Fogarasmegye. Váró Ferencztől
Fogarasmegye.
Váró Ferencztől
Váró Ferencztől
Brassómegyétől nyugatra, az Olt folyó és a határszéli Kárpátok hovatovább keskenyűlő közén Fogarasmegye húzódik. E megyének 2434 négyszögkilométérnyi terűlete az Olt völgyének többé-kevésbbé tágas lapályait kivéve mindenütt hegyes, különösen a Romániával érintkező határvonalon, hol egész alpesi világgá zordonúlnak az éjszaki lapályokból hirtelen meredekséggel föl szökkenő s gyönyörű, mintegy 70 kilométernyi hosszú s 2133 méternyi átlagos magasságú lánczolattá alakúló Fogarasi havasok, melyeknek a határszéllel csaknem mindenütt egy nyomon vonúló csipkézetes főgerinczéből harmincznál több csúcs emelkedik ki 2000 és 2540 méter közt váltakozó magasságokra.
Az egykori Fogarasvidékből 1876-ban alakított új megyének is csaknem minden oldalán megvannak természetes határai; éjszakról az Olt folyó, délről a havasok taraja szegélyezi; mesterséges határa van nyugaton, hol az Oltbalparti földszöglet már szebenmegyei terűlet; keletre ellenben a Persányi hegysor vízválasztóján túl eső toldalékai vannak a megyének: a vledényi-szúnyogszéki határ, meg a zernyest-törcsvári medencze. A brassói hegyek királya, a Bucsecs, épen a két megye határán tornyosítja föl komor, meredek kúpját (2508 méter), melynek csúcsát a rajta álló oszlopszerű s messziről emberalakoknak látszó kőszálakról a vidék oláh népe Omunak (embernek) nevezi. Ettől a határlánczolat délre, majd hirtelen kanyarodással előbb nyugatra s aztán éjszaknyugatra húzódik a meredek mészkőfalakból és tornyokból tömörülő Királykőig (2241 méter), melyen túl nem messzire a Fogarasi havasokba olvad és nyugati fő irányban vonúl a megye határszögletén túl a Vöröstoronyi szorosig: A határszöglettől, a feleki völgy patakának forrásvidékétől kissé keletre emelkedik a Fogarasi havasok s általában a Délkeleti-Kárpátok legmagasabb csúcsa, a Negoj (2536 méter), félelmetesen szakgatott tömegével. Nem messze találjuk a Fogarasi havasok legszebb tengerszemeit, köztük a Podragu tavat. Innen keletre, a Fogarasi havasok közepe táján egyetlen járhatóbb út, a brázai hágó visz át Romániába; egyebütt csak egy-egy kapaszkodós hegyi ösvény található, melyeken a havasi pásztorok is csak ritkán és félve járnak. A festői hegycsúcsokon kivűl különös díszei a Fogarasi havasoknak a tengerszemek és havasi zuhogók, melyek igazán tündéri részletek a hegység nagy részét ellepő erdők sűrűségeiben.
A Fogarasi havasok.
Háry Gyulától
A Fogarasi hegység egészben kristályos palákból, főleg csillámpalákból áll; legkeletibb elágazásaiban gnájszot találunk; szigetenként tömeges kőzetek merűlnek ki belőle, legterjedelmesebben Zernyest fölött; a Persányi hegysorral való kapcsolata táján porfir és gránit tolúltak át a kristályos palákon.
A Persányi hegysor testét a feketehegyi oldalon, a holbáki kőszéntelepet tartó homokkőtömegtől éjszakra juramészkő s nyugat felé ehhez csatlakozó kristályos palák alkotják; helyenként fölmerűl itt a kristályos mész, s benne egyebek mellett ezüsttartalmú ólomércz található. A hegysor közepe kréta, nyugati szegélye trachittufa; a kománai völgyben bazalt kitörést is találni.
A megye terűletén emelkedő Brassai hegység két hatalmas bástyáját, s ezeknek krétakorú konglomerátból való tarka környezetét a törcsvári mély völgy és hágó külön-külön emeli ki. Tornyok, oszlopok, váromladékszerű szeszélyes dúczok új meg új csoportozatokban kerűlnek elé. A hol pedig a fehér juramészkő anyaga van nagyobb tömegekben, ott vízszintes irányban terjengő fogas gerinczek, sziklafalaknak függőleges oldalai tűnnek szemünkbe. A Királykő mésztömegeinek aljzatát kristályos palák teszik.
Mindezen hegységeknek és az egész megyének vizeit az Olt fogadja magába. A megye délkeleti toldalékterületén a Királykő és a Bucsecs hegységek gazdag forrásait a Törcsvár s a Barcza pataka gyűjtik össze, s a megye határvonalán egyesűlve hömpölygetik tovább a Barczaságon át az Oltig.
A Persányi hegysor éjszaki végét az Olt mintegy félszigetet folyja kőrűl; ennélfogva e hegysor patakjai és csermelyei küllőszerűen futnak az Olt felé. A Fogarasi havasok előhegyeiből s gerinczének izűleteiből eredő hatalmas esésű, tiszta és bő vízű patakok párvonalas irányú völgyeikből előtörtetve, s a széles rónát harántúl szeldelve ömlenek éjszak felé a mind hatalmasabban növekvő, duzzadó Olt folyóba, melynek szélessége és árja e megye vizeitől alkalmasint megkétszereződik.
A föld minősége igen változatos. Terméketlen helyek azok a vízmosásos, sziklatörmelékes völgyek és szakadékok, melyek a szelidebb Persányi hegységben sem ritkák, továbbá azok a kopasz gerinczek és ormok, melyek a Fogarasi havason keleti, legmagasabb, legzordonabb vonalán elkezdve a Királykőig majdnem megszakadás nélkül sorakoznak. Áradmányi homokos talajt találunk az Olt közelében, a folyónak egykori és mai árterén. A mély és laza termőrétegnek altalaja kavics. Fogarastól fölfelé az Olt mentén vizenyős rétek, nádasok kiszárított területein tőzeges fekete föld és tőzegrétegek nagy foltokban vannak. Magasabb színtájon kötött sárga és fekete agyag, vagy lazább és kavicsos lősz alatt nem mélyen tömött agyag van; ilyenek a hegyi patakok lerakodásaiból föltelt terűletek. A havasok aljához közeledőleg mind soványabb, terméketlenebb s nehezebben mívelhető a föld; azért inkább csak legelőnek használják. Legelőket egyre silányabbakat találunk a hegységet borító erdők közt irtott terűleteken, s végűl az erdőövek fölött is, föl a kopár sziklagerinciekig, áfonyacserjéktől áthálózva satnya fűfélék s mohák duzzadó szőnyegét, melyet havasi virágok tarkítanak. Az erdőségek alsó övét lomb levelű fák, bükk, gyertyán, éger, kevés tölgy és hárs alkotják, de szórványosan a tűlevelűek is díszlenek köztök; ezer méter magasság körűl már a fenyvek öve uralkodik. A kevésbbé kimélt erdőkben, lomblevelűek és fenyvek között egyaránt, tért kezd foglalni a szegényes, vékony fájú fehér nyír. 1600 méteren fölűl már csak gyalog- és boróka-fenyűk törpe cserjéseivel találkozunk. Átmeneti évszakokban a fenyvek öve messzire szembe tűnik. Vadászoknak bő zsákmányt kínálnak az erdők és havasok. Barna medvét a barompásztorok maguk is sokat ejtenek el. A vaddisznó falkánként látogatja a gabonaföldeket. Forrásos legelőkre őzek járnak, a hómezőkön zergék tanyáznak. Elég gyakran látható a barna s a fakó keselyű is, a lombos erdőkben pedig siketfajd és császármadár. A havasi patakok felső folyása pisztrángban, alsó folyása rákban gazdag. A Negoj oldalából lefelé zuhogó Laita patak völgyének veszedelmes kis állata a kurtakigyó.
A Podragu-tó.
Goró Lajostól
Az éghajlat ridegebb, mintsem a vidék szélességi foka szerint gondolnánk; mert a lapály (átlag 450 méter a tengerszín fölött) nyitva áll az éjszaki szeleknek, s délről nyáron is gyakran a havas hegység hideg levegője áramlik rá. A tél szigorú és tartós; a rövid tavaszra forró nyár következik; de az éjszakák ekkor is hűvösek; az ősz ellenben hosszú és szép. Nyáron gyakoriak a jégesők, a napokig tartó vízáradások. Nagy szárazság ritkán van.
A föld és éghajlat a gabona s a kevésbbé kényes gyümölcsök termesztését megengedi, de a gazdálkodást mégis inkább az állattenyésztésre utasítja. A megye lakossága legnagyobb részt őstermelő. Gyáripart Zernyesten, némi kisipart és kereskedést Fogarason találunk.
A nagy gazdaságnak egyedűli képviselője a megye nagy részére kiterjedő kincstári uradalom, mely hajdan jövedelmezőbb lehetett, mint ma, mert háromszáz évvel ezelőtt Báthory Endre fejedelem 15.000 magyar forint évi haszonbért ajánlt érte Báthory Zsigmond nejének. Jelenleg, erdőségeivel együtt, az egész megye terűletének több mint egy kilenczed részét teszi. A 42.000 holdnyi erdőség a kincstári erdészeti hivatal külön kezelése alatt áll. Mezőgazdasága mintegy 8000 hold java földre terjed. Kisebb darabjai bérbe vannak adva; a nagyobb birtoktesteket négy gazdasági kerűletbe, egy-egy intézőség keze alá beosztva, a Fogarason székelő uradalmi igazgatóság gondozza. Fő teendője a hegyvidéki lófajta javítása és tenyésztése. A lipiczai karszti fajt választották ki e czélra. A ménest mintegy 130 főnyi katonai személyzet kezeli egy törzstiszt parancsnoksága alatt. A lóállomány 400 darab körűl van. Az éles levegő, a tiszta víz, a szabadban legeltetés, rendszeres idomító munkák gyakorlása, versenypályákon való kipróbálás biztosítják nemzedékről nemzedékre a fajta javítását. A ménes törzse Alsó-Szombatfalván tanyáz. Legelővel és takarmánynyal való ellátása az uradalom egész mezőgazdaságának első föladata. További különleges föladatai a szarvasmarha- és juhtenyésztés. A pinzgaui piros-tarka színű, jól tejelő, jó igavonó, könnyen hízó tehénfaj mellett a kiválólag Erdélyben honos bivaly tenyésztését, s mesterséges kiválasztás útján testalkati tulajdonságaiban lényeges javítását sikerrel folytatja. Tejgazdasága nagyszabású; félkövér lágy sajtja nagy kedveltségnek örvend. Juhtenyésztése nem nagy, de annál gyakorlatiasabb. Hegyi és tarlólegelőin s gyöngébb takarmányával a raczka és az erdélyi hegyvidéki czigájatörzseket tartja; ez egészséges, edzett fajok elég jól tejelnek, s kissé durva gyapjuk a helyi ipar szükségletének megfelelőbb.
Az uradalom gazdasági terményei között a gabonafélék mellékesek; az állattartáshoz nem elegendő szalmatermést tőzeggel pótolják, melyet az Olt árterén nagy terűleteken találnak. A régi jó hírű fogarasi dohányfajtát most egyedűl az uradalom termeszti az államkincstár számára. Az Apaffynéról nevezett „fejedelemasszony kútjá”-nál, Fogaras határában pisztráng-tenyésztést is űz. A gyümölcsfaültetést nagyban, 60 hold terűleten, nemrég kezdte meg.
A mikor az uradalmat a „szász egyetem” kezéből az állam 1876-ban visszaszerezte, a birtokcsoportok útfeleit mindenütt jegenyékkel ültették be. A példa ragadós volt; azóta a falvak lakói is kőris- és éger-fákkal, itt-ott ákáczczal és jegenyével szegélyezik telkeiket az útak felől. A legtöbb falunak távolból csak a tornya látszik ki a fák közűl.
A hol szász elem lakik, vagy annak szomszédsága hat, ott a falvak rendesebbek, a házak csinosabbak; hosszúkás alapterv szerint, középen az udvarra előugró lépcsős pitvarral építik téglából. Az oláh többségű vidékeken a házak inkább fenyőfából, vályogolva épűltek szűkösebb alapterv szerint. Az újabb házak útczai tűzfalán az építtető neve s az évszám esetlen alakú, váltogatva vörös, sárga és kék színű betűkkel s díszítéssel virít. A födél vagy cserép, vagy szalma; fa-zsindelyt nem készítnek s nem használnak, csak Törcsvár vidékén, a hol azonban egészen más és nagyon eredeti építkezéssel találkozunk.
A Nagy-Királykő.
Goró Lajostól
A népviselet sem mindenütt egyforma; legegyöntetűbb a megye középső és nyugati részében. A férfiak fehérszínű szűk nadrágot, rövid sötétbarna darócz újjast s bakancsszerű lábbelit vagy bocskort viselnek; az övön alúl kieresztett inget bőrtüsző szorítja a derékhoz; fölhajló karimájú durva nemez kalapjokat télen fekete báránybőr süveg váltja föl. Az asszonyok turbán-kendőt, kivarrt inget, lötyögő rövid gyapjú újjast viselnek; kettős katrinczájuk gyapjúból van, élénk színű haránt csíkokkal; házi szövés. A leányok körhajat és férfi-kalapot viselnek, mely viseletnek sajátszerű kecsessége van.
Majd minden második községben esnek országos vásárok, s azok sokkal élénkebbek, látogatottabbak, mint Fogaras város heti vásárai. A vásárokon kiöltözve jár a nép, mintha ünnepélyre menne.
Tánczmulatságaikat ünnepi délutánokon csak szép időben, de mindig a szabadban, nyílt helyen tartják, soha sem csűrben vagy korcsma udvarán. A vallási cselekvényekben nagy buzgósággal vesz részt a nép. Útfeleken mindúntalan fedőlappal ellátott, egy darab fából faragott, fölíratos kereszteket látunk, melyeket körrajzuknál és díszítésüknél fogva byzanczi stilű bálványoknak nézhetne az ember; keresztek jelölik a határszentelő körmenetek szertartáshelyeit, meg a papi földeket is.
Az iskolázás újabban nagyon jó rendben van. Népiskola, legalább felekezeti, egyetlen egy községben sem hiányzik. Állami iskola van nyolcz-tíz községben. Az állami uradalom is tart fönn népiskolákat három gazdasági kerűletének székhelyein. A volt határőrség közalapjából tíz községben tartanak fönn a határőrcsaládok elsőbbségének biztosításával népiskolákat. Fogaras városában közelebb az állam gymnasiumot nyitott.
Fogaras földe a XIII. századig nagy részében lakatlan, erdőborította határterűlet lehetett. A havason túlról bolgárok, vlakok (oláhok) és bessenyők látogatták nyájaikkal az egyre nagyobbodó irtványföldeket. De már akkor is számot tevő helyei voltak Fogarason kivűl Szombathely (ma Szombatfalva) s mellette Boja (ma Vojla). A XIII. század elején a vadonnak mívelés alá vétele végett Imre király megalapítja a czisztercziták kerczi apátságát. II. Endre király új földbirtokokat ád itt az apátságnak és erdőséget adományoz ezen a terűleten a szászoknak is; valószinűleg ennek a következménye, hogy azt a nyugati terűletet, melyet az Oltnak verestoronyi kanyarúlatával a Szurul hegy s az annak aljából eredő Felek pataka fog közre, szászok népesítették be és csatolták földjükhöz. A királyi birtoknak egyre nagyobb terjedelemben mívelt földjein az oláhok megtelepítése különösen a tatárjárás után rendszeresen történt. Telepítőik: a kenézek, bojárok, vajdák, bizonyos szabadságokat és jövedelmeket nyertek; a telepesek barmaik ötvenedével adóztak; szolgálatokat teljesítettek, mint várnépek, a megerősitett Fogaras részére. Királyaink Nagy Lajostól Mátyásig a várat és jószágait Havasalföld vajdáinak adományozgatták, mint magyar zászlós uradalmat, hűbérűl azért, hogy a török ellen helyt álljanak, segélyhadat állítsanak s hogy veszély idején itt menedékök legyen. Azonban lázadás és lázítások, elpártolás és árulások miatt Mátyás király végkép visszavette tőlük, s koronajószágnak nyilvánította. Ettől kezdve a magyar trónhoz közel álló hű országnagyok nyerték királyi adományúl: Geréb János, Corvin János, majd Bornemissza János; ez várnagyúl Tomori Pált küldte ide, a jeles hadi embert, a ki később Mohácsnál, mint fővezér esett el. Erdély különválása után rendszerint a fejedelemasszonyok birtoka volt. A fejedelemség megszűntével kincstári birtok lett. Majd elzálogosították gr. Bethlen Gábor kanczellárnak, az ő kezéből pedig, a határőrközségek kiszakításával, 99 évre a szász egyetemnek (1765). Közigazgatási tekintetben, mint „Fogaras vidéke”, a fölváltva magyar és szász nemzetből választandó fogarasi kapitány hatósága alatt állt. 1863-ban a kormány e vidékhez csatolta Brassó-vidékből azokat a községeket, melyek a Királykő és a Bucsecs közt, a Barcza patak s a Törcsvár pataka mentén fekszenek; továbbá Szúnyogszék és Vledény községeket. Az ekkép módosított terűlethez a törvényhozás 1876-ban az Olt jobbparti dombvidékén még hat községet csatolt, s így alkotta meg a mai Fogarasmegyét.
Fogarasmegyébe Brassóból a feketehalmi út, a Nagy-Küküllő völgye felől s a homoródi vasútállomástól az Olt hídján át a hévízi, Románia felől a törcsvári hágó-út vezet. Nagy-Szebennel Fogarast a régi országúton kivűl egy vasúti szárnyvonal is összeköti. Ezeket az útakat megjárva, Fogarasmegyét egészen megismerhetjük.
Keletről Brassó felől a messze sötétlő Feketehegy alatt érkezve Vledény községnél lépünk a megye határába. E faluban szászosan épűlt csinos házak s egy szép nagy görög-keleti templom tűnnek szemünkbe. Vledénytől keletre, a sok fehér marhát tenyésztő, fával kereskedő, kendertermesztő Szúnyogszéken (Szúnyogszeg) keresztűl egy másik út is jő ide Brassóból. Az egyesűlő útvonal erdők között visz a hegysor hágóján át Persányba, mely szántóvető, barom-és juhtenyésztő község. Határában trachittufát fejtenek; kőfaragó ipara is van.
Délről Felső-Törcsvárnál, a Bucsecs hegység vízválasztójának nyergén 1240 méter magasságban lépjük át Romániából Fogarasmegye határát. Jobbra magasan sötétlik a Bucsecs domború orma s hatalmas hegykörnyezete. A közelben, jobbra-balra, a hegységnek alacsonyabb elágazásaira és völgyeibe, lakott helyekre tekinthetünk. Századokon át ez volt Havasalfölde felől a legjártabb hadi út. Sándor vajda 1344-ben itt vonúlt be Erdélybe a szászokat rendbe szedő Nagy Lajos királynak hódolni. Ezen jött be Radul vajda 1603-ban Székely Mózes ellen, kit a Barczaságon el is ejtett. 1690-ben Thökölyt Heisler német tábornok ebben a szorosban várta. 1849-ben az orosz sereg egyik része is itt nyomúlt be. A határtól befelé Alsó-Törcsvárig 450 méternyit száll útunk. Ugyanide Romániából egy másik, csak lóháton járható út is vezet a Sztrungu-vámnak 1905 méter magas küszöbpontjáról. Két patak összefolyásánál elszűkűl a völgy; útunkat keresztben elállani látszik egy festői erősség, a patak fölötti sziklát koronázó Törcsvára. Az út a vár alá egykor a völgyet elrekesztő erős kőfal kapuján át vezetett, melynek most csak maradványait látjuk. E végváracskát a II. Endre királytól 1211-ben a Barczaságba telepített német lovagrend eredetileg. fából építette. A ma is meglevő kővárat a lovagrend kiűzése után másfélszáz évvel Nagy Lajos király idejében emelték. II. Ulászló a várat s a hozzá tartozó falvakat 1498-ban zálogba, másfélszáz év múlva pedig II. Rákóczy György 11.000 forintért örökös birtokúl Brassó városának adta, de kikötötte, hogy a várban fejedelmi őrség s mindig magyar várnagy legyen. Brassó város birtokában van ma is. Kisded udvarát, melyben egy szirtbe vágott mély kútat találunk, szűk kis börtönét, a lőrések folyosóit, az ódon szobácskákat, a fölmagasló őrtornyocskát végig járva, alig hinnők, mily biztosan védte e vár a szorost, s hogy e fészket a Thököly beütésekor, 1690-ben, a benne maradt 50 főnyi német őrség három hóig – bár majdnem éhhalálra jutva – föntarthatta a kuruczok bekerítő serege ellen.
Azon a terűleten, melyet a határszéltől Törcsvára felé futó völgyek tagolnak, szanaszerte, egyenként és gyér csoportokban, a hegyek hátán, de inkább az útak s a patakok mentén sajátszerűen épűlt mezei lakásokat találunk; megannyi négyszögű faváracskát fenyőszálakból összerótt, vályogolt s meszelt falakkal és zsindelyfödéllel. Az egymással szemközt, párvonalosan s egyenlő hosszan rakott lakóház és pajta mindkét végeit magas falak kötik össze, melyekről félszerfödél hajlik befelé a kicsiny udvarra, hová az egyik falon át jól elzárható kapu vezet. Kivűl, a lakóház hátulsó fala mögé, ennek egész hoszszában; a mélyen lenyúló eresz alá még egy sötét folyosó épűlt; ebben óvja a gazda téli időben szopós állatait. A 182 négyzetkilométernyi terűleten szétszórtan, több mint 2000 gazdaságban igy élő lakosok 1872 óta tíz kisközségbe vannak csoportosítva. Ezeknek a jobbára csak lóháton megjárható tanyacsoportoknak csupa görög-keleti vallású oláh lakói, az egykor úgy nevezett „kalibások”, régebben Brassó város cselédei és jobbágyai voltak. Viseletök a hétfalusi csángókéhoz hasonlit. Foglalkozásuk állat-, leginkább juhtenyésztés; földjük egy része nagyon kevés tavaszgabona mellett téli takarmányt terem; a többi legelőűl szolgál. Gyümölcsöt is termesztenek, kivált sok szilvát. Nyájaikkal ellátogatnak Romániában bérelt legelőkre. Hegyeiken a sok kipusztított erdő, a lézengő fehér nyirfa feltűnése az útasra lehangoló hatású. A lakosok azonban barátságosabbak a bentebb lakó oláhoknál; ezt talán a társaságra vágyás teszi, mert néhol a szomszédba is csak hegyen le, hegyen föl, órányi útakon juthatnak.
A mint Törcsvár pataka a Barcza víze felé lejt, legelől Új-Tohán községet érjük. Ennek maig is görög-keleti vallású lakói Mária Terézia idejében, mert nem akartak a katholikusokkal egyesűlni, az anya-faluból, Ó-Tohánból telepedtek ide, melyet lentebb, balra térve találunk, s a hól szembe tűnik a lakosoknak félig-meddig székelyes viselete. Itt a színhelye Thököly 1690 augusztus 21-ki emlékezetes győzelmének s Teleki Mihály elestének. Heisler tábornok, Erdély katonai parancsnoka, a törcsvári szorosban várta ellenségét; de az itt egy sáncznak szerencsés elfoglalása után csak színlelt támadásokkal nyugtalanította a hamarjában ide gyűjtött székely, magyar s német hadakat. Thököly rendkivűli merészséggel a havasokon való átkelésre szánta el magát, s válogatott seregével három napi fáradalmait kipihenve, a völgyi úton Zernyestnél a labancz hadak háta mögött termett.
Heisler Törcsvára alól gyorsan ide vonta csapatait; hadi rendbe állította, elől a német ezredeket, hátul mögé Teleki Mihálylyal a székely hadakat: Szemben állt, háttal Zernyestnek, a Thököly népe: elől tatárok, aztán magyar hajdúk, hátúl janicsárok; együtt legalább kétannyian, mint a labancz hadak. Thököly cselvető támadással megosztja a labanczok figyelmét és erejét, s bár ezek sikeresen lőnek s vitézűl viselkednek, a gyors és nagy erővel nyomúló török had leveri őket s áttör rajtuk, mire Heisler foglyúl esik. Telekinek megbotlik a lova, elbukik s az ellenség Telekit agyon vagdalja. Erdély mind katonai, mind politikai vezérletétől megfosztva, egy csapással megnyílt egy időre Thökölynek.
Zernyest a Királykő alatt kies völgyben terűl el. Régenten fuvarozásból élő község volt; nagy társzekerei mindenfelé jártak Pestig, Bécsig is. Ma földmívelők, iparűzők lakják. Ezüsttartalmú ólomércz-bányászatot s gyáripart találunk itt; – más nagy ipartelep nincs is a megyében; – németek űzik oláh munkásokkal. A község határában levő 118 négyzetkilométernyi erdőség értékesítése végett Brassótól ide vasútszárnyat vezettek. Az erdőtermékek földolgozásával fűrészmalmok, cellulózagyár, papirgyár nagyban foglalkoznak. A cellulózagyártáshoz szükséges vegyi anyagokat is itt állítják elő. A természetkedvelő idegen itt csekély fáradsággal a mészkő és konglomerát hegység képződményeinek egész nagyszerű tárházát találhatja a Propasta hegyben. Szekérrel is járható út visz a szűk völgybe, s beljebb, a száz méternyi magasságú sziklabástyák, csúcsos oszlopok, óriási kagylóhéj-alakban fölénk boltozódó szirtfalak közt néhány kilométernyire behatoló vízmosta szakadékba. Mészköveken zuhogó tiszta patak mellett haladunk fölfelé. A szirtszakadékokból bükk- és fenyűsudarak merednek ki s féloldali lombozattal simúlnak a sziklaoldalakhoz. Erős fütty, taps, lövés hangját 20–30-szorosan verik vissza a közeli s távoli sziklafalak. Útunk odább emelkedik, de a szűkűlő völgysikátor falai kétfelől még inkább emelkednek, hogy aztán a Királykő főtömzse irányában facsúsztatókúl használt járhatatlan szurdokok fölött egymásra hajolva összezárúljanak.
A Propasta-hasadék.
Dörre Tivadartól
Visszatérve Zernyestnek döczögős útján, s balról hagyva a Királykő alatt zajosan alácsörtető Barcza patak vadregényes völgyét, Ó-Tohánból jó úton a szelídebb Persányi hegysornak 773 méter magas hágójára érünk Almás-Mező felé, s leszállunk az ezen községről nevezett patak völgyébe. A község fő házcsoportja nem sejteti, hogy az népességre nézve a megyében Fogaras és Zernyest után harmadik helyen áll 2200 lakosával. Egykor a havasalföldi vajda-családból való Brankovánok birtoka volt. Hegyeiben ezüsttartahnú ércz bányászására tett kisérletek kevéssé sikerűltek, úgy szintén a vele éjszakkeleten szomszédos Holbák község határában is a barnaszénbányászat. Almás-Mező és Holbák határának vízgyűjtő patakjai útunk mentén egyesűlnek Sinka pataka néven. E patak völgyén a határőrség szervezésekor kitelepített Új-Sipkát, s lentebb a völgy nyílásában a katholizált határőrök anyaközségét, Ó-Sinkát érjük, melyet a XIV. században Vlajkó vajda, Fogaras herczege, telepített. Az itt még kissé egyenetlen lapályra kiérve, mindjárt Ohába és Vád volt határőrközségeket találjuk székelyes népviseletű lakosaikkal. Amaz szegényebb, baromtenyésztő, emez módosabb, szántóvető község. Határaikon egy pár római kori lelet kerűlt napfényre. Vádról legközelebb a szomszédos Sárkány községbe vinne utunk; de előbb röppenjünk át képzeletben a megye éjszakkeleti szögletébe, honnan egy országút halad végig a megye éjszaki részén az Olt mentén futva. Ez útvonalon elsőben is Kucsuláta kis községet találjuk magyar és oláh lakosokkal. Itt s az innen keletre eső Lupsa község határában kincstári erdőség terűl el, melynek tölgyesében XIII. századbeli fegyverdarabokra akadtak. Alább van Alsó-Komána s tőle oldalt egy patak völgyében Felső-Komána. Alsó-Kománán számos magyar és oláh köznemes család utódai élnek. Itt székel az állami ménesuradalom intézősége magas fasorok közt sárgálló régi épűletekben, melyeknek telkén a XVII. század elején is udvarház állott, s malmok és üveghuta tartoztak hozzá. Innen délkeletre a. Girbova tető irányában emelkedő úton egy cseppkőbarlanghoz érünk, melyben barlangi medve csontjaira akadtak.
Bivajfogat.
Vágó Páltól
Lentebb Alsó- és Felső-Vénicze községeket érjük. Emennek határában az uradalmi erdő értékesítésére a nyolczvanas években tölgypadló-lemez- és agyagárú-gyártás folyt. Az Olt mentén, főleg az alsó községekben, sok kendert termesztenek. Páró községet csinos görög-keleti templomáért, az innen oldalvást fekvő Grid (régi nevén Gird) községet pedig azért említjük meg, hogy lakosainak több mint fele elszegényedett nemesség.
Innen Sárkány községbe, a járásbíróság, kincstári erdőgondnokság és uradalmi intézőség székhelyére érünk, melynek törzslakossága szász, de oláhok és magyarok is számosan lakják. Házai csinosak, útczái tiszták. A volt „Királyföld”-ön kivűl eső helyzeténél fogva evangelikus papja a fejedelmi kor óta még a XIX. század első felében is a fogarasi református egyháztanács hatósága alatt állott, de vallási dolgokban a szász superintendenstől függött, s fő patronusáúl Brassó városát ismerte. A lakosok földjüket igen jól mívelik; egykor híres lent termesztettek. A bivalytenyésztést, mely egész Magyarországon aránylag Fogarasmegyében van legáltalánosabban elterjedve, Sárkányban űzik legnagyobb mértékben.
Sárkányból nyugatra a megye székhelyére, a mintegy 6000 lakosú Fogaras városába érkezünk. Szabálytalan útczák, ócska házak, alig szembetűnő, alacsony tornyú templomok, szerény középűletek s egyéb emeletes házak is, de minden szemrevalóság nélkül, továbbá egy tél-túl kövezett nagy, négyszögű piacz, ennek szomszédságában pedig az egésznek történelmi nevezetességű magva, a száz lépésnyi szélességű víz-árkokkal s ezek mentén három oldalról fasoros sétaútakkal körített ódon vár, – ez Fogaras képe. Piaczán pompázott a fejedelmi korban a reformátusoknak akkor híres szépségű, magas tornyú temploma. De a vár császári őrsége 1704-ben Rabutin parancsára összelövöldöztette a kuruczoktól ellenerődűl használt istenházát, s aztán sem kijavítását, sem használatát nem engedték meg többé. Később a protestáns fejedelmek korabeli várkápolnából is kizárták a reformátusokat. 1715-ben gróf Teleki József felső-fehérmegyei főispán a vártól messzire kijelölt helyen kezdett hitfelei számára új templomot építeni a réginek alapterve szerint; de a falaknak s a toronynak csak felényi magasságra emelését engedték meg; így, alacsonyan hagyva boltoztatta és födette aztán be a gróf özvegye, a kegyes Bethlen Kata († 1759), kinek sírja is ott van e templom mellett, udvari papjától, a híres Bod Pétertől származó verses fölírattal. Figyelemre méltó templomépűlet a görög-katholikusoké; alapterve, alakja mindenben azonos a felső-szombatfalvi monasteria romban levő templomáéval, csakhogy valamivel nagyobb. A falakat is ugyanolyan byzanczi stilben festett freskók borítják.
A várbeli – 1716 óta római katholikus – kápolna-terem, az épűlet délnyugati sarkán, kőből faragott oszlopzatos ajtópárkányán I. Rákóczy György korából 1640 évszámot mutat; ez évszám azonban nem az építésre, hanem a fölszerelésre vonatkozik; kis harangját is, mély ma iskolai csengetyű, 1639-ben öntötték.
A várba a keleti oldalon levő fölvonó hídon át, a kapubástya alatt jutunk. A külső erős falak s az öt bástyával ellátott négyszárnyú, kétemeletes főépület között keskeny külső udvar van; a belső udvar szabálytalan négyszög alakú.
Fogaras és vára.
Dörre Tivadartól
A vár legrégibb történetének már semmi emléke sem látható. Ellenben kétségtelen emlékei vannak azoknak az időknek, a melyekben az önálló erdélyi fejedelemség eszméje épen e várban megszületett, s attól kezdve egészen addig, mikor a fejedelemség kora ugyancsak e várban végkép bezáródott. 1531-ben kománai Maylád István sógorával, Nádasdy Tamással együtt nyerte. Maylád a Zápolyai pártjára térve, nemsokára Erdély vajdájává lesz. Most Fogaras várát javításokkal és új építésekkel mindenkép jó karba hozza (1538), aztán ismét pártot ütve, a külön erdélyi fejedelemség megalapítására és megszerzésére tör. János király enyingi Török Bálinttal 1540-ben eredmény nélkül ostromoltatja Fogarast. 1541-ben a szultán török-oláh hadat küld Maylád ellen Fogaras alá, de ostrom helyett csellel, a fejedelemség megigérésével csalják ki a várból s viszik rabúl a Héttoronyba, hová akkor kerűl enyingi Török Bálint is. Kiszabadításán a neje mindvégig sikertelenűl fáradozott. 1567-ben kornyáti Békés Gáspár jutott a vár birtokához. Innen paczkázik később, Miksa király pártfogásában is bízva, Báthory István fejedelemmel, a ki aztán (1573) versenytársát váratlanúl meglepi s ostrom alá veszi. Békés egy éjjel a fő kapunál nagy zajjal kirohanást színlelve, maga a vár éjszaki kis kapuján kiszökik a várból; a védelmet kis fiával és kincseivel együtt hívére, Gyulai Pálra bízta. Ez két heti ellenállás után föladja Báthorynak az ágyúktól erősen megrongált várat. Békésnek sem fegyveres kézzel, sem a lengyel királylyá választott Báthoryhoz való közeledése árán nem sikerűlt többé visszaszereznie a kedves Fogarast. Báthory a maga kezén tartja s helyreállíttatja; ezt jelenti a déli szárny első emeleti folyosójának boltozatába ékelten ma is látható Báthory-czímer. Örökségűl unokaöcscsére, Boldizsárra hagyja, ki anyai ágon Mayládnak is unokája. Boldizsárnak azonban szintén a fejedelemségre való törekvés lett gyászos végzete; Zsigmond őt, mint összeesküvőt, 1594-ben megöleti, s a várat hitbérűl Mária Krisztina fejedelemasszonynak adja, kitől utóbb Báthory Endre fejedelem veszi haszonbérbe. A következett siralmas esztendőkben Mihály vajda bitorolja annyival biztosabban, mert a vidék oláh paraszt népe ő hozzá szít. Ő is nejének adományozza. A goroszlói csata után pedig e vár visszaszerzésére indúltában öleti őt meg Básta, ki az orgyilkost jutalmúl épen e vár kapitányává teszi (1601). A német őrség meghódol Bocskaynak. Ő és utódai magyar kapitányokra bízzák a parancsolást és bíráskodást a várban s az uradalomban.
Korszakot alkotnak a vár történetében Bethlen Gábor építkezései. A délnyugati fő bástyát ő építtette; a váron kivűl az Olt felé palánkerődítéssel körűlvett nagy istállókat emeltetett; az ablakoknak renaissance stilben faragott három nyilásos kőmellékei az ő bőkezűségére és ízlésére vallanak. Egyik ajtó fölött maig díszlik az ő két hattyús czimere. A várat és uradalmat 1626-ban második nejének, Brandenburgi Katalinnak adományozza. Itt helyezi el azt a sok vert pénz és tömérdek arany és ezüst edényt, ékszereket, lószerszámokat, öltözeteket, a melyeket végrendeletében a szép fejedelemnőre hágy. A várat Rákóczy György, az új fejedelem, megvásárolja Bethlen Istvántól s benne rövid pár év múlva Lórántfi Zsuzsánna, az erős lelkű, vallásos, nagy műveltségű fejedelemasszony, urának „hűséges gazdasszonya”, teremt családi otthont; menyének, a katholikus hitről áttérített Báthory Zsófiának itt a várkápolnában kellett új hite tanaiban erősödnie. 1663 után Apaffyné, Bornemissza Anna tulajdona a vár, mely állandó fejedelmi székhely lesz s változatos történetek színhelye. Szemközt az „országházá”-val az udvar szögletében van a bejárója annak a börtönnek, hová a Teleki Mihály cselszövénye Béldi Pált juttatta; régi helyén áll még benne a kő, melyhez a foglyot lánczolták. A kis kapu is, melyet a fejedelem ott mulatásakor a vendégek számára éjjelenként nyitva kellett őrizni, ugyanaz, a melyen át egykor Békés Gáspár menekűlt. A vártól nem messze a határon a „fejedelemasszony kútjá”-nak nevezett kies fekvésű major, úgy szintén az a liget, melyet a fejedelemnének sokáig jó hírben állott papirmalmáról neveznek; maig őrzik ez idők emlékezetét. Utolsó országos fontosságú eseménye a várnak Apaffy fejedelem halála (1690 április 15-én) s a rá következő évi országgyűlés volt. Azután császári őrség kezébe ment át. Ma sorgyalogsági laktanya.
Falképek a felső-szombatfalvi görög-keleti kolostor-templomban.
Háry Gyulától
Fogarast Segesvár felé az Olton át egy 1783-ban épűlt, hatalmas szerkezetű födött fahíd köti össze a hídfőnél kezdődő s 1876-ban e megyéhez csatolt Galacz faluval. Volt úrbéresek közt itt oláh nemes családok ivadékai is élnek.
A patak, mely Fogarason át siet a közeli Oltba, a havasból Nagy- és Kis-Berivoj községen átfolyva érkezik ide. E község volt a neves Boér család fészke, melynek egyik tagja, Boér Antal, 1872-től 1892-ig állandóan országos képviselő s a képviselőháznak mindannyiszor korelnöke volt. A kettős Berivoj különben egykori határőrközség ép úgy, mint a fogarasi járásnak három (Fogaras, Galacz és Betlen) hiján valamennyi községe, melyek itt, Fogarastól délre, a megye közepén sűrűn érik egymást.
Az erdélyi határőrség szervezését 1762–65-ben Bukow tábornok hajtotta végre. Fogarasvidéke az I. oláh ezred terűletébe esett. A határőrközségek népe – bár kötelességeit kezdetben sulyosaknak érezte – csakhamar a rendezettebb élet s a katonai fegyelem jó eredményeit tapasztalhatta. Gyermekei köteles iskolázásával, az állattenyésztés, földmívelés, gyümölcstermesztés javításának sürgetésével a katonai hatóság a határőr-osztályt műveltebbé és vagyonosabbá, önérzetesebbé is tette. Majdnem egy századig állott fönn az intézmény, s 1851-ben történt föloszlatása után is mind maig szembetűnő a hatása. A mai megyének 42 községe tartozott a határőrséghez. Dridiff, Vojla, Dezsán s még egy pár község lovas határőröké volt, a többiek az ezred VIII–XII. gyalog századainak voltak községei. Érdekes, hogy néhol a férfiak barna darócz újjasának hátára vagy szegélyére kivarrva ma is egy római számjegyszerű figurát alkalmaznak, az egykori század-szám jelzésének díszítésűl használt maradványát. A határőrközségeket jó útak hálózatával kötötték össze, melynek legdélibb, havasalji vonala az úgy nevezett „régi határőr-út.” Vajda-Récse őrnagyi székhely volt; Dezsánban egy, az oláh határőrséghez tartozott székely huszár-szárnyparancsnoksága állomásozott; az eloláhosodott lakosok ma is vitézkötéses magyar nadrágot és csizmát viselnek. A szomszédos Brázán országos mellék-vámhivatal van, mert innen lóhátas és gyalogos átjáró út vezet föl a havas gerinczére s onnan be Romániába.
A havasokat látogató turisták is szeretik a Brázáról kiindúló útat választani; fárasztó hegymászással jutnak ki a rendes ösvényre; aztán fölkúsznak a Treznita csúcsra (2069 méter), melyről visszatekintve, a kivárható legszebb képet látják tiszta időben: a falukkal behintett völgyeket és odább a rónaságot, annak szélén a csillogva kígyódzó Olt folyót, azontúl pedig a Nagy-Küküllő melléki hullámos hegyvidéket az elenyésző messzeségig. A Treznitáról a Kaczavé orom alatt az Urlu csúcs felé kanyarodva, ennek megkerűlésével balra Románia határára csap át az ösvény. E pontról így a Negojra, mint a Királykőre s a közben eső csúcsok mindenikére el lehet jutni. Az ország határának vasczövekekkel és határdombokkal való jelzését a hegygerinczek egész vonalán 1900-ban fejezték be.
Fogarasból a nyugat felé, Nagy-Szebennek tartó vasút mentén legelőbb Betlent, egykori magyar községet érjük. 1813-ban még evangelikus egyház is volt itt a fogarasi reformátusok egyháztanácsának hatósága alatt; az azóta megszűnt egyház levéltára és klenodiumai most Fogarason vannak. Az odább eső Dridiff és Voila községekben volt huszár határőrök utódai laknak; innen balra Lucza községben egy pár omladozó, régi magyar nemesi udvarház látható; egyikbe a görög-keletiek iskolája telepűlt. Ettől délnyugatra a két Vajdafalván is egykori magyarság maradványai találhatók. Hajdani, XIII. századi magyar telep a közeli Alsó-Szombatfalva is (akkor hetivására napjáról Szombathely néven). A kincstári uradalomnak mindig egyik fő helye volt; jelenleg a ménestelep és az egyik gazdasági kerűlet intézősége használja a régi udvarokat, hol 1737-ig a görög-katholikus püspök székelt, meg a kastélyt, melyet Bruckenthal Sámuel nagy fényűzéssel építtetett és bútoroztatott. Felső-Szombatfalván találjuk a helyreállított Brankován-kastélyt, mely a hozzá tartozó birtokokkal együtt a brassói görög-keleti egyház tulajdona. Alább délre, a havas alatt, ez egyház birtokán áll a Brankován vajdától 1697-ben épített monastériatemplom romja. (Képe e kötet 89. lapján). Terebélyes nagy bükk-erdő borítja az itt kitágúlt völgyet, melyen fölfelé visz útunk e romokhoz. A byzanczi stilű építésnek e kisded maradványa több mint száz év óta áll elhagyatottan, s daczol az idővel, mely a falakat, rajtuk a boltfészkeket, a kupolát tartó boltozatot s a kupola körfalát még megkímélte; ezek által óva és védve szemlélhetők még friss színekben az érdekes falfestmények.
Visszatérve a vasútra, jobbra, túl az Olton a szőlőt is termesztő Rukor község tűnik föl előttünk. E Felső-Fehérből ide csatolt terűlet falvaiban a népviselet eltér a Fogaras-vidékitől. Így a rukori oláh nő turbán-kendőjét kétszarvú fejdíszszé idomítja. Az Olt bal oldalán van Besimbák, egykor szász falu, s a jobb módú, saját takarékpénztárral is dicsekvő Alsó-Vist község, mely, valamint Felső-Vist községe is, sok gyümölcsöt, különösen batul-almát termeszt; az utóbbinak bivalytenyésztése is számot tevő. Az Olt-jobbparti dombok alján Földvárnak szép ártéri határa, szőlő- és nagy szilvatermesztése van. Ettől délre, az országút mellett Alsó-Ucsa határán a kincstári uradalomnak van igen szép gazdasága, míg Felső-Ucsa nagy bivalytenyésztésével kiváló község. Odább Alsó-Árpás járási székhely, de Felső-Árpással együtt szegényes község. Az utóbbinak terűletén, a havas alatt egykor üveghuta volt, Az Olt túlsó dombsorán egy csoportban három, Felső-Fehérből ide csatolt község van; köztök Oláh-Újfalu, a megyében Fogarason kivűl az egyetlen község, a hol református egyház is áll fönn. E községekkel átellenben, az Olton innen fekszik Kercz, oláhosodó szász község; szőlőt és főleg sok szilvát termeszt. Erdély építészeti emlékei között egyik legrégibb és legérdekesebb az itten hajdani cziszterczita apátság és templom romja (lásd e kötet 51. lapján), mely bent a faluban, az evangelikus egyház telkén áll. Bejáróját egy óriási törzsű, de már pusztúló vén hársfa őrzi, mely a hagyomány szerint egykorú volna a több mint hatszáz éves falmaradványokkal. A régi templom ép szentélye, elébe toldott új falakkal, ma evangelikus templommá van alakítva, s a mai egyszerű lelkészlakot az apátsági épűlet festői romjai környezik. Kercztől délre, a Negoj csúcsa iránt áll Opra- és Strezsa-Kerczesora kettős község. Ezt Teleki Mihály egykor székelyekkel telepítette be; utódaik többnyire eloláhosodtak. A régi Teleki udvaron állami kincstári erdészlak épűlt; a Teleki-kastélynak a pinczegödrét ma is mutogatják, valamint azt az agg szilfát, mely alatt Teleki német generálisokkal tárgyalt az erdélyi várakba helyezendő császári őrségek felől. A havasaljban egy papirmalom és üveghuta volt. 1899-ben szűnt meg Felső-Porumbákon is az uradalmi üveghuta, melynek készítményei a XVII. században híresek voltak. E község német ajkú lakosai, miként a kerczesoraiak is, üveggyári munkások valának. Alsó-Porumbák Apaffy fejedelemnek kedvelt tartózkodó és mulató helye volt; olykor országos tanácskozmányokat is hivott ide össze; ma vagyonos oláhság lakja. Itt jobb ízlésű építkezést s gondosabb és sikeresebb paraszt földmívelést találunk, mint bárhol a megyében. E községen túl már Szebenmegye határa kezdődik.
