a) Az Alpesek.
a) Az Alpesek.
I. Általános ismertetés. Az Alpesek egész összeségükben mintegy magvát képezik az európai szárazföldnek. E hegyek magasságra és tömegre a legjelentékenyebb, külső tagozatukban, valamint belső szerkezetükben a legszövevényesebb, s minden egyéb, physikai, néprajzi, művelődéstörténeti és politikai tekintetben legfontosabb alkotta elemei világrészünk felszínének. Köröttük, mint a holdak a naprendszer középpontja körül, csoportosúlnak az Apenninek, a Jura-hegység, a franczia és a német Középhegység, a Kárpátok és a balkáni hegyrendszer nyugati részei úgy, hogy csak közmegállapodásnak vagy régi szokásnak tulajdonítható, hogy e hegységek egynémelyikét nem tekintjük az Alpesek részeinek.
Az alpesi hegyes vidék határait egész a Genfi tóig a Rhone, a Bodeni tóig a Rajna, Belgrádig a Duna, Száva és Kulpa, az Adriai tenger, a Po és a Scrivia, Genuától nyugatra pedig a Földközi tenger jelöli. E nagy kerület több mint 330.000 négyszög kilométert (6.000 földalrajzi négyszög mérföldet) zár körül, mely területből azonban csak mintegy 247.800 négyszög kilométer (4.500 földrajzi négyszög mérföld) van, hegyekkel borítva. A többi rész (82.200 négyszög kilométer vagy 1.500 földrajzi négyszög mérföld) csak az Alpesekből aláfolyó vizek által van az Alpeseknek közvetett befolyása alatt.
Az Alpesek kezdetét, ez idő szerint a Genuán felül eső Passo Giovitól számítják. Az Alpesek itt a keleti folytatásukat képező Apenninekkel közvetlen összeköttetésben vannak, meredeken hanyatlanak a Földközi tenger felé s a Col di Tenda nevű hegyszorosig, honnan korábban az Alpesek kezdetét számították, liguri Alpeseknek neveztetnek. Az alpesi hegyláncz a Col di Tenda szorosnál éjszak felé elhajolva s Francziaországot Olaszországtól elválasztva, csakhamar tetőpontját éri el a 4.811 méter magas Montblancban, mi alatt odább, a Nagy-Szent-Bernát hegyénél, hirtelen fordulattal kelet-éjszakkelet felé kanyarodik. A Col di Tendától a Szent-Bernát hegyig terjedő szakaszt eddig nyugoti Alpeseknek nevezték; ma már a liguri Alpeseket is e szakaszhoz szokás számítani. Az utóbb nevezett szorostól kezdve az alpesi hegység főtömegének irányvonala kelét felé változatlan marad úgy, hogy a Montblanctól, a Fertő-tó déli sarkáig húzott egyenes vonal pontosan összeesnék a hegyláncz tengelyével.
Az Alpes-hegyláncz innen kezdve mindinkább szélesebbé válik s lassanként magassága is fogyton fogy úgy, hogy havasi természete Bécs-Ujhelytől délre a Wechselnél már teljesen elenyész, egy alacsony nyúlványában azonban, előbbi irányát mindvégig megtartva, tovább húzódik egészen a Dunának Vácz melletti kanyarulatáig. E 750 kilométernél hosszabb hegyvidék azonban nem maradhatott alszakaszokra osztályozás nélkül, s most abban történt megállapodás, hogy Közép- és Keleti Alpesekre osztassék, melyek között az osztrák határ közelében a Bodeni tótól az Arlbergen és Nauders keresztvölgyén át az Ecs hosszában egész Veronáig nyúló vonal a határ.
Az Alpes hegység hossza a Passo Giovitól a Wechselig kerekszámban 1.260 (170), a Vácz melletti Duna-kanyarúlatig terjedő szakasz belefoglalásával pedig 1.484 kilométert (200 földrajzi mérföldet) tesz. Szélessége „a magas hegylánczok szerkezeti törvénye szerint” ott a legcsekélyebb, a hol a hegység legmagasabb. A Montblanc táján 148 kilométer (20), az innsbrucki délvonalnál 222 kilométer (30), a salzburginál 260 kilométer (35), Bécs és Trieszt között pedig 334 kilométer (45 földrajzi mérföld).
Hogy az Alpesek hatalmas emelkedéséről egyelőre fogalmat nyujtsunk, fölemlítjük, hogy ormai közül 7 meghaladja a 4.548 méter (14.000 bécsi láb), 24 a 4.223 méter (13.000), 56 a 3.900 méter (12.000), 115 a 3.572 méter (11.000) magasságot, s hogy mintegy 2.000 orma mulja fölül a hó-határ középmagasságát, vagyis a 2.728 métert (8.630 bécsi lábat). Európában az Alpeseken kivül legmagasabb hegy a sokat csodált Cumbre de Mulahacen Granada mellett déli Spanyolországban, bár az nem haladja meg a 3.554 méter magasságot.
Mily természetű azonban az Alpesek külső alakzata s mily hatást tesz a fogékony szemlélőre?
Ha az Alpesek hegylánczát például Münchentől avagy Augsburgtól, Milánótól vagy Velenczétől szemléljük, a messze távolban, a láthatár ködében úszva magas hegygátat veszünk észre, mely a látás körét 100–120 foknyi hosszuságban zárja el, s melynek csipkésen fogazott hó-koronája hozzávetőleg már megsejteti rendkívüli magasságát. Sokkal nagyobbszerű és tanulságosabb azonban az alpesi vidék képe a hegység belvidékének valamely kimagasló csúcsáról, mely azt egész kiterjedésében áttekinthetővé teszi. Innen tekintve az Alpes-hegység magasra fölhólyagzott daganatnak tetszik, mely legmagasabb a közepén, míg külső határain éjszak és dél felé lassan alá ereszkedik s végül többé-kevésbbé meredeken hanyatlik alá az alatta terülő lapályra. Alakja egy hosszú, fölfordított teknőhöz hasonlít, melynek idomát a számtalan völgybarázda legkevésbbé sem rontja meg.
A belvidéke azonban mindenütt, mint a legvadabb háborgásban levő tenger felszíne, gerinczekkel és oromzatokkal van sűrűen ellepve, melyek közé lent a sötétlő mélységekben ugyanannyi völgy vágódik be. Csakhogy itt a hullámhegyek végtelenül magasabbak, s a hullámvölgyek hasonlíthatatlanul mélyebbek, mint a tengeren. Leírhatatlan fenség és oly ünnepies csend nyugszik az egészen, mintha maga a természet imádkoznék itt leborúlva alkotója lábainál.
Egészen más természetűek végre azok a képek, melyeket a hegység belső völgyei tárnak elénk. Itt szűkebb keretekben minden a természet legmagasabb szépségeivel van elárasztva. De ki tudhatná a magasztos alakzatoknak e csaknem lépten-nyomon változó összetételét, a fény és az ellentétes szín változatos hatásaival, szemlélhető módon leírni ? Itt a művész rajzoló ónja hasonlíthatatlanul érthetőbben beszél, mint a szó az ő merev, elégtelen formáival.
Fönnebb említettük, hogy az Alpesek meredeken hanyatlanak alá az éjszaki és déli szomszédos síkságokra. Ez aláhanyatlás a déli oldalon általában véve sokkal meredekebb, mint az éjszakin. Amott lábuk a lombardiai mély síkon nyugszik, emitt ellenben Svájcz lapályán s Dél-Németország fönnsíkján. A Lago maggiore csak 211, a Lago di Garda 194, ellenben a Genfi tó 373, a Bodeni 389, a Chiemi tó pedig 503 méternyi magasságban fekszik a tenger színe fölött. Mind e tavak az Alpeseknek részint déli, részint éjszaki párkányán fekszenek.
II. Az Alpesek fölosztása. Arról, hogy az Alpesek Nyugati, Közép- és Keleti Alpesekre osztatnak föl, már fönnebb szólottunk. E három rész közül a Nyugati Alpesek Olasz- és Francziaországban, a Közép-Alpesek legnagyobb részt Svájczban és Francziaországban, végre a Keleti Alpesek nagyobb részükkel Ausztriában, kisebb részükkel pedig Német- és Olaszországban fekszenek.
E fölosztás azonban, tekintve az egyes szakaszok nagy kiterjedését, nem sokat ér. A szakaszok tengelyének hossza, a fönnebbi sorrendben véve, 430, 360 és 470 kilométerre rúg. Az Alpesek nemcsak hogy több millió embertől lakvák, tehát sűrű népességűek, hanem gazdagon vannak tagozva is, a mennyiben számtalan nagyobb-kisebb hegytömegre darabolódnak el. Ez a további alszakaszokra, csoportokra osztást tette szükségessé, mi által lehetővé válik a hegység egyes régióit szabatosabban megjelölni.
Ez alosztályozás az Alpesek plastikájára és földtani szerkezetére való tekintetek lehetőleg észszerű egyesítésének alapján történt. A külalak számbavétele főleg a völgyekre meg a gerinczek mélyebb bevágódásaira vonatkozik, s azért bír irányadó fontossággal, mivel a közlekedési útak irányát a völgyek és hegynyergek szabják meg s közvetítik ennélfogva a helységen inneni és túli országoknak, valamint a hegység egyes vidékeinek egymással való összeköttetését. A belső alkattól ellenben egy részről a tagozódás módja, más részről pedig a hegység idomúlásai és többféle gazdasági viszonyai függenek.
Földtani tekintetben az Alpesek hegylánczolatát hosszában három nagy övre, és pedig a középpontira, északira és délire osztották föl.
A középponti Alpesek a hegységnek a középső részét foglalják el s főképen kristályos palakőből állanak; ezekben találjuk a legmagasabb bércztetőket, valamint a déli és éjszaki lejtő közti vízválasztót is; tagoltságuk szabály szerint keresztbe menő, itt-ott azonban szerteágazó. De egyátalában nincs megszakadás nélküli folytonosságban húzódó s a vízválasztó vonalat mind végig épségben tartó közbülső főgerinczök; sőt inkább különbözőleg egymásra szögellő, hosszabb vagy rövidebb, avagy épen gyűrűzetes alakú hegytömegek seregéből halmozódvák össze, melyek bizonyos irányban véve egymás mellett fekszenek s több helyt alacsony hágókkal össze is vannak kötve.
Az éjszaki és déli Alpes-övek ellenben, a hegység szélességének egy-egy harmadát téve, az Alpes-rendszernek külső párkányain foglalnak helyet s legnagyobb részt szintén újabb korú üledékes vagy eruptiv képződményekből állanak, de egészben véve csekélyebb magasságúak, a mellett egyenközű, gyakran tömbszerű tagozatúak s a hegység belsejéből jövő vizek által sok helyütt áttörvék.
A középponti és éjszaki Alpesek közti határt az a physikailag élesen jelzett vonal képezi, mely déli Francziaországban a Durancenál kezdődve, a Drac, az Isčre és Chamonix völgyén, aztán Martignyn felül a Rhone s továbbá a felső Reuss és a felső Rajna völgyén át Feldkirchig húzódik, s aztán az Arlbergen át az Inn völgyébe ereszkedik, a Ziller, a Salza, az Enns, a stíriai Salza és a Lajta mentében Bécs-Újhelyig halad és Sopronnál végződik.
A középponti és déli Alpesek határa ellenben csak a Lago maggiore mellett Luinónál kezdődik, áthúzódik a Luganói és Comói tavon, az Adda folyását követi föl Bormióig, aztán az Ecsét lefelé Botzenig, tovább az Eisack, a Rienz és a Dráva mentén vonulva, Marburgnál végződik a déli síkság határán.
Az Alpeseknek kisebb csoportokba való minden további osztályozása e három övön belül esik. Mielőtt azonban az Alpesek fölosztásának behatóbb előadásába ereszkednénk, legyen szabad a hegyleírásban használatos néhány általános mérési fogalmat megmagyaráznunk. Hogy valamely hegygerincz vagy hegység csúcsainak és nyergeinek közepes magassága miként értendő, azt, úgy hiszszük, nem szükséges magyarázgatnunk. A hegygerincz közepes magassága számtani középarányosa az iménti két magasságnak s azt a magasságot jelöli, melyet valamely hegy akkor nyerne, ha minden csúcsot és minden nyerget egyazon vízszintes vonalban lehetne elegyengetni; a hegymagasság megmérésénél ez a legfontosabb elem. A csorbásodás vagy csipkézetesség közepes magassága alatt a csúcsok és nyergek közepes magassága közötti különbséget értjük, s ez ad fogalmat arról, hogy milyen fokú valamely hegységnek a folytonos egybefüggése avagy szakadozottsága. Mennél nagyobb a csorbásodás, annál mélyebben vágódnak be a nyergek a hegység testébe. A hegyláb közepes magassága az az általános magasság, mely akkor áll elő, ha valamely hegységben valamennyi völgyemelkedést egyazon közepes színtájon egyenlítünk el képzeletben. Végre a hegygerincz viszonylagos közép-magassága, avagy a hegygerincz és hegyláb közepes magassága közötti különbség általában azt jelenti, hogy milyen magasra emelkednek a hegygerinczek a völgyek magassága fölött.
A mi monarchiánkhoz egészben csak a Keleti Alpesek, a Közép-Alpesekből csak a középső és a déli övek keleti részei tartoznak. Ez okból mindjárt ez utóbbiak leirásához látunk.
Közép-Alpesek. A. Középponti öv. (Középponti Közép-Alpesek.) Ezek keleti csoportját a Rhäti Alpesek képezik, melyeket a Maira és az Inn éjszaki és déli főszakaszra hasít. Ezt a két szakaszt a malojai mély és hosszú nyereg köti össze egymással.
a) Az éjszaki Rhäti Alpesek a Splügennél kezdődnek s Landecknél végződnek. Legmagasabb ormuk a 3.422 méternyi Pizkesch. Éjszaki, Churtól délre fekvő előhegycsoportjuk a Plessur-Alpesek; éjszaknyugatra, egyfelől Tirol és Vorarlberg között, másfelől Graubündten mellett elvonúló melléktagozatuk a Rhätikon; a 3.124 méter magasságú Litzner-csúcscsal büszkélkedő, az Ill és Trisanna által közre zárt s a szomszédos hegyektől szembeötlőleg különvált kis hegyvidék Verwall-csoportnak neveztetik. Az éjszaki Rhäti Alpeseknek a Fluela-szorostól keletre eső valamennyi része összevéve a Selvretta-hegyrendszer nevet visel.
Az Ortler, a malsi pusztáról tekintve.
Lichtenfels Edétől
b) A déli Rhäti Alpesek kezdete a Maira melléki Chiavenna mellett van, végök pedig Naudersnél. Ezek szintén két csoportra oszlanak, és pedig a Bernina- és az Umbrail-csoportra, melyeket a Bernina-szoros választ el egymástól. A Bernina-csoport hatalmas, jégárakkal telt hegység, a Piz Bernina nevü 4.052 méter magas csúcscsal. Ellenben az Umbrail-csoport csekélyebb magasságú s tömb-alakú tömegekre van szétszakadozva; ennek legmagasabb csúcsa a 3.266 méternyi Piz Languard.
Mint fönnebb jeleztük, a Rhäti Alpesek jelentékeny részei már az osztrák-magyar monarchiához tartoznak. Igy az éjszak-rhäti Alpes-gerincz a 3.327 méter magas Piz Buinnal előbb csak nyugati, majd mind a két lejtőjével Tirolba nyomul át. A Rhätikon éjszakkeleti lejtője, meg a Vorwall-csoport egészen, az Umbrail-csoportnak pedig több kisebb szélső keleti szakasza fekszik a monarchia határán belül.
B. A déli öv. (Közép déli Alpesek.) Ez a Lago maggiorénál kezdődik s az Ecsig terjed. Itt említendő főrészei a következők:
1. Az Ortler Alpesek, melyeket az Orobi Alpesektől az Oglio és az Apricai nyereg választ el, éjszakról és keletről az Ecs, délre a Nosbach (Noce) és a Tonal-szoros által záratnak körül, a Stilffer-nyeregnél fogva az Umbrail-csoporttal vannak szoros összefüggésben. Főgerinczük éjszakról délre vonul s kelet felé az Ecscsel egyközüleg egy hosszú melléknyúlványt bocsát ki magából, melynek Fondo és Kaltern közti végső tagja Nonsbergi Alpeseknek hivatik. Nem igen jelentékeny terjedelméhez képest e hegycsoportnak nagy számú magas csúcsa van, példáúl a 3.905 méter magas Ortler, a 3.854 méternyi Königsspitze, a 3.762 méternyi Cefal-orom és több más. Az Ortler, a monarchia legmagasabb hegye, egy zord és mogorva fönnségben tornyosúló, széles jégköpenynyel takart sziklatömb.
2. Az Adamello-csoport Tonale-nál az Ortler Alpesekkel függ össze, s ezektől délre, egy felől az Oglio, másfelől a Val Rendena és Chičse közt fekszik s a Santa Maria di Campiglio melletti mély vágatú nyeregnél fogva van a legközelebbi csoporttal összeköttetésben. A 3.547 méternyi Monte Adamello és a 3.462 méter magasságú Caré alto a főgerincznek, a 3.561 méternyi Presanella pedig egy délkeletre vonúló mellékgerincznek a legmagasabb csúcsa. A hegység nagyobb részt igen szilárd tonalitból – szaru-csillám gránitból – áll s kimondhatatlan meredek bevágódású völgyei által válik feltünővé.
3. A Tridenti Alpesek. Igy nevezik együttesen a többi összes hegyrészeket az Ecs jobb partján le a lapályig, a következő mellék-csoportokat különböztetvén meg bennök:
a) A Brenta-csoport a Val Rendena és a Molvenói tó között, egy vad szakadékokból, szikla-tornyokból és ormokból álló, éjszakról délnek húzódó dolomit-hegyláncz, melynek legmagasabb csúcsa a 3.179 méternyi Cima di Brenta;
b) A Val di Ledro-Alpesek a Chičse Sarca és a Garda-tó között;
c) Az Orto d’Abramo-csoport az Ecs és Sarca között, délre egész a Nago szorosig, és
d) a Montebaldo, az Ecs és a Garda-tó között, egy szakadatlan, a lapályra messze kilátszó, 2.198 méter magas alpesi gerincz.
Az Ortler, az Adamello-csoport és a Val di Ledro-Alpesek túlnyomólag, a Montebaldo részben, a Tridenti Alpesek másik két csoportja pedig egészen Ausztria-Magyarországhoz tartoznak.
Feltűnő a déli Alpesek eme szakaszánál, hogy a hegygerinczek hirtelen elkanyarodnak a keleti irányból a délibe, minek következtében e hegygerinczek tengelye az Alpesek hosszanti tengelyére mérőleges fekvésűvé válik. Ez teszi szükségessé, hogy most több oly völgyet hosszanti völgynek nevezzünk, melyeket, tekintettel az Alpesek általános vonúlási irányára, keresztvölgyeknek kellene neveznünk. Ez a körülmény ismétlődik keleten azt Ecs mellett, noha ott is, mint itt, vannak egyes csoportok, melyeknek főgerinczei visszaesnek a szabályszerű vonúlási irányba.
Keleti Alpesek. A. A középponti öv. (Középponti keleti Alpesek.) A középponti keleti Alpesek négy nagy főcsoportra oszlanak, ugyanis:
1. Az Oetzthali Alpesek; e hatalmas hegység a Naudersi keresztvölgynél kezdődik, keletre egész a Brenneri útig nyúlik, éjszakon az Inn, délen az Ecstől határoltatik s három alcsoportra oszlik u. m.:
a) a tulajdonképi Oetzthali Alpesekre;
b) a Stubayi és
c) a Sorenthali hegységre.
A tulajdonképi Oetzthali Alpesek a főcsoport nyugati részét foglalják el s alapjukban véve egy hatalmas, mintegy 20 kilométer hosszú s ugyanoly szélességű circust képeznek, melynek hegykeritése 3.240 méter közép-magasságú s ebben a völgyek egész 2.300 méter magasságig emelkednek. Itt találhatók a monarchiában a legnagyobb jégmezők és a legnagyobb glecserek. Ebből magas hegylánczok egész sora súgárzik ki küllő-alakúlag minden irányban. A legmagasabb csúcsok itt: a Venter Wildspitze 3.775, a Weiszkogel 3.742, a Similaun 3.599 méter magassággal. A Stubayi-hegység az Oetzthali Alpeseknek a Timbl-nyeregnél kezdődő éjszak-keleti folytatása gyanánt vehető, valamint a Sarenthali hegység is szintén a Stubayi hegységnek a Juaffen-szorostól délre terjedő nyúlványaként tekinthető. Amabban a 3.507 méternyi Zuckerhütl, ebben a 2.781 méter magas Hirzer a legmagasabb csúcs.
2. A Zillerthali Alpesek: ezek a Brenneri úttól keletre feküsznek; további határukat a hátrább közlendő kis térkép tűnteti föl. Nevöket a szép Ziller-völgytől vették. Egy mély bevágású hosszanti völgy két főtömegre osztja e csoportot: a Tuxi hegységre és a tulajdonképi Zillerthali Alpesekre. Amabban a 3.490 méter magas Olperer, ezekben 3.515 méternyi Hochfeiler a legmagasabb csúcs.
3. A Magas Tauern, egy terjedelmes és sok tagozatú hegyvidék, mely kelet felé egész az Arl-hasadékon felül összeszögellő nagy Arl- és Maltein-völgyekig nyúlik. Legmagasabb csúcsai: a 3.797 méternyi Groszglockner, a 3.673 méternyi Groszvenediger, a 3.499 méternyi Dreiherrn-csúcs és több mások. Világosan külön váló mellékcsoportokúl tekintetnek: az Antholzi Alpesek, a 3.422 méternyi Hochgallal, a Deferegger-hegység, a 2.960 méternyi Weiszspitzével, a Schober-csoport, a 3.275 méternyi Petzekkel, és a Kreutzeck-csoport, a 2.754 méter magasságú Striedenkopffal. Ez a négy alcsoport a magas Tauern főgerinczének mind a déli oldalán fekszik.
4. A Stiriai Alpesek. Ezek a középponti főgerincznek két egyenlő hegylánczban villaszerűleg elváló ágazatai. Ama főgerincz mindjárt az Arl-hasadéknál két ágra oszlik, egy éjszakira és egy délire, melyek először a Mura, majd a Mürz völgyét fogják közre, azután ismét egyesűlnek s a Wechselnél végződnek. Az éjszaki ág egész a liesing-palteni völgyig Alacsony vagy Kis Tauern nevet visel (legmagasabb csúcsa a 2.863 méternyi Hoch-Golling), majd Reichensteini hegységnek, Hochschwab-csoportnak, Magas Veitschnak és Semmering-csoportnak neveztetik, melynek keleti végén, vagyis a Magas Pfaff mellett van az egyesülési pont a déli ágazattal. A déli elágazásban a következő alcsoportok és szakasznevek fordulnak elő: Pöllai Alpesek (főcsúcs a Hafnereck, 3.061 méter), Stang- és Kuh-Alpesek, Muraui Alpesek, Judenburgi Alpesek, a Nagy Sau-Alpessel, Brucki és Fischbachi Alpesek és a Wechsel-csoport. Gössingnél a Brucki Alpesekben ez ágazatból egy dél felé nyúló mellékág válik el, a Stainzi Alpesek, mely távolabb a Pack-, majd a Kor- és Schwanbergi Alpesekre, végül a Posrukra szakad s a Drávánál Mahrenbergnél végződik.
)
A Keleti-Alpesek fölosztását ábrázoló térkép.
Sonklar Károlytól
A térkép nagyításához kattintson a képre!
B. Az éjszaki öv. (A Keleti Alpesek éjszaki része.) Ez az öv 556 kilométer (75 földrajzi mérföld) hosszaságban, és 50 kilométernyi átlagos szélességben a Rajnától és Bodeni tótól (Feldkirch- és Bregenz mellől) egészen Bécs alá a Dunáig terjed s a Kitzbüchli Alpesek kivételével egészen mészkőből áll, miért gyakran éjszaki Mész-Alpesnek (Kalk-Alpen) is neveztetik. Tulnyomólag egyenközűleg van tagozva, noha ez öv keleti részében számos tömbalakú tömeg is fordul elő. Az egymás mögött húzódó mészkő-hegylánczok, melyek száma hatra, nyolczra rúg, többnyire vad szakadékosak, mélyen csorbázottak s a hegységből eredt folyóktól egészen aljukig át-áttörvék. Mind e mészkő-hegylánczokat az Inn, a Saal vagy Saalach, a Salza és az Enns vágják keresztül kivájott szűk völgyeikkel. Az éjszaki Alpesek részei:
1. A Vorarlbergi és Algaui Alpesek, a Rajna és Lech között egész a Zürsi-Alpesek bevágásáig; legmagasabb csúcs bennök a 2.701 méternyi Rothe Wand. E csoport éjszaki része Bajorországhoz tartozik.
2. Az éjszaktiroli Mész-Alpesek, a Lech és Saal között, egy hosszú, sok helyt áttört alpesi láncz, a következő szakasz-nevekkel:
a) a Lech-völgyi Alpesek a Lech és Inn között. Főcsúcs a 3.034 méter magas Parseierspitz;
b) a Wetterstein-helység, Partenkirchentől délre, a 2.970 méternyi Zugspitzével, mint főcsúcscsal;
c) a Solstein-láncz, Innsbruck mellett; főcsúcs, a 2.655 méternyi Nagy-Solstein;
d) a Császár-hegység Kufstein mellett és mások.
Az éjszaktiroli Mész-Alpesek Bajorországhoz tartozó éjszaki része bajor felföldnek neveztetik.
3. A Kitzbüchli Alpesek, a Ziller, a Saal és a Griesen-szoros között; főcsúcs a 2.786 méter magas Geierkopf.
4. A Salzburgi Alpesek, a Saal és Salza között, a Király-tóval (Königssee) és a Kőtenger nevű mészkőtömbbel; főcsúcs a 2.938 méternyi Hochkönig vagy Örök-hó, s a 2.714 méternyi Watzmann.
5. Az osztrák Mész-Alpesek, a Salzától a bécsi medenczéig, sok ágazatú, tagozatú, és sok nevű hegység. Legnevezetesebb részei:
a) a Tennen-hegység, szorosan a Salza mellett elnyuló hegység, mely Werfen mellett meredeken esik alá a Salza nagyszerű áttörési völgyébe. Főcsúcsa a 2.428 méternyi Raucheck;
b) a Dachstein-csoport, az előbbitől keletre egész a mitterndorfi áttörésig nyúló vad, részben jégmezős mésztömeg a 2.996 méter magas Dachstein csúcscsal;
c) a Pokol-hegység (Höllengebirge), az Atter- és a Traun-tó között;
d) a Holt-hegység (Todtengebirge), Ausseetől éjszakra, egy nagy, fennsíkszerü mésztömb, a 2.514 méternyi Priel-csúcscsal;
e) a Sengsen-hegység;
f) a Magas-Bürgas, és
g) a Nagy-Buchstein következnek egymásra egész az Ennsnek Altenmarkt melletti áttöréseig, és az Ennsen túl az Elő-Alpes, a Dürnstein, az Oetscher, a Trasen-hegység, a Hó-Alpes, a Rax-Alpes, a Hó-hegy (2.075 méter), az Unterberg és a Wienerwald, mely a Lipót-hegyben (Leopoldberg) végződik a Duna mellett.
Az Éjszaki Alpesek közép és keleti egész öve szép és festői tavakban való gazdagsága által tünik ki.
C. A déli öv. (A Keleti Alpesek déli része.) A Keleti Alpesek déli része az Ecs mellől, Bozentől délre addig a vonalig terjed, mely Marburgtól Cillin, Steinbrückön, Zágrábon és Károlyvároson át Fiuméig képzelendő.
Itt, különösen oly helyeken, a hol a dolomit az uralkodó kőzet, a hegységnek harántnyilások által különálló tömb-alakú darabokra szakadozott volta még élesebben van kifejezve, mint az Éjszaki Alpesekben, miért is mély hegyválasztók itt még sűrűbben fordulnak elő, mint amott. Ebben az övben a következő csoportokat különböztetjük meg:
1. A Lessini Alpesek Veronától és Vicenzától éjszakra egész Valsuganáig, a 2.418 méter magasságú Pizzo della Furma és a 2.331 méter magas Cima Dodici nevű főcsúcscsal. E csoport déli lejtője a sette és tredici Communival Olaszországhoz tartozik.
2. A déltiroli Dolomit-Alpesek; ezek azt a nagy négyszöget borítják, mely Trient, Brixen, Toblach és Bassano által jelezhető s a hol a dolomit ugyan a túlnyomó, de már a porphyr és melaphyr, a gránit és kristályos pala is elő fordul. A dolomitot az általa képezett hegységek merész és szeszélyes hegy- és csúcsalakjai, s tömbökre szakadozottsága jellemzik. A legmagasabb csúcsok itt a következők: a 3.494 méternyi Rocca Marmolata , a 3.291 méternyi Sorapis, a 3.253 méter magas Antelao, a 3.263 méternyi Tofana, a 3.220 méternyi Cimon della Pala, stb. A hegységnek mély hasadások által szakadozott volta lehetővé tette több alcsoport fölállítását, melyeket azonban ez úttal mellőzünk.
3. A Carni Alpesek, éjszak felől a Dráva, dél felől a Piave és Tagliamento között vonúlnak, s Sexten mellett a Kreutzbergnél az előbbi csoporttal, Saifnitz mellett a Juli Alpesekkel, a Sappada-csatornánál pedig az alább következő csoporttal függnek össze. A Gail folyó két részre osztja, és pedig: a tulajdonképi Carni Alpesekre (Carnia), a 2.661 méter magas Monte Paralbával, és a Gail-völgyi Alpesekre, a 2.801 méternyi Sandspitzével, mint legmagasabb csúcsokkal.
4. A Velenczei Alpesek vagy Monte Premaggiore-csoport a Piave és a Tagliamento között: Főcsúcsa a 2.583 méter magas Monte Cridola.
5. A Juli Alpesek, az előbbektől keletre fekszenek, a Fella, Gailitz, Száva, Idricza folyók és a velenczei mélysík által közre zárva s vár alakú több mésztömbre szakadva, melyek között legnevezetesebbek: a Wischberg, Mangart, Triglav és a Caninko-kőszál. Legmagasabb csúcs a 2.864 méternyi Triglav.
6. Az Idriai hegyvidék, az előbbiektől délre nyúlik egész a Laibachból Görczbe vezető országútig; legmagasabb csúcsa az 1.563 méternyi Plegas. E csoport déli részében fekszik a Tarnovani és a Birnbaumi erdő, 1.000–1.100 méter magas, karsztszerű, csakhogy nagyobb részében erdővel benőtt fennsik, meredek lejtőkkel minden oldalon.
7. A Karavanka-hegység a Carni Alpesek keleti folytatása, a Gailitztól kezdve egész a Windischgraz melletti Misz-völgyig terjed. Legmagasabb csúcsa a 2.239 méternyi Velki Stol.
8. A Bachern-hegység, Marburgtól délre, a Középponti Alpeseknek a Dráva által külön szakított egyik nyúlványa: Legmagasabb csúcsa az 1.548 méternyi Cserni Vrch.
8. A Steini vagy Sannthali Alpesek egy harántszakasz által a Karavankákkal állnak összefüggésben, színkör-alakúlag csoportosúlnak a Száva forrása köré s Cillinél végződnek. Tetőpontjuk a 2.557 méter magas Grintouc.
A Keleti Alpesek déli részéből a Monte Premaggiore csoport egészen, a Lessini Alpesekből a déli, a tiroli Dolomit Alpesekből egyes apróbb keleti, a Carni Alpesekből a déli, és végre a Juli Alpesekből egyes kisebb nyugati lejtők Olaszországhoz tartoznak.
Karszti táj Sessana és Lippitza közt.
Lichtenfels Edétől
Az Alpesek előhegyei és nyúlványai. Az Alpeseknek éjszaki, keleti és délkeleti oldalaihoz, többnyire szakadatlan összefüggésben, viszonylag alacsony, sík vagy hegyes lépcsők, vagy terraszok látszanak támaszkodni, melyek gyakran az Alpes-vidék határáig terjednek s az Alpesekből fakadó vizek folyása által vannak keresztül vágva és elszabdalva. Kivéve azokat az eseteket, melyekben maga a talaj szegül ellen a benépesülésnek, a terraszokon levő e tájak sűrű népességtől lakottak és gondosan mívelvék. Előfordúl azonban, hogy egyes halom- vagy hegylánczok külön válnak a magasabb hegységtől s ama lépcsőkön vagy terraszokon keresztűl a mélyföldön is átvonulnak s gyakran nagy messzeségekre nyúlnak el. Ezek azok a hegy- és halomlánczok, melyeket nyúlványoknak nevezünk.
A mi alpesi vidékünk legnevezetesebb ily nemű alakúlásai a következők:
1. Az osztrák dombvidék, az Inn és a Wienerwald között 15–36 kilométer szélességben, kitünően mívelt folytonos park, átlag 300 méter magasságban a tenger színe fölött; az Inn és Traun között a Kobernausi és Hausruck-erdővel, melynek tetőpontja 800 méter magas; a Linz és Wels közt elterülő kis völgysíksággal, a Welser-pusztával, mely most mindenütt mívelés alatt áll, és a göttweigi erdős hegycsoporttal.
2. A Wienerwald éjszaki része, a Triesting-völgytől Bécs mellett a Dunáig, az Alpesek éjszakkeleti nyúlványának tekinthető.
3. A 820 méter magasságú Rozália-hegység a Wechselnek egy nyúlványa Bécs-Ujhelynél, a Lajtha-hegység pedig Eisenstadt és Bruck között az előbbinek folytatása.
4. A gráczi és leibnitzi menők a Mura középfolyásánál elterülő völgysíkságok, melyekhez a folyótól keletre a stiriai dombvidék termékeny talajhullámai csatlakoznak, melyek túl a stiriai magyar határon
5. a sümegi, majd a Balaton tavától délre
6. a somogyi fennsíkba mennek át.
7. A somogyi síkság a Balaton tavától éjszakra már határozottan alacsony hegységgé tömörűl, mely nyugati részében Bakony-erdőnek, a Keletiben Vértesnek és Pilisi hegységnek neveztetik, amabban 715, ebben 770 méter absolut magasságot ér el s Visegrádnál végződik.
8. A „Windische Büheln” nevű hegység a Mura és a Dráva között terűl el s a Posruknak képezi keleti folytatását.
9. A cilli-i hegyvidék a Dráva és Száva között vonúl, a sannthali Alpok keleti ellapulásaként s a Matzel-hegységben a stiriai-horvát határnál ér véget.
10. Az Ivancsicza-, Kalnik-, Bilo-, Papuk-hegység, valamint az Eszék és Pétervárad közötti széles hézag mögött emelkedő Vrdnik-hegység az Alpeseknek azt a nyúlványát képezik, mely tovább húzódik el keletre, mint bármely más nyúlványok. Az Ivancsicza-hegységnek vannak magaslatai, melyek az 1000 méter absolut emelkedést is meghaladják.
11. A felső Száva kifolyásánál fekszik a szép laibachi völgylapály, melybe dél felől már a Karsztvidék hegyei is beletekintenek. A krajnai és istriai Karszt (két csoportja a Karsztvidéknek, melyek még az Alpesek rendszeréhez számíthatók) terjedelmes hegység, terrasz alakú lépcsőzetes emelkedésekkel, mely éjszakon az idriai hegyvidékre támaszkodik, többi oldalain pedig a Száva és a Kulpa folyók, az Adriai tenger és az Isonzo által környeztetik. A fennsík éjszaki része krajnai, a délnyugoti pedig, mely Isztriában fekszik, isztriai Karsztnak neveztetik. Amannak 600, ennek 300 méter középmagassága van. A Karsztvidék mészkőzetből van összealkotva s alakjára egy fölötte egyenetlen fennsíknak tűnik föl, többnyire éjszak-nyugotról délkelet felé vonúló, padszerű szakgatott, csorba hegylánczokkal és magas síkokkal fedve, számtalan mélyedésekkel, kijárat nélküli völgyekkel, mindenféle nagy és kis, hosszú és kerek, mély és sekély gödrökkel – dolinákkal – barázdálva, s még bensejében is a barlangok és földalatti folyójáratok százai által átfurkálva és alávájva.* A felszín csak ritkán erdős, többnyire fejéres kővel borított; szomorú, barátságtalan kopárságával a természet egy nagy temetőjének látszik. Emberi telepek és földmívelés csak a dolinákban találhatók. A krajnai Karszt legmagasabb tetője az 1.796 méternyi Schneeberg, az isztriaié az 1.396 méternyi Monte maggiore Fiume mellett. A Karsztnak egy keleti nyulványa a Gurk és Kulpa között Uskok-hegység nevet visel egy 1.175 méter magas hegygyel.
E barlangok között a legnevezetesebbek: az Adelsbergi és a Magdolna-barlang, a friedrichsteini és a Bruder-barlang Gotschee mellett, a Nabrezina melletti barlangok, és a Reka St.-Canzian mellett; a planinai üreg, a Mrzlá jama Reifnitz mellett és mások.
A völgyek és hegypárkányok (terraszok). A völgyek a hegy- és domblánczok közötti mélyedések. Mélységük egyenlő a hegyek vagy dombok magasságával, irányul azoknak vonulásaival. A völgyek a természet háztartásában, valamint az emberekhez való viszonyukban fontos szerepet játszanak. Ezek a hegység vizeinek levezető csatornái, melyek a hegyek víz-kincsét a körül fekvő lapályokra juttatják. A völgyek képezik továbbá a bejáratokat a hegység belsejében s egymásba szövődő hálózatukkal ezek határozzák meg mindenféle forgalomnak az irányát, mi által a hegység egyik oldaláról a másikra közlekedő embereknek a legfontosabb szolgálatokat teszik. Végre a völgyek, különösen pedig a magas hegységekbeli völgyek feneke és oldallejtői tért nyitnak úgy az emberi megtelepedés, mint a kenyérnövények termesztése számára s így főként a völgyek azok, melyek a hegységet lakhatóvá teszik.
A völgyek hosszanti és keresztvölgyekre oszlanak. A hosszanti völgyek a hegység főgerinczeivel egyközűleg vonúlnak, s ez okból sokszor jelentékeny hosszúságúak s olykor meglehetős szélesek is, és rendszerint csekély és egyenletes lejtésűek. Az Alpesekben minden nagy és fontos völgy hosszanti völgy. Az osztrák terület Alpesein a legnevezetesebb ily hosszanti völgyek: a Jun, a Salza, az Enns, a Mura, a Dráva, a Gail, a Száva, az Ecs és a Sarca völgye. A keresztvölgyek tengelye ellenben a főgerinczek irányára merőlegesen fekszik. Az ilyen völgyek többnyire áttörés utján vágódtak a főgerinczekbe, azért egészükben véve rövidebbek s tetemesebb lejtésűek, a fenekük rendszerint lépcsőszerűen alakult, mely lépcsők aztán néha magas vízesésekkel vagy zúgókkal mennek át egymásba, mint például a krimli vízesés. Két-két átellenes keresztvölgy a hegygerinczekbe vágódó nyeregnél fogva köti össze egymással azt a két hosszanti völgyet, a melyekbe torkollanak. A keresztvölgyek száma a keleti Alpesekben igen nagy: a Trasen-, a Bielach-, a gasteini és krimmli, a Ziller- és az Oetzvölgy ilyen keresztvölgyek. A gasteini völgy négy völgylépcsőből áll, melyeket egymástól ugyanannyi gyönyörű vízesés választ el.
Nem ritkaság azonban, hogy valamely hosszanti völgy hirtelen keresztvölgygyé változik, a mennyiben kifelé fordul s a folyó az előtte fekvő hegységet rendszerint torkolatszerű hasadással töri keresztül. Így tesz az Inn Kufstein és Rosenheim között, a Salza Werfen mellett, az Enns Altenmarktnál, a Mura Brucknál stb. Olykor a változás megfordított rendben következik be s egyes esetekben egyszer, sőt kétszer is ismétlődik.
A völgyeknek, mint emberi lakóhelyeknek becse azok absolut magasságától, aztán a völgyfenék szélességétől, továbbá a hegygerinczek viszonylagos magasságától s lejtésük fokától függ. A tulságosan magas völgy kedvezőtlen a benépesülésre hidegsége miatt, a széles völgyfenék azonban elősegíti a benépesülést. A gerincznek tulságos nagy viszonylagos magassága neveli a hegyoldalak lejtési szögét s azoknak mívelés alá vételére több tekintetben akadályozólag hat. Az összes Keleti Alpesek közt a zillerthali Alpeseknek van a legnagyobb viszonylagos gerinczmagasságuk (1.600 méter), azért itt a hegyoldalak lejtési középszöge több mint 25°, míg a magas Tauernben csak 23° s az oetzthali Alpesekben nem egészen 20°. Ez okból látjuk, hogy a földművelést mindenütt nagyobb terjedelemben űzik, mint a zillerthali Alpesek belső völgyeiben.
A krimli vízesés.
Lichtenfels Edétől
Fontosak e tekintetben az úgy nevezett hegy- és hegyalj-terraszok, mint ama, gyakran hosszan elterülő, a hegy töve hosszában s a völgyekkel egyenközű irányban vonúló fennsíkokat nevezzük, melyek alakját jobban megérteti az alábbi rajz, mint bármiféle leírás.
E terraszok többnyire csak a széles hosszanti völgyekben fordulnak elő, keresztvölgyekben ritkábban; viszonylagos magasságuk 100–300 méter; többnyire hápa-hupások s az oldalvölgyek által átvágottak, s a mellett mezők és erdők, falvak és egyes tanyák által borítvák, – nyaralók számára szívesen választott helyek. Nyilván régi völgyfenekek voltak egykor,
melyekben a víz mosta ki a jelenlegi völgyeket. Ily terraszok tudvalevőleg az Indus mellett jönnek elő nagyszerű kifejlődésben. Az osztrák Alpesekben Telfs, Innsbruck és Hall környéke, az Eisack-völgy, az eppani kis paradicsom Bozen mellett, a Rienz-völgy Lorenzen és Mühlbach között, a Fleimser-völgy, a Dráva és a Száva völgyei, stb. mutatnak föl az említettekhez hasonló hegyterraszokat sok szép alakulásban.
Mivelhogy a völgyek fölfelé ép úgy elágaznak, mint azok a folyók, melyek által egykor alkottattak, s melyek rajtok még ma is végig folynak, a folyamokat teljes joggal fogadhatjuk el a völgyek fölosztásának alapjául. Az osztrák Alpesekben ennél fogva a következő völgyrendszereket különböztetjük meg:
a) a Rajna völgyrendszerét;
b) a Duna völgyrendszereit, és pedig: az Iller, a Lech, az Isar, az Inn, a Traun, az Enns, továbbá az Enns és Dráva közti kisebb völgyek, meg a Dráva és a Száva völgyrendszerét;
c) az Alpesekből fakadó adriai tengerparti folyók völgyrendszerét;
d) az Etsch és
e) a Po völgyrendszerének azon részét, melylyel a monarchia területéhez tartozik.
Hogy a mit a természet összekötött, külön ne válaszszuk s ugyan azt a tárgyat kétszer érintenünk ne kelljen, e völgyrendszerek helyrajzát az illető folyókéval együtt tárgyalandjuk.
A Madatsch-glecser az Ortler-hegycsoportban.
Lichtenfels Edétől
A jégmezők és glecserek. Minthogy a levegő melege a magasság nőttével arányban fogy, a magas hegységekben van bizonyos magassági határ, a melynél a hideg hónapokban esett hó a reá következő nyár nap- és légmelegétől többé el nem olvad egészen s a hol aztán annak egy része évről évre megmarad. E határt a hó vonalának vagy az örök hó határának nevezzük. A hóvonal magassága függ a leesett hó tömegétől, a hegység lejtési szögétől, a hólepel fölszínének a nap és az uralkodó szelek irányában való fekvésétől, a nyár melegétől és a légkör nedvességi viszonyaitól. Ez okoknál fogva egyazon táj hóhatárának magassága oly jelentékeny ingadozásnak van kitéve, hogy megmérését soha sem lehet a helyszínén eszközölni, hanem csak olyan távolságból, a honnan meglehetősen egyenes irányban haladó vonalnak látszik. E hóhatár a Nyugati és Közép-Alpesekre nézve 2.730, az Oetz-völgyi Alpesekre 2.780, a Magas Tauernre 2.845 méterben van megállapítva.
Minthogy tehát a hóhatár fölött az új hónak bizonyos rétege minden évben olvadatlan állapotban marad, évek folytán a hó az ily helyeken a végtelenig halmozódnék, ha a természet maga nem gondoskodnék módról, mely által e havat olvadás és föloszlás elé vezeti. E mód a hónak lassankénti jéggé fagyásában s az ebből származó glecser-képződésben áll. Nem lehet itt helyén e bonyodalmas folyamat elméletébe bocsátkoznunk; csupán ama tény fölemlítésére szorítkozunk, hogy e jegesülés folytán támadnak a hóból kinőni látszó s a völgyekbe lefelé nyúló hosszabb vagy rövidebb jégnyelvek, jégárak vagy glecserek, melyek állaga a hónak folyton tartó jegesülése következtében ép oly állandóan halad a lejtőn a mélység felé, hol aztán az ott uralkodó nagyobb meleg következtében vízzé változik.
Az osztrák Alpesek jégburkolatának összes kiterjedése (a monarchia többi hegységeiben jégmezők és glecserek nincsenek) 1.682 négyszög-kilométerre (30 földrajzi négyszög mértföldre) tehető. E terület négy nagy és sok kisebb tömegre oszlik. A nagyobbakhoz tartozik az Oetz-völgyi és Stubayi glecserek csoportja, a Grossglockner és Venediger körűl fekvő csoport, a Zillerthali és az Ortler-Alpesek glecser-csoportja. A kisebbek közül említésre méltók: az Adamello-csoport, a Piz Fermunt melletti az éjszakräthi Alpesekben, az Altholzi hegységben, a Dachstein mellett, a Vedretta marmolatánál található glecser és mások.
A nevezett jégterület mintegy 40 nagy vagy első rendű glecserre és mintegy 800 függő vagy másodrendű glecserre oszlik. A nagyok közűl Ausztriában a legnagyobbak: a Gepaatsch-glecser a Kauservölgyben, Tirolban (11.3); a Pasterze a Möllvölgyben, Karinthiában (10), a Gurgler-glecser az Oetzvölgyben, Tirolban (8,5); a Hintereis-glecser az Oetz-völgyben Tirolban (8,3 kilométer hosszúságban) s mások.
A legnagyobb glecser Európában a Groszaletsch-glecser Svájczban (23,4) s a földkerekség eddigelé ismeretes leghosszabb glecserje a Biafo-Gaiche a Karakorum hegységben Ázsiában (több mint 64 kilométer hosszúságban).
A Grossglockner és a Pasterze.
Lichtenfels Edétől
Jéggörgetegek az osztrák Alpesekben gyakran fordulnak elő. Salzburgban a Fuschervölgyben oly napokon, midőn forró déli szél (Föhn) uralkodik, sűrűn hallhatni mennydörgésszerű alárobogásukat. E jéggörgetegek tudvalevőleg onnan erednek, hogy a függő glecserekből, melyek meredeken aláhanyatló sziklafalakon végződnek, a jégnyelv egyes részei sulyjuk következtében leválnak s mennydörögve és jégporfelhőket verve gördülnek a mélységbe alá. A hógörgetegek, és pedig úgy a por- vagy szélgörgetegek, mint a fenék- és omlógörgetek az Alpesek számos meredek lejtésű hegyoldalain még gyakrabban előforduló s fölötte rettegett természeti jelenségek. Különösen hírhedt e tekintetben az Arlberg, a Paznau-völgy, az Oetz-völgy felső részei és ágai, a Pitz-völgy, a Zemm- és a Stillup-völgy (a Ziller-völgy felső ágai); a felső Salza-völgy egyes jobbparti ágai, a bleibergi völgy Karinthiában, a felső Isonzo-völgy és még sok más.
Alpesi szorúlatok és átjárók. Csaknem minden évben újabb-újabb megerősítést nyer Ritter Károly amaz állítása, hogy Európában az Alpesek öve a domborúlatok maximumát az átjárók maximumával egyesíti. Mert mindúntalan új vasútak, új kőútak, új telegrafvonalak épülnek, hogy a közlekedést az Alpes hegységen keresztül és annak belsejében javítsák, eszközeit szaporítsák. Már ma is látjuk, hogy az Alpeseknek részint középponti főgerinczét, részint mellékgerinczeit 17 vasút hidalja át s még sokkal nagyobb a mesterségesen épített kőútak száma, melyek hasonlókép a személy- és árúforgalom szolgálatára szánvák.
Az Alpesek közlekedési eszközökben való gazdagságának okai szerintem
1. hogy a nagy hosszanti völgyek száma a hegység szélességéhez képest igen tetemes;
2. hogy a hegység aránylag sűrű népességű.
Igy a müncheni délkör szerint három, a linczi szerint négy hosszanti völgyet találunk. Az Alpesek öve teljesen hiányával van ama széles és magas, fennsíkszerű domborúlatoknak, melyek példáúl a Himalájában és a délamerikai Cordillerákon oly gyakoriak, s melyek ott a hosszanti völgyeket egymástól jelentékeny területekkel választják el. E hosszanti völgyek azonban minden nagyobb fáradság nélkül vezetnek nem csak be a hegység belsejébe, hanem a keresztvölgyek torkolataihoz is, mely utóbbiak számának annál nagyobbnak kell lenni, minél nagyobb a hosszanti völgyek száma. Mind a két lejtő keresztvölgyei a főgerinczen érintkezvén, nem lehet ily helyen hiány aránylag mély horpadásokban sem, melyeken át a keresztvölgyek összefüggnek, melyeken keresztül tehát az egyik hosszanti völgy közlekedése a túlnansó hosszanti völgygyel könnyű. A Keleti Alpesekben valóban nem csekély számmal vannak ily mély gerinczvölgyeletek, csorbák.
A Predil-szoros és a Mangart.
Lichtenfels Edétől
A lakosság sűrűsége pedig azt eredményezi, hogy a népesség a keresztvölgyeknek legmagasabb pontjaira is fölnyomúl. A rofeni házcsoport az Oetz-völgyben például közel 2.000, Gurgel és Vent község ugyanott közel 1.900 és még több más község és tanya 1.800 méter körüli magasságban fekszik a tenger szine fölött. De a természet az Alpesekben még a nagy magasságban sem mostoha, hanem gondos anya, s elégült, sőt nem ritkán kényelmes megélhetést biztosit az ott lakozóknak. A marhatenyésztés ott a főkereseti ág, mely a fekvés magassága szerint olykor némi földműveléssel is kapcsolatos. Mindez s nem kevésbbé a művelődés által fokozott igények kielégítésének szüksége szigorú kényszerűséggé teszi, hogy a lakosság úgy egymással, mint a külvilággal közlekedjék, s ez serkenti részint magát a lakosság szorgalmát, részint politikai, gazdasági, kereskedelmi és katonai érdekeinél fogva az államot ama számos közlekedési útak előállítására, melyekről föntebb vala szó.
Ausztria már régidő óta s újabban Magyarország is kitűnt közlekedési útjaira fordított nagy mértékű gondoskodása által. Ezt igazolandók, fölemlítjük, hogy csupán az Alpesek területén hat hegygerincz van vasútak által s mintegy hatvan magasabb hegynyereg kőútakkal keresztül metszve. Vasúti átjárók vannak: a Semmeringen, a neumarkti nyergen, a Griesen-szorosban, a hüttaui szorosban, a Brenneren és az Arlbergen. A Liesing-Balten völgyben, Saifnitznál a Canalvölgyben (Karinthiában) és a toblachi mezőn a vasút csak három, alacsony vízválasztót metsz át, a Karszt-pályákon Laibach és Trieszt között, Trieszt és Fiume között, aztán Divacsa és Pola között a krajnai és isztriai Karsztnak csak mérsékelten magas fennsíkjain fut keresztűl. Ha ezeket is oda számítjuk, Ausztriának nem kevesebb, mint tizenhét ilyen átjárója van az Alpesek területén.
A szoros szónak kétféle jelentése van. Értünk ugyanis rajta egy részről valamely magas hegygerinczen, főleg pedig annak legmagasabb pontján levő olyan átjáró helyet, melyen szekér- vagy vasút megy át, más részről olyan völgyszorúlatot, mely könnyen védelmezhető s ezért gyakran erődítési építményekkel is el van látva. Megkülönböztetésül az előbbi szorosokat hegy-, az utóbbiakat pedig völgyszorosoknak nevezzük.
Nem lehet itt föladatom, hogy a keleti Alpesekben található útvonalak hálózatát csak megközelítő részletességgel is vázoljam. E tekintetben jobb szolgálatot tehet a térkép, mint bármi leírás. Azért is e helyen csupán néhány megjegyzésre szorítkozom.
A Keleti Alpesekben a közlekedési vonalak legczélszerübben hosszában és keresztben futókra oszthatók. A hosszában futó fővonalak a következők:
1. Bécstől Salzburgon, Wörgl-en és Innsbruckon keresztül Landeckig s innen aztán vagy az Arlbergen át Feldkirchig és le Svájczba, vagy az Inn mentében fölfelé az Engadinba.
A Ferencztető a Stilfser-hágón.
Lichtenfels Edétől
2. A Mura melletti Brucktól Szt.-Michaelig s innen egy felől a Liesing-Palten-völgyön át a hüttaui és Griesen-szoroson keresztül Wörlgbe, beszakadólag az 1. alatt említett vonalba, más felől a neumarkti nyergen át Klagenfurtba vagy Villachba, beszakadólag a most következő vonalba.
3. Marburgból Klagenfurton át Villachba; innen, részben keresztirányú összekötő vonallá változva,
a) a Pusterthalon át Brixenen, Bozenen és a Stilfser-nyergen keresztűl az Adda völgyébe és Lombardiába, vagy
b) Tarvison át és a Caval-völgyön keresztűl Udinébe, a velenczei terűletre, vagy
c) Tarvison és a Predil-szoroson át Görzbe.
4. Zágrábból a Száva mentén Laibachba, aztán a Karszton át Görzbe és Olaszországba vagy Triesztbe.
E négy fővonal egymás között a keresztútak nagy száma által van összekapcsolva. Nehány kisebb, hosszában haladó közlekedési vonal fut végig a Lech, a Mura, a Noce, az Avisio és a Valsugana völgyön.
Az 1. szám alatti vonalon található az arlbergi alagút, hosszaságra világrészünkön a harmadik, míg a 3. szám a) pont alatti vonalon a Stilfser-nyergen van Európának legmagasabban fekvő műútja, 2.797 méter magasságban a tenger színe fölött.
A Keleti Alpesekben még sokkalta nagyobb a keresztben menő átjárók száma, s a hegyeken átvivő útak a szerint, a mint az Alpeseknek az éjszaki oldalán kezdődnek s a déli oldalán végződnek, vagy pedig megfordítva, rendkívül sokféleképen fonódnak egymásba. Alábbi áttekintésünkben a középponti főgerincz szorosait veendjük irányadókúl.
1. A Semmering-szoros Alsó-Ausztriát és Bécset, az e várostól éjszakra fekvő összes területeket is ide véve, köti össze Gráczczal, Laibachchal, Fiuméval, Trieszttel és Felső-Olaszországgal. E szorost ősidők óta járják.
2. A Mária-Czell melletti szorosok (a Josephsbergen és Annabergen) és a Seewiesen melletti Seeberg Szt.-Pöltent kötik össze ugyanazokkal a vidékekkel.
3. Az Eisenerz melletti Prebischl Linzet, Welset, Steier városát stb. köti össze Gráczczal és Felső-Stiriával.
4. A Liesing-Paltenvölgy és a rottenmanni Tauern nyerge, összekötve a Stub-Alpesen, az obdachi és neumarkti nyergen keresztűl vezető úttal, Salzburgból, Felső- és Alsó-Ausztriából közvetíti a közlekedést Grácz, Karinthia, Krajna és Felső-Olaszország felé.
5. A radstädti Tauernen keresztűl vezető út, valamint ennek a Katschbergen át menő folytatása Salzburgot és Felső-Ausztriát Felső-Karinthiával, Krajnával és Trieszttel, Villachtól fogva pedig Felső-Olaszországgal köti össze.
6. A Brenner ősidők óta köti össze Németországot Olaszországgal s e tekintetbeli fontosságára nézve csak a Splügen volt mellé tehető. E vonalon keresztül törtek be a frankok és alemannok Olaszországba, a frankok és bojuwarok a karantán vendek országába, s a Brenneren keresztűl vonúltak a német császárok hadai számos ízben az Alpesektől dél felé eső szép országba. Ugyanez úton vitettek évszázadokon keresztül a gazdag árúszállítmányok, melyeket a kereskedelméről híres Velencze Németországba és melyeket Németország Olaszországba szállított, mely szállítmányokból Nürnberg és Augsburg fénye és virágzása származott. De az út iránya hajdan csak Sterzingig volt azonos a maival. A Kunters-út, vagyis Brixen és Bozen között az Eisack melletti, mintegy 10 kilométer hosszú, zord sziklaszoros akkor járhatatlan volt, míg a bozeni kereskedők járhatóvá nem tették. Ember és árú addig Sterzingtől a több, mint 2.000 méter magas Jaufenen keresztül volt kénytelen Meran felé kerülni.
7. A Reschenscheideck melletti átkelő út (a naudersi keresztvölgyben) az Engadint meg a felső-tiroli Inn völgyet köti össze Merannal és Bozennel.
8. Az Ofen-szoros, mely az Engadinban fekvő Zernetz mellett nyílik, e helytől a legfelső Ecs melletti Glurns-ig vezet.
