Ájtatosságok.
Ájtatosságok.
Eddig csak világi mulatságaiban szemléltük Budapest lakosságát; most keressük fel ájtatosságai közepett.
Ez áhitat tanújelei maguk a templomok. Budapest díszes egyházait nem az uralkodók, nem a főpapok építtették, hanem maguk a felekezetek saját áldozataikkal: római katholikusok, görögök, reformátusok, evangelikusok és zsidók egyaránt. S ezek a templomok mindig telve vannak s egyre újakkal szaporodnak, mert a régiek nem képesek befogadni az ájtatoskodókat. A magasan kiemelkedő Lipót-városi bazilika építési költségeinek tetemes részét maga a főváros fedezte saját jövedelméből, tehát hozzájárúlt minden felekezet a maga adó-filléreivel. S minthogy a főváros maga a patronus, annál fogva az a sajátszerű helyzet fordul elő, hogy a midőn a plebános-választásnál (tizennégy plebánia van) a képviselő-bizottság szavazatai beadatnak, a nem római katholikus városi képviselők is hozzájárulnak a választáshoz. S görögök, protestánsok és izraeliták épen olyan buzgósággal igyekeznek a legérdemesebbnek tartott jelöltet diadalra juttatni, mint a saját felekezetebeli választó tagok. Ennek talán sehol a világon nincsen párja.
Vannak ünnepnapok, melyeken az áhítatosság átlépi a templom küszöbeit s kilép a fűvel behintett útczákra.
A sátoros ünnepeken, úrnapján a fényes szertartású körmenetek alatt szünetel sok útczán a közlekedés.
Föltámadás napján a buzgó néptömeg fedetlen fővel, zsolozsmát énekelve követi a fényes mennyezet alatt körűlhordott oltári szentséget és Krisztus-szobrot, a teljes ornátusban kisérő papokat templomról templomra.
Pár évtizededdel ez előtt az egész nagy bőjtben végig járták a nagy Stáczió-útczát a munkásosztályból összesereglett körmenetek. Ez útcza végén van egy tér és halom; azon áll a kalvária. Magának az útczának a házain a templomtól elkezdve voltak a „stácziók” fülkéi, melyekben fresco-festéssel voltak ábrázolva a „passio” egyes részletei. Minden ilyen fülke előtt megállt és letérdepelt a sokaság, s a vezérférfiú kis könyvéből fölolvasá az ide vonatkozó részletet, melyet a többi hívek halk hangon utána mondottak. A szent képeket a háztulajdonosok virágokkal és égő lámpákkal rakták körűl e napokon, bármely hitfelekezethez tartoztak is. Manapság már, minthogy a város terjedése miatt a kalvária-dombot messzebbre fogják kihelyezni, az újon épűlt házakon nincsenek többé „passio”-képek; az ájtatos körmenetek kivűl esnek a járt útczákon. Hanem azért a régi áhítatosságot megtaláljuk a külvárosi búcsúk napjain, melyek az illető templomnak nevet adott szent naptári évfordulóján szoktak egészen falusi búcsúk mintájára megtartani.
A fővárosi ájtatos ünnepélyek fénypontja az ország első nemzeti szentjének, István királynak, nyár derekára eső ünnepe. Ezt Buda várában szokták megtartani. Augusztus 20-ikán már korán reggel cserággal díszített sorkatonaság alkot élő korlátot a helyőrségi templomtól kezdve a királyi várpalotáig. A katonai sorfalak mögött hullámzó közönség tízezerenként számítható. S azonkivűl minden útcza, minden tér ablakai rakva hölgynézőkkel, s földíszítve szőnyegekkel, virágfűzérekkel és zászlókkal. A körmenetet, mely a királyi palotabeli Zsigmond-kápolnából indúl ki harangzúgás között, a katholikus legény-egyesűletek nyítják meg, követve fehérbe öltözött koszorúzott leánykák seregétől; utánuk jön a díszszázad (hajdan polgárőrség) tábori zenével. Ezeket követik a budapesti plebánusok, kik után négy káplán emeli vállain a pompás ereklyetartót, melynek kristályfödele alatt az ősi ereklye, az első király jobb keze látható. Két oldalt sorfalat képezve a koronaőr-drabantok lépdelnek, skarlát dolmányokban, aczél sisakkal a fejükön, széles csatabárdot tartva kezükben. A „szent jobb” mögött halad a főpapság, apátok, kanonokok, stb., és végre a herczegprimás bibornoki pompájában, fényes papi kisérettel, előkelő polgároktól emelt mennyezet alatt; kiséretéhez csatlakoznak a katholikus kormánytagok és főurak s a főváros oszlopos hivatalnokai. Az egész díszmenet a helyőrségi templomba vonúl át, a hol a herczegprimás tartja a fényes misét, melyet emel a magasztos oratorium a főváros polgárai és hölgyei karától előadva. Az isteni tiszteletet hazafias irányú, emelkedett szellemű egyházi szónoklat fejezi be, melynek előadója megáldja a királyt, a hazát és a kereszténységet. Innen a várkápolnába tér vissza a menet, a hol a herczegprimás, az ereklyetartó födelének fölemelésével, bemutatja a tért ellepő sokaságnak a királyi jobb kezet. E nemzeti ünnepre az ország minden részéből százezernyi látogató szokott fölseregleni. Az 1891-iki ünnepnapi munkaszünetről szóló törvény Szent István király napját általános nemzeti ünneppé emelte, melyet ezentúl minden vallásfelekezet tartozik munkaszünettel megülni.
Szent István napi körmenet.
Kimnach Lászlótól
Hasonló, általánossá vált kegyelet ünnepe a halottak és mindenszentek napja Budapesten. Megnépesűlnek ekkor a temetők, kivirágoznak a sírok; gazdag és szegény egyaránt siet a maga kedveseinek elvinni a kegyelet koszorúját; este kigyúladnak a sírokon az örök világosságot jelképező lámpák, viaszgyertyák, az egész temető egy csillagokkal elborított nagy kertnek tűnik föl. A főváros és az ország által emelt pompás mauzoleumok: Batthyány Lajos és Deák Ferenczé, nagy pompával vannak földíszítve és kivilágítva, s ezeket késő estig sűrű néptömeg látogatja, reggeltől esthajnalig járnak a koszorúkat vivő testűletek, az egyetemi tanulók tömegestűl, kik a nemzet nagy halottjainak sírjait megkoszorúzzák s azok előtt lelkesítő emlékbeszédeket tartanak s nemzeti hymnusokat énekelnek. Sorba érkeznek más testűletek is meglátogatni a magok halottjai sírját: színészek, legény-egyesűletek, munkások, tűzoltók, dalkörök, a Budapesten lakó lengyelek, mint a temetőbe sereglenek e napon megújítani kedves halottaiknak emlékezetét. Azok a temetkezési díszmenetek pedig, melyekkel az országnak egy-egy nagy halottjait végnyugalma helyére kiséri a nemzet, az Akadémia palotájának előcsarnokában fölállított ravataltól a kerepesi-úti temetőig, mind a gyászpompa, mind a tömeges részvét impozáns jeleneteit szokták megragadó képekben fölmutatni, melyeknek legszebb jellemvonása az, hogy az egész nagy közönség gyalog kiséri ki sűrű zárt tömegben a városon végig egészen a sírig felejthetlen halottját.
