SÓVÁGÓ LÁSZLÓ, DR.:

Teljes szövegű keresés

SÓVÁGÓ LÁSZLÓ, DR.:
SÓVÁGÓ LÁSZLÓ, DR.: Elnök Úr! Kedves Képviselőtársak! Köztudott, hogy az 1985-ben öt évre megválasztott tanácsok megbízatása 1990. június 8-án lejár. Az 1983. évi III. törvény még hatályban maradt 86. szakasz (2) bekezdése szerint a tanácsok megbízatásának lejártától számított három hónapon belül választást kell tartani. Az alkotmány 30/a. szakasz (1) bekezdés d./ pontja alapján a köztársasági elnök kitűzi a tanácsi választásokat.
Jól ismert mindnyájunk előtt az a munka, amely egy új önkormányzati, illetve az önkormányzatok megválasztását szabályozó törvény megalkotása érdekében folyik. Az új Kormány egyik legfontosabb feladatának kell hogy tekintse ezek minél előbbi Parlament elé terjesztését. Valószínű azonban, hogy a törvények megalkotása a tanácsok mandátumának lejártáig nem történik meg, viszont a választások kiírására csak az említett törvények ismeretében kerülhet sor, így szükségessé válik a tanácsok mandátumának meghosszabbítása.
Az önkormányzati, közigazgatási, belbiztonsági és rendőrségi bizottság tagjai egyetértettek abban, hogy a tanácsok mandátumát meg kell hosszabbítani. Vita abban a kérdésben volt, hogy milyen formában történjék ez. A Magyar Demokrata Fórum által beterjesztett javaslat szerint a tanácsok mandátumának lejáratát meghatározott, konkrét időpontban, nevezetesen 1990. szeptember 23-ában kell megállapítani.
A másik javaslatot a tanácsi önkormányzatok szövetsége tette, amelynek elképzelése szerint a jelenleg működő tanácsok megbízatását az új önkormányzatok alakuló üléséig indokolt meghosszabbítani. A bizottság többségi szavazással elfogadott álláspontja szerint a tanácsok mandátumának érvényességét meghatározott időponthoz kell kötni. Ez felel meg a jogszerűség, a pontosság követelményének. Minden egyéb megoldás, amely a tanácsok megbízatásának határidejét nem konkrét naptári időponthoz köti, bizonytalanságot hordoz magában, elhúzhatóvá teszi a választások időpontját, nem ad jogi garanciát azok minél előbbi megtartására. Gyakorlati érvek is amellett szólnak, hogy konkrét időpontot jelöljünk meg.
A tanácsi testületek működése kritikus ponthoz jutott. A testületek határozatképessé tétele komoly erőfeszítéseket igényel, sok tanácstag nem vesz részt azok munkájában. Számukra is megnyugvást jelentene, ha ismertté válna: megbízatásukat meddig kell ellátni. Egy konkrét időpont megjelölése megnyugtató lenne a magyar közigazgatás sok-sok ezer forrongó dolgozójának is, akik közül nem egyet éppen a bizonytalanság késztet pályájának elhagyására.
Szólnom illik a bizottságban kisebbségben maradtak álláspontjáról is. Érveik szerint egy konkrét időpont megjelölése gondokat okozhat. Ha nem sikerül időben megalkotni az említett törvényeket, esetleg a mandátum ismételt meghosszabbítása válik szükségessé.
Úgy vélem, az említett érvelés nem állhatja meg helyét. Úgyszólván minden politikai párt egyetért abban, hogy helyhatósági választások nélkül nincs teljes rendszerváltás. Magyarország népe – tegyük hozzá: joggal – elvárja, hogy a választásokat minél előbb tartsák meg. Felelős politikai erő tehát nem akarhatja ennek elhúzódását.
Kedves Képviselőtársak! Ugyancsak megtalálható Önök előtt, 35-ös szám alatt, dr. Torgyán József és dr. Böröcz István javaslata. Előterjesztésünk 3. és 4. pontját a bizottsági vita során visszavonták, egyetértve azzal, hogy a miniszteri biztos kinevezése nem ad megoldást kétségtelenül jogos aggályaikra. Javaslatuknak 1. és 2. pontja kisebb módosításokkal bekerült a bizottság által is elfogadni javasolt törvénytervezetbe.
A nyilvánosság, a társadalmi kontroll fokozása érdekében a tanácsi testületek a jövőben csak nyilvános ülést tarthatnak. Így a jövőben csökken annak lehetősége, hogy a végrehajtó bizottságok zártkörű üléseiken a lakosság érdekeit sértő döntéseket hozzanak.
E bizottsági ülésen élénk vita bontakozott ki a törvényjavaslat 1. szakasz (2) bekezdésének második mondatával kapcsolatban. A többség álláspontját a tervezet foglalja magában. Ugyanakkor a kisebbség véleménye szerint e megfogalmazás sérti az Országgyűlésben képviselettel nem rendelkező pártok érdekeit. Sőt – hangzott érvelésük –, háttérbe szorítja a kistelepülésen meghatározó jellegű egyéb szervezeteket.
Dr. Szájer József indítványát fenntartja, bár azzal a bizottság nem ért egyet. Képviselőtársunk 43-as szám alatt benyújtott módosítása indokolásának második bekezdése kétségtelenül összhangban van a hatályos jogszabályi rendelkezésekkel. De a bizottság tagjainak túlnyomó többsége úgy vélte, hogy ez önmagában nem ad alapot a törvénytervezet kiegészítésére. Valóban, a jelenleg hatályos tanácstörvény szerint ha a tanácsok megbízatása lejár, a testület nem folytathatja munkáját. Csak a végrehajtó bizottság marad hivatalában, az új tanács alakuló üléséig. Minden törekvés arra irányul azonban, hogy a jelenleg működő tanácsok minél kevesebb döntést hozzanak. Semmi sem indokolja tehát, hogy a tanács a jelenleg hatályos jogszabályok által előírt konkrét időponton túl is működjön. Egyébként is a törvényjavaslat elfogadásával az említett kritikus időszakban működő végrehajtó bizottság ülései nyilvánossá válnak, megszűnik azok titkossága.
Az elmondottak jegyében kérem Önöket, hogy a bizottság által beterjesztett törvényjavaslatot fogadják el. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem