ELNÖK (Szabad György)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): A Kormány a már korábban 7564-es számon benyújtott, a nemzeti kulturális alapról szóló törvényjavaslatának a sürgős tárgyalását kérte a Házszabály 31. § (1) bekezdése alapján.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e a javaslat sürgős tárgyalásbavételével. Határozathozatal következik. Most kérem szavazatukat. (Szavazás: 165 igen, 3 nem, 5 tartózkodás.) Köszönöm.
Meg kell ismételnünk. Lehet, hogy én is későn mondtam a "most"-ot, és többen nem nyomták meg a gombot. Meg kell ismételnünk.
Tehát a nemzeti kulturális alappal kapcsolatos tárgyalás sürgőssé nyilvánításáról van szó. Most kérem szavazatukat! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 196 szavazattal, 3 ellenében, 5 tartózkodás mellett a törvényjavaslat tárgyalására kimondta a sürgősséget.
Döntés az ülés tárgysorozatának kiegészítéséről

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem