít, s 500 munkást foglalkoztat. E gyárban 1886-ban 3.000 métermázsa nyers dohányt dolgoztak föl, bele értve az 1.000 métermázsányi külföldi dohánylevelet. Ebből 1.000 métermázsa tekercsdohány és 25 millió darab szivar készűlt. Burnótot és papirszivarkát nem készítettek, pedig ebből 150 métermázsa árú, vagyis másfél millió darab fogy el a tartományban. A pipadohánybeli szükségletet is (mely 3.200 métermázsát tesz) csak részben fedezte a gyár, ellenben a szivargyártás a tizenkét és fél millió darabra tehető szükségletet, mondhatni, kétszeresen fölűlmúlta.
Még egy igen örvendetes jelenségről kell tudomást vennünk. Ez az idegeneknek évről-évre növekvő forgalma, a mi annál nagyobb figyelemre méltó, mivel ezt a tartománygyűlés, a községek, társúlatok és magánosok egyesűlt erőfeszítése idézte elő. Különösen fölemlítendők a tartománygyűlés által Wildbad-Gasteinban eszközölt nagy építkezések, az Erzsébet-vaspályának Zell am See melletti vendéglője, s a tartomány székvárosában szép lendűletnek indúlt szállók. Az idegeneknek a hatalmas hegyóriások gyönyörű keretében ragyogó alpesi városba, a tartomány havasi vidékeinek ez előcsarnokába özönlése fölötte élénk és Wildbad-Gastein vendégserege is évről évre nő. A tartomány e két főpontjának minden évben emelkedő vonzó ereje a legvilágosabb bizonyítéka annak, hogy Salzburg a mai napig is csorbítatlanúl megőrizte azt a régi világhirét, hogy a kontinensnek egyik legszebb városa, Gastein pedig azt, hogy gyógyforrásainak életet adó csodás hatása van.
Salb Józseftől
