Lemberg. Łoziński Lászlótól, fordította Katona Lajos

Teljes szövegű keresés

Lemberg.
Łoziński Lászlótól, fordította Katona Lajos
Lemberg olyan távlat nélküli város, a melyet csak a magasból lehet áttekinteni. Épen nem uralkodik a körötte elterűlő tágas vidék fölött, mint hajdan bevehetetlen erősség híre után gondolhatná az ember; épen nem tűnnek szembe már messziről várfalának büszke ormai és kihívó bástyatornyai, hanem inkább félénken meglapúlni s rejtekbe húzódni látszik az ellenséges hadak elől, a melyek oly sokszor vissza voltak kénytelenek vonúlni erős falai alól; így búvik el meglehetős mély völgykatlanba Galicziának köröskörűl magaslatoktól övezett székvárosa. Bármely oldalról közeledik is az útas e városhoz, hirtelen és egészen váratlanúl csöppen mintegy beléje. A város épen nem festői helyzete s környékének meglehetős egyhangúsága is hozzájárúl, hogy az érkezőt annál jobban meglepje a minden átmenet és előkészület nélkül egyszerre előtte termő Lemberg, a melynek e sajátszerűségét még fokozza az, hogy még egészen a közelében sem sejthető tágas útczái és hatalmas tornyai mellett a sok szép kertje és sétatere is csak mintegy varázsütésre emelkedik ki a táj lehangoló környezetéből. Másik különössége Lembergnek az, hogy kertjeinek és külvárosi ligeteinek szinte idylli bájossága ép oly ellentétben áll a környéke sivárságával, a minő meglepő gyors felvirágzása, ha látszólag kedvezőtlen földrajzi helyzetével, és a milyen váratlan egészen korszerű fejlődése, ha történelmi emlékeivel állítjuk szembe. Az idegen, a ki csak rövid időt tölt falai közt, sőt még az itt lakó is, ha csupán fölszínesen tekinti, csak az egészen új, rohamosan föllendűlő, némely részében még lázasan épűlő várost látja benne, holott a figyelmesebb vizsgáló szemét nem kerűli el annak egészen napjainkig megőrzött előkelő történelmi jellege.

Lemberg (Leopolis) 1618 táján.
Hierat és Hoghenberg „Theatrum praecipuarum totius mundi urbium” czímű munkájából, König Frigyestől.
A régi Lemberg, az igaz, kicsiny, és ódon épületei közt a történelmi vagy művészeti szempontból nevezetesebbek vajmi csekély számúak. Egész a XVII. század végeig megerősített város és úgy bevehetetlen voltánál, mint polgárai vitézségénél fogva messze földön híres lévén – ornamentum Regni, munimentum primarium Russiae – osztozott a várfalakkal övezett városok sorsában. Szabad fejlődését és terjeszkedését meggátolták a várost vasgyűrűként körűlzáró bástyák. Pedig már a régi Lengyelországnak is egyik nagyfontosságú kereskedelmi és árúlerakó középpontja, a keleti kereskedés egyik legnevezetesb útközi állomása volt; de egyúttal sokat zaklatott erősség és fontos végvár a tatár berohanások torkolatában, „civitas finitima Regni, insolentiis hominum obnoxia”, a mint III. Zsigmond király helyesen nevezi. S mint ilyen ugyan már a régi Lemberg is egyike volt a királyság leggazdagabb városainak, de habár nagy vagyont gyűjthetett, polgárai mégsem voltak abban a helyzetben, mint a német vagy olasz kereskedő városok, a melyeknek polgárai vagyonosságuknak emlékszerű jeles épűletek emelésében is adhatták tanúságát. Polgárai nemcsak kereskedők, hanem egyszersmind katonák is valának, sőt néhanapján bizony még inkább emezek, mint kalmárok, s ez a körűlmény magyarázza meg a gyakori ostromzárak és még számosabb tűzvészek mellett azt, hogy Lemberg építészeti maradványainak a legtöbbje csak a puszta czélszerűség bélyegét viseli magán. A Ring-tér a körötte lévő útczákkal, a valaha falakkal övezett város régi magva, szintén sokat vesztett már hajdani jellegéből, mindazonáltal megvan még néhány régi patriciusi ház eredeti alakjából és a díszítéséből annyi, a mennyi az egykori Lemberg polgári építkezéséről és jómódjáról jellemző tanúságot tehet.

A lembergi Ring-tér a városházával.
Bernt Rudolftól
Kevés kivétellel csupa keskeny, kétemeletes, háromablakos házak láthatók, a melyek némelyike építészeti szempontból, vagy a díszítése miatt igen érdekes és nevezetes. A középkori lembergből, a genuaiak „Lolleo”-jából és a németek „Leynburk”-jából egy kő sem maradt fönn; de nem maradt egyetlen egy sem még a Ringnek jóval későbbi, meredek oromzatú s csúcsíves díszítésű házaiból sem, a melyekről a helyi történelmi források szólnak s a melyek majdnem mind német-sziéziai építőmesterek XIV. és XV. századi alkotásai valának. Valamennyit elpusztította az 1527. évi borzasztó tűzvész. Az elhamvadt város újjáépítése pedig abba a korba esett, midőn a lengyel építkezésre az olasz kezdett irányadó hatással lenni és sok olasz építőmester telepedett meg Lembergben. Innen magyarázható lemberg legrégibb renaissance és barok ízlésű házainak eredete. A legderekabb palotaszerű patricius-ház a Ring-tér keleti oldalán levő ú. n. Sobieski-féle ház, melyet alighanem az olasz Barbone Péter épített egy kandiai görög kereskedő, Korniakt Konstantin, számára, a ki miután bor- és pamutkereskedéssel és a királyi vámok bérletével nagy vagyont szerzett, házassága révén a leghatalmasabb és legfényesebb nevű lengyel főnemesi családokkal lépett rokonságba. Meglehetősen szerény, de nemes alapgondolatú renaissance-épűlet ez, a melynek alakokkal dúsan díszített attikája és pazarúl ékített kapuja, oszlopcsarnokos udvara és a belső helyiségeiben is sok érdekes részlete van. Kevésbé tekintélyes és téres, de sokkal kecsesebb és szerfölött finom kidolgozású homlokzattal ékeskedik ugyanezen ház-sorban egy másik patricius-ház, a melyet 1620-ban Anczewski Nikanor városi consul és III. János udvari orvosa számára a lengyel honossá lett olasz eredetű Krasowski Péter épített. Faragott kőből épűlt falai szoborművekkel bőven díszítvék; gazdagon ékített földszintje s az emelet fölött könnyed és összhangazatosan tagolt koszorúpárkánya van, belűl pedig csinos kis termeiben igen érdekes részletek, nevezetesen szép ajtószemöldökök és ablakkeretek láthatók. A többi nevezetesb magánépűletek közűl még említendő Dibovicius városi consul és III. Zsigmond király udvari orvosának latin jelmondatos, előkelő renaissance izlésű háza a Ring-tér nyugati oldalán, s ugyanezen sornak szépen és elmésen tervezett sarokháza, a mely valamikor a régi hírneves Szolc-Wolfowicz család (a német Scholz Wolfgang származékainak) tulajdona volt. E háznak erősen kiszökellő földszintje ékalakúlag faragott kövekből épűlt; érdekes sarokpillére és számos szobrászati díszítménye van, melyek közt néhány, a XVI. század polgári hajviseletét ábrázoló fej említendő; homlokzatát azon kor humanista divatját követő latin mondatok ékítik. Említendő még a XVII. század elején épűlt Bandinelli-féle ház, mely valaha az első lengyel királyi postamesteré volt; faragott delfin-díszítményei ma már, sajnos, meg vannak csonkítva. Továbbá az úgy nevezett velenczei ház, egykor a rendkívűli és félhivatalos jellegű velenczei consul, Massari Antal (1610) tulajdona, mely élekre faragott kövekből van rakva s a kapuja fölött a szépen kidolgozott velenczei oroszlán áll. De még a szembeszökőn új és sivár, hétköznapi tekintetű házak belsejében is meglep bennünket egy-egy eredeti és ötletes faragású jelképes díszítmény, családi czímer, csúcsíves ajtókeret, gazdagon ékített ajtószemöldök vagy gyámkő, szép fa mennyezet s más régi maradvány, a mely a XVI. és XVII. század lengyel patriciusainak ízléséről tanúskodik. S mily változatosság mutatkozik a hajdani díszítmények e csekély emlékeiben, és a helyi izlésnek mily jellemző tarkasága a legkülönbözőbb eredetű ékítmény-elemekben, a melyek a legtávolabbi világtájakról vannak összehordva! Itt egy örmény czifrázat ötlik szemünkbe késői gót mértani díszítmények mellett; amott az olasz renaissance lendűletes vonalai szemlélhetők túlcsapongó keleti ékítések szomszédságában, a szerint, a mint a tulajdonos vagy az építőmester örmény vagy német, firenzei vagy levantei „frank” ember volt.
A világi középűletek sorából a városházának beomlása óta (melyet a híres és szerencsétlen Novicampius Márton város consul 1620 körűl tornynyal és számos kőszoborral díszíttetett), a kevéssé érdekes városi és a királyi lengyel fegyvertáron kivűl semmi sem maradt fönn; csupán a még aránylag elég jó karban levő templomok tanúskodnak rég letűnt nemzedékek érdekes hagyatékaképen Lemberg változatos történelmi viszontagságairól. Három keresztény hitfelekezet, a katholikus, a görög-egyesűlt és az örmény, a melyek valaha nemzeti szellem és művelődési irányok szerint is élesen különvált községekbe tagozódtak, osztozik a város legérdekesb és legódonabb templomain. (E három felekzetre való tekintettel nevezi Lemberget a költő és krónikás Zimorowicz Leopolis Triplex-nek.) Külföldiek szemében igen föltűnő sajátsága Lembergnek, hogy falai között három érsek lakik, azon idők emlékeűl, mikor még Lemberg volt az egész lengyel birodalom legvegyesb nyelvű és vallású városa. Lengyel, német és olasz katholikusok, rutén, görög és bolgár óhitűek, protestáns skótok, mohamedánok és zsidók fértek meg e helyütt akkoriban békésen, kereskedést és ipart űzve.

Az Anczewski-féle patricius-ház Lembergben.
Ohmann Frigyestől
A legrégibb s legtisztesebb emlékszerű épűlet a latin szertartású székesegyház, melynek történeti hitelesség híjjával lévő helyi hagyomány szerint Nagy Kázmér király tette le az alapkövét.
E kimutathatólag a XVI. századból származó csúcsíves épűlet itt, a nyugati műveltség végvidékén, a „tatár-dúlás” torkában s az akkortájt oly zűrzavaros muszka világ küszöbén, mindenesetre büszkén fölmutatható nemesi czímere a városnak. A székesegyház, melyen igen sokáig dolgoztak (utolsó építőmesterei: a boroszlói Grom Joákim és Rabisch Ambrus) Lemberg német korszakának az emléke, ép úgy, mint a krakói Boldogasszony-egyház az ott megtelepedett városalkotó német lakosság hitbuzgalmának a műve. A lembergi német telepesekről Zimorovicz krónikás is elismeri, hogy a benszülött muszka népséget ők térítették meg és tanították szelídebb erkölcsökre: „e silvestri urbanum, e Roxano Romanum facientes”. A templomnak ma már csak a szentélyzáradéka őrízte meg eredeti csúcsíves alakját, míg az egész a toldások és a XVIII. században történt szerencsétlen újjáalakítás következtében elég idomtalan és elegyes épűlethalmazzá lett. A belseje háromhajós csarnok-templom, a mely azonban a fő szentély kivételével, hol a szigorú, szinte szegényes tagolású csúcsíves építkezés még megmaradt, eredeti jellegét elvesztette.
A székesegyház tőszomszédságában, dísztelen hátsó homlokzatával a Halicsi-útcza felé fordúlva, áll az ú. n. Olajfák-kápolnája, melyet Boim György gazdag posztókereskedő s a lembergi előkelő polgárcsaládok egyik legkiválóbbjának tisztes őse építtetett 1609-ben. Kő homlokzatát teljesen elborítják a dús renaissance faragványok, míg belsejében igen sok, részben színes kő és alabastrom szobormű látható, melyeknek legjava, úgy vélik, a lángelméjű Pfister János alkotása. Eredetileg e kápolna a Boim-család mauzoleuma volt s ma is ékesen szóló tanújele a lengyel patricius nemzetségek vagyonosságának és pompaszeretetének.
A székesegyház után első helyen a bernhardinusoknak Szent Andrásról nevezett temploma érdemel említést, mint építészeti tekintetben nemcsak lembergnek, hanem egész Galicziának egyik legkiválóbb egyháza. Ez a XVII. század első éveiből való, s építését a Lembergben megtelepedett olasz Paolo Romano kezdte meg, ennek halála után pedig a svájczi Ambrosius (lengyel melléknevén „ex arte Przychylny”, a „kegyelt”) folytatta. A bernhardinusok temploma igen tetszetős homlokzatú, polanyi terméskőből való épűlet, melynek jól tagolt homlokfalát ízléses szobrok és díszítmények élénkítik. III. Zsigmond király, a ki műbarát, sőt szakértő is volt, abban látta e templom fő hibáját, hogy a különben igen hatásos épűletnek az alsó tagozata kellőnél alacsonyabbra van számítva, s ebben teljesen igaza is volt. A templom hátsó része egyike a legeredetibb építészeti képeknek Lembergben. Az élénk kék színű cseréppel födött, meredek csúcsos tetejű szentélykápolna, a hátsó homlokzat ormát karcsú dudorodással ketté osztó, de – sajnos – kávátlan kilátó erkély, a lőrésekkel ellátott magas kőkerítés, melyet most békés repkény fut be, – mindez, bár még világosan elárúlja a hely egykori erősség voltát, sajátszerűn vonzó és festői tekintetű. E hátsó homlokzat mentén s a régi bástyák hoszszában, a melyek helyén ma töltésszerű magaslaton húzódó árnyékos fasor van, a régi lemberg egyik legérdekesebb zugába jutunk. Balra a rutén útcza torkolata a három kupolás görögkatholikus városi templom ódon szürke hatalmas kőtömegével és a büszkén magasba emelkedő Korniakt-féle harangtoronynyal; jobbra régi fák árnyékában az ú. n. salétrom-torony, melynek vörös födelű épűlete minden egyszerűsége mellett is igen festői hatású; jóval fölötte a karmeliták temploma régi várfalainak maradványaival; előttünk pedig az egykori lengyel köztársaság fegyvertára, most tűzérségi szertár, s végűl a háttérben éjszak felé az egyetlen óriási bokorként emelkedő Schlossberg (Wysoki Zamek), Lemberg legkedveltebb sétahelye.

Boim György városi consul.
A lembergi Boim-féle (Olajfákhegye-) kápolnában levő eredeti után.
A rutén városi templom, melynek lembergben „oláh templom” a közönségesebb neve, mivel valaha csupán az oláh hoszpodárok bőkezű adományai tették lehetővé a fölépűltét, teljes figyelmet érdemel. A krasowi terméskőből emelt, nemes egyszerűségű, de kőlábakkal erősen tagolt homlokzat széles dór gerendamezejét olasz építője, a már említett Paolo Romano, klasszikus triglyphekkel díszítette, a melyek közé byzanti fölfogású jelképes egyházi ábrázolatokat szorított be. A homlokzat ugyan szerényen beilleszkedik az útcza ház-sorába, ellenben a szentélyzáradék s a mellette magasan kiemelkedő torony szabadon tekint a bástyafalra. Ez az érdekes templom a szó teljes értelmében példázója a lembergi ruténség történetének és életének. Vessünk előbb egy pillantást a templom belsejébe, melynek ügyes beosztású egyetlen hajóját toszkániai pillérek tagolják, kupolája pedig elég sajátszerű csúcsíves bolthajtások fölé borúl. Innen a temetőbe lépünk, e rendkivűl festői helyre, a hol egy keresztfolyosó és egy szobrászati díszítményekkel elborított kis kápolna van. Ez ugyan nem oly pazar ékítésű és jóval későbbi is, mint a lengyel Boim-féle kápolna, de némikép mégis ennek a párjáúl tekinthető. Az említett templomnak azonban a fő ékessége a mellette álló hatemeletes Korniakt-féle harangtorony, mely faragott terméskőből való épűlet nemesen és összhangzatosan van tagolva s merészen emelkedik a magasba. Építtetője a krétai Korniakt, kiről már föntebb szóltunk. A templomot környező házcsoport a templom kegyúrságát is gyakorló nemzeti-egyházi intézet tulajdona, a mely valamikor a rutének egyházi és nemzeti életének gócza és az orthodoxia erős mentsvára volt s csak 1708-ban szűnt meg, a mikor a római egyházzal való egyesűlés egyebütt már mindenfelé rég megtörtént.

A lembergi bernhardinus-templom.
Bernt Rudolftól
Az egykori zsidóvárost s annak egy udvar hátúljában rejtőző zsinagógáját (az „arany rózsá”-t), e sötét csúcsíves boltozatú épületet oldalvást hagyva, tovább megyünk a Ring-tér keleti felén s a Grodzicki-útczán áthaladva, melyben a csodálatos „Boldogasszony-ház”, a Scholz Stenzel lembergi patricius XVI. század végéről való hajdani árúháza áll, az örmény gyarmat, vagy a mint hivatalosan nevezték: „az örmény nemzet” városrészébe jutunk. Az örmények e vakútczája a legérdekesebbek egyike egész Lembergben, s mind máig megőrizte ódon jellegét; a sok átalakítás és újítás sem tudta róla letörölni régi rozsdás színezetét. Pompásan faragott ajtószemöldökök, kőfaragványokkal díszes kapubálványok, széles ivezetű pitvar-boltozatok, kovácsolt vasból való csinos rácsok, sajátszerű alakú családi czímerek s más efféle kötik le a járó-kelő figyelmét, de mindezek már pusztúlófélen vannak, s nem sok idő múlva már csak az örmény széksegyház fogja e városrészt a maga különlegességében jellemezni, a hol valamikor az örmény gyarmat, a „lengyel kelet” tanyázott s az „Armenus crinitus, aromate divus”, mint Acernus Sebestyén nevezi, fűszer-, szőnyeg- és gyöngykereskedését gondosan őrizve, magának itt honától távol fióküzletet alapított. Az örmény templom és környéke mintegy párja a „rutén zug”-nak melyet föntebb leírtunk. A templom kicsiny, egyszerű és besüppedt, de az idők folyamán szenvedett sok átépítés mellett is még mindig meglátszik rajta, hogy lemberg egyik legrégibb imaháza. Építése idejéűl a hagyomány Nagy Kázmér korát tartja s alkotója aligha nem a XIV. század vége felé élt Doring volt. Magán a templomon nem sok történelmi vagy művészeti érdekesség van, de egész környezetével, a melyhez az egészen örmény fölíratos sírkőlapokkal kirakott kis udvarok, a keresztfolyosó, a bejárati torony, az érseki palotához és az ú. n. „örmény bank”-ba (a papság vezetése alatt állott zálogházba) vivő bolthajtások, végűl a szomszédos örmény apácza-kolostor tartoznak, – ez az egész épűletcsoport így együtt véve igen hangúlatos képpé alakúl, mely a Lemberg múltját ismerőnek szemében a monda és a történelem csillogó fátyolával bevonva tűnik föl, de még az elfogúlatlan idegen sem lehet érzéketlen e sajátszerű ódon érdekességű és meglepően különös hajdankori emlékek vonzó bája iránt.
A régi belvárosnak, melyet bástyák és várfalak öveztek, két állandóan élénk forgalmú fő ere van, melyek kicsinyben a bécsi Kärntner- és Rothenthurm-strasse másai. Ezek a Krakói- és a Halicsi-útcza, melyek valaha hasonnevű kapukkal záródtak. E kapuk voltak hajdan a város éjszaki és déli végpontjai; kelet felé a bernhardinusok, nyugatnak pedig a jezsuiták temploma zárta a várost. A mi e határokon túl van, az az új város, és az új szó itt a maga teljes értelmében veendő, minthogy a hajdani zsidó városrész, a „krakói ghetto” s néhány külvárosi templom kivételével, a melyek szintén a régibb múltból, többnyire a XVII. századból valók, majdnem valamennyi útcza a jelen században keletkezett, vagy kerűlt legalább teljesen új szabályozás alá. A XVIII. század vége felé a város bástyáit sétaútakká, a kapuk erődjeit pedig szabad terekké alakították át; így keletkezett a Hetman- és a Kormányzó-sétaút, a Halicsi-, a Krakói-, a Szentlélek- és a Mária-tér. Az új Lemberg a legútóbbi 25 év alatt bámúlatos gyorsasággal fejlődött, s a közlekedés és városrendezés ügye minden terén olyan haladást tett, a milyet a tespedés korszakának nevezhető 50-es években nemhogy remélni, de még csak sejteni sem mert volna senki sem. A közlekedést gátló Poltew folyó csúnya medrének beboltozása által szép széles, jól szabályozott terűlet, a Mária-tér keletkezett; a Károly-Lajos-útczát, a mely Mária-térrel együtt Lemberg cityje, a pénzintézetek, üzleti irodák, szállók s a legelőbbkelő boltok városrésze, kiszélesítették, egyenesre és arányosra szabták, úgy, hogy mai alakjában Berlin híres „Unter den Linden”-jéhez hasonlítható. Tágas, szellős útvonallá lett az akadémia-útcza is. Az építkező kedv fölébredése az új korszakba esik, melyben az osztrák birodalom összes tartományainak nagyobb városai Bécs nagyobbításának és korszerű rendezésének vonzó példája után indúltak, a mi Lemberget illetőleg a hatvanas évekkel kezdődött. A rokkantak házának kivételével, a mely színes téglából emelet, románféle jellegű, igazán pompás és nagyszabású, várszerű épűlet a híres Hansen alkotása, csak az a kár, hogy a város közepétől távol esik, – a legtöbb emlékszerű épűlete Lembergnek ebben a korszakban keletkezett, így a műegyetem, a helytartóság palotája, az országház, a rutén papnevelő-intézet, az igazságügyi palota, a posta- és távíró-épűlet, a Potocki-féle majorátus palotája és a takarékpénztár, a melynek a régi firenzei rustica falak modorában durván faragott kövekből rakott földszíntjén színes téglával borított emelet nyugszik s ezt majolika-díszű gerendamező koszorúzza, a tetőt pedig merész emelkedésű kupola koronázza. Az igen díszes és művészi rácsozatokkal is ékített épűlet a lembergi Zacharjewicz tanár műve. A takarékpénztár tetszetősen lekanyarított sarokhomlokzata alkotja a Károly-Lajos- és a Jagello-útcza szögletét, a mely körűl be s aztán még egyszer balra fordúlva a szép államvasúti épűlet (most Imperial-szálló) előtt haladunk el, majd pedig a Május 3-ika nevű útczába jutunk, a melynek széles és egyenes, faburkolattal kirakott útvonala a városi parkba, a hajdani jezsuita-kertbe torkollik s maga is afféle lembergi Faubourg St. Germain lévén, a város legelőbbkelő részébe vezet.

A lembergi görög, vagy közönségesen „oláh”-nak is nevezett városi templom.
(Paolo Romano műve) Ohmann Frigyestől
Az országház renaissance épűlete Hochberger műve. Két kupolás oldalszárnyát emeletén nyilt oszlopcsarnokos, szobrászati ékítményekkel díszes középhomlokzat köti egybe, s egyáltalán ez ennek a szép és előkelő városrésznek a legnagyobb építészeti nevezetessége. Nyilt oszlopcsarnokából valóban gyönyörű kilátást élvezhetni, a melyben szerencsésen egyesűl a műépítészeti hatás a tájképi szépséggel. Balra arányos távolban egy meredeken gömbölyded gyepes halom tetején áll a barnavörös citadella, a melynek kisded Angyalvárszerű erődje ma egészen békés rendeltetésű s pusztán afféle festői díszletdarab; szemben a szelíd emelkedésű városi park százados fái, buja zöld bokrai és csinos virágágyai díszlenek; a park fölött pedig a fák és bokrok árnyas előtere mögé, mintegy a kék ég hátterének csalóka ködtávlatú hátterére oda varázsolva, a rutén Szent György székesegyház, az olasz Fontana ez igen hatásos rokoko építménye áll. E templomnak könnyed és összhangzatos tagolású törzsét czifrázatos laternájú magas kupola koronázza és sudár fekete fenyűfák környezik, a melyek között kivált naplementekor, midőn a búcsúzó sugarak arany fényében mintegy föllobbani látszik, valósággal meseszerű elbűvölő látványt nyújt. Az új, előkelő útczáktól szegett városi parkon át, a műegyetem előtt elmenve, a néhány évvel ez előtt még puszta Neue Welt és Bajki terűleteire érünk, a hol most gyorsan épűlő kies villa-város, a Kastelówka van keletkezőben, honnan a Corso-úton villák és falusias majorok mentén a Wulka-erdőcskébe s ezen át a Stryjui- vagy Kilinski-parkba jutunk, innen pedig megint a városba kerűlünk vissza.

A lembergi György templom.
Ohmann Frigyestől
A Kilinski-park a nagyon is tagolt térség ügyes fölhasználásával alkotott angol kert, a melyet csak az újabb időkben ltettek közhasználatra s a melynek szép változatosságú sétaútjai évről-évre nagyobb vonzóerejűek s a lembergi lakosságnak egyre kedveltebb üdülőhelyévé lesznek. E kevéssel ez előtt még puszta és elhagyatott terűletek ilyetén megszépűlése itt is élénk építkezési kedvet ébresztett, a mit az e park tőszomszédságában rendezett 1894. évi galicziai országos kiállítás még fokozott; a nagyszabású műcsarnoknak, mint e kiállítás emlékének megmaradása által pedig a Kiliniski-park egyrészt építészeti díszt, az itt hevenyében keletkezett városrész meg góczpontot nyert a maga új épület-csoportjai számára, míg ugyanekkor a villamos vasút e környéknek a belvárossal való közlekedését könnyítette meg. Ilyenformán a kies Zsófia-erdőcske is, a mely valamikor a lembergi lakosság kedvelt kirándulóhelye volt, ma már azon az úton van, hogy villaszerű épűletekkel benépesedő teleppé fejlődjék. Így egymásután Lemberg távolabb fekvő kirándúlóhelyei is mind közelebb kerűlnek a középponthoz, sőt már majdnem a város övébe vannak foglalva.
Első sorban említendő ezek közt a falusias csöndességű Pohulanka, mely a Kochanowski-útczában gyorsan épülő villák és házak sorai által már majdnem összeér a várossal. Ennek terűlete különben minden irányban nő s már-már kilép a szűk völgykatlanból, behatol a környékbeli erdőkbe, fölkúszik a szomszédos dombokra; s az egykor sivár magánosságban állott házak és nyaralók, melyek évekkel ez előtt még látszólag nagyon is messzire voltak a város széleitől, egyszer csak belé kerűltek a legpezsgőbb életű útczák hálózatába. Így járt a középponti pályaudvar is, mely még csak néhány évvel ez előtt is messze kivűl feküdt a városon, ma pedig már egészen belé van foglalva.
Lemberg tehát nagy várossá fejlődött s azon az úton halad, hogy előkelővé is váljék s az összes korszerű községi intézményeket megszerezze magának. Az útczák forgalma igen élénk, számos bérkocsin kivűl villamos- és lóvasút is gondoskodik az egymástól távol fekvő városrészek közötti kényelmes közlekedésről; Lemberg különben a monarchia azon városainak egyike, a melyekben aránylag igen sok ló van s mindenkor híres volt arról, hogy a legszebb magánfogatai vannak. De mentűl nagyávorsiasabbá válik, mentűl zajosabbá nő útczáin a sürgés-forgás és tolongás, annál becsesebbekké lesznek sétaterei s valamikor oly feltűnően számos, de ma már, sajnos, ijesztőleg gyérűlő magánkertjei. E zöld oázisok közt első helyen említendő a Schlossberg (Ferencz-József-hegy) magasan fekvő s gyalogosok és kocsik számára egyaránt alkalmas sétatere.
A Schlossberg déli ldaláról Lemberget madártávlatból lehet áttekinteni. Éjszak felől a szem téres síkságon kalandozik végig, a melyen a fák csoportjai közűl kikandikáló falvak és majorok hullámzó vetésekkel s a messzeségbe vesző zöld ligetekkel váltakoznak. Ez a lembergi campagna, mely a városi embernek szemét idylli békés kiességével gyönyörködteti és üdíti ma. Hej, be más képe volt hajdan, a mikor igen gyakran a fölfegyverkezett polgár éber tekintete járta be, hogy vajon nem lát-e rajta porfelleget, a melyet a tatárok és kozákok patkói vertek föl; vagy az ostromló ellenség kigyúladó tábori tüzeit kémlelte, a mely a XVII. század egyik lembergi költőjének szavaival szólva, oly gyakran riasztotta el e tájakról a békés földmívest és jóságos istennőjét, a „réműlten sápadozó Cerest.”

Lemberg ma.
Bernt Rudolftól

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT