IVÁN GÉZA, DR. (FKgP)

Teljes szövegű keresés

IVÁN GÉZA, DR. (FKgP)
IVÁN GÉZA, DR. (FKgP) Elnézést kérek, az elébb leesett a szövegem elém, s nem tudtam így felállni. (Derültség és zaj.)
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A Humanista Világszövetség magyarországi csoportja szociális érzésből fakadó indíttatásból felhívta figyelmemet a magyar nehézipar válságos helyzetére. Ennek megváltoztatása érdekében mondom el ezt az interpellációt.
Magyarország jelenlegi külkereskedelmi politikáját károsan befolyásolja az a tény, hogy a hazai nehézipar helyreállítására és fejlesztésére nincs megfelelő lehetőség, minek következtében a szakmai munkanélküliség egyre inkább növekszik.
A nehézipar vezetői javasolták, hogy tegyem szóvá, a Kormány sürgősen vizsgálja felül azt a mai válságos nehézipari gazdasági helyzetet, amelyet a kínai és japán, valamint a cseh ohladnói, ostravai, trineci, továbbá a szlovákiai zólyomi, besztercei podbrezovói késztermékek behozatala és 40%-os exportadója okozott.
Az érdekelt vállalatok nevében Soós Ferenc vezérigazgató, a vezetése alatt álló Magyar Acélgyár faxa útján, közös védekezésben való közreműködésre hívta fel múlt év október 13-án a következő vállalatokat, amelyek nagy része csődeljárás alatt áll: Csepeli Vas- és Acélöntöde, Dimag Kohászati Gyárépítő Vállalat, MÉH Nyersanyag-hasznosító Tröszt, Ózdi Acélmű Rt., Ózdi Kohászati Üzemek, Magnezitipari Művek, Vas- és Fémhulladék-feldolgozó VKF üzem, FERROTRANSFER Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., FERROGLOBUS és Acélipari Egyesülés cégeket.
Az együttműködés célja az is, hogy a recesszió majdani megszűnésekor, illetve a magyar nehézipar későbbi feléledésekor már olyan foglalkoztatási és kereskedelmi stratégiával szolgálják a magyar gazdasági élet feljavulását, mely újabb évtizedekre biztosítja a magyar nehézipar stabilitását és az ott foglalkoztatott dolgozóknak újbóli munkába állását.
Mindemellett mégis már most hangsúlyoznunk kell, hogy a Független Kisgazdapárt iparügyi tagozata kifogásolja mindazokat a privatizációs tevékenységeket és gyáreladásokat, melyeknek tárgya olyan gépipari nagyüzem, amelyben szoros, folyamatos géplánc adja a termelési eljárásokat. Ilyen módon tulajdonképpen véglegesítjük az elbocsátott dolgozók munkanélküliségét, és az újbóli üzembehelyezés lehetőségénél nagy akadályok jelentkezését.
Mindezek előrebocsátása után kérdezem államtitkár urat, milyen segítési módokat, megoldásokat lát a fent említett kérdésben keresztülvihetőnek az állami beavatkozás minimális szintjén, ideértve a védvám és exportadó kérdését is.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem