A zene Salzburgban. Prohaska Viktortól
A zene Salzburgban.
Prohaska Viktortól
Prohaska Viktortól
A Mozart-házikó a Kapuczínus-hegyen.
Bernt Rudolftól
A zene művészete korán meghonosodott Salzburgban az érsekség uralma alatt. Az uralkodó érseknek kettős minősége, hogy tundiillik világi és egyházi fejedelmek voltak, kiválóan kedvezőnek bizonyúlt a zene kifejlődésére, melynek ápolására úgy a katholikus szertartás, mint a fejedelmi udvartartás fénye bő alkalmat nyújtott. A salzburgi fejedelmi udvarnál már a németalföldiek zenei uralma idejében is egy olyan zenész működött, kit korának legjelesebbjei közé szokás sorozni: Hofhaymer Pál, ki Radstadt salzburgi városban 1459-ben született, leghíresebb orgonajátszója volt korának s mint zeneszerző és zenetanár is egyaránt jeles; 1515-ben I. Miksa császár udvarához kerűlt, a hol is a birodalmi nemesek rendjébe emeltetvén, soknemű kitüntetésben részesűlt. Hofhaymernak korunkra maradt kevés számú szerzeményeiből a bécsi és berlini udvari könyvtárakban találhatók többnyire templomi zeneművekből s Horatiusi ódákra szerzett compositiókból gyűjtemények.
A művésznek azonban saját kortársainak rajongó magasztalásánál is nagyobbszerű emléket maga a császár állított I. Miksa császár diadalmenetének tervrajzában, melynek a bécsi cs. k. udvari könyvtár cimeliái közt őrzött lapjai a császár zenekarának orgonával és trombitával díszített kocsiját is föltüntetik, a következő vers kiséretében:
„Paulus Hofhaimer, Organistmaister,
Regal darzue das Positif,
Die Orgel auch mit manchem Griff,
Hab ich mit stimmen woll geziert,
Nach rechter art auch ordinirt,
Auffs allerpest nach Maisterschafft,
Wie dann der Kaiser hat geschafft.”
Regal darzue das Positif,
Die Orgel auch mit manchem Griff,
Hab ich mit stimmen woll geziert,
Nach rechter art auch ordinirt,
Auffs allerpest nach Maisterschafft,
Wie dann der Kaiser hat geschafft.”
Hofhaymer Pál Miksa császárnak 1519-ben bekövekezett halála után Lang Máté salzburgi érsek szolgálatába lépett, hol mint orgonista működött a székesegyházban („Ertz Thumbkirche”) egész haláláig, állítólag 1537-ig.
Olaszországnak a zeneművészet minden terén érvényesűlő uralma lassankint kiszorítá a belföldi művészeket a zene mezejéről, mely csakhamar teljesen olasz hatás alá kerűlt; ellenben az olasz igézet alatt a fényes zenei előadásokban művelődő ízlés, az operának és a hangversenynek művészi játékot követelő ápolása, valamint ez ízlésnek lassankint a templomi zenére is kiterjedő hatása azt eremdényezé, hogy az udvar által föntartott zenekar is hatalmas lendűletet vőn technikai fejlődésében.
Salzburgnak ez időbeli kevés német zeneművészei között Biber Ferencz neve emelkedik ki, a ki korának egyik legnagyobb hegedűművésze volt. Wartenbergben Csehországban 1648-ban született s hírben és anyagi sikerben gazdag élete pályáját mint Salzburg fejedelemségi asztalnok és karmester 1698-ban fejezte be.
Gróf Schrattenbach Zsigmond érsek komoly, szinte ascetikusan jámbor érzületű levén, nem sok kedvet talált a zenének eszményi magaslatáról ekkor már lehanyatlott olaszos művelésében. Eltörlé a castratus énekeseket s a hol csak teheté, belföldi zenészekkel helyettesíté a zenekar olasz énekművészeit és tanárait. Zsigmond kortársai az udvari zenekar régi fényének elhalványodásáról panaszkodnak ugyan, azonban épen erre a sorsra esik Salzburgban a zeneművészet legtermékenyebb és legelevenebb ápolásának kiindúló pontja. Zsigmond utódja, gróf Colloredo Jeromos érsek, ismét az olasz hatásnak hódolt ugyan, a castratusok és olasz zenészek ismét megjelentek az udvari zenekarban; de már ekkor az eredeti belföldi zenei alkotás elvetett csirája is erős gyökeret vert s egész sora állott elő a derék zenészeknek, kik között általános zenetörténeti jelentőségűek is találkoztak.
Az 1772-ben Salzburgban született s Mozart Lipót és Haydn Mihály alatt jeles zenészszé fejlődött Wölfl József zongoraművésznek az a dicsőség jutott osztályrészűl, hogy zongorán Beethoven versenytársának nevezték. Nagyobb jelentőséget nyert Wölfl az által, hogy az ő játékában és zongorára szóló zeneszerzeményeiben jelentkezik legelőször a művészi előadás, a virtuositás, mint önczél. S valamint e tekintetben Wölfl a német virtuóz-világ atyjának mondható: úgy viszont Neukomm Zsigmond volt a ma dívó tengerentúli műútazások első képviselője. Neukomm 1778 július 10-ikén Salzburgban született s mind a két Haydnnak tanítványa volt. Szerzeményeinek számát illetőleg, melyek a zenei alkotásnak minden ágára kiterjednek, korának legtermékenyebb zeneszerzői közé tartozik. Neukomm művészete fejlesztésében nemcsak Európának majd minden országaiban fáradozott, hanem Rio Janeiróban is öt évet töltött János portugal király és Brazilia ura udvaránál, a zene mellett természettudományi tanúlmányokkal is behatóan foglalkozván. Később Afrikába is ellátogatott. Talleyrand herczeggel, kinek benső barátságával dicsekedhetett, 1814-ben megjelent a bécsi kongresszuson, mely alkalommal XVIII. Lajos király a XVI. Lajos emlékünnepére szerzett requiemjeért a franczia becsületrend lovagkeresztjével és nemesi ranggal tűnteti ki. A Mozart emlékére Salzburgban fölállított első emlék leleplezési ünnepére Neukomm szerzé a zenét Pyrker Lászlónak „Ausztria” czímű hymnusához.
Születésére és zenei neveltetésére salzburginak mondható a zongorázó ifjúság jó barátja, Diabelli Antal is. 1781 szeptember 6-án Mattseeban született, s a michelbeuerni apátságban, azután a salzburgi zenekari iskolában szerzé zenei előképzettségét, Haydn Mihálynál tanúlta a zeneszerzést s 1803-ban mint zongora- és guitarmester Bécsbe költözött. Itt 1824-ben megalapítá a Schubert Ferencz műveinek kiadása által híressé vált zenei kiadó-üzletet s 1858-ban húnyt el, mint a zongora-tanításra szánt dallamos művei által egyik legnépszerűbb zeneszerző.
„A ki Koch Ferencz porosz gránátossal találkozik, ne mulaszsza el meghallgatni a dorombját”, irja Jean Paul a Hesperusban, s Naumann János Gottlob, a drezdai öreg főkarmester, midőn Kochot meghallotta, állítólag így kiáltott föl: „Ha én ezt tudnám, mindjárt megégetném minden szerzeményemet”. Ily birálatok hallatára Koch Ferencz mittersilli könvkötő, a kit mint vándorlegényt a porosz gránátosok közé soroztak s a ki aztán e minőségében valamennyi német udvarnál bemutatta dorombozó művészetét, szintén megérdemli, hogy neve Salzburg zenetörténetében a különlegességek között fölemlíttessék.
A salzburgi souverain érsekség két utolsó érsekének uralkodása alatt élt és működött Salzburg két legnagyobb zeneművésze: Hydn Mihály és Mozart Farkas Amade. Haydn Mihály csendes művészkedése egész teljességében Salzburgra esik. Alsó-Ausztriában Rohrauban 1737 szeptember 14-én született, huszonöt éves korában kerűlt Salzburgba, s ott maradt mint érsek-fejedelmi hangverseny-mester és székesegyházi orgonista 600 forint évi fizetéssel egész élete fogytáig, 1806 augusztus 10-éig. Szolgálati kötelesség és vallásos hajlam az egyházi zene mezejére terelték s így Haydn alig is érezte szerény állása nyűgeit s az ő művészi jelentőségével egyátalán össze nem illő salzburgi állapotok nyomását. A mit Haydn az egyház számára alkotott, az ma is elevenen él; világi tartalmú alkotásai azonban a mi izlésünknek már idegenek. De a maga korában „Zairé”-hez írt fölvonásközi zenéje általános csodálat tárgya volt s megszerzé még Mozart Lipótnak meleg s könnyelműen soha nem osztogatott dicséretét is. Haydnnek négy hangra szerzett dalai, melyek barátaival fönntartott bensőleg hű viszonyából fakadtak, Salzburgban a férfikari ének művelésére nézve fölötte jelentékeny népszerűségre tettek szert. Mint zeneszerző és csodált orgonajátékos, ép oly termékeny hatású vala Haydn, mint tanító. Az ő iskolájából kerűlt ki Salzburgnak csaknem valamennyi jelentékeny zenésze s az öreg mester nagy számú külföldi tanítványai közűl ragyog ki Weber Károly Mária neve is. Haydn élete pályája kevés figyelemre méltó mozzanatot mutat föl. Rémülettel töltötte el 1801 deczember havában a francziáknak Salzburgba vonúlása, mely alkalommal két harácsoló katona az agg művészt minden vagyonától megfosztá. Bécsben való tartózkodása 1801-ben, Mária Terézia császárnő számára szerzett két miséjének előadása, a nagy fejedelemnő elismerése, ki maga is együtt énekelt a próbán a többivel s a mindenfelől ünnepelt boldog aggastyánnak oda kiáltá: „Bravo, Haydn, bravissimo!” – ezek voltak a verőfényes pillanatok a mesternek örömben oly szegény életében. Ezek vetnek derűt arra az arasznyi időre, a mely neki jutott, mígnem kivitték a várútczabeli kis házból a Szent-Péter kolostori csöndes sírkertbe.
Haydn Mihálynak jámbor vallásosságtól vezetett tehetsége Salzburgnak korlátolt viszonyai között is szabadon fejlődhetett. Ellenben Mozart-nak az eleven élet felé törő géniusa csak ott nyerhetett magas lendűletet, a hol az élet teljessége fogadta. – Mozart, mint kész művész, határozottan Bécsé; de tanulmányi időszaka, természeti és művészi kifejlődése hatalmas gyökerekkel tapad szülővárosa, Salzburg talajához.
Mozart szülőháza.
Bernt Rudolftól
Mozart Farkas Amadé, Mozart Lipótnak, a salzburgi érsek-fejedelem hangversenymesterének, egy jeles hegedűművésznek és kitűnő zenésznek a fia, 1756 január 27-én pillantotta meg a napvilágot. Hazájának büszke, összhangzatos hegyláncza alatt, benső családi kötelékek varázsától s a korán fölébredt tehetség általános csodálatától környezett boldog ifjúságban növekedvén, a család gyermekei, Marianna s a nála öt évvel fiatalabb Farkas kitűnő zongorajátékukkal már 1762 és 1766 közti műútazásaikban fölkeltették a világ bámúlatát. De még nagyobb csodálat töltötte el a salzburgiakat, midőn az apa vezetése alatt komoly zenetanulmányoknak szentelt következő esztendőben megjelent a tizenegyéves csodagyermek tollából az „első legfőbb parancsolat kötelessége” czímű oratorium, továbbá egy gyász-cantate s az iskolai záróünnepélyre szerzett „Apollo és Hyacinth” czímű opera. A következő év ismét új bámulatos alkotásokat hozott a Bécsben szerzett „La finta simplici” és a „Bastien és Bastienne” czímű operákban és négy misében. Schrattenbach Zsigmond érsek hangversenymester szímmel tűnteti ki a lángeszű gyermeket, a ki most már ama kor valamennyi zenészének igéretfölde. Olaszország felé veszi útját. Mint a bolognai híres „Accademia filarmonica” compositoréja s mint aranysarkantyús pápai lovag épen jókor érkezik vissza szülővárosába, hogy részt vegyen a Zsigmond érsek halála miatti országos gyászban. Azonban – le roi est mort, vive le roi! – gróf Colloredo Jeromos elfoglalja a fejedelmi trónust és bevonúlása ünnepére (1772 május 2) Mozart megirja „Il sogno Scipione” czímmel az ünnepi daljátékot. Ettől kezdve Mozart egészen az 1777-ki év nyaráig Salzburgban marad, mert Jeromos érsek nem szenvedheti, hogy valaki „amúgy koldúsmódra vándoroljon”. Igaz is, hogy Mozart most már érsek-fejedelmi hangversenymester 150 forint évi fizetéssel!
Erre, továbbá később az 1779 és 1781 év közötti időszakra esik Mozartnak voltaképi működése Salzburgban. A zenének nagyobb szabású művelése ez időben még kizárólag az udvari zenekar kezében volt, melynek az udvari és székesegyházi karzenén kivűl a Jeromos érsek óta naponkint tartott belső udvari hangversenyeket, úgy szintén az udvar által rendezett minden ünnepélyek alkalmával a színházban és hangversenyteremben a zenét el kellett látnia. Ez a zenekar egy kora követeléseihez képest teljesnek mondható orchesterből állott, – melyből, különös, a klarinet hiányzott, – meg az érseki zeneiskola képzett növendékeiből összeállított énekkarból. A zenei élet e pezsgésének kellő közepén élt a mindenfelől elvállalt kötelezettségektől szorongatott Mozart. Az ő és 1762 óta al-karmesterré kinevezett atyjának hivatala egyátalán nem szorítkozott csupán az udvari kar előadásainak vezetésére, a miben a hangverseny- és karmester váltakozva működtek; abban az időben a zene vezetőjétől még azt is követelték, hogy önalkotta műveket adjon elő, s Mozartnak egyre új szerzeményekkel kelle előállnia, nem csupán a saját állásánál fogva, hanem zeneszerzésben többé nem működő atyja helyett is. Mozartnak szülővárosában töltött ideje tehát a legtevékenyebb munkásságnak, gazdag és sokoldalú alkotásnak volt a korszaka, melyről tanúbizonyságot tesz az 1772 nyarától 1777-ig kétségtelenűl Salzburgban szerzett műveinek hosszú sora. Ide számíthatók a templomi szertartásokra irt műveken kivűl a nagyobb terjedelmű szerzemények közűl: a „Re pastore” opera, 7 zongora-concert és sonata, 7 symphonia, 3 vonós négyes, 6 nagy divertimenti, aztán a Lodron-féle éjjeli-zene-szerzemények s Haffner polgármester leányának, Elizának esküvőjére szerzett s Haffner-zene név alatt ismeretes nagy serenade-ja. Az áldásos művészi alkotásnak eme korszaka fölött azonban egy sötét felhő borong, mely egyre nagyobb árnyat vet: Mozartnak fejedelméhez való viszonya. Akárhol keressük, akár a fejedelemben, akár a művészben Colloredo Jeromos érsek-fejedelem neheztelésének okát, az tény, hogy az érsek soha sem ismerte el Mozart művészi alkotásainak érdemét, megvetőleg bánt vele, sőt több ízben meg is alázta. Egy ismételve kérelmezett hosszabb szabadságidőnek megtagadása szolgáltatott végre okot arra, hogy Mozart 1777 szeptember havában szolgálati viszonyát fölbontsa és Salzburgot oda hagyja. De Mozart, a ki művészi nagy híre daczára megfoghatatlan módon sem Franczia-, sem Németországban nem birt még egy olyan szerény állásra sem szert tenni, a minőre ma akármely középszerű tehetségű derék zenemester is biztosan számíthatna, már 1779 januárban enged az érsek hivásának s fizetésének 500 forintra, Mozart határozott állítása szerint azonban csak 400 forintra emelése mellett visszatér s elfoglalja előbbi hivatalát, melyhez most még az udvari és székesegyházi orgonista állása is hozzácsatoltatik. Mozart most nagy buzgósággal fog hozzá az általa vezetett zeneintézetnek azon tapasztalatok szerinti kiműveléséhez, melyeket a külföldön, különösen Mannheimban szerzett. Mozart Salzburgban töltött utolsó éveinek alkotásai: a „Thamos királyhoz” irt zene, nagyszerű énekkari hatásaival, a „Zaďde” nevű német operette, a kisérő recitativ helyére lépett melodrámával, az „Idomeneo” opera s több templomi és kamarai zenedarab. Még nem mosódtak el a viharos diadal hangjai, melyek az „Idomeneo”-nak Münchenben 1781 január 29-ikén történt első előadását kisérték, midőn ugyanazon év május havában bekövetkezett Bécsben az az ismeretes, régóta várhatott katasztrófa, mely örökre fölbontá Mozartnak az érsekhez és szülővárosához való viszonyát. Nyomasztó lánczaitól megszabadúlva sietett most Mozart Bécsbe, diadalról diadalra, legmagasabb kifejlődése s kora halála elé.
Salzburg nem lehetvén abban a helyzetben, hogy az élő és működő Mozartnak otthona maradhasson, legalább a mester emlékezetének és tiszteletének kívánt otthona lenni. S midőn 1835-ben Schilling Gyula és Frankl L. A. fölemelte szavát, hogy a nagy zeneköltő emlékszobra számára helyet keressenek: Salzburg volt az, mely az eszmét ténynyé változtatta s Mozartnak Schwanthaler által készitett álló-szobra 1841 nyarán már készen állt. 1842 szeptember 4-ikén hullott le a Titus-induló hangjai mellett a lepel Mozart első emlékszobráról.
E mellett Mozart Salzburgban a zene művelésére és a Mozart-cultusra buzgalommal ható eleven emléket is nyert az 1841-benalapított Mozarteumban. Ez az intézet, mely ma a „Mozarteum nemzetközi alapítvány” nevet viseli, a város és tartomány zenei életének középpontját képezi. Kezeibe van letéve a kitűnően igazgatott zeneiskola vezetése, továbbá a Mozart szülőházában elhelyezett Mozar-múzeum a mesternek és családjának nagy számú értékes hagyatékával, aztán a Mozart-levéltár, bizonyára egyike egy nagy ember alkotásaira vonatkozó leggazdagabb gyűjteményeknek. Ennek az intézetnek az indítványára és buzgó közreműködésével költöztették át Salzburgba a Mozart-házikót is, azt a kerti házat a bécsi Freihaus egyik udvarából, melyben Mozart a „Varázsfuvolát” irta, s mely most a Kapuczinus-hegyet koronázó bükkfaerdő lombos árnyaiból tűnik elő.
A székesegyházi zeneegyesület az egykori Mozarteummal egyesűlten, de a mai Mozart-alapítványtól külön, kizárólag az egyházi zenét műveli. Salzburgnak mai, fölötte élénk zeneéletéből, melynek középpontját a Mozart-alapítvány által rendezett és gondosan vezényelt zene- és ének-kari előadások képezik, két művészi jelenség tűnt elő, kiknek emlékezetét a jelenkor előtt haláluk még nem halványíthatta el: Spaur Mária grófnő, a Mösner Mária név alatt ünnepelt hárfa-művésznő, és Singer Péter benczésrendi szerzetes. Ez utóbbi emlékének kőtáblát állított a kegyeletes megemlékezés.
Salzburg népdalai ép úgy, mint maga a tartomány és népe alpesi természetűek s a szomszéd felső-ausztriai és felső bajor Alpes-vidék közel rokon dalai mellé sorakoznak. Igen sok dal és ének van, melyeket itt is, amott is, változatlanúl énekelnek. Salzburg dalában úgy, mint lényegében és beszédében német. Német levén jellemére nézve, még annak fogyatkozásaiban is, dalai nélkülözik ama meleg érzékiséget, ama déli zamatot, mely, mint a román elem beolvasztásának eredménye, az Alpesek középponti lánczának túloldali dalaiból sokszor oly kábítólag zeng felénk. A szavak értelme élesen kihegyezve, a szűk formák közé fogott dallamok körvonalai határozottan kifejezett rhythmusokban domborodnak ki. A hegyi élethez való ragaszkodás, a haza szeretete balzsamos alpesi lehelletben vonúl el felettök.
Mozart Lipót és gyermekei: Farkas Amadé és Marianna.
Családi kép a Mozarteumban De la Croce-tól (1779); Höfel Balázs rézmetszete (1856) után, Klaus Jánostól.
Az egyházi tartalmú énekek – melyek közűl sok még igen régi időkből maradt fönn – legtöbbnyire a szent történelemből, különösen a Megváltó életéből vesznek tárgyúl egyes jeleneteket oly módon, hogy bennök nem annyira a szent személyek és kisérőik lépnek föl cselekvőleg, hanem inkább a nép emberei, mint ama szent cselekvények közvetetlen tanúi éneklik azok cselekedeteit. A hazai viszonyoktól ennyire távol álló tárgyaknak a helyi gondolkozásmódhoz való úgy kifejezés-, mint színezetbeli ragaszkodással földolgozása természetesen oly ellentéteket teremt a forma és tartalom között, melyek sokszor kedvderítőbb hatásúak, mint az igazán komikus tartalmú dalok. Példaképen hadd álljon itt egy pásztorének első versszaka, mely elbeszéli a szent éjszaka eseményeit, s melyet a Pongauban néha még ma is énekelnek a hívők jámbor épülésére:
Mint fontos, noha nem egyedűl Salzburgot jellemző jelenség említendő még a „Schnadahüpfel”, melyet salzburgiasan „Schnödahöpfl”-nek neveznek. Az énekek éneke azonban, a leglendűletesebb dal itt is a kedvelt hegyeken való barangolásról, a mindenek fölött szerzett hazáról zeng.
