A zenggi uszkókok.
A zenggi uszkókok.
Miután a törökök 1528-ban az úgy nevezett „Török-Horvátországot” elfoglalták és Likát és Krbavát megszállották, az ottani lakók nagy része elhagyta ősi tűzhelyét és nagyobbára a Tengerpart szabad völgymedenczéibe telepedett át. A még független Horvátország határa innen és túl a Velebit hegyen egyre szűkűlt. A törökök erőszakoskodásai elől menekűlő nép szíves fogadtatásra talált, mert jártas volt a fegyverforgatásban s így hasznát lehetett venni a horvát-török határ védelmében. Ezek a menekűlők az uszkókok. (Uskočiti horvátúl menekűlni, megugrani; uskok a menekűlt, többes számban uskoci a menekűltek). Nem tartoztak ők a rendes katonasághoz. Egyedűli feladatuk volt védeni új hazájuk határait, de a mellett be-becsaptak az ellenség földjére is, a melyet rabolva, pusztítva, teljesen földúltak. 1537-ben, midőn a törökök bevették Clissa várát, a megmaradt őrség Zenggbe és az alája tartozó Brlog és Otočac várakba menekűlt. Ezek a zenggi uszkókok is egyre be mertek ütni a török terűletre, a honnét gyakran dús zsákmánynyal tértek vissza. Ebben a kisebb rendű háborúskodásban sokszor igazán nagy tetteket vittek véghez.
De nemcsak a szárazföldön, hanem a tengeren is veszedelmes ellenségei voltak a törököknek. Könnyű hajóikon bekalandozták az egész Adriai tengert s a hol csak törökségre találtak, megtámadták, szétverték és fölprédálták úgy, hogy 1565-ben maga a hatalmas Szulejman szultán tett panaszt ellenük.
A velenczeiek eleinte nyugodtan tűrték, hogy az uszkókok velenczei terűleten át rontottak be a török terűletre, de Cyprus elfoglalása után a törökök fenyegetni kezdték Velenczét, hogy hajóhadukat védelmi szempontból az Adriai tengerre küldik. Ennek következtében a velenczei hajók megszállották a tengeröblöket, a honnét üldözőbe vették s halállal büntették az uszkókokat. Ezek addig sem a velenczei polgárokat, sem azok tulajdonát nem bántották, de most már halálos ellenségeikűl tekintették s szárazon és vízen egyaránt támadták a velenczeieket. 1595-ben 500 uszkók s velük 50 dalmata megrohanta Clissát s visszafoglalták a törököktől, kik 60 évig birták. A mily nagy volt a keresztények öröme, olyan mély volt a törökök és a velenczeiek elkeseredése. Boszúra készűltek. A törökök 10 ezer főnyi sereggel 1595 június 1-én körűl zárták Clissát. Velencze segélyükre ment s hajóhada megjelent Spalató előtt. A király parancsára Lenkovics György károlyvárosi fő parancsnok összeszedte összes zsoldos katonaságát és Dominis Antal zenggi püspök és több kanonokja kiséretében Zenggből Clissa alá ment, hogy fölszabadítsa az ostrom alól. A vár alatti mezőn vívott csatában a törökök tönkre verettek és megfutamodtak.
De, midőn meglátták, hogy az uszkókok táboruk fölprédálásával vannak elfoglalva, hirtelen visszafordúltak s neki estek a zsákmánylóknak, a kik a nem várt támadásra megszaladtak. Sokan elestek közűlök, a többiek a várba menekűltek. A törökök visszahúzódtak a vár alól és cselt vetettek az uszkókoknak. Lenkovics, miután 300 embert, 36 lovat s 600 eleséggel telt tömlőt a várban hagyott, megkezdte a visszavonúlást Zenggbe. De a leselkedő törökök utólérték és úgy megverték, hogy maga a püspök is több kanonokjával és papjával együtt elesett. A törökök számtalan foglyot ejtettek, köztük Paradeiser zenggi kapitányt. Maga Lenkovics is sulyos sebet kapott és csak nagy bajjal tudott Zenggbe menekűlni. A csatát követő hatodik napon a győztesek a várba küldték Paradeisert, hogy az őrséget megadásra birja. Az őrség szabad elmenetelt és az összes foglyok szabadon bocsátását követelte s e tisztességes föltételek mellett át is adta Clissát. Ez alatt a velenczei hajóhad tétlenűl vesztegelt Spalato előtt. Parancsnoka, Moro Benedek, minden uszkókot, a ki a hajókra menekűlt, egyszerűen fölakasztatott, vagy a hajóhoz szögeztetett. Ez a kegyetlenség véres boszúra ingerelte az uszkókokat a kik 1597-ben megtámadták Rovignót, kiraboltak egy velenczei hajót, tízet meg magukkal vittek. Velencze rögtön hajóhadat küldött Zengg alá s panaszt emelt II. Rudolf előtt, a ki el is rendelte, hogy a rablott tárgyakat szedjék össze s adják vissza a velenczeieknek.
Ez a Velencze ellen folytatott szűkebb háborúskodás elvégre kellemetlenné lett a prágai kormányra nézve, a mely Rabatta Józsefet teljhatalmú biztosúl Zenggbe küldte. Dominis Marc Antonio püspök szelídséggel próbálta, Rabatta szigorúsággal akarta a békét létrehozni. De, mídőn a hős Senjanin Jurišát bebörtönöztette, az uszkókok 1601 Szilveszter, napján föllázadtak. Nehány kezükbe esett ágyúval ostrom alá fogták s bevették a várat, az őrséget kardra hányták, Rabattát lenyakazták s fejét a várkapu fölötti ablakba tették közszemlére. Midőn másnap a holttestét a templomban ravatalra helyezték, az alsóbb osztályhoz tartozó nők és gyermekek, a kiket ő tett özvegyekké és árvákká, neki estek és meggyalázták.
Most Frankal Dániel, Rabatta legnagyobb ellensége, lett Zengg kapitánya. Az elűzött uszkókok lassanként visszaszállingóztak, hogy régi mesterségüket annál merészebben űzzék.
1607 elején II. Rudolf császár megtiltotta nekik, hogy török terűletre lépjenek; de midőn később a törökökkel való verekedésre engedélyt nyertek, nemcsak ezeket támadták, hanem a velenczei hajókra is rárontottak és ha szerét tehették, ki is rabolták őket. A velenczeiek erre elzárták Zengget a tengertől s az udvarnál ujból panaszt emeltek.
1613 május 8-án 12 uszkók hajó a Szent György hegyfok alá hajózott s az ott talált velenczei és albán sereg ellen dühös támadást intézett, a mely alkalommal Hreljanović Niko vezérükkel együtt 60 uszkók esett el. Ez az eset „uszkók háború”-t okozott, mert a megmaradtak megesküdtek, hogy megboszúlják elesett társaikat. Az alkalom csakhamar megjött. Egy napon meghallották, hogy Venier Kristóf velenczei nemes nagy hajója Pago szigetén a mandrinai kikötőben horgonyoz. Éjszakának idején csöndesen a szigetre lopództak s a kikötő körűl emelkedő dombsor mögött vonúltak meg. Hajnal hasadtával szárazon és vízen nekirontottak a hajónak és rövid küzdelem után hatalmukba ejtették.
A foglyúl esett tiszteket és legénységet partra hurczolták, lekaszabolták és hulláikat a tengerbe hányták. A hajót Zenggbe vontatták. Útközben Gravis Lucretius velenczei nemest fivérével és unokaöcscsével egyetemben lenyakazták, nejétől meg minden gyöngyöt, nyakékét, gyűrűt és ruhát elszedtek. Veniert magukkal vitték Zenggbe s ott a parton baltáikkal leütötték a fejét, meztelen holttestét pedig vízbe dobták. Erre lakomát rendeztek, a mely alatt Venier feje az asztalon állt. Vendégség után a hajót behúzták a kikötőbe, megosztoztak a prédán, az ágyúkat meg kiszögezték a várfalakon.
E rémtett híre lesujtotta a velenczeieket. A Habsburg-ház és Velencze között kitört az „uszkók háború” (1615–1617), a melyben az uszkókok hajói egészen Velencze alá is el merészkedtek hatolni.
Ez a szörnyű háború, a mely főleg Dalmáczia, Isztria és Friaul partjain dühöngött, az 1617 szeptember 27-én kötött madridi békével ért véget, a melyben kimondatott, hogy az uszkókokat Zenggből és a Tengerpartról messze az ország belsejébe telepítik át, hajóikat fölégetik és Zenggbe német őrséget helyeznek. A határozatot nyomon követte a tett, az uszkókokat kiűzték Zenggből s nagyobbára Otočac és Sichelburg környékén telepítették le.
Az osztrák tengerpart megszűntével Zengg 1776-ban a károlyvárosi fő kapitányság alá tartozó otočaci gyalogezredhez csatoltatott.
1871-ben I. Ferencz József király rendelete értelmében Zengg városa is kivétetett a határőrvidék területéből s szabad királyi és kikötő-városnak nyilváníttatott. Ezzel a zenggieknek rég óta táplált óhajtásuk teljesűlt.
