Társadalmi és politikai élet.
Társadalmi és politikai élet.
A budapesti népéletet általában kevéssé tarkítja más fővárosok könnyűvérű zajos mulatozása. A diákéletből hiányoznak a Burschenschaftok: nincsenek couleur diákok s az azokkal kapcsolatos zajos commersek és paukereiok. Nem látni a müncheni Salvator-ser kimérésénél ismeretes széles jókedvet, a mesterlegények fölszabadításának cemeroniáit. Nincsenek mabillek, closerie des lilask, moulin rougeok, s a ledér mulatozásnak hasonló szabadalmazott fészkei.
Orfeuma, énekes kávéháza ugyan van Budapestnek is elég; de azokat csak egy bizonyos társadalmi vonalig terjedő közönség látogatja, mások csak ritkán kiváncsiságból, s külső fényre mind ezek a külföldiekkel nem vetekedhetnek.
A helyett a komolyabb látványosságoknak nagy kedvelője a budapesti nép. Nincs olyan osztály, mely a múzeumokat ne látogatná. Minden kiállításnak, képtárlatnak nagy közönsége van; s a színházak minden szakasza megtelik még a Shakespeare és Sophokles tragédiáira is. Hogy Budapesten nyáron át is folyvást két színházban lehet előadásokat tartani, bizonyítja, hogy azok a néposztályok, melyek nyaralni nem mehetnek, a művészetben keresnek üdülést. Komoly természetű fölolvasásokon, minőket a Magyar Tudományos Akadémia, a Kisfaludy- és Petőfi-társaság s számos tudományművelő társaságok rendeznek, az Akadémia üléstermei rendesen megtelnek érdeklődő közönséggel.
Sokat tesz a lakosság nyári enyhűlésére különben a budapesti fürdők nagy száma és kényelmes berendezése is. Nyolcz különböző fürdőben lehet válogatni, s az oda utazás a Lukács-fürdői „sárga rigókon” nem kerűl többe hat krajczárnál, sőt ingyenes népfürdők is vannak.
A társadalmi tömörűlés elősegítésére szolgál a számtalan klub, egyesűlet és kaszinó. Minden iparos osztálynak van saját egyesűlete, társalgáson kivűl jótékony czélokkal is összekötve, s minden városrésznek van kaszinója. Emezek közt legkiválóbb a Széchenyi István gróf által a harminczas években alakított első „Nemzeti kaszinó”, mely saját palotájában, igazi főúri pompával van berendezve s gyűlhelyéűl szolgál az ország előkelőségének, főnemeseinek és tudósainak. Könyvtára egyike a leggazdagabbaknak.
Azon kivűl vannak az Országos kaszinó, a tisztviselők társasköre, a különböző városrészek külön társaskörei, s még néposztályok és foglalkozási szakmák szerint szervezett társasegyletek is. Továbbá az athleták, a tűzoltók, a mentők társúlatai; az írói és művészi egyletek, a hirlapírói „Otthon”, s különösen pártklubok. Még tartja magát régi hírében a lövölde; de már nem olvassuk rendes bulletinjeit a lapokban; a dalegyletek csak extravillán működnek, s az egyenruhás veterán-egyletek csak egyszerű temetkezési kiséretté szálltak alá.
A budapesti közönség különben nagyon szereti a látványosságokat. Az udvar jelenléte alkalmával a királyi vár kapuja, a fölvonúlások órájában a két hidfő mindig népsokaság által van megszállva; még az országház kapuja előtt is kiváncsi néptömeg verődik össze, mely a híres embereket óhajtja látni.
Nagy vonzóerőt gyakorol maga az országház is, melynek karzatai rendesen tömve vannak a közönség minden osztályából való látogatókkal.
Mikor aztán a képviselőválasztás ideje közelít, akkor politikai klubbá alakúl át minden egyesűlet. Nincs kávéház, vendéglő, a hol egyik vagy másik jelöltnek a pártja tanyát ne ütne, s ezt jelzi a kapu fölé kitűzött nagy nemzetiszín zászló, a jelölt nevével.
Hat héttel a választás előtt már megkezdődik a munka. A választókerület legtekintélyesebb polgárai fölhívást intéznek plakátok útján a párthívekhez, hogy a jövő vasárnapon gyűljenek össze nagy számmal a megjelölt helyiségben. Ott azután megválasztják a százas bizottságot, s megbízzák azt, hogy huszonöt hintóra ülve vonúljon föl a kiszemelt jeles férfiúhoz, akiben a párt közbizalma egyesűl, s kérje föl őt a jelöltség elfogadására. A nagy férfiú enged a megtisztelő fölhívásnak s a százas bizottsággal együtt visszatérve a gyülekező helyre, kinyilatkoztatja, hogy büszkének érzi magát, ha ezen kerület érzelmeinek tolmácsa lehet a jövő országgyűlésen. Az alatt megválasztották az elnököt, két alelnököt, három jegyzőt és egy pénztárnokot, a ki az alkotmányos működés költségeit fogja elintézni. A szükséges összeg nagy hamar alá van írva. A választás költségeit a párthívek viselik. A legelső kiadás száz, vagy kétszáz, vagy ötszáz zászlónak a beszerzése, a jelölt nevével ellátva. Minden házi úrnak kötelességévé van téve egy ilyen zászlót a háza padlás-ablakába kitűzni. Ekkor a jövő vasárnapra kitűzetik a nagy gyűlés, melyen a jelölt programmbeszédjét meg fogja tartani.
De már akkorra az ellenpárt is szervezkedett, s egy más nyilvános téren vagy teremben megtartandó gyűlést hívott össze. Már erre a nagy gyűlésre száz hintóval mennek a jelöltért, s minden kocsis mellé ül egy zászlót lobogtató polgártárs. Az útczán párt szerint éljenezik vagy a kocsiban ülő nagy embert, vagy az ellenfelét. A programmbeszéd nagy lelkesedés között megtartatik, egy óra legalább megkivántatik hozzá. Akkor az egész közönség hazáig kíséri a maga jelöltjét; a két párt gyakran összetalálkozik az útczán. Nem inzultálja senki az ellenfelét, csak a saját jelöltjét éljenezi, s aztán számlálja, hogy hány kocsival voltak amazok. A jövő fölvonúlásnál két annyival fognak kirukkolni.
A következő vasárnapra tűzetik ki a nagy pártlakoma ötszáz terítékkel. A mit nem szabad az „etetés-itatás” rovatába sorozni; mert a fővárosi választópolgár a saját költségére lakomázik s ott a „tisztelt jelölt” nem „gazda”, hanem „vendég”.
Képviselőválasztási menet a Múzeum-körúton.
Vágó Páltól
De a közbeeső idő sem foly le tétlenűl. Minden útczaszegletet, házoldalt, épületállványt tele ragasztanak a jelöltet éljenező hirdetményekkel és öles fölhívásokkal. Ha az egyik jelölt színe vörös, akkor a másiké zöld; ugyanilyen színű tollakat visel minden vele tartó polgár is a kalapján, a választmányi tagok pedig szalagcsillagot is a gomblyukban. – Az alatt folyik minden kávéházban, minden kocsmában a kapaczitálás. Elővesznek minden furfangot, kecsegtetést, ijeszgetést, hogy az ingadozókat a saját pártjukra térítsék. Tisztességes emberek olyan gorombaságokat mondanak egymásnak, hogy máskor párbaj lenne belőle. Most minden szabad. Apák a fiaikkal, feleségek a férjeikkel otthon összevesznek. Nem lesz belőle sem kitagadás, sem válópör. Most minden szabad.
Budapesti rendőrök.
Kimnach Lászlótól
A párt organizálja magát. Minden útcza kápláraljakra van fölosztva: egy ember felelős tízért, hogy azokat együtt tartja és behozza. A nagy lakomán lelkesűlt áldomásokat mondanak, melyeknek mindegyike egy-egy programmbeszéd. A párt hírlapjai megtelnek velök. A programmbeszédeket pedig kinyomatják, s azokat, többnyire a jelölt arczképével ellátva, ingyen osztják úton-útfélen. Permanens hivatalt állítanak föl, mely rendes statisztikát készít a választókról, ki tartozik ide, ki amoda, ki mit mondott? Ki volna rá hatással, hogy megnyerhető legyen? Mind a két párt arra az örvendetes eredményre jut, hogy legkevesebb tíz szavazattal, de biztosan győzni fog. Ezer meg ezer a szavazó! A jelöltnek még egy programmbeszédet kell tartania, hogy az ellenjelölt beszédében mondottakat ellensulyozza. Arra természetesen az ellenjelölt megint tart egy visszafelelést, a mely állását újra megerősíti. Következik egy tánczvigalom, melyen a jelöltnek ki kell magát tűntetnie, mert a hölgyeknek nagy hatása van a választásokra. Ifjú honpolgároknak, kik a választási mozgalom alatt jönnek a világra, természetesen mind a „képviselőjelölt” a keresztatyja. A fiatalság fáklyászenével tiszteli meg a pártja jelöltjét; lelkes szónoklatok és a Rákóczy-indúló hangjai elevenítik föl az útczát. Új dalt komponálnak a jelölt tiszteletére s azt a dalárdák eléneklik. Az ellenjelölt tiszteletére is íratnak versek, de azok már épen nem hízelgő tartalmúak. A városrész legszélesebb útczáján két átelleni három-emeletes háznak a padlásáról egy kötél vonatik keresztűl, s arról egy óriási zászló leng alá a jelölt nevével. Természetesen az ellenjelölt részéről is hasonló történik. Lényegesebb munkát végeznek el a párt kortesvezérei, kik reklamácziók útján igyekeznek az ellenpárt táborából, a mit lehet, „lefaragni”, ellenben a saját híveinek megtámadott jogát fentartani. Ez kellemetlen munka. Végre, mikor elkövetkezik a nagy választási nap, már korán reggel összesereglenek a választók a kijelölt külön gyülekező helyre s onnan gyalog, elől vitt zászlók lobogtatása és zeneszó mellett vonúlnak a választás színhelyére. S ott mindenik párt megbízza az elnökét és alelnökét, hogy mint bizalmi férfiak képviseljék a szavazatszedő urnánál a pártot; azok ügyelnek föl a szavazók személyazonosságára és hogy nem megy-e valaki kétszer szavazni. A pártelnök ajánlja a jelöltet pontban 8 órakor még más 10 választópolgár aláírása mellett s pontban 81/2 órakor kivánja a szavazatot, a mit a választási elnök ünnepélyesen kijelent. Kezdetben húszával bocsátják be párt szerint a szavazókat. Délig egyenlő lépést tart mind a kettő. Délután az egyik párt megcsappan. Már akkor csak öt perczenként küldenek be egy-egy szavazót. Az ellenpárt felűlkerekedik. De azért nem hagyják abba a harczot. Megindúlnak hintókon, omnibuszokon, tejes-szekereken az elszórt híveket összeszedni, s nagy az öröm, mikor visszatér egy kocsi a megkapott szavazóval. Most kell vigyázni a vezéreknek és káplároknak, hogy a szállingó híveket az ellenfél el ne kapkodja; nyargonczok vágtatnak a hírlapokhoz a bulletinekkel: mennyi a vörös toll száma, mennyi a zöldé. Az útczákat ellepik a néptömegek. Mindenki lázas izgalomban jár-kel. Végre megérkeznek az omnibuszok, a tejes-szekerek. Nagy az örömriadal az ellenpártban: „Itt vannak az extravillánok!” Azok korábban nem jöhettek, mert a mezei munkával voltak elfoglalva. Ezek megint helyreütik az egyensulyt. De más sem volt rest! Azok meg rezervában tartották a százas bizottságot, s mikor már az ellenpárt biztosnak hitte a diadalt, akkor berukkolnak, és mire az éj beáll, csakugyan megszerzik nehány szavazattal a többséget. De még a kórházból is elhozzák a betegeket – szavazni!
Mikor aztán az elnök bezárta a választást, kihirdette az eredményt: akkor fölzendűl az örömriadal a győzelmes pártban. Most már kétszáz kocsival vonúlnak a megválasztott képviselőért, a kit öt fehér lovas, elől-hátúl föllobogózott hintón visznek a választás színhelyére a mandatumot átvenni. A míg odáig eljut, a kocsija megtelik bokrétákkal és koszorúkkal, melyeket a szép hölgyek az ablakokból hajigáltak le. Két felűl lobogó inges-gatyás lovasok bandériuma kiséri; az egész útcza tele van repűlő zászlókkal és éljen kiáltozással.
Hát bizony Budapesten így megy a képviselőválasztás. Nem teszszük a kezünket az ölünkbe, hanem megteszünk mindent a hazáért. A ki győzni akar, küzdjön érte!
