A középkori építés emlékei Lind Károlytól
A középkori építés emlékei
Lind Károlytól
Lind Károlytól
Bécs régi épületeinek csak kevés maradványa ér vissza a város középkori fölvirágzásának első idejébe. E maradványok keletkezése közel arra az időpontra esik, midőn az osztrák őrgrófok székhelyüket a római korból származó kis Vindobonába tették át. E telepítvény állandóan fontos politikai jelentősége szerint a közékorban oly helylyé emelkedett, hol az építés mestersége nagy arányokban fejlődhetett, még pedig annyira, hogy Bécs, mint a négy német építő főczéh egyikének székhelye, oly középponttá vált, melyből az építkezésmódon előrehaladó fejlődése sugárszerűen terjedt szét az egész keleti Duna-melléken.
Az oknál fogva, hogy Bécs többször tűzvész és megszállás okozta rombolásoknak volt kitéve, a középkorból egészen vagy részben csak a kiváló egyházi épületek maradtak fönn, de ezek elegendők a művészet azon nagy virágzásának megitélésére, mely Bécsben a Habsburg-ház föllépte óta uralkodott.
Legelőször is a város középkori várműveire vetve egy futó pillantást, azt látjuk, hogy a kezdetbeli kis Bécs azon módon, a hogy még a rómaiak idejéből maradt, egy nyugaton kevéssé menedékes, de többi oldalán jó meredeken emelkedő dombon feküdt és hogy ennek tetősíkjához alkalmazkodva, majdnem négyszög alakjában helyezkedett el, mely alapidoma első, nem igen jelentékeny terjeszkedései alkalmával is, leszámítva a határvonalak kijebb terjedését, meglehetős változatlan maradt. Sánczok és bástyák, tornyok és kapuk, czölöpgátak és árkok védték ezt a legrégibb telepedést. A Peilerthor és Graben nevek még ez időre emlékeztetnek. Későbbi, Ottokár királyig tartó terjeszkedései közel azt a kiterjedést adták a városnak, melylyel térbeli fejlődése a középkorban befejeződött. E változások azonban új megerősítő építkezéseket követeltek, melyek el is készültek. Új sánczok és körfalak övezték a várost; számos torony, különösen éjszak felé és a Duna-ág irányában, fokozta a falak védő képességét; hat jól megerősített várkapu (a legerősebb a Kärntnerthor) és több kis kapu nyújtott módot a városon kivűl eső részekkel való közlekedésre. Ilyen maradt a város képe egész addig, mikor a törökök legelőször megjelentek Bécs falai alatt (1529-ben). Ekkor a régi erősítő művek kénytelenek voltak a város védelmére szolgáló új építkezéseknek engedni helyet, oly építkezéseknek, melyek a puskapor romboló hatásának ellent bírtak állani. Igy keletkeztek hosszú falvonalak, kiugró szögletes és kimagasló belső bástyákkal, külső erősítő művekkel és széles vízárkokkal.
Szent-István székesegyház Bécsben.
Luntz Viktortól
A középkori erősség egyik fontos alkotó része a herczegi várpalota (Burg) volt, a város legjelentékenyebb épületeinek egyike, mely a fődologban, úgymint a főfalak legnagyobb részében és egyes más épületrészletekben egész napjainkig fönnmaradt; a Schweizerhof egy oly épület, mely a dicső Leopold herczeg idejébe ér vissza, ki a XIII. század elején a Babenbergieknek a mai „Am Hof” téren volt első lakóhelyét elhagyta és 1221 tájén költözhetett az új várpalotába, és a mely III. Fridrik császár idejéig maradt az osztrák herczegek tulajdon állandó székhelye. A várpalota bizonyára nem annyira fényűző, mint inkább erős védő épületnek készűlt, már csak szélső fekvésénél fogva is, minthogy a várost kerítő várfalhoz csatlakozva, annak védő vonalába illeszkedett. A ránk maradt adatok és képek a várpalotát hatalmas négyoldalú, hosszúkás épnégyszögű épületnek mutatják, minden sarkán egy-egy hatalmas négyoldalú, az épületcsoportba szorosan beillesztett toronynyal. Alacsony külső fallal védett árok övezte az egész négyszöget, melynek egyik homloka a város külső oldala felé volt irányozva, Délnek az említett oldallal egy vonalban, közel a saroktoronyhoz és vele majdnem közvetlen összeköttetésben állott a városnak egy kapus tornya, a Widmerthor.
A déli homlokzat keleti sarkába volt ékelve, előtte emelkedéssel, az épületszárny egész mélységén keresztül a valamivel magasabban fekvő várkápolna. Ez a ma is fönnálló kápolna, melyet 1449-ben szenteltek föl, a XV. század második negyedéből való csinos épület, a későbbi gót építés félreismerhetetlen vonásaival. Valamikor az emelkedés felé néző homlokzatával szabadon állott. Idővel több átalakítást foganatosítottak, a legnagyobbat I. Ferdinánd császár alatt, a mikor egy toldalék épületet emelve, a gót homlokzatot részint elfödték, részint lebontották; eltűnt akkor az előtér és a följáró is. Csak a falvonalból kilépő presbyterium maradt meg eredeti alakjában. A kápolna belseje gazdag hálóboltozatú egyhajós szerkezetet mutat.
Maria-Stiegen templom Bécsben.
Luntz Viktortól
Bécs egyházi épületeiről az első adatok a XII. század közepéről valók; a legrégibb megnevezett és a passaui püspök megyéjéhez tartozott egyházak Sz.-Ruprecht, Sz.-Péter, Sz.-István, Boldogasszony (Kirche unserer Frau am Gestade) és Sz.-Mihály temploma, továbbá a skót benczések kolostora, a kik Jasomirgott Henrik herczeg alatt 1158-ban telepedtek le. A XIII. században újabb kolostorok keletkeztek, mint az apáczák számára alapított Himmelpforte és Sz.-Jakab kolostora, a minoritáké a várpalota mellett és a dominikánusoké a város falánál nem is említve. Az illető épületek, legtöbb esetben igen egyszerűek lehettek. Nagy részük oly korba esik, midőn Bécs vidékén a román építés már virágzásán túl volt és az újonnan föllépő gót építés hatásának többé nem bírt ellentállani. Igazi román szerkezetű épületet tehát Bécs sokat aligha bírt valaha, annál kevésbbé kiválót. Ezen, valamint az úgy nevezett átmeneti építésmód korát csak két, de igen figyelemre méltó művön látni, úgymint a Sz.-István temploma közép homlokzatának egyes részletein, meg a Sz.-Mihály templomán.
A XIV. század számos vallásos alapítványa és néhány kolostornak fölvirágzása a gót építésnek módot szolgáltattak, hogy új építkezéseknél alkalmazást szerezzen magának; de csak igen kevés esetben fejthette ki pompáját és díszítő gazdagságát. Ily épületek a bécsi székesegyház főhajója a kereszthajóval és presbyteriummal egyetemben, valamint megkezdett oldaltornyai, a Maria-Stiegen templom, a Megváltó kápolnája (Salvator-Kapelle), a német és máltai lovagrend templomai, a karmelitáké, minoritáké és augusztinusoké, az egykori Péter-templomot és a Mihály-templom presbyteriumát bővítő toldások, valamint az utóbb említett templom tornya.
A XV. század kevés újat teremtett; inkább csak az előbbi század építkezéseit folytatta és juttatta befejezésre. Azért a későbbi gót építés Bécsben egy nagyobb műben sem lép föl önállóan; ez időbe esnek a Mihály-templom befejező építkezései és a már fentebb ismertetett várkápolna.
Az eddig említett épületek közűl a következők hadd részesűljenek bővebb tárgyalásban:
A Mihály-templom 1219 körül épült. Dicső Leopold herczeg 1221-ben a közel eső új herczegi várpalota szolgái és cselédsége, valamint a közelben letelepedtek számára plébánia-templomúl rendelte. Többször nagy tűz pusztításának kitéve, némely részeiben ugyan sulyosan szenvedett, melyeket aztán az uralkodó építésmód ízlése szerint állítottak helyre; azonfölűl egyéb átalakítások is érték. Mindazáltal majdnem egészen még eredeti alkotásában maradt fönn napjainkig és Bécsnek a román építés komoly formáiban készűlt, közel bevégzett legrégibb egyházi épületét mutatja. Hármas főhajóból áll magas középhajóval és alacsony oldalhajókkal, hajónként öt-öt járommal és három kiugró négyzetből szerkesztett kereszthajóval. Az egész épület alatt van a tágas kripta. A keresztbordás boltozatokon és oszlopos folyosókon a nyomott csúcsív uralkodik, a pillérek erővel vannak tagolva és némelyikük gyönyörűen díszített román oszlopfővel van ellátva. A főhajó külső, régiségbarnította kőépületén szembe tűnik a jellemző román díszítés. 1288-ban épült a jobb oldalhajó meghosszabbításában a még fönnálló gót kápolna. Úgy látszik, az 1327-ki tűzvész következtében szükségessé vált javítások alkalmával tűnt el a kórus román befejezése és kezdődött meg egy gót presbyterium építése; 1340 körűl fogtak a jobb oldalhajó első négyzete fölött az öt emeletben egyszer vékonyodva emelkedő nyolczszögletes szép torony építésébe, melyet eredetileg áttört kősisak födött, 1594 óta pedig, midőn ez földrengés következtében beomlott, a máig fönnmaradt, rézzel borított hegyes kalap tetéz. 1416-tól 1420-ig végezték be a templomon a szorosan vett építkezést a mostani, nyolczszögből szerkesztett gót ízlésű kóruspárkány befejezésével, mely azonban azóta a bordák letördelődzése következtében stilusbeli jellemét némi részben elvesztette. A templom egész hossza 65 méter, a középhajó szélessége 8.5 méter, ugyanennek magassága 17.40 méter.
Bécsnek legnevezetesebb egyházi építkezése a Sz.-István székesegyház, a bécsi építők e legfontosabb alkotása. Épüléséről mindeddig csak igen kevés írásbeli adat ismeretes, a helyett az egyes épületrészeknek a legújabb rendszeres javítgatások alkalmával végzett gondos és igen értelmes megvizsgálása sok biztos támaszpontot szolgáltatott a kérdés földerítésére. Az 1147 táján fölszentelt templomnak alapítása első idejéből napjainkig semmije sem maradt fönn. A mai székesegyház legrégibb részei a XIII. század elejéig érnek vissza és az uralkodó román építésmód utolsó időbeli alkotásainak bélyegét mutatják. E korból való az úgy nevezett Riesenthor és a homlokzatnak szomszédos részei egész a most óraszámlaptartókúl használt kerek ablakok fölött levő párkányvonalig.
Az épületben fönnmaradt legrégibb maradványok következtetés útján arra vezetnek, hogy a most legrégibb épület háromhajós szerkezetű volt széles és kiemelkedő középhajóval és hogy valószínűleg hármas félköralakban végződött. Az első és fölötte fontos változáson az 1258. évi nagy tűzvész után ment keresztűl az épület, és nyilván azok az erős rongálások, melyeket akkor szenvedett, szolgáltattak okot a legrégibb kibővítésre. Ez átalakítás mindenek előtt abban állott, hogy a hármas félköralakú befejezést hatalmas kiugró kereszthajó váltotta föl messze hátranyúló nagy középkórussal meg sokszögű befejezéssel, és hogy a középhajót jelentékeny meghosszabbodása következtében megfelelően fölemelték és csúcsíves keresztboltozatokkal tetézték, mi mellett hét boltjáromra való eddigi fölosztása változatlan maradt. Ez időbe esik a nyolczszögű, négy emeletes pogánytornyok (Heidenthürme) fölépítése is az említett óralapok fölött levő párkánytól kezdve, úgyszintén a nagy ajtónak (Riesenthor) a külső csúcsív beépítésével eszközölt átalakítása.
Az 1276-ki tűzvészkor a templom boltozataiban esett kár; s alkalmasint ez volt a székesegyház újjáépítésének egyik főoka, minthogy 1300-ról, 1302-ről és 1330-ról tudjuk, hogy akkor a kórus építése folyt. Bölcs Albrecht alatt (1340-ben) fölszentelték az új, vagyis mostani kórust; annak az új épületnek, mely a mai hosszú hajót és a tornyokat foglalja magában, IV. Rudolf volt a megindítója és gyámolítója, ki e nevezetes mű alapkövét 1359-ben tette le. A klosterneuburgi Wenczla mester volt abban az időben a székesegyház építőmestere és őt mondják az építkezés szellemi szerzőjének és vezetőjének. Sok jelből látni, hogy az új építkezés a magas toronynál kezdődött, lassanként befoglalta a régi hosszú hajót, melyet az isteni tisztelet megtartása végett meghagytak, és az éjszaki csonka torony építésével végződött. Későbbi mesterekül említik Helbling Ulrikot, Prachatic Jánost (Hans von Prachatic), ki 1433-ban befejezte a magas tornyot és Puchsbaum Jánost, ki 1446-ban beboltozta a hosszú hajót. 1450-ben tették le az északi torony alapkövét, mely azonban nem igen épült és 1562-ben mai csonka alakjában befejeződött.
Az idő viszontagságai a Sz.-István székesegyházat sem hagyták érintetlenül és egész sorozatát tették szükségessé a kisebb nagyobb restaurálásoknak, melyek egész maig érnek. 1839-től 1842-ig Sprenger udvari építésügyi tanácsos vezetése alatt lebontották a magas torony meghajlott csúcsát és vasból meg kőből készült szerkezettel pótolták. Ernst Lipót székesegyházi építőmester 1853-tól 1856-ig fölépítette a hosszú épületnek pompás ormait a déli oldalon meglevő egyetlenorom mintája szerint és 1861-ben megkezdte a roskatag volta miatt egészen lebontott toronysisak újraépítését. 1862 óta Schmidt Frigyes székesegyházi építőmester vezeti a helyreállítás munkáját, mely a magas torony építésének befejezte (1864) és a székesegyház külsejének elkészülte után annak belsejére tért át. A csarnok egész hossza 109 méter, a középhajó mintegy 10, mindegyik oldalhajó mintegy 9 méter széles, a középhajó magassága 27 méter. A kiépített torony mintegy 139 méter magasra emelkedik.
A Megváltó-kápolna (Salvatorkapelle) főbejárata Bécsben.
Niemann Györgytől
Hatalmas és magasztos a templom belseje. Szent érzés fogja el a látogatót, midőn a tágas épület derengő világosságú csarnokaiba lép, melyekben Ausztria legnagyobb eseményei is mindenkor visszahangzottak imádságban és áhítatban. Mindenkép szokatlan és sajátságos e templom belseje, mely nem szigorú szabályok szerint, hanem szabad művészi érzésből czéltudatos biztossággal látszik alkotottnak. És valóban úgy is van, mert a kórus építője ép oly kevéssé ragaszkodhatott bizonyos törvényekhez, mint Wenczla mester és követői, minthogy terveikben mindnyájuknak meglevő épületrészekhez kellett alkalmazkodniok, a miből azután ama természetes épületrészekhez kellett alkalmazkodniok, a miből azután ama természetes törekvés következtében, hogy az újat a régivel harmonikus egészszé olvaszszák, a székesegyháznak az a rendkivül festői és eredeti csoportosítása keletkezett, mely a fejlődésnek e történeti sorrendje nélkűl nem volna képzelhető. Míg a gót építésmódnak a nyugati befejezésen még csak első csirái mutatkoznak, addig alakbeli gazdagsága a szigorúan szabály szerint szerkesztett kóruson már fokozódik és a gazdagon tagolt hosszú épületen legfőbb virágzását éri el, hogy végre még külső diszítésül újra kiindúló pontjához, a hatalmas nyugati homlokzathoz csatlakozzék.
A renaissance kora nem talált alkalmat, hogy a csak nem régiben befezett épülete nyomot hagyjon, és csak a XVII., részben a XVIII. században mutatkozik a hatása a középkori berendezés nagy részének eltávolításában és a még most is meglevő oltárokkal való pótlásában. Abba az időbe esik az üvegfestmények eltávolítása is, melyekkel hajdan minden ablak ékeskedett, és az egész belső térnek azzal a szürke színnel való bemeszelése, melyet oly sok ideig tisztes patinának, a régiség hamvának tekintettek.
Régi időből már csak a gyönyörű szószék, a kis orgona-erkély, a keresztelő medencze és a kórus gót székei származnak. A renaissance-kor műveinek részben nagy művészi becsük van, a mi kiváltkép a székesegyháznak mind belsejében, mind külsején levő számos epitaphiumról áll, melyek már magukban is visszatükröztetik Bécs műveltség- és műtörténetének három századát.
A belső vártér (Burgplatz) Bécsben.
Niemann Györgytől
A Maria-Stiegen templom (Maria-Stiegenkirche, Marienkirche am Gestade) mint a bécsi építő czéh kiváló alkotása a városnak fontosságra nézve második, még pedig teljes épségben fönmaradt épülete, habár építésének hosszú ideje miatt nem egységes és nem minden részében egyenlően kidolgozott mű; azután meg a nagyon korlátolt terület miatt, melyen épült, szabályos alaprajza sincs. Egész hossza mintegy 69 méter. Legrégibb része a három oldalúan zárt, mintegy 23 méter magas presbyterium, meg a vele közvetlenül összekapcsolt és egységes alapcsoportot alkotó széles háromjármú főhajó. Gazdagon profilált bordák és faltámaszok, szépen faragott zárókövek, a falakon művészi dísztető alatt számos szobor élénkíti az épület belsejét, melyet nagy csúcsíves díszművű ablakok eléggé megvilágítanak, melyek közül a kórus mögött levő keskenyebbekben a régi gyönyörű színes üvegezésnek számos maradványa látható. A legnemesebb formákban készült templomrész építése 1340-ben kezdődött és 1365-ben fejeződött be. Az ehhez az épületcsoporthoz tört tengelyben csatlakozó keskeny hajó építése alkalmasint csak a XIV. század utolsó éveiben kezdődött. Weinwurm Mihály építőmester alatt (1394-ben) tették le az alapkövet. Mint mesterek ismeretesek még Rampersdorfer Konrád (1403) és Entzenfelder Detrik (1407). A gót építés díszítő gazdagsága ebben a részben is alkalmazásra talált. Az első nyugati járomba van építve a rendkivül érdekes, három szabadon csüngő boltozatból merészen szerkesztett orgonakórus. A hajó és hosszú épület közt amannak déli fala mellé van építve a XIV. század első negyedében megkezdett hétszögletes torony. Ennek fölső részei tagolt sarokpillérekkel, csúcsíves képsávú (Fries) erősen profilált párkányokkal, gazdagon készített csúcsíves ablakokkal vannak ékesítve és áttört kupolaszerű kőkoronájával, mint legfelső zárulattal, a gótikának legsajátságosabb toronyépítései közé tartozik. A torony csak a XVI. században fejeződött be, a mikor Kölbl Benedek (1534) működött, mint építőmester. Magassága mintegy 58 méter. A templom külseje a kórust és a fő épületet támogató erős pilléreivel az egyszerű gót épületek sajátságait mutatja; keskeny nyugati oldalát ellenben gazdag gót díszítés ékesíti. Igen sajátságos módon van alkotva a fő bejárat és a déli oldalon alkalmazott egyszerűbb bejárat. Mind a kettőt egy-egy a falból kiugró kőernyő árnyékolja.
A városban levő úgy nevezett minorita-templom a gót építéshez tartozik. A minoriták, kik Dicső Lipót alatt jelentek meg Bécsben és a kiket Ottokár király kiválóképen kegyelt, 1224-ben engedélyt nyertek a herczegtől, hogy az ő telkén házat és kápolnát építsenek. A templom jó egy századdal a rendnek Bécsbe érkezése után keletkezett; Bianca herczegné, III. Rudolf neje, és Izabella, a szerencsétlen Szép Fülöp neje, indították meg az építkezést, mely eleinte amaz egy hajós gót templom emelésére szorítkozott, melyhez 1339 táján a vele organikusan össze nem függő nagy templom építése csatlakozott. Ez bajosan fejeződött be a XV. század első évei előtt. Midőn a minoritáknak 1784-ben kolostorukat oda kellett hagyniok, a bécsi olaszság tulajdonává lett, de Hohenberg műépítő alatt sulyos restauráló próbán kellett keresztül mennie, melyből meglehetősen elcsúfítva kerűlt ki. Háromhajós csarnokot alkot különváló presbyterium nélkül; középhajója egyenes vonalban zárúl le, bal oldalhajója pedig egy ötoldalúan zárt kápolnáig nyúlik, mely a templom belsejétől Hohenberg óta közfallal van elválasztva. A megfelelő díszítményes fallal bíró jobb oldalhajó eredetileg szintén egyenes vonalban s egy ajtóval zárúlt be, mely az úgy nevezett régi kórusra vagy Lajos-kápolnába, egy sokszögűen zárt egyhajós csarnokba nyílt, mely meglehetősen a jobboldali pillérsor tengelyében feküdvén, a templomnak legrégibb része volt, de már eltűnt. A karcsú, nyolczszögletes torony a középhajó meghosszabbításában annak külső oldalán emelkedik. A máskülönben díszítetlen homlokzaton levő bejáratot kiváló műalkotásnak kell itélnünk. Miklós minoritát (1385) és János ferenczest nevezik meg az oklevelek, mint az építkezés vezetőit, végre Jakab franczia minoritát, II. Albrecht herczeg gyóntatóját, mint a XIV. század második felében készült szép bejárat alkotóját.
Az augusztinusok (ma Sz.-Ágoston) temploma, ama rendé, melyet a XIII. század közepe táján a Werder-kapun kivül feküdt telepítvényéről Szép Frigyes hítt be a városba és a mely e fejedelemnek valami fogadalma következtében 1337 körűl a várpalota közelében kolostort kapott, a gót építésmódnak egy, a maga nemében egységes és épségben fönmaradt, de egyszerű műve, egy nagyméretű épület, melynek alapkövét 1330-ban tették le és melynek fölszentelése 1349-re esik. A bécsi kőrakók és kőfaragók följegyzései mint építésvezetőt a bajorországi Landtner Detrik mestert nevezik meg. Legelőször megkezdett, tehát legrégibb része, mely 1339-ben már be is volt fejezve, a hatalmas háromhajós, 46 méter hosszú, középhajójában 10 méter széles és 18 méter magas, csarnokalakúan szerkesztett hosszú épület. Presbyteriuma nehány lépcsővel magasabban fekszik és közvetetlenűl a középhajóhoz csatlakozik, minélfogva a kereszthajó elesik. Szerkezetére nézve a presbyterium hasonlít a fő épülethez, de egynehány évtizeddel fiatalabbnak látszik, öt járomból meg a tízszögből hét oldallal sajátságosan szerkesztett kórus-zárulatból áll. Hossza 30 méter, szélessége 12 méter, magassága 22 méter. A fő épületet és a presbyteriumot hatalmas csúcsíves, ez idő szerint díszművel nem ékesített ablakok világítják. A templom külseje a kolostori szokásnak megfelelően erős támasztópilléres egyszerű gót épületet mutat. Tornya a presbyterium mellett áll és sok sulyos csapást szenvedett, míg mai alakjához jutott. A fő épület déli oldalán fekszik a György-templom, egy nagy kéthajós kápolna mindenik hajóján három járommal és sokszögű zárulattal, keresztboltozatokkal és szép záró kövekkel. Fölszentelték 1341-ben, alapította a poroszországi német lovagrend támogatására és a lovagi erkölcsök, szokások tisztán tartására alakúlt templomos vitézek rendje, melynek gyülekező helyéűl is szolgált.
A középkori egyházi építkezések sorába tartozik végül az Am Hof-templom (Kirche am Hof) is; ez kezdetben a karmelita-rendnek a XV. század első negyedében keletkezett temploma volt, melyet az 1554 óta a mondott rend helyébe telepített jezsuiták alatt messze terjedő modernizálásokkal annyira eltorzítottak, hogy eredeti gót építésformája már csak alaprajzán és presbyteriuma külsején ismerhető föl. E templom egy sokszögletesen zárt kórussal bíró tágas háromhajós csarnoképület. A kórus négyjármú boltozatában még érintetlen, de egy közbevetett dísztelen faboltozat által dongaformára van osztva. Az építésnél többek között működtek a hagyományok szerint Schwendler Lukács 1415-ben és Helbling Mátyás 1419-től 1422-ig. A német lovagrend kápolnája egyhajós csinos gót épület, melyet 1326-ban szenteltek föl, és melyről azt mondják, hogy Schiffering György mester vezetése alatt épült.
A Megváltó-templom (Salvator-Kirche), mely eredetileg egy polgári család házi kápolnája volt, 1316 óta azonban nyilvános egyház és 1360 óta némikép átalakíttatott és kibővíttetett, egyhajós, igen csinos gót épület sokszögű véggel; közvetetlenül melléje van építve és oszlopos folyosó által vele összekötve egy másik egyhajós, egyenes végű és hálóboltozatos kápolna, mely a XVI. század közepéről való.
Végűl még a máltai vitézrend igen kis méretű és egyszerű munkájú gót templomocskájáról és a középkori építésnek nehány maradványát fölmutató Sz.-Ruprecht-templomról kell megemlékeznünk, mely 1431-ben keletkezett és ismételt restaurálások következtében mai jelentéktelenségére szállott le.
Mind ez egyházak a régi belvárosban vannak; az a kevés középkori épület, melylyel a hajdani külvárosok bírtak, ezeknek eltűntével majdnem kivétel nélkűl szintén elpusztúlt, és a mi még megmaradt, azt az újabb kor rontotta le.
