Budapest városrészei. Rákosi Jenőtől
Budapest városrészei.
Rákosi Jenőtől
Rákosi Jenőtől
Budapest a Margit-hídról nézve.
Háry Gyulától
A legszebb és legritkább látványosságok egyikét élvezi az útas, a ki nyugatról jőve, éjnek idején hajón érkezik a magyar fővárosba. E város éjjeli képe elragadó. A fogékony elme elkáprázva mereng el az éj pompáján. Az égboltozat csillagsátra borúl a mindenségre. Titokzatos csillogással hömpölyögnek a kettős város közé szorított fejedelmi folyó víztömegei lefelé. Széles, mozgó szalagját két lángkoszorú szelíd hajlású ívben szakasztja meg: a Margit-híd és lánczhíd lámpasora, mely az éji levegőben symmetricusan pontozza ki e hídak vonalait. A víz balpartján sorakoznak a síkon fekvő Pest háztömegei. Az útczai világításból égnek emelkedő fénytől csak annál élesebben rajzolódnak ki a tornyok és háztetők vonalai, s e fény némi mélységet kölcsönöz a silhouette képnek. A jobbpartot meg-megszakasztott palotasorok szegélyezik, melyek fölé ismét épületekkel, tornyokkal és falakkal koronázva emelkedik a várhegy. Mint őrszem áll e hosszúkás halmon túl az óriásnak tetsző Gellért-hegy, e sötét, szakadékos és mégis tömör sziklatömeg, lábánál a városból kisiető s alább elágazó Duna, mely síkföldi pályafutását itt kezdi kanyargó, lassúbb hömpölygésű folyással, rajta túl a rónaság, mely a derengő végtelenség benyomásával toldja meg az éjjeli képet, a melynek két részét egymáshoz köti a Duna tükre, megsokszorozva azt, a mi partjain van rezgő másával a vízben: a parti részeket végtelenűl ismétlődő lámpasoraikkal, a melyek szerte futva, dombnak menve, parthosszat és mindenütt: útczák, útak, házsorok irányát mintegy aranyszögekkel verik ki az éj szerte borúló sötétségében.
Tündéries titokzatosságában, körvonalainak nagy arányaival, borítva a csillagos égtől, egy nagy folyó suhogásának halk zenekísérete mellett, az éjszakai pihenés ölében némán, bűvölt mozdúlatlanságban, látható élet nélkűl, megkapó látvány ez. És mily ellentéte ennek, ha kelet felől felözönlik a világosság és az élet az útczákra tódúl! Az éjből kibontakozva minden fölveszi a maga színét. Emberáradat lepi el az útczákat, a levegő rezgésnek indúl az élet ezernyi zajától; a Dunán megmozdul a hajók sokasága: fürge kis gőzösök ide-oda szaladva a két part közt; előkelő útazó és helyi közlekedésre szánt könnyű hajók; karcsú vontató-művek, nyakig a vízbe merűlt rakodó és halászbárkák, s gyümölcs- és zöldség-szállító könnyű falusi sajkák raja. A Duna, folyásában torlódva, habot hány és örvényt kever, hullámai csapkodják a kőpartokat, melyek közé megjuhászítva beszorította az ember munkája.
Mint két ikertestvér édesanyja keblén, úgy fekszik a kettős város a tápláló folyam mellett jobbkézt és balkézt. Szépségük és nagyságuk tényezőinek egy része a Duna. Egészségöknek fentartó eszköze, de néha-néha veszedelmöknek is a forrása. És mily szépen megosztozott a városi élet a természet e hatalmas alkotásán! A jobbparton, a királyi vár díszének árnyékában sétáló és pihenő helyek sora van parthosszat. Az udvartartás, az úri mód csendesebb területe az, itt-ott megszakítva kikötő-helylyel az átkelők számára. Ritkább eset, hogy a part mellett ott tanyázzon egy-egy más rendeltetésű hajó. S ha ott tanyáz, hát vesztegel. Már a balparton egy talpalattnyi tér sincsen, a melyet el ne foglalt volna a vállalkozás, a munka, a verseny a maga czéljaira. Itt kikötő kikötőt ér. Végig a parton árúk tárházai s lerakodói vannak az útcza alá pincze módra épülve. Ezek fölött van a sétálók útja. Az alsó parton ismét árútárak, színek, rakodó helyek. Hajó hajó mellett a vízen, emelő gépek, daruk és a szállítás minden eszközeinek sokasága a kőparton. A part déli vége felé a gyümölcs-piacz nyüzsgő élete, majd a fazekasok tanyája, szomszédságukban a baromfi-vásár zajos képe, és végre a vámház és elevátor alatt a magyar államvasútak egyik teherpálya-udvarának sínhálói egész a harmadik hídig, mely vasúti híd ott fogja át még egyszer a Dunát, a hol a városból kilép és két ágra szakad, közre zárja a tíz mérföldnyi Csepel-szigetet s aztán úgy folytatja útját déli irányban tovább.
Magyarországnak egészen a mohácsi vészig volt egy méltó fővárosa, Buda. A hogy Budapest történeteiben leírtuk, e város bírt az akkori metropolisok kellékeivel. Voltak építészeti nevezetességű templomai, tanintézetei; útczáin palotasorok, díszkertek; a köztéreken szökőkútak, szobrokkal ellátva; a királyi palota fényét még a későbbkori látogatók is magasztalják, mint Schweiger Salamon s különösen gróf Leslie Walter, a császári követ. A Corvin-könyvtár híre az egész művelt világon ismeretes. És volt, a mi nélkül főváros nem képzelhető, Budának és Pestnek virágzó ipara és kereskedelme. Azon kivűl közjogi jelentősége is volt: az országgyűlések a Rákoson tartattak.
A török hódoltság alatt hanyatlott alá Budapest. Másfél század alatt az oszman uralom megfosztá minden egyéb jelentőségétől; csak mint jelentékeny erősség jött még számításba; s az 1686-iki ostrom után, mely a törököktől visszafoglalta: Buda egy romhalmaz maradt, melyet csak nagy lassan lehetett újra fölépíteni. A falakat, házakat igen, a templomokat nagy szerényen, de a régi hatalmas nemzeti életet nem lehetett visszavarázsolni a lehanyatlott fővárosba: arra még egy újabb másfél század nehéz munkája volt szükséges. Ez idővesztésért azonban cserébe a mostan élő nemzedékek előtt olyan látvány tárúl föl, a minőt még csak Amerika gyors fejlődése mutathat, – egy nemzeti főváros rohamos és csodás megalakúlásának látványa. A boldog halandó, a kinek megadatott, hogy negyven-ötven évet öntudatosan éljen itt és szemlélhesse, a mi körűlötte történik, az íme szemtanúja annak a csodának, hogy miképen alakúl át a földön csúszó hernyó gubóvá, s mint bontja ki merev bábú nehézkes alakjából tündérszárnyait az aranyhímporos lepke. Látjuk a Duna szemetes partjait eltűnni s fölépűlni a gránit falakat, melyek a rakonczátlan habokat megzabolázzák; a gyarló emberi kéztől hajtott esetlen bárkák eltűnnek a Duna tükréről s helyöket az átkelőkkel nyílsebesen ide-oda iramló kis gőzösök foglalják el; a hajóhíd tökéletlenségeit a művészi remekségű lenge és mégis szilárd lánczhíd váltja föl, társúl szegődve hozzá a föntebb fekvő Margit-híd tömörebb alkotmánya; a jobb és bal parton összefutó vasúti sineket egy harmadik, a vasúti híd kapcsolja össze. És immár a negyedik, az ötödik hídat is tervezik. Nyomorúlt viskók, idomtalan alházak szennyes környezetükkel eltűnnek a partról, és magasra emelkedő palotasorok foglalják el díszszel és pompával a helyüket. Utczasorok, városrészek dűlnek romba; kör- és sugárútak nyitnak útat levegőnek, világosságnak, gazdagságnak és egészségnek. A Gellért-hegy komor háta lombdíszbe öltözik, a város környéke virágos kertek sokaságává alakúl és villatelepekkel van körűlvéve, tele virúló, mosolygó élettel. Tíz évről tíz évre szinte a fölismerhetetlenségig átváltoznak a város egyes részei: fény, pompa, ízlés, kényelem foglalja el a tért és hódít továbbá útczáról útczára. S mindez, szorosan véve alig 25 éve, azóta, hogy a nemzet visszaadatott alkotmányának, alkotmánya a nemzetnek. Így igazolja az élet ama jeleseknek emberfölötti küzdelmét, kik a szabadság szolgálatában dicsővé tették a folyó évszázadnak emlékezetre méltó első felét, melyre a második oly gazdagon épít.
De a városnak nemcsak a külső képe fejlődik ily hallatlan arányokban. Gyors és érdekes átalakúlásban van a tartalma is. A provincziális városból egy csapásra nagyváros lesz, a különös karakter nélkűli telepből máról holnapra nemzeti főváros.
Budapest a maga háztömegeivel két egymást kiegészítő félkörben simúl a fejedelmi Dunához, mintázva a kettős képű Magyarországot, a mely egy hegyvidékből és egy óriási síkságból áll, mely utóbbit félkörben karolja át a bérczes rész. Budapest környéke a folyó bal partján zavartalan síkság, a jobb parton alacsony hegység. A Buda várával beépített hosszú hátú keskeny hegy mindjárt a Duna partjáról domborodik föl úgy, hogy a víz szélétől csak egy útcza-szélességnyi földszalag választja el. Ezt az egészen külön álló hegyet amphitheatumi félkörben veszik körűl a többi, nála magasabb emelkedések, melyeknek lábáig terjed a város, míg a lejtőik, sőt itt-ott a tetőik is mosolygó nyaralókkal vannak beépítve, virágos folytatásaúl a városnak. A vár épületeit majdnem mindenütt körűl futó séta-útakról tündéri kilátás nyílik a bájos környezetre: le a kertekben és síkban elenyésző pesti részre, s azon túl az Alföld beláthatatlan végtelenségére; éjszak felé kéklő távolban a váczi hegyekre és a budai hegyek folytatásaira, éjszakkeletre pedig a Cserhátnak halmos-völgyes tájékaira. Nyugat és dél felé a vagyonos polgárság nyaraló telepeire látsz: a Gellért-hegy lankására, a Sváb-hegyre és János-hegyre, a József-halomra, a Lipótmezei hegykatlanra, melynek fenekén óriási nagyságban tűnik föl a tébolyodottak nagy, országos menedékháza. E völgy és a Duna közt emelkedik a szép alakú Rózsa-hegy, a mögött a Hármas-határhegy, azon túl pedig a vörösvári és jenői hegyek sorakoznak.
A királyi palota és a várkert épületei.
Nádler Róberttől
Megtartva várhegyi kilátó helyünket, többé-kevésbbé tiszta vonalakban bontakozik ki előttünk Budapest tagoltsága, az egymással concentricusan futó körútak és az azokat küllőszerűleg szeldelő hosszanti útczák szövevénye. A pesti rész belső városát félkör alakban öleli a Dunától indúlva s ismét a Dunáig kanyarodva vissza a belső körút, valamikor e város megerősített részének a határa. Egy ezzel parallel kört külső körút néven közelebb alkotott az új rendezés, merész félívben rontván keresztűl minden akadályain a külső városoknak. Ezek a főváros periferiális irányainak a főerei. A belsőn a lóvonatú, a külsőn a villamos vasút kocsijai száguldoznak ide-oda. E körútakat metszik a küllők, a melyek részben a város középpontjából indúlva, egyenes irányban futnak szerte az ország más-más vidékei felé. A főküllők: a Váczi-körút, az Andrássy-út, a Kerepesi-út, az Üllői-út. Ezek mellett hasonló egyenes és hosszú, de keskenyebb vonalak futnak, mint egy középpont sugarai szerte ki a városból, mely így a magasból nézve igen symmetricus tagoltságot mutat.
A közigazgatás tíz, épen nem egyenlő városrészre osztja föl az egészet. Ebből három esik a folyó jobb partjára, hét a balparti részekre. És ez a tíz kerület közelebbről tekintve mintha nem is annyira tíz városrésznek, hanem inkább megannyi külön városnak tetszenék, annyi eltérést mutat egymástól szokás, eredet, foglalkozás, életmód, ízlés és műveltség szerint.
Budapest czivilizácziója ott kezdődött, a hol ma végződik. A jobbparti rész éjszak-nyugati végén fekszik egy kiásott holt város maradéka: Aquincum. Ez római telep volt, kelta maradványokon épülve, manapság e múlt tanúságaképen némely középület fölfedett alapjaival. Már a mi eleink belebb telepedtek meg, építvén a mai Ó-Budát, mostani III-ik kerületünket. Ma egy ghettóból fejlődött városrész, hol régebben egyedűl volt szabad a zsidóknak letelepedni, melléjük kapásnép csatlakozott: föld- és szőlőmívesek. Ez a jellege van meg mai napig. A fővárossal való egyesítése hozta közelebb e városrészt a kor műveltségéhez, melynek ma kötelékében van, de minden erősebb, átalakító erejű hatásától meglehetősen megóva. Halad, mint a gőzhajóhoz fogott teherszállító bárka, a haladás törvényei közlődnek vele, mert kötelékökben van; magában sem törvényei, sem haladási kedve nincsenek meg. A vidéki városok légköre, hajlandóságai, szokásai és emberei honosak ott. Egynémely gyár és a Dunagőzhajó-társaság hajóépítő telepe adnak neki nagyobb fontosságot.
Buda-Újlaknak hívják azt a hosszú házsort, mely szintén még harmadik kerület, s mely, kapásoktól lakva s falusi egyszerűséggel útszéli életet élve, Ó-Budát a II. kerülettel köti össze. E kapások múlt századbeli német telepesek, kik a szőlőgazdaság hagyományait vették át a Duna jobb partjának szép lankásain, a hol eddig a nagy hírű budai vörösbor termett. Manapság a venyige réme: a filloxera elpusztította a budai szőlőket s azokkal együtt e városrész törzspolgárainak jóllétét is. Ez a szőlővész – egyébként európai csapás – oly hirtelen támadta meg itt is, valamint az ország más vidékein a szőlőmíveléssel foglalkozó osztályok kenyerét s oly hirtelen végzett is vele, hogy a megtámadottaknak ideje sem maradt más keresetforrásokba lassanként átmenni és átszokni. Itt állnak ma kifosztva s az államtól várják megmentésöket.
A budai Dunasor a várkerti épületek előtt.
Nádler Róberttől
Újlak egészen összeér az úgy nevezett Országút-városrészszel, mely a Duna jobb partján szalad végig. A hol a III-ik kerület a szomszédjával érintkezik, ott kezdődik a jobbparti városfélnek egy különössége: a fürdők. Buda már a régi időben nagy fürdőtelep volt. Aquincumnak megvan a maga római fürdője, a mely elnevezés alatt kettőt kell érteni: elsőben is a római időkbeli nagy fürdőház fölfedett alapjait, és azután a melegvizű tavat, a melyből e fürdő a vizét kapta. A mai jobbparti városfél fürdők dolgában mesés gazdagságú: van itt kénes fürdő, sós fürdő és iszap fürdő. Vannak azután keserűvíz-forrásai, melyeknek vizét mindenütt nagy becsű orvosságúl árúlják, a hol az európai orvosi tudomány honos. Nagy fénynyel és kényelemmel berendezett fürdők a Császárfürdő, Lukácsfürdő, Királyfürdő, Margitszigeti fürdő, Rudasfürdő, Ráczfürdő és Sárosfürdő. Ezek részben a várdomb alján, itt-ott szinte egymás mellett helyezkedtek el s a fürdésnek minden nemére be vannak rendezve. A gyógyító és luxus-fürdő, a beteg és a szórakozást kereső egyaránt gyarapítja e jótékony intézetek forgalmát. Egyik-másik közűlök még a török időkből való részeit is megóvta s dicséri e népet, a mely vallásos szertartásaiba bevette a mosdóvizet.
A budai rész egyik kies pontján, a Rózsa-hegyen, egy felől legújabban épűlt villák emelkednek, míg a város felé hajló ereszkedőjén a török időkből fenmaradt kápolna: a Gülbaba sírja áll; viszont a halom lábánál az Országút egyik szélén a Császárfürdő és a Lukácsfürdő fái borúlnak össze: a másik szélén az útnak, a meredeken hanyatló hegy alatt kőfallal elkerítve szabadon látható e fürdők egyik forrása s benne nyaranta a tükrén pompásan tenyésző vízi liliom: a nymphaea thermalis. E ritka virág, mely ezen kivűl csak egy helyen van meg Magyarországon, a nagyváradi Püspökfürdő tavában, a honnan ez évszázad elején telepítette ide Kietaibel, a pesti egyetemen a botanikának akkori hirneves tanára.
Ha e helyről útunkat a város felé a Duna mentén folytatjuk, nehány száz lépéssel a Margit-hídhoz érünk, melyen lóvonatú vasút és főleg terhes kocsik közlekednek a város két fele közt, és belejutunk az Országút folytatásába: egy hosszú egyenes útczába, a melyből balra kisebb útczák szolgálnak ki a Dunára, jobbra útczák és sikátorok, új és régi lépcsők kapaszkodnak föl a vár oldalára.
Itt, e részen fejlett ki a budai polgárok typusa. Kedélyes szellemi élvezetekre nem vágyó, politikai izgalmakat kerűlő, bort és pecsenyét, dalt és tánczot kedvelő víg emberek, kik csekély jövedelmökkel beérik s a pazar fényűzést nem szeretik. Nem kereskedők, hanem boltosok; nem iparosok, hanem mesteremberek; nem földbirtokosok, hanem földmívelők; nem házi urak, hanem háztulajdonosok. Vasárnap délelőtt a templomba, délután a hegyek közé mennek s magukkal viszik kosárban az uzsonnát. Az asszony főz, a leány varr, a gyermekek iskolába járnak. De ezen budai idyll is megromlott már a Vizivárosban, mióta a budai Ganz-gyárban vasúti kerekeket gyártanak, a gőzmalmok füstje kormozza be a templomok tornyát s a mindig újító város az apró házak rendetlen tömkelegén keresztűl körútat tört a Margit-hidtól a Vérmezőre, s immár a budai körúton is palotaszerű bérházak emelkednek pesti minták szerint, bár kisebb arányban, égetett agyagdíszítésekkel és vertvas-erkélyekkel pompázva, a régi városfalak romjai pedig darabonként eltűnedeznek. A partról egyenesen a Dunára néző házsor részben újabb keletkezésű és nagyvárosias jellegű.
Útunk végre a budai Lánczhíd-térre torkollik, a mely a lánczhídi átkelők néposzlató pontja, egy kis négyszögletes tér, melyről a lánczhíd folytatásaként alagút visz át a Várhegy alatt a túlsó oldalon elterülő Krisztina-városba; szemben állva az alagúttal, jobbra esik a Víziváros és Országút, ahonnan jöttünk, balra pedig a Tabán és Ráczváros. Ugyancsak e térről, mindjárt az alagútnál, jobb felől az Albrecht főherczeg nevéről nevezett makadam út vezet a várba, bal felől pedig gőzsikló ugyancsak a várba.
A várkerthez vezető lépcső.
Nádler Róberttől
Eddigi irányunk folytatása a Ráczvárosba vagy Tabánba viszen bennünket. A Lánczhíd-tér palotáit elhagyva, a királyi várkert alját beszegő várbazár mellett elhaladva, a várdomb és a Gellért-hegy közti szorosba érünk. Itt az út a Várhegyet megkerülve jobbra kanyarodik, az egyenes része pedig tovább halad a Gellért-hegy sziklái alá szorúlt házak előtt a Dunaparton és fölveszi a Fehérvári-út nevet. A mint azonban a Gellért-hegy alól szerencsésen kimenekűlt víz és szikla közé szorúlt szűk helyzetéből, büszkén megyen tovább, egy felől fölkanyarodva sűrű villatelepek közt a Gellért-hegyre – ez a hegy délkeleti ereszkedője, – más felől le a kelenföldi lapályra, a hol a sós források telepei, s azok közelében a magyar államvasútak kelenföldi állomásának nagy épületei vannak, köszönti a Dunán épűlt vasúti összekötő hídat.
A Gellért-hegy és a várdomb közti szoros a voltaképi Ráczváros vagy Tabán. Szerb telep volt ez régen egészen, de ma már csak a neve az. A szerb templom áll még, de közönsége fogyóban van s innen-onnan itt is, mint sok más, különösen dunamenti városban, a pap, egyházfi s a harangozó alkotja a szerb egyházközséget hívek nélkűl. A Tabán a Gellért-hegynek ide néző meredek oldalán kapaszkodik; e hegyoldalt szegény emberek foglalták el apró viskóikkal, melyeknek egykor sűrű sorai most már igen megritkúltak. A főváros ugyanis a Gellért-hegy e részét sétálóhelylyé alakította, befásíttatta és az öreg sziklaszörny oldalába rakott házikókat kisajátitással iparkodik elpusztítani. A Gellért-hegy képének ez átváltozása friss és bájos háttért ad a város e részének.
A Ráczváros folytatása a várdomb körűl a régi Krisztina-város, kisvárosi néppel és kisvárosi szokásokkal. Hírességei az ú. n. Horváth-kertben levő nyári színház, a Vérmező, mely ma katonai gyakorlótér. A hol a város széle van, ott fekszik a déli vasút kettős pályaudvara; azon túl a vörös kereszt- és a katonai kórház pavillonjai, a paedagogium épületei, folyton épülő új útczákkal környezve. Ezzel pedig már sétáló útunkban úgy megkerűltük a várdombot, hogy ha még átkelünk az úgy nevezett Városmajoron, melynek árnyas ligete a budai nép vasárnapi mulatóhelye, akkor már érintjük azt a városrészt, a melyből kiindúltunk s ismét a Margit-híd torkolatához értünk.
Budavár a Városmajorból nézve.
Háry Gyulától
A vár dombjának oldala, mióta megszűnt a vár erősség lenni, nyaralókkal és kedves családi házakkal van beépítve. Útcza csak ritkán képes fölkapaszkodni a várfalakig. Kanyargó útak, lépcsők és kapaszkodók visznek föl bennünket a várba, meg a gőzsikló. Legkényelmesebben jutni föl az Albrecht úton, továbbá a Bécsi-kapu és a Fejérvári-kapu felől. Gyalog ember szereti az úgy nevezett Jezsuita-lépcsőt, mely részben födötten megy föl egyik legmeredekebb részen. A régi várbástyák 1848 óta, a mikor az utolsó ostromtüzet látták, csak a jámbor szándékú sétáló nép számára állnak. Ma már párkányuk a Krisztinavárosra néző oldalon le van bontva: a vár megszűnt erősség lenni; már csak királyi székhely s katonaság tanyája. Azon kivűl egy-két minisztérium élénkíti. Katona, hivatalnok a lakossága és járkelői is abból telnek ki jobbára. A főúri palotáknak csak részben vannak lakóik. Semmi az urakat ide nem vonzza, semmi őket ide nem köti. A fővárosi életnek nem szerve a vár. Említett kis színháza, a II. József korában feloszlatott karmelita-szerzet templomából átalakítva e profánabb czélra, szintén önállóság nélkűl való; mint a nemzeti színház és opera fiókintézetében, hetenként háromszor van benne előadás. Történeti érdekességű a vár épületei közt alig akad. A török elpusztította, vagy pusztúlni hagyta a régi várost, és a mit ő tönkre nem tett belőle, azt szétdúlta két ostrom. Csak helyei vannak nevezetesek, a hol a mostani szerény házak telkein valamely történeti személyről vagy eseményről nevezetes ház állott annak előtte. E házakat az Akadémia történelmi bizottsága magyarázó emléktáblákkal jelölte meg. A királyi várpalota, mely a várdomb déli végét foglalja el, s uralkodik az átellenes Gellért-hegy, Ráczváros és a Duna fölött, s a vár ereszkedőjén lehajló árnyas díszkerttel ékeskedik, Mária Terézia korabeli építmény, melyből mostanában fog csak igazi királyi lakás készűlni néhai Ybl Miklós műépítő tervei szerint. A várpalota csak egyszer-kétszer népesűl meg évenként, s ilyenkor központja a felsőbb társadalom életének, míg a király köztünk tartózkodik. Itt nyittatnak meg és záratnak be nagy pompával az országgyűlések; ide hívja Ő Felsége hiveit lakomára és mulatságokra s a meghívottak ilyenkor pazar díszbe öltözve hosszú és fényes kocsisorban vonúlnak föl a várba, melynek útczái zsúfolásig megtelnek kiváncsi néppel.
A királyi palota szomszédságában van a miniszterelnöki palota, melynek kapuja elé szolgál a gőzsikló. A régi Pallavicini-ház ez, melyet a kormány ily országos czélra vásárolt meg. Ezután következik a színház, mellette sorban a katonai hivatalok, majd a Ferencz-József-kapu, melyből gyalog- és kocsiút visz le a Lánczhíd-térre. A vár e része alatt, fölötte az alagút torkolatának, van egy árnyas tér, az úgy nevezett ellipsz, kedves helye a sétáló közönségnek; felséges kilátás nyílik innen is a lánczhídra és környékére. A honvédelmi, a pénzügyi és a belügyi minisztériumok vannak még a várban, meg a királyi palota szomszédságában József főherczegnek honvéd főparancsnoki palotája. Templomai közt legnevezetesebb a Boldogasszonyról nevezett – közönségesen Mátyás-templomnak mondott – gót maradvány, melynek stilszerű helyreállításán már közel húsz éve dolgoznak. Ez a koronázó templom, itt tette I. Ferencz József fejére a koronát az esztergomi érsekkel Andrássy Gyula gróf 1867 június 8-án. Szintén említésre méltó a helyőrségi templom, melyben a hivatalos ünnepélyek tartatnak.
Valóban, legszebb Buda várában az, a mit onnan látni lehet, ha várkerületének bármely pontján megállasz. A tájképek mindegyike kedves változatosságban gyönyörködteti szemedet s mindentől könnyebben válsz meg ott, mint a gyönyörű kilátások e pazar gazdagságától.
***
Ha a miniszterelnöki palota verandájáról letekintünk Budapest balparti részére: ez mint egy kifeszített óriási legyező fekszik előttünk.
Bal felé látjuk a Lipótváros és külső telkeit gyárakkal, korcsmákkal, bérházakkal, iskolaépületekkel és kertészházakkal megrakva, megszakadás nélkűl egészen Új-Pestig, ez amerikai gyorsasággal létesűlt telepig, mely a negyenes években keletkezett, s lakossága 1880-tól 90-ig 13.000-ről hirtelen felszökött 23 ezerre.
Innen jobbra a Teréz- és Erzsébetváros és külső telkei terűlnek a nyugati pályaház óriási testével, az állatkerttel, a Városligettel, az új lóversenytérrel; odább a Józsefváros mögött a középponti pályaház nagy telepe és háztömegei, a kerepesi-úti temető, a lovas kaszárnya s egy új villatelep: a Mátyás földje, Rákosfalva mögött. Tovább Kőbánya – a város tizedik kerülete, – az Orczy-kert, s a tisztviselő-telep a Ludoviceum mögött, s végűl a Ferenczvároson túl a vágóhíd, különféle gyárak, a keletkezőben levő népliget, a honvéd-menedékház, a Rákosliget (régi lóversenytér), Erzsébetfalva, – s ezzel egy óriási félkörben megint a Dunához értünk. Ezek azok a részek, a melyeken a főváros lassú foglalással állandóan terjed kifelé, beépítvén, benépesítvén a tért saját teste s a közelben keletkezett falvak és telepek közt.
A Szent-György-tér.
Dörre Tivadartól
Budapest belvárosa – IV. kerület – természetesen legdrágább darab földje Magyarországnak. Itt lakik minden foglalkozásnak a színe-java, az ipar, kereskedés, hatóságok s magánzók felsőbb tízezre. Itt van a divat, itt a fény és fényűzés, a mennyiben mind ez mutogatja magát kirakatok és járókelők képében. A Váczi-útcza, régi szemefénye a régi Pestnek, ma is versenytárs nélkűl áll; a Dorottya-útcza lehetne a párja, ha voltaképen nem folytatása volna, s bár topografiailag már a Lipótvárosba esik, de tényleg a Belvároshoz tartozónak tekintetik. A váczi-útczai házak első, néhol második emelete is még kirakatos kereskedés. Vasárnap délben télen-nyáron ez a korzó, itt tart egymáson szemlét az a világ, a mely egymásról beszélni szeret. Ugyanaz, mely a báltermekben, hangversenyeken, színházakban, lófuttatáson, a jégen találkozik. Ugyane közönség este felé a dunaparti akáczfák alatt folytatja sétáját és a Vigadó előtti kioszkban ül le uzsonnálni. Ez a rétege fővárosunk lakosságának külön város a városban. Ismeri egymást, törődik egymással, szólja egymást, szóval kisvárosiast játszik nagyvárosi sajátságokkal. Valóságos különlegesség a Váczi-útcza és a kioszk. A Belvárosban van a két városháza, az egyetem, az egyetemi könyvtár, a községi nagy iskolaépület elemi és reáliskolával, a piaristák gymnasiuma, az evang. gymnasium, az apáczák iskolái. Itt van az egyetemi templom, a Ferenczieké, a szervitáké, a plebánia-templom, az apáczáké, a szerb templom, a görög templom és az evangelikus egyház. Petőfi szobra a Dunaparton, Eötvös báróé, a költőé és államférfiúé szintén a Duna mellett. E városrészben van az első rendű vendéglők és fogadók sokasága, úgy szintén a főposta palotája és a Károly-kaszárnya díszes portáléival.
Egyik nevezetessége e városrésznek a Károlyi család palotája: külsőleg egyszerű, de bent annál pompásabb épület, melynek mintegy három holdnyi kertje van; bizonyára a fényűzések fényűzése, minőt csak úri lélek és vagyon engedhet meg magának ily mesés drágaságú helyen.
Éjszak-nyugat felé a Lipótváros csatlakozik a Belvároshoz, melynek karakterét is viselik szomszédos útczái. Az igazi Lipótvárost csakis a Fürdő-útczától kell számítani. Ez a nagykereskedés fő fészke. Maga a városrész e század első felében épűlt, mértanilag párvonalosan futó s ezeket derékszögben metsző útczáival. Ez igen rendessé teszi e városrészt, melyben alig van kétemeletesnél kisebb ház. A bolt ritkább, az árútár gyakoribb itt. Lakossága nagyobb részt előkelő zsidóság, mely teljesen mai színvonalon áll a nemzeti művelődés dolgában, de még sok tekintetben a bécsi gondolkozás és ízlés hatása alatt él. Jóformán egészen külön világot alkot, külön szalonéletet él rendkívüli fényűzéssel, külön klubjai vannak, külön világnézete van. Három tagban húzódik a Lipótváros a Duna mentén fölfelé: az első rész a nagy kereskedés telepe; ezt a közel jövőben lebontandó Új-épület nevű kaszárnya rengeteg pavillonjai választják el a következő résztől: az épülő országháztól, a miniszteriumoktól és egyéb középületektől, minők az igazságügyi palota, a kereskedelmi akadémia és unitárius egyház házcsoportjai, melyekhez a gőzmalmok és egyéb gyári telepek csatlakoznak. Terek dolgában ez a leggazdagabb városrész. A Gizella-tért nem számítva, melyre a régi redoute és színház helyén épűlt gyönyörű Haas-palota néz (háttal a kioszkra és a Dunára néző új Vigadóhoz ragasztva), ott van a Ferencz-József- vagy Lánczhíd-tér, melyen egyik oldalt Deák Ferencz, másik oldalt (az Akadémia palotája előtt) Széchenyi István szobra áll; ott van a József-tér József nádor, a főváros első szépítője szobrával; az Erzsébet-tér a városi pavillonnal; azután a Széchenyi-tér régi fáival. E városrészt ékesíti a bazilika, magasan kiemelkedő fényes kupolájával.
A Vigadó.
Háry Gyulától
A Lipótvárost a széles és hosszú Váczi-út választja el a Terézvárostól, mely a VI-ik kerület. Főnevezetessége az Andrássy-út, egy jó félórai hosszú, egyenes útcza, mely változatos palotasorok közt fut ki a Váczi-körútból a Városligetbe. Szép téli napokon és vasárnapokon rengeteg nép sétáló helye; külső részében három kocsi-út van, melyek közén egy felől gyalogosok, más felől lovaglók számára van egy-egy, fasorokkal szegélyezett porondos út. E mellett az ötös útvonal mellett két felől egy-egy széles aszfaltos gyalogút halad a házak mentén. Az Andrássy-út első szakaszát két fasor szegi, külsőbb részét négy sor. Két helyen van megszakasztva: elsőben egy nyolczszögű, kiebb egy köralakú tér által, mely utóbbinak négy oldalsó czikkében egy-egy szökőkút lövelli föl vizét a magasba. Ezentúl keskeny virágos kertekkel szegett házak következnek, ezek után pedig egészen kertekben álló villák. E rész egyáltalán már valóságos kerti város. Az összes útczák keresztűl-kasúl merő nyaralószerű épületekből állanak. E tájon ütöttek tanyát festőink és szobrászaink, itt vannak a festőiskolák is. Az Andrássy-úton van a királyi operaház, ott van a képzőművészetek palotája, meg a zeneakadémia is. Több főúrnak s még több polgárnak van e gyönyörű útczán háza. Az államvasúti hivatalnokok nyugdíjintézetének van három palotája, egy az államvasútnak magának; nagyobb részt kereskedők, bankárok, vállakozók itt a házi urak. E világvárosi főútcza palotái azonban, valamint a körűt, mely az Oktogon-téren szeli át az Andrássy-utat, csak mint színfal takarják el e városrész egyéb sötétségeit. Egy-egy útczát kivéve, minő az Eötvös-útcza, melyet a közélet előkelőségei foglaltak le, a többiekben nem épen előkelő nép sürög-forog és lakik. Tisztaság és ízlés nem igen tűnteti ki a Terézváros kisebb mellékútczáit. Az alsóbbrendű kereskedő és közvetítő nép tanyázik itt; a belső útczákban dísztelen nyilvános helyiségekkel, borzas asszonyokkal, rendetlenűl tartott gyermekekkel és kevéssé vonzó férfinéppel találkozik a járó-kelő. Itt vannak a nemzetközi kávéházi múzsa tanyái; itt és a szomszéd VII. kerületben, az Erzsébetvárosban, van a női zenekarok kétes jellemű fészke.
| Az országos erdészeti egyesület háza. A kereskedelmi akadémia bejárata. |
Lipótvárosi új épületek.
Háry Gyulától
Az Erzsébetváros sokban hasonlít a szomszédjához. Fő ere a Király-útcza, hajdan fő közlekedő vonal a város és a Városliget közt. Ez a rész a kisiparosok és a kispolgárság szállása. A műveltebb vagyon és ízlés, az a réteg, a mely a közügyekkel való összeköttetést, azok ápolását öntudatosan műveli, csak a nyíltabb, nagyobb s csak az újabban vágott útczákban és azok szomszédságában telepszik meg e városrészben. Itt vannak a Dohány- és Rombach-útczában a szép alkotású zsigagógák. Kiváló nevezetessége ennek a városrésznek, hogy ebben van a legtöbb emberbaráti intézet, minők a szegények háza, hajléktalanok menedékhelye, a protestáns és zsidó árvaházak, a gazdasszonyok országos nevelőintézete, a kisdedóvó nők képző-, a zsidó siket-némák intézete, stb.
A Józsefváros – VIII. kerület – a művészet és a magyarabb polgári elem kerülete, de igen nagy egyenlőtlenségeket mutat föl. Itt van a Magyar Nemzeti Múzeum pompás kertjével, melyben ártatlan gyermekvilág mulatoz, míg padjait ebéd nélkűl maradt proletárok ülik el. Itt van a nemzeti színház, itt a népszínház. Itt van a nagy Szent-Rókus-kórház, itt az egyetem orvosi kara a maga kórházaival, a technologiai iparmúzeum, a műegyetem és az egyetem természettudományi intézetei. Tudósok, művészek, tisztviselők tömegesen lakják e városrészt, mi előkelő magyar karaktert ad neki. E mellett a mágnásnegyed is a Józsefvárosban épűlt: a Festetics, Degenfeld, Zichy, Károlyi, Pálffy, Wenckheim, stb. családok ide építették palotáikat, melyeknek mintegy középpontja a nemzeti lovagló-csarnok a Múzeum háta mögött, közel a sándor-útczai ideiglenes országházhoz. A városrésznek e belső, műveltebb felén túl földszinti házak tömege van: kisebb hivatalnokok, polgárcsaládok és iparosok, köztük a jelentékeny tényezővé lett előkelő asztalos műhelyek telepei: ezeken túl a hírneves józsefvárosi majorosok vagy tehenészek. A temető, a teherpályaudvar, a kálvária, a Ludoviceum és a tisztviselő-telep határolja e rendes és szolíd városrészt, mely híres Kerepesi-útján kezdődik, melynek végiben a középponti személypályaház van, és elterűl egészen az Üllői-útig. Az Üllői-út külső torkolatánál találjuk az Orczy-kertet, mely népmúlatságok helye volt, és a Ludoviceum, a magyar honvédelmi akadémia nagy terjedelmű épületét, mely a negyvenes években épűlt s honvédtisztek kiképzésére szolgál.
Az Andrássy-út.
Háry Gyulától
Az Üllői-úton túl a Dunáig a Ferenczváros fekszik, melynek értelmisége hivatalnokokból és bírákból telik ki, alsó népe majorosokból és gyári munkásokból. Nevezetesebbek itt a román ízlésű szép új templom, meg a régi Köztelek: az országos gazdasági egyesűlet háza; a nagy kaszárnya, az országos vámház óriási épülete a Duna partján, az Elevator és szomszédságában a második teherpályaudvar. A Duna mentén kiemelendők még az épületfatelepek és az ácsműhelyek. A hol e városrész lefelé végződik, ott állanak a nagy terjedelmű városi új kórházak alkalmas pavillonjai.
Az egyes városrészek ily legyező-alakban való sorakozásából kilép a X-ik kerület: Kőbánya, a legújabb és legkisebb városrész, melyhez számítódik a már említett tisztviselő-telep is, e kis új város csupa családi házból épülve, s mely más felől egészen alája kerűl a Józsefvárosnak, a mennyiben immár a Kerepesi-út végéig ér. A kőfejtőről, mely a városrésznek a nevét adta, rég nem olyan híres már Kőbánya, mint más három dologról, ú. m. a jóféle kőbányai borról, a kitűnő kőbányai serről és a rengeteg sertésszállásokról. Ez a magyarországi sertéskereskedés fő piacza. Milliókat érő árú van itt, és számára berendezett szállások és hízlalók, serfőző, téglavető s egyéb gyárai valóságos gyári várossá teszik Kőbányát, mely összeköttetését a fővárossal rendes, viczinális és lóvonatú vasút segítségével tartja fönn.
Már most, szemlét tartván e képen e város külsőségeiről, hadd soroljuk el a főbb statisztikai adatokat ez óriási háztömegek lakóiról, meggondolván azt, hogy mintegy ötven évvel ez előtt is Buda és Pest jó részben német városok voltak. A vármegye háza, nehány író, ügyvéd és tudós, szórványosan a mesteremberek: ezekből telt ki egy kis magyarság, a mely nehéz küzdelmet folytatott a léteért.
Az 1890-ki népszámlálás szerint, a katonaságot nem számítva, 486.671 lakosa van a fővárosnak. Ebből csak magyarúl tud 146.144 ember; csak németűl 58.658 és csak tótúl 11.139 ember. Magyarúl és németűl 210.180; magyarúl és tótúl: 11.560; magyarúl-németűl és tótúl 36.057 ember. Németűl és tótul 8.145. E szerint olyan, a ki csak magyarúl és olyan, a ki magyarúl is tud, van összesen 403.941 ember. Olyen, a ki csak németűl s olyan, a ki németűl is tud, van 302.940 lélek. Olyan végre, a ki csak tótúl vagy tótúl is tud, van 66.901 ember. Összesen 101 ezer emberrel múlja felűl a magyarúl tudók száma a németűl tudókét; a tótúl tudók száma elenyésző kisebbség. Felekezet szerint van 313.537 katholikus, 102.377 zsidó, 35.644 ev. református, 29.085 ágostai evangelikus és 6.028 egyéb felekezetű lakója a fővárosnak.
A Teréz-körút.
Háry Gyulától
Ez íme Budapest lakossága, melyből nehány évtized múlva egészen ki fog forrni a nemzeti főváros individualitása. Korunk a nagy emberkeveredés ideje. E tömeg szellemi élete még a legtarkább képet mutatja. Egy királyi operaház, a filharmonikusok s egyes művészek, valamint a zeneegyesűlet konczertjei adják a zenéjét; ámde e zenei életben még nem sok önállóság van. Az opera maga inkább nemzetközi, mint nemzeti. A hangversenyek közönségét leginkább a Lipótváros adja, s nehány mágnás, író és hivatalnok látogatja még azok termeit. A nagy közönség zenei élvezetét a czigány szolgáltatja, a ki korcsmákban, kávéházakban gyakorolja szabad művészetét. A nemzeti színház és a népszínház által nyújtott élvezet a legkapósabbak közé tartozik. A polgári elemet a kerületi olvasókörök vonzzák s azok látják el konczert, szavalati és felolvasó előadásokkal ebbeli szükségeit. E klubok czélszerű helyiségei igen népszerűek.
A szórakozások eszközei télen a bálok, melyeknek még mindig nagy divatja van. A jogászok, az orvosnövendékek, a technikusok, az athléták, a regattisták, a mentő-egyesűletiek, sőt a gyógyszerészek, a kereskedőifjak is mind külön vonúlnak elő a farsang víg napjain, versenyezve egymással. A jég látogatása a legdivatosabb szórakozások közé tartozik ma. A lóverseny népszerű, de nem a lovakért,. hanem a fogadásokért, s nagy mozgalmat indít évenként háromszor: tavaszszal, nyáron és őszszel. A szórakozások egyik forrása a megszámlálhatatlan jótékony és társas egyesűlet, mely mind estélyt, fölolvasást, bált, thé-dansant-ot rendez bevételei szaporítására. A kávéházak és a mutatványos korcsmák – café chantantok – s az orfeumok a legvegyesebb társaságok mulató helyei: a mágnás, a börze hőse és a kereskedősegéd találkoznak ott.
Egyik főneme a szórakozásnak a kirándúlás. A Városliget, a Zugliget, a Svábhegy, Kőbánya, Újpest, stb. minden vasárnap és ünnepen el van árasztva látogatókkal; de az élénk vasúti összeköttetések kiránduló helyekké tették már a távolabb eső falvakat is, sőt Esztergom, Visegrád, Fóth, Gödöllő, Tata és a Balaton is immár mintha mind a főváros körébe volna vonva. Budapest képe ily napokon kiválóan érdekes. A Belváros néptelenűl, a külvárosi alházak előtt pedig polgáriasan, szélesre öltözködve ülnek a kapuban a termetes asszonyságok, tereferéléssel töltve az időt, át-átkiabálva az útczán a szembe ülőkhöz.
Egyik érdekes vonása a magyar fővárosnak, hogy alig van város, mely annyi fürdőt tartana fönn, mint Budapest. A budai fürdőkről volt már szó. A folyó bal partján pedig szintén nem kevesebb a fürdő, sőt található a városnak minden részében minden fajtája: a lipótvárosi Diana, a Józsefvárosban is kettő, az új körúton egy díszes berendezésű fürdő, és szétszórva a városban vasas és hidegvíz-fürdők, és végűl a Városligetben a városi fürdő, mely egy rengeteg mély artézi kútból kapja meleg vizét és még vagy négy vízgyógyító intézet. Ha ehhez hozzá veszszük, hogy az utóbbi húsz év alatt épűlt házakban minden lakáshoz van fürdőszoba is, fogalmunk lehet róla, mennyit szeret a budapesti ember fürödni. E réven valóságos külön kereset-ággá lett a városban a városligeti ártézi kút vizének házhoz szállítása. Külön e czélra szerkesztett kocsik járnak-kelnek puttonokkal megrakva s osztogatják olcsó pénzért a tisztasági és egészségi czélokra egyiránt alkalmas forró vizet, mely 700 méternyinél nagyobb mélységből buzog föl.
A Ludovika akadémia.
Háry Gyulától
A társadalom a különféle foglalkozásokhoz képest majdnem kasztokra van szaggatva Budapesten. Az egyes kasztok vezéremberei érintkeznek ugyan egymással s meg-megfordúl egyik a másiknak társas körében, de a rétegek maguk alig érintkeznek. A Nemzeti kaszinó főleg a főuraké; az Országos vagy gentry-kaszinó leginkább a közép nemességé és a főbb hivatalnokoké, a tisztviselő-egylet kaszinója már inkább a kisebb hivatalnokoké; a lipótvárosi klub, a terézvárosi, az erzsébetvárosi, a két józsefvárosi és a ferencvárosi: ezek az illető városrészek polgárságának társalgó-helyei. A külsővárosiak – kivévén a lipótvárosit, a mely a zsidó előkelőséget egyesíti – érintkeznek ugyan egymással, de voltakép inkább alkalmi kortestanyák, sem mint állandó társaskörök; e körökből tartatnak választástól választásig evidencziában a városi, a politikai pártok és töredékek, és épen ez akadályozza őket abban, hogy magára a társadalomra jótékony, vonzó egygyé olvasztó és nivelláló hatással legyenek. Így, a hol nem a különködő hajlandóság hozza létre a kört, ott a kör csinálja meg a különködést. Magán a városházán a képviselőtestűlet nem oszlik egymássl szemben álló elvi pártokra; ott azok mellett, a kik a fővárost, mint egységes egészet, sőt mint egy ország középpontját és fejét magasabb szempontból itélik meg, leginkább kerületi csoportok vannak, melyek a közgyűléseken külön kerületi érdekeiket iparkodnak előmozdítani. Szalon, melyben az egész Budapest otthon volna, nincsen. Az író és művészvilág külön él a többitől, az arisztokráczia külön, az előkelő zsidóság külön, a polgárság és a hivatali rangbeliség is külön-külön.
Nevezetes tényezője és fő összeforrasztó eleme e sokadalomnak a magyar sajtó, a mely különösen a legutóbbi tíz év óta az előtt soha nem ismert lendűletet vett. Az alkotmányos intézményeken kivűl főleg a sajtó és az iskola azok a tényezők, melyek révén mind inkább át meg áthatja a lakosság tömegeit az a magyar szellem, mely lassankint egészen nemzeti fővárossá alakítja át Budapestet.
Szöveg nélkül.
Háry Gyulától
