Diluvialis-, kő-, bronz és vaskorszak. Wurmbrand Gundacker gróftól és Much Mátyástól
Diluvialis-, kő-, bronz és vaskorszak.
Wurmbrand Gundacker gróftól és Much Mátyástól
Wurmbrand Gundacker gróftól és Much Mátyástól
A Duna áttörvén Krems mellett az ős hegytömegen, keresztűl foly a bécsi medenczén s ott széterjeszkedik. Számos sziget, régi magas fekvésű partszakadások mutatják, mily szabálytalan áramlása volt itt a folyónak s vízállása mennyire megváltozott. A bécsi medencze, valamint részben a tőle éjszakra eső Morvaország is a homok- és mészkeverék ama sajátszerűen egyöntetű földrétegével van borítva, melyet a geologusok lősznek neveznek, s mely a Duna két partját hatalmas párkányzatokban határolja.
E lősz-rétegben, jó mélyen a fű tenyészetét jelző vonal alatt gyakran fordúlnak elő egyes mammuth- és rhinoceros-csontok. Egyes helyeken, a hol pinczéket vájtak be a lősz-terraszokba, olyatén keskeny, feketés teleprétegekre is akadtak, a hol ez állatok csontjai faszén-darabokkal, meg kovaszilánkokkal keverten fordúltak elő. Ilyen lelőhelyek Zeiselberg, Sonnberg, Gösing, Stillfried s a folyam felső folyásánál az Ybbs melletti Willendorf.
E csont-telepeket rejtő rétegekben nem annyira csontvázakra, mint egyes csontvázrészekre és oly csonttöredékekre akadtak, melyek számos különböző állatok maradványaiból voltak rendetlenűl össze-visszakeverve. Legnagyobb részök a mammuthból kerűlt, melyből magában Zeiselbergben nem kevesebb, mint 12 példányt mutattak ki. Aztán következett az orrszarvú, a ló, az óriás-, a nemes-, meg a dámszarvas, a rénszarvas, medve, farkas, stb.
A zeiselbergi kova-kések, valamint a stillfriediek is, minden kétséget kizáró módon bizonyítják, hogy mesterségesen készűltek; erre nézve már maga az is meggyőző bizonyíték, hogy szélüket apró ütésekkel mesterségesen élesítették ki.
Kissé más idomúak a willendorfi kovák, melyek inkább a Francziaországban találtakhoz hasonlítanak.
E kovák anyaga a Dunától éjszakra fekvő őshegyek kőzeteiből kerűlt. Letördelték a nyers kovakő-tömbökről s aztán kézben élesítették. Nevezetes, hogy Willendorfban serpentin-köveket is találtak, melyek szintén mesterséges készítés nyomait mutatják; mert e korszakból rendszerint nem találni egyebet, mint kovát és durván idomított csontokat; ezek az ez időbeli ember egyedűli szerszámai. Figyelemre méltó egy mammuth nagy foga és hátgerincz-csigolyája Zeiselbergből, meg egy agyar Stillfriedből, melyeken szintén megláthatók az idomítás nyomai. Az egyik agyar felső része kis ütésekkel van elválasztva, a csigolyán számtalan bemetszések vannak. A stillfriedi agyaron is elég világosan kivehetők a vágások és a megmunkálás nyomai.
A kutatók véleménye szerint e csontok a mammuthvadászok telepeiről származnak, kik már amaz ős időkben értettek ahhoz, hogyan kell az év különböző szakaiban a Duna partjain éjszak, vagy dél felől elvonúló állatokat elfogni vagy elejteni.
A diluvialis korszak ős emberét életmódját illetőleg az afrikai vagy ausztráliai bennszülött vademberekhez hasonlónak, ezeknél talán nem is sokkal alantabb állónak kell képzelnünk. A mi háncskötele, bőrből, fából vagy szaruból készűlt eszköze volt, az a mérhetetlen időkön keresztűl alig maradhatott fönn, s ma már csak az idő által el nem emészthetett kovakő-szilánkokat találjuk utána.
Mennyire esik ez a korszak a miénktől, azt megközelítőleg sem tudjuk meghatározni, még ha évezredekkel számítunk is. A legrégibb időre visszamenő monda sem emlékezik már a jégkorszakra s a mi rövid tapasztalatunk nem ad kezünkbe oly geologiai értékű időmértéket, melynek segítségével kiszámíthatnók, hogy meddig tart, míg a glecserek erdős hegyekké, sivatag puszták termékeny mezőkké változnak; míg az egyes világrészek százados sűlyedések által egymástól különválnak, vagy a míg a mammuth-vadászok telepei fölött 10–12 méter vastagságú lősz-rétegek kiképződhettek. Kétségtelen, hogy ez a korszak végtelenűl messze van mögöttünk, mivel az állatvilág meg a talajalakúlás többszörös áváltoztatáson ment keresztűl a czölöpépítmények korszakáig; ez a korszak pedig ma is évezredekkel előzi meg a művelt népek megjelenését Európában.
Kovakő-kések Zeiselbergből.
Zeidler Páltól
Vajjon milyen volt az ember maga a diluvialis korszakban?
Alsó-Ausztriában nem találtak ugyan a lősz-rétegben emberi maradványokat; de Ausztria egyéb részeiben, úgy szintén Németországban és Belgiumban hasonkori állatok csontjai között emberi csontváz-részekre is akadtak, így pl. egy-egy koponyára az Engisben és a Neandervölgy barlangjában, egy állkapocsra a la naulettei barlangban stb., melyek följogosítanak bennünket arra, hogy az ember akkori mivoltára általános következtetéseket vonhassunk. Habár e koponyatöredékek részben kóros képződményeket tűntetnek föl, mégis határozottan arra vallanak, hogy alsóbb rendű emberfajtától származnak. A koponyák hossza a végső mértéket éri el, a szemöldök íve erősen boltozott, az alsó állkapocs hátranyomúló, a fogazat állása ferde. Hasonló ismertető jelek azonban a ma is élő, fölötte fejletlen fajoknál is föltalálhatók, sőt még a művelt népek közt is találkoznak ilyen egyedek úgy, hogy még sem lehet határozottan azt állítani, hogy az akkori és a jelenlegi emberfajták között nagyon lényeges lenne a különbség. Nem voltak azok sem olyan óriások, sem olyan törpék, sem olyan majomszerű félemberek, a milyeneknek talán kezdetben képzelték őket, a milyeneket azonban a mai napig még nem találtak.
Kovakő-kések a stillfriedi leletből.
Zeidler Páltól
Az ember munkája és az ember maga sokkal élesebb körvonalokkal lép elénk a későbbi korszakokban, mint a mammuth-korszakbeli lősz-rétegekben; különösen ama barlangi leletekben, melyek a rénszarvas idejéből valók s melyek már sokkal közelebb állnak mi hozzánk. Krems fölött nem nagy magasságban, Hartenstein festői omladékai alatt egy barlang mélyed a meredeken aláereszkedő sziklafalba. Nagy számú rénszarvas- és lócsontok között valóságos tűzhelyeket találtak itten gazdag hamutelepekkel, melyekben élesített kovaszilánkokra s különféle csonteszközökre akadtak, összetört állati csontokkal összevissza keverve. E műveltségkori réteg alatt barlangi agyag terűlt, minden idegen részek nélkűl, ez agyagréteg alatt pedig egy másik réteget a hiéna, farkas, mammuth és rhinoceros ép csontjaival, melyek mind az előbb említett diluviális korszakból valók s az itt leírt rénszarvas-korszakot nyilván megelőzték.
A hegyi kristályból készűlt nyilhegyek már igen gondos munkáról tanúskodnak. Nem kevésbbé jellemzők a kovakövek, melyeket ütés által éles kis késekké vagy fúrókká idomítottak. Ezekkel a szerszámokkal faragták ki a csont-árakat, vésőket és tűket s az agancsdarabokból készűlt egyéb eszközöket, melyeket aztán a szintén ott talált gneisz csiszolóköveken végleg kiköszörűltek és kicsiszoltak. Csak egy rénszarvas agancsdarabján láthatni részben, miként ment végbe ez a munka. Ebbe egy tojásdad nyílást vágtak gondosan, a szemsarjat eltávolították róla s úgy fűrészeltek le egy darabot a szarvtörzs harántmetszetéből.
Nem ritkán ismerhető fel az eljárás különösen a württembergi mocsári leletek számos félig kész darabjain. Még érdekesebb az a kis síp, mely, ha csakugyan ebből a rétegből származik, bizonyára a legislegelső hangszerek közé sorozandó.
A Gudenus-barlangból (a mint fölfedezője elnevezte) származó legfontosabb darab ránk nézve egy berovásokkal és karczolásokkal ellátott sípcsont. Ha képzelő tehetségünket kissé segítségűl veszszük, könnyen fölismerhetjük itt a rénszarvas vázlatos rajzát. Bizonyára senki sem tulajdonítana e rajznak valami nagy fontosságot, ha ebből a korszakból gyakoriak volnának az ilyen rajzok. Azonban igen nevezetes, hogy ezzel az ábrázoló képességgel ama korban nem csupán egyes embereknél, vagy bizonyos törzseknél találkozunk, hanem bizonyos tekintetben egy egész művelődési időszak tulajdonáúl kell azt tekintenünk, s pedig annyival is inkább, mivel az ember művelődési fejlődése nem a művészi szabadkézirajz által képviselt irányban haladt, s mivel sokkal későbbi korszakokban sem találjuk semmi nyomát az efféle tevékenységnek.
Ha az ember őstörténelmét tanulmányozzuk, föltűnik, hogy a legkülönbözőbb emberfajok, ha a műveltségnek egymáshoz hasonló fokán állanak, egészen hasonló, sőt mondhatni egészen azonos ízlésbeli irányt is követnek. Nemcsak Alsó-Ausztriában, nemcsak Francziaországban és Belgiumban vagy átalán véve Európában, de még a Nilus mentén, Indiában, Japánban és Amerikában is tökéletesen azonos kovakövekkel és pedig csakis kovakövekkel volt az első lakosság fölfegyverkezve. A kovakőből készűlt fegyverekre ott is a csont- és szaruszerszámok használata következik, s ezek ismét megelőzik az agyagkészítményeket.
Kovakő Willendorfból.
Zeidler Páltól
A természeti termékeknek csaknem egyenlő fölhasználása és értékesítése azonban nem egyedűl eljövetelük korához, hanem a művelődés fokához mérve is igazodik. A szamojédek példáúl igen közel állanak a Gudenus-barlang rénkorszakbeli emberéhez vagy más barlangok lakóihoz. Ezek is egészen hasonló módon használták föl a rénszarvas csontjait és agancsait mindenféle eszközökre, s mielőtt az európaiaktól vas-késeket szerezhettek volna, a kovakövet használták szerszámúl és fegyverűl.
Ezzel bevégződnek az első ősember-nemzedékekre vonatkozó kutatásaink Alsó-Ausztriában. E kutatások az ősembernek sem physikai megjelenésére, sem életmódjára nézve nem tárnak elénk valami nagyon meglepőt. Az az óriási mérték, melylyel egykor az első emberek titáni faját mértük, alászállott. e e helyett az emberi ősnemzedék első megjelenése e földön megmérhetetlen időkbe nyúlik vissza, s végre eltűnik, hogy más emberfajoknak engedjen helyet.
Az új jövevényeket már a művelődési eszközök tekintélyes számának találjuk birtokában, melyek őket nemcsak hogy a korábbi korszakok emberének messze fölébe emelik, hanem hatalmas előhaladásra is képessé teszik. Úgy látszik, hogy kezdetben hijával valának, vagy hogy csak elégtelen mértékben voltak birtokában a fémeknek; de a kovakő felhasználásán kivűl már csodálatra méltó ügyességre tettek szert más kövek megmunkálásába s különféle használati czélokra való alkalmazásában is.
Kovakövek Willendorfból.
Zeidler Páltól
Ezek mellett a csontból és fából készűlt eszközök is mindinkább oly alakot öltenek, mely különböző rendeltetésöknek leginkább megfelel, miáltal többfélékké és sokkal tökéletesebbekké válnak. Végűl a mammuth-vadászok előtt még teljesen ismeretlen művészetet találunk nálok, mely szerint agyagból különféle, néha csinosan díszített edényeket készítenek. Maradtak azonkivűl mindenféle ékszerek elejtett állatok fogaiból, gyöngyök kőből, agyagból, csigákból s mindenféle egyéb dolgoknak egész sokasága.
A művelődésbeli nagy haladás egyébiránt nem csupán abban a fokozottabb ügyességben mutatkozik, mely szerint többféle és sokkal tökéletesebb eszközöket tudnak előállítani; de lényegileg abban is, hogy az új jövevények már nem pusztán vadászok és kóbor pásztorok, hanem egyúttal marhatenyésztők is és földművesek. E korszak valamennyi föltárt telepeiben elemésztett állatok csontjaira akadunk s gyakran megszenesedett gabonamaradványokra is. A vadak közűl különösen a szarvast találjuk nagy számmal képviselve, aztán mellette még a vaddisznót, a hódat, a bölényt, a jávorszarvast, a vidrát, a zergét, az őzet, a hattyút, a kócsagot s szórványosan még egyéb vadat is; így a házi állatok között leggyakrabban előfordúl a szarvasmarhának egy kis faja, aztán a juh, a kecske, a sertés, meg a kutya.
Idomított serpentinkövek Willendorfból.
Zeidler Páltól
Idomított serpentinkövek Willendorfból. Hátulról tekintve.
Zeidler Páltól
Idomított serpentinkövek Willendorfból. Oldalról tekintve.
Zeidler Páltól
A gabnaneműek közűl megleljük a búzának egy kis fajtáját (az ú. n. czölöpépítési korszakbeli búzát), meg a hatsorú árpát, aztán a kását és végre a lent sok egyéb magneműek mellett. Ezek összesége bizonyítékúl szolgál arra a nevezetes szerepre, melyet a növénytermesztés már akkor is vitt az ember háztartásában. A termelt növények nemcsak az élelmi szereknek egy nevezetes részét, hanem a szövött ruhák, a zsinórok, a hálók, a kötelek anyagát, a házak szalma- vagy nádfedelét is szolgáltaták sok egyebek mellett.
Hegyi kristályból készűlt nyílhegyek.
Zeidler Páltól
Egy síp a rénkorszakból.
Zeidler Páltól
A kunyhók sövényből állottak, mely kivűl, belűl agyagréteggel volt megtapasztva. A gyakori tűzesetek, melyeknek a telepek ki voltak téve, az agyagfalakat keményre égették s így ilyen falak töredékei egész a mai napig megmaradtak. A kunyhók és a bennök levő eszközök maradványai gyakran nagyobb területeken vannak elszórva a termőréteg alatt, honnan rendesen az eke hozza a fölszinre. Ebből kideríthető, hogy az e korbeli emberek nagyobb telepekben, legfőképen szabadon álló, meredek lejtőktől körülvett oly síkságokon szerettek lakni, melyeknek már természeti talajalakulásuk is bizonyos óltalmat kölcsönzött ellenséges támadások ellen.
Kovakövek a rénkorszakból.
Zeidler Páltól
Ily nemű, többé-kevésbbé terjedelmes telepeket főképen a Manhart-hegység lejtőin találtak. Ezek között első helyen a Eggenburg melletti Vitushegy említendő, mely a rajta talált leletek sokasága és sokfélesége révén bizonyos nevezetességre tett szert. Azonban a széles körben körülötte fekvő magaslatok, nemkülönben a mai községek helyei is föltűnő sűrű lakossággal bírtak már akkor.
Sípcsont a rénkorszakból való rajzzal.
Zeidler Páltól
A tartomány déli részében mindenek előtt a mahlleiteni figyelemre méltó telep említendő, egy mély szakadékok által határolt síkságon Bécs-Ujhely mellett; továbbá Braunsbergen levő Hainburg mellett, mely a síkság szélén még egy méter magasságú földsáncz által is védelmezve volt. Valószínű, hogy Bécs melletti Lipóthegyen is volt egy kis telep, valamint hogy Bécs legrégibb része már a kőkorszak alatt is lakott hely vala.
Csont-ár, véső és tű a rénkorszakból.
Zeidler Páltól
Ha meggondoljuk, hogy azok az emberek, a kikről itt szó van, az első művelt, vagy legalább művelődésre képes nép valának, mely e földre több ezer évvel ezelőtt beköltözött, s hogy ők voltak az elsők, kik itt a földet feltörték, hogy azt a mai emberek számára is termékenynyé tegyék: valóban nem csekély ingert érzünk arra, hogy megtudjuk, miféle ethikai viszonyban állhatnak azok e területnek mai lakóival?
Az összehasonlító nyelvbúvárlat legújabb eredményei valószinűnek tűntetik föl, hogy az indogermánok hazája abban az időben, mikor még egy nép voltak s egy nyelvet beszéltek, nem Ázsiában, mint eddig hitték, hanem Európa közepén keresendő. Kiderűlt továbbá, hogy az indogermánok műveltsége, a mennyire az egykor közös nyelvől megállapítható, megfelel annak, mely a leírt módon az őstörténeti leletekben nyilvánúl. Az őstörténelmi és a nyelvösszehasonlító kutatás eredményei tehát találkoznak az általuk föltűntetett nép képében s gyaníthatóvá teszik, hogy Alsó-Ausztriának már azon lakói, kik a mammuth- és rénvadászok eltűntével e vidékre kőszerszámaikkal, házi állataikkal és földművelési eszközeikkel bevonúltak, az indogermán-fajhoz tartoztak, a mai lakossággal tehát bizonyos fajrokonsági viszonyban állanak.
Lassanként aztán s valószinűleg az itteni lakosságnak megváltozása nélkül a fejlődési történetre nagy hatású átalakulást idézett elő a fémek megismerése és használatba vétele. Honnan indúlt legyen ki ez a megismerés, s hogy származott el idáig, az nem mutatható ki teljesen. Bizonyára sok idegen készítmény hozatott be kivülről; de az is bizonyos, hogy a fémek megismerése és használata itt igen hamar elterjedt. Erre mutatnak a különféle nemű bronzeszközök: vésők, fűrészek, gyönyörű tőrök, lándzsa- és nyilhegyek, karpereczek, gyürűk, dísz-lánczok, sokféle tűk és egyéb ékszerek, melyek itt találtattak és pedig a tartomány minden részeiben. A legkiválóbb leletek közé tartoznak a kleedorfi, stockeraui, maiersdorfi és wolfsthali. De Bécsben is több bronzlelet kerűlt napfényre.
Az itt említett leletek bizonyítják, hogy volt idő, melyben az aranyos fényű bronz nem csupán ékességűl szolgált, hanem szerszámok és fegyverek anyagáúl is.
Természetes, hogy midőn később az ember művelődési körébe a vas is belépett, a haladásnak az is újabb hatalmas lökést adott, oly anyag kerűlvén az ember kezébe, mely igen sokféle czélra alkalmatos s mindenütt elegendő mennyiségben található úgy, hogy annak birtoka teljesen biztosítá az embernek a természet fölött való uralmát. A vas sajátszerű földolgozási módjának, a kovácsolásnak közvetetlen hatása érvényesűlt a bronzra is, melyet addig leginkább öntés útján dolgoztak föl, ezen túl azonban szintén kalapálás és nyújtás által kapta meg a kívánt alakot. E mellett fölhasználása mind szűkebb korlátok közé szorúlt, s a vas, melyet kezdetben csak fegyvereknek és szerszámoknak használtak, később mint ékszer is alkalmazásra talált.
A bronz-korszakból: A stillfriedi ásatásból való régiségek.
Charlemont Húgótól
Egyidejűleg a fazekas mesterség is kifejlődik, s haladása a formák sokféleségében és szépségében s a részint bekarczolás, részint festés útján előállított díszítésekben nyilvánúl. A bemutatott kép az Alsó-Ausztriában talált e korabeli gyönyörű edényeknek mutatja egy válogatott gyűjteményét.
Figyelemre méltójelenségei ennek a korszaknak ama nagyszerű sírdombok, melyeket Alsó-Ausztriában „Leeberg”-eknek neveznek. Földből vannak hányva köralakú alapon, magasságuk három és tíz méter közt váltakozik, míg kerületük gyakran kétszáz lépésnél is nagyobb úgy, hogy olykor igen messzire is ellátszanak. Belsejükben egy fával bélelt szerkezet vagy kamra van, abban pedig elégetett holttestek hamva és edények.
A legnevezetesebb ilyetén sírhalmok közé tartoznak a deutsch-altenburgi, nieder-hallabrunni és a gross-mugeli. Megvizsgáltattak s gazdag tartalmúaknak találtattak még a zögersdorfi Stockerau mellett, a bernhardsthali, rabensburgi, bullendorfi és pillichsdorfi.
Hogy a történelem előtti idő utolsó szakának népe miféle vala, ezt a kérdést eldöntöttnek tekinthetjük, ha egyelőre beérjük egy névvel. A vaskorszak kezdetén az indogermánok már rég különböző nyelvű népekké váltak szét. A legrégibb görög történetirók, megemlékezvén az éjszaki barbárokról, a keltákat említik, mely név alatt akkor bizonyosan általában valamennyi nyugoti népet értették. Szorosabb értelemben véve azonban ez az elnevezés csak a Dunától délre lakó népeket illeti, a tartomány éjszaki részére vonatkozólag nagyon gyéren szivárognak a történeti adatok. Említik, hogy volt itt egy harczias nép, a quadok, s hogy századokig tartó óriási hadjáratok folytak a germánok és rómaiak között. Hogy ez a harczias nép csakugyan itt lakott, azt a barbár harczi mesterségnek ama hatalmas védő művei bizonyítják, melyeket a Dunától éjszakra találunk. Legkiválóbb ezek között sánczainak magassága és nagy hossza, nemkülönben támadásra szánt elhelyezése miatt a Morva vize mellett levő stillfriedi tábor, mely egyúttal terjedelmes telepet is zárt magába.
Más hasonló, többé-kevésbbé megerősített lakóhelyek voltak a Scheibenbergen Kronberg mellett, a Buhubergen Dürnkrut mellett, s a Leiser- meg a szomszéd Steinbergen. A stillfriedi sánczokon belűl, nemkülönben a Leiserbergena rómaiak is erődített állást igyekeztek elfoglalni ide épített castellumaikkal, a mint azt az itt talált téglák bizonyítják; míg ellenben egy barbár sánczmű az „am Stein” nevű helyen Deutsch-Altenburg mellett, a carnuntumi római téli szállás tőszomszédjában az e helyt ide-oda hullámzó hadjáratok mellett bizonyít.
Ugyanebbe a korba tartozik az építményeknek egy másik faja, melyeket szórványosan az egész tartományban találhatni, különösen pedig V. U. M. R.-ben, a quadok tulajdonképi lakóhelyén. Ez építmények kúp- vagy gúlaalakú, vagy e kettőnek összetételéből álló emelkedések, melyek egyszerű vagy többszörös sánczczal vannak körűlvéve. Ritkábban találni egyszerű vagy többszörös, de egy középpontú gyűrűsánczokat ily középső emelkedés nélkül. Ezek néha óriási méretűek, mint pl. a Stronegg mellett úgy nevezett „Hausberg”, melynek kúpalakú középépülete csaknem tizenkét méter magas s melynek kerülete 323 lépésnyi; vagy a geiselbergi hármas gyűrűsáncz, melynek földhányásai egész tizenkét méterig emelkednek s külső kerületük 7–800 lépésre terjed. Nagyságuk vagy építésük miatt nevezetes egyéb ilynemű művek találhatók még Klein-Ebersdorf, Unter-Gänserndorf, Staatz, Grafendorf, Lichtenwart, Neudorf, Spannberg, Kronberg mellett, aztán a Schliefbergen Kreutzenstein közelében, Schrick, Grub, Wultendorf, Ober-Russbach, St.-Ulrich, Obersulz mellett és még sok más helyen.
Ez építési művek rendeltetése alig kétséges; bizonyos, hogy sem lakóhelyek, sem erődítési művek, sem sírok nem voltak. Számos ok szól a mellett, hogy oly helyek lehettek, a hol a pogány isteneknek áldoztak s hol a környék férfiai összegyülekeztek, hogy törvényszéket üljenek.
Az e korbeli, tehát a jelen korszak első századaiból származó másnemű leletek, különösen az ércz- és agyagtárgyak, már római tárgyakkal keverten fordúlnak elő, s mutatják a Rómával és a római tartományokkal való érintkezés hatását. Ebbe a korszakba esik a fazekas korong és a kézi forgó malom használatba vétele. De a belföldi iparnak nem egy oly terméke van, mely a római mintáktól független fejlődést mutat, a mint ezt a népvándorlás idejéből származó leletek is mutatják, melyekből egyet Tulln, egy másikat Gross-Harras mellett találtak.
