A magyar irodalom. Váczy Jánostól
A magyar irodalom.
Váczy Jánostól
Váczy Jánostól
Cserna Károlytól
Alig van művelt nép Európában, a melynek irodalma oly szorosan érintkeznék a nemzet politikai történetével, mint a magyar nemzeté. Nemcsak folytonos hatással volt irodalmunk a politikai élet alakúlásaira, a mire más nemzetek irodalma is elég példát nyújt: hanem kivált az újabb korban nem egyszer épen irodalmunk alkotta a nemzeti életet. Az irodalom művelői virasztottak a nemzetiségnek és hazafiságnak enyészni kezdő fénye mellett, hogy kiemeljék a nemzetet akár az elgyengűlés és kimerűlés okozta bénúltságából, akár az idegen szellem hatásának bódító álmából, a mely hova-tovább vészt hozott volna hazánkra. A legrégibb időktől kezdve egészen a közel múltig egy-egy irodalmi mű (lyrai, epikai vagy drámai költemény) sokszor hívebben fejezi ki az egész nemzet közhangúlatát, mint akár az országgyűlés végzései, akár más állami okíratok.
E mellett a magyar szellem a művészet egyetlen ágában sem nyilatkozott oly mélyen s igazán jellemző sajátságokkal, mint a költészetben. A magyar költői lángelmék között nem egy van, a ki a világirodalomban is az első rangúak közé tartozik, s a kinek alkotásait az egész művelt világ csodálja, jeléűl annak, hogy a magyar költészet nemcsak a nemzeti szellem legtősgyökeresebb jellemvonásait érzékítette meg, hanem az általános emberi szellem hatásos és maradandó sajátságait is művészien tudta kifejezni. Igaz ugyan, hogy ezt inkább csak az újabb magyar költők legkiválóbbjairól állíthatjuk; de az is bizonyos, hogy a magyar irodalom régibb munkásai közűl is többen európai színvonalra emelkedtek, mert a régi magyar írók sem zárkóztak el az emberi szellem ama mozgalmai elől, a melyek századokkal előbb különféle forrásokból kiindúlva, a műveltség világát terjeszteni kezdették. Ha a renaissance korának fénye nem hatott is oly mélyen irodalmunkra, mint a külföld egyik-másik nemzeténél: a közép-kor vallásos áhítata, melylyel nálunk a hazafiság eszméje szorosan együtt járt, nem sok népnél nyilatkozott meghatóbban, mint a magyar lírában, s a közép-kor erkölcsi fölfogása alig mélyebben, mint példáúl Temesvári Pelbárt szónoki műveiben. A reformatio küzdelmeiben jelentékeny és szép szerepe volt a a magyar íróknak és államférfiaknak egyaránt. Az erre következő katholikus visszahatásnak szinte legbátrabb és legnagyobb hatású bajnokai között magyar írókat és költőket is találunk. S mikor e harczok elviharzottak s a nemzet kipihente századokig tartó élet-halál küzdelmét: íróink kezdtek először reményt önteni a nemzetbe, fölismervén a haladás eszközeinek és lehetőségének útjait; így lett az irodalom a nemzetiség megmentője s folyvást erősítő támasza. Végre midőn a magyar állam politikai függetlenségének fölelevenítését s jogainak visszaszerzését megkisérlették: a költők tüzelték a nemzetet a szilárd kitartásra, az ősi jogok védelmére s az új jogok kivívására. Legnagyobb államférfiaink maguk is kiváló írók voltak, és az 1825-ben megindúló s egészen 1867-ig tartó küzdelemben részvevő költő-kortársaik a nemzeti irodalom fejlődésének legmagasb csúcsain állanak.
Ime nehány szóban a magyar irodalomnak korszakokra tagozódó története. E korszakok főbb eszméit és ez eszmék kimagasló képviselőit kisértjük meg röviden ismertetni az alábbi sorokban.
