d) Európa nagy hegy-átfogója.

Teljes szövegű keresés

d) Európa nagy hegy-átfogója.
Így nevezi Ritter Károly azt a hosszú, csaknem egyenes hegyvonalat, mely az erdélyi havasok szögletében Brassónál kezdődve, az erdős Kárpátokon, a Szudeteken, az Érczhegységen; a thüringiai és teutoburgi erdőn keresztül egész Münsterig nyúlik, tehát útjában valamennyi délkört és egyenközűt ferdén szeg keresztül, Közép-Európában a déli hegyes felföldet az éjszaki alföldtől választja el s világrészünk történetére igen fontos hatással volt. Mert ez az átfogó, melynek keleti vége a Fekete-tengertől csak 234 kilométernyire (31.5 földrajzi mérföldre), közepe a Keleti tengertől 290 kilométerre (39 földrajzi mérföldre) esik s mely a népvándorlások idejében a Keletről beözönlő népek áradatát, mint valami gáttöltés oldalvást terelte, Közép- és Nyugati Európa belseje felé két nagy bejárót létesített, melyeket e népségek annyival inkább kénytelenek voltak használni, mivel útak nem voltak s ők a hegységet nem ismerték. Az éjszaki bejárót a történelem előtti időkben talán a kelták és germánok, később pedig a szlávok használhatták nyugat felé vett vándorlásaikban; míg a déli kapun keresztül a szkolotok és jazygok, majd a góthok, rugiak és alánok, a húnok, bolgárok, avarok és pecsenyégek törtek be Közép- és Dél-keleti Európába, hogy itt maguknak új lakóhelyeket keressenek. Az idők folyama a népvándorlások által közvetlenül teremtett állapotokat újra megváltoztatta ugyan, de tagadhatatlan, hogy ama hegy-átfogónak úgy az események menetére, mint szintén az európai népek későbbi megoszlására és elhelyezkedésére jelentékeny hatása volt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem