ELNÖK (Szűrös Mátyás)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Szűrös Mátyás)
ELNÖK (Szűrös Mátyás): Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Torgyán Képviselő Úr! Ellenőriztem. Sem a kormánypárti, sem az ellenzéki oldalon a jegyzőknél nem volt felírva az önök frakciójának a vezérszónoka. Ezért kérdeztem meg.
A másik megjegyzésem, hogy – Képviselő Úr! – az elnökség persze az önök ügyében nem foglalt állást, és nem is feladata, nem is joga, hogy állást foglaljon. Elnök úr egy áthidaló javaslatot tett addig, míg az alkotmányügyi bizottság és az ügyrendi bizottság állást foglal ebben a kérdésben, de nekünk valóban nem feladatunk.
Viszont itt olyan helyzet állhat elő, hogy a kormánypártok részéről több felszólaló van. Ezért ez a bizonyos átmeneti megoldás… (Zaj.) Ezt kérem így fogadja el.
Egyébként az ügyben a személyes véleményem megvan, azt én önnek külön szívesen elmondom. (Derültség.) Ezt csak a humor kedvéért, mert nem tudok arról, hogy Európában lenne olyan párt, amelyiknek két frakciója van a Parlamentben. Talán az orosz dumában volt… (derültség, taps) … a mensevikok és bolsevikok frakciója. (Derültség. Taps.) Tehát azt kérem képviselő úrtól, hogy ne vegye semmiféle diszkriminációnak az elnökség részéről. Ez egy átmeneti helyzet nyilvánvalóan, rendeződni fog. Köszönöm szépen. (Torgyán József jelentkezik.)
Tessék parancsolni, Torgyán úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem