ELNÖK (Szűrös Mátyás)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Szűrös Mátyás)
ELNÖK (Szűrös Mátyás): Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által 1949. június 8. után az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk kárpótlásáról szóló törvényjavaslatról a határozathozatal. A törvényjavaslathoz beérkezett módosító javaslatokról az alktományügyi, a gazdasági és a költségvetési bizottság együttes jelentést készített 2206-os számon, továbbá külön jelentést nyújtott be a környezetvédelmi bizottság 2209-es számon, valamint az alkotmányügyi, a gazdasági és a költségvetési bizottság együttes kiegészítő jelentést nyújtott be, amelyet a délután folyamán megkaptak képviselőtársaim 2233-as számon.
Határozathozatalunk során a 2206-os számú együttes jelentés sorrendjében haladunk. A szavazás során utalunk még az emberi jogi bizottság részjelentésére is.
Felkérem a miniszteri sorban helyet foglaló államtitkár urakat, a hosszabb szavazásra tekintettel szíveskedjenek képviselői helyükre fáradni. (Megtörténik.)
Tisztelt Országgyűlés! A jelentés első 24 pontja a törvényjavaslat címét, valamint a törvényjavaslat preambulumát javasolja módosítani. A címről és a preambulumról való szavazás csak akkor célszerű, ha a törvény végleges szövege már ismert. Ezért erről csak a törvény egészéről történő szavazás előtt döntünk.
A jelentés 2. pontjának első része, a 13. pont és a 38. pont alternatív megoldást tartalmaz. A 2. pontban dr. Tóth Albert javasolja, hogy a kárpótlás kifejezés helyébe a törvényjavaslatban általánosan a kártérítés kifejezés legyen használatos a törvény szövegében. A 13. pontban dr. Torgyán József, valamint a 38. pontban dr. Zsiros Géza a részleges kárpótlás és kárpótlás kifejezés helyébe a kártalanítás kifejezést javasolja általános jelleggel használni a törvény szövegében. Először dr. Tóth Albert javaslatát teszem fel szavazásra a 2. pont szerint. A javaslatot egyik bizottság sem támogatja. Kérdezem a miniszter urat.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem