Építés és szobrászát. Prokop Ágosttól, fordította Pasteiner Gyula | Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben

Építés és szobrászát.
Prokop Ágosttól, fordította Pasteiner Gyula

Morvaországban sokféle, gyakran tartós akadályok és viszontagságok állották útját a művészet zavartalan és egyenletes fejlődésének. Az a körülmény, hogy e későbbi őrgrófság azelőtt több fejedelemségre oszlott, állandó viszálykodás kútfeje volt; azon kivűl kevés ország volt oly sok belső zavar színhelye, a mihez külellenségek betörései és a háborúk borzalmai járúltak. Ilyen állapotok közt hosszú ideig lehetetlen volt a művészet fejlődése. A krónikák szerint Szent Kelemen tiszteletére kápolnát építettek mindazokon a helyeken, a hol Czirill és Method szláv apostolok e vértanú holttestével megfordúltak. E kápolnák legtöbbje bizonyára fából épűlt. Azonban a byzanci hatás, mely akkor érvényre jutott, nem bírt mélyebb gyökeret verni; mivel Morvaország nem sokára ezután egészen a magyarok zsákmányává lett úgy, hogy majdnem száz évig még a neve sem volt meg. Csak Ottó császárnak a Lech mezőn vívott győzelme (955) után szabadítá föl Boleslav cseh fejedelem az országot a magyarok uralma alól. Azután, 1026-tól fogva a Přemysl családhoz volt kötve az ország sorsa, míg a család ki nem halt és majd Csehország fejedelmeinek, vagy királyainak kormánya alatt állt, majd fejedelemségekre oszlott; később őrgrófsággá emeltetvén, a Přemysl családdal rokon uralkodók alá kerűlt; a politikában jobbára Csehország sorsában osztozott, a művészetben azonban nem sokára megvált Csehországtól és majd éjszaki, majd meg délvidéki hatás alá kerűlt.

A román művészet idejéből a világi építészetnek csak igen kevés maradványai vannak; ilyenek azok a kerek tornyok, melyek közűl a legrégiebbek az egy-egy vidék összes rokon törzsei fölött uralkodó nemzetségfő (župan) székhelyeűl szolgált hajdani župansági, vagy megyei várak részei voltak. E kerek tornyok közűl a legtöbbet utóbb átalakították, miért is nem mindig ismerhetők föl. Ilyenek Pernstein és Eichhorn várak. Buchlau várhoz ily módon utóbb három másik tornyot építettek, a melyek négyszögűek. Eulenburg várnak régi kerek tornya és kerítő falának egy része még fönnáll; Nikolsburg kastély épületeinek tömegéből egy pompás öregtorony emelkedik ki; Drahanovitz várnak késő románkori szép négyszögű tornya még épségben van. Alttitschein, Altboskovitz, Altcimburg, Neucimburg, Helfenstein, Hochwald, Zornstein, Zuberstein régi hatalmas híres várak romokban hevernek.

A szláv váraknak a kerítő falon belül külön álló öregtorony volt a fő részük. Elrendezésre nézve különbözik tőlük a német vár, a milyen a bevándorolt németek elhatalmasodásával mind több-több épűlt, úgy, hogy a szláv várak egészen eltünedeztek. A német várak több, egymással kapcsolatos építményből állottak, melyek a várudvart körűlzárták; faluk többnyire a vár falául is szolgált; a várnak legmagasabb és egyszersmind legnehezebben megközelíthető pontján emelkedett az öregtorony. E várak ilyetén elrendezésüknél fogva kevésbbé tágasak, de építményeiknél fogva kényelmesebbek, erősebbek voltak és nagyobb ellenálló képességgel is bírtak, mint a szláv várak, melyeket utóbb jobbára átalakítottak. Az ez időbeli német várak maradványai is ritkák. Közéjük tartozik Olmütz régi fejedelmi vára, melyet a XV. században a székesegyházi keresztfolyosó építésekor falaztak el és melynek maradványait Biefel érseki mérnök 1868-ban véletlenűl fedezte föl.

Ez alkalommal két, egymással derékszögben találkozó fal kerűlt elő, melyeknek részint két, részint három osztályú, szám szerint összesen tíz ablakuk volt. A termek nagysága és az ablakok gazdagsága és szépsége után ítélve az olmützi fejedelmi székhely a román korszak leghatalmasabb és legszebb várai közé tartozott, sőt pompára és szépségre nézve fölűlmúlja a legtöbb német herczegi és császári várlakot. E várat vagy Ottó morva herczeg építtette, a ki Morvaországnak a 1182-ben Rötszakállú Frigyes által kinevezett első őrgrófja volt, vagy pedig a pompakedvelő Vladislav Henrik őrgróf, a ki I. Přemysl Ottokár öcscse volt és 1222-ben halt meg.

Részletek az olmützi régi herczegi várból.
Bernt Rudolftól

A román korszakbeli templomok eleinte csekély terjedelmű, jobbára kerek és boltozott épületek voltak, melyekhez az oltár számára félkörű apsis csatlakozott. Ilyen példáúl Frain helység temploma. E minta szerint épültek a XII. századig még a plebánia-templomok is. Ilyenféle és még hozzá fölötte érdekes építmény Znaimban az úgy nevezett Pogánytemplom, mely a régi herczegi vár kápolnája volt; znaimi Luitpold herczeg és neje, Itha, Szent Lipót nővére 1106-ban építtették és a ma is meglevő képekkel gazdagon díszítették.

Morvaországban gyérebben fordúl elő a templomoknak ama korban divatozott másik formája, mely négyzetes középső, és oldalaihoz épített félkörű vagy négyszögű mellékrészekből állott. Az 1130-ban épűlt reznovitzi templom azonban jellemző képviselője az e fajta építményeknek. E templom középső négyzetes része emeletnyi magasságban nyolczszögbe megy át, melynek mindegyik oldalán páros ablak van és mely fölűl nyolczszögű falazott sisakkal vagy tetővel végződik; a négyzet három oldalához egy-egy félkörű fülke csatlakozik, negyedik oldalához pedig utólag egy hajót építettek. Később hosszanti elrendezésű templomok divatoztak, a melyeknek nyugati homlokzata előtt ennél valamivel keskenyebb torony emelkedett, s pedig úgy, hogy a torony alja többnyire előcsarnokúl szolgált; a toronyhoz csatlakozó hajó eleinte négyzetes, utóbb négyszögű volt, kelet felől pedig félkörű oltárhelylyel záródott. Számos ilyetén elrendezésű falusi templom maradt fönn, példáúl Moštištben, Lukovanban, stb. Nagyobb plebánia- és kolostortemplomok belsejét oszloprendekkel két-három hajóra osztották, a három hajónak középsőjét pedig az ó-keresztény bazilika mintája szerint jóval magasabbra építették. Az olmützi herczegi székhelyen Ottó által 1109-ben, továbbá a brünni székhelyen Konrád által 1053-tól 1093-ig épített kora román építésű terjedelmes templomok alapfalait nem régiben fölásták és ekként megállapították azoknak alakját és nagyságát. A Hulleinban levő templomnak díszes kapuja későbbi időből való.

Mint más országokban, Morvaországban is csakhamar kiváló gondot fordítottak a kolostorok építésére. A XI. században Raigernben keletkezett az első kolostor. Ezt követték az Olmütz melletti Hradischban, Trebitschben, Kanitzban, a Znaim melletti Bruckban, Velehradban, Kumrovitzban, a Brünn melletti Obrovitzban, Daubravnikban és még több helyen épűlt kolostorok. A huszita viharok alatt valamennyi többé-kevésbbé, nehány pedig teljesen elpusztúlt. A trebitschi kolostor elrendezése még fölismerhető, a brucki szentélyének és két sekrestyéjének falai még fönnállanak; a velehradi 1681-ben leégett; szentélyének külseje azonban megőrizte 1202-ki évi állapotát; 1891-ben a fal vakolata alól előkerűlt a régi keresztfolyosó román kapuja, a miből következtetni lehet az épület egykori egész mivoltára. E kolostort a már említett Vladislav őrgróf, I. Přemysl Ottokár király öcscse alapította.

A znaimi Pogánytemplom és falfestményeinek egy részlete.
Bernt Rudolftól

E korszaknak több tekintetben egyik legnevezetesebb építészeti alkotása a tíšnovitzi kolostor, melyet Constantia királyné, Ottokár özvegye, 1233-ban alapított és a melyet 1250-ben fejeztek be. Nem román, hanem átmeneti építmény. Rendkivűl gazdagon díszített, pompás kapuja azonban, a melyre még visszatérünk, híven ragaszkodik a román építészet hagyományaihoz. A trebitschi kolostortemplom az átmeneti építészetnek második kiváló emléke. Régebbi alapfalakon épűlt; figyelemre méltó egy felől szerkezeténél, más felől előcsarnokának szobrászati díszénél; árkádos és eredeti módon boltozott szentélyénél fogva. E két kivételes jelességű alkotáson kivűl több átmeneti építmény nem is keletkezett, mivel I. Venczel és II. Ottokár királyok alatt, kik szenvedélyes építkezők voltak és a német gyarmatosítást előmozdították, az országban meghonosított új szerzetek révén általánosan elterjedt a már teljesen kifejlett kora csúcsíves építési rendszer; 1210 és 1230 között ugyanis Ferencz-rendiek; minoriták, Domonkos-rendiek, Ágoston-rendiek telepűltek le, és Brünnben, Iglauban, Olmützben, Schönbergben, Znaimban kolostorokat építettek. Vladislav őrgróf alatt, a kinek áldásos uralma tartós békét és általános jóllétet hozott az országra, továbbá I. Ottokár uralkodása idejében is számos templom keletkezett; azonban I. Venczel és II. Ottokár alatt még sokkal élénkebbé vált az építő tevékenység.

Morvaország legrégibb kora csúcsíves építményei: Iglauban az egykori Domonkos-rendi templom, aztán a minoriták temploma, végűl a Szent Jakab templom, mely 1230 és 1243 közt épűlt és egyszersmind a legelső csarnoktemplom az országban. Valószínű, hogy ez időtájban építették újjá a brünni román székesegyházat; erre vall a hajó falának alsó része, melynek befalazott ablakai vannak. A fölsorolt templomokat fölűlmúlja a lodenitzi szép templom, a melynek tornyát azonkivűl két szépen boltozott, eredeti alkotású csarnok díszíti. Nagyobb számúak a kora csúcsíves, egyhajós, kisebb templomok. Ilyenek Velehradban az úgy nevezett Cyrilka, Schlapanitzban a templom szentélye, stb. Szép számmal maradtak fönn terjedelmesebb kéthajós templomok is, melyek kivétel nélkűl Csehország határszélén vannak és annak hoszszában tovább is találhatók. A Wolfranitzban, Böhmisch-Rudolecban, Sitzgrasban, Bidherschben, Lipolcban levő kéthajós templomoknak két-két, a biteschi, a saari Szent Prokop, a teltschi Szent Jakab templomnak pedig három-három pillérje van. Az akkori városi plebánia-templomok többnyire háromhajósak; a korábbiak középhajója magasabb, a későbbieknek mind a három hajójuk egyenlő magas; tornyuk vagy oldalt, vagy a nyugati homlokzat előtt áll; helylyel-közzel találkoznak két tornyúak is; a középhajó többnyire hosszabb és sokszögű záradékú, az oldalhajók egyenesen, néha sokszögűen záródnak. Az olmützi székesegyháznak 1265 és 1275 között épűlt hajója, mely többszöri újjáépítés után is elég jó állapotban van, a legszebb effajta templom; mind a három hajója egyenlő magas; oldalhajói szokatlanúl keskenyek, a mi onnan származik, hogy a régi román székesegyház tornyait és alapfalait megtartották, tehát azoknak a méretéhez kellett szabni az újabb építményt.

A király-kolostor Brünn mellett.
Weber Antaltól

A luxenburgi háznak most következő uralma alatt rendkivűl föllendűlt az építkezés; a pompakedvelő és szenvedélyes építkező család mindig melegen érdeklődött az építészet iránt. János király az építkezésre vonatkozólag számos rendeletet bocsátott ki; maga is sok és hatalmas építményt emelt az országban. 1312-ben Brünnben nejével együtt alapítá a Domonkos-rendi apáczák egykori kolostorát; más felől pedig Erzsébet királynénak, II. Venczel özvegyének segédkezett az altbrünni cisterci apáczakolostor építésénél. Az ő idejébe esik a brünni székesegyház fő szentélyének építése, a mely anyagra és munkára nézve hasonlít az alt-brünni templomhoz. Még nagyobb fontosságú János művészetkedvelő fiának, IV. Károly császárnak uralkodása, a ki, mint morva őrgróf, tizenhat éves korában Csehországban is helytartó volt. Számos és nagyszerű épületet emelt, melyekhez a mestereket Avignonból és Schwäbisch-Gmündből hívatta. Az ő példája után a nemesség, a papság és a városok is kiválóbb egyházi és világi építményeket emeltek. Testvére és Morvaországban utódja, János Henrik őrgróf szintén nagy kedvelője volt a művészetnek és az építkezésnek; 1350 körűl megnagyobbítá Brünnt; 1353-ban a pompás Tamás-kolostort építé a városon kivűl, a minél augsburgi Tamás mesternek, a párisi Sorbonne tanárának tanácsa szerint járt el; 1358-ban a vadászkastélyúl szolgáló neuhäuseli kettős várat építteté; ugyanő kezdette meg Stramberg erőd építését. Szintén az ő idejében, vagy talán már Károly alatt épűlt Brünnben az egykori királyi ház, mely a Brünnt meglátogató fejedelmek szállóhelye volt.

Unokaöcscse és utódja, Jodok őrgróf (1375–1411) alatt nem kevésbbé élénk volt az építkezés a városi körökben is. Az ő hozzájárúlásával Olmütz város polgárai kibővítették a városházat, mely II. Přemysl Ottokár alatt 1261-ben épűlt; az üzleti helyiségek számát megszaporították, utóbb a városháza szép erkélyét építették. Alatta és segédkezése mellett fogtak a brünni Szent Jakab templom átépítéséhez; valószínű, hogy gmündi Henriknek, Parler Péter unokaöcscsének Jodok udvarához való meghivatásával (1385) kapcsolatban van a templom szentélyének pompás körfolyosója, melyben a tengelyen álló pillér a gmündi iskolára, jelesűl Parler Péter iskolájára mutat. Ugyanez a gmündi Henrik utóbb Jodok ajánlatára Milanóba Giovanni Galeazzo Visconti udvarához kerűlt, a hol 1388-tól 1392-ig foglalatoskodott és elkészíté a milanói székesegyház tervrajzait. Jodok őrgróf építteté Malenowitz várat és befejezé Stramberg várat.

A brünni Szent Jakab templom belseje.
Charlemont Húgótól

A luxemburgi ház által megkezdett számos építmény közűl különösen a Brünn melletti király-kolostor temploma érdemel említést, melyet 1323-ban kezdtek meg; a csehországi legrégibb téglaépítménynél, a königgrätzi Szent Lélek templomnál (1303–1311) nem sokkal későbben épűlt, és úgy ezt, mint amazt is a királyi család alapítá. A Brünn melletti király-kolostoron, nem tekintve a husziták pusztítása utáni újjáépítését, két építési korszakot és két mester művészetét lehet megkülönböztetni. Az első korszakból valók azok a részek, melyek a faragott kőnek majdnem teljes mellőzésével tisztán téglából építvék, s melyek a königgrätzi templomra és valamely a téglaépítésben járatos éjszaknémet mesterre mutatnak; a kereszthajó délnyugati részének egyaránt eredeti és festői megalkotása arról tanúskodik, hogy a mester a gyarlóbb építő anyaggal és csekélyebb eszközökkel mily nagy hatást volt képes elérni. A második korszakból valók: a szentélynek lóherlevél-alakú elrendezése, a mely mintegy második kereszthajót alkot; továbbá a templomnak egész keleti és délnyugati része. Emezek a marburgi templomhoz, a kölni Mária-templomhoz (am Capitol), vagy a francziaországi hasonló elrendezésű templomokhoz hasonlítanak. Számos részlet ismét a délnémet építő műhelyre vall, névszerint a faragott kő és a tégla alkalmazásának módja, továbbá az ablakok szép geometriai díszei, a melyek közt legkiválóbb a fő kapu fölötti kerek ablak.

E helyütt szólanunk kell még egyszer a brünni Szent Jakab templomról, mely Morvaországban a legnagyobb, legszebb, legjobb állapotban levő és legegységesebb alkatú csúcsíves építmény, noha befejezése 1511-ig, sőt azontúl is elhúzódott. Háromhajós csarnoktemplom ez; folyosóval övezett, merész szerkezetű szentélye sokszöggel záródik és a sokszög mindegyik oldalán két-két hatalmas ablak van. Kapcsolatban megemlítjük az olmützi Móricz-templomot, mely koránt sem oly pompás és merész, mint az előbbi; építésének története azonban hasonlít amazéhoz, a mennyiben 1483-ban fejezték be. További emlékek: a daubravniki csarnoktemplom, melynek keletkezése szintén ebbe az időbe esik; tisztán pernsteini márványból épűlt; pillérei szépen tagoltak; a znaimi Miklós-templomnak, mely 1338-ban kezdett épülni, három hajóját oszlopok választják el; végűl a boskovitzi plebánia-templom. A romokban heverő kanitzi kolostor-templom is a luxemburgi ház idejéből való; szép arányú, gazdag, díszes előállítású volt; a kolostornak pusztúló keresztfolyosója szintén igen érdekes.

Említésre méltók még az ellenséges betörések ellen a lakosság védelmére szolgáló megerősített falusi templomok, vagyis a bástyákkal, tornyokkal, földalatti folyosókkal védett erőd-templomok, a milyenek Znaimban a Venczel-templom, továbbá Gross-Bitesch, Gurdau, Saitz helységek templomai.

Említésre méltók továbbá a hegyi vidékeken ma is szép számban levő fa templomok; népies, ősrégi építési módjuk az egykor általánosan és egyedűl divatozott fa építményből származik, mely e templomokban érte el technikai és formai fejlettségének tetőpontját. Fa templomok a renaissance művészet idejében, sőt a XVIII. században is épültek; hajójuk jobbára hosszanti; valamivel keskenyebb szentélyük és a hosszanti tengely. mentén emelkedő s kúpalakú tetővel födött egy tornyuk van. A hajó födelének széles eresze födi a templom körűl futó tornáczot, mely egyik jellemző sajátsága ez építményeknek; a templom telkét, vagy a temetőt szép ajtóval ellátott fa kerítés övezi. Seitendorf helységben van a legrégibb (1488) ilynemű ismert templom, melyet azelőtt vallásos tárgyú festészeti ábrázolások borítottak; legújabbak a karlovitzi középponti elrendezésű (1752) és a huslenkyi (1786) templom.

A hotzendorfi csúcsíves fa templom.
Charlemont Húgótól

Általában azt látjuk, hogy Morvaországban a csúcsíves építészet idejében, kivált a luxemburgi ház uralkodása alatt sok és nem csekély nagyságú templom keletkezett, a melyeknek nagyobb része azonban idővel vagy újjá épűlt és átalakúlt, vagy pedig csak romjaiban maradt fönn. A luxemburgi uralkodók pompaszeretetéhez képest az általuk alapított, vagy az uralkodásuk alatt épűlt templomok nagyok, merész szerkesztésűek, szép formájúak és gazdag készületűek. A pompás hatásnak, az újnak és az eredetinek mohó keresése tekintetében ez építmények túltesznek a németországi egykorú épületeken; de egyben-másban csakhamar elernyedtség mutatkozik rajtuk, s ezzel siettetik a csúcsíves rendszer hanyatlását, a mi Németországban későbben és pedig csak a XIV. század vége felé lett általánosabbá.

A csúcsíves korszakbeli világi építeszetnek is szép emlékei vannak Morvaországban. Kunstat váron, melyet 1250 körűl kunstati Chuno (Kuno) épített, az 1680-ik évbeli átalakítások daczára a csúcsíves boltozatú helyiségeken kivűl az elrendezésben is világosan fölismerhető az eredeti építmény. Nikolsburg várkastélyt a XV. században a franczia bástyarendszer szerint egészen átalakították; de ma is fönn van benne a kápolna, melyet 1380-ban Gazdag János fivérei és Liechtenstein György építettek; 1600-ban, majd 1680-ban ismét átalakították; mindazáltal megmaradtak a XV. században épűlt félkörű toronyszerű bástyáknak és a köztük volt falaknak a nyomai.

Permstein vár.
Charlemont Húgótól

IV. Károly példájára, a ki Csehországban a királyi palotát, továbbá Karlstein, Karlsberg, s még nehány várkastélyt építteté, továbbá János Henrik és Jodok őrgrófok morvaországi építkezéseinek hatása alatt Morvaország gazdag nemessége is részint újabb várakat épített, részint a régieket nagyobbítá és várkastélyokká alakította át. Ilyenek: Kravaře, Pernstein, Boskovitz, Lomnitz, Liechtenstein, Cymburg, Lipa, Zierotin, stb. várkastélyok. A tisztán koczkakövekből és egységes elrendezés szerint épűlt Boskovitz vár, sajnos, romokban hever; azonban ez állapotában is nagy hatású úgy terjedelménél, mint egységes voltánál és gazdag készületénél fogva. Buchlau várnak hajdan három különálló négyszögű tornya volt, melyek a XIII. század közepén vagy végén épűlt nagy vár keretébe vonattak; a XIV. században átalakították, a XV. században, 1470 és 1490 között kunstati Kuna, Podebrad király rokona, nagy termeket épített belé, melyeket utóbb fejezett be s bordákkal és záró kövekkel díszített; Cymburg Ádám (1495) fejezett be s bordákkal és záró kövekkel díszített; a korai renaissance idejében nagy, egyosztályú, részint beléépített, részint szabadon levő lépcsőt, majd negyedik lépcsőt és újabb szárnyakat csatoltak hozzá. Buchlau egyike az ország legnagyobb és legjobb állapotban levő várainak.

Buchlau váron túltesz Pernstein vár, mely általában is a legnagyobb és legszebb várak egyike. Sokszor átalakították, sokszor bővítették, többek közt egy igen szép kora renaissance épülettel; mai állapotában harminczkét erkélye, számos nyitott folyosója van; belsejének java része egészen új; hatalmas külseje tiszteletet parancsoló. Bástyafalai, tornyai, sánczárkai, egyszerű előudvarai egészen épek és mint Buchlau, Eulenburg, Busau, stb. várak, hű képe a középkori várépítésnek, a hatalmas urak, Morvaország régi bárói életmódjának. A Pernstein nemzetség a legtekintélyesebbek és leggazdagabbak közé tartozott az országban; Pernstein vár a renaissance idejében gyűjteményeinél s gazdag könyvtáránál fogva a muzsák igazi tanyája volt, a hol minden tudós és minden művész egyenlően hathatós támogatásban részesűlt.

Érdekes várak még: a Wildenberg családbeli Buzo által 1334-ben épített és Postupic és Haugwicz által kibővített Busau vár, melyben még megvan a régi lovagterem; míg egy későbben épűlt terme már romokban hever, a melyet azonban Jenő főherczeg eredeti alakjában helyreállíttatni készűl. Eulenburg (Sovinec) várba, mely 1620 óta a német lovagrend tulajdona, hét kapu vezet; ámbár sokféle átalakításon ment keresztűl, mindazáltal fokonként való kibővítését a román öregtoronytól kezdve az előudvarokig világosan fölismerjük. Teltsch várkastélyt feltűnő szabályosság jellemzi.

Eichhorn regényes fekvésű, nagyszerű kettős vár, melynek két részét mély és széles sziklahasadék választja el egymástól; állítólag brünni Konrád herczeg építette volna 1060-ban, és 1511-ig fejedelmi vár volt; eredeti elrendezését magas falak és erős tornyok jelölik; belsejét idővel egészen átalakították; egyébként a várkápolnán (1230) kívűl nincsenek érdekesebb részletei. A XIV. század vége felé épűlt váraknak jellemző sajátságuk, hogy épületek zárt tömegéből állnak. Ilyenek Malenovitz (1390); Gross-Meseritsch, Lomnitz, Jaispitz, Goldenstein, Vöttau. Ez az utolsó régi, híres župan-vár, mely már a XI. században nagy fontosságú volt.

A várakban fönmaradt lovagtermek részint gerendás mennyezetűek, mint Busau és Sternberg várban, részint bordás boltozatúak, mint Buchlau és Pernstein várban. Ezeknél gazdag építészeti előállításuknál fogva sokkal érdekesebbek a várkápolnák, melyek azonban többnyire megrongált állapotban maradtak fönn, mint példáúl Spielberg, Buchlau, Teltsch várakban. Jobb karban levő, de részben átalakított kápolnák vannak Eichhorn (1230), Nikolsburg (1380), Sternberg, Namiest, kivált pedig Lomnitz várban. Ez utóbbit, mely egykor (1450) jóval nagyobb volt, igen szép erkély díszíti; azonkivűl különös érdekességet kölcsönöznek neki jó állapotban levő boltozati festményei és régi üvegképei, mely utóbbiaknak mestere a föliratos szalag bizonysága szerint Pecka Dávid volt. Mährisch-Trübau vár kápolnája a legkésőbbiek egyike. A vár 1490-től 1495-ig épűlt; ma legnagyobb része rom; a kápolna azonban még fönnáll és záróköveit a Boskovitz, Kravare, Lipa családok czímerei díszítik.

Pilgram képmása a bécsi Szent István templom orgonájának a lábán.
Siegl Károlytól

Abban az időben, mikor az ország fejedelmei, a papság és a főnemesség számos kolostort, templomot és várkastélyt építettek, a városok polgárai is mind nagyobb tevékenységre buzdultak az építkezés terén; ők is számos új, nagy s pompás templomot, tanácsházat, s városvédő falakat emeltek és azoknak kapuit és tornyait faragványokkal és festményekkel díszítették. A tanácsházak szép sorából kiemeljük Olmütz városáét, melyet 1261-ben építettek és 1378-ban tetemesen megnagyobbítottak; mind a két évbeli építkezést pontosan fölismerjük, noha a tanácsház most kétemeletes barokk építmény, s külsején csakis a déli oldal díszes erkélye, a nyugati oldalon pedig egy czímerekkel díszített nyílt lépcső mutat a középkorra. Egykor az üzleti helyiségektől távolabb állott, most a tanácsházba be van építve a városi mértékhivatalnak késő csúcsíves szép épülete. Az éjszaknyugati szárny első emeletén van a szép boltozatú egykori törvényszéki terem, mely annak idején legalább hét szakaszból állott.

A luxemburgi ház uralkodása alatt számos építészeti alkotás keletkezett, és ekként Morvaországban örvendetes fejlődésnek indúlt a művészet; ellenben a vallási és nemzetiségi pártoskodásnak nem sokára bekövetkezett idejében nemcsak hogy megszűnt a művészeti élet, hanem a huszita háborúk viharaiban százával pusztúltak el az építészetnek és a művészetnek legnagyobb és legszebb emlékei. Ekként a korábbi századok számtalan művészeti kincse enyészett el, a művészet virágzása megakadt és egy egész századra lehetetlenné vált a művészeti tevékenység.

Csak mikor 1444-től fogva Poděbrad-Kunstat Boczek György előbb mint morvaországi helytartó, utóbb (1458–1471) mint Csehország királya visszaállította a rendet és a békét és ezzel kapcsolatban a kereskedelem és jóllét föllendűlt, még inkább pedig utódjai, Corvin Mátyás magyar király és a Jagello-házbeli II. Ulászló cseh és magyar király alatt (1471–1516) érte el a csúcsíves művészet második virágzási korát, melyet közönségesen a művészet Ulászló-féle korszakának szokás nevezni.

A brünni jezsuita templom belseje.
Bernt Rudolftól

A husziták által elpusztított templomoknak és kolostoroknak mintegy kétharmad részét újból fölépítették, a meglevő templomokat megnagyobbították, számos bazilikát csarnoktemplommá alakítottak át. 1483 körűl befejezték az olmützi Móricz templomot, a brünni Jakab templom is lassanként közeledett a befejezéshez; szentélye 1470-ben még nem volt készen; 1502-ben brünni Pilgram mester az éjszaki oldalhajót kezdé építeni. 1511-ben a boltozat körűlbelűl készen volt, a tornyot azonban még azután is építették. A XVI. század végén a brünni székesegyházat csarnoktemplommá alakítják át, később Thurzó püspök szép előcsarnokot emelt az éjszaki oldala elé; 1566-ban befejezték. A daubravniki szép templomot 1535-től 1557-ig régi részeinek főlhasználásával újból fölépítették.

A késő csúcsíves építészet idejében emelt tanácsházak közűl megemlítjük: a znaimi tanácsház tornyát, melyet edelspitzi Miklós mester 1445-ben épített; az iglaui tanácsház földszinti, gerendás mennyezetű termét; a boskovitzi érdekes tanácsházat, melynek lemetszett sarkú tornya eredetiségénél fogva érdekes; a mährisch-trübaui 1539-ben épűlt tornyot; az olmützi városi mértékhivatalt, s a brünni tanácsház szép kapuját, mely állítólag Pilgram mester műve. Brünnben, Prosnitzban, Trübauban és még nehány városban szép, magán építmények is maradtak fönn.

A tornyoknak egy sajátos faját kell még megemlítenünk, mely Cseh- és Morvaországban gyakran fordúl elő. Számos templom és tanácsház tornyának tetején kiszökellő párkánykövek fölrakása, vagy a falnak beszökellése által képezett folyosó fut a torony sisakja körűl és vagy a pereme szélén, vagy a sisak tövén négy kisebb saroktorony emelkedik; néha a torony sisakjának felső részén is még másik négy erkély van és e sok karcsú csúcs rendkivűli élénkséget ad a toronynak. A torony ilyetén díszítése nagyon kedvelt volt és még a renaissance művészet idejében is divatozott, a mire példa a brünni tanácsház tornya. A csúcsíves művészet idejéből valók a znaimi tanácsháznak több emeletre tagolt sisakú tornya, továbbá a kornitzi plebánia-templom rendkivűl könnyed és díszes tornya.

A csúcsíves építészet befejezéseűl meg kell még emlékeznünk Morvaország egy híres szülöttjéről, prosnitzi Mátyás, más néven Rajsek mesterről, a ki tanúlmányok czéljából beútazta Német-, Franczia-, Angol- és Olaszországot, s 1457-ben a prágai lőportornyot építé; majd folytatta a kuttenbergi Borbála templom szentélyének építését, a melyen egy s más részlet az angol csúcsíves építészetre mutat. Minthogy a brünni székesegyház ama kövein, melyek csarnoktemplommá való átalakítása idejéből származnak, olyan kőfaragó jegyek fordúlnak elő, mint a prágai lőportorony kövein: föltehető, hogy Rajsek a brünni székesegyház átalakításán is dolgozott.

Újabb kutatók a csúcsíves építészet végső idejéből több kőfaragó mester nevét fedezték föl, a kik valószínűleg azokon a csúcsíves építményeken dolgoztak, melyek 1550-től 1570-ig fejeztettek be. Föltehető, hogy e mesterek megpróbálkoztak a renaissance művészet formáival is.

Az új művészet szerényen jelentkezett Morvaországban, de csakhamar győzelmesen vonúlt be és kiszorította a csúcsíves művészetet, mely háromszáz évig uralkodott. Számosak és egyszersmind igen kiválóak a XVI., XVII. és XVIII. századbeli építészeti alkotások.

Frain várkastély.
Bernt Rudolftól

A korai renaissancenak egy faja jókor mutatkozott Morvaországban, de a nélkül, hogy tulajdonképeni renaissance formákat honosított volna meg; a régi várakat újjá építik, tágasabb, szabályosabb alakú termekkel, nagyobb ablakokkal látják el, szóval gondot fordítanak a nagyobb kényelemre; nem sokára, még pedig már a XV. század közepén újabb kastélyok épülnek, a melyek még szabályosabbak és kényelmesebbek, de csúcsíves boltozataik, csigalépcsőik, csúcsíves tagoltságú ablakaik és ajtaik vannak. Ilyenek: Stražnitz (1453), Hohenstadt (1475), Tobitschau és Wischau (1490), Kunstat, Lomnitz, Gross-Meseritsch, Jaispitz, Vöttau, Mährisch-Trübau (1492–1495) kastélyok.

Nem meglepő, hogy a renaissance Morvaországban korán jelentkezik, mivel Corvin Mátyás magyar király, a ki Morvaországot hatalma alá hajtotta, Olaszországgal élénk érintkezésben volt és budai udvarában számos olasz művészt foglalkoztatott. A mährisch-trübaui java részében lebontott kastélynak meglevő kapuja 1492-ből való, s így Ausztriában egyik legrégibb renaissance építmény. Egészben véve nyers és durva, az antik formák iránt való fogyatékos érzékről tanúskodik és kétségtelenűl nem olasz mester műve. Építőjének, Boskovitz Lászlónak, udvarában akkor Dubenszky Jeromos (1508–1529) és Herding Gáspár (1510) építőmesterek tartózkodtak. Ilyen korcsformák jellemzik a daubravniki templomnak 1535-ből való egyik kapuját és Teltsch kastélynak két kis ajtaját is.

A renaissance művészetet tulajdonképen a gazdag, hatalmas, művészeti érzékű, sokat útazott nemesség honosította meg és ápolta; az ország vezető nemzetségei, melyek a huszita tanokhoz hajlottak és az úgy nevezett cseh testvéreket hathatósan pártolták, akkoriban ezek voltak: Boskovitz, Cymburg, Krajíř, Kunstat, Lichtenburg, Liechtenstein, Lipa, Lomnitz, Neuhaus, Pernstein, Pösing, Sovinec (Eulenburg), Sternberg, Waldstein, Wlaschim, a melyekhez 1480-tól a Zierotin nemzetség is tartozott. E régi báróknak fejedelemségekkel fölérő, kiterjedt birtokaik voltak, a melyek fölött souverän módon uralkodtak; így példáúl a Zierotin nemzetség Morvaországnak majdnem egy harmadát bírta. Ez a nemesség valóságos udvart tartott; katonasága, udvari lovagjai, udvari tisztjei és szolgái voltak, s ezeken kivűl mindig számos vendég, művész és tudós járt-kélt náluk. A kastélyok a művészet, a tudomány, a finom szokások és társadalmi érintkezés helyei voltak. Az ilyen udvartartásra a várak nem voltak alkalmasak; az egész országban új és pompás úrilakokat, sokszor egy-egy család többet is épített és a leggazdagabb módon rendezte be. Ekként a művészetnek újabb fényes korszaka köszöntött be az országba. E korszak tevékenysége egyedűl a világi építkezésre szorítkozik és II. Rudolf császár idejére esik, a kinek prágai udvara gyűlő helye volt minden országbeli művésznek és tudósnak.

Austerlitz katély udvara.
A morvai iparmúzeum „Morvaország várai és kastélyai” czímű kiadványából (1888).

A morva nemesség a külfölddel, jelesűl Olaszországgal való sűrű érintkezésénél fogva kastélyainak építését olasz mesterekre bízta, s ez építmények magukon is viselik származásuk ismertető jelét és lényegesen különböznek a németországi, illetőleg az úgy nevezett német renaissance épületektől. A legkiválóbb kastélyok keletkezésük időrendje szerint: Mährisch-Krumau (1513), Kanitz, Chropin, Prerau, Teltsch, Rossitz, továbbá az udvarának szépségével valamennyit fölűlmuló Bučovitz, Račitz, a nagyszerű Namiest, a pompás Ullersdorf, Eyvanovitz, Ungarisch-Ostra (1620) kastély, stb. Mindezen kastélyok emeletesek, szabályos elrendezésűek; szép termeik, kényelmes lépcsőik vannak; legfőbb díszüket azonban árkádos udvaruk teszi. Egyik-másik kastélynak a belseje még elég jó állapotban van, így Chropin kastélynak a lovagterme. Épületeinek sokaságánál, belső díszének épségénél fogva valamennyit fölűlmúlja Teltsch kastély, a Neuhaus nemzetségnek egykori székhelye. Neuhaus-Teltsch Zachariás 1554-től 1580-ig emelte mindezen épületeket, köztük két hatalmas árkádos épületet, továbbá az aranyos, a kék és a márványos termet, a fegyvercsarnokot, a kincstárat, a György kápolnát és a kastélykápolnát. Valamennyi helyiségnek részint faragott, részint stucco mennyezete még ép állapotban van. Későbbi időből való Bučovitz kastélynak öt díszterme, köztük a császárszoba, melynek oldalát római császárok mellképei, másik oldalát V. Károly császárnak a törökök elleni harcza, mennyezetét Diana és kísérete, Mars, Európa és más alakok díszítik. Mindezen ábrázolás gazdagon aranyozott domború stucco mű. Említésre méltó még Pirnitz kastély császárterme, mely az előbbihez hasonló, végűl a Namiest kastélyban levő nagyszerű sala terrena, mely most könyvtár.

Ungarschitz kastély Óriás-terme (Collalto herczegé).
Siegl Károlytól

A renaissance második, vagyis a kora barokk művészet korszaka összeesik az ellenreformatio idejével; tulajdonképen a XVI. század végével kezdődik, a XVII. század közepéig tart és az egyházi építkezésnél jut érvényre oly időben, mikor a világi építkezésben még majdnem kizárólag a renaissance uralkodik; mert az ellenreformatio már II. Rudolf alatt kezdődik, tart Mátyás uralkodása alatt és belenyúlik II. Ferdinánd uralkodása idejébe. Az ellenreformatio czélja az, hogy útját állja a protestantismusnak, mely Morvaországban általánosan el volt terjedve, és hogy a katholikus egyházat ismét uralomra juttassa; Olaszországból és Spanyolországból új szerzetes rendeket, köztük kivált a jezsuitákat honosítják meg és így kezdik az ellenreformatiót. A Fehér-hegy melletti csata (1620) után megtört a nemesség hatalma; Morvaországban megdőltek legerősebb támaszai: Alttitschein, Černahora, Helfenstein, Hochwald, Plumenau, Stramberg; a régi nemzetségek egy része a csatamezőn elesett, másik részét hóhér keze végezte ki; sokan elmenekűltek az országból, másokat meg száműztek. A császár és a birodalom győzelmes párthíveinek sorából keletkezett új nemesség lépett a réginek helyébe és birtokaiba. Az ellenreformatio teljes győzelmet aratott; az országban számos templomot és apátságot alapítottak és építettek; a hatalmas Jézus-társaság vitte a vezérszerepet a művészet terén is. Építményeiket Olaszországból hívott művészek által készíttették és az ezek által meghonosított barokk művészet gyorsan gyökeret vert úgy annyira, hogy számos régi csúcsíves templomot is átalakítottak az új ízlés szerint, s pedig nem csupán az új formák kedveért, hanem mivel az Olaszországban alkotott templomok elrendezése is más volt; ekkor ugyanis legörömestebb olyan hosszanti templomokat építettek, a melyeknek két oldalt kápolnáik voltak. A csúcsíves templomokat tehát akként alakították át, hogy az oldalhajókat keresztbe vont falakkal részére osztották, miből a kápolnák sora keletkezett; vagy pedig az oldalhajók hosszanti falát a támasztó pillérek külső széleig kitolták és a pillérek közeiben ekként nyert tereket kápolnákká alakították át; az újonnan épített templomoknak eleinte volt kereszthajójuk, de ezt csakhamar elhagyták; a magasabb középhajó dongaboltozatú vagy keresztboltozatos; a kápolnák is vagy keresztboltozatúak, vagy lapos kupolájuak.

Ezt az uralkodó építő módot azok után, a kik meghonosították, jezsuita művészetnek nevezik. Az építmények eleinte puszták, dísz nélkűliek, kolostori egyszerűségűek voltak és csupán a nélkülözhetetlenre szorítkoztak; utóbb mind nagyobbakká és díszesebbekké lettek. A kora barokk ízlésű homlokzatok, illetőleg a XVII. század első felében keletkezett templomok homlokzatai többnyire keskenyek, magasak, a csúcsíves építészet függőleges vonalrendszere uralkodik még rajtuk, a mennyiben jobbára csúcsíves építmények átalakításából keletkeztek, az új irány kénytelen volt azok méreteihez, arányaihoz és formáihoz alkalmazkodni.

Ezen időbeli templomok: a brünni jezsuita-templom 1582-ből, a fulneki templom 1558-ból, a velehradi templom homlokpatának tornyai 1589-ből, az olmützi székesegyháznak 1616-tól 1619-ig épűlt egykori szentélye, a wranaui búcsújáró templom 1619-ből, a neutitscheini spanyol kápolna 1621-ből, a nikolsburgi egykori Loretto-kápolna 1623-ból, az obrovitzi templom 1629-ből, a Znaim melletti Pöltenbergen levő templom 1635-ből, a mährisch-kromaui plebánia-templom 1646-ból, stb.; kolostorok: Brünnben a jezsuita kolostor 1582-ből, Kremsierben a jezsuita collegium 1620-ból, Znaimban és Iglauban ugyanaz; mind a kettő 1623-ból, Nikolsburgban a kegyesrendi collegium 1629-ből, Neureischban a convent-épület 1631-ból, Velehradban a kolostor udvara 1633-ból, Olmützben a jezsuita collegium 1641-ből, stb.

A következő időben, 1650-től 1750-ig, tehát a harminczéves háború után a barokk művészet Morvaországban, mint általán egész Ausztriában, rendkivűli lendűletet nyert; az építészet pompásan, nagyszerűen fejlődött és pedig a művészetet kedvelő és szenvedélyesen építkező I. Lipót, I. József, kivált pedig VI. Károly császár alatt. Morvaország a művészetnek egy egészen rendkivűli fényes korszakával lett ismét gazdagabb. Majdnem száz évig tartó béke semmi által nem zavart megelégedettséget idézett elő; a jóllét általános volt; mindenfelé fölhalmozódtak a kincsek; a fényűzés és az ízlés kifejlődött; életkedv mosolygott és élvezetek öröme kínálkozott mindenfelől; az udvar nagy építkezésekbe fogott és számos megrendeléssel látta el a művészet minden ágát; a papság és a nemesség követte az udvar példáját; mindenfelé építettek; mindenkit az a vágy lelkesített, hogy valami nagyot és szépet alkosson. A papság, mely nagy tekintélyre és hatalomra emelkedett, megmérhetetlen gazdagság fölött rendelkezett; győzedelmét nagyszerű apátsági és templomi építkezés által iparkodott kifejezésre juttatni; számos építményeivel általános, szinte lázas építkezésre ad ösztönt; mindenfelé kegyhelyek keletkeztek: Brünnben, Turasban, Wranauban, Kiriteinban, Sloupban, Hosteinban, Olmütz mellett, stb. Mint az előbbi korszakban Dietrichstein gróf, olmützi bíbornok állott az építkezési mozgalom élén, most ugyanezt a szerepet Lichtenstein-Castelkorn olmützi bíbornok viszi. A nemesség is buzgó előmozdítója a vallásos eszméknek és a vallásos művészetnek; Liechtenstein herczeg, Waldstein gróf, Althan gróf, Peterwaldsky báró, Sinzendorf gróf, Rottal gróf, Questenberg gróf, Dietrichstein herczeg, Roggendorf grófné, Blumeggen gróf, Kaunitz gróf és herczeg, Zierotin gróf, stb. kolostorokat alapítottak és templomokat építettek.

Már előbb említettük, hogy az ezen korszakbeli építmények határozottan olasz hatás alatt állanak; számos olasz mester dolgozott ekkor a morvaországi templomokon és kastélyokon, közűlök némelyeknek egész sereg művész és segéd volt a kíséretében. Nevezetesebb mesterek voltak: Baldassare Fontana építész és szobrász (1670-tőt 1729-ig), Giovanni Jacopo Brascha építőmester (1680), Andrea Allio kőfaragó (1692), Bernardo Antonio Fossati de Mafio kőfaragó (1728), Bartolomeo Altomonte építész és festő (1733), Cajetano Fanti, a Liechtenstein herczeg képtárának igazgatója, Martinelli építész (1750), Beduzzi építész (1750), Canaval építőmester (1751), stb.

Nem sokára számos hazai erő sorakozott melléjök, a kik részint a Morvaországban működő olasz mesterek iskolájában, részint pedig Olaszországban képezték ki magukat. Utóbb ezek vezették az építkezéseket, a miből könnyű megérteni, hogy a későbbi időben keletkezett építmények is az olasz mintákat követik, vagy legalább is nyomain járnak az olasz művészetnek. A hazai mesterek száma oly nagy, hogy lehetetlen valamennyit elsorolni; azért csak nehánynak megemlítésére szorítkozunk; ilyenek bergstädtli Pertl István építőmester (1665), Dechet János mester, Öd Keresztély, Partsch Mátyás, Glöckl Ádám, Schopper Tamás, a Grimm és Klitschnik brünni építőmester család, a Kniebandl olmützi építőmester család, a tehetséges Sturmer Tamás mester, a ki Rottal Antal gróf, a művészet nagy barátja számára mintegy tíz templomot épített; továbbá Ritz mester, a ki Kiriteinban a nagy kupolát építé; Oswald Gáspár, iglaui születésű kegyesrendi, a ki Migazzi Keresztély gróf bécsi érsek számára húsz templomot épített;. Mertha Pál építőmester; Thalheur fulneki építőmester, stb. Bécsi építészek is kaptak megbízást, így példáúl erlachi Fischer és fia, azután Pulgram A. császári udvari építész, Hildebrand A. udvari építész, Kaltner Lajos Sebestyén, a ki Seelowitz kastélyt építé, Bliembel Sebestyén és Koppner József építőmesterek, Kerndl Ferencz építész, stb.; a prágaiak közűl kivált Santini (Aichl János) építész vett részt az ország építkezéseiben.

A kifejlett barokk művészetű templomok sokkal szabadabb és eredetibb fölfogásról tanúskodnak; többnyire új építmények; az építészt tehát nem korlátozták a csúcsíves maradványok és méretek; az elrendezésben és a fölépítésben nagyszerű arányok uralkodnak; a kereszthajó elmarad; a középhajó tetemesen szélesebbé válik és hatalmas mellékkápolnák torkolnak belé, úgy, hogy a mind merészebbé váló arányok nagyszerűvé teszik a templom tágas belsejének hatását; 1650-től kezdve kupolákat is építenek és pedig eleintén a hosszanti és kereszthajónak metszési négyzete fölé; így az Olmütz melletti szent hegyen; majd a hosszanti hajó mentén több kupolát emelnek, példáúl az olmützi Szent Mihály templomon, a raigerni apátsági templomon; végűl valóságos középponti elrendezésű templomok keletkeznek, melyeknek terjedelmes középső része fölött hatalmas kupola emelkedik, így Frainban, Kiriteinban, Jarmeritzben, stb. Az e korszakbeli templomokat általában változatosság, a gondolat nagyszerűsége, az előállítás merészsége, nagy fény és pazar pompa jellemzi és ekként teljesen kifejezésre jut a katholicismus fénye és föltétlen győzelmi, valamint az akkori papságnak hatalma és gazdagsága.

A kremsieri nagy terem.
Bernt Rudolftól

E korszakbeli nevezetesebb hosszanti templomok: a minoriták, a Domonkos-rendiek és a jezsuiták temploma Brünnben, a búcsújáró templom Turasban, a jezsuita templom Iglauban és Olmützben és még több; az 1650-től kezdve mind inkább szaporodó és utóbb valóságos középponti építményekké alakúlt kupolás templomok közűl a nagyobbak: az Olmütz melletti szent hegyen álló templom, a Borbála templom Buchlau mellett, a Mihály templom Olmützben, a velehradi búcsújáró templom, a kastélytemplom Frainben, Jarmeritzben; az apátsági templom Raigernben, a hosteini, kiriteini, sloupi búcsújáró templomok, a mühlfrauni templom, stb.

Nagyszerű apátságok: Neureisch, Saar, a brünni Tamás kolostor, a Hradisch kolostor, mely az országnak legnagyobb és legszebb egykori apátsági épülete, a jezsuiták conventje és convictusa Olmützben, az apátsági épület Raigernben és a nagyszerű, de nem befejezett kolostor Kloster-Bruckban.

Az udvar és a papság mellett Morvaországnak részben Olasz- és Spanyolországból betelepített nemessége, mely a nem-katholikus nemesek nagy birtokaiba lépett, nagyszerű kastélyok és városi paloták építése által szintén előmozdította az építkezést. Így sok és nem ritkán kiváló tehetségű művész nyert foglalkozást, a kiknek sok, idegen és hazai segédjük volt, sőt némely főúr saját építő műhelyet tartott, a mennyiben számos építményeinél egyidejűleg több építészt, építőmestert, sok szobrászt, festőt, kőfaragót, stucco-díszítőt foglalkoztatott, mint példáúl Rottal gróf, a ki egy maga Holeschaut s még néhány kastélyt és tíz templomot épített.

A kifejlett barokk művészet idejében a következő nevezetes kastélyok és paloták keletkeztek: Holeschau (1650), az olmützi rezidenezia (Fontana), Frain kastély és annak temploma (erlachi Fischer és fia), Plumenau, Aussee, Kremsier, Buchlovitz kastélyok, Budischau kastély átalakítása, Seelovitz, Kunewald kastélyok, Nikolsburg kastély helyreállítása, a Dietrichstein-Seelovitz palota Brünnben, Joslowitz (Fischer), Milotitz, Austerlitz, Raitz, Napajedl, Bystritz és Rosswald kastélyok.

E kastélyokat nagyszerű kertek egészítették ki, a melyek közt az 1731-ben Ullersdorfban keletkezett holland művészetű kert volt a legnagyobb; ehhez sorakoznak Holeschau, Austerlitz, Jarmeritz, Kremsier, Pirnitz, Seelovitz, Buchlovitz kastélyok kertjei.

Az olmützi székesegyház.
Bernt Rudolftól

A kastélyok legnagyobb részének tekintélyes terjedelmét még növelik a hozzájuk tartozó melléképületek, melyek kellőleg csoportosítva és egymással kapcsolatban állva, a kastélylyal, annak nagy nyílt lépcsőivel, terrasz-építményeivel, portikusaival, előcsarnokaival, előudvaraival és a hozzá tartozó kerttel együtt rendkívűl hatásos, nagyszerű, sokszor fölséges egészet alkottak. A homlokzatot rendesen pillérek tagolják; a kaput oszlopok díszítik; az ablakoknak szép keretük és gyöngéden hajlított párkányuk van, könyöklőjüket pedig czikornyás kagylók és füzérek élénkítik. A födél eleinte egyszerű, utóbb divatossá válik a Mansard-tető, melyen ormók, kis kupolák vagy könnyed sátorfödelek emelkednek. A termek falait és mennyezetét gazdag stucco díszíti, mely gyakran festmények keretéűl szolgál és fínomúl van aranyozva, példáúl Pirnitz, Namiest, Velehrad és Plumenau kastélyokban. Utóbb idejüket múlják a keretek; fresko festmények lepik el a falak és mennyezet egész területét, sőt annak korlátain is átlépve, a szomszédos falterületre is kiterjednek; gyakran pedig igen érdekes építészeti alkotmányt ábrázolnak a falon. Majd utóbb a festmények is gyérűlnek, igen kis mezőkre szorítkoznak, s a mennyezetet, a falakat, az ajtók és az ablakok bélletét önkényes keretek, szeszélyesen tört, hajlított és halványan színezett vonalak borítják. Azonkivűl a folyosókat, a termeket, a lépcsőházakat, a csarnokokat; a terraszokat, a kerteket szobrok és vázák díszítik; egyszersmind az építmény gazdagságával összhangban van a művészi, pompás butorzat is.

Kivűl is, belűl is hasonlóan díszesek voltak az olmützi és kremsieri herczeg-érseki paloták, nemkülönben az apátságok, jelesűl a praelatusi és apáti rezidencziák. A városok gazdag polgársága is lépést tartott az uralkodó divattal és újabb építményeit szintén szobrászati és festészeti díszszel látta el. Könnyen érthető, hogy száz éven túl tartó ilyetén élénk művészeti munkásság következtében még a kisebb városokban is, sőt csekély helységekben is kiváló mesterek éltek és számos megbízatást kaptak.

A tišnovitzi templom kapuja.
Siegl Károlytól

A fejlett barokk művészet korabeli termek közűl, melyeknek mennyezetét többnyire freskók, néha pedig olajfestmények díszítették, különösen említést érdemelnek: Ungarschitzben az úgy nevezett Óriás-terem, Nikolsburgban a Preuner József freskóival díszített ősök terme, a trónterem és a gobelin-terem, Buchlovitzban a tojásdad alakú, két emeletnyi magas zeneterem, a kremsieri kastélynak a könyvtára és nagy terme, Jarmeritz kastélyban a nagy terem és a zeneterem, Austerlitz kastély tojásdad alakú terme, Frain kastélyban az ősöknek nagy szobrokkal díszített terme, Milotitz kastélynak pompás freskókkal díszített nagy terme, Hradisch kolostornak praelátusi terme, mely most kápolnáúl szolgál s melyet Troger Pál freskói és Antonio Tassi jó hatású építészeti festménye díszít; szintén Hradischban a Gran Dániel festményeivel díszített úgy nevezett rondella, Saarban és Raigernben a praelátusi termek, Brünnben a régi tartománygyűlési terem, melyet Gran Dániel freskói díszítenek, stb. Sajnos, elpusztúltak Carpofero Tencolla híres freskói, melyek az olmützi érseki palotát díszítették, köztük egy nagy fresko: „Apollo a világ összes népeinek gyülekezete előtt megkoszorúzza a művészetek és a tudományok nemtőjét”; hasonlóképen elpusztúltak a Maulpertsch-féle sokat dicsért freskók, melyek a klosterbrucki könyvtár termét díszítették.

A világi falfestményeknél jóval számosabbak a templomiak, melyek közűl megemlítjük: a kiriteini, jarmeritzi, mühlfrauni, a raigerni, a velehradi és az Olmütz melletti szent hegyen levő templomok kupoláinak falfestményeit, továbbá az olmützi és a brünni jezsuita templom, a brünni minorita templom, a sloupi búcsújáró templom freskóit, a melyek közül a két utóbbinak a helyreállítás nem vált hasznára.

Ily sokáig tartó virágzás után természetesen megállapodásnak és hanyatlásnak kellett következnie; már a XVIII. század közepe táján megcsökkent az építkező kedv; ehhez járúlt a kolostorok eltörlése, a mi végképen megakasztotta a művészeti tevékenységet. A már megkezdett építményeket sem fejezték be; a melyek pedig készen voltak, azokat csak a legszükségesebbekkel látták el; csakhamar általánossá lett a munka hiánya; újabb föladatok épenséggel nem kínálkoztak; a művészek és a jól iskolázott segédek nagy csapatja lassanként elszéledt, vagy pedig a hosszú szünet ideje alatt elhalt. Ily szomorúak és sivárak voltak az állapotok és ilyenek maradtak a XIX. század közepéig. E miatt az épületek, melyek e században a 30-as és 40-es évekig keletkeztek, csupaszok és ridegek voltak; puszta falaikon csak ablaknyilások voltak; ízlésnek és dísznek híre sem volt. Azon fényes korszak után, melyben az építészet oly dúsan virágzott, egyszerű, semmire sem vágyó, pénz nélkűli és tettekben szegény korszak következett, melyből kiveszett a művészeti érzék, az ízlés, melyben nem volt sem életkedv, sem alkotó képesség.

Morvaország míg a korábbi időben a művészet terén a többi örökös tartománynyal egyenlő rangú volt: a XIX. században meglehetős későn ocsúdott föl az imént ecsetelt körűlmények okozta tétlenségéből; a nemességnek a múlt századokból számos nagy kastélya maradt fönn, a föloszlatott kolostorok templomait legnagyobb része a klerus kapta meg, más felől pedig a kolostorok helyiségei bőségesen kielégítették az országnak az újabb körűlmények közt támadt szükségleteit; a fővárosi jellegétől megfosztott Olmütz, mint vár, építési tilalom alatt állott, Brünn ellenben a kereskedelem és az ipar nagy telepévé fejlődött és gyakorlati iránya elnémította az eszményi törekvéseket. Ez az oka, hogy Morvaország csak az utóbbi húsz évben kezdett föléledni és azóta iparkodik a mulasztottakat pótolni.

A trebitschi templom előcsarnoka.
Weber Antaltól

A csekély számú egyházi építmények sorában első helyen áll az olmützi székesegyház helyreállítása és tornyának fölépítése; a mährisch-ostraui új plebánia-templom kevésbbé sikerűlt alkotás. Brünnben a Ferstel terve szerint épűlt protestáns templom egyszerű csúcsíves építmény; ugyanott mostanában fogtak a székesegyház tornyának helyreállításához. Az újabb kastélyok közt legnevezetesebb az angol-csúcsíves ízlésű Eisgrub kastély; továbbá említésre méltó Černahora kastélynak Hansen által eszközölt átalakítása, s végűl Löschna kastély, mely inkább villaszerű. Brünnben keletkezett jelesebb városi építmények: a morva iparmúzeumnak Schön tanár által épített olasz renaissance ízlésű szép palotája, a Hansen által épített cseh egyesűleti ház, a Fellner és Helmer által épített városi színház, melynek díszes és nagyszerű lépcsőcsarnoka kelt figyelmet; érdekesek továbbá az Ende és Böckmann berlini építészek által épített német ház, a Ferstel által épített Bochner (Bergel) féle csúcsíves palota, stb. Neutitscheinban Thienemann szép egyesűleti házat és több szép villát épített; Wanderley Zwittaut gazdagította nehány tekintélyes épülettel. Olmütz fölszabadúlván az építési tilalom alól, most kezd terjeszkedni és lassanként újszerű várossá alakúl át. Remélhető tehát, hogy Morvaország az építészet és általában a művészet békés versenyében a jövendő században sem marad el.

Morvaországban a szobrászati alkotások egyenlő rangúak az építményekkel. Az ország legrégibb szobrászati emlékein kezdve megemlítjük a román épületek ékítményeit és alakos díszét. Az e fajta művek legnagyobb része azonban az épületekkel együtt elpusztúlt. Az olmützi székesegyháznak most foganatba vett újjá építése alkalmával számos román művészetű faragvány kerűlt napvilágra; ezek, nemkülönben a velehradi és kloster-brucki csekély maradványok után ítélve Morvaország e téren nem állott Németország mögött; ott is, itt is az építészetben járatos szerzetesek és onnét hozott kőművesek emelték és díszítették az épületeket; sőt az olmützi herczegi várkastélynak szép oszlopfőkkel és egyéb részletekkel gazdagon díszített pompás ablakai, nemkülönben szép boltívei gazdagságra és szépségre nézve fölűlmúlták a német császárok és királyok akárhány várkastélyát; a szép levelek, a köszörűlt drágakövek alakját utánzó akanthus-levelek, a tömegek és a díszített részek jól kiszámított megosztása, helyes érzék, a fínomabb kimunkáltságú részleteknek a maguk helyén való alkalmazása, szóval az e műveket jellemző szépség és szabatosság olasz mesterre mutat, mivel Olaszországban a régi művészetnek hagyományai soha sem vesztek ki egészen.

Későbbi időből valók a hulleini templom kupolájának oszlopfői, továbbá a tišnovitzi keresztfolyosónak gazdagság és szabatos forma által kitűnő oszlopfői; a tišnovitzi templom kapuja pedig kiállja a versenyt a vele rokonfajtájú legremekebb alkotásokkal, ú. m. Csehországban a hradischti, Magyarországban a jáki és Bécsben a Szent István templom kapujával. A tišnovitzi kolostor királyi alapítvány volt, a miből megérthető annak csodálatos pompája és gazdagsága. A kapu bélletének és ívezetének páratlanúl gazdag és rendkívűli gonddal kimunkált növényi dísze, a levelek közt kúszó és rejtőző emberi, állati és képzelt szörnyalakok, a bélletnek sarkaiba állított gyűrűs oszlopok, az apostoloknak rájuk állított szobrai épen oly bámúlatosan szépek, mint a kapunyílás boltívének dús gazdagságú dísze. Tekintve az egészet, valamint annak számos részletét, nemkülönben az egykori Paradicsomnak oroszlánokon nyugvó oszlopai után ítélve, ezt a mesteri művet is vagy olaszok, vagy Olaszországban tanúlt művészek készítették. Az oromfal mezőjében levő ábrázolás, mint a németországi egykorú és hasonló művek, a hagyományos byzanczi fölfogást követi, mindazáltal a korábbi szobrászati művekhez képest haladást mutat.

A brünni tanácsház kapuja.
Weber Antaltól

Krisztusnak dicsfénynyel övezett alakja trónon ül, kezében tartja az élet könyvét; tőle jobbra s balra az evangelisták alakját látjuk, alattuk pedig Přemysl király és Constantia királyné, a kolostor alapítói térdelnek. Ez utóbbiakat, valamint gyermekeiket: Venczel királyt és Ágnes herczegnőt ábrázoló alakokat szabadabb fölfogás jellemzi, a mennyiben a művész hagyományos forma híján a valóságot tartotta szeme előtt. Az eichhorni Boldogasszony templomának oromfalát díszítő nyers ábrázoláshoz képest mily nagy haladásról tanúskodik ez a mű; amott milyen durva faragvány az egyenlő szárú kereszt a fölfeszített Krisztus nélkűl, jobbra s balra a nap és a hold, alúl pedig a két előre hajló alak! A podvineci templom ajtajának gerendáján levő hasonló ábrázolás már némi haladást mutat. A trebitschi templomon az építészetileg érdekes előcsarnokba nyíló kapunak bélletét figyelemre méltó oszlopfőkön kívűl egy apátnak félméter magas alakja is díszíti, mely bár egészben véve esetlen, mindazáltal elég jó hatású, s meglátszik rajta, hogy a művész arczképi hasonlóságra törekedett.

A késő középkor szobrászati emlékei Morvaországban nem oly számosak, mint a tartós életű román művészeté. Az épületeken gyérek az ékítmények, még gyérebb az alakos díszítmény; figyelemre méltó faragványok láthatók a kanitzi kolostor romjain, kivált a kápolna zárókövein; az olmützi székesegyháznak és benne a XV. századból származó keresztfolyosónak a faragványai is érdekesek; ez utóbbiak geometriai díszítmények, lombok, rózsák és effélék; az egyik zárókövet egy fiatal püspöknek dús hajfürtű arczképe díszíti. Az önálló szobrok nagyobb számúak. Ezek közűl említésre méltók Olmützben a Domgasseban levő csoport, mely számos alakkal ábrázolja az Angyali üdvözletet, szintén Olmützben a Móricz templom sekrestyéjében Mária halálát ábrázoló csoport, a brünni Jakab templomban 1518-ból és 1519-bő1 való két domború mű, az egyik a keresztről levételt, a másik a fölfeszítést ábrázolja, az előbbin Mária és a szent asszonyok siratják Krisztust, az utóbbin Mária, János, Anna és Magdolna állanak a kereszt alatt. Ezek kőből faragott domború művek, de finom kimunkáltságuk csaknem olyan, mint az elefántcsont műveké; az alakok lelkiállapotát, a fájdalmat, a kétségbeesést jól kifejezik. Nem Morvaországban keletkezett, most azonban az uralkodó Liechtenstein herczeg által épített blanskói templomot díszíti az a nagyszerű szárnyas oltár, melyet Morgenstern András budweisi mester 1515-ben készített a zwetteli kolostor fő oltára számára. A XIV. és XV. században bizonyára készűltek Morvaországban is hasonló művek.

A Pilgram-féle orgonaláb a bécsi Szent István templomban.
Siegl Károlytól

A csúcsíves művészet késő korában élt Olmützi Hans festő és szobrász, a ki 1483-tól Boroszlóban, utóbb 1488-tól 1503-ig Görlitzben tartózkodott, a hol Máriának aranyozott szobrát, a sírba tételt ábrázoló csoportot és egy híres szárnyasoltárt készített, 1518-ban pedig Prágában a királyi kastélyon dolgozott.

Igen számosak a sírkövek, melyek a templomoknak részint a padlózatába, részint pedig a falaiba vannak beillesztve. A középkori szobrászatnak e készítményeit eddig nem részesítették kellő figyelemben, noha egy s más tekintetben érdemesek a behatóbb tanulmányozásra. A legrégiebbeken durván vésett vonalak ábrázolják az elhúnytnak alakját; a rajzolatnak, valamint a betűknek barázdáit szurokkal töltötték be, épen úgy, mint a fémbe vésett vonalakat niellóval szokás betölteni. A XIII. századból való legrégibb sírkövek egyike az olmützi székesegyházi esperesség udvarán van, nehány pedig a Jamnitz melletti Podoli helység templomában látható. A brünni Ferencz-múzeumban őrzik Albertus de Crosnának, a brünni egykori Miklós templom igazgatójának 1399-ből való sírkövét; ennek a rajza jóval szabatosabb és jellemzőbb, a nélkűl azonban, hogy valami nagyobb művészeti becse volna. Az 1500-ban elhalt Johannes kanitzi apátnak a sírköve már érdemes munka, mely az elhúnytat teljes papi díszben ábrázolja; a ruha hajtásait gondosan utánozza, de kivált az arczon keresi a természetességet. A XV. század végén és a XVI. század elején, a mennyiben még divatozott a csúcsíves művészet, számos ilyen síremlék készűlt, a melyeknek legnagyobb része a templomokban máig fönmaradt. Ezek az elhúnyt férfiakat jobbára lovagi fegyverzetben, az asszonyokat pedig kemény ruhában ábrázolják; az alakok hűen visszatükrözik a szobrászatnak lépésről-lépésre való fejlődését, kifejezésük mind élénkebbé, természetesebbé válik, s nyomukon haladva szinte észrevétlenűl a renaissance művészet idejébe jutunk.

Az országban levő számos emlékoszlop közűl a lechwitzi a jobbak, a Brünn melletti 12 méter magas Zderad-oszlop pedig az érdekesebbek egyike. Ez az emlékoszlop lépcsőzetes alapon áll; lába alúl négyzetes, majd nyolczszögbe megy át; ezen egy kisded támasztópillérekkel, mennyezetekkel, továbbá vízhányókkal díszített három oldalú alkotmány emelkedik, mely áttört művű oromban végződik. Az emeleti fülkékben annak idején szobrok állottak, s ekként fölötte hatásos lehetett ez a díszes emlék, melyről azt tartják, hogy a város vásárjogának jelképeűl szolgált; valószínűleg a XIV. század második felében épűlt.

A teltschi régebbi kastélykápolna stucco-díszítményei.
Siegl Károlytól

Hasonló építészeti faragványok a fönmaradt szentségházakon is fordúlnak elő, így példáúl Znaimban a Miklós templomban, Podoliban, stb. Nagyobb szabású szobrászati művek láthatók a városi kapukon, a melyeket több helyt gazdag építészeti elemek és alakok díszítenek. Brünn város egykori kapujából csak nehány szép czímerpaizs maradt főnn; ugyan e városnak egy másik kapuja, a szobrokkal gazdagon díszített híres Judenthor, e század harminczas éveiben bontatott le. Ezt 1508-ban Pilgram Antal mester építé; a kapu boltíve oldalt emelkedő és koczkakövekből épűlt két pillértől mintegy egy méterrel beljebb volt, a boltívből a pillérek színtjeig érő hat gyám szökell ki, rajtuk a két pillért összekapcsoló öv és a kapu felső része nyugodott, mely utóbbit gazdag geometriai díszű hajlított csúcsív élénkítette, ezt pedig két oldalról egy-egy fülke fogta közre, a melyekben állati bőrrel ruházott két alak (Ádám és Éva) állott. Fölűl a kapu egész szélességében kis fülkékből alakított öv futott végig, a mely fülkékből, mintegy ablakokból, alakok tekintettek ki. A kapu legfelső részéről a fönmaradt rajzok nem adnak tájékozást.

A brünni tanácsház szép kapuján egy ilyféle, még gazdagabb késő csúcsíves épitészeti mű teljes épségben maradt fönn; nagyon valószinű, hogy ezt is Pilgram építette. A félkörű kapunyílást pompás tagozatú béllet teszi tágasabbá, mely felűl hajlított csúcsívben végződik; a béllet két szélső pálczatagja a fal mentén fölnyúló, magas és karcsú tornyocskává alakúl, melynek mennyezetes fülkéjében kardot és paizsot tartó egy-egy városi zsoldos alakja áll; a kapu hajlított csúcsívének lécztagjai egymást átszelve két oldalt egy nagy ékalakú hajlított csúcsos ívet alkotnak és ezekből az előbbieknél még magasabb három tornyocska nyúlik föl, a melyeknek mennyezetes fülkéjében jobbról s balról egy-egy városi tanácsos, középen pedig Justitia alakja áll. Érdekesek a keresztvirágból formált oszlopfők, a mennyezetek, a levelekkel díszített ormok, melyeknek középsője legmagasabb s többször meggörbített és csavart alakja van. Az alakok, kivált a tanácsosok jellemzők, élénk kifejezésűek. A Justitia és a czímer későbbi időből valók; a czímer Il. Ferdinánd korából származik, ki Brünn városnak megjavított czímert adott.

A csúcsíves művészet idejéből maradt fönn egy valóságos képmás is, mely zárókő díszéűl szolgált; 1483-ból való és az olmützi Szent Móricz templom építőmesterét az akkor divatos viseletben mint java korbeli, hosszú hajú, értelmes kifejezésű férfit ábrázolja. A második arczkép a brünni Pilgram mester mellszobra a bécsi Szent István templomban, a melyen a mester 1506-tól 1511-ig dolgozott.

Ez arczképek és az idő, a melyben készűltek, átmenetűl szolgálnak a renaissance szobrászathoz, mely mindjárt kezdetben két érdekes médaillon alakú arczképet alkotott; ezek Trübau kastély kapuját díszítik s Boskovitz Lászlót és nejét, Dubai és Lipai Magdolnát, a kastély építőit ábrázolják; fehér kőből vannak, 1495-ben készűltek, mostani barnára mázolt állapotukban visszataszítók. Boskovitz László csínos fiatal ember, nagy tollal díszített kalpagot és akkor divatozott udvari lovagi gazdag ruházatot visel. Magdolna asszonynak díszes a ruhadereka, ingének hajtása a mellén redőkbe van szedve, fejét kecses főkötő födi, a melyről hosszú fátyol fut le a vállaira. Mindkét képmás szabatos rajzú, gondosan kimunkált és jól mintázott munka; az oldalnézetben ábrázolt arczoknak szép, jellemzetes vonásai kellőképen érvényre jutnak és a florenczi képmásokhoz hasonlítanak, a minthogy bizonyára valamely olasz mester művei. 1524-ből való Arnestus Kužel lovagnak az olmützi székesegyház János-kápolnájában levő szép emléke, nemkülönben Hans Eibenstock Olmützben élt mester egyik fiának érdekes sírköve; 1541-ből való a daubravniki templom szószékét díszítő négy domború mű. A két utóbbin a csúcsíves és a renaissance művészet még küzdenek egymással. Olmützben, az egykori Domonkos-rendi templom keresztfolyosójában szép síremléke van a Vlašim nemzetség egyik tagjának. Teltsch igen gazdag kiváló szobrászati művekben; így példáúl a kastély oszlopos folyosójának egy nagy fülkéjében a bűnbe esés ábrázoltatik Ádám és Éva életnagyságot meghaladó alakjával; ugyanitt említésre méltók az 1564-ben befejezett egykori György-kápolna pompás stucco díszítményei, többek között egy szép Pietŕ, továbbá egy domború mű, mely a sárkányölő Szent Györgyöt lóháton ábrázolja, stb. Mindezen ábrázolások egykor színezve és dúsan aranyozva voltak.

Legbecsesebb szobrászati művek azonban Trebitschben a két emeletnyi kastélykápolnának és a sírkápolnának stucco díszítményei. Úgy az egyiknek, mint a másiknak falait és boltozatát gyöngéd ékítmények, szép keretek, gyümölcsfűzérek és domború művű alakos nagy ábrázolások igen pompásan díszítik. A szentély boltozatán a Szentháromság, a hajó boltozatán pedig az utolsó ítélet ábrázoltatik; a boltozaton és a falakon számos angyal fújja a kürtöt, sírjaikból föltámadnak a halottak és megjelennek az Úr itélőszeke előtt. E domború műveken az alakok mezítelen részei testszínre vannak festve és hatásukat dús aranyozás élénkíti.

Minthogy a szép stucco-művek és azok, melyek a csehországi híres Kurzweil (Kratochvil) vadászkastélyt díszítik, egymáshoz sok tekintetben hasonlítanak (csakhogy a teltschi stucco emezeket jóval fölűlmúlja), és minthogy a kurzweili műveket Antonio Melana olasz művész készíté, nem valószínűtlen, hogy ugyanezen mester dolgozott Teltschben is.* Meg kell még említeni azt is, hogy úgy az egyik, mint a másik helyen több foglalatot igen szép festett művek díszítenek, s hogy a Kurzweilban levőket Wittmann nevű festő készíté. E festmények is feltűnően hasonlítanak egymáshoz; azért valószínűnek látszik, hogy a teltschi festmények is Wittmann mester művei. Az 1580-ban befejezett teltschi kastélykápolnában levő további kiváló emlék Neuhausi Zakariásnak és nejének, Waldstein Katalinnak (l589) szép kő koporsója, a melyet igen ügyesen és természethűen formált stucco-alakok díszítenek. Idősb zastrzizl-boskovitzi Markovsky Venczel lovagnak és nejének (1600 körűl) a boskowitzi plebánia-templomban levő síremléke Morvaországban a leggazdagabb és legnagyobb (7 1/2 méter magas, 2 1/2 méter széles) e fajta mű, a melyet a két elhúnytnak alakján kívűl káryai alakok, oroszlánfejek, babák, füzérek, edények és czímerek díszítenek. Az olmützi községház befalazott csarnokának domború alakjai más fajta, de szintén említésre méltó szobrászati művek; ezekhez hasonlók vannak ott az iparmúzeumban is. Az utóbbi Mózes föltaláltatását ábrázoló, nyolcz méter hosszú domború mű, mely fönmaradását talán annak köszönheti, hogy egy árok volt vele befödve.

* Janoušek teltschi tanár a kratochvili stucco-műveken a következő fölírást fedezte föl: Antonio Melana fecit. – Ugyane művész egy szerződésben kőfaragónak mondatik.

Azokon az olasz művészeken kívűl, a kiket Zierotin udvarából már ismerünk és az imént említett Antonio Melana szobrászon kívűl a renaissance művészet idejében föltűnik Giorgio Gialdi olasz szobrász és építész (1586-tól 1602-ig), a ki mellett bizonyára számos ismeretlen olasz mester foglalatoskodott az akkoriban épűlt sok kastélyon. A hazai mesterek közűl a következőknek nevével találkozunk: Zierotin udvarában Koller meisseni szobrász, Paris**, Fauler, Gatschka szobrászok, boskovitzi Foncum kőfaragó (1608), Borger Ferencz Tóbiás (1643), stb. dolgoztak.

** Paris nevű építőmester, talán az előbbinek fia, 1608-ban Brünnben tartózkodott.

A johrnsdorfi kastély kapuja.
Bernt Rudolftól

A morvaországi renaissance szobrászat fontos emlékei a nagy számban levő kapuk és erkélyek, a melyeket gyakran szép czímerek, alakok és fűzérek díszítenek. Említésre méltók: Trübau kastély kapuja (1492), Prossnitz város tanácsházának pompás kapuja (1538), Trübau mostani községházának kapuja (1540), Olmütz város tanácsházának kapuja (1564), továbbá a prossnitzi kastélynak finoman rajzolt és kimunkált híres kapuja, melyet Khune Jakab* 1568-ban készített, továbbá szintén Prossnitzban Březovitzi Oneš, a Pernstein család titkára házának czímerrel díszített kapuja (1571), azután a johrnsdorfi kastélynak rendkivűl gazdag és fölötte szép kapuja, melyet építőinek az ősrégi morva vojvoda nemzetségből származó 32 éves bukovkai Bukovky Jánosnak és nejének, a 28 éves pierkovi Strakovsky Estelkának egész alakú szobra díszít; két oldalról egy-egy széles, szépen díszített pillér fogja közre a kapu nyílását; a pillérek fülkéjében álló két szobron kivűl gyöngéden formált médaillonok, babák, czímerek és füzérek díszítik a kaput. Bukovky János fiai építették Eyvanovitz kastélynak kétemeletes árkádos szép udvarát, mely azért is figyelemre méltó, mivel morva mesterek műve, a kik nevüket maguk följegyezték: „Pariz majster und maurer pej diesem gepey und purger zu Prin und Jan Foncum, mystr řemesla hamenickeho při staveny tomto 1608”. Ezen árkádos udvaron általában igen sok fölírás olvasható, a melyek részint a párkányok mentén, részint az ívek közti czikkelyeket betöltő fa cartouche-okon vannak; összesen 42 fölírás fordúl elő, mindannyi a régi vojvoda nemzetség leszármazására vonatkozik. Znaim városban is több csínos renaissance kapu van, melyek közűl különösen említésre méltó a mostani községház kapuja. Olmützben (Verlornen Gasse 10) egy igen szép kapu van, mely a német renaissance művészetre mutat, a Pietsch-féle ház (Niederring) kapuja és erkélye ellenben olasz renaissance művészetű. Brünnben több háznak van olasz renaissance kapuja; van azonkivűl egy renaissance ház is (Brünner Gasse); továbbá a fő téren egy gazdag és nagy kapu, két félkörű erkélylyel (Souches-féle ház). Az erkélyek könyöklőit szép lovascsoportok díszítik, melyeknek egyes alakjai a fölírások szerint pogány, zsidó és keresztény korbeli hősöket ábrázolnak; sajnos azonban, hogy a ház birtokosainak egyike a magas könyöklőket alacsonyabbakká csináltatván, a lovasokat lefejezte.

* Morva följegyzések szerint Jacopo da Cunone nevű olasz.

E?zeket a szép faragványokat Gialdi olasz szobrász 1589-ben készíté, ugyanaz, a ki nehány évvel előbb 1586-ban a brünni városi kútat építé, melynek maradványait az ottani múzeumban őrzik. 1592-től fogva az olmützi székesegyház Szaniszló-kápolnáján dolgozott, 1598-tól 1602-ig pedig a brünni jezsuita templom építésénél és díszítésénél volt elfoglalva, a miért 19.000 tallér díjat kapott. Olmützben való tartózkodásából eléggé világossá válik egy felől a Pietsch-féle ház kapuja és a Mózes föltalálását ábrázoló domború mű, más felől a brünni Souches-féle ház faragványai közti rokonság; hasonlóképen Namiest kastély (1578) nagy erkélyének díszítménye és félgömbalakú gyámjai a Souches-féle ház félkörű erkélyéhez hasonlítanak. Valószinű tehát, hogy úgy a kastélyt, mint az árkádos udvar kútját Gialdi készítette.

Butčovitz kastély udvara és kútja.
Bernt Rudolftól

Butčovitz kastélyt, melynek udvara az olaszországi szép árkádos udvarokhoz hasonlít, valamint ez udvarnak szép kútját Ferrabosco di Lagno olasz mester építé. Az udvart, mely a morvaországi árkádos udvarok gyöngye, valamint a kastélyt is boskovitzi Černahorsky Šembera 1567-től 1581-ig építteté. A barokk ízlésű kút hatalmas kő lapon keresztalakú alapformából indúl ki; haltestű meglánczolt alakok által tartott, s vizet hányó delphinek farkán nyugszik egy hatalmas kagyló, a mely fölött kezében aranygyapjat tartó szép ifjú alak áll. A haltestű zömök alakok, a delphinek és az ifjú jól beleillenek a szép rajzolatú alkotmányba, mely a kastély udvarának összhangzatos dísze.

A barokk ízlésű szobrászati művek jóval számosabbak Morvaországban. A művészet e korszakában a szobrászat legbensőbb kapcsolatban van az építészettel és épen úgy érvényre jut, mint a festészet; gazdag díszű, nagyszerű, pompás, festői, megkapó hatású építmények alkotása volt a föladat, a mi csak a három testvérművészet összhangzatos közreműködésével volt megoldható. A legkülönbözőbb anyagból készűlt számos szobor, mellszobor, mindenféle domború mű, az építményeknek kőből, fából faragott, fémből vert, finom stuccóból formált nagy változatosságú díszítményei a gondolatoknak és a formáknak rendkívűli gazdagságát, a képzeletnek kimeríthetetlen játékát varázsolják szemeink elé. Az építésznek, a szobrásznak és a festőnek egyenlően fontos szerep kínálkozik, s miként Olaszországban a művész egy személyben építész, szobrász és festő; az alkotó és vezérlő tehetség ennél fogva nem tartja méltóságán alól valónak, hogy a falakat és a mennyezetet saját kezűleg finom és kecses stuccóval díszítse. Ebben rejlik mindezen építmények egyöntetűségének az oka; díszítményükben helyes mérték uralkodik, a legpazarabb dísznek is összhangzatos, jól kiszámított festői hatása van.

Baldassare Fontana áll a barokk művészet mestereinek élén; magával hívott számos művész segítségével palotákat és templomokat épít és belsejüket nemes ízlésű pompával árasztja el. Legkiválóbb építményei: az olmützi püspöki palota (1671), Buchlovitz kastély (1700), a kremsieri residencia (1677), a szent-hegyi, a velehridi templomok, stb. A Fontana vezetése alatt dolgozó művészeken kívűl találkoznak olyanok is, a kik önállóan működnek, példáúl Giovanni Brentani és Pietro Caroste Iglauban, Andreo Allio szobrász és kőfaragó Hradisch kolostorban, Giovanni Domenico Babant Olmützben, Bernardo Antonio Fosseti de Mafio kőfaragó, stb.; Lorenzo Matthielli Bécsben dolgozó művész VI. Károly császár megbízásából Frain kastély nagyszerű lépcsőházában állítja föl Hercules és Antaeus szoborcsoportját, mely eredetileg a bécsi várlakba volt szánva. A német és a hazai művészek közűl említésre méltók: az olmützi Ziern család (1673–1714), melynek több tagja gyakorolta a szobrászatot; a danzigi születésű Mandik Mihály szobrász és stuccateur, a ki Hradisch kolostor számára két csoportot készített: Neptunust lóval és Plutót sárkánynyal; továbbá az Olaszországban tanúlt Riga (Ricca) Antal königsbergi szobrász, a kő- és fafaragásban, valamint a stuccokészítésben egyenlően jeles mester, a kinek kiválóbb művei az olmützi jezsuita templom, a brünni Domonkos-rendi templom eredeti és szép orgonaszekrénye, a Mária-oszlop Ungarisch-Hradischban, továbbá a brünni Mittrowsky palotát és Pernstein várkastély lovagtermét díszítő pompás faragványok; végűl megemlítendő a svábországi származású Lengelacher Ignácz, jeles szobrász, a ki Nikolsburgban gyakorolta művészetét és 1731-ben készíté az ottani kastély bejáratának két lóval és három vázával díszített káváját, továbbá az egykori Loretto-kápolna számára a herczeg Dietrichstein-féle czímert és Szent Annát ábrázoló domború művet, végűl a kastély udvarában az ablakok nagyszerű csoportját látta el díszszel, melyben Atlantes-alakok, sphynxek és babák váltakoznak.

A střileki temető.
Charlemont Húgótól

E korszakban morva művészekkel is találkozunk. Ilyen példáúl Schauberger János György, a ki a holleschaui templom s a brünni minorita templom belső díszítésén dolgozott, Seelovitz kastély számára pedig a négy évszakot ábrázoló alakokat és czímerhordó két alakot készített. Zahner András, a legjelesebb barokk szobrászok egyike Morvaországban, a bécsi akadémián tanúlt, utóbb Olmützben telepedett le. Számos műve közűl fölemlítjük a brünni székesegyház homlokzatának fülkéiben levő szobrokat, a holleschaui fő oltár, végűl Olmützben a pestis emlékére fölállított oszlop szobrait. Legjelesebb tanítványa, Winterhalder József (1732–1761), eleinte Sturmer olmützi szobrásznál dolgozott, ennek halála után az özvegy üzletét vezette, utóbb nálánál gyöngébb tehetségű fivéreivel önállóan dolgozott és Hradisch kolostor számára (1732) három méter magas czímert, az előcsarnokban levő hat szobrot, melyek három méter magasak és az isteni erényeket ábrázolják, Sámson és Gedeon szobrát s egyéb részleteket készített. A szenthegyi templomban a Hírnév, a Remény és az Örökkévalóság nagy szobra, ugyanott a templom mögött Szent Norbertet és két szerzetest ábrázoló csoport, valamint a domború művek szintén Winterhalder művei.

Fritsch János, Donner Ráfael tanítványa jóval kiválóbb mester volt Winterhalder Józsefnél, sőt Zahner Andráson is túltett; pártfogója, Peterswald báró költségén Olaszországban is tanúlt; valamennyi műve magán viseli fényes tehetségének bélyegét; szabatos rajz, helyes szép arányok, az anatomia alapos ismerete, a részleteknek is gondos kimunkálása és szelíd báj jellemzi valamennyi művét. A holeschaui templom oltárainak majdnem valamennyi szobrát, nemkülönben az ottani gróf Rottal-féle sírkápolnában levő csoportot, mely Krisztust két angyal közt a Gethsemani kertben ábrázolja, továbbá a fölfeszített Krisztust, valamint Rottal grófnak és első nejének képmását; e kettőt stuccóból, Fritsch János készíté. E geniális művésznek legjelesebb alkotása a pártfogója, peterwaldi Peterwaldsky Armand Antal střileki sírboltjának szobrászati dísze, melyet 1730 és 1740 közt készített. E temetkező hely 80.000 forintba kerűlt; 6.000 négyszögméter területével egy hegy lejtőjét foglalja el, melynek feltöltését koczka kövekből épűlt hatalmas fal védelmezi. Nagy vázákkal díszített két födetlen lépcső vezetett föl négyzetes területére, mely egykor díszkerthez hasonlított; a háttérben nyolczszögű sírkápolna emelkedik, a melyet jobbról is, balról is nagy vázákkal díszített toldaléképület fog közre. A kő kerítést számos helyen megszakító talapzatokon páros gyermeki alakok állanak, melyek a jelent és a jövőt, az örömet és a bánatot találóan jelképezik; ezeken kívűl a temetőben életnagyságot meghaladó számos alak állott, a melyek legtöbbjét elhordták; három megcsonkított alak még a helyén áll, öt pedig a tobitschaui plebániatemplomba kerűlt. A lépcsőket és a sírkápolna toldaléképületeit díszítő vázákon szép domború művek vannak, a melyek a csoportok helyes elrendezésével, nagyszerű távlati látszattal a világ teremtését, az angyalok bűnbe esését, a poklot, az utolsó ítéletet valóban megkapóan ábrázolják. A művész az eszme merészsége, az alakok mozdulatainak változatossága mellett is ura maradt a helyzetnek. E kisebb fajtájú művek legmeggyőzőbben tanúskodnak a mester fényes tehetségéről, a ki Donner Ráfael méltó tanítványa és a barokk ízlés idejében Morvaország legkiválóbb művésze volt.

A střileki temetőben levő egyik szobor.
Charlemont Húgótól

Schweigel András (meghalt 1812-ben Brünnben) az ország egyik legkeresettebb és legelfoglaltabb szobrásza volt; Schaubergert fölűlmúlta, de Zahnert nem érte utól, Fritsch Jánost pedig meg sem közelítette. A brünni székesegyházban levő művei: a szent-kereszt oltára, Cyrill és Methodius oltára, továbbá a Mária-kápolnában az angyali üdvözletet ábrázoló csoport; szobraival az ország számos templomában találkozunk, többek közt a brünni Jakab templomban, a minoriták templomában, Obrovitzban, Nikolsburgban, Kiriteinban, Sternbergben, Zwittauban, Rossitzban, stb.

Morvaország gazdag szép fa faragványokban; ezek közt elég nagy számmal találkoznak dúsan díszített, nagyszerű orgonaszekrények, chorusi székek, padok, rámák, oltárok, rácsok, stb. A barokk ízlés idejéből valók az olmützi Szent Móricz templom, a brünni Szent Jakab templom dús faragványú orgonaszekrényei, melyeknek jó hatását tetemesen emeli a fának vörösbarna, meleg színe; a szent-hegyi templom pompás orgonaszekrénye késő barokk munka, melyet Schütz Tóbiás szobrász (1722) terve szerint Sturmer József szobrász faragott. Ugyanez készíté Hradisch kolostor orgonaszekrényét, mely most az olmützi Szent Mihály templomban van.

A barokk szobrászat alkotásai közt tekintélyes számúak a városi kútak, a kálváriák, Krisztust az olajfák hegyén ábrázoló csoportok, a hídakat díszítő szobrok, a Mária tiszteletére, a pestis vagy egyéb esemény emlékére emelt oszlopok, melyek a szobrászoknak fölötte háladatos föladatúl kinálkoztak. A pestis emlékére oszlopot emeltek Brünnben 1680-ban, Iglauban 1690-ben, Olmützben 1716-tól 1752-ig, Ungarisch-Hradischban 1718-ban, Altbrünnben 1728-ban, a brünni Krautmarkton 1729-ben, Mährisch-Neustadtban 1730-ban, stb. Az emlékoszlopok közt legkiválóbb, sőt nagyszerű hatását tekintve első rendű munka a Szentháromságnak 35 méter magas oszlopa Brünnben, a melynek fölállítását Render Venczel olmützi kőfaragómester kezdte meg; halála után még három mester dolgozott rajta; többszöri megszakítás következtében 37 év múlva (1716-tól 1753-ig) készűlt el és 150.000 forintba kerűlt; Mária Terézia császárné és férje jelenlétében nagy ünnepélylyel szenteltetett föl. Ezen emlékoszlop építészetileg is érdekes; több fokú lépcsőzetes kápolnaszerű, pazarúl díszített és sarkain pillérekkel szegélyezett alkotmány áll, mely alapját teszi egy szép arányú, szintén dúsan díszített korinthusi oszlopnak, a melynek koronáját a Szentháromságot ábrázoló pompás csoport alkotja. Az emlékoszlop szobrait Zahner készíté és pedig 21 szobrot, melyek mindegyike 3 méter magas: 12 gyermek alakját, melyek 2 méter magasak, 6 mellszobrot, továbbá a Szentháromság 7 1/2 méter magas és vörös rézből kivert csuportjának mintáját, végűl Mihály főangyalnak szintén vörös rézből kivert alakját. Az építészetileg és szobrászatilag rendkivűl gazdag és pazarúl aranyozott emlékoszlop a tömegek arányos megosztásánál, a számos csoport helyes elrendezésénél és a vonalok szép, összhangzatos meneténél fogva valóban nagy hatású.

Morvaország a fémből készűlt szobrok között is több jeles munkával dicsekedhetik. A mennyiben a fém megmunkálása a művészi ipar körébe tartozik, a melyről külön lesz szó, e helyütt csak a brünni Haubitz harangöntő családnak és azoknak rövid megemlítésére szorítkozunk, a kik az országban és a külföldön egyaránt hírnevesek és keresettek voltak, mint példáúl a boskovitzi udvarnál élt Benešovsky János (1508-tól 1526-ig), azután Cimperghi Brixius (1514–1596), a ki Prágában tartózkodott, a brünni Jarosch Ferencz, a ki a prágai Belvedere szép kútját önté (1554–1559), a nürnbergi Tauch Simon (1601), a ki Brünnben élt s híres harangöntő és fegyverkovács volt. András harangöntő műve (1565) az a szép mozsár, melynek külsejét a bethlehemi gyermekgyilkolást ábrázoló domború mű díszíti. Említésre méltó a raigerni keresztelő medencze, mely ónból van öntve; három szépen formált kecskelábon áll; körűlfutó széles övben a 12 apostolnak helyesen rajzolt, jól mintázott és színezett alakja díszíti; ehhez hasonló Ausztriában csak egy van, a csehországi Podlažitz helység templomának 1406-ból való keresztelő medenczéje.

A bronz öntvények közűl kiváló renaissance munka Kuen Márk olmützi püspök sírtáblája (1565), a mely gyümölcs- és virágfüzérrel dúsan díszített keretben a püspöknek gazdag ornátusba öltözött, remekűl kimunkált alakját mutatja. Ez a sírtábla a renaissance-kori bronzöntés legjobb termékei közé tartozik, s kétségkivűl első rangú mester kezéből kerűlt ki; Vischer Péternek szokás tulajdonítani, a ki csakugyan készített is egyet-mást Szilézia számára. Ellenben az olmützi jezsuita templomban levő bronz tábla, mely Breuner János gróf olmützi fölszentelt püspöknek, a jezsuiták nagy pártfogójának arczképét mutatja (1689), fölötte nyers munkájú.

Az olmützi székesegyház esperességének Borbála-kápolnájában levő XVII. századbeli gyertyatartók igen jó bronz öntvények; változatos díszítményük élénk képzeletről tanúskodik; a rajtuk levő, számos apró alak, fülke, nemtő, szárnyas angyalfej, álarcz és egyéb díszítmény szinte egészen elrejti magát a tárgyat; készítője egyaránt jeles szobrász és öntő volt.

A tömör öntvénynek azon időkhöz képest figyelemre méltó képviselője Louis Ratuit de Souches (meghalt 1683) szobra, a ki Brünn várost bátran védelmezte a svédek ellen. Ezt a szobrot Kerker János Zsigmond brünni harangöntő 1727-ben öntötte. Sajnos, hogy újabban nem az egész emléket állították föl a brünni Jakab templomban. A hozzá tartozó és kőből faragott diadalmi jelvények most a Ferencz-múzeumban vannak. Barokk ízlésű, szürke márvány koporsóra helyezett párnán térdel a hős alakja; feje födetlen, keztyűje és hadvezéri botja a párna mellett van. A szobor öntése még nehézséggel járt, a mi abból látszik, hogy vértjének nehány bronz pántja külön készűlt és utóbb illesztették helyére. Kerker második műve a fölfeszített Krisztusnak jól mintázott szobra; ezt azonban eddig nem állították föl. Barokk ízlésű bronz öntvény továbbá Egkh gróf herczegérseknek Kremsierben levő síremléke, melyet Hiernle Ferencz szobrász és bronzöntő 1771-ben készített; elrendezés és kimunkáltság tekintetében a morvaországi legkiválóbb síremlékek közé tartozik; mint öntvény is jól megállja helyét.

A fémből készűlt szobrokkal kapcsolatban szólanunk kell még a pestis emlékére Olmützben emelt, már említett oszlopnak 7 1/2 méter magas csoportjáról, mely a Szentháromságot ábrázolja, s melyet a Zahner által készített minta szerint Forstner Simon olmützi ötvös vörös rézből vert ki. Ő vállalkozott, hogy a csoportot 8.826 forintért előállítja és végűl a leszámoláskor 13.000 forintot kapott, míg más nürnbergi és olmützi mesterek 24.000, illetőleg 19.000 forintot követeltek. A csoport nagyságánál fogva nehéz volt a helyes méretet eltalálni; Forstner azonban oly jól végezte a föladatot, hogy a csoport 28 méter magasságban is igen jó hatású.

A XIX. században a szobrászati művek az építészeti műveknél is gyérebbek. Keller bécsi udvari építész 1801-ben állítá föl Štipben Seilern Keresztély Ágost grófnak és nejének; Solms Karolina grófnénak homokkőbő1 készűlt síremlékét. Ennek közepe egy koporsóból áll, melyre két gyászoló nemtő támaszkodik, mellette pedig egy gúla emelkedik s rajta bagoly ül; oldalt a dicsőség és a halál jelképeit látjuk. Klieber bécsi szobrász több eisgrubi épület számára készített szobrokat, így 1809-ben domború műveket és szobrokat a múzsatemplom diszeűl, utóbb egy Apollo szobrot; 1819-ben a búcsúvételt és viszontlátást jelképező, jól fölfogott és szépen kimunkált csoportokat készíté a herczeg Liechtenstein család vranaui sírboltja számára. Ugyanez a művész készíté 1815-ben a gróf Haugwiz családnak Namiestben levő sírboltjához a hit és remény jelképi szobrait. Kiesling szobrász egy bájos Psychét mintázott, melyet 1825-ben ólomból öntöttek ki. Kopal emléke Znaimban, melyet Fernkorn készített, egyszerű kő gúlára helyezett győzelmi istennő. Břenek morvaországi születésű bécsi tanár műve a József császár emlékszobra, melyet nem régiben állítottak föl Brünnben; a császárnak életnagyságot meghaladó (3 méter) bronz szobra hatalmas gránit talapzaton áll; mozdúlat és hasonlóság tekintetében jól sikerűlt munka; a talapzat mellett a kereskedelem és ipar, valamint a türelmesség és vallási szabadságnak szintén bronzból öntött csinos allegoriai alakjai foglalnak helyet. Az egyházi művészet terén első sorban a prágai születésű s Rómában tartózkodó Max Manónak (1846) két szobra említendő, melyek Cyrillt és Methodiust ábrázolják és a prágai Tein-templom számára készűltek, fősz mintájuk azonban Velehrádon van. Ez utóbbi helyen a fő oltárasztal domború művei dicséretes szobrászati alkotások. Az olmützi székesegyház csúcsíves homlokzatának és tornyának helyreállításához a kitűnő ékítményeket és alakokat a bécsi szobrászok egyesűlete szolgáltatta. A brünni Jakab templomban mostanában állítják föl a csúcsíves fő oltárt, mely az elhúnyt Ferstel lovag terve szerint többféle színű márványból és homokkőből Tomola János brünni műhelyében készűlt, s melynek szobrászati dísze a keresztre feszítést ábrázoló szép csoport. A brünni székesegyházat 1891-ben dr. Bauer püspök czirbolyafenyűből faragott, számos alakkal díszített fő oltárral gazdagította, melyeket Prokop tanár terve szerint Leimer bécsi szobrász készített. Az altbrünni kolostor-templomban mostanság állították föl a Krisztus kínszenvedését ábrázoló óriási csoportot (34 méter hosszú, 2 méter magas), melyet Griessmann János imsti naturalista szobrász (meghalt 1892-ben) czirbolyafenyűből faragott; kissé nyers munka, helylyel-közzel rajzolási hibái is vannak; egészben véve azonban jó hatású. Az ugyan ezen templom fő kapujánál levő szép csoportot, mely Mária koronázását ábrázolja, Winkler Alajos innsbrucki akadémiai szobrász faragta.

Ha befejezésűl összefoglaljuk a mondottakat, azt látjuk, hogy Morvaország a művészet terén a XIX. század kivételével minden korszakban megállta helyét; nem csekély számú igen kiváló művet hozott létre, a melyek méltók arra, hogy Ausztria és Magyarország művészeti alkotásainak nagy koszorújában helyet foglaljanak. A XIX. század végén Morvaország is újra hozzá látott a munkához, hogy el ne maradjon a többi országtól abban a korszakban, a melyben I. Ferencz József, a lovagias és művészetkedvelő császár és király dicső uralkodása alatt a művészet a legnagyobb megbecsülésben és pártfogásban részesűl.

Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem