RÓZSA EDIT (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

RÓZSA EDIT (SZDSZ)
RÓZSA EDIT (SZDSZ) Köszönöm szépen, Miniszter Úr! Bevallom, sajátos helyzetben vagyok, mert legszívesebben 30 napot kérnék a viszonválaszra – tudniillik, ahogy ön említette, az alapról szóló rendelet most kerül majd a Kormány elé. Ennek ismeretében sokkal nyugodtabban fogadnám el az ön válaszát, ami korrekt: minden kérdésemre részletesen válaszolt.
Megítélésünk ebben az esetben más, hogy történt-e mulasztás vagy nem – én nem az ön mulasztását kérdeztem meg, hanem nyilvánvalóan a törvényből is kiderült, hogy bizonyos szerencsejátékokból befolyt 10 százalék határideje többszörösen lejárt, akár a 8 napot, akár a tárgyhót követő havi befizetést nézem.
De, mint ahogy ön említette, hogy ezek elkülönített számlaszámon való kezelése megtörtént, ez mindenképpen örvendetes. A kérdés talán még annyi lehet, hogy ez kamatozik-e, tehát ebből az általa mulasztásnak ítélt dologból esetleg valami haszon is elérhető-e?
Nos, tehát – lehet, hogy meglepő leszek –, a válaszát elfogadom, és szeretnék arra lehetőséget kapni, hogy a kormányrendelettel és a szerencsejáték-alappal kapcsolatos későbbi kérdésekkel is megismerkedhessem, és így, miután módomban sem áll, hogy 30 napot kérjek a viszonválaszra, a Házszabályokat betartva, elfogadom a választ.
Annyit azonban szeretnék elmondani, hogy frakciótársaim tartózkodni fognak a szavazáskor, egyszerűen abból az elvi álláspontunkból kiindulva, hogy: hát, ugyan a konstruktív ellenzéki szerep elvárt tőlünk, de talán nem szerencsés, hogyha ellenzéki képviselő interpellációval bírja rá a Kormányt, hogy végezze a saját dolgát. Köszönöm figyelmüket. (Zaj, gyér taps.)
Határozathozatal

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem