BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF)

Teljes szövegű keresés

BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF)
BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sajnálattal kell közölnöm, hogy Kis Zoltán tájékoztatása nem volt korrekt. Nem volt korrekt, mert nem arról beszélt, amiről ez a bizonyos módosító indítvány szól. Ez a módosító indítvány a szövetkezeti törvény 22. §-ához benyújtott módosító indítványhoz csatlakozik, és pontosan azt célozza, hogy egy törpe kisebbség ne dönthessen a szövetkezetek ügyeiben, mégpedig olyan ügyekben, amelyek státust érintenek – tehát szétválás, egyesülés, felbomlás stb. Tehát ez a törvény kimondja, hogy a határozatképes közgyűlés – tehát a tagok 50%-a plusz 1 jelenlétében – kétharmados szavazati aránnyal mondhassa ki a szétválást, illetve az egyesülést. Ezt tartalmazza ez a módosítás, és nem azt, amit Kis Zoltán elmondott. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem