Törökvilág; reformatio.
Törökvilág; reformatio.
Szigetvár elfoglalásával a török befejezte nagy hódításait, melyek a magyar szent korona mai területének mintegy két ötödét birtokába adták. Temesvártól keletre kezdődött a határvonal, és ment nagyjában Gyulától, Szolnoktól éjszakra Hatvanon át Fülekig, onnét dél-nyugatnak a Dunáig, Esztergomig; s azután Esztergomtól nyugatra, meg le dél felé, Fejérváron túl, a Balaton mentében, Kanizsától, Kapronczától, Kőröstől, Sziszektől keletre az Adriai tengerig úgy, hogy Likka már egészen a török birtokába esett. Az egész birtok két pasalikra: a budaira és temesvárira és 15 szandsákra oszlott.
Zrinyi Miklós.
Zund Mátyás egykorú metszete után.
Birtokain a török teljesen megszűntette a régi Magyarországot nemcsak politikailag, de társadalmilag is. Területén nem tűrt más földesurat, mint magát. „Kivonúltak a püspökségek, káptalanok, apátságok és a világi földesurak”, s így kerűltek a Zayak és Dessewffyek a mai Szlavoniából, a sokféle Horváthok Horvátországból a felső vármegyékbe, a Kárpátok aljába s az osztrák határszélre. „Csak a szegény jobbágyok s oly nemesek maradtak meg, kik maguk fogták az eke szarvát. A fegyverviselő nép kiköltözködött legnagyobb részben, s csak a szántóvető és pásztor maradt a török alattvalójának.” Mert annak, mi a Balkán félszigeten, mi Boszniában úgy szólván tömegesen történt, hogy a lakosság fölvette a mohamedán hitet, mely egyenjogúvá tevé a legyőzöttet hódítójával, a magyarok közt csak ritka példája akadt. Alig akadt itt-ott egy elzűllött ember, ki „pribék”-ké, hitének, véreinek árulójává lőn, kire aztán gyűlölettel és megvetéssel néztek régi hitfelei, és ha elfogták, – a török is úgy tett szökevényeivel, – elevenen karóba húzták. De még politikai tekintetben sem szakadt el teljesen anyaországától a magyar „rajah”, kivált a határokon. Némely elfoglalt megye mással egyesűlve, mint Csongrád Borsoddal, Somogy Zalával, legalább a nevét fenntartá. Másutt a vármegye, – bár egy talpalatnyi földje sem volt már szabad a töröktől, mint pl. Pestnek, – még élt és folytatta működését, magyar földre menekűlt nemesei magyar földön gyűléseket tartottak, parancsoltak, rendelkeztek; és a jobbágyok, nem véve igénybe a török védelmét a magyar földesúr ellen, engedelmeskedtek, fizettek, áldoztak szegénységökhöz képest a haza, a nemzet szükségleteire.
A föld, melyet a török végleg birtokába vett, már a korábbi háborúk által nagyban ki volt pusztítva. Fonák gazdálkodása és zsarolása még jobban előmozdítá a pusztulást. A török rendszerint nem falun, hanem csak a várakban, városokban lakott. A községek adója egyes tisztségeknek, hűbéreseknek – spahiknak – volt utalványozva. Mindegyik, kivált a ki csak ideiglenesen bírta, igyekezett rajtok annyit venni meg, a mennyit csak lehetett. Az adót nem egyesekre, hanem a községekre rótták ki, s a község egyetemlegesen volt felelős minden tagjának mulasztásáért. Ha nem fizetett, ha késedelmeskedett, tűzzel-vassal fenyegették, fegyveres végrehajtással vették meg rajta a hátralék-tartozást úgy, hogy igen gyakran a parasztság, fizetni nem tudván, félelemből ott hagyta gunyhóit, megszökött, és a meg nem hódolt magyar földre, vagy más falukba, városokba menekűlt. „Így pusztúlt el az Alföldnek majdnem legtöbb faluja, s e pusztulás, hanyatlás mindinkább növekedett, minél tovább tartott a törökség uralkodása.” Maga Buda is ez uralom alatt ronda, düledező török várossá lőn, melyet az uralkodó fajon kivűl még csak ráczság és elég nagy számú, elég jómódú zsidóság lakott.
Körűlbelűl egyenlő kiterjedésű volt a török birtokkal az a rész, mely török protectoratus alatt János király fiának maradt. Magva Erdély volt. Magyarországból hozzá tartozott: Krassó-Szörény, Zaránd, Aradnak keleti része, Bihar, Kraszna, Közép-Szolnok, Máramaros és a felső tiszamelléki, tiszáninneni megyékből időnként hol több, hol kevesebb.
Báthory István arczképe,
néhai Szalay Ágoston gyűjteményében fönnmaradt egykorú olajfestmény után.
és névaláirása.
Az 1585 július 26-án Nepolomic várában (Lengyelországban) kelt leveléből. Eredetije az Országos Levéltárban.
Erdély alkotmánya a három nemzet unióján alapúlt, mely véglegesen megállapodott, szilárd – 1848-ig fennmaradt – formáját épen a mohácsi ütközetet követő zavaros időszakban nyerte. A polgárias szászok, a félig-meddig demokrata székelység s a főurak és a megyék nemessége szövetkeztek kölcsönös védelemre. A jobbágyság, már ekkor is jobbára oláh, kivűl állott a szövetségen és annak jótéteményein.
A régi erdélyi alkotmánynak második sarkpontja: a négy bevett vallás rendszere is e korban született meg. A szászok már a mohácsi ütközet előtt megkezdték a reformatiót Luther tanítása értelmében. Meg is honosították azt már János király életében és hívek maradtak hozzá napjainkig. A megyékben és székely székekben s a magyarországi részeken eleve szintén Luther tana terjedt el. Majd a helvét hitvallás, Zwingli és Calvin tana lett uralkodóvá. János király buzgó katholikus volt, Fráter György még buzgóbb; de nem volt módjukban az új eszmék terjedésének gátat vetni. Szabadon fejlődtek azok és természetüknél fogva mind tovább mentek. János Zsigmond udvarába behatottak Socinusék tanai, melyek már Krisztus istenségét, a Szentháromság dogmáját is tagadták. Dávid Ferencz, megmagyarosodott szász, volt e tan fő hirdetője. Pályája hű tükre az akkori forrongó vallásos életnek: katholikusból lutheranus, lutheranusból Calvin híve, majd Socinus tanítványa, mint ilyen Erdély nagy részét János Zsigmonddal az unitarius vallásra térítette, de maga még azon is túl ment, és saját hitfelei által vádolva, börtönben végezte életét. A hivatalos unitarismus helyet foglalt a többi vallások közt, de egyes hajtásai, mint a zsidózók, kik egész a kereszténység külső megtagadásáig mentek, még kihívták időnként az állam repressiv intézkedéseit. A magyarországi részeken azonban e tan mélyebb gyökeret nem verhetett. Hajótörést szenvedett a református orthodoxián, melynek feje, lelke akkor Debreczenben a „zordon izlésű író és hatalmaskodó pártfő” Melius (Juhász) Péter volt. E részeken ő mentette meg a calvinismust, a „magyar vallást”.
Legkevesebb tekintet volt az erdélyi részek e vallási mozgalmaiban a régi hitre, a katholicismusra. Elméletileg egyenjogú volt a többi vallásokkal; de gyakorlatban lefoglalták egyházi vagyonát, kiűzték püspökeit és káptalanait – az erdélyit, a nagyváradit – az országból. Híveinek száma csekély is volt. Csak a székelység keleti része és néhány úri ember, mint a biharvármegyei Toldiak, a híres Toldi Miklósnak, a magyar Herkulesnek vérei, és a két Somlyai Báthory: Kristóf és István maradtak hozzá hívek. Azonban János Zsigmond kora halála után (1571 márczius 13) ép ez a Báthory István lett erdélyi fejedelemmé s erős karja nem hagyta teljesen elbukni hanyatló vallását. Férfi-kora delén – 38 éves volt, – méltó ivadéka hírneves családjának, melynek legjobb tulajdonságai megvoltak benne, az önálló Erdély legkiválóbb fejedelmei közé tartozott. Négy év múlva (1575) a lengyel „respublica” hívta meg trónjára, s ott is egyik legkimagaslóbb alakjává lőn a lengyel nemzet fénykorának. Az erdélyi fejedelemséget ekkor bátyjára, Kristófra, majd annak kiskorú fiára, Zsigmondra hagyta (1571); de azért éber szemmel őrködött régi hazája jólléte felett. Régi hazája sem feledte el. Győzelmes harczaiban az oroszok, a „rettenetes” Iván czár ellen Livoniában, a Düna mentében, számos magyar vitéz küzdött, és köztük maig is élő családok – a Wesselényiek, Bánffyak, Péchyek, Károlyiak, Lázárok, Sibrikek – neveit találjuk.
XVII. századbeli magyar harczi öltözet és fegyverek.
Kimnach László rajza.
A stájer rendek gráczi fegyvertárában levő eredetiek után.
Magyarországgal, a magyar királylyal szemben Erdély még mindig némi függést tartott. Még János Zsigmond, a „választott király” sem szakított teljesen, s a Báthoryak 1593-ig csak Erdély vajdáinak írták magukat. Lényegesebb, igazibb, mert valódi erőn alapúlt, volt a töröktől való függés, ki elől mindig gondosan titkolták, ha Magyarországhoz közeledtek. És a portával szemben folyt még a legnagyobb fejedelmek alatt is, a körűlményekhez képest kisebb-nagyobb szerencsével az, a mit egy szemes vizsgáló már a század derekán ekképen jellemzett: „Hallgatunk, hízelgünk, ajándékokat küldözünk, szolgálunk, engedelmeskedünk, nyomorúltan, pironkodva, de – tevé hozzá – nem haszon nélkűl”.
Az ország három része közűl a legkisebb a magyar királyság volt, mely Nagy-Bányától, Debreczentől, kivált a Dunán túl és Horvát-Tótországban keskeny szalagként, Segniáig terjedt. Itt is a reformatio foglalkoztatta a szellemeket, és, kivévén a Dráván túli részeket, gyors és általános elterjedésre talált. Püspökök tértek ki és házasodtak meg, mint Podmaniczky István, a ki Jánost és Ferdinándot megkoronázta. Sőt Ferdinándnak majdnem valamennyi híve a reformatióhoz szított, s az ország legelőbbkelő családjai a hitújításhoz csatlakoztak. Luther tanát itt is a Calviné követte és váltotta fel, kivált a magyarságnál, a tiszai és dunántúli részeken. Azonban a városokban, a felvidéken, a Dunántúl ama részében, mely a Nádasdyak hatása alatt állott, megmaradt az ágostai hitvallás. A katholikus vallásnak már alig volt híve. Úgy látszott, romlása szélén áll, bár a királyi hatalom, az állam, nem úgy mint Erdélyben, fenntartá, hierarchiáját bukni nem engedé, és Oláh Miklós esztergomi érsek, a humanista író és a Hunyadi-ház rokona, szellemének egész erejével megkisérlé javítani hanyatló helyzetén. Ő hívta először az országba a Jézus-társaságot, mely térítésre s a reformatio rohamos terjedésének meggátlására alakúlt és kebelébe tudta gyűjteni egész seregét a nagy eszű, lelkes, önfeláldozó férfiaknak, kik ma tanítottak, míveltek mindenféle tudományt, holnap letették a könyvet és elmentek keletre, nyugotra fáradni, szenvedni, meghalni – ha kellett – a katholikus vallás érdekében. Nagy-Szombatban nyertek házat (1561). De mikor az hat év múlva a várossal együtt leégett s nem volt már többé, a ki felépítse: a jezsuiták kezükbe vették a vándorbotot s elhagyták az országot, a melyben ekkor még ők sem tudtak boldogúlni.
A régi Magyarország tehát, mely szegény Verbőczy István örömére még a mohácsi csata előtt meghozta a „Lutherani comburantur”-féle törvényczikket, nem volt többé. De nagyon megváltozott ama politikai helyzet is, a melyben Verbőczy látta, szerette látni az országot. Ferdinánd és utódjai nem voltak oly magyar királyok, mint Albert, V. László vagy a Jagellók, kiknek fő birodalma épen Magyarország volt. Alig volt az már ország, csak egy kis darab föld, – „foszlány”, mint akkor mondták – melyet egyre keskenyebbre mostak a török hódítás hullámai; úgy szólva csak vár, vagy még inkább váreleje (glacis), mely az ádáz ellenséget az örökös tartományoktól, Német- és Csehországtól távol tartotta, melyet a hazafiak vérük hullásával védelmeztek, de hogy megmaradjon, a szomszédoknak is érdekében állott. Adtak tehát – annyit, a mennyit – pénzt, katonát a magyar várak védelmére. De a katona idegen volt, idegen tisztek és a császári fő hadi tanács alatt állott, mely az egységes védelem szempontjából a magyar katonaságra is kiterjeszté hatalmát. A császári kamara is, mely a pénzt adta, sok mindenfélébe bele avatkozott. Még a legsarkalatosabb jogok is szüneteltek. A szabad királyválasztás joga minden trónváltozásnál kérdésessé lőn; de megvédték. A nádori méltóság azonban a „sánta” Báthory halála óta (1530) huszonnégy évig betöltetlen maradt, s utódjának, NádasdyTamásnak (1554–1562) halála után ismét 44 évig kinevezett királyi helytartók – egyházi férfiak – kormányoztak a nemzet által választott nádorok helyett, köztük Draskovich György kalocsai biboros érsek (1585–1587), Fráter György unokaöcscse és magyar író, ki a magyar egyházat a tridenti zsinaton képviselte, s a kinek tanácsára Miksa király utódja, Rudolf (1576–1608) a jezsuitákat ismét visszahívta az országba (1586).
Oláh Miklós.
A „Catholicae ac christianae religionis praecipua quaedam eapita…” czímű, 1560-ban Bécsben megjelent saját munkájában levő fametszet után.
Ez alkotmányos sérelmeknél még nagyobb baj volt Magyarországra nézve a törökök folytonos rablása, a török hatalom folytonos, bár kisebb mérvű terjedése. Az ország nem hódolt meg a szultánnak, mint Erdély. De azért már Ferdinánd kénytelen volt 1562-ben nyolcz évi fegyverszünetet kötni s ezért évenként 30.000 arany adót fizetni. Miksa Szolimán halála után megújítá e „békét”, most már 30.000 arany évi „tiszteletdíj” mellett, s ez újra meg újra ismétlődött, de az országnak nyugalmat nem szerzett. A török még e béke alatt is folytonosan be-betört s foglalt, rabolt az országban. E betörések ellen alakúlt a tengertől kezdve a Dráváig német – belső-ausztriai – vezérlet alatt a horvát-tótországi végvidék, melynek némely várait, mint láttuk, már II. Lajos adta volt át Ferdinándnak, s mely ez időben nyerte rendesebb szervezetét. Két részre oszlott. A horvát végek, mint Ottocsácz, Ogulin, Szluin és mások a károlyvárosi generalátust képezték, melynek középpontját, Károlyvárost, – akkori magyarsággal „Karlóczát” – 1579-ben alapítá Miksa király öcscse, Károly főherczeg, Belső-Ausztria fejedelme. A Száva-Dráva közti vidéken Körös, Kaproncza, Ivanics és más helyek képezték a tótországi – „windische” – határvidéket. Őrségének legnagyobb része a török elől menekűlő ráczokból, „haramiák”-ból, állott. Azon kivűl volt még a polgári Horvát-Tótország, mely a bán kormányzása alatt a Dráván túl még a magyar korona birtokát, Magyarországot képviselte, Tótország nyugati részeiből: Zágráb és Körös megyék megfogyott és egyesűlt maradványából, Varasdból és a régi Horvátország egy-két töredékéből állott, és lassanként „Horvátország” neve alatt egy kis közös egészszé olvadt. A Dráván innen, a magyar végekben is képződött olyan „haramia”-féle, de szervezetlen népség: a hajdúság. A folytonos háborúban otthonukból kivert, kifosztott, menekűlt hazátlan harczias elemek, melyek jobban szerették az általános küzdelemben a kalapács, mint az üllő szerepét, összeverődtek, csapatokat képeztek, dúlták, pusztították a török földet, de a magyar földön is garázdálkodtak. Jó katonák voltak a harczban, de valódi csapásai békében a vidéknek, melyen tanyáztak, és nagy okai a szegény parasztság nyomorának az amúgy is törökök járta végvidékeken.
Báthory Zsigmond.
Sadeler Egyed egykorú rézkarca után. Eredetije az Országos Képtár metszetgyűjteményében.
E békének csúfolt folytonos háborúskodásban, a XVI. század utolsó két tizedében a Dráván túli részeket Erdődy Tamás bán védte (1583–1595), ki családjának a varasdi örökös főispánságot szerezte meg (1601). Dunán túl Zrinyi György, a szigetvári hős fia, Batthyány Boldizsár, a most élő valamennyi Batthyány őse és Zrinyi Miklós veje, Nádasdy Ferencz, a híres, erős „fekete bég”, Tamás nádor fia, verekedtek, többnyire diadalmasan, hol leverve a becsapó törökséget, hol berontva török földre, boszút állandók a pusztításokért. A Duna mentében pedig méltó társuk volt báró Pálffy Miklós, híres családjának voltaképi megalapítója, ki hadi érdemeiért a pozsonyi örökös grófságot kapta.
A félbéke, félháború állapotát végre a török szakította meg (1593). Kitört a nyilt háború. Pálffy Miklós visszafoglalta Füleket. Rudolf király öcscse, Mátyás főherczeg, hiában ostromolta Esztergomot (1594 május 4–28). E vívásban, mikor a vízivárosra intéztek rohamot, sebesűlt meg és halt meg nehány nappal később sebeiben (május 26), Dobokay jezsuita karjai közt, gyarmathi Balassa Bálint, egy nagynevű főúri család sarjadéka. A török golyó, mely általjárta, nagy veszteséget okozott irodalmunknak. A reformatio, hogy jobban terjedhessen, segítségűl vette a magyar nyelvet. Fordították a szentírást, tanítottak, vitatkoztak jobbára magyarúl és csiszolták a nyelvet. Míg a XVI. század előtt még csak gyéren használták a magyar nyelvet írásra: most már egész magyar irodalom keletkezett, mely a tudás minden ágát felölelte és a lantot is kezébe vette. Tinódy Sebestyén a század derekán megénekelte némely epizodját amaz élet-halál harcznak, melyet akkor a nemzet a török, de részben saját maga ellen is vívott, történeti hűséggel, hazafi lélekkel, de költői tehetség nélkűl. Nem volt, vagy kevés volt a költői tehetség Tinódy utánzóiban is, s a legelső magyar író, kire a költő név igazán és teljesen ráillett, Balassa Bálint volt, a magyar lyrai költészet megalapítója, és soká, igen soká egyetlen méltó képviselője.
Az esztergomi kudarcz után a török sereg előre nyomúlt és bevette Győrt, Bécsnek elővédét, melyet német kapitánya, Hardeck, alig védelmezett és feladott (1594 szept. 29). Két évvel később elveszett Eger (1596 okt. 13), melyet idegen őrsége, a magyar kapitány ellenzése daczára, szintén átadott a töröknek. Győrt ugyan huszáros, merész támadással visszavették nem sokára Pálffy Miklós magyar és Schwarzenberg Adolf német, vallon csapatai (1598 márcz. 28); de Kanizsa, a dunántúli részek egyik védő bástyája, elbukott (1600 okt. 21); feladta 44 napi védelem után stájer kapitánya, Paradeyser, a ki ezért fejével bűnhödött.
A változó harczban 1595 óta Erdély a magyar király mellett állott. Báthory Zsigmondot a jezsuiták megnyerték a keresztény érdekközösség eszméjének. Még Báthory István hívta be őket Erdélybe (1579). Halála után a protestans befolyás kiűzte ugyan a pátereket (1588); de megint csak visszakerűltek a katholikus fejedelem udvarába. Az ifjú, 22 éves, ideges és szeszélyes Zsigmond, kiben az olasz műveltség mellett a kis olasz principéknek nem egy vonása is megvolt, vérbe fojtá az ellenzéket, mely a töröktől nem akart elszakadni. Ingatag természete azonban nem tudott egy czélnál megmaradni. Majd akarta, majd nem akarta, majd átengedte Rudolfnak, majd megint vissza akarta venni tőle az erdélyi fejedelemséget, és minden lépésével kimondhatatlan bajba és zavarba sodorta hazáját.
Báthory Endre.
A. A bibornok nagy zászlója. B. A bibornok pecsétje. C. A bibornok másik nagy zászlója. D. A bibornok paripája. E. Bibornoki kalap. F. Báthory Zsigmond zászlója. G. A bibornok kardja. H. Erdély kulcsai. I. Kornis Gáspár zászlója. K. A bibornok buzogánya.
Egykorú rézkarc után, melynek keretbe foglalt középső része a meggyilkolt bíbornok fejét ábrázolja; a két oldalt levő rajzok a bibornoknak utolsó csatájában használt csatalovát, kalapját és lobogóit tűntetik föl.
Eredetije az Országos Képtár metszetgyűjteményében.
Így történt, hogy mikor már Erdélyt Rudolf királynak átengedte, azután ismét visszatért (1599 márcz. 17): a fejedelemséget unokatestvérére, a Lengyelországban, Báthory István király szeme előtt nevelkedett 33 éves Báthory Endre ermelandi bibornok-püspökre ruházta. De ez ellen föltámadt Havas-alföld vajdája, a „vitéz” Mihály, a románoknak e legnagyobb nevű hőse, ki eddig Báthory Zsigmondnak szövetségese volt a török ellen. A székelyek, János Zsigmond kora óta ellenségei minden erdélyi fejedelemnek, kik őket rendes adózásra törekedtek szorítani, hozzá csatlakoztak. Endre bibornok Szent-Erzsébet és Schellenberg közt, Nagy-Szeben mellett csatát vesztett (1599 okt. 28) és Moldva felé futott, de Csikban a határon, a Naszkalát hegyen a székelyek fölismerték, megrohanták és egy Ördög Tamás nevű székely baltával agyonütötte. Mihály vajda, Zsigmond és Rudolf küzdöttek most Erdély birtokáért. Mihályt, bár szövetségese volt, mikor veszedelmessé válhatott volna, láb alól eltette Básta György, a császár és király hadvezére (1601 aug. 19). Zsigmond kibékűlt Rudolffal, véglegesen Csehországba vonúlt (1602 júl. 26) s ott, távol a hazától, fejezte be hét év múlva (1609) zaklató és zaklatott élete pályáját. 1602-ben egészen Rudolf birtokában volt az ország, de a császári katonaság és Básta György zsarolásai meggyűlöltették uralmát az erdélyiekkel.
Ehhez járúlt a támadás, melyet Rudolf ez idétt a reformatio ellen intézett. Mint a szabad királyi városokban földesúr és egyházi patronus elrendelte, hogy a kassai Szent-Erzsébet egyházat, középkori építészetünk e remekét, melyet a protestansok már 50 év óta bírtak, a székhelyéből kiszorúlt egri káptalannak adják át, és mikor a város ezt tenni vonakodott, katonai erő foganatosítá a királyi parancsot (1604 január 6). A protestansok, a rendek többsége, feljajdúltak és tiltakoztak a pozsonyi országgyűlésen vallásuk minden háborgatása ellen; de válaszúl Rudolf az országgyűlés felterjesztett 21 czikkelyéhez a 22-iket csatolta, melyben a tiltakozókat, „kik sem magukat, sem hogy miféle hiten legyenek, meg nem nevezték”, megpírongatta, és megújította mind azokat a törvényeket, melyek a katholikus hit oltalmára s a protestantismus elnyomására hozattak (1604. május 1).
A protestansok már az országgyűlésen emlegették, hogy ha a béke megbomlik, nem ők lesznek annak okai. Őszre kitört a fölkelés. Vezérévé Bocskay István lőn, Báthory Zsigmondnak anyai részről nagybátyja, ki eddig, nem válogatva az eszközöket, mindig öcscse politikáját támogatta, Rudolfnak híve volt; de most, mint protestans, mint a tényekkel számoló politikus, ki úgy vélte, hogy Rudolf Erdélyt meg nem tarthatja, vagy ha megtartja is, nem boldogítja: az ellenzékhez csatlakozott. A császári, királyi zászlók alatt szolgáló hajdú sereg hozzá csatlakozott és német bajtársai ellen fordúlt. Nov. 12-én Kassa már Bocskay kezében volt, kit Erdély és nem sokára (1605 febr. 21) a szerencsi gyűlésen (1605 ápril 20) Magyarország is, fejedelmévé kiálta ki. Hadai, melyeknek csatadala a Luther-féle: „Erős várunk nekünk az Isten!” kezdetű ének volt, még a Dunán is átkeltek és Stiriába, le a Dráváig szágúldoztak. A török is támogatta, és mint János Zsigmondot, Magyarország királyává nevezte ki. De, mikor a nagyvezér vele a Rákoson találkozott (1605 nov. 10) és fejére koronát tett, Bocskay azt rögtön levette, „mert – mint mondá – Magyarország törvényei szerint tilalmas másnak koronát viselni, míg él a törvényesen megkoronázott magyar király!”
Bocskay István arczképe,
Caymox Boldizsár egykorú nürnbergi rézmetsző és műárús metszete után. Eredetije az Országos Képtár metszetgyűjteményében.
és névaláirása.
Kassán 1606 november 6-án kelt oklevélről, mely az Országos Levéltárban őriztetik.
Ily szellem mellett nem volt lehetetlen a béke, melynek művét a beteges lelkű Rudolf helyett Mátyás főherczeg vette kezébe. Bocskay követe Illésházy István volt, kit a kir. kamara a múlt években sokat üldözött, jogtalan ítélettel jószágaitól megfosztott és az országból menekűlni kényszerített. Mellette még maig is élő családok tagjait: Vizkelety Tamást és Apponyi Pált találjuk a követségben. A békét meg is kötötték Bécsben (1606 június 23) és azt Rudolf király is helybenhagyta (1606 aug. 6). Bocskay elnyerte Erdélyt és a régibb részeken kivűl még Szatmárt, Bereget és Ugocsát. Más rendelkezések elismerték a protestansok szabad vallási gyakorlatát és orvosolni törekedtek az alkotmány több rendű sérelmét. Egyik pont megkivánta, hogy a törökkel is legyen béke, és az 1606 nov. 11-én Komárommal szemben, a Zsitva-toroknál, húsz esztendőre létre is jött. Alapja a statusquo volt. Eger, Kanizsa tehát török kézen maradt, s azt nem pótolta Fülek s Nógrádnak és Hontnak egyéb kis várai; de azért e béke mégis vívmány volt, mert – most először! – a teljes paritas alapján köttetett, s benne már sem adóról, sem évi tiszteletdíjról nem volt többé szó.
A bécsi békekötés korszakot alkotott a magyar közjog fejlődésében. Ismét országot csinált a régi Magyarország éjszaki és nyugoti foszlányaiból, és méltó, hogy az arany-bulla és 1867 mellett említtessék. Teljes befejezését és kiegészítését azonban csak 1608-ban nyerte a pozsonyi országgyűlésen, melyet Bocskay már nem ért meg. Meghalt Kassán 1606 decz. 29-én, miután még a hajdúságnak, hogy megtelepűlhessen, hat szabolcsmegyei helységet adományozott, melyek később, egész napjainkig, a szabad hajdúkerületet képezték és legújabban egy új megyének, „Hajdúmegyé”-nek adtak nevet. Rudolf király sem fejezhette be a bécsi béke művét. Beteges lelke mind alkalmatlanabbá tette őt a kormányzásra. Megtörtént, a minek már több mint másfél század óta nem volt példája a Habsburg-házban, hogy egy főherczeg – Mátyás, – ki ez idétt egészen magyarnak vallá magát, állott a magyar, osztrák s morva elégűletlenek élére, és kényszeríté Rudolfot, hogy Ausztriáról és a magyar koronáról lemondjon (1608 jún. 26).
A bécsi békeszerződés utolsó lapja.
Az Országos Levéltárban őrzött eredetinek utolsó lapja kisebbített alakban. Legfelül balra Mátyás főherczeg aláirása; alatta, balra és középen a királyi és császári biztosok: Traustohn Sixtus Pál, Lichtenstein Károly, Molart Ernő, Breuner S. C., Erdődy Tamás, Thurzó György, Forgách Zsigmond és Krenberg U.; jobbról Bocskay követeinek: Illésházy István, Vizkelety Tamás, Osztrosich András és Apponyi Pálnak aláirásai és pecsétjei.
1608 nov. 19-én tette Forgách Ferencz bibornok primás, Forgách Simonnak, Frater György és Losonczy István fegyvertársának fia, II. Mátyás fejére Pozsonyban a szent koronát, melyre nézve a bécsi béke és a koronázás előtt most alkotott törvény kimondá, hogy „e drága kincs, mely nem csak a királynak, hanem az országnak is adatott”, Pozsonyban világi koronaőrök gondviselése alatt őriztessék. Meg lőn állapítva, szintén még a koronázás előtt, a nádorválasztás módja is és intézkedés történt, hogy e sarkalatos hivatal jövőre ne maradhasson oly sokáig betöltetlenűl. Megállapíták, hogy a magyar kincstár független legyen a császári vagy osztrák kamarától; a várakban magyar kapitány, magyar katonaság legyen; közhivatalokat Magyar-, Horvát-, Tótországban csak magyar, vagy Magyarországnak alávetett, hozzá kapcsolt nemzet fia viselhessen; a Dráván túl a bán hatósága egész az Adriáig a végvidékre is kiterjedjen. Koronázás után pedig szervezték az országgyűlést, megállapíták az alsó és felső tábla alkotó részeit, s rendelkezéseik, némi változással, fennmaradtak 1848-ig, sőt napjainkig. Egyik legfőbb intézkedés, a legelső törvényczikk még a koronázás előtt, a vallás dolgáról szólt és kimondá, hogy „az ország rendeinek a maguk és a fiscus jószágain, a magyar katonáknak a végekben, a mezővárosok- és faluknak szabadságában álljon azt a vallást, melyet önkényt választottak, akadálytalanúl gyakorolni”; a jezsuitákra nézve pedig elrendelték, hogy Magyarországon semmiféle ingatlan vagyonnal ne bírhassanak.
A protestantismus tehát teljesen győzött; csak Horvát-Tótországban nem tudta lábát megvetni. Egymásután két protestans nádor volt: Illésházy István (1608–1609) és Thurzó György (1609–1616), Thurzó Ferencz protestánssá lett nyitrai püspöknek és a szigetvári Zrinyi Miklós leányának fia, kinek leány-ágából az országnak legkiválóbb családjai még ma is osztatlanúl birják, mint Thurzó-örökséget, az árvai uradalmat. Mikor 1617 október 31-ikén Bittsén, Thurzó György fiánál, a nagyra törő Imrénél, a reformatio első évszázados fordulóját megülték, ott és az ország különböző részeiben a Perényiek, Rákóczyak, Révayak, Zrinyiek, Nádasdyak, Batthyányak, Forgáchok, Károlyiak, sok más főúri és nemes család, szabad királyi város és megye ünnepeltek. Ez volt azonban a protestantismusnak delelő pontja Magyarországon, mert már ekkor a katholikus visszahatás is megkezdette, sőt erősen folytatta működését és az esztergomi érseki széken már annak legerősebb bajnoka, Pázmány Péter ült.
II. Mátyásnak Illésházyhoz 1607 november 13-án Bécsben irt levele.
Eredetije Köpcsényben, a gr. Batthyány József Illésházy-féle levéltárában.
Panaszi Pázmány Péter Nagy-Váradon született (1570 október 4), Biharmegyében, mely, a mióta Szent Lászlót fölnevelte, annyi kiváló embert, oly sok erős magyart adott a hazának. Atyja református volt; de a fiút már 13 éves korában megnyerte a katholikus vallásnak Szánthó István jezsuita, az első magyar, ki Loyola Ignácz szerzetébe lépett. Azután Báthory István jezsuitái a kolozsvári kollegiumban megtették a többit és Pázmány 17 éves korában jezsuitává lett. Csak „egy fekete papköntösben” hagyta el Erdélyt és indúlt a világba, hogy új vallását terjeszsze. Mint magyar író, kinek nyelve még ma is minta; mint magyar szónok, egyike a legnagyobbaknak: a magyar nyelvet, irodalmat, a szó hatalmát, a tudomány erejét, mindazon eszközöket, melyeknek köszönhette jó részt a reformatio sikereit, csatába vitte ellene. Törekvését, kivált a főúri körökben, meglepő siker követte. Az ő hatása alatt, az ő hatása folytán egymásután a kath. egyházba tértek épen azoknak a családoknak az ivadékai, melyeknek a reformatio legtöbbet köszönhetett. Forgách Zsigmond, 1618-ban nádor, kit testvére, a bibornok, hiában törekedett áttéríteni, Homonnai Drugeth György, 1618–1622. országbiró, Zrinyi György, a szigetvári hősnek unokája, horvát bán (1622–1626) az ő hatására lettek katholikusokká. Az urakat pedig ez időben, rendszerint követte a jobbágyság. Már a reformatio, mikor fellépett, a „cuius regio, eius religio” elvet tűzte zászlajára. A katholicismus hitelveinél fogva, a világi hatalom döntő jogát a dogma kérdéseiben ily merevségében el nem fogadhatta, de megalkudott vele s a patronatusi jog alapjára állott, mely szerint a kegyúrtól függ a templomot oly papnak adni, ki neki tetszik. A katholikus földesúr tehát a predikátortól elvette a templomot és katholikus papnak adta. A jobbágy egyszerre más lelkipásztort kapott és a leggyakoribb esetben, mint hajdan, a reformatio terjedésekor a protestantismus, úgy most a katholikus egyház kebelében találta magát.
)
II. Mátyás koronázása Pozsonyban 1608 november 19-én.
Külön lapra nyomott egykorú rézkarc után, melynek eredetijén a kép alatt verses német magyarázat van; ennek magyar fordítása Jókai Mórtól:
A kép kinagyításához kattintson rá!
A „II. Mátyás koronázása” czímű képhez.
| |
A. Im itt látod mingyárást
A magyar koronázást. 19-ik novemberben, Ezen folyó esztendőben. A mi akként mene végbe, A hogy itt mutatjuk képbe. Lett a Szent-Márton egyházba Ő Felsége koronázva. A főoltár elejbe Volt egy padlat emelve. Padlaton álltak urak, Kik szép számmal voltanak. B. Látjuk Forgáts kárdinált, Felteszi a koronát. C. Pápai követ elől, D. Miksa herczeg van belől. E. Kolonits tartja a kardot, F. Illésházy tisztet visz ott. G. Ugyanott áll Thurzó uram, H. Battyány is mellette van. I. Erdődi urammal együtt Sok szép úri rend egybegyűlt. A hóstádban más pad állott, Melyre a király felszállott. Ő Fölsége megesküve, Hogy lesz az országnak hüve. Az ország is ép úgy néki, Hogy lesz nagy az ő hűségi. |
Zászlósan tíz magyar lovas;
Kiknek számából azt olvasd: Tartományok tizen vannak, Mik az országhoz tartoznak. M. Volt ottan egy hordott halom, Király fellovagolt azon. Kolonits, királyi marschal, Utána ment a nagy karddal. N. Azzal négy kardcsapást vágott, Hogy megvédi az országot. O. Erre aztán három ízben Történt örömlövés tűzben. P. Azután sok pénzt kiszórtak, Mit a népek elkapkodtak. Király több vitézt felcsapott, Hogy megjegyezzék e napot. Egy ökör is lett megsütve Apró marhákkal megtöltve, Porcus Trotán volt a neve, Király néppel is jót teve. Legyen királyi felségnek Bősége a dicsőségnek. Áldva legyen kormányzása. Keresztény hitnek szokása. Mint néhai István király, Legyen áldva országinál. S égben legyen koronája, – Holtzmüller János kivánja. |
E vers szerződött németűl
A rajzolt kép festőjétűl, A kiből lefordította Jókai Mór, nagy fáradva. | |
A stájer herczeg, Ferdinánd, ki 1618-ban unokabátyját, a gyermektelen II. Mátyást a magyar trónon követte, e törekvések támogatására ép a legalkalmasabb ember volt. Ugy szólván távol minden világi érdektől, csak a katholikus vallás terjesztésére gondolva, mindig kész volt mindenütt hatalma egész sulyával támogatni, védelmezni mindazt, a mi e czélnak előmozdítására szolgálhatott.
Pázmány Péter névaláirása.
Pozsonyban 1629 szeptember 14-én Bethlen Gáborhoz irt leveléről. Eredetije az Országos Levéltárban.
Pázmány Péter.
Metszette Szelepcsényi György (később esztergomi érsek) Rómában, az általa tervezett kerettel együtt. E képnek egyetlenegy ismert példánya Bécsben Ő Felsége családi könyvtárában őriztetik.
Erdély fejedelmi székén ekkor, 1618-ban, öt év óta – egy tehetetlen öreg, Rákóczy Zsigmond (1607–1608) és egy szenvedélyes ifjú, Báthory Gábor (1608–1613) után – iktári Bethlen Gábor ült, kit a porta már Bocskay előtt fejedelemnek szemelt ki, de ő készséggel visszalépett Bocskay elől, kinek nagyobb volt hatalma, tekintélye, de nem volt nagyobb tehetsége. Hunyadi Mátyás halála óta nem szűlt a magyar faj embert, ki annyira kormányra termett volna, mint e most – 1618-ban – 36 éves férfiú. Átható észszel felfogta mindazt, mi a kis Erdély biztosítására, anyagi és szellemi felvirágzására szükséges volt. Meg is találta az eszközöket és birt annyi erővel, hogy ez eszközökkel, ha nem is mindent, de igen sokat ki tudjon vinni. Mint Báthory Zsigmond híve, Bástának, majd Báthory Gábornak ellensége, sokat bujdosott török földön; észrevette, mily rothadt már e nagy birodalom, s azért már ő előtte nem látszott lehetetlennek, hogy a kereszténység egyesűlt erővel a törököt Magyarországból kiverje, az országot felszabadítsa, mely nagy műben ő magának ha nem is az első, de nagy, talán, a lényeget tekintve, legnagyobb szerepet szánta. Csakhogy az események folyása nem kedvezett ez ideál megvalósításának. Még II. Mátyás élt, mikor a cseh protestansok vallásos sérelmek miatt fölkeltek és elkezdődött a nagy vallásháború, mely harmincz éven keresztűl Európa egész nyugatát mozgásba hozta. Bethlen erős, bár nem szenvedélyes, nem elfogúlt református volt. Mint mondják, huszonhatszor olvasta el a bibliát; de azért észrevette, hogy a jezsuiták jó tanárok és a protestans Erdély nem bukik meg, ha területén itt-ott tanítanak; hogy Károlyi Gáspár protestans biblia-fordítása mellett Káldy György jezsuita magyar biblia-fordítása is pártolásra méltó. Sőt talán lelke mélyében már ott lappangott az a skepsis, mely nagy világi érdekeknek alárendelte a dogmákat, s mely navarrai Henriket Páris birtokáért misére vitte. De az ő nagyravágyásának – és volt benne, lehet mondani, joggal volt benne, – a protestantismus és nem a katholikus vallás kedvezett, s a protestantismus ellenségei az ő ellenségei is voltak. Háromszor fogott tehát a 30 éves háború folyamában fegyvert II. Ferdinánd ellen (1619–1621; 1623–1626) a töröknek hallgatag, majd nyilt pártolása mellett. Pozsonyig, sőt Dunán túl a Dráváig hatolt; a koronát kezébe kapta, és hívei királylyá választák (1620 aug. 25). De a németországi háború eseményei, melyek a protestantismusnak nem kedveztek, mindannyiszor visszavonúlásra, békére kényszeríték, s a mit Bethlen ki tudott vinni, csak az volt, hogy a király a bécsi békét ismételve megerősíté és neki Szatmár, Szabolcs, Ugocsa, Zemplén, Borsod, Bereg, Abauj megyéket adta életfogytiglan. Mikor pedig éjszakon feltűnt a hős, ki a németországi protestantismust diadalra volt segítendő – Gusztáv Adolf svéd király, Bethlen Gábornak, neje, Brandenburgi Katalin után, sógora, – és Bethlen Gábor mint előbb Angliával, Dániával, Németalfölddel, a német unióval, most ő vele kezdett tervelni új háborút: meghalt (1629 nov. 15), legmaradandóbb emlékéűl a gyulafehérvári, most nagyenyedi Bethlen-tanodát hagyván maga után, a hová külföldről jeles tanárokat hívott meg, mint Opitz Mártont, az újabb német költészet egyik úttörőjét, s a hol egy negyed-század múlva irodalmunk egyik büszkesége, Apáczai Cseri János – a magyar bölcsész – tanított és bölcselkedett (1653–1656).
Bethlen Gábor
Kilian Lukács egykorú rézmetszete után, mely Ő Felsége családi könyvtárában őriztetik.
Névaláirás
Nagy-Károlyban 1619 február 28-án Dóczy Andráshoz irt leveléről. Eredetije az Országos Levéltárban.
Bethlen Gábor halála után özvegye, Brandenburgi Katalin lőn erdélyi fejedelemmé, de nem soká tarthatta magát. Néhány hónap mulva lemondott (1630 okt.) Kegyencze, Keresztszeghi Csáky István Magyarországba jött, szepesvármegyei örökös főispánná lett, s Erdélyből a Kárpátok aljába ültette át nagynevű családját. Erdély fejedelmévé a felsőmagyarországi Rákóczy György lőn, Zsigmond fejedelem fia, Bethlen fegyvertársa, nem genialis, de eszes, rendszerető, conservativ hajlamú férfi, ki Erdélyben holmi puritan velleitásokkal szemben a reformatus vallásnak megadta maig fennálló szervezetét; az unitarismus túlcsapongásait pedig a deési complanatióval (1637) a megállapított dogma keretébe szorította. Főtörekvése volt azonban családja vagyonát, birtokait növelni, számára az erdélyi fejedelemséget biztosítani. Olyan ember lévén, ki nem szerette a koczkáztatást, csak nagy nehezen tudta magát 14 év mulva, 1644 elején, mikor Svédország támogatásáról formaszerűleg biztosította, elszánni, hogy Bethlen Gábor példájára a 30 éves háború nagy drámájába szereplő gyanánt belépjen.
Már ekkor II. Ferdinánd és Pázmány Péter, ki a magyar világi politikának is egyik döntő tényezője volt, nem éltek. A király 1637 febr. 25-én halt meg, az érsek, mint megtört, de mégsem pihenő aggastyán, egy hónap múlva (1637 márczius 19) követte. Nem egészen két évvel halála előtt (1635 május 12) Nagy-Szombatban jezsuita tanárokkal egyetemet alapított: „hogy előmozdítsa a katholikus vallás terjedését és emelje a magyar nemzet díszét, míveltségét”, mely egyetem két – theologiai és bölcsészeti – karához a jogi kar csak 32 év mulva járúlhatott (1667 január 16), ugyancsak Pázmány Péter utódjainak, Lósy Imrének (1637–1642) és az erős magyar Lippay Györgynek (1642–1667) áldozatkészségéből. Ebből az egyetemből fejlődött azután később, királyi adományokkal gyarapítva, a mai budapesti magyar királyi egyetem.
Már Pázmány életében igen nagy hatást gyakorolt az ország ügyeire Esterházy Miklós, 1625-ben, 40 éves korában, nádor; Pázmány halála után pedig e férfiú lőn III. Ferdinándnak (1637–1657) legelső magyar tanácsosa. Pozsonymegyei régi köznemes család ivadéka, anyja után Illésházy nádor unokaöcscse, ifjúságában protestans, azután buzgó, sőt szenvedélyes, térítő katholikus; Pázmánynyal sokban ellenkező politikát követett. Míg a primás, bár erős magyar, mindig jezsuita maradt, kinek figyelme kiterjedt az egész világra s a ki a dolgokat a katholikus egyház általános érdekei szempontjából tekintvén, még a protestansokkal is tudott, ha kellett, békét tartani: Esterházy Miklós tiszta fővel, de korlátoltabb látókörrel és gyakran fellobbanó hevességgel mindig csak a magyar dolgokat tartá szeme előtt és czélja az volt, hogy Magyarországot a német és török közt abban az alkotmányos keretben, melybe a bécsi béke helyezte, de katholikus formában és a Habsburg-házhoz ragaszkodva, megtartsa, sőt, ha lehet, valami módon Erdélylyel is gyarapítsa. Mint nagy jószágszerző s a legnagyobb vagyonú magyar család megalapítója, sokban hasonlított I. Rákóczy Györgyhöz, és talán ez is volt oka, hogy egymásnak nemcsak politikai, de személyes ellenségei is voltak. Midőn Rákóczy 1644 február elején Magyarországra tört: karddal álltak szemben egymással. A harcz változó szerencsével és folytonos alkudozások közt folyt. Végre mikor 1645. évben a svéd Torstenson Bécsig nyomúlt s Brünnt ostromolta, de a porta rossz szemmel kezdte nézni, hogy Rákóczy hadjáratot folytat a császár ellen és III. Ferdinánd is a szenvedélyes, akadékoskodó Esterházy helyett higgadtabb kezekbe tette le a békekötés művét: a megegyezés létre jött a király és fejedelem közt, és a békét Linzben 1645 deczember 16-án megkötötték, de azt Esterházy Miklós, ki 1645 szeptember 11-én meghalt, már nem érte meg.
Esterházy Miklós nádor.
Wideman Illés: „Comitium gloriae centrum qua sanguine qua virtuta illustrium heroum iconibus instructum…” czímű, Pozsonyban 1646-ban kiadott arczképgyűjteményes művéből.
Rákóczy a tokaji, tarczali, regéczi nagy uradalmak mellett azt a hét vármegyét kapta, melyeket már Bethlen Gábor birt, de úgy, hogy Szatmárt és Szabolcsot még fia is birja, s a szatmári vár Erdélynél maradjon mindaddig, míg annak fejedelmi székében a Rákóczyak ülnek. A vallás ügyére nézve pedig a bécsi békét, az 1608-iki törvényeket világosabban, részletesebben kifejték. A protestansoknak, még a jobbágyoknak is megengedték a vallás szabad gyakorlatát, a templomok, harangok, temetők használatát. Papok elűzését, templomok elfoglalását tilták; az elűzöttek visszahívását, az elfoglaltak visszaadását elrendelték.
Ehhez képest a pozsonyi országgyűlés, mely 1646 aug. 24-én ült össze és 1647 junius 3-án a király 14 éves fiát, mint IV. Ferdinándot, királylyá választotta s meg is koronáztatta, a linzi békekötést, a papság tiltakozása ellenére, a király határozott kivánatára, változatlanúl törvénybe iktatta; kilenczven templom visszaadását elrendelte és pénzbirságot szabott azokra, kik ezentúl a vallási békét ily foglalásokkal háborgatni fognák. A protestantismus tehát ismét győzött, de jobbára csak papiroson. Mert a katholicismus Bethlen Gábor kora óta is terjedt, s azok is, kiknek hivataluknál fogva a vallási szabadságot oltalmazni, a törvényt végrehajtani kellett volna, jobbára a protestantismus ellenesei, ha nem is épen mindig üldözői voltak. Már az országgyűlés folyamában, mikor a protestansok nagyon sok egyházat követeltek vissza, gr. Draskovich János nádor – az utolsó protestans nádornak, Thurzó Szaniszlónak veje – kardjára ütött, s a katholikusok közt, kik a templomok visszaadása ellen tiltakoztak, volt egyik régi, oszlopos protestans család egyetlen férfisarja, az ifjú, 22 éves gr. Nádasdy Ferencz is, kit még 1643-ban térített át Esterházy Miklós a katholikus vallásra. Köznemesség, városok, nép még nagyobb részt protestansok voltak: de a főurak közt a XVII. század derekán már csak négy család volt, melynek még minden tagja a reformatióhoz ragaszkodott.
A keresdi kastély udvar felőli oldala.
Benczúr Béla rajza.
Donjonja a XIII. századból valő s később javított és czímerekkel ellátott épület; a kastély többi része a XV–XVI. századból való.
