A románok zenéje.
A románok zenéje.
A költészet és zene iránt való szeretet mély gyökeret vert minden román szívében. Dal nélkül, ének nélkül olyan volna az ő élete, mint a virágé napfény nélkül, melengető napsugár nélkül. A román népdalok táncznóták dallamain, az álmodozó néplélek ez őszinte, hamisítatlan ömledezésein, nyugtalan búsongás, a lélek mélyébe vágó, keserű panaszhang rezeg végig. Ezen jellemző tulajdonságnak zenei kifejezői a lágy hanglétra hatodik lépcsője és a vezérhangot alkotó hetedik lépcső közötti bővített másod s a negyedik lépcső fölemelése. A románok népdalai között az első helyet a búsongó, merengő, balladaszerű doina foglalja el. Ide tartoznak a doina de jale (szomorú doina), a doina haiducească, doina voinicească (hajdú doina, hős doina), a doina ciobanească, doina de la munte (pásztordoina), a doina de amor (szerelmi doina), stb. Ezekhez járúlnak azok a dalok, melyekben a katonasorozást, a fiaik elválásán kesergő anyák fájdalmait, a katonai szolgálatot, a harczos hősies halálát, stb. éneklik meg; vannak bölcső- és altató-dalaik, továbbá sirató-énekeik (bocituri), melyeket temetéseknél a sirató-asszonyok (bocitoare) zokognak el. Ha a hegyek között tekintélyesebb pásztor hal meg, azt úgy a románoknál, mint a huculoknál a bucium (oroszúl trembita) nevű, 3–3 méter hosszú havasi kürtnek hegyet-völgyet átható, mélabús hangjai mellett, valamint az országszerte szokásos hosszú nádsíp (fluer) zenéje mellett helyezik örök nyugalomra.
A lélek emelkedett hangúlata, az áradozó életkedv és öröm azonban a románoknál nemcsak énekben, hanem tánczban is nyilatkozik. Tánczuknak igen eredeti a zenéje. A legelső és legkedveltebb nemzeti táncz a hora. A mikor a czigányok (scripcari, lautari) a táncz-dallamot játszák, a legények táncz közben – jobbára rögtönözve – igen tréfás versekre alkalmazott négysoros tánczdalokat énekelnek. A hora, melynek zenei szerkezetében rendesen három szakaszt lehet megkülönböztetni, soros körtáncz, mely később párokká bomlik szét. A nyolcztól tizenhat ütemig terjedhető szakaszokat sajátságos dallamok alkotják; zenei rhythmusukban leggyakoribb a hat-nyolczados, vagy három-nyolczados üteny, míg a két-negyedes már ritkábban fordúl elő. Ime, itt egy doina s egy hora dallama hangjegyekben:
A románok tánczaihoz számíthatók még az úgy nevezett Moldovenească (moldvai táncz), az Arcanul, a Brâul, a Sęrba-táncz, a Corabiască (hajós táncz), a Rusască (orosz táncz), a Căluşerul, stb. E tánczok mindenikének sajátlagos dallama, s igen élénk rhythmusa van. Némely helységben, különösen azokban, a melyek német telepítvényekkel szomszédosak, Strauss Jánosnak pezsgő dallamait is nagyon megkedvelték s elég kifogástalanúl tudják rakni a „Szépen kékelő Dunánál …” kezdetű három-negyedes keringőt. A többszólamú bordalok éneklése, valamint általában a dalok hármoniás énekkisérete csak mostanában kezd némileg tért hódítani a falusi népnél.
A román népdalok harmadik csoportja azon énekek tartoznak, melyeket karácsony táján (colinde, cântece de stea, colinde cu Vifliemul), újévkor (colinde de anul nou) és vízkereszt napján (Jordán ünnep, colinde de botez) szoktak énekelni. Húsvétkor gyermekjáték-dalok (colinde de paşti) is hallhatók. Ezek tartalma és dallama helységek szerint különböző, de jellemző tulajdonságuk a komolyság és jámborság.
Román lakodalmakban azok fő mozzanatainál a vőfélyek szívből jövő, érzésben és humorban gazdag, elmés népköltési mondókákat szavalnak éneklőleg.
A bukovinai románok leghasználtabb hangszerei a hegedűn, czimbalmon és bőgőn kivűl a fluer nevű egyszerű nádsíp, a naierul, egy pánsíp-forma hangszer, melynek nádból készűlt egyes sípjai félhangonként emelkedő hangot adnak; a cobza vagy lauta nevű lantforma húros hangszeren a dallamokat tollszárral (plectron) pengetik ki; ritkábban hallható már a duda – cimpoi – és a tamburinforma ciurul, melyen csörgők és csengők is vannak.
Az úgy nevezett lautarok közűl, kik csupán maguktól tanúltak hegedűlni s a hangjegyeket még csak nem is ismerik, sokan híresekké lettek, mint czigánybandák gyakorlott vezérhegedűsei. Legnevezetesebb lautar, a suczawai Mosz Nikulai érzéssel teljes játéka folytán. Ő mellette említést érdemelnek Angel és a suczawai Grigori. Ezek a barna vándor zenészek élénkítették játékukkal a nemesség, a papság és a nép társaséletét. Hírnevűk elhatott a tartomány határán túlra is, búsongó doinájuk, vagy gyújtó tánczzenéjük gyakaran fölzendűlt a szomszédos Moldvában, Erdélyben, Galicziában s Besszarabiában is, a hol jártukban-keltükben sok szép aranyat zsebre raktak. Szívhez szóló lakodalmi dalaikat, búsongó népies doináikat, bánatos, de mégis tüzes hóráikat ma már csak itt-ott hallhatni; de egykori tüzöknek s varázsuknak már nyoma sincs. Ezen zenészek gyarló utódainak inkább csak az ez idő szerinti útczai danák iránt van érzékük, mintsem a szép édesbús népdalok iránt. Mostanában Szerethen, Sadagorában, Wiżnitzen és egyebütt zsidó zenekarok szorítják háttérbe a barna zenészek működését.
A csak zsidó zenekaroknál használt faharmonika fából való ütőhangszer, mely féllépcsőnként emelkedő hangok szerint hangolt s lazán felkötözött fenyűfadarabkákból áll s melyet egy szalmaszálakkal beterített asztalkára helyezve, két kis fakalapácscsal ütögetnek.
A román dalok, szalondarabok és a tánczzene terén a már föntebb említetteken kivűl legkiválóbb hazai zeneszerzők: Petrinói Aleko, Nosiewitz István tanár, Flondor Tudor lovag, Buchenthal Constantin lovag, Hřimaly Adalbert, stb. Az Armonia, az Academia ortodoxă és Lumina czímű egyesűletek részint a régi román népdalok, részint újabb magán- és karénekek művelésével szereznek érdemeket. Mostanában a népiskolák is bár szerény, de meghitt otthonává lettek a bukovinai népdaloknak.
A rutének zenéje. – Költészet és zene vérében van a ruténnek; az élet minden mozzanatára, örömre és fájdalomra megvannak neki a maga dalai. Ezek rhythmusa hol vontatott, hol megint gyorsabb, tele gondtalan életörömmel. A dallamok egyszerűek és könnyen kisérhetők összhangzatokkal.
Mosz Nikulai lautar Suczawából.
Schiller Frigyestől
A rutének népdalai között az első helyet a duma és dumka foglalja el. A duma voltaképen epikus férfiének, melynek fordúlatai és kifejezései igen hasonlók a skót népballadákéihoz. Dallama panaszos, visszhangja valami elszenvedett gyalázatnak, bánatos visszaemlékezés az eltűrt nyomorra és megaláztatásra, e mellett zokogó panaszhang s haldokló sóhajtás. Ilyenek a szerelmi dalok, az özvegyek és árvák panaszdalai mind. Másik nagy csoportját teszik a rutén népdaloknak a huculok (keleti Ausztria tirolijainak) tánczdalai és tréfás dalok. A tulajdonképeni hucul táncz a kolomyjka. E rohamos menetű tánczdalok két-negyedes üteműek, rendesen 8–16 ütemből állanak s dallamukra nézve igen sajátszerűek. A kolomyjkáról, melyet huculkának is neveznek, Haquet (Nürnberg 1794.) az éjszaki Kárpátokban tett útazásáról szóló útirajzaiban ekként ír: „Legnevezetesebb ennél a táncznál az, hogy a tánczoló csaknem a földig leguggol, s tánczosnőjével mint valami béka, körűl ugrándozik, miközben fejszéjét (toporec), melyet nyele végénél fogva tart a kezében, ölnyi magasra föl-fölhajítja és ismét megkapja.” A tánczczal benső kapcsolatban van a dal, mely rendesen 4–8 sorból áll Ilyen dal ezer számmal van. A szumka humoros és szatirikus tartalmú vidám dal. Az alábbi példákban egy dumkát s egy kołomyjkát mutatunk be:
A nemzeti tánczokhoz számítják még a legények félkör tánczát, az oláh és szerb eredetű arkan és hajduk tánczot; a kozaczok (kozák táncz) nevű tánczot, melyet párokban lejtenek, és a woloska-t (oláh körtáncz), stb. A Pruth és Dnieszter melléki alföld ruténjeinek tánczaiban nincs annyi hév, mint a Kárpátok vidékén lakóéiban, hiányzik belőlük a könnyed mozgékonyság, a kellő lendűlet, a csapongó, gondűző életkedv. E dalokon és tánczokon kivűl a bukovinai ruténeknek ünnepekhez kötött énekeik is vannak, ilyenek: a koljady (karácsonyi énekek), szczedriwky (vízkereszti énekek), pisni na malanku (ó-esztendő estéjére való énekek), hajiwky (húsvéti, tavaszi énekek), rusalky (pünkösdi énekek). Vannak továbbá bölcső-, keresztelő-, leánykérő-, lakodalmi, sirató-, arató-, fonó- és játékdalaik is.
A rutén nép zenészei a kobza és a nair kivételével ugyanazon hangszereket használják, mint a románok. A nép között igen el van terjedve a dremba, vagyis a doromb; de a duda és tamburin csak itt-ott fordúl elő. A lyrwa a vak koldúsok (lyrwakok) hangszere, hosszúkás szekrényben kifeszített két húrból áll, melyeket egy fogantyúval hajtott gyantás kerekecske érintget. E népénekesek dalai énekbeszéd-szerű szavalatok; énekük szövegének forrásait a mondák, hagyományok, a legendák s a pogány kor emlékei teszik. Keresztútaknál, búcsúkon, vásárokon az ő egyhangú énekeiket hallani mindenfelé.
A táncz-zenével náluk eddig pusztán czigányok foglalkoztak; egy idő óta akad egy-egy zenész a nép köréből is. A duda és tamburin itt is csak szórványosan fordúl elő.
A társas énekeket, a bordalokat, az arató s egyéb énekeket a rutén nép gyakran több szólamúlag énekeli s valóban csodálatos, mily ösztönszerűleg eltalálják a helyes összhangzatokat. Egy ily népies karéneket, melyet az egész tartományban, sőt Galicziában is mindenfelé énekelnek, itt közlünk:
(Magyarúl: Óh, te kakas, szakadj meg, Álmom korán szakadt meg; Rövid az én éjjelem, Magam ki se’ pihenem!)
A Sojuz és a Bukowyna nevű akadémiai egyesűletek, meg a Czitalnia miszczanska czímű rutén polgári egyesűlet buzgalommal és sikerrel ápolják a rutén világi karéneket.
Az 1862. évben Wexler Károly cs. kir. jegyző buzgó és fáradhatatlan serénykedése folytán a zeneművészet fejlesztését czélzó egyesűlet alakúlt Bukovinában, mely tizenöt évvel később a tartomány fővárosában (a Rudolf-téren) már saját házat emelt magának. A zenei élet nagy föllendűlése azonban az 1874. évvel kezdődik, midőn az egyesűlet művészi vezetését Hřinaly Albert zeneigazgató vette kezeibe, ki a művészet ezen templomának kapuit megnyitotta a komoly, klasszikus zene és a világhírű mesterek zeneművei előtt, s ki fáradságot nem ismerő buzgalmával termékenyítőleg tud hatni a magasabb művészi irányzatok fejlődésére és ápolására is. Az 1859. évben alakúlt Czernowitzi Ének-egyesűlet 1862-ben beleolvadt a zeneegyesűletbe. Később, az 1872. évben újra alakúlt egy énekegyesűlet „Czernowitzi Férfikarének Egyesűlet” néven, mely nemcsak a karéneket ápolja buzgalommal, hanem kiváló sikerrel működik közre a zeneegyesűletnek nagyszabású énekhangversenyein is. A suczawai ének- és zeneegyesűlet, a „Buchenland” nevű dalkör, a czernowitzi Sokol nevű lengyel énekegyesűlet, valamint a radautzi és suczawai énekegyesűletek mind tanúságai annak a növekedő érdeklődésnek, melylyel a bukovinaiak a zene művelése iránt viseltetnek.
Hazai zeneszerző a rutének között igen kevés van. Worobkiewicz Izidor azok közé tartozik, kiknek dalai immár a nép tulajdonává váltak.
Vajha az összhangzatok csodás ereje az itt élő különböző nyelvű népeket együttérző népcsaláddá forrasztaná össze, s valóra válnék a czernowitzi énekegyesűlet jeligéje: „A szabad szellemű dal erős köteléke egyesítsen bennünket Bukovinában!”
Tömlős duda, hegedű, mandolin és Pan-síp
Bernt Rudolftól
