Máramarosmegye. Várady Gábortól
Máramarosmegye.
Várady Gábortól
Várady Gábortól
Az Éjszakkeleti Kárpátok hosszú lánczolatának félkörű hajlása alatt terjed a hegyes-völgyes Máramarosmegye, melynek határai: éjszakról Galiczia, keletről Galiczia és Bukovina, délről Besztercze-Naszód, Szolnok-Doboka és Szatmár, nyugatról Ugocsa és Bereg megyék.
Máramarosmegye 10.354 négyszögkilométernyi kiterjedésével harmadik helyet foglalja el az ország legnagyobb megyéi közt; nyugatról kelet felé terjedő hosszasága 154, éjszak és dél közé eső szélessége pedig 144 kilométer.
Három oldalról, mint megannyi óriási várfalak környezik a megyét: éjszakon és éjszakkeleten a Kárpát hegység gerinczei, melyek a Tisza és Pruth közötti vízválasztót alkotják; keleten szintén a Kárpátok csúcsai és a Czibó patak, délen az Aranyos-Besztercze folyó és a Gutin havas trachitvonúlata. E hegységek szegélyezik azt a kis, de termékeny síkságot, mely Nagy-Bocskónál kezdődik s a Tisza két partján egészen Husztig terjed. Ez a 60–70 kilométer hosszú s alig 4.5 kilométer széles völgylapály Máramarosmegyének egyetlen valódi éléskamarája. Földje nagyobb részt kitűnő televény, melyben szépen díszlik a búza, árpa, rozs, kukoricza, káposzta és több más gazdasági növény.
Ha az ember e völgylapályról éjszak és kelet felé néz, a leggyönyörűbb hegyi tájképeket látja maga előtt. Az egymás háta mögött három, négy sorban fokozatosan emelkedő hegyek, havasok fehéren csillognak a téli napfényben, míg a tavaszi és nyári meleg napokban sötétzöld és távolabb kéklő hegységeken pihen meg a szem.
Rendkivűl nagy ezeknek a havasoknak a száma, mivel Máramarosban minden hegységnek az a magasabb része, a hol az erdőség megszűnik és csak fű tenyészik, havas nevet kap. Ezek közűl a nevezetesebb magaslatok: éjszakon a Popágya (Papné) 1.742 méter, a Nigrovecz (Fekete) 1.712 méter, a Mencsul 1.481 méter, a Szvidovecz 1.883 méter.
Az éjszakkeleti részen a Fekete-Tisza völgye fölött emelkedő Csorna-Hora (Fekete csúcs) csoport már a magas hegységek közé tartozik. E csoportban vannak: a Pietrosz (Köves) 2.022 méter, a Hoverla (Magas hegy) 2.058 méter, a Csorna-Hora 2.026 méter. Ezekhez hegyóriásokhoz a Fehér-Tiszán túl a Pop-Iván (1.940 méter) csatlakozik, melynek délkeleti folytatása a Torojaga havas (1.939 méter). A Keleti Kárpátokhoz tartozó radnai havasok között leginkább a Nagy-Pietrosz (2.305 méter) emelkedik ki, ettől délkeletre pedig a Czibles hegység (1.842 méter).
A déli határovnalakat egy hosszú trachit-gerincz őrzi, a Gutin, melynek főbb csúcsai: a Lápos (1.336 méter), a Gutin (1.447 méter), a Kőhát (1.241 méter) s lenn nyugat felé a Viskikő (917 méter).
A máramarosi havasok, kevés kivétellel, lóháton és gyalog a legmagasabb csúcsig is járhatók. A tetőkről nézve szét, egész hegyvilág hullámzik a szemlélő előtt. A havasokat koszorúzó ős fenyvesek, a hegysorok közein levő mély völgyek s azok fenekén rohanó, zajló patakok rendkivűl bájos képet alkotnak.
A megye vizekben igen gazdag. A fő folyón, a Tiszán kivűl még öt tutajozható és több kisebb folyója van számtalan csermelylyel, patakkal.
A Tisza két ágból keletkezik. A fő ág, a Fekete-Tisza, a határszéli Kőrösmezőtől éjszaknyugatra az Okola (Akol) nevű havason 1.229 méter magasságban fakad, a Tiszcsora (Tiszalejtő) vízzáróig mint hegyipatak nyargal s ott tutajozhatóvá nővén, csakhamar dél felé kanyarodik, hogy Kőrösmező, Borkut, Bilin községeket átszelve, Akna-Rahónál a Fehér-Tiszával egyesűljön. A Fehér-Tisza Luhi helységtől délkeletre, a Radul és Nenyisku hegyek között ered, s elébb éjszaknyugatnak, aztán Bogdán faluig délnyugatnak s alább a Fekete-Tiszába ömléséig nyugatnak tart. Az egyesűlt Tisza az egész megyén át mindenütt köves, kavicsos, homokos mederben haladva Bocskón és Akna-Rahón, Trebusán keresztűl Berlebásig erős nyugati elhajlással dél felé foly, majd Rona-Polyánától nyugat felé fordúl, s aztán a Visót veszi magába. Ezen tájig a völgy több helyen csak a folyó szélességével bír s ily helyeken az országút már a hegyoldalba van bevágva. Egyes helyeken a kavics és homok lerakódásaiból völgytágúlások is képződtek 60–80–100, sőt 400 méter szélességig, imitt-amott 2–3.000 méter hosszúságban; az ilyeneken fekszenek a községek. A Visó torkolatától nyugatra kanyarodva Huszton alúl búcsút vesz bérczeitől, hegyeitől, s aztán Ugocsától kezdve a nagy síkságon folytatja útját. A Tisza folyónak hoszsza eredetétől a megyéből való kilépéseig 174 kilométer. Esése rendkivűl nagy, mert a fő ág forrásától a Nagy-Ág torkolatáig 138 méternyire hanyatlik, tehát 1.091 méternyit esik.
A Pietrosz és Hoverla havasok Zemir állomás felől.
Paur Gézától
A máramarosi rengeteg erdőségek értékesítésével kapcsolatos fakereskedésnek egyik fő szállító eszköze a tutajozás, a mely úgy a Tiszán, mint több mellékfolyóján egész tavaszon, őszön át s részben nyáron is nagyon élénk.
A Tisza nevezetesebb mellékfolyói: jobb felől: a Kaszó, az ennél jóval nagyobb Soporka, mely a megye egyik legkiesebb völgyén fut végig; továbbá az Apsicza, a tekintélyes Taracz, melyet hat nagyszabású vízfogóval tettek a tutajozásra alkalmassá s e mellett vizét több hegyi patak is gyarapítja; aztán a Técső patak, a hosszú, festői völgyet öntöző s tutajozásra is alkalmas Talabor, a Lazuszki patak, a Huszt pataka, a Nagy-Ág, mely szintén tutajozható s gyors folyású árja malmokat és gyárakat hajt; végűl a Borzsova, mely Máramaros terűletén jóval túl, Beregmegyében ömlik a Tiszába. Bal felől szintén számos mellékfolyót vesz magába a Tisza. Nevezetesebbek: a Visó, e tutajozásra szabályozott folyó, a makerlói nagyszerű vízfogóval; továbbá az Iza, mely forrásvidékétől nem messzire elbúvik s 15 kilométernyi hosszaságban a föld alatt foly, majd ismét nyílt mederben folytatja útját, számos patakot fogadva magába a környező hatalmas hegyvidék völgyeiből. Külön említést érdemel a Mára (régi nevén Máramaros) patak, melyet a megye névadójának tartanak. Hasonlag jókora balparti mellékfolyója a Tiszának a délről éjszak felé futó Szaploncza, mely a Kőhát nevű hegyláncznak egyik roppant sziklás völgyén számos zuhataggal és tomboló zúgással rohan le a Tisza medre felé. E mellékvizek s a beléjök szakadó igen sok apróbb patak mind magas hegyek közt eredvén, nagy eséssel rohannak végig völgyeiken.
A hegységek fő alkotó része az eoczén-korú kárpáti homokkő, melyből a Pop-Ivántól a borsai havasig kristályos őspalák tömege emelkedik ki. E kőzetek terűletén a vulkáni képlet, mint trachyt, nagy részt foglal el, de több helyütt előfordúl a juramészkő, a kvarcz és mészkonglomerát is. Alluvium és diluvium, mint homok és kavics, a Visó és Tisza, a Tisza és Iza, a Mára és Tisza folyók összefolyásánál csekély kiterjedésben található.
A Pop Iván a Kavaszny völgyből nézve.
Paur Gézától
Nagy fontosságú Máramarosban a kősó-képződmény, mely az egész megyén végig vonúl s kiaknázhatatlan gazdagságú. Némely helyen oly vékony földréteg borítja a sószirteket, hogy az első kapavágásra a legszebb kristályos só bukkan elő. Vaskő számtalan helyen, némely helyütt nagy mennyiségben található. Arany, ezüst, réz és más érczek a megyének főleg keleti és déli hegységeiben találhatók. Kőszén igen sok helyütt fordúl elő, de sehol sem olyan vastagabb rétegekben, hogy kiaknázása érdemes lenne, ámbár minősége kitűnő.
Ásványvizekben rendkivűl gazdag a megye: 98 községben 234 ásványos forrás van; ha pedig minden kisebb forrást is tekintetbe veszünk, akkor az összes szám meghaladja a 300-at. De mindenek fölött legbecsesebbek a föld szegény népének a sósvíz-források a három sóakna-helyen ú. m. Szlatinán, Rónaszéken és Sugatagon, valamint a megye éjszaki szélén Felső-Szelistyén, déli részében pedig Sándorfalván és Sófalván. E vizet ingyen használja a nép, még sót is főz belőle s a marhatartásnál is értékesíti.
Álló vizek csak kisebbek vannak a havasokon s ezek oldalán és mélyebb katlanaiban. E tavakat itt közönségesen tengerszemeknek nevezik. A Fekete- és Fehér-Tisza vízkörnyékén mintegy 32 ilyen kisebb-nagyobb tengerszem van. A radnai havasokhoz tartozó Pietrosz oldalán is van egy ilyen tó 1.960 méter magasságban. A Gutin hegységben, úgy szintén a Kőháton is van nehány tergerszem. De mind között legnevezetesebb, legszebb a szinevér-polyánai határban levő, úgy nevezett Ozera, az Ozirna havas lajában, 990 méter magasságban a tenger színe fölött, a melyet fenyvesekkel borított sziklabércz környez. Mélysége 120 méter, átmérője 180 méter. E gyönyörű fekvésű, zöldes színű tó pisztrángok tenyésztésére szolgál.
A megye éghajlata, főleg az éjszaki részeken, zordnak mondható; de a Tisza-völgy Bocskótól Husztig igen szelid időjárású és mindent megterem. Az éjszakon és keleten meredező magas havasok védik a völgyeket az éjszaki hideg szelektől, mi által a tél enyhébbé válik, de aztán annál égetőbb a nyár heve. A hőmérsék gyakran és erősen ingadozik a nagy terjedelmű erdőségek és a vízbőség miatt. Az égiháborúk nyáron csaknem mindennapiak.
A megye földje általában köves, kavicsos, sok helyütt agyagos; televény föld nagyobb bőségben leginkább csak az erdőségekben s a Tisza-völgy alsó részeiben van. A mit a természet nem adott, vagy a mit az árvizek az Alföldre sodortak le, azt trágyázással kell pótolni. A búza, a kukoricza a Tisza völgyében Bocskótól lefelé mindenütt megterem, sőt felsőbb részeken is a jól megmívelt földeken. De a havasok közti völgyekben csak zab, tatárka és burgonya terem, mely utóbbi e szegény vidékeken a népnek fő tápláléka. Az erdőségekben gazdagon díszelegnek a bükk-, gyertyán-, kőris-, tölgy-, tisza-, juhar-, nyár-, stb. fák és a fenyűnek minden faja. Tölgyerdő van kerekszámban 43.000 holdnyi, bükk és más lombos fa 545.000, fenyű 340.000 holdnyi. Ezekből félmilliónyi hold erdő a magyar állam tulajdona.
A szarvasmarhák minősége a borzderes s az erdélyi fajok terjesztése óta tetemesen javul, míg a lótenyésztésnél visszaesés tapasztalható. Az itt még nagy számmal tartott hosszú, fürtös szőrű magyar-juh nevezetes kiviteli czikk. Szép számmal tenyésztenek sertést is. A vad állatok közűl vadmacska, hiúz, vaddisznó és medve is nagyobb számmal fordúl elő; van szarvas, őz és zerge is. A ragadozó madarak közt különösen megemlíthető a fakó keselyű, a kórács és a parlagi sas; az éneklőknek nagy száma élénkíti a kerteket és az erdőket. A sok kisebb-nagyobb folyóban, patakban bőségesen tenyésznek a halak, többek közt pisztráng és az e vidéki különlegesség, a galócza.
Máramarosmegye összes polgári népessége az 1891. évi népszámlálás szerint 268.281 volt, ebből 33.610 magyar, 45.679 német, 64.957 oláh s 122.528 rutén anyanyelvű. A németek nagy többségét a zsidóság teszi, mely héberrel kevert, rontott német nyelven beszél. A német anyanyelvű zsidók száma Máramarosmegyében 45.051-re rúgott, úgy, hogy tulajdonképeni német az egész megyében nem volt több 4.628-nál.
A nemes birtokosok és a városi lakosok nagy része a legrégibb idő óta magyar volt. Az öt korona-város: Sziget, Hosszúmező, Técső, Visk és Huszt lakói legnagyobb részt ma is magyarok.
A magyarok lakházai csinosak, tiszták és szép községekké csoportosúlnak. A rutének és románok általában kémény nélküli apró faházakban laknak és szétszórt községekké alakúlnak úgy, hogy a házak sok helyt 200–300 ölnyi távolságban állanak egymástól, nem is említve a hegyek oldalain s tetején messze szétszórt egyes házakat.
A németek a XVIII. század második felében Ausztriából és a Szepességről telepíttettek ide többnyire a kincstári jószágokon, bányákban, sóaknákban alkalmazandó munkásokúl.
Zsidót a XVIII. század második feléig e megyében csak igen keveset lehetett találni, mint bérlőt. Régebben a zsidók bevándorlását nagyon gátolta az, hogy a kincstári helyeken meg volt nekik tiltva a letelepedés. A József császár által 1787-ben elrendelt népösszeírás alkalmával a férfiak száma már 1.214 volt; azután fokozatosan szaporodtak. A Tisza-, Visó- és Taraczvölgyi zsidók legnagyobb része Galicziából származott át s mióta a kőrösmező-galicziai vasútvonal megnyílt, a szaporodás rendkivűl gyorsan halad. A zsidók itt is, mint Beregben, merőben elkülönűlt társadalmat alkotnak és minden tekintetben sokkal közelebb állnak galicziai és bukovinai fajrokonaikhoz, mint a hazai zsidósághoz. Legnagyobb részt mereven ragaszkodnak keleties szokásaikhoz és ruházatukhoz, melynek legjellemzőbb része a hosszú kaftán. Házaikat a falukon leginkább az országútak mellé építik, mivel vagy kereskedők, vagy korcsmárosok és mészárosok; ámbár mostanában már földmíveléssel is kezdenek foglalkozni s erősen űzik a fakereskedést és tutajozást.
A megye történetére vonatkozó legrégibb írott emlék Imre királytól 1199-ből való. Ez oklevél eredetijét Sopron város levéltárában őrzik. Ehhez még a következő századból három királyi oklevél járúl, melyek alapján biztosan állítható, hogy a XII. és XIII. századokban a mai Máramaros egész terűlete királyi birtok volt. A Beregben, Munkács vidékén vadászat kedvéért megfordúlt királyainkat főleg a vadak bősége vonzotta Máramarosba is, és ilyen alkalmakkor szerzett tapasztalataik indították őket arra, hogy e vidéket főleg a rengeteg erdőségek és a só értékesítése végett benépesítsék.
A megye életében a XIV. század a szervezkedés időszaka volt, a mikor a földből, „terra”-ból „comitatus”-sá lett.
Máramarosban 1303-ban már a király ispánját látjuk Miklós „comes” személyében; az öt koronaváros 1322-ben, illetőleg 1352-ben nyeri kiváltságát. Ezek a városok voltak abban az időszakban a megye szellemi életének fő fészkei, míg a hadászat főpontjáúl a huszti vár szolgált.
A huszti vár a sóbányákkal együtt királyi birtok volt. A koronauradalom 1556-ban Huszttal együtt az erdélyi fejedelmek birtokába ment át, s 1570-ben a megye már az Erdélyhez kapcsolt „Részek”-hez tartozott. Azonban 1703-ban véglegesen visszacsatoltatott az anyaországhoz. II. Rákóczy Ferencz harczai alkalmával a megye lakói 4.000 gyalogossal és 800 lovassal erősítették a fejedelem hadseregét. A szatmári béke után terűletének nagy része ismét koronajószággá, részint kincstári birtokká lett.
A megye székvárosa, Máramaros-Sziget, a Tisza és az ezzel itt egyesűlő Iza által alkotott félszigeten fekszik, igen szép és tágas völgylapály közepén, melyet éjszak felől az Apeczka, keletről a Pop Iván, délről és délnyugatról a Gutin és Kőhát hegytömegek lejtői szegélyeznek. Épen a város fölött a Szalaván és Várhegy festői magaslatai emelkednek. Lakosainak száma: 14.800. Ebből magyarajkú 10.000, a többi német, román és rutén.
Máramaros-Sziget: A piacz. – A királyi törvényszék épűlete. – A református kollegium.
Paur Gézától
Sziget a máramarosi öt koronaváros egyike. I. Lajostól 1352-ben kapott szabadalmat. Az 1717. évi tatárpusztítás Szigetet is megviselte s a református templomban a lakosság által összehalmozott kincseket a tatárok elrabolták. 1773 július 13-án érkezett Szigetre József császár, az innen 84 kilométernyire levő Borsáról lóháton téve meg az egész útat. A városban és vidékén öt napot töltött. Ferencz József királyunk 1852-ben augusztus 5. és 6-ik napján látogatta meg a megyét és Szigetet.
A nagy kiterjedésű város ház-sorai egy tágas és szép fő útcza köré csoportosúlnak; ez útczával kapcsolatos a nagy négyszögű fő piacz is. Nevezetesebb épűletek: a megyeháza, a kir. törvényszéki palota, a ref. kollégium, az állami tanítóképezde, a pénzügyigazgatóság épűlete, a közös hadsereg s a honvédség kaszárnyája, a városi vigadó, a nyári színház. A megyeházzal szemben két vitéz honvédnek, Asztalos Sándornak, az aradi hősnek, és Móricz Samu főhadnagynak emlékszobra emelkedik; míg a református főiskola nagy épűlete előtt Szilágyi István volt igazgató tanár és tudós író mellszobra áll.
Legrégibb temploma a városnak a református egyház, mely 1320 táján már fönnállott; 1524-ben kerűlt a portestánsok birtokába. A régi templom az 1859-ik évi s azt követett két nagy tűzvész következtében egészen átalakíttatott. Belső falát a XIII. és XIV. századbeli szép feskók ékítették. A római katholikusok szép temploma és a kegyesrendiek társháza 1730 óta áll fenn. A görög-katholikusok templomát évek hosszú során az oláhok és a rutének közösen használták, míg az 1850. évben történt elválás következtében az oláhok külön templomot építtettek. A zsidóknak 1779-ben engedtetett meg a templomépítés, kiknek most már három zsinagógájuk van, a sok magán imaházat nem is említve.
A közoktatási intézetek közt első heylet foglal el a református főiskola, mely a XVI. század óta áll fönn; főgymnasium és jogakadémia van benne. Könyvtára gazdag. Nevezetesebb tanintézetek ezen kivűl: a kegyesrendiek négy osztályú gymnasiuma, az állami felsőbb leányiskola, az állami tanítóképezde, a „Paulai Szent Vincze” nevű apáczák által vezetett „Mária Valéria” leánynevelő intézet. Az egyesűletek közűl említhetők: a Múzeum-egyesűlet, a Kaszinó, a Közművelődési egyesűlet, a Vörös- és Fehér-kereszt egyesűletek fiókjai, stb. Van Szigeten kir. törvényszék és járásbíróság, pénzügyi és erdőigazgatóság, kir. erdőgondnokság és erdőfelügyelőség, államépítészeti hivatal, stb. Az iparnak sok ágát folytatják a lakosok, s a gyáripar is képviselve van, mely téren kiválók a két nagy fűrészgyár, a hajlított fabútor- és a szalmakalap-gyár. A kereskedelem fő czikkei: só, fa és bőr, a marhakereskedés is élénk. A város kereskedelmi forgalmát több pénzintézet gyámolítja.
Sziget a megye alsó felének közepe táján feküdvén, innen ágaznak ki minden irányban a legjobb karban tartott állami és megyei útak.
A budapest-kőrösmezői vasút a megyét délnyugati sarkától az éjszakkeleti határig egész hoszszában átszeli. A sószállítás érdekéből épűlt három keskenyvágányú iparvasút Akna-Sugatag, Rónaszék és Akna-Szlatina bányatelepekről a szigeti pályaudvar közelében egyesűl a fő vonallal.
Szigettől délre, közel a megye déli határához a Kaszó völgyében, Bréb falut találjuk a Gutin-hegység aljában. Kitűnő ásványvize és fürdője kivált köszvényes és csúzos bántalmakban hatásos. Fölebb van Budfalva a Kaszó vize két partján. A községtől hét kilométernyire régi idő óta fönnálló arany-, ezüst-, ólom- és horgany-ércz bányák vannak Tótosbányán és Zsarapóban. E bányákat jelenleg egy részvénytársaság bírja. Innen fölebb esik Akna-Sugatag sóbányatelep (régebben „Gyulaháza”) Szigettől 18 kilométerre a Gutin közti hegység lejtőjén, a Mára és Kaszó közti kies fensíkon. A főszolgabírói és sóbányahivatal székhelye; van sósfürdője. A sót iparvasút szállítja innen Szigetre. Sóbányái közűl jelenelg csak a Gábor-bánya áll mívelés alatt. A sótelepeknek eddig föltárt mélysége 137 méter. Évenkénti termelése 220.000 métermázsa tiszta és 100.000 földes só.
A Visó folyó völgye.
Paur Gézától
Innen délkeletre, az Iza völgyében fekszik Dragomérfalva. Érdekes fa temploma 1722-ben épűlt. Több, de még aknázatlan petroleumforrás van a község határában és sok helyütt vékony rétegekben kőszén is található. Van kénvizes forrása is. Régi arany-, ezüst-, ólombányáit nem mívelik. Innen nyugatra esik Batiza község nagy hegységek által környezve. E község határábn is voltak a régi időben különféle bányák, a melyek most már nem míveltetnek; ásványvizei, sósforrásai több helyütt vannak. A fölebb, éjszakkeletre eső Visó-völgy felső részében fekszik Borsa község, a megye keleti sarkán, a 2.022 méter magas Pietrosz havas tövében, 8 négyszögmérföldnyi határral. Lakosainak száma 6.219. E község határában 65 kisebb-nagyobb havas emelkedik. Borsától 11, a visóvölgyi vasúttól 75 kilométerre, a határszéli Styol havas aljában van a Sztrimtura nevű szűk völgyben a tatárverő hely, a hol a falusi nép 1717 szeptember 4-én a segítségűl érkezett magyarokkal az arra visszavonúló 12 ezernyi török-tatár sereget teljesen megsemmisítette s a nagy számú foglyokat megszabadította. Ez volt a tatárok utolsó betörése Magyarországba. A megye a fényes győzelem helyén emlékoszlopot állíttat. E község határában fekszik Borsa-bánya a rég óta mívelt ólom-, réz-, ezüst-, horgany-ércz- és aranybányáival. A bányateleptől egy órányira, a Csizla-völgyben, egy elhagyatott vasbánya torkolatából fakad a kitűnő Sándor-forrás, melyet köszvényes, csúzos és sok más bajban nagy hatásúnak tapasztaltak. Odább nyugatra Mojszin község határában, fenyves erdők ölében egy kis görög-keleti klastrom van, melynek temploma 1672-ben épűlt.
A kőrösmezei vasút a Fehér-Tiszának a Fekete-Tiszába ömlésénél.
Paur Gézától
Innen éjszaknyugatra, Alsó- és Közép-Visó kisközségeken felűl Felső-Visó nagyközséget találjuk 6.385 lakossal. Főszolgabírói hivatal székhelye. Van díszes községháza, nagy állami népiskolája, 3 pénzintézete és szeszfínomító gyára. A községtől 8 kilométernyi távolságban esik a Válevinuluj (borvölgy) nevű ásványforrás nehány lakó- és fürdőszobával. Fölebb éjszakkeletre s 32 kilométer távolságra fekszik a nagy hírű Suliguli savanyúvízforrás, melyet a kincstár több évvel ezelőtt magánosoknak adott el örök áron. A fő forrás mellett buzog föl a „Deák Ferencz-” és még más két forrás. Ez az ásványvíz nagy morajjal, pezsgéssel buzog föl, fehér habokat hány; színtelen és szagtalan, kellemes ízű. Rendkivűl sok benne a szénsavhoz kötött nátrium, magnézium és calcium. Nehány évtizeddel ezelőtt sokkal erősebb volt, de a bővítés végett eszközölt furatások következtében meggyöngűlt. A telep lakó- és fürdőszobákkal kellően el van látva. A fürdőt nagyszerű hegyvidék környezi, melynek rengetegei közt csak helylyel-közzel rejtőzik egy-egy szegényes falucska. Turisták is csak ritkán látogatják e bérczvilágot, hol, különösen az 1.931 méternyi magas Torojaga tetejéről, elragadó kilátásban gyönyörködhetik a szemlélő.
S most tekintsük végig a Tisza völgyét éjszakról dél felé haladva. Itt fekszik Kőrösmező nagyközség a megye éjszakkeleti szélén, a Fekete-Tisza két partján és a vasút mellett; lakosainak száma 7.620. Van egy róm. kath. és összesen 7 gör.-kath. temploma, négy zsinagógája, 5 felekezeti és 2 állami népiskolája, kereskedelmi és hitelbankja, kir. erdőgondnoksága, stb. Határában pár évtized óta petroleum-forrásokat kutatnak. Most egy angol társaság eszközöl nagyobb szabású fúratásokat. A szétszórt község terűlete 6 négyszögmérföldnyi. Hoszsza déltől éjszak-keleti irányban a galicziai határig terjedőleg 24 kilométernyi. A környékbeli roppant erdőségek nagy fakereskedő helylyé teszik Kőrösmezőt, melyen felűl a vasút a Jablonicza-hágó alatt fúrt hosszú alagúton lép át Galicziába. Kőrösmezőn alúl elég sűrűn következnek a községek, kellemesen élénkítve a természeti szépségekben gazdag Tisza-völgyet. Borkút falu és Akna-Rahó határában több savanyúvíz-forrás és egy-egy kis fürdő van. E kettős helységen felűl szakad össze a Fehér-Tisza a Fekete-Tiszával. Jóval alább fekszik Trebusa-Fejérpatak nagyközség a Tisza két partján. Fejérpatakon az 50-es években a kincstár vasgyárat építtetett, mely 1861-ben befejeztetvén, Ferencz József kohó néven működésbe is tétetett. A nagy olvasztónak termelési képessége 20.000 mázsára terjedt s utóbb igen jó vas edényeket is gyártottak benne; de 1892-ben magánosoknak adatott el, a kik, mint részvénytársaság, helyére nagy üveggyárat állítottak, mely sikeresen fejlődik.
A trebusai határban a Tisza jobb partján egy magaslaton, Máramaros-Szigettől 19 kilométerre emelkedik boldogúlt Rudolf trónörökösnek a kincstár által 1885-ben épített vadászkastélya. Rendkivűl kies fekvésű épűlet, melyet a nagy reményű királyfi, fájdalom, csak egy izben használt. A mindenfelől hatalmas erdőség koszorúzta völgy e részletének régi neve Kuzi; most Erdészvölgynek nevezik. A sziget-kőrösmezői vasútvonalnak állomása van a kastélylyal szemközti túlsó parton, hol kitűnő országút is megy Kőrösmező felé. A kastélyt környező kis tisztásról messze ellátni az alatta tajtékozva zúgó folyó völgyén föl s alá. E csöndes és festői szépségű helyet nemcsak gyönyörű fekvéseért kedvelte meg Rudolf trónörökös, hanem főleg azért, mert vidéke igen bővelkedik vadakban. Mindenfelé tele van itt az erdőség medvével, szarvassal, őzzel és sok másféle kisebb-nagyobb vaddal. A vadászterűletet az épűletekkel együtt most József Ágost főherczeg tartja bérben.
Az erdészvölgyi vadászkastély.
Cserna Károlytól
Kevéssel alább esik Nagy-Bocskó község a Visónak a Tiszába ömlésénél. A 4.600 lakosú nagyközség egyike a megye legszebb fekvésű helységeinek. Nagy-Bocskó a Tisza felső vidékein és a Visó-völgyön vágott fenyűfának legfőbb szállító helye, mi a tavaszi hónapokban rendkivűl élénkké teszi az egész kies völgyet. E községben 1868-ban „Magyar svájczi szóda- és vegygyár” néven részvénytársaság alakúlt, mely az utóbbi években „Klotild” néven működik s kénsavat, ként, szódát, chlórmeszet, glaubersót, sósavat, salétromsavat, stb. nagy mennyiségben készít. Ezenkivűl tűzálló téglát, a savaknak ellentálló edényeket minden minőségben kitűnően gyártanak itt. A gyártmányok elárúsítása egész Magyarországra s a szomszéd Galicziára, Bukovinára, valamint Oroszország déli részére és a bécsi piaczra is kiterjed. A lakosság egy része a gyárban dolgozik; de kitűnő gyümölcsöt is termeszt. Ez indította a magyar kir. földmívelési miniszteriumot arra, hogy közelebb a községben gyümölcskertész-képzőiskolát állított. Innen éjszakra, 10 kilométernyire van Kabolapolyána a Soporka folyó kies völgyében, nagy vasgyárakkal. A községben már 1775-ben megkezdődött a vastermelés. A határban és a szomszéd községek hegyeiben előfordúló pát-, barna és vörös vaskövet nagy mennyiségben aknázzák. Korunkban annyira fejlett itt a vasipar, hogy a nagy piaczokon is fényesen megállja a versenyt.
Közel a községhez egy kies dombon, a Soporka balpartján van a gyertyánligeti fürdő, sok szép épűlettel és nyaralókkal. A gyönyörű vidék, a jó berendezés és a spaai vizekhez hasonló források gyógyító ereje sok vendéget vonz ide minden évben.
Nagy-Bocskón alúl s a Tiszától balra, a Róna patak szép völgyében fekszik Rónaszék, három oldalról meredek és csúszásra hajlandó hegylejtők által környezett üstalakú medenczében, 1.550, legnagyobb részt magyar lakossal s nagy sóaknázással. A máramarosi sóbányák között a rónaszéki áll a legrégibb idő óta mívelés alatt. A jelenlegi sóbányák közelében ősrégi bányászat nyomait mutatják az itt talált bronz munkaeszközök. A XVI. században a rónaszéki sóbánya-telep Erdélyhez tartozott, de 1702-ben egy millió forintért a magyar kincstár birtokába jutott. A XVII. században a XVIII. század elejéig Rónaszék a máramarosi sóbánya-gróf székhelye volt, ki egyszersmind az igazságszolgáltatás intézésével is meg volt bizva. Tizenöt bánya mívelését részint a víz által történt elöntés, részint a só tisztátalansága miatt már régen abbahagyták. Jelenleg három tartalékbánya és a Ferencz-bánya áll mívelés alatt. Az 1776-ban víztől elárasztott Apaffy-bánya mélysége 138 méter. A bánya mélyén egy csillogó sókupola alatt terűlő sóstavon olykor csónakázni szoktak a látogató vendégek fáklyák világánál. Nevezetes, hogy a sós víz tömege 150 év lefolyása alatt sem nem apadt, sem nem növekszik. A II. József-bánya egyik szögletében fordúl elő az úgy nevezett kristálysó, melyből a legszebb sófaragványokat készítik. A mívelés alatti bánya termelési képessége 690.000 métermázsa; de a termelési szükséglet a tiszta és tisztátalan sóval együtt csak 340.000 mázsa. A sóhordás úgy a föld alatt, mint a föld fölött keskeny vágányú vasútakon történik. A sót Rónaszékről a magyar államvasúthoz csatlakozó iparvasúton szállítják.
Nagy-Bocskótól nyugatra Közép-Apsa nagyközség fekszik kies, termékeny völgyben, az Apsicza patak partján. Van két fatemploma; az egyik még 1400-ban épűlt rendkivűl vastag tölgyfa-gerendákból, a melyeknek nagy része most is ép; deszka falain régi festmények láthatók. A tornyabeli egyik harang 1694. évből való; ezt a nép „Rákóczy” harangnak nevezi.
Vízgát a bogdányi völgyben.
Paur Gézától
Innen délnyugatra, a Tisza jobb partjához 3 kilométernyire, Máramaros-Sziget szomszédságában van a megye egyik legnevezetesebb sóbányatelepe, Akna-Szlatina nagyközség, 2.060 lakossal. Úgy a helység, mint a vele összeérő sóakna-telep téres fönsíkon fekszik, mely lassú lejtéssel ereszkedik le a közeli Tisza szélére. A községet legnagyobb részt kincstári hivatalnokok és bányamunkások lakják. A fönsík alatt rejlő roppant sótömegnek ismert hoszsza 2.160 méter, szélessége 1.700 méter, mélysége pedig ismeretlen. A bányák a legrégibb időkben is mívelés alatt állottak; az újabb mívelési kroszak 1776-ban kezdődött. Legnevezetesebb a „Miklós-Kunigunda” egyesített bánya, melynek mélysége 167 méter, s aknázott terűlete 9.861 négyszögméter. E bányában, melyet egy nagyszerű só-obeliszk is ékesít, gyakran tartatnak ünnepélyek. Gőzerővel vontatott sülyesztő gépek szállítják föl és le a vendégeket s a villamvilágítás fokozza a szép sótermek fényét. Felséges királyunk is meglátogatta e bányát 1852 augusztus 5-én, gyalog menvén le egész kiséretével a bánya mélyébe s ugyancsak lépcsőkön tette meg a nagy útat fölfelé is. A bányák sószállító képessége 1 millió métermázsa évenként, azonban jelenleg csak fél millió tiszta és 122.000 métermázsa tisztátalan sót termelnek. Akna-Szlatinán székel a sóbányai fő bányahivatal; ennek hatósága alá tartoznak a rónaszéki és akna-sugatagi sóbányák is. Itt van továbbá a sóbányakerűleti társpénztár, mely a bányamunkások egészségi és nyugdíjazási ügyeit is kezeli. A kincstár, mint mindenütt, itt is nagy gondot fordít a munkások gyermekeinek nevelésére és oktatására. Akna-Szlatinát a szomszédos Máramaros-Sziget nagy vasúti állomásával külön szárnyvasút köti össze, mely a Tiszán vashídon halad át.
Akna-Szlatinától és Máramaros-Szigettől nyugatra Hosszúmező koronavárost találjuk a Tisza balpartján és a vaspálya mellett. A főleg földmíveléssel foglalkozó lakosok száma 2.012. Van református és gör.-kath. temploma. A református templom igen régi, de ma is eléggé jó állapotban levő csúcsíves épűlet. Hosszúmezővel átellenben a Tisza jobbpartján fekszik Körtvélyes község, a megye egyik legszebb völgyében. Határában kitűnő gyümölcs terem. A múl század első felében és a későbbi évtizedekben is e községben, úgyszintén Lonkán, Farkasréven, Felső-Visón, Técsőn, Visken, Huszton kincstári telepítvényesek a Tisza partjain arany mosásra alkalmaztattak. Körtvélyesen hajdan apátság volt. Alább Szaploncza községet találjuk a Tisza balpartján, a Kőhát nevű hegység aljában. Lakosainak száma 2.700, kik többnyire régi nemesek. A községen átfutó Szaploncza patak felső részében bőven tenyészik a vörös pettyű pisztráng s a legjobb ízű rák. Szaploncza különösen ásványvizeiről nevezetes, s a gazdag forrásokat környező rengeteg bükkösök a megye legszebb, legérdekesebb vadászterűletei közé tartoznak. A számos barlang és mélyedés biztos menedék és pihenő helyet nyújt a medvéknek, de vaddisznók is szeretik ezeket a makktermő erdőségeket. Szaploncza község szomszédságában Remete a Tisza balpartján emelkedő kies halmon fekszik. A múlt századokban Augusztinus barátok laktak a községben; zárdájuk maradványai most is láthatók. Az innen éjszakra nyíló Taracz-völgy felső részében van Német-Mokra község, mely havasoktól környezve, rendkivűl szűk terűleten, de igen kiesen fekszik. Lakosai nagyobbrészt németek, kiket a Taracz melléki kincstári erdőségek termésének kiszállítása és letutajozása végett Mária Terézia idejében telepíttettek ide Gmunden vidékéről. A telepítést később is folytatták részint a Szepességről, részint Galicziából; igy jött létre 1832-ben a völgyben alább fekvő Királymező község is.
Az akna-szlatinai Kunigunda sóbánya bejárata és belseje.
Paur Gézától
A német-mokrai és királymezői telepesek legfőbb tápláléka a tehéntej, s az ebből készített túró, vaj és sajt levén, a lakosság részére a Pribuj havason egy terűlet jelöltetett ki szarvasmarháik legeltetésére. A pribuj, mely újabban Német havas nevet visel, 1.551 méternyi magas, a honnan gyönyörű kilátás nyílik nagy vidékre, különösen Galiczia felé. A havason levő apró nyári tanyákon nagy tejgazdaságot űznek, sok túrót és sajtot készítenek. S ezt mind leányok végzik. Egyre-egyre, munkabíró képessége szerint 12–20 tehén fejése, ellátása és tejének kezelése esik. Férfi a havason csak kettő-három van a legelő csordák őrizésére. Elérkezvén június első felében az idő a tehenek fölhajtására, a havasi leányok megkezdik felköltözködésüket, minden élelmi szert, faedényeket, rézüstöket, ruházatokat fejökön vivén a községtől 3 órányira fekvő havasra. A havasi leányok (almerin) erős kifejlett nők, kiknek tanyáin a legnagyobb tisztaság uralkodik. Ragyog a nagy rézüst, hófehérek az összes faedények, sőt az istállók padozatát is minden reggel fölsúrolják, fölmossák. A községben lakó nép részére szükséges tejet a leányok kisebb fakannákban fejökön szállítják le. A havasra érkező látogatóknak rendesen pompás tejjel, friss vajjal szolgálnak. A lakoma végével hagyományos szép népviseletükbe öltözve sípszó vagy szájharmónika mellett tánczra perdűlnek, a melybe a vendégsereget is rendesen bevonják. A tánczok közötti időt a leányok dalolással, tréfálkozással, incselkedéssel töltik. Az ősz bekövetkeztével haza hurczolkodnak, haza hajtják teheneiket s a következő nyárig ismét csöndes minden a havason.
Királymezőn alúl Dombó község esik a Taracz két partján, kies vidéken. Lakosainak nagy része telepített kincstári famunkásokból áll. Az innen kezdve szelídebb völgynek a Tiszára nyíló torkolatában Taraczköz helységet találjuk. E kis községben ifjabb Bethlen Istvánnak, az idősb István erdélyi fejedelem fiának kastélya volt, melyben, mint máramarosi főispán, gyakran lakott, sőt e kastélya kevés időig a megye székházáúl is szolgált. Az elpusztúlt kastélynak egyik melléképűletében most a főszolgabírói hivatal van. Taraczköztől nyugatra a Tisza völgye szép lapálylyá tágúl. Itt fekszik a Tisza jobbpartján és a vasút mellett Técső korona-város, a megyének legmagyarabb községe 4.000-nél több s csaknem tisztán földmívelő lakossággal. Van római katholikus, görög-katholikus és református temploma. Ez utóbbi egyike a megyebeli legrégibb épűleteknek, de tornya csak e század elején épűlt. Az öt korona-város régi levéltára e torony alatt egy vasajtóval elzárt s tűz ellen biztos szobában őriztetik. Técső népe fáradhatatlan munkás, takarékos. Régebben fínom dohányt termesztettek; most ezt a legjobb ízű káposzta termesztése váltotta föl. Ezzel a káposztával őszszel elárasztják a megye minden piaczát. Pár évtized óta a gyümölcstermesztés is nagy lendűletet nyert. A város 3 éves tanfolyamú gazdasági ismétlő iskolát tart fönn, melynek kiegészítéseűl az állam itt minta parasztgazdaságot rendezett be.
Técsőtől délre 7 kilométernyire nevezetes gyártelep Ferenczvölgy a hasonló nevű völgyben. E telepen régi idő óta áll fenn egy üveggyár, melyben ma 120 munkás dolgozik s mely hetenként harmincz tonnányi árút szállít az ország különböző részeibe, sőt külföldre is.
Facsúsztató a máramarosi havasokban.
Paur Gézától
Técsőn alúl éjszak felé nyílik a hosszú és kies Talabor-völgy, mely a megye egyik legszegényebb vidékét a legtermékenyebbel köti össze. Keskenyen kezdődik fönt a határszéli havasok aljában, aztán déli fő irányban haladva egyre tágúl és végre széles torkolattal nyílik be a Tisza völgyébe.
A Talabor-völgyben legéjszakibb község Szinevér, mely még a XIV. században keletkezett. Rengeteg fenyves erdőségek és havasok környezik. Ritka szép jelenség e vidéken a nyárban olykor-olykor mutatkozó havasi délibáb. A Talabor-völgy alsó, tágas és kies szakaszában említendőbb helység Kövesliget, melynek határában három ásványvíz-forrás van. Ezek egyike a kitűnő vizű Rákóczy-forrás. Alább van Darva falu, a nagyon régi Darvay család ősi fészke. Lent a Talabor-völgy tágas torkolatában fekszik Bustyaháza, hosszan elnyúló népes falu. Meg kell emlékeznünk a mellette fekvő kincstári telepről, az úgy nevezett „Handal”-ról (Handel), a mint e megyében a községek mellett fekvő kincstári munkástelepeket általában nevezik.
Míg vasútja nem volt e vidéknek, addig közelebbi és távolabbi bányákból tengelyen hordták a sót Bustyaházára és Tisza-Újlakra, a mely állomásokon aztán a szálíltmányt tutajokra rakták. Ez okból állították föl a bustyaházi kincstári sószállító hivatalt; de az éjszakkeleti vasút megnyíltával a nép elesett a tengelyen és tutajon való szállításnak nem csekély hasznától s a bustyaházi sószállító hivatal 1869-ben erdő-hivatallá alakúlt át. Az ennek kezelése alatti 157.000 kat. holdnyi terűletről mintegy 80.000 köbméter fa kerűl ki. A kincstár a fenyűfáért évenként 400–420 ezer forintot, a bükkfáért azonban csak mintegy 6.000 forintot vesz be. Az 1872-ben épűlt gőzfűrészszel a kincstár saját kezelése alatt, 100 munkás foglalkoztatása mellett évenként 36.000 köbméter fát fürészeltetett, míg a jelenlegi bérleti rendszer mellett a vágatás 20–35 ezer köbméter között váltakozik évenként. A telepnek 700 lakosa van.
Az ezen kerűlethez tartozó havasi legelők 9.600 holdnyi terjedelműek, a melyek béréből évenként 6.050 forint foly be. Innen nyugatra, a megyét Szatmártól elválasztó Kőhát hegyláncz tövében, a természettől sokképen megáldott gazdag lapályon, a Tisza balpartján fekszik Visk. E népes magyar városnak nagy mezei gazdálkodása és gyümölcstermesztése van. Az elég csinos és kiválóan jómódú város lakossága erdélyi székely és szász telepítés a XIII. és XIV. századból; ma tiszta magyar; de nyelvjárása az egész megye magyarságáétól elütő. Községi életét több közgazdasági társúlat működése élénkíti. Évenként van itt gyümölcskiállítás. A viski búza és kukoricza külföldre is eljut. A háziipar is virágzik Visken. A lennel való munka a viski asszonyoknál csaknem egész éven át tart. Télen a folytonos fonás, gombolyítás, tavaszszal meg a szövés, fehérítés és varrás foglalkoztatja őket; de szép vásznaikból keveset adnak el; mert a legnagyobb részt saját öltözetükre fordítják. Kitartó szorgalom és gyakorlati józanész jellemzi a viski népet. A város múltjából fölemlítjük, hogy mai református temploma Róbert Károly korában épűlt. A várostól 5 kilométernyire levő s gyönyörű bükkerdőséggel borított Várhegy oldalán fekszik az országszerte nagy hírű visk-várhegyi fürdő, melyet kivált nők nagy számmal látogatnak, mivel égvényes, sósavas, vasas vizét női bajokban rendkivűl jó hatásúnak tapasztalják. A fürdőhöz szép kígyódzó út visz föl. E fürdő fő forrásain kivűl a Várhegy nyugati oldalán is hasonló savanyúvíz-források vannak, úgy szintén a város határának nyugati részében, a Saján nevű igen szép völgyben is több forrás buzog, melyek mellé a város lakossága nyárban lombsátrakat épít s a gödrökbe gyűjtott ásványvizet fürdés végett tüzesített kövekkel melegíti föl. Visktől éjszak felé van Sándorfalva és Sófalva, két szomszédos völgyben. Ezek gazdag sósvíz-forrásaikról nevezetesek. Sándorfalva községtől 2 kilométernyire esik a legerősebb sósvíz-forrás, a mely évenként mintegy 3 millió liter sós-vizet ád a vidék lakosságának. A sókútból, mely fölé épület van emelve, egy felügyelő ellenőrzése mellett meríti a vizet a tömegesen ide sereglő nép. Sófalvától nyugatra esik Huszt-Baranya község Szent Bazil-rendű görögkatholikus zárdával, mely 1716-ban keletkezett; most három szerzetes lakik benne. A zárda temploma búcsújáró hely.
A huszti vár.
Paur Gézától
Innen éjszaknyugatra húzódik a Nagy-Ág völgye, mely a megye nyugati részét egészen átszeli éjszakról dél felé. E völgy felső nagyobb felét a környező vadregényes bérczekkel és mellékvölgyekkel együtt Verhoviná-nak nevezik. E gyönyörű erdőségekkel borított, de kivált az országhatár mentén a zordonságig kietlen hegyvidék hazánk legismeretlenebb tájának mondható, melynek szegény lakossága majdnem elfeledve él. Itt még őserdők is vannak, főleg a magasabb bérczeken, melyeket a fenyvesek egész rengetegei borítanak, bár itt-ott kopár hegyek is meredeznek, az egykori gondatlan erdőirtást panaszolva tar homlokaikkal. Az erdőtörvény életbe lépte óta az erdőpusztítás megszűnt s több helyen nagy kiterjedésű mogyorósok keletkeztek az eltűnt erdők nyomában. Az erdőségeken kivűl vannak a Verhovinának érczei is. Különösen vas található e vidéken; több helyütt kevés aranyra is bukkantak. Nagy bőségben vannak ásványos vizei, melyek közűl a vucskómezői, kalocsai, kelecsenyi, oblászkai, hidegpataki jóízű vasas, kénes, sósavas vizek, de legjobb ízű a szolyvai. Igen meglepők Ökörmezőn felűl azok a gyakori források, melyek néha a folyók szélén, sőt olykor a közepükön bugyognak föl, majd pedig a dombokon törnek a magasba, mint természetes szökőkútak. Nagyon büszke a Verhovina egyebek közt az ő gyémántjára, vagyis az itt igen gyakori hegyi kristályra, melyet a szántóföldeken is szednek, vagy a domboldalokon, ha az eső lemossa róluk a földréteget. Ennek egy faja az úgy nevezett máramarosi gyémánt. Legszebbek azok a hegyi kristályok, a melyek kövűleteken fordúlnak elő. A termőföld kevés és sovány, kivált a Verhovina felsőbb részeiben, hol az éghajlat zordonsága is nagyon korlátozza a mezei gazdaságot. A nép fő tápláléka s ezért fő termesztménye a kukoricza, tatárka és burgonya; de ezeken kivűl terem zab s a délibb vidékeken, főképen a kertileg mívelt földeken szép búza, rozs, kender és káposzta is. A Verhovina apró falvai általában szétszórtan fekvő faházikókból állanak. Legnagyobb és legrendezettebb helység a Nagy-Ág völgyének felső harmadában Ökörmező nagy község, 2.400 lakossal s főszolgabírói hivatallal. Alább van Alsó-Bisztra község, honnan kezdve a völgy lassanként tágúl és fokozatosan szelídűl alá felé. Lentebb Lipcse falutól nyugatra a Dolha patak völgye nyílik; itt van Dolha község, melynek nagy vasgyárában 300 munkás dolgozik. E gyár 10–12.000 métermázsányi mennyiségben készít vaskályhákat, takaréktűzhelyeket, üstöket, sőt géprészeket is. Innen éjszakra van Rókamező szintén vasgyárral, mely ásót és kapát állít elő, évenként mintegy 160.000 darabot.
A Nagy-Agnak a Tiszából ömlésénél van Huszt város a megye nyugati szélén, a Tisza jobb partján. 7.460 lakossal, kik nagyrészt magyarok. E város legnevezetesebb épűlete a csúcsíves református templom, mely még a reformatio kora előtt épűlt s erős régi kőfallal van kerítve. E templom sírboltjában nyugszik többek közt az első (XVII. századbeli) magyar költőnő, báró Petrőczy Szidónia férjével, gróf Pekry Lőrincz tábornokkal együtt. Nagyon emeli a környék festőiségét a város keleti végén, egy kúpalakú hegyen álló várrom. E vár 1351-ben már fönnállott; a XVI. században Erdély fejedelmei birták. Midőn Schweni Lázár 1567 januárban Munkácsot elfoglalta, a huszti vár bevételével is szerencsét próbált, de kudarczot vallott. A Wesselényi-féle összeesküvés idejében I. Rákóczy Ferencz híveinek egy része 1670-ben a huszti vár falai közt talált menedéket. II. Apaffy Mihály minden máramarosi birtokát a huszti várral együtt a magyar koronának adta el örök áron. 1703-ban, midőn II. Rákóczy Ferenc elfoglalta a huszti várat, Máramaros egész nemessége csatlakozott seregéhez. A szatmári béke után német parancsnoko kerűltek a huszti várba, míg elvégre az 1776. október 25-én kiadott rendelet következtében a vár végkép kiüríttetett, átadatván az örök enyészetnek. Romjai még most is festői szépek. E romok között írta a halhatatlan Kölcsey epigrammáinak egyik legszebbikét „Huszt” cízm alatt, melynek végsorai szerint a szellem így szól a költőhöz:
”Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán,
Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?
Messze jövendővel komolyan vess össze jelenkort,
Hass, alkoss, gyarapíts s a haza fényre derűl!”
Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?
Messze jövendővel komolyan vess össze jelenkort,
Hass, alkoss, gyarapíts s a haza fényre derűl!”
