KOMENCZI BERTALAN (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

KOMENCZI BERTALAN (SZDSZ)
KOMENCZI BERTALAN (SZDSZ) Köszönöm a szót, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Miniszter Úr! Bár mi lennénk abban a szerencsés helyzetben, hogy az ügy elintézettsége végett visszavonhatnánk interpellációnkat! Sajnos, a Mátrába tervezett veszélyeshulladék-feldolgozóval nem így áll a dolog. Esetleges továbbépítésének vagy végleges leállításának eldöntetlen kérdése máig foglalkoztatja az embereket, elsősorban saját és Kelemen József képviselőtársam választókerületének polgárait, hiszen őket érinti a beruházás kockázata. Dragon Pál képviselőtársunk pedig azért csatlakozott az interpellációhoz, mert a Kisgazdapárt részéről a térség területi referense.
Olyan ez az ügy, mint az egyetem lova: rajta bemutatható mai társadalmunk majd' minden problémája.
Interpellációnkban a téma általános környezetvédelmi és területfejlesztési, illetve szakigazítási vonatkozásairól szeretnénk kérdéseket feltenni. Éppen egy éve, hogy egy amerikai cég a minisztérium megbízásából felülvizsgálta az üzem feltételezett működésére vonatkozó terveket – mint azt a miniszter úr levelében indokolta – a minisztérium tisztánlátása érdekében.
Első kérdésünk az, hogy milyen lépéseket tett a minisztérium az amerikai cég vizsgálatainak értékelése után. Fenntartja-e a minisztérium azt a korábbi véleményét, miszerint a beruházás előkészítése környezetvédelmi szempontból mintaszerű volt?
Közismert az a tény, hogy a Mátra érintett térsége részét képezi a Mátra–Bükk kiemelt üdülőkörzetnek, amelynek fejlesztésére koncepciók, regionális tervek készültek – mint például ez a kezemben lévő kiadvány: "Hosszú távú fejlesztési program és regionális rendezési terv a Mátra–Bükk üdülőkörzet részére." Ez egyébként máig érvényben van.
Hogyan érvényesülnek a régió területfejlesztési szempontjai az üzem építésének során? Figyelembe vette-e a minisztérium a térség hosszú távú fejlesztési elképzeléseit, illetve a regionális rendezési tervét a vitatott beruházással kapcsolatos állásfoglalásai kialakítása során? Köszönjük a figyelmet. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem