Renaissance, barokk és újabbkori építmények.
Renaissance, barokk és újabbkori építmények.
Az I. Mátyás király szolgálatában állott olasz művészek tevékenységének java részét a budai, a visegrádi és a tatai királyi építmények foglalták le, mindazáltal a Felvidéknek is van része abban a dicsőségben, hogy az olasz renaissance művészetet az Alpeseken innen legelőször Magyarország ismerte meg. A körűlmények miként túl a Dunán, úgy a Felvidéken sem voltak kedvezők az új művészet gyakorlatának. A korábbi századok folyamán keletkezett számos templom a vallási szükségletet bőven kielégíté. Hozzá járúlt, hogy az egyházi építkezésben a XV. század végén túl is megtartotta uralmát a csúcsíves művészet. Ennélfogva e téren nem nyilt alkalom az új művészet gyakorlatára. A kinálkozó világi föladatok nem ellenkeztek ugyan a renaissancenak különben is világias hajlamával, de nem is kedveztek neki, a mennyiben tevékenységét a régibb építmények részleteire utalták s ekként szabadságában korlátozták. Önálló, nagyobb alkotásra való alkalom híján, a helyzettel megalkudva juthatott csak érvényre a renaissance. Utóbb pedig a török veszedelem szegte szárnyát a szabadabb tevékenység föllendűlésének. E válságos időket különben nem olyan sulyosan érezte a Felvidék, mint a Dunántúl. A török előnyomúlása itt megsemmisítő hatású volt; amott több helyen csak messziről, vagy csak rövid ideig látták a félholdat. A Dunán túl a mohácsi ütközettől kezdve kétszáz éven át csakis a török „épített”, ellenben a Felvidék nagyobb részében, noha vontatottan az egész XVI. századon át építkeztek, tehát nem szűnt meg a renaissance művészet gyakorlata. Azonban a töröktől ment vidékeken sem keletkeztek nagyobb építészeti művek, mert II. Lajos király eleste után a nemzet politikai életében beállott fordúlattal Magyarországon megszűnt a fejedelmi építkezések kora. A román és a csúcsíves építés idejében az Árpád-, majd meg az Anjou-házbeli királyoknak nagy részük volt az építkezésbeli tevékenységnek helylyel-közzel a nyugati nagy nemzetekre emlékeztető föllendűlésében; Magyarország a renaissance építészetben Mátyás király által a XV. században megelőzte nyugati szomszédait. A XVI. századtól kezdve megszűnt az elsőség; ekkor a királyokat a hatalmas főurak váltották föl. Ezek és nehány város a XVI. és a következő két század legkiválóbb építkezői.
Mátyás király dunántúli építményei nyomtalanúl elpusztúltak; a Felvidék iránt a sors valamivel kegyesebb volt. A beszterczebányai várban a templom tövében keskeny homlokzatú kétemeletes, düledező ház áll; nehány ablakának kőből faragott, fölötte egyszerű kerete az új művészet meghonosodásáról, a rajta levő hollós czímer pedig arról tanúskodik, hogy I. Mátyás király építteté.
A sárospataki várkastély.
Cserna Károlytól
A várkastély udvara.
Cserna Károlytól
A várak újjáépítése és átalakítása nyújtott legtöbb alkalmat a renaissance érvényesűlésére. Valószinű, hogy Diós-Győr mostani romban heverő alakját Mátyás király idejében valamely olasz építésztől nyerte. Traui, igazi nevén Statilić Jakab dalmát születésű építész és szobrász, a ki Mátyás király számára is dolgozott, Báthori Miklós, 1475-től váczi püspök megbízásából helyreállította és részben újjáépítette Nógrád várát. Alig lehet kétséges, hogy a renaissance művészet, melyet Jakab florenczi tartózkodása alatt 1460 körűl elsajátított, az újjáépített váron is jogába lépett. Bakócz Tamás érsek, kinek szintén része van a renaissance meghonosításában, 1520-ban kibővítette Csábrág várát. Mind a három vár romba dűlt, és így elenyésztek azok a részletek is, melyeket a későbbi átalakítások netalán megkiméltek. A példát mások is követték. Egyik-másik várban elvétve találkozó töredékek sejtetik, hogy a várak XVI. századi tatarozásában miként viselkedett a renaissance: a meglevőnek jogát elismerte, azzal megalkudott és szerényen beilleszkedett a régi építménybe. Az ilyetén módon való térfoglalásnak legjobb állapotban levő és legjellemzőbb példájáúl szolgál a sárospataki vár. Ezt azt erődítményt, mely a Bodrog partja mellett egy lankás oldalú halmon emelkedik, állítólag V. István király építtette 1262-ben. Eredeti állapotát nem ismerjük, de úgy látszik, hogy a középkori várak azon ritkább fajához tartozott, melyek alacsony fekvésüknél fogva abban kerestek nagyobb biztosságot, hogy a védelmet és a lakást egy épületbe foglalták össze. Részei voltak a fallal övezett, szabálytalan sokszögű vártér és ennek legjobban védett délkeleti sarkán egy zömök épület, melyben a védelmet nyújtó öregtorony és a lakásúl szolgáló palatium egyesűlt. Bizonyos tekintetben megerősített királyi várlak, mint Zólyom vár, csakhogy míg emez újabb és több benne a kényelem, amaz régibb s azért egyszerűbb és daczosabb külsejű. Kétségtelen, hogy a ma is fönnálló úgy nevezett Vöröstorony volt az erődítmény magva.
Alakja négyzetes; mindegyik oldala 22 méternyi, magassága körűlbelűl ugyanannyi; terméskőből épűlt tagolatlan falain az ablakoknak nem egészen szabályos sorai két fő és két félemeletet mutatnak. Földszíntjén az előcsarnokon kivűl, melybe az éjszaki oldalon levő fő kapu vezet, tömlöczök voltak. Az első emelet éjszaki felét szintén előcsarnok, déli felét kápolna foglalta el. A következő félemeleten folyosó futott körűl; ennek apró ablakain nyúltak ki azok a gerendák, melyeken az öldöklő-folyosó nyugodott. A második emelet lovagtereműl szolgált; a fölötte levő félemeleten lakószobák lehettek. Perényi Péter 1534-ben fallal övezte az erődítménytől éjszak-nyugatra fekvő házak által elfoglalt területet, mely az ekként megnagyobbított várnak külső területét alkotta. Talán már Péter kezdte meg és fia Gábor folytatta és be is fejezte a Vöröstorony helyreállítását, azonkivűl annak éjszaki oldalához emeletes szárnyat épített és megveté alapját a mai várkastélynak, mely később még két szárnynyal bővűlt. A Perényi-féle szárny egyik ablakán levő fölíratból azt következtetjük, hogy az építkezés 1565-ben fejeztetett be, tehát 31 évig tartott. A Vöröstorony helyreállítása a régi falak és az eredeti elrendezés megőrzésével renaissance részleteknek, jelesűl ajtó- és ablakkereteknek beillesztésére szorítkozott. De ez sem volt teljes. Kivűl az éjszaki kapu, a déli oldal kis ajtaja, épen így az ablakok is, még pedig az első emeleten nyolcz, a másodikon négy nyert renaissance keretet, ezekhez járúl a belsejében nehány ajtó és több részlet: oszlop, gyám a kápolnában és a lovagteremben. Ugyanitt díszes faragású kandalló vonja magára figyelmünket. A Perényi-féle szárny két részből, a tulajdonképeni palotából és ezt a toronynyal összekötő kisebb épületből álló, egyöntetű alkotás. A toronyhoz csatlakozó épület udvari oldalán szép arányú oszlopos folyosó van, a Bodrogra néző oldalnak félemeletét erkélyek díszítik. A fő épület emeletes; a Bodrogra néző homlok, valamint az udvarra néző oldal földszínti magas ablakainak keretei is faragott díszűek. A mai könyvtár-szobában gazdag faragású kandalló van, mely a toronybelihez hasonlít és a rajta olvasható fölírás szerint „Alexander Sandrini lapicida” volt, ki 1541-ben itt dolgozott. A díszítményekben való kedvtelés és a rendkivűli leleményesség, továbbá az itt-ott mutatkozó mesterkéltség, meg egyes formák nyersesége elárúlják a XVI. századi mestert, a ki Florencztől is sajátított el egyet-mást, de leginkább felső-olaszországi hatás alatt állott. A kapunak csúcsos ormát felső-olaszországi nyerseség jellemzi; a kettős és a hármas ablakok, meg keretüknek dísze Velenczére, a lovagteremben a nagy ablak oszlopai Palladióra emlékeztetnek.
A nagy-bittsei várkastély s annak oszlopos udvara, kapuja és a jegyesek házának ajtaja.
Dörre Tivadartól
A bártfai városház.
Háry Gyulától
Ámbár a török állandóan fenyegette hazánkat és a körűlmények egyébként sem voltak bíztatók: mindazáltal a XVI. század folyamán találkoztak nehányan, a kik az átalakított várakban való tartózkodással nem elégedtek meg és a sík földön gondoskodtak nagyobb kényelmet nyújtó, de a mellett a védelemre is alkalmatos lakóhelyről. Az ekként keletkezett várkastélyok szintén elősegítették a renaissance meghonosodását. A márkusfalvi várkastélynak még inkább erődítmény jellege van és mintegy átmenetűl szolgál a vár és a várkastély közt; négy saroktoronynyal védett hosszanti alakú udvara körűl emelkednek a lakásra való épületek. Egy része ma romban hever. Szepesmegyében a nagy-őri várkastély egyik legelső képviselője a XVI. századi építkezésnek, a midőn a kor szellemének hatása alatt megváltozott életmód a várak nyomasztó kényelmetlenségétől szabadúlni kivánkozik, de még nem mondhat le végleg a védelem követelményeiről sem. Ezt gradeczi Horváth-Stansith Gergely híres tudós, a theologiai viták nagy kedvelője, építé a Poprád kies völgyében 1580 és 1590 között. Szabadon álló, négyszögű, egyemeletes épület; zömök, tagolatlan tömegének mogorva, daczos hatását még fokozza a négy sarkából kiszökellő négyszögű torony, melyet renaissance formákból alakított párta koronáz. Hasonló elrendezésű és külsejű Nyitramegyében a brunóczi várkastély. Ezt Bercsényi Miklós gróf, II. Rákóczy Ferencz leghűbb barátja és tábornoka építé 1690 és 1695 között. Eredetileg árokkal és kerítőfallal védett négyszögű épület volt. A XVIII. század végén a Vágra néző szárnyát lebontották, s ekként az akkor divatos patkóalakot nyerte, melynek három szárnya körűlfogja a nyílt, de szűk udvart. Ugyanekkor lehordták a kerítő falat és betöltötték az árkot. Egyetlen bejáratának egykor vonóhídja volt. Négy sarkán egy-egy négyszögű, zömök torony emelkedik, melyek egyike befejezetlen maradt. A tornyok hagymaalakú kupola födele szintén a XVIII. századból való. Nyitramegyében a nagy-bossányi, egykor fallal és árokkal övezett kétemeletes hatalmas várkastélynak csupán homlokzata, balszárnyának egy része és hatszögletű két saroktornya áll még fönn, az is a helybeli bőrgyár raktáráúl szolgál és rombadűlés fenyegeti. A Trencsénmegyében a Vág folyótól nem messze fekvő Nagy-Bittse várkastélya a XVI. századbeli e fajta építmények közt a legterjedelmesebb. Ma is látható árka mutatja, hogy egy régi vízivár helyét foglalja el. A kapu fölírása szerint 1571-ben Thurzó Ferencz, a hitehagyott nyitrai püspök építé, 1605-ben tűzvész után fia, György, a pompakedvelő nádor helyreállítá, a nélkűl azonban, hogy eredeti jellegéből kivetkőztette volna. Három oldalról a régi árok, a negyedik oldalról pedig egy kis patak mentén vonúló alacsony fal keríté szabályos négyszögű terűletét, mely két udvarra oszlik. Az éjszaki oldalon a patak fölé épített, egykor vonóhíddal ellátott alacsony kapucsarnokon át lépünk az előudvarba, melynek túlsó végében áll a „jegyesek épülete”. Ennek emeletes homlokzatán már enyészetnek indúlt sgraffito van; 1601-ik évszámmal ellátott díszes ajtajának domborúművein a festés nyomai láthatók. Egykor szintén vonóhíddal ellátott kapucsarnokon át lépünk a második udvarba. Ez szűk sikátorként futja körűl a négyszögű palotát, melynek négy sarkából vele egyenlő magasságú kerek torony szökell ki. A kapucsarnokkal szemben levő szárny közepén hatalmas négyszögű torony emelkedik, melynek falán Máriát és Jézust ábrázoló festmény nyomait látjuk. Ennek aljában nyíló kapu vezet az udvarba, melynek földszíntjét és emeletét árkád futja körűl, mely nem éri utól az olasz paloták árkádjainak nagyszerűségét, formái nem eléggé szabatosak, sőt itt-ott nyersek, szobrászati dísze nem eléggé avatott kézre vall, mindazáltal helyes arányainál fogva derűlt hatású és a Felvidéken a legkiválóbb e fajta alkotás. Mesteréről nem szól a hír. Az emeleti folyosó falaira a sgraffitót utánzó modorban festett és történeti személyeket (Romulus, Artaxerxes, Attila, Hunyadi, stb.) ábrázoló életnagyságnál nagyobb 26 alak későbbi időből való. A palota termei átalakított és elhanyagolt állapotban most hivatali helyiségekűl szolgálnak.
A pozsonyi városház tanácsterme.
Dörre Tivadartól
A városi építmények közt Bártfa városnak 1505-tól 1511-ig épűlt tanácsházát illeti meg az elsőség. Nincs az országban más építészeti emlék, mely oly jellemzően tűntetné föl, hogy a renaissance művészet még az újonnan keletkező épületeken is megalkuvás útján és inkább részletekre szorítkozva miként foglalt tért. A tanácsháznak 16 méter széles és 28 méter hosszú egyes szárnyból álló elrendezése, déli és éjszaki keskeny oldala fölött csúcsos oromfal, valamint a koszorú-párkány tagoltsága és dísze csúcsíves, ellenben a keleti hosszanti oldal közepén a faragott kőből épűlt erkély határozottan renaissance jellegű, de e részletek a csúcsíves és renaissance művészetű elemeknek legsajátosabb keverékét mutatják. Így példáúl az erkély két sarkán emelkedő pillér tagoltságánál fogva csúcsíves, a könyöklő, annak zápjai, az ablakok, azoknak párkánya ellenben renaissance művészetű. Ugyanez áll belsejében a három ajtóról, mely gazdagabb díszével fölkelti figyelmünket. Mind a háromnak renaissance tagoltságú vízirányos párkánya van, a keretük bélletét ellenben horony és pálcza tagolja, díszük pedig részint meg nem szakított szalagfonat, levélfüzér, gyöngysor és efféle, részint pedig megszakítva egymás mellé sorolt és váltakozó elemekből van összealkotva. Ablakait későbbi átalakítás kivetkőztette eredeti alakjukból, de hogy renaissance művészetűek voltak; bizonyítja az épület számadásainak egy tétele, a mely szerint Elek mester 1507-ben olasz izlésű ablakokért (pro fenestris italicalibus) 12 forintot kapott. Itt még hatvan év múlva sem bírt a renaissance teljesen érvényre jutni. Ennek bizonysága a Zboró felé vezető országút közelében levő emlék, melyet azon a helyen, hol Serédi Gáspár hirtelen elhalt, még az évben, 1566-ban egy bártfai kőfaragó mester épített. Ez a háromszögalakú, kicsiny és egyszerű emlék épen olyan keveréke a csúcsíves és a renaissance elemeknek, mint a bártfai városház.
A pozsony-szent-györgyi plebánia-templom fő oltára.
Háry Gyulától
A pozsonyi városház tanácsterme szintén jellemző példája annak, hogy miként honosodott meg az új művészet. A városház építészeti jellegével összhangban a tanácsterem eredetileg csúcsíves boltozatú volt. A XVI. századbeli városatyák azonban fölkarolták ez új művészetet, s tanácstermük csúcsíves boltozatát 1577 körűl renaissance művészetű lapos fa mennyezettel födték cl, mely négyféle fából készűlt és vas kapcsokkal van a régi boltozat aljához erősítve. E mennyezet szabályos és egyszerű geometriai alakú rekeszeinek nehézkes tagoltságát a négyféle fa változatos színe élénkíti. Ugyane században épűlt a városház éjszaki szárnyán végigfutó emeletes oszlopos folyosó, mely egyszerű, könnyed szerkezetével derűlt hangulatot kölcsönöz az udvarnak. Egyik-másik városban találkoznak a XVI. században keletkezett házak, melyeknek kapui renaissance formákat mutatnak. Nagy-Szombatban a régi seminarium kapuját rustica pillérek fogják közre, az oromnak késő renaissance jellegű, lemetszett szárait egy-egy oroszlán, az ezek közein emelkedő félkörű orom mezőjét pedig az építtetőnek, Oláh Miklós érseknek (1493–1568) czímere díszíti. Említésre méltók még ugyanitt a mostani gymnasiumnak szintén rustica pillérekkel szegett kapuja, továbbá Bártfán a főtéren két ház kapuja, melyek egyike 1518-ból, másika 1566-ból való.
Egyházi téren a XV. században a csúcsíves művészet szívós divatja, a következő században pedig a beállott tétlenség szegte útját az új művészetnek; még részletek alkotására sem igen nyílt alkalom. Mindazáltal annak a kevésnek, a mi e téren keletkezett és fönmaradt, nem csekély becse van, a mennyiben bizonyságaúl szolgál annak, hogy olasz mesterek révén jutott el az új művészet a Felvidék legéjszakibb részébe is. A sárosmegyei Héthárs község kisded csúcsíves templomának déli és nyugati kapuja, valamint a szentségházúl szolgáló fali fülkéje renaissance formákat mutat, melyeken mostani megrongálódott állapotukban is fölismerhető az egykori szabatos kimunkáltság. A déli kapun levő fölírás szerint e részleteket Ragusai Vincze mester készíté 1513-ban. Ugyanezen mester kezére vall szintén Sárosmegyében a berzeviczei és a kis-szebeni plebánia-templom déli kapuja; az utóbbit szép renaissance ékítményű keret és két delphinből alkotott orom teszi figyelemre méltóvá.
A templomi berendezési tárgyak körűl is nagy volt a tétlenség ez időtájban. A pozsony-szent-györgyi plebánia-templom fő oltára az egyedűli kiválóbb emlék, a melynek művészettörténeti érdekessége azonban kárpótlást nyújt azért, a mi netalán elpusztúlt. Méltó társa ez az esztergomi Bakócz-kápolnabeli oltárnak, Andrea Ferrucci da Fiesole építész-szobrász e kiváló művének. Amaz a florenczi iskolának, emez az olasz művészetnek éjszaknyugati legszélsőbb területén, Svájcz Ticino cantonjában virágzott iskolának a képviselője; egyiknek sem találkozik párja az országban. Ez iskola rendkivűl népes és alkotásokban termékeny volt; a comói és a luganói szobrászépítészek már a XIV. században ellepték Lombardiát; a XV. században eljutottak Velenczéig és Nápolyig; az Alpeseken innen is számos helyen találkozunk velük. Az oltár megrendelőjének és készítőjének neve, valamint általában keletkezésének ideje eddig nincs földerítve; valószínűleg a XV. század végéről való és a Szentgyörgyi és Bazini grófok valamelyikének, talán III. János fiának, II. György grófnak köszöni keletkezését. Ez két izben is járt Olaszországban: 1452-ben III. Frigyes császárt kisérte Rómába, 1476-ban pedig Beatrixot, I. Mátyás jegyesét, 800 lovasból álló csapat élén Nápolyból Magyarországba.
Domború mű Erdődy Anna síremlékén a pozsonyi koronázó templomban.
Kimnach Lászlótól
Ezen puha mészkőből faragott és ékítményekkel dúsan földíszített, 2.34 méter széles, majdnem 3 méter magas oltár gyönge tagoltságú, de szerkezetileg és formailag önmagában teljes építészeti alkotmány, melynek az a czélja, hogy szobrászati művek állványáúl és keretéűl szolgáljon. A csúcsíves szárnyas oltárhoz hasonlító alkata, meg a virágfüzéreknek majd a geometriai díszre, majd a csúcsíves szerkezet támasztó ívére emlékeztető elrendezése mutatja, hogy készítője nem tudott teljesen szakítani a csúcsíves hagyományokkal és ekként megegyezik a comói szobrász-építész iskoláival, mely legtovább volt a csúcsíves művészet hatása alatt, sőt annak egyik terjesztője volt Lombardiában. Az ékítmény szerfölötti gazdagsága pedig megfelel az iskola azon másik jellemző sajátságának, melynél fogva díszítő kedvében az építészeti művet elhalmozza, sőt elnyomja faragványokkal. A szabadon álló négy alak Szent Kristóf, Lipót, Borbála és alexandriai Katalin. Az alkotmány keretébe foglalt kilencz jelenet közűl a polczon levők Krisztus születését és az Egyiptomba való menekűlést ábrázolják; középütt Szent György legyőzi a sárkányt, a fölötte levő keretben Diocletianus császár előtt áll, a legfelső magasított félkörű mezőben római katonák Szent Sebestyént nyilazzák; a két oldalszárnyban szintén vértanúi jeleneteket látunk. Az alakok majdnem szabadon álló szoborművek; helytelen arányaik, szertelenűl hosszú, kifeszített lábszáruk, merev mozdúlatuk az anatomiai ismeretek, szögletességük pedig a szép formák iránti érzék fogyatékosságára vallanak; másfelűl mozdúlataik jól kifejezik a cselekvést, sőt itt-ott drámai élénkségűek; kimunkáltságuk durva.
Említésre méltó berendezési tárgy a késmárki várbeli kápolnában levő imaszék, mely alkatára nézve egyszerűbb asztalos munka, de fölötte érdekessé teszi a két oldalát díszítő színes intarsia, mely oszlopos és boltozatos épűletnek tágas belsejét és két médaillonban egy férfi és egy nő mellképét igen sikerűlten ábrázolja. Lang János és Kristóf odavaló mesterek készíték 1544-ben.
A fricsi kastély Sárosmegyében.
Háry Gyulától
A német renaissance nyomai a XVI. század második felében mutatkoznak. Míg egyfelűl a csúcsíves művészet idejebeli sírlapok a század végeig divatoztak: az alatt más felűl olyan síremlékek is keletkeztek, melyek szakítanak a szívós hagyományokkal. Ezek is a templom falába vagy valamelyik pillérbe illeszkednek; de oszlopokból, karyai alakokból vagy hasonló elemekből szerkesztett keretüknél fogva inkább építészeti művek, melyeken helyet találnak a német renaissance-ékítményt jellemző hajlított és tekercses formák. Anyaguk többféle: bronz, vörös és fehér márvány, pala- és homokkő és kelheimi sárgás mészkő. Jobbára két mezőből állanak, melyet az építészeti keret egybe foglal. Az egyik mezőt beszédes sírírat tölti be, a másikban domború mű van, mely az elhúnytat és hozzátartozóit ábrázolja, a mint a fölfeszített vagy a szenvedő Krisztus lábánál térdelő helyzetben imádkoznak. A domború művek legtöbbje fínom kimunkáltságú, Krisztus alakja anatomiai ismeretről tanúskodik, az elhúnyt és hozzátartozói egyéni vonású, meglepően jellemzetes alakok és valószerűen tűntetik föl ama kor főúri és polgári osztályának viseletét. A pozsonyi koronázó templombeli síremlékek közűl négy tartozik e csoportba. Widman Borbálának bronzból öntött emléke 1548-ból való, művészetileg kevésbbé avatott kéz munkája, két renaissance oszlop által közre fogott mezőjében a szenvedő Krisztus koporsón ül és lábainál két férfi, két fiú, két nő és négy leány térdelve imádkozik. Saurau Wolf (1563) vörös márvány emléke egyszerűbb. Erdődy Annának, Illésházy István nádor 1577 körűl elhalt első nejének és Kögl Wolfgangnak (1587) síremlékét kétségtelenűl ugyanegy mester készíté. Erre vall domború művű ábrázolásaik hasonlósága és egyenlő jelessége, a melylyel e kettő amazokat jóval fölűlmúlja. Mordax Jakabnak, a pozsonyi vár alkapitányának és nejének a pozsony-szent-györgyi templomban levő síremléke (1572) kisebb és egyszerűbb; jellemzetes német renaissance kerete szürke homokkőből, domború műve pedig sárgás kelheimi kőből van. Az egymással szemben térdelő házaspár közt lajtorja emelkedik, ezen három angyal lépked egymás fölött s a legalsó a nőre mutat; a felhőkben az Atyaisten és angyalok láthatók. Báthory András országbíró (1568) síremléke a pozsonymegyei máriavölgyi templomban középszerű munka. Alsó tábláján a sírírat, a felsőn az elhúnyt vértezett alakját feszület előtt térdelve mutató domború mű van. Thurzó Elek (1543) lőcsei templombeli síremlékének domború műve renaissance rekeszes boltozatú épület belsejét távlatilag ábrázolja; a feszület lábánál egy felűl az elhúnyt vértezett alakja, más felől négy nő térdel. Ide tartozik a vágbeszterczei templom falába illesztett és vörös márványból faragott két domború mű, mely az 1623-ban elhalt Balassa Zsigmondot és nejét, Zborovszka lengyel királyi herczegnőt ábrázolja életnagyságú, egyéni jellemű alakban s térdelő helyzetben. A nő alakja csipkével borított ruhájának, süvegalakú fejdíszének, ékszereinek rendkivűl fínom kimunkáltságával vonja magára a figyelmet. Meglehet, hogy e két domború mű építészeti kerettel egybefoglalt síremlékhez készűlt, s hogy e keretnek egy része lehetett a templom előcsarnokának falában látható domború mű, melyen a feszűlet lábánál jobb felől Balassa és négy fia, bal felől felesége és három leánya térdelve imádkozik. A háttérben Jeruzsálem város előtt Krisztust fölfeszítik és ruhája fölött sorsot vetnek. A jelenetet két káryai alak fogja közre. Ez gyengébb munka; anyaga fehér márvány. Ezek mellett mintegy a következő század divatjának előjeleűl tűnik föl nehány olasz renaissance izlésű oszlopos síremlék. Ilyen példáúl Cherődi János egri püspöké (1597) a nagyszombati társaskáptalani templomban; az elhúnytnak fehér márványból faragott domború művű alakja térdelve imádkozik. A helyes alkatú oszlopoknak törzse vörös, feje ellenben fehér márvány. A lőcsei templomban Triebel György (1593) síremléke olasz, Engelhart Györgyé (1598) német renaissance izlésre mutat.
A német renaissance művészetnek legjellemzőbb és legbecsesebb alkotása a pozsonyi városház terén levő díszkút, melyet a rajta levő fölíratok szerint 1563 és 1572 közt állítottak föl. Egyenesen a földből kiemelkedő medenczéjének gyöngén hajlított nyolcz oldalát egy-egy szépen faragott álarcz díszíti; a medencze közepéből fölnyúló gazdagabb tagoltságú száron vizet lövelő álarczokkal díszített kerek csésze nyugszik; az ebből kiemelkedő szárat szintén vizet lövelő négy álarcz, ezek fölött pedig négy mezítelen alak díszíti, melyeknek fején nyugszik a koczkaalakú talapzat, ezen pedig a kút befejezéseűl pajzsot, meg hosszú egyenes kardot tartó vértezett alak áll, melyet Miksa császár és magyar király képmásának tart a hagyomány.
A nemzeti mozgalmak és a XVII. századi ellenreformatio törekvései jobbára a Felvidéknek a töröktől megkimélt terűletén folytak le. Ez alatt nagyon megnövekedett több nemzetség politikai hatalma; egymásután tűntek föl azok a nevek, melyek viselői a nemzet életének e válságaiban döntő szereplésűek voltak. Ezen szerepvívők és a múlt századihoz képest valamivel élénkebb építési tevékenység közt benső kapcsolat mutatkozik. A ki tényező a politikában, az rendszerint építkezik is. Szembeszökően nyilvánúl ez a most előtérbe lépő Esterházy családban. Miklós nádor (1625) öröklés, királyi adományozások, bérletek és szerzés útján mesés gazdagságnak veté meg az alapját. Ő benne föltűnően párosúl a politikai érzék és az építkezésre való hajlam. E két jellemző vonás ritka következetességgel öröklődik a családban; tagjai öt ivadékon át kiválnak a közélet és az építkezés terén. A politikában azon irány győzedelmeskedett, melyet az Esterházyak mint államférfiak, hadvezérek és főpapok követtek, azonközben egyikben-másikban szenvedélylyé fokozódott az építési hajlam.
Szinye község temploma.
Háry Gyulától
Az építészetet ekkor is leginkább világi föladatok foglalkoztatták. Falusi birtokaikon kastélyokat emeltek az előkelők. A műveltebb életmód kényelmes hajlékai ezek; békés külsejük mutatja, hogy lakóik biztonságáról az állam gondoskodik; kiszökellő saroktornyaik emlékeztetnek még a régebbi várkastélyokra. A kereskedelmi forgalmat, mely az előtt éjszakról dél felé irányúlt, a töröktől való félelem kelet és nyugat felé terelte, a minek következtében a városok legnagyobb részének jólléte tetemesen megcsökkent és ezzel kapcsolatosan a polgárság építési kedve is alábbhagyott; a városokban keletkezett építmények jobbára nemesi nevet viselnek. Az ellenreformatio tevékenysége egyelőre csak nehány templom építésében nyilvánúl. E század általán a barokk művészet meghonosúlásának korszaka; az építési tevékenységnek azonban nincs egységes jellege.
Zsigmondháza kastély udvara.
Dörre Tivadartól
Sáros- és Szepesmegye a XVII. században építészetileg külön sziget volt. Ekkor keletkezett építményeik koronázata szokatlan gazdagságot mutat. Gyöngén tagolt fő párkány alatt sűrűn álló pillérekből és fölkörű ívekből alkotott vak árkád övezi szalagként az épűletet, e fölött pedig vagy a fő párkányon, vagy a csekély magasságú attikán egymás mellé helyezett, változatos formájú, kisebb-nagyobb ormok csipkés pártát alkotnak. Ezek a helylyel-közzel arab faragványos formákkal kevert s velenczei renaissance jellegű párkányövek és párták, melyekhez néha sgraffitóval előállított ékítmények és alakos ábrázolások járúlnak, sajátosan élénk hatást kölcsönöznek a különben egyszerű és nehézkes arányú épűletnek. Ilyen, vagy ehhez csak távolról hasonló koronázat az ország egy vidékén sem fordúl elő, de elég sűrűn találkozik Lengyelországnak e két megyével szomszédos vidékein. Többek közt példáúl ilyen a krakói posztós-csarnok, mely mostani alakját az 1557-ik évi tűzvész után való újjáépítéskor nyerte. Azok közt, kik e csarnok díszteremébe vezető nyílt lépcsők mintáját készítették, említtetik egy Fabricius János nevű paduai mester is. Magyar terűleten legrégibb a nagyőri várkastélynak (1570–1590), a késmárki sgraffito-díszű haranglábnak (1596) és az 1601-ben újjáépűlt Nedecz vár nyugati oldalának oromzata. E körűlményből azt következtethetjük, hogy a két megye Lengyelországtól kölcsönözte XVII. századi építészetének sajátosságát. Azonban az elsőségért, mely e részben Lengyelországot illeti, kárpótlást nyújt az, hogy az e fajta koronázat általánosan uralkodóvá, sőt majdnem nélkülözhetetlen kellékévé lett a sáros- és szepesmegyei épületeknek; az újonnan keletkezett kastélyokon és városi házakon kivűl a templomok tornyait vagy a templom mellett emelkedő haranglábakat egymásután ilyféle koronázattal látták el. A két megye építészeinek nem közönséges leleményességéről tanúskodik ezen párták formáinak sokféle, gyakran szeszélyes változatossága. A már említett nagyőri várkastély, a késmárki harangláb és Nedecz vár pártája egyszerűbb renaissance formákat mutat; két keskeny pillér, inkább lécz által szegélyezett, s egyenesen vagy félkörrel záródó, symmetrikusan váltakozó kisebb s nagyobb ormokból áll. Ilyen a Thököly István által 1628-ban átalakított késmárki vár falának és tornyainak pártája is. Gazdagabbak azok, melyeken a renaissance és a keleti jellegű formák elegyűlnek. Ilyen példáúl a fricsi kastély Sárosmegyében. Ez francziás elrendezésű, vagyis udvar nélküli építmény; hoszsza 30, szélessége 16, magassága mintegy 18 méter; délre néző fő homlokzatát négyszögű, kiszökellő és zömök két torony fogja közre; a párkányövet alkotó vak-árkádnak 1.85 méter magas mezőit sgraffitóval előállított mythosi, jelképi és történeti életnagyságú alakok (Venus, Mars, Spes, Fides, Aeneas, Vitellius, stb.) foglalják el; az ormókat is részint levélékítményt, részint alakokat, angyalfejet, oroszlánt, stb. ábrázoló sgraffito díszíti. Az éjszaki oldal egyik ablakának párkányán levő fölírás szerint Bertholti Bálint építteté 1623-ban, a fő homlokzat szélén pedig német renaissance keretbe foglalt latin fölírás azt mondja, hogy Sorger Mihály építé 1630-ban. Ennek több művét nem ismerjük, de az az egy is eléggé meggyőz bennünket arról, hogy ezen építészeti iránynak egyik legtehetségesebb művelője volt. A fricsi kastélyhoz hasonló a kis-szebeni Szabina-ház és a lőcsei Thurzó-ház. Később kávákból, csigaalakúan hajlított gyámokból és egyéb barokk elemekből alkotott ormok lettek divatosak. Ennek legjellemzőbb képviselője Eperjesen több ház, köztük a Rákóczy-féle, továbbá számos torony. Az ilyenek közűl említésre méltó Szepesmegyében a poprádi, a görgői, a jamniki, a malduri, a nagyőri, a szepes-szombati, Sárosmegyében a komlós-keresztesi, a felső-sebesi, a palocsai, végűl a szinyei templom tornya, mely valamennyi közt legjellemzőbb.
A középkori várak átalakítását okozó, fönt említett körűlményekből önként következik, hogy a XVII. században kastélyok nagyobb számmal nem keletkeztek. Egyik-másik terjedelménél fogva megfelel a kényelem követelményeinek, művészetileg azonban csekély becsűek. Egy részük régi vár helyén épűlt; ennélfogva egy felől a helyzet, más felől a megmaradt kerítő falak erődítmény jellegét kölcsönzik nekik. A sort a bazini kastély nyitja meg. Ezt egykori vízivár helyén Illésházy István nádor 1608-ban építteté. Szabálytalan sokszögű és terjedelmes udvarát körűl záró nehány szárnya a vízivárnak ma is mély árka mentén emelkedő falra, többi szárnya pedig beljebb épűlt, úgy, hogy ezeket a faltól egy keskeny sikátor választja el. Többszöri átalakítás kivetkőzteté eredeti jellegéből. Most Pálffy János gróf tulajdona. Rákóczy Zsigmond erdélyi fejedelem Zemplénmegyébcn Szerencsen XVI. századbeli vízivár helyén emelt kastélyt. Forgách Zsigmond gróf Nógrádmegyében a gácsi vár romjaira 1612-ben építteté a hosszanti négyszögű, most háromemeletes kastélyt, melyet kerítő fal és árok övez. Nyitramegyében a Berényi György által 1642-ben épített, utóbb átalakított bodoki kastély szintén régi vár helyén áll. Ilyen kastélyok szolgáltak mintáúl Balassa Imrének, midőn a század közepén Nógrádmegyében Divényen, állítólag hat hónap alatt épített kastélyának védelmeűl kerítő falat emelt és azt négy toronynyal megerősíté.
A kastélyok másik csoportja az, melyeknek négy sarkán kiszökellő torony őrizte meg a már fölöslegessé vált védelem hagyományát. Közűlök a detrekő-váraljai kastély, Detrekő vár tövében, legjellemzőbben tűnteti föl a „völgyben ülő kor” építkezését. Most elhagyatott állapotban levő, négyszögű udvarú, emeletes épűlet; mindegyik sarkán nyolczszögű torony emelkedik; rustika kapuja van. Hasonló fekvésű Sárosmegyében a zborói Rákóczy kastély, mely fallal kerített nagy udvarban áll, a homlokzatának két sarkából kerek torony szökell ki, továbbá a nagy-sárosi kastély (1617). Ennek, meg a nyitramegyei Luka kastélynak négy kerek saroktornya van. Ilyenféle kisebb építmények többek közt: Liptómegyében a Rakovszky család nagy-selmeczi (1636), Zólyommegyében a Radvánszky család radványi kastélya, s ugyanezen megyében a Benitzky Tamás által 1667-ben építtetett alsó-micsinyei kastély. Inkább műveltségtörténeti érdekességű az az emeletes szárnyépület, melylyel Lorántffy Zsuzsánna, I. Rákóczy György özvegye, 1650 körűl a sárospataki várat kibővíté. A sárosmegyei demétei kastélyon, melynek emeletes négy szárnya hosszanti négyszögű udvart övez, legfölebb a fő homlokzat két zárt erkélye mutat a védelemre; a kapu csúcsos orma, s ennek, valamint a két erkélynek gyámjai szokatlanúl durva renaissance formájukkal vonják magukra a figyelmet.
Részlet a nagyszombati rokkantak templomából.
Kimnach Lászlótól
Trencsénmegyében Zsigmondháza fekvésével és külsejével elárúlja, hogy építésénél nem gondoltak a védelemre; művészeti tekintetben is, noha nem remek alkotás, túltesz e századbeli társain. Nevét építtetőjétől, Balassa Zsigmondtól nyerte. A Vág partján vonúló magasabb hegyvonal előtt egy lankás halmon a világ szemének kitéve szabadon áll. Egyemeletes; fölötte egyszerű külseje hatásából sokat veszített az által, hogy nem régiben tűz pusztította, s akkori tulajdonosa alacsony födéllel látta el. Négyszögű udvarát pilléres árkád övezi. A pillérek és egyéb részletek formái a művészet elernyedtségének nyomait mutatják; mindazáltal szép arányaik derűlt hatást kölcsönöznek az udvarnak. A fő bejárat fölött hármas nyílású erkélylyé alakúló árkád és e szárnybeli lépcsőcsarnok a barokk művészet nagyszerűségéről tanúskodik. A hátúlsó szárny földszíntjén egyszerű oszlopok rendje által ketté osztott tágas sala terrena van. Az emeleten levő kápolnát rokoko izlésű ékítmények teszik érdekessé. Mostani tulajdonosa Hohenlohe-Waldenburg Klodvig herczeg.
A városi építkezés terén egyedűl áll a lőcsei városházának 1615-ben történt helyreállítása, a mely alkalommal külsejének egyik hosszanti és egyik szélti oldala elé emeletnyi oszlopos árkádot emeltek. Azóta Lőcse dicsekszik az országban a legszebb külsejű városházzal, a melyen az újabb helyreállítás egyet-mást változtatott, de jó hatását nem rontotta meg. Ebből az időből származnak nehány lőcsei polgári ház udvari szárnyának árkádjai. Beszterczebányán a Főtér 31. szám alatti keskeny homlokzatú háznak kapuját két oszlop fogja közre, fölötte két gyámon zárt erkély nyugszik, melynek könyöklőjét bibliai jeleneteket: Herodiást és Dávidot ábrázoló, durván faragott domború művek díszítik. Pozsonyban a Segner András patricius által 1648-ban épített kétemeletes háznak német renaissance izlésű kapuja van.
A nagyszombati rokkantak templomabeli egyik kápolna mennyezete.
Kimnach Lászlótól
Az ellenreformatió két legbuzgóbb harczosa, Pázmány Péter esztergomi érsek és Esterházy Miklós nádor, az építkezés terén is találkoznak. Pázmány a maga alapította nagyszombati egyetem számára terjedelmes épűletet emeltetett, mely most rokkantak laktanyájáúl szolgál; Esterházynak köszöni keletkezését az egykori egyetem temploma. Ez nyitja meg a XVII. századi egyházi építmények sorát s művészeti értékre nézve is első helyen áll. Külseje egyszerű, sőt dísztelen; emeletes homlokzatát két alacsony torony fogja közre. Térséges és pazarúl díszített belseje annál megkapóbb. Elrendezésre és fölépítésre nézve a barokk művészetű templomok mintáját követi. Széles és magas hajójához tekintélyes szentély, két oldalt pedig négy-négy kápolna csatlakozik. A kápolnák boltíves nyilását egymástól elválasztó pilléreken nyugszik a koszorúpárkány, az ebből kiemelkedő zömök pillérfőkre ereszkedik le a hajó hatalmas dongaboltozata. Belsejét egészen stucco díszítmény borítja. A pilléreket egyházi, hadi és művészeti jelvények, angyalok és szentek élénkítik. A hajó hoszszában a kápolnákba nyiló ivek párkányát egyházatyák, pápák és püspökök életnagyságot meghaladó hatalmas alakjai foglalják el; az ív formájához alkalmazkodva félig ülő, félig fekvő helyzetben vannak; nagy mozdulatuk vallásos lelkesűltséget fejez ki; a helyhez és a mozdulathoz mérten ruházatuk elrendezése nagyszerű; közöttük rendkivűl gazdag cartouche díszíti az ív párkányát: A boltozaton merész hajlású ékítmények három tojásdad, a karzat fölött pedig kerek mezőt alkotnak, melyekben fresko képek Keresztelő Szent János életéből vett jeleneteket ábrázolnak. Mindegyik kápolna boltozatának dísze más-más, de gazdagságra nézve valamennyi fölűlmúlja a hajót és a szentélyt. A díszítmény formái itt-ott nyersek, gazdagsága néha szertelenségbe csap át; azonban a kápolnák keresztboltozatán helyes érzékkel emeli ki a szerkezeti alkotó elemet, egészben pedig dús képzeletű és összhangzatos alkotás egységes és nagyszerű hatást kölcsönöz a templom belsejének, mely ennél fogva a barokk művészetnek az országban legtökéletesebb képviselője. A szentély boltozatáig érő főoltár művészeti érték nélküli, három emeletes roppant alkotmány, oszlopai, párkányai és szobrai aranytól csillognak. A sekrestyében egy olajfestésű férfi mellkép a rajta levő fölírás szerint Spaz Pétert, a templom építőjét, 1637-ben 30 éves korában ábrázolja. A hagyomány azt tartja, hogy Spaz öngyilkossá lett a miatti aggodalmában, hogy az építmény nagy arányaihoz mérten nem elég szilárd. A stucco díszítmény művészéről nem szól a hír, de a templom külseje arra vall, hogy az építész és a díszítő nem lehetett egy személy.
A barokk művészetnek még két e fajta emléke van a Felvidéken. Az egyik a Lippay György esztergomi érsek által Trencsénben a jezsuiták számára emelt, most kegyesrendi templom, a másik a zborói plebánia-templom egyik kápolnája, mely 1662-ben Rákóczy László költségén épűlt újjá. Mind a kettőnek belsejét gazdag stucco díszíti, de egyik sem mérkőzhetik a nagyszombati templom nagyszerűségével.
A nyitrai székesegyház, melyet a réginek helyébe Telegdy János püspök (1622–1644) emelt, egyszerűbb és a XVIII. század folyamán részben átalakított barokk építmény. A fő hajónál nehány lépcsőfokkal alacsonyabban fekvő egyes mellékhajójának oltárát 1662-ben Pernegger János készíté. Ez szabatos formájánál fogva egyik legszebb barokk mű. Vörös márványpillérek által közre fogott mezőjében kelheimi kőből faragott csoport a keresztről levételt, a polcznak domború műve pedig a sírbatételt ábrázolja.
Az ellenreformatio szolgálatában meghonosodott Jézus-társaság, valamint a többi szerzetes rend a XVII. században nem fejtett ki nagyobb építési tevékenységet. A Ferencz-rendiek nagyszombati templomát 1620 körűl Pázmány Péter, az irgalmas rend pozsonyi templomát Szelepcsényi György 1666-ban, a jezsuiták, most premontreiek kassai templomát 1682-ben II. Rákóczy György özvegye, Báthory Zsófia, építteté. Említésre méltó, hogy az ágostai hitvallásúak Pozsonyban e század folyamán két templomot építettek, melyek közűl az egyik nehány év múlva az Orsolya-szűzek, a másik a jezsuiták birtokába kerűlt.
Drugeth György síremléke a nagyszombati társaskáptalani templomban.
Kimnach Lászlótól
A barokk építészetnek és szobrászatnak kisebb terjedelmű, de jellemző alkotásai a templomokban fölállított sírémlékek. Anyaguk rendszerint vörös és fehér, néha fekete márvány; többszörösen tagolt magas talapzatukon két oldalt egy-egy korinthusi pillér, ez előtt ugyanolyan oszlop emelkedik, s rajtuk megtört párkány és orom nyugszik; az oszlopok közti fülkét az elhúnytnak életnagyságú, nyugtalan tartású alakja foglalja el. Pálffy Miklósnak 1600-ban emelt vörös márvány síremléke a pozsonyi koronázó templomból a Ferencz-rendi templomba kerűlt; csupán fehér márvány szobra maradt eredeti helyén. A nagyszombati társas káptalani templomban ilyen emlékek: Forgách Ferencz bibornoké 1615-ből, homonnai Drugeth György országbiróé 1620-ból, Lósi Imre érseké 1642-ből. Urbanovitz Márton kőfaragó és építőmester által magának és két nejének a lőcsei templomban 1621-ben fölállított síremléke szintén oszlopos alkotmány, mely azonban a falból kiszökellő gyámokon nyugszik; három fölírásos táblája van; kisebb fülkéjében Urbanovitz mellszobra áll; megrongált állapotában is fölismerhető formáinak szabatossága.
A XVIII. század nyugodtabb politikai állapotában megélénkűlt az építési tevékenység; a szép számmal keletkezett templomokon, leginkább a jezsuiták hatása alatt, a már elernyedt barokk művészet érvényesűlt. Kivétel számba megy a pozsonyi koronázó templom éjszaki oldalához csatlakozó kupolás kápolna, melyet Esterházy Imre gróf esztergomi érsek alamizsnás Szent János tiszteletére 1734-ben építtetett. Kicsiny, de pompás építmény; belsejének fölépítése, márvány pillérei és párkányai erlachi Fischer művészetére mutatnak.
Az Esterházy nemzetség egyik legszenvedélyesebb és nagy építkezőjének, Károly grófnak, előbb váczi, majd egri püspöknek, köszöni keletkezését e század két legnagyobb alkotása. A váczi székesegyház, melyet utóda, Migazzi Károly gróf, 1777-ben fejezett be, kereszthajós elrendezésű. Homlokzata előtt tizenkét korinthusi oszlopú előcsarnok van, melynek ormán szentek szobrai állanak. A hajók metszésének négyzetét kupola födi, melynek freskóit Maulpertsch Antal festette. Egerben egy hatalmas, a városnak jobbára földszíntes házai fölött büszkén uralkodó épület vonja magára figyelmünket. Ez a lyceum, melyet Esterházy Károly gróf állítólag egy millió ezüst forint költséggel 1765-től 1785-ig építtetett. Kétemeletű négy szárnya négyszögű udvart zár körűl. Zömök pillérek által három hajóra osztott, kosárboltozatú kapucsarnoka, lépcsőháza, folyosói és termei az épület tömegéhez illőleg nagyszerűek. Azonban a külsejét tagoló lapos fali pillérek, melyek az emelet aljáról a fő párkányig nyúlnak, a kosárívű kapu és az ablakok kerete, valamint belűl a részletek formái arról győznek meg bennünket, hogy e század építészete nem volt arányban az építkező főpap egyéniségével. A dísztermének és könyvtárának mennyezetét díszítő fálképeket Krakker János festette.
Terjedelemre nézve szintén tekintélyes a premontrei prépostság Jászón, mely Salzjeber Antal tervei szerint 1745-től 1765-ig épűlt. Emeletes homlokzatának közepén emelkedik a két tornyú templom, melynek hajója ketté osztja a négyszögű udvart. A templom belsejében a falakat márványozott oszlopok és pillérek tagolják, s ezeken egyszerűbb koszorúpárkány nyugszik; a hevederek által négy szakaszra osztott boltozatot festett építészeti keret és ezekben Ker. Szent János életének jeleneteit ábrázoló, Krakker János által festett freskók díszítik. Oszlopos oltárát részint fülkékben, részint gyámokon álló, életnagyságnál nagyobb, élénk mozdúlatú tizennyolcz stucco-szobor népesíti be. Érdekes a könyvtár mennyezetének történeti jelképes tárgyú falképe, melyet szintén Krakker János festett.
Az egri megyeház rostély ajtaja.
Cserna Károlytól
A nagyobb városokban a szerzetesi és a plebánia-templomok kisebb-nagyobb eltéréssel egyazon mintát követték. Homlokzatukon hagymaalakú kupolával födött két torony emelkedik; belsejüket pillérek tagolják; fő oltáruk szobrokkal és aranyozott rokoko czikornyákkal díszített; magas talapzaton álló oszlopos alkotmány, melyet szeszélyesen formált párkány fejez be. Ilyen pl. Egerben a jezsuiták által épített (1734), most cziszterczi templom, ugyanott a minoriták temploma (1771), Nyitrán a kegyesrendiek temploma, Sasvárott a plebánia-templom.
Az e századbeli közélet nem igen adott okot nevezetesebb középületek alkotására. Az a nehány megyeház, mely akkor épűlt, mint példáúl az eperjesi, az egri, a trencséni, a balassa-gyarmati, továbbá a Langer János terve szerint 1779-ben épűlt kassai városház a városbeli tekintélyesebb magánépületek mértékét alig lépik túl. Mindannyi egyemeletes; kapujoknak elernyedt formájú oszlopokból álló csekély dísze sejteti, hogy az építményt a többitől meg akarták különböztetni. Az egri megyeháznak azonban kiváló érdekességű részlete a kapu felső rácsa és lépcsőjének rácsos ajtaja. E kovácsolt vasművek bizonyítják, hogy a kézművesek a Felvidék egyes helyein jelesebb képzettségűek voltak.
A főúri falusi kastélyok hosszú sora szinte beláthatatlan. Legnagyobb számmal vannak a Felvidék nyugati részén, Pozsony-, Nyitra- és Trencsénmegyében. Ezekhez számítandó nehány városi palota, jelesűl Pozsonyban a primási palota, melyet Batthyány József gróf esztergomi érsek 1781-ben Hefele Menyhértnek a szombathelyi székesegyház építészének terve szerint építtetett, továbbá a prépostsági, az Esterházy- és a volt Grassalkovich-féle palota. Ez utóbbinak egyes részletei a barokk művészettel egyeznek.
A falusi kastélyok, nem úgy mint a templomok, csakhamar végleg szakítottak a barokk művészettel, s kivétel nélkül a nyugati országok XVIII. századi építészetét követték, mely a szerkezeti formáknak eddigi uralmát megszűntette, a fő gondját az épület belsejére fordította, s ott a kényelemre, a szemet gyönyörködtető csinra, kecsességre törekedett, a mit a falak és a bútorok rokoko czikornyáival meg is valósított. E törekvésnek természetes következménye volt, hogy az épület külsején a szerkezeti formák mind inkább elernyedtek. Leggyakoriabbak a zárt négyszögű, gyérebbek a patkóalakú elrendezésűek, az előbbiek két sarkán toronyféle kiszökellés van. Valamennyi szigorúan szabályos és a kényelem szükségeit kielégítő; tágas kapucsarnokuk, lépcsőházuk és emeleti folyosójuk van; ide szolgálnak az egymásba nyíló tágas lakószobák ajtai. A felséges uralkodó családnak Ferencz császár által Nyitramegyében a holicsi vár helyén épített kastélya patkóalakú, háromemeletes; fényes készülékei közt legérdekesebbek az egykor itten fönnállott majolikagyár termékei. Szintén patkóalakú és a legterjedelmesebbek egyike ugyane megyében a tavarnaki kastély. A pozsonymegyei Cseklészen a három tornyú kastélyt Esterházy József gróf építteté 1722-ben. E megyében a királyfai kastélyt, melyet Pálffy János gróf 1726-ban építtetett, míg Esterháza föl nem épűlt, az ország legpazarabb főúri kastélyának tartották. Vetekedett ezzel a Csáky Imre gróf, kalocsai érsek és bibornok által 1727-ben építtetett szintén pozsonymegyei magyar-béli kastély; külsejének négy saroktornya és a homlokzat közepén emelkedő óratorony tekintélyes hatást kölcsönöz. Erdődy János gróf a század végén építteté a nyitramegyei galgóczi kastélyt, mely terjedelmes ugyan, de külseje fölötte egyszerű. A trencsénmegyei kastélyok szerény külsejű épületek. A dubniczi terjedelmes kastély, melyet Illésházy Miklós 1719-ben építtetett, inkább kaszárnyához hasonlít. A podhrágyi kastély azon hegy tövében húzódik meg, a melyet a vágbeszterczei vár romjai koronáznak; az udvarát körűlfutó folyosónak oszlopai elcsenevészedett formájúak. A Felvidék többi megyéje is elég számos XVIII. századbeli kastélylyal dicsekszik. Ilyenek: Borsodmegyében az edelényi, Szatmármegyében az erdődi, melyet a régi vár helyén Károlyi Sándor gróf építtetett 1730-ban, Nógrádmegyében a szécsényi, Gömörmegyében a jolsvai, melyet Koháry István gróf építtetett, Sárosmegyében a szent-péteri, Abaúj-Tornamegyében a perényi kastély.
Az egri megyeház kapujának felső rácsa.
Cserna Károlytól
A XIX. század első félében megcsökkent az építési tevékenység. Egyházi téren egyedűli nevezetesebb alkotás az egri székesegyház, melyet Pyrker László egri érsek Hild József budapesti építész terve szerint építtetett 1831-től 1837-ig. A város fölött emelkedő halmon szabadon álló, nagy tömegű építmény ez. Két szakaszra osztott, igen tágas, nyílt lépcső vezet a görögös oszlopcsarnokhoz, mely homlokzatúl szolgál. Egy hosszanti és egy kereszthajója van, melynek négyzete fölött 38 méter magas kupola, mögötte pedig, a szentélynek két oldalán, 53 méter magas két torony emelkedik. Belseje márványtól és aranytól ragyog. De miként külsején a páratlanúl szép fekvés, úgy belsejében a csillogás nem pótolja a klasszikuskodó építménynek művészeti fogyatkozásait.
A csekély számban keletkezett világi építmények közt a maga nemében érdekes a nagy-ugróczi kastély, melyet Keglevich József gróf középkori angol minta szerint 1845-től 1850-ig építtetett.
A század második felében a föllendűlt közélet, a nemzet művelődési törekvése az építkezés terén leginkább abban nyilvánúlt, hogy minden nagyobb városban színház, iskolák s egyéb közczélú építmények keletkeztek.
A nagy-bittsei várkastély egyik ajtajának dísze.
Dörre Tivadartól
